Antal Nimród

címke rss

Dögmelegben is irtó klassz dolog bankot rabolni

Film2016.07.15, 10:33

Még csak húsz napja forog a Viszkis-film, de már most nagyok az elvárások: Antal Nimród majdnem tizenöt év után először készít ismét magyar filmet, méghozzá az elmúlt huszonöt év egyik legismertebb magyar bűnözőjéről, ráadásul több mint egymilliárd forintos költségvetésből gazdálkodhat. Szalay Bence lekonyuló álbajusszal rabol bankot, Klem Viktor fegyvert szegez Oszter Sándorra, fakutyával szánkázik a jégen a kamera. Ott jártunk a forgatáson.

Bankot fogok rabolni pisztollyal!

Archívum2016.06.10, 14:00

Mindenki megdöbbent, hogy egy tejfelesszájú kapta a Viszkis szerepét, de a 23 éves Szalay Bence tudhat valamit: ő a Viszkis-film titkos fegyvere. Antal Nimród kiszemelte őt, és elhívta vacsorázni. Félt, hogy mit mondanak majd az ismerősök. Most hokissá képezi magát, gyúr, és még útközben is a forgatókönyvet bújja. Ambrus Attilában az lepte meg legjobban, hogy milyen precíz és tudatos, de azt még nem merte megkérdezni tőle, hogy megbánta-e, amit tett. A pisztolyos jelenetektől bezsongott, a kilátástalan élethelyzetet megmutatni viszont színészileg nagy kihívás lesz. Szalay Bencével beszélgettünk. 

Nem szeretném, ha szétszednének

Film2016.06.09, 15:40

Jól jegyezzék meg ezt az arcot! Móga Piroska az utóbbi évek egyik legfontosabb női főszerepét kapta meg magyar filmben - ő lesz a Viszkis szerelme, egy okos, vagány csaj, aki máshonnan jött, mint a hokis bankrabló. Öt perc alatt döntött Antal Nimród rendező, hogy Piroskát akarja, ő pedig erre nagyot nevetett. Nem izgul, és nem fél a bulvártól, mert nincsenek titkai. Kezdi érteni a szerepet, és nagyon bízik Antalban. Móga Piroskával beszélgettünk.

A Viszkis szerint hiteles lesz az őt játszó színész

Film2016.05.20, 19:47

Forrás: SZFE middle off 644 365 Az egykori bankrabló maga is felbukkan majd a filmben - árulta el a Borsnak: „Mindössze két forgatási napon kell majd részt vennem. Vicces jelenet lesz, de nem akarom lelőni a poént. Kapok érte egy minimális tiszteletdíjat, de nem ebből fogok meggazdagodni.” Ambrus barátnőjét a huszonhat éves Móga Piroska alakítja, akit legtöbben az Aglaja című 2012-es filmből ismerhetik, amiben Ónodi Eszter lányának tinédzserkori verzióját alakította. A tervek szerint jövő tavasszal mutatják be a Viszkis-filmet a mozik. Megtudtuk, ki fogja játszani a Viszkist http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben//20160325-megtudtuk-ki-fogja-jatszani-a-viszkist-antal-nimrod-szalay-bence.html ...

Mellékszerepet kapott a róla szóló filmben a Viszkis

Archívum2016.05.19, 07:26

Országosan ismert sztárok mellett fiatal színészek is szerepelnek az Antal Nimród rendezésében készülő Viszkis-filmben. Maga Ambrus Attila is feltűnik majd a moziban

Ő lesz a Viszkis barátnője

Archívum2016.04.13, 20:02

Mióta kipattant, hogy a színinövendék Szalay Bence fogja játszani Ambrus Attilát Antal Nimród nemsokára forgó Viszkis-filmjében, megveszünk a kíváncsiságtól, hogy vajon ki fogja alakítani a barátnőjét. Ő is egy friss felfedezett lesz? Kit tart érdemesnek a huszonéves színésznő-generációból a Kontroll rendezője, hogy a kiemelt állami támogatással készülő filmben a női főszerepet megkapja? Napokig nyomoztunk, míg kiderítettük a féltve őrzött nevet. 

Huszonhét nem fogadott hívás után rohamot kaptam

Film2016.04.04, 11:29

Sztarenki Dóra gyerekkora óta táncosnak készült, de éppen, amikor bekerült az áhított társulatba, megkapta a konok tornászlány szerepét a Terápia című HBO-sorozatban. Azóta láttuk sebes folyóban akciózni A legyőzhetetlenekben, Udvaros Dorottya asszisztenseként a Társas játékban, pletykás cselédként a Félvilágban, illetve ha minden jól megy, ő lehet a Viszkis csaja Antal Nimród nagyszabású filmjében. Jelenleg öt különböző színházi előadásban játszik, azokról a szerepeiről is nyíltan beszélt, amiket nem kapott meg, sőt még élete legeslegkínosabb sztoriját is elmesélte.

Megtudtuk, ki fogja játszani a Viszkist

Film2016.03.26, 18:24

Több mint egymilliárd forinttal dobták meg a Viszkist http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160324-tobb-mint-egymilliard-forinttal-dobtak-meg-a-viszkis-antal-nimrod-andy-vajna.html Kiderült, mikor láthatjuk Antal Nimród Viszkis-filmjét http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160224-kiderult-mikor-lathatjuk-antal-nimrod-viszkis-filmjet.html Antal Nimród filmet csinál a Viszkis rablóról http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150313-antal-nimrod-a-viszkis-rablorol-csinal-filmet-ambrus-attila-andy-vajna.html

Több mint egymilliárd forintot kap a Viszkis

Life.hu2016.03.25, 12:14

Antal Nimród tavaly nyáron hazajött, és megírta a Viszkis rablóról szóló nagyjátékfilm forgatókönyvét, melynek megvalósítására most 1,1 milliárd forint gyártási támogatást szavazott meg a Filmalap.

Több mint egymilliárd forinttal dobták meg a Viszkist

Film2016.03.24, 18:03

Fotó: Vermes Kata - HBO middle on 1578 1048 Amikor pár hete a Twitteren megfuttattam a kérdést, hogy a harminc körüli magyar színészek közül kiből lenne jó Viszkis, többek között Király Dánielt, Krisztik Csabát, Rusznák Andrást és Simon Zoltánt említették a követőim. Ha önnek van egyéb remek ötlete, feltétlenül írja meg kommentben! A filmet 130 különböző helyszínen forgatják majd, többek közt olyan erdélyi vidéken is, amelyhez Ambrus Attilának számtalan személyes élménye kötődik. Az operatőr Szatmári Péter (Liza, a rókatündér, Kincsem), a látványtervező Hujber Balázs (Liza, a rókatündér, A vizsga) lesz, a Viszkis a tervek szeerint ...

