antiszemitizmus

címke rss
Nem vett részt a baloldal László Imre Hitlert éltető kijelentése miatt összehívott rendkívüli testületi ülésen

Nem vett részt a baloldal László Imre Hitlert éltető kijelentése miatt összehívott rendkívüli testületi ülésen

Nem vettek részt a baloldali képviselők az újbudai Fidesz-KDNP által kezdeményezett rendkívüli testületi ülésen, amelyen a tervek szerint László Imre Hitlert éltető kijelentéséről tárgyaltak volna. Így a grémium nem tudta elfogadni az önkényuralmi rendszerek áldozatainak védelméről szóló politikai nyilatkozatot. A kormánypártok közleményükben szégyenről írnak, és úgy látják, ismét bebizonyosodott, hogy a baloldalt nem érdeklik az alapvető emberi jogok.

Holland pénzből fizették azt a két palesztin terroristát, akik felrobbantottak egy zsidó lányt

Nagyvilág2020.07.22, 16:29

A holland liberális kormány kénytelen volt elismerni, hogy több éven át, sok millió euróval finanszírozott egy olyan palesztin szervezetet, melynek alkalmazottja volt az a két terrorista, akik meggyilkoltak tavaly egy 17 éves zsidó lányt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség az izraeli Jerusalem Post információira hivatkozva.

A baloldal szerint lehet listázni a zsidó képviselőket, Hitlert dicsőíteni, és most kiderült, az se baj, ha egy EP-képviselőt lezsidóznak

Itthon2020.07.14, 18:28

Semmilyen következménye nem lesz az ellenzéki oldalon Nunkovics Tibor jobbikos országgyűlési képviselő zsidózásának, mivel a baloldalon mára teljesen elfogadott lett, hogy akkor probléma az antiszemitizmus, ha azt nem ők követik el – minderről Boros Bánk Levente beszélt az Origónak a legújabb parlamenti, baloldali antiszemita botrány kapcsán. A politológus szerint világossá vált mára, hogy az antiszemitizmus csupán egy eszköz volt a baloldal részéről, hogy bizonyos politikai szereplőket megbélyegezzenek. Az elmúlt hónapokban egymást követték az antiszemita botrányok a baloldalon: László Imre DK-s polgármester Adolf Hitler politikájáát ...

Újabb antiszemita botrányt okozott az Országgyűlésben a Jobbik

Itthon2020.07.14, 14:37

Miközben Deutsch Tamás az Országgyűlésben arról beszélt, hogy korábban zsidó származású képviselők listázását kérte a Jobbik, akkor ebben a pillanatban Nunkovics Tibor, a párt egyik képviselője gyakorlatilag lezsidózta a fideszes EP-képviselőt. Az ügyben vizsgálat indul. Soltész Miklós, aki a legközelebb ült a képviselőhöz, az Origónak azt mondta, hogy Nunkovics egyértelműen Deutsch Tamás származását támadta.   

Nacsa: Jakab pártjából kilépett a Jobbik, de az antiszemiták maradtak

Itthon2020.07.14, 13:33

Újabb antiszemita botrányt okozott a Jobbik a parlamentben. 

Szinetár Dóra így próbálta Apáti Bencét megrágalmazni

Itthon2020.07.07, 17:06

Veszprémy László Bernát, a Neokohn főszerkesztő-helyettese a Magyar Nemzetben írt a baloldali sajtó legújabb botrányáról. Mint ismert: Szinetár Dóra, a pletykarovatok állandó szereplője úgy hálálta meg, hogy Soros hetilapja, a Magyar Narancs interjút készít vele, hogy előző munkahelyének egyik vezetőjét, Apáti Bencét, a Budapesti Operettszínház balettigazgatóját megrágalmazta. Mégpedig azzal, hogy szerinte antiszemita és homofób. Szinetár Dóra már a Thália Színház tagja, ezért is merte oly nagy bátran szidni előző főnökét. Az interjúban, ahelyett, hogy kikérte volna magának a gyomorforgató kérdést (hogyan tudja vállalni, hogy Kálomiista ...

