APEH

címke rss

Szja 1 százalék: nyolcmilliárd jött össze

Gazdaság2002.09.11, 13:17

Az adózó állampolgárok összesen 8,3 milliárd forintról rendelkeztek a 2001. év után befizetett személyi jövedelemadó (szja) szabadon felhasználható 1-1 százalékából, amely 19 milliárd forintra rúgott az idén - közölte Varga Árpád, az adóhivatal elnökhelyettese.

Diákhitel: igénylés, folyósítás, törlesztés

Archívum2001.07.06, 17:28

Egyértelművé váltak a diákhitel igénylésének, folyósításának és törlesztésének szabályai, miután megjelent a Magyar Közlönyben a hallgatói hitelrendszerről szóló kormányrendelet és kihirdették az adózás rendjéről szóló törvény módosítását is. Az Üzleti Negyed a jogszabályok alapján összefoglalja a hitellel kapcsolatos tudnivalókat.

Többen és több adót fizettünk tavaly

Archívum2002.05.16, 09:48

A tavalyi év folyamán, a 30 ezerrel megnövekedett számú adózó 14 százalékkal több adót fizetett, mint egy évvel korábban. Az államháztartási kiadások megosztása alapján tavaly a nyugellátás emésztette fel a legtöbb, és a környezetvédelem a legkevesebb pénzt.

Többen és több adót fizettünk tavaly

Archívum2002.05.15, 17:23

A tavalyi év folyamán, a 30 ezerrel megnövekedett számú adózó 14 százalékkal több adót fizetett, mint egy évvel korábban. Az államháztartási kiadások megosztása alapján tavaly a nyugellátás emésztette fel a legtöbb, és a környezetvédelem a legkevesebb pénzt.

Szja-bevallások: 22,6 milliárdos visszautalás

Archívum2002.04.10, 08:55

Az adóhivatal összesen 22,6 milliárd forintot utalt vissza 840 ezer 204 adózónak a benyújtott személyi jövedelemadó (szja) bevallásuk alapján április 8-ig, ami 34,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivataltól (APEH).

Eddig 19 milliárd forintot utalt vissza az APEH

Archívum2002.04.04, 08:33

Az adóhivatal összesen 19,1 milliárd forintot utalt vissza 706 914 adózónak a benyújtott személyi jövedelemadó (szja) bevallásuk alapján április 2-ig, ami 42,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - tájékoztatott az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivataltól (APEH). Az internetes adóbevallások száma az ötszörösére emelkedett az elmúlt évihez képest, és több mint 236 ezret tett ki. 

Szerdáig postázni kell az adóbevallást

Archívum2002.03.17, 11:53

A személyi jövedelemadó bevallásának határideje a magánszemélyek számára március 20-a, azaz a tavalyi évről szóló bevallást jövő szerdán lehet utoljára büntetlenül postára adni. A bevallási kötelezettség alól nem mentesít, ha valaki nem kapta meg az egységcsomagot. A határidőt lekésők akár 100 ezer forintos bírságra is számíthatnak.

Az off-shore cégek 19 milliárd forint adót fizettek

Archívum2002.03.08, 07:56

Tavaly meghaladta a 19 milliárd forintot a Magyarországon bejegyzett off-shore (területen kívüli) cégek társasági és osztalékbefizetése. A rekordkifizetések mellett, ugrásszerűen nőtt számuk is: 2000-ben megduplázódott, 2001-ben egyharmaddal emelkedett. Ez a tendencia elsősorban a kedvezményeknek és az OECD-ajánlásnak köszönhető, pedig tavaly már némi szigorításra is sor került.

Számlamegosztás csak törvénymódosítással

Gazdaság2002.02.18, 07:47

A vállalati telefonok üzleti és magáncélú használatának megosztása a magyar szabályok szerint jelenleg nem lehetséges - ebben egyetértenek a Magyar Hírlap által megkérdezett szervezetek. A budapesti kamara tiltakozik a nyilvántartás és a számla megosztása miatt.

Főleg taxisok és fodrászok vallottak a jövedelemlimit alatt

Archívum2002.01.03, 11:48

A korábbi évekhez hasonlóan 2001-ben is elsősorban a fuvarozók, a fodrászok, a biztosítási ügynökök és a kiskereskedők vallottak be a Pénzügyminisztérium által előírtnál alacsonyabb jövedelmet - írja a Világgazdaság. Az adóhivatal felszólítására 1078-an korrigálták korábban bevallott jövedelmüket.

Ombudsman: a 90-es számok adólevonása jogtalan

Gazdaság2001.11.29, 14:54

Az ombudsman álláspontja szerint az általános forgalmi adó jellegéből az következik, hogy ha a magánszemély vagy a gazdasági társaság nem a gazdasági tevékenysége keretében, illetve annak segítése érdekében használja fel a telefonszolgáltatást - ilyen különösen a szerencsejáték-, szex-, társkereső és más emelt díjas szolgáltatások igénybevétele -, akkor e körben ne élhessen az adólevonás jogával.

A Westel nem ad ki részletes telefonszámlát az adóhivatalnak

Archívum2001.11.27, 11:12

Adatvédelmi és személyiségi jogi aggályokat vetne fel, ha a telefontársaságok az adóhivatal megkeresésére kiszolgáltatnák a vállalkozások által folytatott telefonbeszélgetésekről kiállított részletes számlát.