Kiderült, mikor láthatjuk Antal Nimród Viszkis-filmjét

Film2016.02.24, 18:48

Filmklub podcast #31 - Antal Nimród by Ferenc Varga on Mixcloud   Antal Nimród filmet csinál a Viszkis rablóról http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150313-antal-nimrod-a-viszkis-rablorol-csinal-filmet-ambrus-attila-andy-vajna.html

Ha a Star Warst fikázná, akkor lehet, hogy válnék

Film2015.10.26, 11:41

Egy rendkívül tehetséges fickó, aki közben eléggé parás, és tele van kisebbrendűségi érzéssel. Tizenkét éve olyat tett, ami keveseknek sikerül: úgy csinált szerzői filmet Magyarországon, hogy imádta a közönség is. Aztán elhúzott Hollywoodba szörnyekről forgatni, mert született két fia, akinek kiscipőt kellett venni. Vajna könyörgött neki, hogy jöjjön haza, és éppen most be is fejezte a Viszkis rablóról szóló új filmjének forgatókönyvét. Antal Nimróddal beszélgettünk.

Ez lehet a legsikeresebb magyar film Amerikában

Film2015.04.09, 16:16

.vidtxt { font-style: italic; font-weight: bold; width: auto; background-color: #eeeeee; padding: 1em; border-width: 0.5em; border-top-style: none; border-right-style: none; border-bottom-style: none; border-left-style: solid; border-color: #cccccc; } A Fehér Isten első három perce Antal és Mundruczó útjai nem most kereszteződtek először. 2004-ban mindketten meghívást kaptak a cannes-i filmfesztiválra, a Kontroll-t az Un certain regard szekcióban vetítették, Mundruczó Kis Apokrif no. 2 című rövidfilmje pedig a Cinefondation elnevezésű válogatásba került be. Akkor Antalnak nem jött össze az Un certain regard fődíja, tíz évvel késsőbb ...

Félnek, mi lesz, ha visszamegyek

Film2015.03.27, 18:20

Meddig kell még várnunk a magyar kasszasikerre? Milyen filmet szeret Orbán Viktor? Mivel nyerjük meg végre az Oscart? Ezeket a kérdéseket szegeztük Andy Vajna filmügyi kormánybiztosnak másfél évvel a legutolsó beszélgetésünk után. Közben az is kiderült, mit gondol Simicskáról, mit szólt, amikor a felesége gyémántvásárlási tanácsokat osztogatott a neten, és melyik filmtől volt igazán elájulva az elmúlt másfél évben. A magyar film felvirágoztatásával megbízott Vajna optimista, bár még mindig nem tudunk forgatókönyvet írni. Bevallotta, a Lizát benézte, és viccesnek tartja, hogy most meg attól fél a szakma, hogy lelép.  

Antal Nimród filmet csinál a Viszkis rablóról

Film2015.03.16, 15:17

Andy Vajnának sikerült rávennie Antal Nimródot, hogy újra magyar filmet rendezzen. A tervezett film a Viszkisként elhíresült bankrablóról, Ambrus Attiláról szól majd, most készül a forgatókönyv. A Viszkisről korábban Dobray György, a Szerelem első vérig rendezője is filmet akart forgatni. Antal Nimródnak ez lesz a Kontroll óta az első magyar filmje.  

A Grammy-gála, ahova még Obama is bejelentkezett

Kultúra2015.02.11, 17:15

Sam Smith tarolt, Taylor Swift koppant, Beyoncé triplázott, Antal Nimród nem nyert. 

Antal Nimródot Grammy-díjra jelölték

Film2014.12.06, 21:47

Forrás: AFP/Getty Images/Larry Busacca middle Nincs Ferrarim, nem vettem kastélyt Antal Nimród negyedik amerikai filmjének, a Metallica: Through the Nevernek a bemutatása alkalmából telefonon beszélgettünk a Los Angelesben élő rendezővel. Antal elmondta, hogy miért tartja jó fejnek az együttes tagjait, elárulta, hogy miért nem ő rendezte a Die Hard 5-öt, elmesélte, hogy milyen sorozatokat néz, és melyik amerikai filmje áll legközelebb a megvalósuláshoz. Végül az is kiderült, minek kéne teljesülni ahhoz, hogy a Kontroll után ismét magyar filmet rendezzen.   Interjúnk Antal Nimróddal a Metallica-filmről  

Kicsi polgárok egyenruhában menetelnek

Film2014.08.08, 22:45

Nagy titkolózás övezte Goda Krisztina új filmjét, a Veszetteket; alig lehetett róla tudni valamit, most viszont már teljes gőzzel forog. "Gárdafilm"-ként emlegeti a sajtó, a színészek szerint az Amerikai história X-re emlékeztet a sztori, miközben egy magyar kisregény alapján íródott. Sok lesz benne a bunyó, játszik benne Fenyő Iván, Klem Viktor és ifj. Vidnyánszky Attila. 693 milliós támogatásával eddig ez a Vajna-korszak legdrágább filmje. Ott jártunk a forgatáson.  

Az egót mostanában nehezen bírom

Archívum2013.12.10, 18:10

A Kontroll sikere után Antal Nimród elkezdte építgetni a hollywoodi karrierjét, és most négy bérmunka után végre összejöhet a saját ötletén alapuló film. A Magyar Nemzeti Filmalap meghívására Magyarországra látogató rendező elárulta, hogy megfordult nála a Drive forgatókönyve is, de nem látta benne a zsenialitást, illetve, hogy legközelebb akkor akar magyar filmet csinálni, ha eszébe jut valami, ami legalább akkorát fog ütni, mint a Kontroll. Hollywoodban az dühíti a legjobban, amikor a több millió dollárt kereső színész nem hajlandó kijönni a lakókocsijából, de mostanában már ritkán húzza fel magát. A negyvenéves filmes arról is beeszélt, ...

Antal Nimród tíz év után megint itthon forgat

Archívum2013.11.13, 15:59

Forrás: AFP / Pályi Zsófia - Origo A Kontroll rendezője igent mondott a filmügyi kormánybiztos felkérésére, és a jövő hét második felében le is forgatja a Vissza a moziba! - Nézzünk magyar filmeket! című kisfilmet. A produkcióban olyan sztárok fognak szerepelni, mint Bodrogi Gyula, Csuja Imre, Derzsi János, Dobó Kata, Eszenyi Enikő, Gálffi László, Gáspár Sándor, Gryllus Dorka, Hámori Gabriella, Koltai Róbert, Kulka János, Pindroch Csaba, Rudolf Péter, Schell Judit és Szabó Győző, és a tervek szerint az év végétől lesz látható a tévékben, online felületeken és természetesen a mozikban. Antal Nimród utoljára a 2003-as Kontroll című ffilmjét ...

Nincs Ferrarim, nem vettem kastélyt

Film2013.10.01, 18:24

Antal Nimród negyedik amerikai filmjének, a Metallica: Through the Nevernek a bemutatása alkalmából telefonon beszélgettünk a Los Angelesben élő rendezővel. Antal elmondta, hogy miért tartja jó fejnek az együttes tagjait, elárulta, hogy miért nem ő rendezte a Die Hard 5-öt, elmesélte, hogy milyen sorozatokat néz, és melyik amerikai filmje áll legközelebb a megvalósuláshoz. Végül az is kiderült, minek kéne teljesülni ahhoz, hogy a Kontroll után ismét magyar filmet rendezzen.

