ÁNTSZ

címke rss

Rekordbírság a dohányzó egészségügyisnek

Itthon2014.12.30, 09:45

A közterületen tiltott helyen dohányzók ellen indítottak az idén legtöbbször eljárást a népegészségügyi szakigazgatási szervek. A különböző közforgalmú intézmények – a munkahelyek, vendéglátóhelyek – azonban szinte maradéktalanul betartják a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásait – derült ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat éves összegzéséből.

Nagyon brutális mínuszok jönnek

Itthon2014.12.30, 08:22

A következő napokban fogcsikorgatóan hideg lesz Magyarországon. Szilveszter éjjelén akár mínusz 15 fok is lehet. De utána sem javul a helyzet. Ilyenkor nemcsak a hajléktalanok vannak veszélyben, hanem azok is, akik otthon vannak, a baj ugyanis a fűtetlen helyiségekben is bekövetkezhet. A mentők és az ÁNTSZ most mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy körültekintően készüljenek föl a brutális hidegre.

Szép lassan közelít az influenza

Archívum2014.12.29, 13:49

Európában még kevés az influenzás beteg, de Hollandiában már kiterjedt járvány van – közölte az ÁNTSZ.

Karácsonykor ne legyen beteg

Gazdaság2014.12.22, 08:59

Öt egybefüggő munkaszüneti nap miatt az egészségügyi szolgáltatók december 24-e és december 28-a között ügyeleti rend szerint működnek – közölte az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala.

Színes, szagos méreg? A gyerek bekapja

Itthon2014.11.24, 08:17

Hetente két-három kisgyerek kerül itthon kórházba mosószeres kapszulák miatt. A színes párnácskában az ipari hipó erejével vetekedő vegyszer lehet, mégis gyerekmagasságba kerülnek. A fogyasztóvédelem tiltja a megtévesztő külsejű termékeket, de így is van mit kóstolni a fürdőszoba polcain.

Étrend-kiegészítőket tiltott be az ÁNTSZ

[origo] Gasztro2014.11.17, 17:36

Sportolóknak, testépítőknek szánt étrend-kiegészítőket vizsgált az ÁNTSZ. Az Európai Unió tagországainak RASFF (Rapid Alert System for Food and Feed) gyorsriasztási rendszerén érkezett tájékoztatások alapján több nagy izomerő kifejtését elősegítő, elsősorban sportolóknak, nehéz fizikai munkát végzőknek szánt élelmiszert ellenőriztek.

Többen kaphatnak ingyenes infuenza elleni védőoltást

Life.hu2014.11.13, 19:03

Az idei évtől már nemcsak a 65, hanem a 60 éven felüliek is jogosultak a térítésmentes influenza elleni védőoltásra – közölte az ÁNTSZ.

Ma még lehet jelentkezni az ingyenes HPV elleni oltásra

Egészség2014.11.12, 06:11

Az ÁNTSZ pótjelentkezést hirdetett azok számára, akik valamilyen okból szeptemberben nem tudtak nyilatkozni a HPV elleni oltásról. Ennek határideje november 12.

Muszáj az immunrendszernek iskolába járnia

Egészség2014.10.31, 16:07

A védőoltásokkal kapcsolatban sokaknak valószínűleg a szúrás helyén keletkező fájdalmas duzzanat, vagy az oltást olykor követő láz kellemetlen érzése jut eszébe. A többség azonban hajlamos megfeledkezni arról, hogy mennyi mindent köszönhetünk az orvostudomány eme nagyszerű felfedezésének. Az egyértelmű eredmények ellenére azonban sokan félelemmel tekintenek a védőoltásokra - ezt a félelmet pedig elsősorban különböző rémtörténetek táplálják. 

Magyarországon nem kell tartani az ebolától

Egészség2014.10.22, 15:54

Magyarországra rendkívül kicsi az ebola behurcolásának esélye, de ha ez mégis megtörténne, az ország egészségügyi szervei felkészülten tudnák kezelni az így kialakult helyzetet, és gondozni a megbetegedett személyt, hangzott el az ÁNTSZ ma délutáni sajtótájékoztatóján.

