Annie Leibovitz

címke rss

"A penge élén táncolok" - Annie Leibovitz haladékot kapott

Egyelőre megúszta a világ egyik leghíresebb fotóművésze, hogy elveszítse teljes életművét. A 24 millió dolláros adóssággal küzdő Annie Leibovitz hallgat arról, hogy mire kellett neki a pénz, amit gyakorlatilag egy magasművészetre specializálódott zacitól kért. Az eladósodás hátterében tehetséggel párosult hanyagság, és magánéleti gondok állhatnak.

Egy olasz fotós plágiumért perli Annie Leibovitzot

Nagyvilág2009.09.18, 13:51

Alig kezdett megoldódni Annie Leibovitz amerikai fotóművész tartozási ügye, már egy másik pert is a nyakába akasztott egy olasz fotós. Paolo Pizzetti azzal gyanúsítja kollegáját, hogy engedélye nélkül használta fel fotóit egy naptárhoz.

Megmenekülnek az eladósodott Annie Leibovitz fotói

Nagyvilág2010.03.09, 22:50

Valószínűleg Annie Leibovitz fotóművész tulajdonában maradhat több ezer fényképe és több százezer negatívja, miután egy befektetésekkel foglalkozó cég vállalta, hogy rendezi az adósságát. Leibovitz 24 millió dollárnyi tartozást szedett össze az utóbbi években, és ezt kölcsönökkel akarta rendezni. A kölcsönadó cégnek azonban már nem tudott törleszteni, és ez majdnem páratlan értékű fotóiba került.

Nem tudott mozogni Lady Gaga - A cipője volt az oka!

Life.hu2011.09.16, 14:13

Lady Gagát eddig jónéhány extrém lábbeliben láthattuk már, de legutóbbi választása mindenen túltesz!

A nő, akinek mindenki megvolt, aki számít

Life.hu2012.07.11, 10:50

Van egy nő, akinek szinte mindenki megvolt már, aki számít. Hollywood legdögösebb pasijai, dívák, modellek, művészek, sőt maga II. Erzsébet királynő is! Mindezt több tonnányi lélegzetelállító fotóval is tudja bizonyítani. A híres Annie Leibovitz különös világába repülünk.

Egy új kor kezdete – hogy került Kim és Kanye a Vogue címlapjára?

Life.hu2014.03.28, 15:14

Ezt is megértük – Kim Kardashian a kultikus magazin legújabb címlapján feszít, méghozzá menyasszonyi ruhában, a legütősebb díszlete pedig Kanye West. Anna Wintour, a Vogue teljhatalmú nagyasszonya végül csak kimondta az áment – pedig korábban erre nem sok esély volt. De vajon mi vitte rá erre? A Life.hu szakértőket kérdezett meg a témában.

Két tojás? Julianne Moore lányával együtt pózol a Vogue-ban

Archívum2014.07.30, 12:05

Az alma nem esik messze a fájától - mondhatnánk, amikor Julianne Moore és lánya közös fotójára nézünk. Az 53 éves színésznő és a 12 éves Liv a Vogue augusztusi számában láthatók együtt.

Angie álomszép, a gyerekek óriásiak – Csodás családi fotók készültek a Jolie–Pitt famíliáról

Life.hu2015.10.17, 13:07

A legutóbbi hírek szerint Jolie beteg, de nem vesz róla tudomást, Pitt válni akar, és nem, egyáltalán nincsenek jóban. Rossz ilyeneket hallani Hollywood leghíresebb sztárpárjáról, de ha a hírek igazak, nagyobb a gond, mint eddig bármikor.

Így még sosem láthattad Erzsébet királynőt

Life.hu2016.04.21, 17:18

A 90 éves brit uralkodónőt kedvencei között kapta lencsevégre a világhírű fotográfus, Annie Leibovitz.

Íme Annie Leibovitz új portréja Erzsébet királynőről

Kultúra2016.06.10, 12:26

A Buckingham Palota tette közzé Annie Leibovitz kettős portréját a 90 éves királynőről és 95 éves férjéről.

Előző
  • 1
  • 2
Következő