Fogatlan szörnyeteg a Metallica

Archívum2013.09.25, 19:04

Tulajdonképpen semmi más baj nincs a Metallica: Through the Never című, részben fikciós koncertfilmmel, csak az, hogy teljesen értelmetlen volt leforgatni, és teljesen értelmetlen tevékenység megnézni is. Ezenkívül talán még a vállalhatatlan sztori.  

Andy Vajna: A feleségem bontogatja a szárnyait

Film2013.09.24, 13:37

Két és fél évvel a kinevezése után Andy Vajna rendszerét most tesztelheti először élesben a közönség, a héten kerül ugyanis mozikba az első film, amelyet a Filmalap támogatott. A kormánybiztost megkérdeztük, mit szólt ahhoz, hogy a neje szerepet kapott egy közpénzből készülő filmben, az orrára koppintott-e a főnöke, amiért Káel Csabának nem adtak pénzt Toldi-filmre, és lesz-e már végre valahára Filmszemle. Kiderült, hogyan verte vissza Vajna a Műcsarnokot már bekebelező Fekete György támadását, és hogy Tarantinót mesterkurzusra, Antal Nimródot pedig rendezni csábítja éppen. Szóba került még Horn Gyula és a Terminátor-filmek mondanivvalója ...

Antal Nimród viccesen gagyi

Archívum2013.07.22, 12:33

Látszik, hogy a 3D-t is kellemesen trash-hangulatúan használják a filmben: a képünkbe fognak dobálni, robbantani és szúrni dolgokat, abban biztosak vagyunk. Az egész meglehetősen gagyinak tűnik, de simán benne van a lehetőség, hogy fergetegesen szórakoztatóan gagyi lesz. A Metallica Through the Never az USA-ban szeptember 27-én kerül a mozikba, magyar forgalmazásáról egyelőre nem tudunk.

Antal Nimród lerobbantja a füledet

Film2013.05.24, 16:06

http://www.youtube.com/v/VhrLSEG4gY8?version=3&hl=hu_HU Meglepődnénk, ha ezek közül bármelyiket is látták volna Lars Ulrichék, de a Metallica Through the Never 3D messze nem az első zenés projektje Nimródnak. Több emlékezetes klipet rendezett már a Quimbynek, az Up zenekar Nap című számához pedig egy egészen ötletes földönkívüli támadást forgatott le a BME épülettömbjei között. Az amerikai mozik szeptember végétől fogják vetíteni a filmet, magyarországi premierről egyelőre nincsenek információink. Simán el tudjuk képzelni, hogy a jövő évi Titanicra eljut, de a rendes moziforgalmazást sem tartjuk kizártnak. Bőven van annyi Meetallica-rajongó ...

Megvan Antal Nimród Metallica-filmjének a címe

Archívum2013.01.16, 10:40

Antal Nimród és operatőre, Pados Gyula tavaly nyár végén forgatták 3D-s Metallica-filmjüket, amiről akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy nem hagyományos koncertfilmnek készül, hanem sztorija is lesz, és idén nyáron mutatják majd be. Az együttes hivatalos honlapján tették közzé, hogy a film forgalmazóra talált, és az amerikai premierdátum augusztus 9. lesz. Nyilvánosságra hozták azt is, hogy a film címe Metallica Through the Never - a Through the Never az 1991-es The Black Album egyik számának címe. A Playlist blog már a sztorival kapcsolatban is tudni vél részleteket: azt írják, Dane DeHaan (In Treatment, Az erő krónikája) játtssza ...

Antal Nimród 3D-s Metallica-filmje jövő nyáron jön

Film2012.08.27, 12:31

Már javában forog Antal Nimród 3D-s Metallica-filmje, amiről tavasszal már hírt adtunk. A Metal Injection nevű site szerint a stáb pénteken és szombaton forgatott a kanadai Vancouverben megrendezett Metallica-koncerteken, ma pedig még egy rendhagyó pluszkoncert lesz, sok leállással, hogy elkészülhessen minden hiányzó felvétel. Egy beszámoló szerint a pénteki koncert elképesztően látványos volt, az együttes különböző korszakaira utaló, hatalmas díszletekkel. A koncert során lényegében végigmentek az együttes teljes történetén: minden albumról játszottak számot, és főleg a nagy slágereiket adták elő. Metallica-koncert auguszztus ...

Antal Nimród 3D-s Metallica-koncertfilmet rendez

Film2012.03.08, 14:14

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=snVtVTVf2VsB0ybp Antal Nimród klipje a Quimby Hol volt, hol nem volt című számához A koncertfilm tényét a Metallica hivatalos honlapján is megerősítették, ahol Lars Ulrich, az együttes dobosa azt írja, hogy a Kontroll óta rajongója Antal munkásságának, és teljesen magával ragadta őt is a rendező lelkesedése a közös projekt iránt. Az M3D munkacímű film producere Charlotte Huggins lesz, aki már számos 3D-s filmen dolgozott, többek közt producere volt a mozikban most futó Utazás a rejtélyes szigetre című 3D-s kalandfilmnek is.

Szerelmes vagyok az amerikai filmbe

Film2012.02.17, 23:13

Ha eddig nem tudtuk volna, az idei Szemle nyilvánvalóvá tette, hogy Pálfi György jelenleg a legnagyobb filmes e hazában. Nemcsak akkor alkot világszínvonalút, ha pénz van rá, de még a semmiből is a legjobbat hozza ki. A filmtörténet ismerős snittjeiből összeszőtt szerelmi története a fesztivál legjobb élménye volt, a tíz másik kollégával együtt készített Magyarország 2011 című szkeccsfilmből pedig az ő darabja ütött leginkább. Pálfit két sör fölött kérdeztük arról, mit keres egy ennyire tehetséges fickó Magyarországon, és szerinte mit rontott el, amiért hat éve nem csinálhat normális filmet. Megtudtuk, imádja a Ford Fairlane-t, és aa ...

Ebből élnek a magyar filmesek

Film2011.04.01, 20:54

A "Nem ugrunk le egy sörért?" poénnal végződő reklámra sokan emlékeznek, de azt nem mindenki tudja, hogy ez a spot Antal Nimród munkája. Bemutatjuk híres magyar játékfilmesek legkedvesebb reklámjait, és a rendezők még el is mesélik, hogy mit tanulhat vagy nem tanulhat egy filmes a reklámfilmkészítésből.

Robert Rodriguez: Egyfolytában magamat ismétlem

Film2010.12.01, 18:29

Az Alkonyattól pirkadatig és a Desperado rendezőjével a velencei filmfesztiválon, a Machete premierje után beszélgettünk. Szó esett arról, hogy miért szerepeltette Tarantino helyett Antal Nimródot a filmben, hogy milyen volt az elvonóról frissen kikerült Lindsay Lohan, és hogy Don Johnson és Steven Seagal hogyan került be a filmbe. Megtudtuk azt is, hogy a most forgó Kémkölykök 4 után már nem kell soká várni a Sin City 2-re. (Az interjú egy kerekasztalos beszélgetés keretében zajlott, ahol nyolc másik kollégával közösen faggattuk Rodriguezt.)