Életveszélyes lenne a HPV-oltás? Az orvosszakértők cáfolnak

Life.hu2014.10.22, 12:40

Habár sikerült elérni, hogy a magyar lánygyermekek nagyjából 80 %-a megkapja a HPV elleni védőoltást, még mindig számos tévhit és rémhír terjeng a vakcináról. 

Fertőző agyvelőgyulladásban halt meg egy óvodás

Life.hu2014.10.21, 14:44

Az ÁNTSZ megyei tisztifőorvosa elmondta, a kislány agyvelőgyulladását bakteriális fertőzés okozta, megtették az ilyenkor szükséges intézkedéseket, egyetlen tragikus kimenetelű megbetegedés után azonban nem beszélhetünk járványról.

Vége az orrfújásnak és a szemviszketésnek: befejeződött az idei parlagfűszezon

Archívum2014.10.09, 16:43

Az ÁNTSZ Facebook-oldalán közölte, hogy véget ért a 2014-es parlagfű pollenszezon. Az Aerobiológiai Monitorozási Hálózat mérései szerint az elmúlt héten a parlagfű pollenje országszerte csak alacsony koncentrációban volt jelen a levegőben. Éljen, éljen!

Pápá, parlagfű – hamarosan véget ér a szezon

Life.hu2014.10.02, 14:21

Már nincs riasztás a parlagfű miatt és hamarosan véget ér a 2014-es parlagfűszezon – írja Facebook-oldalán az ÁNTSZ.

Nőgyógyászokat büntetett meg a NAV

Life.hu2014.10.02, 13:11

Négy, működési engedély nélkül praktizáló nyíregyházi nőgyógyászt büntetett meg az ÁNTSZ. Az orvosoknak fejenként félmillió forint egészségügyi bírságot kellett fizetniük.

Népszerű a HPV-oltás, a szülők beoltatják leánygyermekeiket

Life.hu2014.09.16, 22:07

Bejött a kampány! A HPV-oltást a szülők nagy része kérte gyermeke számára, így a 12. életévét betöltött lányok 80 százaléka megszerezheti a védettséget a rákot kiváltó vírus bizonyos típusai ellen.  

Hétfőig kérhetik a szülők lánygyermeküknek a HPV elleni oltást

Life.hu2014.09.10, 11:13

Jövő hétfőn lejár az a határidő, ameddig a szülők nyilatkozhatnak arról, kérik-e lánygyermeküknek a humán papillomavírus (HPV) elleni ingyenes védőoltást – hívja fel a figyelmet az ÁNTSZ. Magyarországon évente 1400-1500 új méhnyakrákos megbetegedést diagnosztizálnak.

Rossz hír az allergiásoknak - tetőzik a parlagfű pollenkoncentrációja

Life.hu2014.09.04, 13:28

A levegőben lévő pollenkoncentráció miatt múlt héten az ország nagy részére bordó riasztást adott ki az Országos Környezet-egészségügyi Intézet. Csak az ország nyugati és északi részén jobb valamivel a helyzet, de még ezeken a területeken is harmadfokú, piros riasztás van érvényben.

Riasztást adtak ki a magas pollenkoncentráció miatt

Itthon2014.08.28, 09:51

Az asztmás tünetek akár rohamszerűen jelentkezhetnek az arra érzékenyeknél.

Egyre több a parlagfűpollen - másodfokú riasztást adtak ki északkeleten

Life.hu2014.08.14, 12:32

A parlagfű heti átlagos pollenkoncentrációja az ország északkeleti sarkában, Nyíregyháza környékén elérte a magas szintet, ezért a térségre másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Környezet-egészségügyi Intézet.

Nyolcadik kerületi hungarikum: szabad strand a metró mellett

Itthon2014.08.08, 15:29

Túl jó munkát végeztek a Főkert munkatársai, mert bár látványelemnek készült a két medence a II. János Pál pápa téri metrómegálló tőszomszédságában, egyhamar szabad strand lett belőle. A víz kristálytiszta, kár, hogy veszélyes. Az erre figyelmeztető táblákat még nem helyezték ki, addig önfeledten pancsol benne felnőtt, gyermek, kiskutya. 