Ellenőrzik a cégtelefonok magánhasználatát

Archívum2001.11.23, 08:15

A cégek már akár egyetlen magánbeszélgetés miatt is a teljes mobiltelefon-számla áfáját "elbukhatják", ha kiderül, hogy a cég a privát hívás után is visszakérte az adót. A revizorok súlyos szankciót szabhatnak ki emiatt, így a vállalat akkor jár jól, ha minden magántelefon-hívást kifizettet alkalmazottaival. Előfordult már olyan is, hogy a revizor a hívásrészletezőből kiválasztott egy számot, és azt felhívta.

Az adófelajánlások nyertese a katolikus egyház és a vöröskereszt

Gazdaság2001.10.02, 09:01

Az adózók felajánlásai nyomán 6,9 milliárd forint jutott a kedvezményezetteknek. A civilek 17, az egyházak 19 százalékkal kaptak többet, mint egy évvel korábban.

Az MSZP holnap feljelentheti az APEH-et

Itthon2001.09.12, 18:28

Jelentősen eltér az adóhivatal és az MSZP álláspontja, hogy mit találtak az adónyomozók az országos pártközpontban tartott vizsgálatukban. Várhatóan a szocialisták feljelentést tesznek az APEH-szóvivő kijelentései miatt: Burillák Attila korábbi kijelentéseit pontosítva sok milliárd forintos bűncselekmény-sorozat bizonyítékainak lefoglalásáról beszél, míg a szocialisták szerint csak két vitatott számlát találtak, húszezer forint értékben. 

Folyamatosan nő a Magyarországon alapított off-shore cégek száma

Archívum2001.09.12, 04:39

Az off-shore vállalkozások olyan súlyt képviselnek a hazai gazdaságban, amit a gazdaságpolitikát torzító következményei miatt sem lehet figyelmen kívül hagyni - állítják a szakértők. A külföldi szaksajtó szerint pedig Magyarország előkelő helyet foglal el az adóparadicsomnak nevezett, de valójában pénzmosodának számító országok rangsorában.

A bérek jelentős emelésére lenne szükség

Archívum2001.08.08, 08:30

Magyarországon az egy keresőre jutó reálbér 1999-ben ugyanannyi volt, mint 1969-ben, és 15 százalékkal volt alacsonyabb, mint 1989-ben. A hazai átlagkeresetek az EU és a német átlagbérek 10 százalékát érik el. Eközben a kormány az adóterhek csökkentéséről beszél. Csakhogy a kutatók véleménye és a társadalom közérzete szerint sem az adók magasak, hanem a bérek alacsonyak.

Egyre kevesebben perlekednek az adóhivatallal

Archívum2001.08.08, 09:20

Egy év alatt látványosan, közel felére csökkent az adóperek száma - értesült a Világgazdaság. Idén júniusig 3,7 milliárd forint értékű pert nyert meg a hivatal.

Visszaélnek a családi adókedvezménnyel

Archívum2001.07.27, 15:25

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal felhívja a munkáltatók figyelmét arra, hogy a bérpapírokon a családi adókedvezmény összegét is fel kell tüntetni, aminek meglétét a hivatal fokozottan ellenőrizni fogja.

A munkaviszonyból származó jövedelmek 11,5 százalékkal nőttek

Gazdaság2001.07.27, 11:49

Tavaly 11,5 százalékkal bővült az önadózók munkaviszonyból származó bérjövedelme 1999-hez képest - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. Tavalyelőtt egy önadózó átlagosan 781 ezer forintos éves, munkaviszonyból származó jövedelmet vallott be, míg 2000-ben ez az összeg 871 ezer forint volt.

Készül a repiadóztatás módosítása

Archívum2001.03.12, 09:10

Március végére készül el a reprezentációs költségek adóztatásában történt szigorításokat módosító törvényjavaslat. A KPMG Hungária könyvvizsgáló és adótanácsadó cég múlt heti rendezvényén a szakértők úgy vélték, hogy a szabályok túl általánosak, diszkriminatívak és nem veszik figyelembe az egyes területek sajátosságait.

Diákhitel: igénylés, folyósítás, törlesztés

Archívum2001.07.05, 19:14

Egyértelművé váltak a diákhitel igénylésének, folyósításának és törlesztésének szabályai, miután megjelent a Magyar Közlönyben a hallgatói hitelrendszerről szóló kormányrendelet és kihirdették az adózás rendjéről szóló törvény módosítását is. Az Üzleti Negyed a jogszabályok alapján összefoglalja a hitellel kapcsolatos tudnivalókat.

Dombornyomásos pecsét kerül az adóigazolásokra

Gazdaság2001.06.26, 16:45

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal dombornyomásos bélyegzővel látja el az adó- és jövedelemigazolásokat, hogy az okmányok hitelessége könnyebben felismerhető legyen. A hivatal azért választotta a domború szárazbélyegzőt, hogy az intézményeknek ne kelljen visszaigazolást kérniük, illetve, hogy a bélyegző könnyen felismerhető legyen és nehezebb legyen hamisítani. 

Volt aki 535 millió forintot keresett tavaly

Archívum2001.05.24, 13:43

A tavalyi évről szóló személyi jövedelemadó bevallások alapján 2000-ben 12,7 százalékkal bruttó 842 ezer forintra nőtt az összevont átlagjövedelem. Az APEH adatai szerint a legmagasabb bevalott jövedelem évi bruttó 535 millió forint volt, a száz leggazdagabb ember pedig átlagosan 102 millió forintot keresett az elmúlt évben.

Adómentes internet

Archívum2001.03.01, 08:26

Mégsem kell adózni az ingyenes internetszolgáltatás után - tájékoztatta a Népszavát az adóhivatal. Így valószínűleg nem érik majd kellemetlen meglepetések sem a szolgáltatókat, sem a felhasználókat.

Előző
Következő