A vallásos zsidók látványát nehezen viselő Vágó István mentegeti a Hitlert dicsőítő László Imrét

Itthon2020.07.02, 14:39

Bár a napokban több kormánypárti politikus is azt kérte a Demokratikus Koalíció (DK) politikusaitól, határolódjanak el László Imre Adolf Hitlert dicsőítő kijelentésétől, erre nem sok esély mutatkozik. Hosszú idő után előkerült Vágó István, a párt elnökségi tagja, aki megmutatta, miért nem: egy 2500 karakteres, izzadságszagú és reménytelen bejegyzésben vette védelmébe párttársát. A magát kvízprofesszornak hívó egykori tévés írásában görcsösen azt bizonygatta, hogy semmi különös nem történt, nem kell túlértékelni a "szerencsétlen" mondatot. 

A Gyurcsány-párt polgármesterének Hitler-dicsőítése nem független a radikális baloldal hasonló megnyilvánulásaitól

Itthon2020.06.28, 12:12

László Imrének, Újbuda DK-s polgármesterének az Adolf Hitler náci diktátort dicsérő kijelentéseit igazából úgy lehet értelmezni, hogy a Gyurcsány-párt megpróbál az antiszemita érzelmű szavazóknak tetszelegni, ezáltal azt remélve, hogy a már baloldalivá vált Jobbik volt és jelenlegi szimpatizánsai közül minél többet meg tud szerezni. Az Origónak nyilatkozó ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint világszinten megfigyelhető tendencia, hogy a szélsőjobb és a szélsőbal összeér, ennek a két vállalhatatlan nézetrendszernek pedig megpróbálják egyesíteni a szavazótáborát. Ehhez azonban gesztusokat kell gyakorolni, és ezt tette legutóbb LLászló ...

Deutsch Tamás: László Imre mondjon le a polgármesteri tisztségéről!

Itthon2020.06.28, 10:34

Azonnal le kellene mondania valamennyi politikai tisztségéről, és távoznia kellene a közéletből az Adolf Hitler náci diktátort dicsőítő DK-s újbudai polgármesternek, László Imrének - írta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) delegációvezetője a közösségi oldalán. Véleménye szerint László Imre maradása azt jelentené, hogy Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc, Gyurcsányné és a teljes DK szerint is példaértékű és dicsérhető a náci vezér, Adolf Hitler munkássága.

Az antiszemitizmus hasznos hülyéi

Itthon2020.06.27, 14:49

Cseh Katalin, a magyarországi globalisták pártjának (fedőnév: Momentum) európai parlamenti képviselője roppantmód zokon vette, hogy hírbe hozták antiszemitizmussal. A képviselő gyorsan kikelt magából, közölte, hogy mennyire tetszett neki Izrael, és hogy párja zsidó származású. Tehát előadta a Csubakka-védelmet, amelyben csak a lényeg sikkad el. Meg bármiféle tartalom.

Deportált zsidó kisdiákokról emlékező emléktáblát gyaláztak meg Párizsban, egy szélsőbaloldali képviselőjelöltnek ez tetszett

Nagyvilág2020.03.09, 16:15

A Les Valeurs Actuelles (VA) konzervatív hetilap vette észre azt, hogy Jena Selle, közismert LGBT-militáns egy meggyalázott, deportált zsidó kisdiákok emlékére állított emléktáblát osztott meg Twitter-fiókján. Jena Selle egy saját YouTube-csatornát működtető, saját megfogalmazása szerint transznemű militáns. A francia médiaszakértőket is nyilvántartó, többek között a francia közmédia által is támogatott internetes oldalon az szerepel, hogy 19 témakörben is hívható szakértőként. A főbb témakörei: homoszexualitás, leszbikussághoz kapcsolódó kérdések, transzneműség, poligámia vagy éppen béranyaság. De érdemes őt hívni a médiaszakértőkeet ...