Citromsárga figyelmeztetés a parlagfű miatt

Itthon2014.08.07, 07:21

Az ország északkeleti részén közepes a pollenkoncentráció, érdemes elkezdeni szedni a gyógyszereket.

Itt a hőségriadó: tombol a kánikula egész hétvégén!

Life.hu2014.07.17, 11:47

A tartós kánikula miatt péntek 0 órától vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos. A szerencsések a 23 fok körüli Balatonban hűsölhetnek. Íme, néhány jó tanács, mire kell figyelned ilyenkor, hogy elkerüld a bajt!

Balaton-vizet nyakalt az államtitkár

Travelo2017.10.04, 11:57

Balaton-vizet nyakalt az államtitkár

Bátran mehet strandolni pünkösdkor, nem fertőz a fürdővíz

Travelo2017.10.09, 15:11

Bátran mehet strandolni pünkösdkor, nem fertőz a fürdővíz

Kétéves birkafej a mélyhűtőben

[origo] Gasztro2014.05.29, 14:03

Szaftos sztorikra és szitkozódásokra számítottunk, amikor azzal kerestünk meg séfeket, hogy meséljék el a legviccesebb, legidegesítőbb ÁNTSZ-es történeteiket. Aztán kiderült, hogy - szemben azzal, ami a fejünkben élt - az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ellenőrei egyáltalán nem akarnak minden áron büntetni. Cserébe a HACCP-szabályok között bőven akad betarthatatlan butaság.

Csak három strandon rossz a víz

Időjárás2014.05.09, 09:52

Kiváló, illetve jó a víz a természetes fürdőhelyek 95 százalékán az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) friss összegzése szerint. A három kifogásolt, vagyis a legrosszabb vízminőségű strand a Tisza és a Kettős-Körös mentén fekszik.

Négy nyelven szólunk rá a dohányosokra

Gazdaság2014.02.26, 11:02

Március 1-jétől minden közforgalmú intézményben kötelező szembetűnő, világos, egységes, négy nyelven olvasható táblával jelezni, melyek a dohányzásra kijelölt pontok, illetve hol tilos rágyújtani, tájékoztat az ÁNTSZ közleményben.

22 400 influenzás egy hét alatt

Itthon2014.02.22, 11:58

Egyre több európai ország jelent kiterjedt influenzajárványt, Magyarországon is egyre intenzívebben terjed a betegség, az előző héthez képest a múlt héten 30 százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, az ÁNTSZ szombaton. Egy hét alatt 22 400 beteget regisztráltak az orvosok itthon.

A hidegben is fontos a sok folyadék

Egészség2014.01.27, 09:04

A hőmérséklet változása, illetve a tartós hideg jelentősen megterheli szervezetünket. A hideg negatív hatásait megelőzhetjük megfelelő öltözködéssel, meleg ételek és italok fogyasztásával. A vacogás, a fájdalom vagy zsibbadás már a kihűlés vagy a fagyás előjelei.

Ne gyújts rá a megállóban

Archívum2014.01.23, 10:38

Két éve szigorúan tilos rágyújtani nyilvános helyen Magyarországon. Nem mondható problémamentesnek az időszak, főként a buszmegállókban, állomásokon, pályaudvarokon szegik meg a szabályokat. 2013-ban a bírságok zömét vendéglátó-ipari egységekre szabták ki, közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat az MTI-vel.

Nyolcvanezer kiskamaszt oltanának be méhnyakrák ellen

Itthon2014.01.23, 11:56

2014-ben költségvetési forrásból finanszírozzák a kiskamasz lányok méhnyakrák elleni oltását, amely kötelező nem lesz ugyan, de az orvosoknak kötelezően kell majd ajánlaniuk. Elsőként 80 ezer oltásra írtak ki közbeszerzést.

Bölcsődék és fürdők számíthatnak ÁNTSZ-ellenőrzésre

Itthon2014.01.10, 07:22

Kiemelten vizsgálják az étrendkiegészítőket és a magánnőgyógyászatokat is.