Magyar állami kitüntetést kapott Antal Nimród

Film2010.10.20, 19:35

Filmes munkásságának elismeréséül a Magyar Köztársasági Érdemkereszt kitüntetést kapott Antal Nimród filmrendező. Az elismerést kedd este vette át Los Angelesben. Antal Los Angelesben született, Budapesten tanult, és jelenleg Hollywoodban dolgozik, de első nagy sikerét a Magyarországon készült Kontroll-lal aratta. Az Egyesült Államokban készített az Elhagyott szoba (Vacancy), A szállítmány (Armored) és a Ragadozók (The Predators) című filmjeivel vált ismertté. A Los Angeles-i magyar főkonzulátus szerdai közleménye szerint Antal Nimród tiszteletére fogadást rendeztek, amelyen megjelent a filmvilág több képviselője, köztük a Budapesteen ...

Szabó Adrienn: Aki rajongó típus, nem való ebbe a szakmába

Film2010.10.01, 14:16

Szabó Adrienn, a legtöbbet foglalkoztatott magyar standfotós. Elmesélte, mitől izgalmas a munkája, miért érdemes a faksznis színészek és a nagyképű rendezők bizalmába férkőzni, és miért rondák gyakran a magyar filmek jelenetfotói. Olyan filmekben dolgozott, mint a Kontroll, a Kalandorok, vagy A miniszter félrelép, Spielberg alatt is asszisztenskedett, Angelina Jolie-t egyszerűen csak Jolánnak hívja, és akkor sem remeg meg a keze, ha a legnagyobb sztárokat kell lefényképeznie.

Antal Nimród magyarul hergeli Machetét

Film2010.09.03, 10:49

Akik figyelemmel kísérték Robert Rodriguez (Desperado, Sin City, Alkonyattól pirkadatig, Terrorbolygó, stb.) karrierjét, tudhatják, hogy előszeretettel nyúl a pár perces vendégszereplések, a cameók módszeréhez. Kabalája Salma Hayek szinte minden filmjében feltűnik (a Macheté-ben ő pont nem) és Rodriguez kedvenc kollégája/haverja Quentin Tarantino is szívesen tiszteletét teszi egy őrült jelenet erejéig. Tarantino ezúttal azonban csak a nézőtérről röhögte végig a Macheté-t és az emlékezetes cameo egy másik számunka igen kedves rendezőnek, Antal Nimródnak jutott, akivel Rodriguez producerként dolgozott együtt a Ragadozók-on. ...

Írd meg a Ragadozók folytatását!

Film2010.09.03, 20:21

Szeretnéd, ha Antal Nimród kézírása díszelegne a faladon? Ha igen, akkor kapd elő a legkreatívabb énedet, mert ha elég ügyes és szellemes leszel, megnyerheted hiperexkluzív, autogrammal ellátott Ragadozók-ajándékaink egyikét. Ilyen (de autogramos) plakátot nyernek négyen | Nézd meg nagyban! A feladat: először is, ha még nem láttad, nézd meg a filmet, esetleg nézd meg újra. Utána pedig ereszd szabadon a fantáziádat, és szigorúan nem több mint tíz mondatban írd le, hogy szerinted hogyan folytatódik a történet a film zárójelenete után. Nem ígérjük, hogy a Ragadozók folytatásában Robert Rodriguezék felhasználják majdd ...

Csak azok a fránya szörnyek ne lennének!

Film2010.08.19, 15:52

A rasztahajú gyilkológépek háttérbe szorulnak a Ragadozókban, az emberek sokkal érdekesebbek náluk. Antal Nimród harmadik amerikai filmjében a speciális effektek nem túl speciálisak, de kellő kárpótlást nyújt a sok remek színész és a mesterien adagolt feszültség.

Antal Nimród: Már nem akarom más történetét elmesélni

Film2010.08.19, 19:21

A Kaliforniában élő Antal Nimród a Ragadozók magyarországi premierje alkalmából hazalátogatott, és elmesélte nekünk, hogy három megrendelésre készült amerikai film után duzzad az elszántságtól, hogy végre saját forgatókönyvből rendezzen angol nyelvű filmet. És ha az megvan, jöhetnek a magyar szarvasgomba-vadászok is.

Pados Gyula: Egy hideg, barátságtalan helyet akartunk

Film2010.08.19, 19:23

Pados Gyula fényképezte Antal Nimród első nagyjátékfilmjét, a Kontrollt, utána dolgozott Koltai Lajossal (Sorstalanság, Este), fényképezte az Elemi ösztön 2-t és A hercegnő című Keira Knightley-filmet, most pedig újra Antal operatőre volt a jövő héten mozikba kerülő Ragadozókon. Telefonon értük utol az éppen Miamiba készülő operatőrt, aki mesélt nekünk a dzsungelbeli forgatás nehézségeiről, elárulta, hogy az európai mozizók néha gyengébb vizuális trükköket kapnak, mint az amerikaiak, elmagyarázta, hogy miért nem az Oscar-díj a cél, és nem rejtette véka alá a véleményét a magyar film hiányosságairól sem.

Antal Nimród közelébe férkőzhetsz

Film2010.07.31, 10:16

Antal Nimród a Ragadozók augusztus 19-i premierje alkalmából Magyarországra érkezik. Ha szeretnél személyesen találkozni a filmessel, megteheted: a budapesti Odeon-Lloyd moziban az augusztus 21-22-i hétvégén forgatókönyvírói tanfolyamot tartanak, amelynek Antal Nimród lesz a vendége. A rendező a Ragadozók vetítését követően kerekasztal-beszélgetésen válaszol a forgatókönyvírás iránt érdeklődők kérdéseire. Antal Nimród a Kontroll forgatásán A kétnapos esemény szombaton és vasárnap 10 és 16 óra közt tart, előzetes jelentkezés esetén 12 000, helyszíni fizetés esetén 15 000 forintba kerül. (Antal Nimród egyébként nem kap ...

Tisztességesen indított a Ragadozók

Archívum2010.07.10, 22:51

Alice Braga a Ragadozók-ban Pénteken 2669 mozivásznon mutatták be Amerikában a Ragadozók-at, és egy nap alatt 10,5 millió dollárt jövedelmezett - adta hírül a Variety. Az elemzők 25 millió dolláros hétvégi bevételt prognosztizálnak Antal Nimród akciófilmjének, ami elégedettségel töltheti el a stúdiót, tekintve, hogy a Ragadozók sokkal kevesebb pénzből készült, mint a nyári szuperprodukciók általában (a költségvetés 38 millió dollár volt, vagy más források szerint 43 millió). A film augusztus 19-én kerül a magyar mozikba. Olvasnivaló: Ahoj Ragadozók! - beszámoló a film pozsonyi és New York-i vetítéséről

Ahoj Ragadozók!