DENK: egy hollandiai antiszemita bevándorlópárt portréja

Nagyvilág2020.02.17, 16:55

A Migrációkutató Intézet legfrissebb elemzésében a bevándorlás egyik legfontosabb politikai következményét mutatja be egy konkrét példán keresztül. A hollandiai DENK nem egyszerűen egyike a megannyi, tiszavirág-életű európai bevándorlópártnak, hanem egy folyamatos aktivitást kifejtő, országos választási sikereket is elérő formáció, melynek ideológiája a muszlim hátterű bevándorló-érdekképviselet, a szociális üzenetek és az antiszemitizmus hármasára koncentrál. A párt vezetői a holland baloldalról indultak el, ahonnan többek között antiszemita botrányok miatt kellett távozniuk. A párt létrejötte óta antiszemita botrányok sorozatával ...

Hidvéghi Balázs: Az antiszemita támadások oka az illegális migráció

Nagyvilág2020.02.12, 13:27

Az európai zsidóság biztonságával kapcsolatos aggodalmakra okot adó nyugat-európai fejlemények egyértelmű oka a megnövekedett illegális migráció - jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő Strasbourgban szerdán.

Hidvéghi Balázs: Míg Nyugat-Európában nő az antiszemita cselekmények száma, addig a zsidók Magyarországon biztonságban élnek

Itthon2020.02.11, 23:47

A második világháborút követően egyetlen lehetséges megközelítés a zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben - jelentette ki Hidvéghi Balázs a Fidesz európai parlamenti politikusa az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén.

Svéd miniszterelnök: Az egyre gyakoribb antiszemita támadások fő oka a migráció

Nagyvilág2020.02.04, 11:45

Stefan Löfven, svéd szociáldemokrata kormányfő évek óta a szélsőjobboldali radikálisokat hibáztatta a zsidóellenes atrocitások miatt. Most egy interjúban már arról beszélt, az antiszemita támadások egyre nagyobb számának fő oka a migráció – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A láthatatlan hős, aki több mint ötezer magyar zsidót mentett meg

Tudomány2020.01.31, 21:00

Kijátszotta a jogfosztó törvényeket, hivatalos dokumentumokat hamisított és rendőrségi cellákból szabadította ki az embereket. A szóban forgó férfi mégsem szabadulóművész vagy bűnöző volt, hanem egy olyan vakmerő ember, aki magabiztos hozzáállásával ezrek életét mentette meg a második világháború idején, 1944-ben Magyarországon. És bár a 110 éve, 1910. január 31-én született Giorgio Perlasca soha nem akart hős lenni, a vészkorszak idején az utolsó napig, Pest felszabadításáig mások életéért küzdött. Végül négyszer több, mintegy 5 500 zsidót mentett meg a koncentrációs táborok és a gázkamrák kínjaitól, mint leghíresebb társa, Oskar Schindler.

V4NA: Franciaországban hétszer annyi keresztényt üldöznek, mint muszlimot

Nagyvilág2020.01.29, 14:02

Franciaországban a keresztények és a zsidók ellen követik el a legtöbb vallási alapú atrocitást, az utóbbi időszakban pedig ugrásszerűen megnőtt az antiszemita fenyegetések és támadások száma is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Ismét zsidók meggyilkolására buzdít az Iszlám Állam

Nagyvilág2020.01.27, 16:22

Zsidók megölésére és a zsidó telepek elleni támadásokra buzdított az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője, Abu Hamza al-Kurajsi hétfőn a Telegram üzenetküldő felületen nyilvánosságra hozott hangfelvételében.

A zsidógyűlölet globális terjedésétől óvott az ENSZ-főtitkár

Nagyvilág2020.01.26, 11:07

A zsidógyűlölet globális terjedésétől óvott António Guterres ENSZ-főtitkár egy New York-i megemlékezésen szombaton.

