APEH Bűnügyi Igazgatóság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- adó
- devizapiac
- Népszabadság
- Pénzügyminisztérium
- adóbevallás
- legfrissebb
- legrégebbi
Megszűnik az APEH Bűnügyi Igazgatósága
A kormányprogramban foglaltaknak megfelelően ez év végén megszűnik az APEH Bűnügyi Igazgatósága, így az adóhatóság bűnüldözési és nyomozó hatósági feladatai az Országos Rendőr-főkapitánysághoz (ORFK) kerülnek vissza - hangzott el a kormány csütörtöki ülését követő tájékoztatón.
Háromszorosára nő a betétbiztosítás felső határa
Az Országos Betétbiztosítási Alap betétbiztosításának felső határa 3 millió forintra emelkedik a Pénzügyminisztérium javaslata szerint. Változik az APEH elnöki posztjának időtartama is, ez hat évre fog szólni - jelentette be László Csaba. A tőkepiaci törvény módosítására tett javaslat szerint pedig megszűnik az a korlátozás, miszerint egy tőzsdetulajdonos nem szerezhet 10 százalékosnál nagyobb részesedést a tőzsdében.
Nemzetbiztonsági meghallgatások a Defend ügyében
Az APEH és az MFB jelenlegi vezetőjét pár héten belül meghallgatják a nemzetbiztonsági bizottságban a Defend-ügy kapcsán.
Mától lehet jelentkezni az evára
A mai naptól egészen december 20-ig lehet jelentkezni az egyszerűsített vállalkozási adóra. Az evát választóknak egy adatbejelentő lapot kell kitölteniük, amit a székhely szerint illetékes APEH igazgatóságra kell eljuttatni.
Nagy az érdeklődés az eva űrlapok iránt
Már 48 ezer jelentkezési lapot töltöttek le az APEH honlapjáról az egyszerűsített vállalkozói adóhoz szükséges bejelentkezéshez - közölte az adóhivatal. Ebből 18 ezer társas vállalkozási, míg 30 ezer egyéni vállalkozói volt.
Felmentették az APEH bűnügyi vezetőjét
Azonnali hatállyal felmentették Tasnádi Lászlót, az APEH bűnügyi igazgatóságának vezetőjét hétfőn. Tasnádi engedély nélkül adott információkat a parlamenti pártok frakcióvezetőinek.
Százezren töltötték le az eva bejelentkezési lapját
Péntekig 107 165 eva bejelentkezési lapot töltöttek le az adóhivatal honlapjáról és 27 ezerszer tárcsázták a hivatal zöld számát; az adóhatóság eddig több mint 10 ezer bejelentkezési lapot dolgozott fel. - közölte pénteken az APEH.
Nyolcmilliárdos év végi jutalom az APEH-nál
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal dolgozói december közepén megkapják a költségvetési törvénybe foglalt 8,015 milliárd forint jutalomkeretet, amire a költségvetés bevételeinek teljesítésével váltak jogosulttá - tudta meg a Napi Gazdaság. Az év végi jutalom átlagosan havi 3-3,5 havi keresetnek felel meg.
Hatvankétezren jelentkeztek az evára
Összesen 62 ezer 222 jelentkezési lap érkezett az egyszerűsített vállalkozói adóra (eva) való áttérés ügyében adóhivatalhoz hétfőig - jelentette be Király László György, az APEH elnöke, az adóhivatal hétfői sajtótájékoztatóján.