Apaföld

címke rss

A plakáttal csak hazudni lehet

Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. Ő jegyzi a Made in Hungária, a Papírrepülők és az Utolsó idők poszterét, ez utóbbival közönségdíjat nyert a Szemlén. A fiatal grafikus elmesélte, hogy mit szoktak elszúrni leggyakrabban a filmplakátokon, mennyire bosszantó, ha nem fogadják el egy tervét, hogyan lehet hazudni egy plakáttal, és milyen az, amikor Fenyő Iván és Árpa Attila is beleszól az ember munkájába. Megmutatta a kedvenc plakátjait is, valamint Toldi Miklós találkozását a Sin City-vel.

Az Apaföld plakátja a legjobb

Film2010.02.09, 17:08

Az idén hetedik alkalommal rendezték meg a filmplakát-kiállítást és versenyt, melynek egyik győztesét szakmai zsűri, a másikat pedig a közönség szavazta meg. A szakmai zsűri tagjai Petrányi Viktória producer, illetve Lelkes László, Molnár Gyula, Zsótér László és Csordás Zoltán tervező grafikus művészek voltak. A zsűri a szakmai díjat az Apaföld című film plakátjának ítélte, melyet Gál Krisztián tervezett. Lelkes László a zsűri döntését a következőképpen indokolta: "A tervezőgrafika és a fotó hosszú ideje természetes viszonyban van egymással. A fénykép jól értelmezett átvezetése grafikai összefüggésekbe viszont sajnos ritkán valóósul ...

Kibekkelte 2009-et a magyar film

Film2010.01.07, 17:56

2009 nem a zajos sikerek éve volt: sem egy komoly nemzetközi fesztiváldíj, sem egy kasszarobbantó közönségfilm nem jutott nekünk. Akadt ugyan néhány jól sikerült, szerény sikereket elkönyvelő hazai alkotás, amiért érdemes volt moziba járni, de az évet sajnos inkább a nyamvadt, gyenge termés jellemzi.

Magyar filmet jelöltek az Európai Filmakadémia díjára

Archívum2009.10.01, 11:40

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=yHk6a0iIvI6HbDae A Varga Katalin balladája előzetese A legjobb európai film díjára 48 alkotást neveztek az EFA tagjai. A nevezettek közé jutott Nagy Viktor Oszkár Filmszemlén bemutatott első filmje, az Apaföld is. A jelöltek listáját november 7-én jelentik majd be, a díjkiosztóra december 12-én kerül sor. Olvasnivaló: cikkünk a Varga Katalin balladája berlini fogadtatásáról

Liam Neeson nem ér fel egy cuki kutyussal

Film2009.03.23, 16:56

Ha az előző hétvégét eseménytelennek nevezzük a magyar mozipiac tekintetében, akkor a mostanit kifejezetten pangónak kell tekintenünk: 21%-kal kevesebb bevétel keletkezett a mozikasszáknál, mint egy héttel korábban. A premierfilmek egyike sem okozott különösebb izgalmat: a Liam Neeson főszereplésével készült Elrabolvá-t nézték meg a legtöbben, de országos szinten produkált 10 126 nézőjével ez sem szakította be az asztalt. Liam Neeson és Famke Janssen az Elrabolva című filmben Az akciófilm a harmadik helyet foglalja el a jegyeladási toplistán, az első két helyen nem változott a múlt heti állás: listavezető megint a Marleey ...

Pedofília, emberrablás és pár jó nő

Archívum2009.03.18, 23:18

Liam Neeson akciózik, Scarlett Johansson gonosz terveket sző, egy apa és fia földet művelnek, Meryl Streep meggyanúsít egy papot, Brendan Fraser belefeledkezik egy könyvbe, a vakok szerelmesek a moziban.

Van élet a Szemle után?

Archívum2009.02.21, 15:53

Mi ugyan a Filmszemlén megnéztük az idei magyar filmtermés javát, de tisztában vagyunk vele, hogy ezzel még a magyar filmre fogékony mozilátogatók körében is elenyésző kisebbséget képviselünk. Körbetelefonáltuk tehát az összes Szemlén bemutatott nagyjátékfilm (és néhány kisfilm) rendezőjét vagy producerét, hogy kiderítsük, melyik alkotásnak mi lesz a sorsa. A beszerzett információk közlése mellett találgatásokba is bocsátkozunk az egyes filmek lehetséges fesztiválszerepléseivel kapcsolatban.

Az Utolsó idők nyerte a Filmszemlét

Film2009.02.04, 10:41

Mátyássy Áron nagyjátékfilmes debütálása, az Utolsó idők nyerte a fődíjat a 40. Magyar Filmszemlén, ahol az elsőfilmesek különösen nagy erőt képviseltek. A legjobb közönségfilm a Valami Amerika 2 lett, a legtöbb díjat Pater Sparrow 1 című alkotása kapta.

Előző
  • 1
  • 2
Következő