Az európai püspökök elítélik az antiszemitizmust és az igazság manipulálását Auschwitz felszabadításának évfordulóján

Nagyvilág2020.01.25, 12:46

Európa katolikus püspökei az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulója alkalmából közleményt adtak ki szombaton Varsóban, amelyben elítélik az antiszemitizmust és az igazság manipulálását politikai célból.

Brutális támadások, robbantások, fülcsonkítás: tombol az erőszak Svédországban

Nagyvilág2020.01.13, 16:27

Már nemcsak a bevándorlásellenes  pártok beszélnek Svédországban arról, hogy a korlátlan bevándorlás súlyos károkat okozott az országnak, hanem a korábban még bevándorláspárti Mérsékelt Párt is kezdi belátni, súlyosan tévedett azzal kapcsolatban, hogy milyen gyorsan lehet integrálni az idegen kontinensekről érkezőket. Időközben egyre több olyan adat lát napvilágot, hogy a skandináv országban elszabaduló bűnözés hátterében egyértelműen a mostani bevándorlók, vagy a korábban érkezők leszármazottai állnak. 

Támadástól félnek, ezért szinte rejtve működik egy hollandiai zsinagóga

Nagyvilág2019.12.26, 11:05

A zsinagógák elleni támadások miatt szinte rejtve működik a Hollandia északi részén lévő Groningen város zsinagógája – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a brüsszeli Politico információi alapján.

Megint nyert a Brexit - megismételt népszavazás volt a brit parlamenti választás

Nagyvilág2019.12.14, 09:05

A Brexit melletti és Brüsszel elleni népszavazássá vált a december 12-i előrehozott parlamenti választás Nagy-Britanniában. A britek egyértelmű felhatalmazást adtak a kilépés végrehajtása mellett kampányoló Boris Johnson vezette konzervatívoknak. A kilépést ellenző, és a bevándorlást támogató Munkáspárt és Liberális Demokraták megsemmisítő vereséget szenvedtek. A voksolás Soros György számára is hatalmas vereség, mivel az elmúlt években mindent megtettek az általa pénzelt álcivil szervezetek, hogy megakadályozzák a kilépést.

Trump az egyetemi antiszemitizmus visszafogását célzó rendeletet írt alá

Nagyvilág2019.12.12, 10:12

Donald Trump amerikai elnök az egyetemi Izrael-ellenes jelenségek és az antiszemitizmus visszafogását célzó rendeletet írt alá szerdán.

Ursula von der Leyen: Mindenkinek harcolnia kell az antiszemitizmus ellen

Nagyvilág2019.12.10, 21:11

Az Európai Bizottság elnöke azt mondta, az antiszemitizmus mérgező a társadalom számára, ezért mindenkinek harcolnia kell ellene. Ursula von der Leyen Brüsszelben, az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) és az Európai Parlament antiszemitizmus elleni munkacsoportja szervezésében tartott konferencián vett részt kedden.

107 zsidó sírt gyaláztak meg Franciaországban

Nagyvilág2019.12.03, 21:05

Antiszemita feliratokat és horogkereszteket találtak kedden 107 síron a kelet-franciaországi Strasbourghoz közeli Westhoffen település zsidó temetőjében. Elzászban a közelmúltban több hasonló eset is országos felháborodást keltett.

A brit zsidóság legfontosabb lapja arra kéri a briteket, ne szavazzanak a Munkáspártra

Nagyvilág2019.11.11, 22:18

A brit zsidóság legfontosabb lapja, a Jewish Chronicle szokatlan lépéshez folyamodott. Címlapján üzen a nem zsidóknak: Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt vezetője antiszemita és rasszista, ezért ne szavazzanak rá, annak érdekében, hogy ne lehessen ő az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke — írja a Szombat című zsidó politikai és kulturális folyóirat.

Meggyaláztak egy zsidó temetőt Dániában

Nagyvilág2019.11.10, 11:44

Több mint nyolcvan sírt gyaláztak meg a Dánia nyugati részén található Randers zsidó temetőjében - közölte vasárnap a rendőrség.