A kórházakban és a gyógyszertárakban az ünnepek alatt csak ügyelet lesz

Itthon2013.12.23, 07:09

A karácsonyi ünnepek alatt és az azt követő munkaszüneti napokon ügyeleti rend szerint fogadják a sürgős ellátásra szorulókat a háziorvosi, a fogorvosi, valamint a fekvőbeteg-ellátásban az ügyeletet ellátó helyek - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Véget ért az idei pollenszezon

Itthon2013.11.09, 08:37

Télen viszont az allergén gombák koncentrációja emelkedhet meg.

Kötelező lesz a pneumococcus elleni védőoltás

Itthon2013.10.28, 16:00

Jövőre a költségvetésből többet költenek oltóanyag-beszerzésre, és kötelező lesz a pneumococcus elleni védőoltás. A kötelező védőoltások beadásáért a háziorvosok és a házi gyermekorvosok nem kérhetnek pénzt.

Ennyi volt! Vége a parlagfűszezonnak

Archívum2013.10.22, 15:18

Jó hír az allergiásoknak! Véget ért a 2013-as parlagfűszezon - hívta fel a figyelmet az ÁNTSZ a Facebook-oldalán.

Vége a parlagfűszezonnak

Időjárás2013.10.22, 09:46

Tüneteket okozó szintet nem mértek az allergiát okozó gyomnövény virágporából, viszont sok spórát szórnak az allergén gombák.

Több százmillióval verte át a nőket a meddőségi klinika

Itthon2013.09.17, 16:26

Megtiltotta az illetékes ÁNTSZ az egyik budapesti lombikcentrumnak, hogy egy bizonyos speciális vizsgálatot végezzen a hozzá forduló nőkön, értesült az Origo. Ezzel a hatóság is kimondta, amire több cikkünkben is utaltunk, mégpedig azt, hogy a kutatási fázisban lévő génszűrést illegálisan végzi a cég, és kér érte több millió forintot a mit sem sejtő nőktől.

Nem lehet meleg ételt vinni az egész napos iskolába

Life.hu2013.08.30, 12:49

Az a gyerek, akinek a szülei nem fizetnek be a menzára, nem tud meleg ételt enni - számol be a 168 óra cikke.

A Tiszántúlon tombol a parlagfű

Itthon2013.08.24, 13:23

Az ÁNTSZ vörös riasztást adott ki a pollenek miatt a Tiszántúlra és Kecskemét térségére.

Négy laborban vizsgálják a miskolci mintákat

Itthon2013.08.16, 16:48

A kilenc koraszülött halálának ügyében eddig kilencven vizsgálatot végeztek el. Tizenhat mikrobiológus négy laboratóriumban elemzi a rendelkezésre álló mintákat.

Harmadfokú hőségriadó van

Archívum2013.08.05, 12:28

Csütörtök éjfélig harmadfokú hőségriadót rendelt el az országos tiszti főorvos - közölte az ÁNTSZ az MTI-vel.

Hőségriadó csütörtök éjfélig

Időjárás2013.08.05, 11:18

A kánikula folytatódik, a napi középhőmérséklet 27 foknál is több lesz.

Indul a parlagfűszezon

Life.hu2013.08.02, 10:31

Nem elég a hőség, kezdődik a parlagfűpollen-szezon is. Két héten belül az ország egész területén megkezdődik a virágzás - hívta fel a figyelmet az ÁNTSZ.

Újabb riasztás a hőség miatt

Archívum2013.08.01, 15:50

Jön a perzselő forróság - ismét hőségriasztást rendelt el péntektől az országos tiszti főorvos - közölte az ÁNTSZ az MTI-vel.

Harmadfokú hőségriadó péntektől

Időjárás2013.07.25, 14:18

Az országos tiszti főorvos péntekre harmadfokú hőségriadót rendelt el. Csütörtökön még zivatar és felhőszakadás jöhet.

Életbe lépett a hőségriasztás

Időjárás2013.07.24, 06:51

Napról napra melegebb léghullámok árasztják el a Kárpát-medencét, jövő hétfőn akár 33-38 fok is lehet napközben.

Jön az újabb hőségriasztás

Archívum2013.07.23, 14:54

Szerdától másodfokú hőségriasztást rendel el az országos tiszti főorvos a várható meleg idő miatt.

Szerdától hőségriasztás lesz érvényben

Időjárás2013.07.23, 10:45

A napi középhőmérséklet többfelé meghaladja a 25 fokot, ezért az országos tiszti főorvos elrendelte a másodfokú hőségriasztást.

