Ankara
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Törökország
- Irak
- Isztambul
- iraki konfliktus
- Recep Tayyip Erdogan
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Iraki kurd táborokat támadott a török légierő
A Kurdisztáni Munkáspárt észak-iraki táborait támadta nagy erőkkel a török légierő. Ankara szerint polgári települéktől távol vetik be gépeiket, a szervezet vezetőire vadásznak.
Barroso gyors reformokat vár Törökországtól
A demokráciát előmozdító reformok felgyorsítását kérte Törökországtól az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Ankarában. José Manuel Durao Barroso háromnapos látogatásra érkezett Törökországba.
Ankara is szakítana a Nabucco vezetékből
Törökország valószínűleg nem elégszik majd meg csupán a tranzitszereppel, szeretne felhasználó is lenni a Nabucco-projektben. A cső egyik végén lévő termelő országoknak és a másik végén található európai államoknak tehát valamilyen megállapodást kell kötniük majd a középen lévő törökökkel.
Ankara érdekelt a türkmén gáz tranzitjában
Törökország rendkívül érdekelt abban, hogy a türkmén gáz Törökországon keresztül eljusson Európába, és kész kivenni részét az ezzel kapcsolatos beruházások megvalósításában - közölte kedden Abdullah Gül török államfő fogadva Ankarában Gurbanguly Berdimukhammedov türkmén elnököt. Az elnöki látogatásról a hivatalos türkmén sajtószolgálat számolt be.
Megvan a Nabucco törökországi kiindulópontja
Jelentős lépést tett az EU támogatta Nabbuco földgázvezeték tervezése: az Európai Bizottság és a török kormány megállapodott abban, hogy a vezeték kiindulópontja Európa felé a török főváros, Ankara közelében lévő Ahibozban lesz, mondták a török energiaügyi minisztériumban pénteken a Reuters hírügynökségnek.
Újrakezdődhetnek a ciprusi egyesítési tárgyalások
Törökország és Görögország egyaránt reményét fejezte ki, hogy még idén újrakezdődhetnek a megosztott földközi-tengeri szigetország, Ciprus egyesítését célzó tárgyalások.
A történelem is beleszól a Nabucco-tervbe
Törökország továbbra is ellenzi a Gaz de France (GDF) felvételét a Nabucco-projektbe, mert Franciaország nem támogatja Ankara erőfeszítéseit az EU-tagságra, és mert nem ért egyet Franciaországnak az örmény népirtás ügyében fenntartott álláspontjával. Nemrég a román elnök és a Mol is támogatásáról biztosította a francia társaságot.
Ismét kurd lázadókat bombáztak a törökök
Török repülőgépek bombázták szombaton törökországi kurd lázadók táborhelyeit Irak északi részén - közölte internetes portálján a török hadsereg. A törökök szerint több százan meghaltak az eheti támadások során, az iraki kurd biztonsági források viszont ezt tagadják.
Eltörölhetik a törökök a hazafiatlanság büntetését
Az akadozó csatlakozási tárgyalások olajozottabbá tételéért cserébe Törökország hajlandó lenne eltörölni azt a törvénycikkelyt, amely büntethetővé teszi a török nép megsértését. Európai kritikusok szerint ez a jogszabály korlátozza a szabad véleménynyilvánítás jogát.
Bush: A PKK az Egyesült Államok ellensége
George Bush amerikai elnök a török kormányfőnek hétfőn Washingtonban kijelentette: a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) az Egyesült Államok ellensége, és a Fehér Ház megosztja hírszerzési értesüléseit Ankarával a lázadó csoport támadásainak elhárítására.
Kurd felkelők elengedtek nyolc törököt
Kurd felkelők vasárnap szabadon engedték azt a nyolc török katonát, akiket két hete ejtettek fogságba egy törökországi rajtaütés során. A kurd lázadók azután döntöttek így, hogy az iraki kormány elkezdte bezárni a lázadókkal rokonszenvező pártok és szervezetek irodáit.
A kurdok is háborúval fenyegetik Törökországot
"Ha a török csapatok iraki kurd területre lépnek, az háborút jelent" - közölte Maszud Barzani, az észak-iraki kurd autonóm terület elnöke. Ankara azt mondja, a kurd szélsőségesek Észak-Irakból segítik a törökországi kurd gerillákat, és ezért akarja megfékezni a szinte szabadon működő PKK-t (Kurdisztáni Munkáspárt). A PKK már évtizedek óta szálka a török kormányzat szemében: a kurdok függetlenségi harcának az elmúlt negyedszázadban 37 ezer halálos áldozata volt.
Törökország a kurd lázadókat követeli Iraktól
Ankara Irak északi részén táborozó törökországi kurd szakadár fegyveresek kiadását követeli a szomszédos arab országtól. A török parlament nemrégen szabad kezet adott a hadseregnek, hogy iraki területen is harcoljanak az ott megbúvó és onnan akciókat végrehajtó szakadár kurdok ellen.
Megakadályozná Irak a török-kurd háborút
Ultimátumot adott Törökország az iraki kormánynak: konkrét javaslatot várnak az észak-iraki kurd szakadárok megfékezésére, vagy elkerülhetetlen lesz a török hadsereg bevonulása Irakba. Erről csütörtökön tárgyalnak Ankarában, a megbeszélés török illetékesek szerint az utolsó lehetőség lehet az esetleges katonai beavatkozás elkerülésére. Eközben legalább 40 kurd fegyveres támadt török katonákra, de a hadsereg hajnalban visszaverte a támadást. Szerdán török vadászgépek bombázták a függetlenségért küzdő kurd PKK állásait, válaszul a kurdok vasárnapi támadására, amelynek során 12 török katonát öltek meg.