Karácsony egyik aktivistája a Soros-egyetem szélsőbaloldali diákjainak tart előadást a kampányról

Itthon2019.10.28, 11:56

A Soros-egyetem egyik szélsőbaloldali, vállaltan bevándorláspárti és Izrael-ellenes diákszervezete, a CEU Radical Student Collective közölte, hogy a Soros-egyetemen hétfőn előadást tart Karácsony Gergely egyik aktivistája, Kelemen Ágnes, aki nem mellesleg a CEU PhD hallgatója. Kelemen a nagy többségében külföldiekből álló szélsőséges diákoknak arról fog beszélni, hogy saját szavaikkal élve, „hogyan veheti vissza a baloldal Magyarországot", azt a hamis látszatot keltve, hogy Magyarország a szélsőbaloldali, antiszemita külföldi aktivisták hazája. Kelemen Ágnes témavezetője pedig nem más, mint az Orbán Viktor halálát kívánó CEU-s tanárr ...

Soros egyetemének szélsőbaloldali diákszervezetét beengedné Karácsony a városházára

Itthon2019.10.21, 17:42

A CEU Radical Student Collective, a Soros-egyetem egyik szélsőbaloldali, vállaltan bevándorláspárti és Izrael-ellenes diákszervezete a közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján Karácsony Gergely, Budapest újdonsült főpolgármestere megnyitja előttük, és más, Karácsony kampányát segítő, a külföldieket tömegesen szavaztató álcivil szervezet előtt a budapesti városházát. Az Origo korábban beszámolt róla, hogy a CEU Radical Student Collective a palesztin gyásznap (Nakba) alkalmából, májusban megemlékezést szervezett, amelyen a szélsőséges, többségébenn ...

Benjámin Netanjahu: A hallei lövöldözés az európai antiszemitizmus újabb megnyilvánulása

Nagyvilág2019.10.09, 20:08

Az európai antiszemitizmus újabb megnyilvánulásának nevezte a németországi Halle városának zsinagógája ellen történt szerdai támadást Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

V4NA: betiltaná a körülmetélést Svédországban a Centrum Párt

Nagyvilág2019.10.01, 14:02

A fiatal fiúk körülmetélésének betiltása mellett döntött karlsbadi kongresszusán a svéd Centrum Párt, amelynek elnöke, Annie Lööf 2019 tavaszán - teljesen alaptalanul - antiszemitizmussal vádolta meg a magyar kormányt. A svédországi zsidó és muszlim migráns közösség hevesen tiltakozik a döntés ellen – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

V4NA: Egymást érik az antiszemita botrányok Finnországban

Nagyvilág2019.09.30, 11:24

Komoly antiszemita botrányok törtek ki Finnországban ebben az évben. Izrael nagykövetségét Helsinkiben többször megtámadták, továbbá a szociáldemokrata parlamenti képviselő, Hussein al-Taee antiszemita tartalmú Facebook-bejegyzései is felháborodást váltottak ki a finn közvéleményben, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Hiába a felháborodás, a Jobbik kitart az antiszemita Kulcsár Gergely mellett

Itthon2019.09.11, 11:29

Nem engedi el a Jobbik Kulcsár Gergely kezét, az antiszemita megnyilvánulásokról ismert politikus a párt Hajdú-Bihar megyei listáján kapott helyet – írja a Magyar Nemzet. Mint ismert, a Duna-parton lévő holokauszt-emlékművet meggyalázó jobbikos eredetileg a Momentummal és az LMP-vel szövetségben indult volna egyéni képviselőjelöltként Debrecenben.

Németországban nem bűncselekmény, hogy a Hezbollah büszke a terrorizmusra

Nagyvilág2019.09.06, 10:46

Németországban zavartalanul lehet büszkélkedni a terrorizmussal és az antiszemitizmussal. Az Irán által finanszírozott libanoni székhelyű síita terrorszervezet, Hezbollah több mint ezer, migráns hátterű képviselője szabadon gyűjthet pénzt és terjeszti a zsidóellenességet az országban, hiszen még vádat sem emelnek ellenük.