Egyre több a pollen a levegőben

Időjárás2013.07.13, 21:58

A pázsitfűfélék és a csalánfélék mellett várhatóan több más nyári gyomnövény pollenszórása is erősödni fog a következő napokban.

Már szabad fürdeni az árvíz után a Dunában

Időjárás2013.07.11, 10:45

Megfelelő a vízminőség hazai szabadvízi fürdőhelyeken, csak néhány kivétel akad. A Duna mentén csak Gödön nem nyitották még meg a strandot.

Meghosszabbították vasárnapig a riasztást a hőség miatt

Időjárás2013.06.21, 15:42

Péntekre virradóan ismét megdőlt a legmelegebb június 21-i hajnal rekordja. "Ismét a trópusi éghajlatra jellemző meleg éjszakánk volt", írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Meghosszabbítják a hőségriasztást

Life.hu2013.06.21, 15:34

Meghosszabbítják a hőségriasztást az ország egyes részein. Szombaton az extrém szintet is meghaladó UV-B sugárzás várható. Péntekre virradóra is megdőlt a melegrekord. Közben a száraz idő miatt tűzgyújtási tilalmat vezettek be két megyében - tudósít az MTI.

Bezártak egy strandot Miskolcon

Itthon2013.06.20, 23:03

A tisztiorvosi szolgálat  csütörtök délután bezáratta Miskolcon a selyemréti strandfürdőt - közölte a városi polgármesteri hivatal.

Nem bírják a hőséget a villamossínek

Life.hu2013.06.17, 17:00

Hétfő déltől péntek éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az ÁNTSZ. Kedden pedig nagyon erős, a figyelmeztetési értéket meghaladó 7,8-as UV-B sugárzás várható - írja honlapján a Meteorológiai Szolgálat. Közben a villamossínek már feladták a harcot a kánikulával szemben...

A nyári gyomok egyre több pollent szórnak

Itthon2013.05.18, 14:59

Eddig a pázsitfűfélék pollenszemeit regisztrálták legnagyobb mennyiségben, többek között a fővárosban is nagyon magas szintet mértek.

Bedurvult a pollenszezon

Itthon2013.04.27, 16:51

A héten négy növény pollenkoncentrációja is elérte a magas szintet, féltucatnyi további növény virágpora pedig most jelent meg a csapdákban - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a Facebook-oldalán.

Tiltott étrendkiegészítőkre figyelmeztet az ÁNTSZ

Egészség2013.03.25, 08:30

Tiltott összetevőt tartalmazó étrend-kiegészítő készítményre hívja fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). Az egyik, gyors fogyást ígérő készítmény összetevői között megtalálható Hoodia gordonii nevű növényi komponens az Európai Unióban új élelmiszernek tekintendő, amely közösségi szintű engedélyezés hiányában a fogyasztók egészségét veszélyeztetheti, emiatt nem forgalmazható.

A megállókban van a legtöbb illegálisan dohányzó

Itthon2013.03.05, 17:21

Közterületeken, közintézményekben, bevásárló- és sportközpontokban, valamint szórakozó- és vendéglátóhelyeken ellenőrizték az ÁNTSZ munkatársai, hogy betartják-e a nemdohányzók védelméről szóló szabályokat. Az ellenőrök ötmillió forint bírságot szabtak ki, a legtöbb szabályszegőt a buszmegállókban találták.

Európában már kezdi feladni az influenza

Nagyvilág2013.03.02, 17:00

A héten további országok jelentettek csökkenő influenzaaktivitást, összességében lassul a járvány terjedése Európában. Kiterjedt az influenzajárvány többek között Ausztriában, Szlovéniában és Romániában is. Magyarországon a héten tovább emelkedett a betegek száma.

Már Magyarországot is pirossal jelzik a járványtérképen

Itthon2013.02.09, 18:34

Már Magyarországot is pirossal jelölte a járványtérképen - a kontinens szinte teljes nyugati felével együtt - az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ. A piros az ötfokozatú skálán a legmagasabb szintet jelzi.

