Antenna Hungária Rt.
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Antenna Hungária
- privatizáció
- devizapiac
- Hungária
- Budapest
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mégis részt vehet a MATÁV a frekvencia-árverésen
A MATÁV Rt. mégis indulhat a 3,5 gigahertzes frekvencia-árverésen, miután korábban kizárták a licitálásból. A távközlési társaságot tulajdonosi összeférhetetlenségre hivatkozva tiltották el az árveréstől, mert a magyar állam egy aranyrészvényt birtokol a cégben, és a pályázati kiírás szerint az árverésen nem vehet részt két olyan vállalat amelyben befolyásoló tulajdonnal rendelkezik az állam. A MATÁV Rt. pedig az AnTetra után pályázott, amelynek az Antenna Hungária révén az állam is tulajdonosa.
Kiírják az árverést a 3,5 GHz-es frekvenciatartomány öt blokkjára
A 3,5 gigaherzes frekvenciatartomány öt blokkjára ír ki árverést a Hírközlési Főfelügyelet. Az öt tartomány közcélú szolgáltatást tesz lehetővé. A frekvenciatartományt blokkonként 300 millió forintos kikiáltási áron hirdetik meg. A PanTel, a Vivendi és az Antenna Hungária már jelezte részvételi szándékát, míg a Pannon a tulajdonosi korlátozások miatt nem tud részt venni az árverésen.
Megszűnik az ÁPV Rt.
A kormány azt javasolja, hogy október 31-től szűnjön meg az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.; ezt követően az állami vagyont a Magyar Holding Rt., a kötelezettségeket pedig egy költségvetési intézmény kezelné. Az idei tervekben szerepel az Antenna Hungária, a Budapest Bank és a Bábolna Rt. magánosítása, míg a Dunaferrben és a Molban meglévő állami tulajdon aránya nem csökken.