Elítélték az imámot, aki szerint a zsidók a disznóktól és a majmoktól származnak

Nagyvilág2019.09.04, 12:59

Két év próbaidőre bocsátotta és kártérítés megfizetésére ítélte a helsingborgi bíróság azt a palesztin migráns hátterű imámot, aki a zsidókat azzal sértegette, hogy egy nyilvános rendezvényen kijelentette: ők a disznók, illetve a majmok leszármazottai. A férfi azzal „védekezett", hogy „csak" az Izraelben élő zsidókat sértegette, nem minden zsidó embert.

V4NA: Két héten belül három rabbit támadtak meg Németországban

Nagyvilág2019.08.16, 16:17

Egy arab nyelven kiabáló ember megtámadta Jan Aaron Hammel rabbit a Berlin felkapott negyedének számító Charlottenburgban. Ez volt két héten belül a harmadik, valószínűsíthetően antiszemita támadás Németországban – írja aV4NA nemzetközi hírügynökség a Jewish World című izraeli hírportál információi alapján.

A német kormányt nem érdekli az Izrael-ellenes bojkottmozgalom

Nagyvilág2019.08.15, 15:21

Május közepén fogadta el a német parlament az erősen Izrael-ellenes, egyesek szerint antiszemita, palesztin eredetű BDS-mozgalom elleni fellépésről szóló határozatát, most azonban a berlini kormány mégis írásba adta: nem kíván foglalkozni a kérdéssel. Úgy tűnik, hogy a hivatalos német vezetést nem érdekli ez a rendkívül kényes téma, és vélhetően azért nem kívánnak vele foglalkozni, mert sértené a Németországban élő muszlim migránsokat, akiknek a szavazatira a kormánypártok - és a többi mainstream párt - egyértelműen hajtanak.

Izrael után Magyarországon él a legtöbb zsidó leszármazott

Tudomány2019.08.13, 19:13

Egy egymillió nyolcszázezer ember DNS-ét feldolgozó tanulmány szerint száz ország közül Izrael után Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak százalékos aránya - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet kedden.

Tömegesen hagyják el a zsidó fiatalok a jelentős részben migránsok lakta Malmőt

Nagyvilág2019.08.09, 13:03

A harmadik legnagyobb svéd város, Malmö helyi zsidó származású fiataljai szerint a jelentős részben migránsok lakta település szociáldemokrata vezetésű önkormányzata nem tesz eleget az antiszemitizmus leküzdése érdekében, és nem védi meg őket a különböző jellegű, elsősorban az iskolákban előforduló zsidóellenes atrocitásoktól. Ezek miatt egyre több zsidó fiatal dönt úgy, hogy elhagyja Malmőt és Svédországot.

Határozatlan időre bezárták a vilniusi zsinagógát antiszemita fenyegetések miatt

Nagyvilág2019.08.06, 19:50

Határozatlan időre bezárták a vilniusi zsinagógát és a hozzátartozó irodát antiszemita fenyegetések miatt.

A Momentum politikusa a holokauszttal példálózó jobbikossal szelfizett

Itthon2019.08.06, 23:14

Orosz Anna, az ellenzéki összefogás újbudai képviselőjelöltje azzal a Bába Szilviával kampányolt, aki jobbikos politikusként nem is olyan régen még holokausztozott a Nemzeti Összetartozás Napja kapcsán, valamint teljes erőbedobással támadta a románokat, a balliberális pártokat és az LMP-t. Úgy látszik, a Momentumnak minden mindegy: korábban generáció- és kultúraváltást követeltek a hazai politikában, mostanra már beérik súlyosan antiszemita politikusok társaságával. Így múlik el a világ dicsősége!