Tavaly 12 milliós bírságot hozott a dohányszigor

Itthon2013.01.24, 10:03

Az ÁNTSZ főként szórakozó-, illetve vendéglátóhelyeket bírságolt. A felügyelők összesen 56 ezer egységet kerestek fel, és csaknem 1200 esetben találtak valamilyen kifogásolni valót.

Betartják a cigistopot a kocsmákban

Gazdaság2012.12.10, 09:39

Egy hétig járták az ellenőrök országszerte a vendéglátóhelyeket, és ezerből csak hat esetben találtak szabálytalanságot. A legnagyobb gondot a közterületeken tapasztalták, nagyon sok az eldobott csikk.

25 év alatt több mint 300 magyar AIDS-es halt meg

Itthon2012.11.30, 11:30

Az elmúlt 25 évben Magyarországon összesen 333 AIDS-es vesztette életét, az idén pedig eddig 33 új AIDS-megbetegedést regisztráltak az ÁNTSZ szerint.

Patikákban is oltanának az influenza ellen

Itthon2012.11.26, 09:48

Gyógyszerészek szerint így többen beoltatnák magukat. A Világgazdaság úgy tudja, a szaktárca előtt van a javaslat.  

Döntik magukba a gyerekek az energiaitalt

Itthon2012.11.21, 11:10

Az elmúlt egy évben összesen 232 ember lett rosszul és került akár kórházba is azért, mert túl sok energiaitalt ivott - derül ki az ÁNTSZ friss összegzéséből. Főleg a tizenéves fiúkat éri baj, sokszor gyerekeket is. Akadt, aki három liter energiaitalt magába döntött, sokan pedig rá is ittak.

A hideg beálltával megszaporodnak a szabályszegő dohányosok

Itthon2012.11.16, 14:45

Nyáron alig bírságolt az ÁNTSZ, őszre azonban elkezdtek szaporodni a tilosban cigizők és a dohányzási szabályokat megsértő kocsmák. Április óta közel 10 millió forint bírságot szabtak ki a megszigorított dohányzási szabályok megsértése miatt.

Halál a bundás mackóra

Itthon2012.11.13, 15:00

Véget vetnének az unalmas menüknek a magyar menzákon - ígéri az ÁNTSZ. A szervezet azt szeretné, hogy ne csak egészséges, hanem vonzó ételeket kapjanak a diákok. 

Veszélyes étrend-kiegészítőt tiltott be az ÁNTSZ

Itthon2012.11.03, 20:15

Magyarországon is a boltokba került az az USA-ban gyártott,  sportolóknak szánt élelmiszer, amely súlyosan veszélyeztetheti a fogyasztók egészségét. Az ÁNTSZ betiltotta, de lehet még belőle a polcokon.

Hogyan lehet jó egy menza?

[origo] Gasztro2012.10.31, 13:42

A menzákon pontosan ugyanaz a menü, mint húsz éve, sűrítményből felhígított, cukros paradicsomleves, grízes tészta, lisztes finomfőzelék. Cukor, liszt és rossz minőségű húsok, húsközeli termékek uralják mind a gyerekek, mind a felnőttek menzai, munkahelyi ebédjeit. De mi kellene ahhoz, hogy a valóban kevésből - 520 forintból - gasztronómiai élvezetet és fontos tápanyagokat rakjunk le az asztalra? Elsősorban ötletek. Kipróbáltuk a sajátjainkat.

Magyarországon nincs a betiltott influenza elleni oltásból

Itthon2012.10.26, 13:46

A Novartis több oltóanyagának a forgalmazását elővigyázatosságból betiltották néhány európai országban. Magyarországon egyik vakcina sincs forgalomban.

Titkos por szedi áldozatait Szentgotthárdon

Környezet2014.05.21, 14:04

Annak ellenére nem mérik rendszeresen a légszennyezést Szentgotthárdon, hogy egy 2008-as ÁNTSZ-vizsgálat szerint az országos átlagnál több férfi hal meg a környéken légzőrendszeri megbetegedések miatt. Az ombudsman szerint sérülnek a városban és környékén élők alkotmányos jogai az egészséges környezethez.