Film2010.07.10, 23:16

Mint Antal Nimród munkásságának lelkes követői és egyben leleményes magyarok, Pozsonyba utaztunk, hogy a korábban ismertetett hátrányos helyzetünkön javítandó, a világpremierrel egy időben láthassuk a Ragadozókat. Másik riporterünk New Yorkban nézte meg a filmet, ahol elmaradt a hírverés, és a közönség tagjai is inkább a mobiltelefonjukkal voltak elfoglalva. A Kontroll rendezőjének harmadik hollywoodi filmjében ugyan kicsit túl sok szereplő tapossa egymás lábát és a feszültség is elhanyagolható, de a Ragadozók a befejezésre egészen szépen felpörög és végig kellemes nosztalgiát ébreszt Arnold Schwarzenegger néhai méretes bicepsze utáán. ...

Kicsit monoton lett Antal Nimród Ragadozókja

Archívum2010.07.09, 14:51

A legtöbb amerikai és brit lap már leközölte kritikáját Antal Nimród ma mozikba kerülő (nálunk csak augusztus 19-én) Ragadozók-járól. Bár a filmkritika-összegző Rotten Tomatoes honlapon a film 71%-os eredménnyel a pozitív tartományban helyezkedik el, a kritikák többsége inkább szolidan negatívnak tűnik. Számos kritika elolvasása után az a benyomás alakul ki az emberben, hogy a kritikusok többsége kicsit unta a filmet. A Variety szerint például az amúgy hatásos üldözéses, robbantgatós jelenetek egy idő után monotonná válnak, amikor pedig kicsit szünetelnek, akkor nehézkes dialógusok veszik át a helyüket. A szerző Adrien Brody direkt ...

Miért nem láthatjuk a héten a Ragadozókat?

Film2010.07.06, 16:24

Szomorúan nézegettük az IMDb-n a Ragadozók premieridőpontjait: a világ legtöbb országában vagy ezen a héten, vagy jövő héten mozikba kerül Antal Nimród filmje, szinte csak nekünk kell augusztus 19-éig várnunk, hogy megnézhessük (a lista szerint csak Törökországban és Görögországban mutatják be később, mint nálunk). Antal Nimród és Robert Rodriguez a Ragadozók forgatásán Elkeseredettségünkben a Ragadozók-at forgalmazó InterCom marketing és kommunikációs igazgatójához, Ádám Bernadetthez fordultunk, hogy adjon magyarázatot országunk mellőzésére. Azt a választ kaptuk, hogy az ok a focivébé: egyik amerikai stúdió sem akartta, ...

Antal Nimród évek óta műanyag palackokról álmodik

Film2010.07.02, 22:49

Egyik kedvenc filmes hírblogunk, a Playlist telefonon szóra bírta Antal Nimródot. Egyelőre csak néhány kis részletet közöltek le az interjúból (a nagyját a Ragadozók jövő heti premierjére tartogatják), de azt máris felfedték, hogy mi lehet Antal következő filmje. A rendező egy Paraffin (bizonyos felületek bevonására, vízhatlanításra, síkosításra használt anyag) című disztópikus thrillert szeretne csinálni, aminek az alapötlete már a Kontroll idején is megvolt, és eredetileg ez lett volna a második filmje (aztán máshogy alakult és Antal az Elhagyott szobá-t csinálta meg). Antal Nimród (középen) a Ragadozók forgatásán AAntal ...

Adrien Brody a helyzet magaslatán

Archívum2010.06.30, 11:43

Jelenet a Ragadozók-ból | Dumálós részlet | Akciós részlet A Playlist blog kiszúrt két új Ragadozók-klipet a neten. Ezek - szemben a korábbiakkal - már nem a produkció által összevágott kisfilmek, hanem rendes filmrészletek. Az elsőben Adrien Brody, a kőkemény zsoldos szép türelmesen, habár kicsit kifulladva elmagyarázza a fegyvertelen Topher Grace-nek, a dokinak, hogy egy vadrezervátum kellős közepén vannak, ahol a ragadozók éppen most kezdtek vadászni rájuk. A másik klipben már elkezdődött a fogócska, és úgy fest, Brody a lövöldözés közepette is kézben tartja az események irányítását. Antal Nimród Ragadozók-ja augusztus 19-én érkeezik ...

Könnyed kibelezés a Ragadozókban

Archívum2010.06.23, 14:53

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=WHDNSjY8ViYfR78c   A minap nyilvánosságra került brutális fotók után új, brutális előzetes is érkezett Antal Nimród Ragadozók-jához. A két és fél perces klipben újrahasznosítanak számos képsort a korábbi ízelítőkből, mégis érdemes megnézni - különösen azoknak, akik a véres részletekre kíváncsiak. Találkozunk végre a főhősökre vadászó különféle ragadozókkal és annak is tanúi leszünk, hogy mi történik azokkal, akiket sikerül elkapniuk. A Ragadozók augusztus 19-én kerül a hazai mozikba.

A legbrutálisabb fotók a Ragadozókból

Film2010.06.17, 15:13

Jelenet a Predators-ból | Nézd meg az új fotókat! Ma számos internetoldalra felkerültek új fotók Antal Nimród Ragadozók-jából. Előre szólunk, hogy a fotók egy része gusztustalan és potenciálisan spoileres képek is találhatók közöttük. A képekben az a legjobb, hogy végre közelről és alaposan megszemlélhetjük a ragadozókat, olyannyira, hogy még a tátott szájukba is belebámulhatunk. A film magyar premierjét sajnos időközben eltolták, így július eleje helyett végül augusztus 19-én érkezik a hazai mozikba. --- A cikkünkben korábban megtalálható képgalériát a Ragadozók magyar forgalmazójának kérésére eltávolítottuk.

Laurence Fishburne totál őrült a Ragadozókban

Archívum2010.05.05, 11:20

Laurence Fishburne és Adrien Brody a Ragadozók-ban Itt az új és valószínűleg az utolsó rövid ízelítő Antal Nimród Ragadozók-jából, amelyben a Laurence Fishburne által megformált Nolandről tudunk meg egy kicsit többet Robert Rodrigueztől (a hivatalos honlapon az alsó menüben kattints a Noland menüpontra). Noland annyiban különbözik a többiektől, hogy már egy ideje a ragadozók bolygóján van, amikor a többiek idekerülnek, úgyhogy már elsajátított pár trükköt a túlélés érdekében, és ezeket a tippeket meg is osztja Royce-ékkal (Adrien Brody). Nolandet nem könnyű megölni és mellesleg totál őrült - tudjuk még meg a producertől. A Ragadozókk ...

Két Uzi, meg egy rózsafüzér a Ragadozókban

Film2010.04.28, 15:05

Danny Trejo a Ragadozók-ban | A Ragadozók hivatalos honlapja A Ragadozók-ízelítőkben végre eljutottunk egyik kedvenc karakterszínészünkhöz, Danny Trejóhoz (a hivatalos honlapon válaszd a "Cuchillo" menüpontot az alsó menüből). Robert Rodriguez megosztja velünk, hogy Cuchillo "hidegvérű hombre", aki gyerekkorától kezdve nőtt bele a gyilkolásba és a mexikói drogmaffia legkegyetlenebb embere volt, mielőtt a ragadozók bolygójára került volna. Három fegyvere van: egy-egy uzi a két kezében, plusz egy rózsafüzér. Jövő héten jövünk a következő videóval, amelyben Laurence Fishburne figurája mutatkozik be. A Ragadozók július 8-án kerüül ...