Rendőri védelmet kér a berlini zsidó közösség az antiszemita támadások miatt

Nagyvilág2019.08.02, 11:04

A rendőri védelem megerősítését sürgeti a berlini zsidó közösség vezetője, miután újabb antiszemita incidens történt a német fővárosban. Egy rabbit és annak gyermekét arab migránsok durván sértegették, majd leköpték – közölték különböző berlini lapok. Néhány napon belül ez már a második antiszemita támadás a német fővárosban és környékén.

Újabb antiszemita támadás Németországban: szír migránsok megvertek egy zsidó férfit, mert kipát viselt

Nagyvilág2019.08.01, 10:23

A 25 éves, Marvin F. nevű, a Berlin melletti Postdamban élő férfi éppen kipában sétált szülővárosa vasútállomása körül, amikor hirtelen felbukkant két fiatal szír migráns, akik előbb azzal szidalmazták, hogy „büdös zsidó", majd megütötték és leköpték. A támadó migránsokat még a helyszínen elkapták és letartóztatták a rendőrök. Az áldozat, aki egyébként meleg, azt nyilatkozta, hogy vallása és szexuális irányultsága miatt nem érzi magát biztonságban Németországban.

Izraeli szervezet szólalt fel a brit és holland antiszemitizmus ellen

Nagyvilág2019.07.20, 11:43

Izraeli civil szervezetek szólították fel az angol, illetve a holland Munkáspártot a pártjaikon belül egyre inkább burjánzó zsidóellenesség külső megvizsgálására, valamint az antiszemitizmus visszaszorítására. Írja a Neokohn.

Büntetlen maradhat a mali migráns, aki meggyilkolt egy francia-zsidó nőt

Nagyvilág2019.07.18, 12:02

A Maliból származó muszlim migráns füvezett a gyilkosság előtt, ezért nem vonható felelősségre — így döntött a francia vizsgálóbíró Kobili Traoré ügyében, aki 2017-ben saját, Párizsban található otthonában gyilkolt meg egy 66 éves nyugdíjas zsidó származású nőt.

Új nagyságrenddel növekedett az antiszemitizmus Európában

Nagyvilág2019.07.09, 11:26

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint az antiszemitizmus "egy új nagyságrenddel" növekedett Európában, az elmúlt években ugyanis az ide érkező muszlim bevándorlók számának növekedésével új kihívásként jelent meg a muzulmán zsidóellenesség.

A francia rendőrség csak asszisztál a zsidóellenes muszlim tüntetésekhez

Nagyvilág2019.06.30, 10:22

Halál Izraelre - skandálták zavartalanul Párizsban a hírhedt Izrael-ellenes terrorista, Georges Ibrahim Abdallah szabadon bocsátása érdekében szervezett tüntetésen. A tüntetést a párizsi rendőrkapitányság gond nélkül engedélyezte, holott tudnia kellett, hogy azon Izrael- és zsidóellenes gyűlöletbeszéd is elhangzik majd.

Nem megbízhatóak a német hatóságok statisztikái az antiszemita támadásokról

Itthon2019.06.16, 14:41

 A Jewish Telegraphic Agency (JTA) pénteki megjelent riportjában arról írt, hogy a német hatóságok rendszeresen "szélsőjobboldaliként" könyvelik el a muszlimok által elkövetett antiszemita indíttatású incidenseket, ezzel pontatlan képet adva a jelenségről. A zsidó szervezet számos európai szakértőt szólaltatott meg a kérdésben, akik szerint éppen ezért nem igazán használhatóak a hivatalos statisztikák.

Késekkel akart behatolni egy iraki férfi egy belgiumi zsinagógába

Nagyvilág2019.06.12, 15:12

Három kést is magánál tartott az az iraki férfi, aki magát zsidónak hazudva próbált bejutni egy antwerpeni zsinagógába Sávuot (az új kenyér ünnepe, kvázi a pünkösd zsidó megfelelője) idején.

Előző
Következő