Antal Nimród

címke rss
Így repítette a Kontroll Antal Nimródot Hollywoodba

Így repítette a Kontroll Antal Nimródot Hollywoodba

Harmincéves volt amikor első játékfilmjét, a különös hangulatú, teljes egészében a budapesti metróban játszódó filmjét, a Kontrollt bemutatták. A cannes-i filmfesztiválon is díjazott, számos nemzetközi elismerést besöprő magyar filmmel Antal Nimród felhívta magára Hollywood figyelmét: második mozifilmjének már Hal Lieberman (A sakál, Terminátor 3. - A gépek lázadása, Híd Terabithia földjére) volt a producere, azóta pedig dolgozott Robert Rodriguezzel is, és olyan világsztárokat rendezett, mint Jean Reno, Adrien Brody vagy Liam Neeson.

Egy ország röhögött és szánakozott a BKV-ellenőrökön

Film2023.09.23, 11:45

Antal Nimród első mozifilmje, a húsz évvel ezelőtt, 2003 novemberében bemutatott Kontroll a rendszerváltás utáni magyar filmgyártás egyik legnagyobb sikere. Már azzal meghódította a műfaji filmekre kiéhezett magyar közönséget, hogy 106 perces játékidejébe ügyesen zsúfolt bele több zsánert, azaz a pszichothriller, az akciófilm, a vígjáték és a krimi elemeit. De ami igazán nagy különlegességnek számított az az, hogy a különös képi világú Kontroll teljes egészében a föld alatt játszódik: a "fiktív világ" metróellenőreinek történetét Antal Nimród a budapesti metróban forgatta.

Bombával a kocsijában száguldozik Liam Neeson Antal Nimród új filmjében - videó

Film2023.06.29, 18:32

Antall Nimród, a Kotroll és A Viszkis rendezője ismét hollywoodi filmet forgatott. 2007-ben az Elhagyott szoba című horror volt amerikai nagyfilmes debütálása, a főszerepben Luke Wilson és Kate Beckinsale debütálásával (és Quentin Tarantino korábbi operatőre, Andrzej Sekuła értő fényképezésével), majd forgatott Matt Dillonnal és Jean Renóval (A szállítmány, 2009, amelynek producere Sam Raimi volt),aztán Adrien Brody-val (Ragadozók, 2010, Robert Rodriguez produceri támogatásával), készített Metalica-koncertfilmet és dolgozott a Stranger Things című sorozaton, így semmi meglepő nincs abban, hogy legújabb filmjének az Elrabolva-széria ...

Drámai körülmények között vízbe fulladt a fiatal, sikeres magyar színész

Kultúra2023.02.02, 19:47

Tele volt félelemmel Bertók Lajos, pedig a rendezők kora egyik legjobb színészének tartották. Rövid időt töltött el a pályán, de azt olyan tehetséggel és természetességgel tette, hogy bármilyen labilis volt személyisége, mindig volt munkája. Az igazi nagy filmes sikere elmaradt, mert mielőtt a film elkészült volna, egy nyaraláson megállt a szíve. Alig volt negyvenéves.

Antal Nimróddal érkezik a Cinemira filmfesztivál

Film2022.11.18, 10:36

A fiatal közönségnek szóló filmeké lesz a főszerep a Cinemira Teen Ifjúsági Filmfesztiválon a Corvin moziban, valamint a H13 közösségi térben november 18. és 20. között. A fesztivál vendége lesz a Stranger Things című sorozat magyar rendezője, Antal Nimród, a fesztivál nyitófilmje A stand up királynője című svéd film lesz - közölték a szervezők.

Antal Nimród és Liam Neeson közös akciófilmre készülnek

Film2020.11.10, 08:57

Antal Nimród (Kontroll, A Viszkis) rendezi Liam Neesont a Retribution című akcióthrillerben, amit tavasszal kezdenek forgatni Berlinben, írta meg a Deadline.

Liam Neeson végre jó útra akar térni

Life.hu2020.10.09, 16:32

Október elejétől játsszák a hazai mozik Liam Neeson új filmjét, amelyben jó útra térni szándékozó bankrablót alakít. Ebből az alkalomból pedig listára gyűjtöttük a kedvenc filmjeinket a témában, amelyek esetében legjobban szórakoztunk egy-egy széfkipakoláson.

Két díjat is nyert A Viszkis a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján

Film2018.05.02, 10:36

Antal Nimród filmje meghódította a szakmai és az ifjúsági zsűri szívét is a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján Belgiumban. A magyar alkotás elnyerte a „Zsűri kedvence" (Coup de Coeur) díjat és az ifjúsági zsűri díját is Liège-ben. A legújabb és legizgalmasabb krimiket 12. alkalommal vonultatta fel a belga nagyvárosban a hétvégén véget ért seregszemle.

Romániában is hatalmas siker A Viszkis

Film2018.02.02, 15:49

Hatalmas érdeklődés övezi Romániában is A Viszkist, amit egy hét alatt 15 ezren néztek meg a határon túli mozikban. A sikerben közrejátszhat, hogy Ambrus Attila csíkszeredai származású, ahogy a rendező, Antal Nimród dédapja is, A Viszkist azonban nem csak Erdélyben kedvelik a nézők.

Ma nézi meg A Viszkist a 300 ezredik néző

Film2018.01.18, 14:36

A magyar mozik hétvégi box-office listáján a 11-ik volt Antal Nimród filmje, de a teljes heti nézettség alapján újra visszajött a Top 10-be, még mindig, két hónap után is a kilencedik a legtöbbet nézett mozifilmek közül.

Előző
Következő