A Predatorsban a csaj lő a legjobban

Archívum2010.04.21, 10:44

Alice Braga a Predators-ban Itt a legújabb kedvcsináló videó (a honlapon az alsó menüből az "Isabelle" menüpontot kell választani) Antal Nimród Predators-ából: ezúttal az Alice Braga (Legenda vagyok, Vakság) megformálta Isabelle-en van a sor. A csinos lányról kiderül, hogy mesterlövész és a CIA-nak dolgozik. Munkájában annyira profi, hogy akaratlagosan le tudja lassítani a szívverését, azonban egyszer mégis hibázott, és meghalt miatta az egyik társa. Isabelle szerint épp emiatt került a ragadozók bolygójára, és abban reménykedik, hogy itt megkaphatja a feloldozást. A Predators július 8-án kerül a magyar mozikba.

Topher Grace szikével gyilkol a Predatorsban

Film2010.04.14, 12:59

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Ic75rekWvTmNyrh7   Az Edwint bemutató videóban Rodriguez elmondja, hogy a figura orvos (biztos ezért visel keret nélküli szemüveget), és a múltban "szörnyű dolgokat látott és tett". A többiek a csapatban kívülállónak tartják, de Edwin titkot rejteget, és lehet, hogy szikéjével igazából mindenki másnál veszélyesebb. A Predators-t Magyarországon július 8-án mutatják be.

Ilyen is lehetett volna a Kontroll

Archívum2010.04.07, 17:53

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=XF8AB3YOohLTcPUh   A 2000 januárjában, a metróban forgatott előzetes érdekessége, hogy a vizuális világ, a hangulat és amennyire ennyiből következtetni lehet, a sztori is már teljesen kidolgozott, csak néhány kulcsszereplő más, no meg a cím, ami akkor még Alagútpatkányok volt. Gyalogkakukk szerepében még Hujber Ferencet láthatjuk Matyássy Bence helyett, de a fő különbség Bertók Lajos jelenléte, ami az erős hasonlóságok ellenére elég sokat változtat a film tónusán: Csányi Sándor szerethetően béna figurája helyett egy szánalmas, megtört férfit látunk, akit a humoros képsor ellenére szívszorító nézni. Anntal ...

Íme Adrien Brody izmai a Predatorsban!

Archívum2010.03.25, 11:02

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=EcP4C6J4v0Ao6hps   Az első forgatási klip és az előzetes után megérkezett a harmadik kedvcsináló Antal Nimród Predators-ához (hazai premier: július). A rövid klip Adrien Brody figuráját, Royce-t mutatja be: Robert Rodriguez producer elmondja, hogy Royce egy ex-katona, aki most bérzsoldosként működik, magának való figura, akinek cseppet sincs ínyére, hogy egy egész csapatot kell kommandíroznia a predatorok bolygóján - de sajna nincs más választása. Közben látjuk Brodyt, és kiderül, hogy Alice Braga nem kamuzott: a színész tényleg szépen kidolgozta a felsőtestét a szerep kedvéért. A következő videó 30-áán ...

Két perc az Antal Nimród-féle Predatorsból

Film2010.03.13, 13:18

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=yNuoQx3Ijakv2hgK Pénteken a texasi Austinban megrendezett South by Southwest fesztiválon vetítették le Antal Nimród Predators című filmjéhez készült fenti kedvcsinálót. A kétperces klipben a majdani első trailer részleteit láthatjuk néhány forgatási felvétellel megtűzdelve (az egyikben Antal Nimród azt kiáltja, hogy 'Action!'*), amit a producer Robert Rodriguez kommentál. Az ízelítő végén Rodriguez megígéri, hogy a film honlapján hamarosan még több ehhez hasonló videót nézhetünk majd meg. A Predators első előzetese március 18-án jön, a filmet júliusban mutatják be a magyarországi mozik. * vagy az ...

A Predators kemény csaja lekisfiúzta Antal Nimródot

Film2010.03.10, 12:07

Az MTV filmes blogja csinált egy rövid interjút Alice Bragával, aki Antal Nimród Predators-ában egy tökös - francia vagy franciául is beszélő, ez egyelőre nem tiszta számunkra - csajt alakít, az egyetlen nőt a ragadozók bolygóján az életben maradásért küzdő csapatból, amelynek többek közt Adrien Brody, Topher Grace, Laurence Fishburne és Danny Trejo alakítják a tagjait. Az interjú aktualitását az adja, hogy Antal Nimród és a Predators producere, Robert Rodriguez péntek este a South by Southwest filmfesztiválon mutatnak majd be először részleteket a filmből.   Walton Goggins, Antal Nimród és Oleg Taktarov a Predators forgaatásán ...

Érzékeny magyar a hollywoodi páncélautóban

Film2010.01.29, 09:45

Nem okoz csalódást a Kontrollal elhíresült, Hollywoodban rendező Antal Nimród. A szállítmány című második amerikai mozifilmje könnyed, pörgős, okos, és főleg hihető kamaradarab egy csapat pénzszállítóról, akik egymás torkának esnek a nagy szajré meg a súlyos erkölcsi kérdések felett.

A magyar, aki ott van

Film2010.01.28, 19:35

Ha azt mondom Antal Nimród, azt mondod Kontroll. De a Biztosítás című csúcsszuper rövidfilmjét vajon láttad-e? És azt tudod, hogy a Quimby híres hullaházas klipjét is ő csinálta? A héten került a mozikba a rendező harmadik, A szállítmány című nagyjátékfilmje, ideje, hogy áttekintsük eddig munkásságát - rengeteg videóval.

Mégsem Antal Nimród rendezi a Pókember 4-et

Archívum2010.01.20, 11:12

Marc Webb szeptemberben a deauville-i filmfesztiválon Múlt héten arról adtunk hírt, hogy pletykák szerint Antal Nimród az esélyes a megújuló Pókember-sorozat első részének, a negyedik Pókember-filmnek a rendezésére. Sajnos most kiderült, hogy a pletykáknak nem sok alapjuk volt: a Variety leközölte, hogy Marc Webb, a (500) Days of Summer című aranyos romantikus film (melyet Magyarországon tudomásunk szerint nem fognak bemutatni) rendezője leszerződött a Sonyval a Pókember 4-re. A filmről továbbra is csak annyit tudni, hogy Peter Parker középiskolás lesz, és a szereplőválogatás még ezután indul. Webb lényegesen kevesebbe kerül a stúdiiónak, ...