Vasárnapig tart a hőségriadó

Időjárás2012.08.23, 14:38

A hétvégén várható forróság miatt az ÁNTSZ vasárnapig meghosszabbította a hőségriasztást. A jövő héten enyhülhet a hőség.

Alig bírságoltak a dohányzási tilalom miatt

Itthon2012.07.11, 10:31

Közel 17 ezer ellenőrzést végeztek az ÁNTSZ munkatársai a dohányzási tilalom áprilisi bevezetése óta, a legtöbb szabálytalanságot szórakozóhelyeken követték el. Június óta ezer vizsgálatra csak két szabálytalanság jut.

Tippek lehúzás és átverés ellen

Archívum2012.07.10, 07:21

Nem működik a szobában légkondi, a "bababarát" panzióban csak egy etetőszéket talál, vagy romlott az étel a büfében? A lefagyasztott hamburgerzsemléktől a rántott karfiolban felfedezett apró, zöld hernyókig, elég sok érdekes történetet tudnak mesélni a konyhán dolgozók és a büfémenün élők is. Fogyasztóvédelmi szakértőt kérdeztünk, mit tehetünk az ilyen helyzetekben.

Hőségriadó van vasárnap éjfélig

Időjárás2012.07.03, 16:30

Marad a kánikula, azzal a különbséggel, hogy szerdától érdemes záporokban reménykedni. Markáns hidegfront azonban nem jön. Az eredetileg szerda éjfélig elrendelt hőségriadót négy nappal toldotta meg az országos tiszti főorvos.

Ezért ne fürödjön szökőkútban

[origo] utazás2012.06.29, 08:36

A meteorológusok 33 fokot ígértek mára, és szombattól ötnapos hőségriadót rendelt el az országos tiszti főorvos. A tartós kánikulában sokan a szökőkutakban keresnek menedéket. Az ÁNTSZ és az Országos Környezetegészségügyi Intézet azonban kifejezetten arra kér mindenkit, hogy ne használják fürdésre a szökőkutak vizét, és ne hűsítsék vele arcukat, nyakukat. Hogy miért?

Kötelező tüdőszűrést rendelt el az ÁNTSZ

Itthon2012.06.27, 15:45

Kötelező tüdőszűrést rendeltek el a 30 év felettieknek Budapesten és több megyében is, a határozat július elsején lép életbe. A kötelező tüdőszűrést olyan helyeken rendelik el, ahol a tuberkulózisos betegek száma 100 ezer lakosonként több mint 25.

Napszúrásos idő lesz péntekig

Időjárás2012.06.19, 17:05

Kedden Dél-Magyarországon, szerdán az egész országban az extrém szint felett alakul az UV sugárzás. A kánikulának a csütörtök éjjeli hidegfront vet véget.

Még tovább tart a hőségriadó

Időjárás2012.06.19, 17:39

Csütörtökön délben 37 fok várható. A tiszti főorvos meghosszabbította a riasztást. Pénteken először a nyugati országrészben mérséklődik a kánikula.

Hőségriasztás van a kánikula miatt

Időjárás2012.06.19, 11:54

Egyre forróbbak lesznek a délutánok csütörtökig. Már kedden extrém erős lesz az UV-B sugárzás: a tűző napon már negyedóra alatt leéghet a bőr. A hőség nem enyhül a hétvégéig.

Erősödött a pollenterhelés

Itthon2012.06.02, 18:40

Szerdáig csökkent, majd erősödni kezdett a pollenterhelés az országban, Zalaegerszegen és Miskolcon a magas szintet is elérte. Kedden újabb hidegfront éri el az országot, és ez mérsékelheti a levegő pollentartalmát.

Nem minden szabad strandon ajánlott a fürdés

Itthon2012.05.24, 09:30

Általában a legtöbb szabad strand vize kiváló minősítést kapott az OKI-tól, a Balaton vize is jó állapotban van, de a Tiszán és a Kettős-Körösön is vannak strandok, ahol kifogásolható a víz minősége.

Eldobált csikkeket hozott a dohányzási tilalom

Itthon2012.05.07, 15:47

A pályaudvarokon és a megállókban, valamint a szállodák és a szórakozóhelyek szegik meg a leginkább a dohányzási tilalmat, a kijelölt dohányzóhelyeknél viszont az a gond, hogy a csikkeket eldobálják. A börtönökben, kórházakban és pszichiátriai intézetekben nem találkoztak szabálytalansággal az ÁNTSZ ellenőrei.