Antal Nimród rendezheti a Pókember 4-et

Archívum2010.01.14, 17:52

Matt Dillon és Antal Nimród a Szállítmány forgatásán A Quiet Earth nevű filmes blog azt a tippet kapta, hogy Antal Nimród a legesélyesebb jelölt a Pókember 4 megrendezésére. Mint megírtuk, a következő részben megfiatalítják és újraindítják a sorozatot, és a tini Peter Parker kalandjait nem Sam Raimi rendezi és nem Tobey Maguire játssza el a főhőst. Fogalmunk sincs róla, hogy ennek a pletykának van-e bármi alapja, de a cikk azt állítja, hogy Sam Raimi - aki továbbra is producere lesz a Pókember-filmeknek - még az Elhagyott szoba forgatása előtt ismerkedett meg Antallal, és ő szerződtette le a Szállítmány-ra, aminek a producere volt. ...

Laurence Fishburne kétes alak lesz a Predatorsban

Archívum2010.01.13, 15:40

Laurence Fishburne a tavalyi Golden Globe-díjátadón Az MTV bloggerei szúrták ki az interjút, amit az Antal Nimród Predators-ában Hanzót, a jakuzát alakító Louis Ozawa Changchien adott. Néhány kisebb új információ van a szövegben, köztük az, hogy Hunting Campnek (vadásztábor) hívják azt a dzsungeles területet, ahova a főhősöket akaratukon kívül elviszik a ragadozók. Ez nem teljesen meglepő, mert már eddig is tudni lehetett, hogy a ragadozóbolygón, egy olyan helyen játszódik a film, ahol a ragadozók módszeresen vadásznak az emberekre. Ami talán izgalmasabb, hogy a színész elárult pár részletet Laurence Fishburne figurájáról, akiről edddig ...

Laurence Fishburne is csatlakozott a Predators csapatához

Archívum2009.12.18, 11:57

Javában forog Antal Nimród Predators-a, és most új színész csatlakozott a szereplőgárdához: Laurence Fishburne, aki ezek szerint olyan jól kijött Antallal A szállítmányforgatásán, hogy ismét vele akart dolgozni. Fishburne figurájáról egyelőre mindössze annyit lehet tudni, hogy Nolandnek hívják. Laurence Fishburne az idei Golden Globe-díjkiosztón Mint korábban megírtuk, a film főhősét, a ragadozók által a ragadozóbolygóra cipelt Royce-t Adrien Brody alakítja (a forgatókönyv egy korábbi verziója szerint a figura afro-amerikai lett volna), aki itt találkozik egy csapat kemény legénnyel és csajjal, akik együtt próbálnak meg életben maraadni, ...

Kiszámítható Antal Nimród új filmje a kritikusok szerint

Archívum2009.12.07, 14:27

Antal Nimród A szállítmány (hazai premier: január 28.) című, harmadik nagyjátékfilmjét a hétvégén mutatták be az Egyesült Államokban. A Matt Dillon, Jean Reno, Laurence Fishburne és Columbus Short főszereplésével készült pénzszállító autót kirablós akciófilm, melyet 1915 moziban kezdtek vetíteni, az amerikai mozijegy-eladási lista hatodik helyén nyitott 6,6 millió dolláros bevétellel, ami viszonylag gyenge, de nem botrányosan rossz kezdésnek számít. A filmből nem tartottak sajtóvetítéseket (mint sokszor az olyan filmeknél, amelyeknél nem számítanak nagy kritikai támogatottságra), úgyhogy az első kritikák most futnak be róla. Elolvasstuk ...

Antal Nimród nehezen evickélt át Hollywoodba

Archívum2009.11.30, 15:53

A ma 36. születésnapját ünneplő Antal Nimród (Kontroll, Elhagyott szoba) harmadik nagyjátékfilmjét, a hozzánk január 28-án érkező A szállítmány-t (Armored) jövő pénteken mutatják az Egyesült Államokban, és a neten már felbukkant a premierhez időzített első két interjú a rendezővel. A Movieweb még A szállítmány forgatása közben beszélgetett Antallal, aki a saját pénzszállító kocsijuk kirablását tervező biztonsági emberek sztoriját olyan szempontból a Kontroll-hoz hasonlította, hogy itt is egy olyan szubkultúra összetartó pasijai állnak a középpontban, amelyet az emberek nem igazán ismernek. Aranyos, ahogy bevallja, hogy nagyon parázoott ...

Adrien Brody kapta a Predators főszerepét

Archívum2009.10.07, 10:19

Adrien Brody Alice Braga A Variety híre szerint az Oscar-díjas Adrien Brody lesz az Antal Nimród-féle Predators főszereplője és fény derült a filmben szereplő többi színész kilétére is. Brody partnerei Alice Braga (Legenda vagyok, Vakság), Walton Goggins (Kemény zsaruk), Oleg Taktarov (Az éjszaka urai), Mahershalalhashbaz Ali (Benjamin Button különös élete) és Louiz Ozawa lesznek, valamint a már korábban bejelentett Danny Trejo. Állítólag még most folynak a tárgyalások a Traffic-ből és a Pókember 3-ból ismert Topher Grace-szel; ő azt a csendes fickót játszaná, aki mellesleg sorozatgyilkos és üldözi az FBI (a Predators hőseiről a múllt ...

Kemény lesz Antal Nimród Predator-filmje

Archívum2009.09.29, 12:16

Hivatalosan nem sok információt közöltek még Antal Nimród Predators-áról, de a Latino Review bloggerei, akik olvasták a forgatókönyv júliusra datált változatát, összeraktak egy korrekt kis videót, amiből elég sok kiderül a filmről. Azt állítják, hogy a kőkemény és véres sztori méltó az 1987-es első Ragadozó-hoz, és ez nem is teljesen meglepő, hiszen a könyv első változatát Robert Rodriguez 15 évvel ezelőtt írta. A Punch Drunk Critics interjúja Danny Trejóval A film nagy része a ragadozók bolygóján játszódik majd. A sztori azzal kezdődik, hogy egy ragadozó elrabol egy Royce nevű afro-amerikai fickót (akit az IMDb szerint Michael Jai ...

Antal Nimród megcsípheti a Predátort

Film2009.06.23, 21:54

A Latino Review értesülése szerint Antal Nimród a legesélyesebb a Ragadozó-sorozat újraélesztését megkísérlő Predators című film rendezésére. A Fox stúdió és Robert Rodriguez producer állítólag még hét rendező között vacillál, de a listájuk élén a Kontroll alkotójának a neve van. Antal legelső amerikai filmje az Elhagyott szoba tisztességesen teljesített: 19 millió dolláros költségvetéssel készült, és 35 millió dollárt hozott, amihez még hozzájön a DVD-eladásokból befolyt 15 millió dollár. Legújabb filmjét, az Armored című pénzszállítós krimit ősszel mutatják be Amerikában. Antal Nimród A Ragadozó A raszta frizurájáróól ...