Egymilliós bírságot hoztak össze a dohányzástilalom megszegői

Itthon2012.04.02, 16:26

A türelmi idő lejártával már az első nap ellenőrzései nyomán több mint egymillió forint bírságot szabhatnak ki a hatóságok a szigorúbb dohányzási szabályok megszegése miatt - jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos hétfőn sajtótájékoztatón.

Ellenőrzésekkel készül az ÁNTSZ a dohányzási tilalomra

Itthon2012.03.25, 10:29

Április elsején lejár a türelmi idő, így büntethetővé válik a tiltott helyen való dohányzás. Az ÁNTSZ már készül az ellenőrzésre, először azokra a helyekre mennek ki, amelyekre már volt panasz. Akár ötvenezer forintos bírságot is kiszabhatnak.

Európában visszaszorult, de Magyarországon még tartja magát az influenza

Itthon2012.03.24, 12:38

A múlt héten az influenzagyanús betegektől vett minták 42 százalékában mutatták ki az influenzavírust: ezzel a pozitív esetek aránya harmadik hete folyamatosan csökken Európa 15 országában. Magyarországon még kiterjedt a járvány.

Tovább nőtt Európában az influenzások száma

Itthon2012.03.10, 10:28

Európában 14 országban, köztük Magyarországon van influenzajárvány. A megbetegedések több mint 90 százalékát az influenza A vírusa okozza.

Energiaitaltól lett tartós beteg két fiatal

Itthon2012.02.23, 08:53

Az elmúlt negyedévben hatvanhat fiatal adagolta túl magát energiaitalokkal, két fiatalnál maradandó következményeket mutattak ki az ÁNTSZ adatai szerint. Volt, aki három litert is megivott belőle.

Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?

Itthon2012.02.09, 14:56

Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt vásárolnak, néha annak ellenére, hogy az ízét ki nem állhatják. Egy tavalyi felmérés szerint két hónap alatt 123 tizenéves lett rosszul mert akár napi több litert is megivott ezekből. A divathullámról mindenki tud, a káros hatásokról is sokan hallottak, leállni mégsem könnyű.

Rezidens is elég lesz a szakrendelőkben egy rendelet alapján

Itthon2012.01.23, 07:49

Szakrendelésről rendelésre módosítja az ellátást több rendelőben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium legújabb rendelettervezete, így a feladat ellátásához elég lehet rezidens vagy más szakvizsgával rendelkező orvos is. A május 1-től kötelező térségi várólista alapján pedig az is előfordulhat, hogy Óbudáról Gyöngyösre kell majd utazni egy sérvműtétre.

ÁNTSZ: több európai országban gyorsult az influenza terjedése

Nagyvilág2012.01.21, 12:11

A múlt héten öt, ezen a héten már tíz európai ország jelentett regionális, illetve helyi influenzajárványt.

Lassan nő az influenzagyanús esetek száma

Itthon2012.01.19, 08:26

A mérsékelt emelkedés ellenére a megbetegedések előfordulási gyakorisága a múlt héten csak mintegy harmada volt az előző évinek. Egy esetben azonosították az influenza B vírusát.

Nem talált szakmai hibát Albert ellátásánál az ÁNTSZ

Archívum2012.01.10, 16:49

Nem állapított meg szakmai hibát a tavaly október 30-án elhunyt Albert Flórián ellátásával kapcsolatban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) által lefolytatott vizsgálat, melynek jegyzőkönyvét kedden vette át a család.

Fokozott orrfolyásra lehet számítani az elkövetkező napokban

Egészség2011.11.02, 16:02

Az ország több nagyvárosában is a riasztási szint közelében mozog a szálló por koncentrációja, jelenleg a legrosszabb a helyzet Nyíregyházán. A szálló por elsősorban a légzőszervi betegségekben szenvedőkre jelent veszélyt, azonban ha a koncentrációja eléri a riasztási szintet, az egészségeseknél is jelentkezhetnek allergiás tünetek.

Előző
Következő