Antal Nimród pumpálja a tesztoszteront

Film2009.09.29, 12:16

Jean Reno, Laurence Fishburne és Matt Dillon | Nézd meg az előzetest! Nemrég került fel az internetre Antal Nimród (Kontroll, Elhagyott szoba) második amerikai filmjének előzetese. A tesztoszterontól csöpögő Armored című alkotás főhősei rossz útra tért pénzszállítók, akik ráveszik az egyetlen becsületes képű kollégájukat, hogy közösen lenyúlják az aznapi szállítmányt. A történetről felesleges is többet elárulni, ugyanis ez az a fajta előzetes, amiben a film összes fordulatát elárulják. Az Armored-ban olyan férfias jelenségek kaptak szerepet, mint Laurence Fishburne, Jean Reno, Matt Dillon és Fred Ward, az amerikai bemutató sszeptember ...

Parázással nyisd 2008-at!

Film2007.12.19, 17:33

Kezdd rémüldözéssel az új évet: játssz velünk és nyerd meg az Elhagyott szoba című horrorfilmet Antal Nimród autogramjával ellátott DVD-n!

Hollywoodi agyelszívás

Film2007.11.03, 14:11

"Kedves Lajos/Alejandro/Michael/Oliver/Susanne! Láttuk a holokausztról/bosnyák menekültekről/anyagyilkosokról/hidegháborús ügynökökről/depressziós bakterről szóló filmedet, azonnal elvarázsolt bennünket és rögtön tudtuk, hogy te vagy a megfelelő ember az új Nicole Kidman/Halle Berry/Nicolas Cage/Jude Law thriller/sci-fi/romantikus eposz megrendezésére! Van rá 20 millió dollárunk, teljes kreatív szabadságot kínálunk, de a végső vágás joga a stúdióé. Várjuk válaszod!" - mit léptek Magyarország, Mexikó, Németország vagy Spanyolország legtehetségesebb rendezői a fenti hívásra? Összeállításunk bemutatja.

Antal Nimród: Álmodozom a Traubi szódáról

Archívum2007.05.21, 13:27

Antal Nimród nevét már nem csak mi írjuk helyesen, de az amerikai újságírók is, akik az Elhagyott szoba (Vacancy) című hollywoodi stúdiófilmje óta megtanulták az ékezetet. Az április 20-án bemutatott horror - Kate Beckinsale és Luke Wilson főszereplésével - ugyan nem robbantott kasszát, de az árát (kb. 20 millió dollárt) már visszahozta, és a kritika is elismerően veregette vállon - volt, aki Antalt még őstehetségnek is nevezte.

Titanic-gála: Szorongás és félelem az Urániában

Film2007.04.23, 15:31

Vasárnap éjjel jártunk a Titanic díjátadó gáláján, amit a zárófilm, Antal Nimród amerikai horrorja, az Elhagyott szoba követett. Rettegtünk, pezsgőztünk és azt is megtudtuk, hogy nehéz ezt a várost kielégíteni.

7,6 millió dollárt hozott Antal Nimród filmje Amerikában

Film2007.04.23, 15:32

Rövid időn belül már a második magyar rendező került filmjével az amerikai nézettségi lista felsőbb régióiba. Csupó Gábor kalandfilmje után ezen a hétvégén Antal Nimród horrorjára özönlöttek az amerikai mozinézők - ha nem is olyan nagy számban, mint azt az elemzők korábban prognosztizálták.

A bűn uralta Amerikát a hétvégén

Film2005.04.05, 13:42

A Sin City című, látványvilágában és szereposztásában is különleges képregény-adaptáció szerezte meg a nézettségi listák első helyét Amerikában, maga mögé utasítva a Beauty Shop című Queen Latifah-komédiát. A tengerentúlon ezen a hétvégén tűzték műsorra a  Kontrollt, és bár a magyar alkotás összbevétele nem vetekedhet a sok ezer moziban vetített szuperprodukciókkal, Antal Nimród filmje igen szép eredményt ért el.

2004 - Az év díjazottjai

Film2004.12.27, 14:28

Az év rangos díjkiosztói visszafelé, míg a fesztiválok már előre tekintettek a filmes felhozatalt illetően. Az Oscar-díjkiosztón a papírforma, a magyar filmszemlén a múlthoz való görcsös ragaszkodás, Cannesban a politika, Velencében pedig a szociális érzékenység érvényesült.

Egyedülálló nő megosztaná baját

Film2004.12.15, 18:36

Úgy tűnik, a reklámfilm-rendezőkben bízhatunk: Herendi Gábor Valami Amerikája és Antal Nimród Kontrollja után megint készült egy jó magyar közönségfilm: Bergendy Péter Állítsátok meg Terézanyut! című filmje szórakoztató, pedig szomorú; érzelmes és gyengéd, mégsem giccs. Összejött.

Antal Nimród: "Nem élem bele magam semmibe"

Film2004.11.12, 18:24

Két magyar alkotó is szerepel az Európai Filmakadémia 2004-es jelöltjei közt: Antal Nimród a Kontroll rendezéséért, míg Koltai Lajos a Csodálatos Júlia fényképezéséért kaphat díjat. A legjobb rendező kategóriában Pedro Almodóvarral, Alejandro Amenábarral, Fatih Akinnal, Theo Angelopulosszal és Agnes Jaouival megmérkőző Antal Nimródot Los Angelesben érték utol a filmhu munkatársai.

A Kontroll kapta az Ifjúsági díjat Cannes-ban

Film2004.05.21, 19:53

Néhány nappal ezelőtt arról számoltunk be, hogy a telt házas vetítés mellett a Kontroll cannes-i szereplése kapcsán a Screendaily és a Hollywood Reporter is pozitív hangvételű kritikát közölt a filmről. Most pedig megvan az első hivatalos elismerés is: Antal Nimród Kontroll című filmje kapta az Ifjúsági díjat (Prix de la Jeunesse) a cannes-i filmfesztiválon. Hasonló elismerésben utoljára Gothár Péter Megáll az idő-je részesült.

A Kontroll sikeres Cannes-ban

Film2004.05.19, 15:24

A telt házas vetítés mellett a Kontroll cannes-i szereplése kapcsán a Screendaily és a Hollywood Reporter is pozitív hangvételű kritikát közöl a filmről, de nem hallgatják el a hiányosságokat sem. Antal Nimród cannes-i élményeiről nyilatkozott a filmhunak.

Némó nyomában az ellenőrök

Film2003.12.02, 18:53

Némó és Nimród továbbra is arat: a magyar nézők továbbra is a Pixar Animációs Stúdió világsikerére, a Némó nyomában című mesefilmre és Antal Nimród első játékfilmjére, a Kontrollra váltanak legszívesebben jegyet. Amerikában pedig még mindig a gyerekek uralják a terepet.

Nagy büdös kékség

Film2003.11.20, 10:32

Vannak emberek, akiket valamiért mindenki alapból szeret, és vannak olyanok, akiket eleve utálnak. Antal Nimród az előbbi kategóriába tartozik (első nagyjátékfilmje, a Kontroll sikerének az egész filmszakma drukkol), a jegyellenőrök pedig - akikről filmje szól - az utóbbi csoportot alkotják. A kész művet látva úgy tűnik, ők egy közös halmazban jól megvannak egymással.

Előző
  • 1
  • 2
Következő