Bush: Ankarának nem érdeke a fokozott iraki jelenlét
George Bush amerikai elnök szerdán arra figyelmeztette Törökországot, hogy ne indítson hadműveletet Észak-Irakban. A török parlament megszavazta, hogy a törökországi kurd gerillák felszámolása céljából újabb katonákat küldjön Észak-Irakba.
Heten őrizetben a török merényletkísérlet miatt
A török rendőrség hét embert vett őrizetbe vasárnap. Azzal gyanúsítják őket, hogy közük volt a hét elején Ankara központjában meghiúsított merénylethez.
Bombát hatástalanítottak Ankarában
Autóba rejtett, nagy erejű pokolgépet hatástalanítottak Ankarában. A pokolgépet az Egyesült Államok elleni szeptember 11-i terrortámadás hatodik évfordulóján akarták felrobbantani.
- címkék:
- USA
- Törökország
- Ankara
- kékfény
- évforduló
- Címkefelhő »
Esőért imádkoznak Törökországban
Széttárt karokkal és föld felé fordított tenyérrel imádkoznak esőért a hívek a török fővárosban, Ankarában. A város már hónapok óta szenved az aszálytól és a vízhiánytól.
- címkék:
- Törökország
- Ankara
- aszály
- eső
- vízhiány
- Címkefelhő »
Ankara növelte csapatai létszámát az iraki határon
Törökország több mint 200 ezerre növelte a kurdok lakta délkeleti országrészben, főleg az iraki határ mentén állomásozó katonáinak létszámát - közölték biztonsági források pénteken Diyarbakirban.
Az iraki kurdok figyelmeztetik Ankarát
Az iraki kurdok elnöke figyelmeztette pénteken Ankarát, hogy katasztrofális következményei lesznek, ha a török hadsereg bevonul Észak-Irakba.
- címkék:
- Irak
- Ankara
- iraki konfliktus
- hadsereg
- kurdok
- Címkefelhő »
Ismeretlen eredetű detonáció Ankara belvárosában
Erős robbanás történt kedden a török főváros, Ankara egyik belső kerületében - a detonációban a CNN-Turk televízió jelentése szerint öten meghaltak, legalább hatvanan megsebesültek. Magyar sérültekről nem tudnak. Hét személy letartóztattak.
- címkék:
- Ankara
- robbanás
- detonáció
- magyar sérült
- Címkefelhő »
Tízezrek tüntettek az iszlám ellen a török utcákon
Isztambul, Ankara és Izmir után vasárnap Samsunban is tüntetést szerveztek a világi állam mellett Törökországban. A mérsékelten iszlamista kormányzó párt ellenzéke is demonstrációkon gyűjt erőt a júliusban esedékes előrehozott választásokra.
Új forduló kell a török elnökválasztáson
A török kormány államfőjelöltje, Abdullah Gül külügyminiszter nem szerzett elég szavazatot a választás első fordulójában ahhoz, hogy elnök lehessen. A győzelemhez tíz voks hiányzott, a második fordulót szerdán tartják. Az ellenzéki párt a pénteki szavazás érvénytelenítését kérte az alkotmánybíróságtól.
Eltérítettek egy török repülőgépet
Eltérített egy török férfi kedd délután Törökországban egy belföldi utasszállító repülőgépet, amely Diyarbakirból Isztambulba tartott, de ehelyett Ankarában kellett leszállnia.
Elment a törökök kedve az újrainduló EU-s huzavonától
Csütörtökön részlegesen újraindítja a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal az EU, a tagállamok állandó képviselőinek tegnapi döntése értelmében. A folyamatot egy éve függesztette fel Brüsszel, miután Ankara nem volt hajlandó megnyitni kikötőit és repülőtereit Ciprus előtt. A lassúságot már az egyre kiábrándultabb török közvélemény se bánja.
Ankara kifüstölné az Irakban rejtőző kurd lázadókat
A török hadsereg egyik vezetője szombaton ismét azt az ankarai álláspontot hangoztatta, hogy Törökországnak a nemzetközi jog értelmében joga van csapatokat vezényelni Észak-Irakba, ha azt szükségesnek látja az ott rejtőző törökországi kurd lázadók leverésére.
Nem jött be a törököknek a ciprusi kiskapu
Kompromisszumos javaslatot tett Törökország az EU-nak és Ciprusnak. Ankara felajánlotta, hogy egy-egy kikötőjét és repülőterét megnyitja a ciprusi görög járművek előtt. Az EU múlt héten a csatlakozási tárgyalások felfüggesztésével fenyegette meg Törökországot, ha elzárkózik a teljes nyitás elől. Az új ankarai javaslat ciprusi ellenkezésen bukhat el.
Ankara segítene az iraki rendőrök és katonák kiképzésében
Törökország kész segítséget nyújtani az iraki rendőrök és katonák kiképzésében, hogy ezzel is hozzájáruljon a szomszédos ország stabilitásának megteremtéséhez - közölte Recep Tayyip Erdogan török kormányfő csütörtökön Ankarában azt követően, hogy iraki kollégájával tárgyalt.
Török tüntetők tiltakoztak a papi uralom ellen
Több ezren vonultak fel Ankarában szombaton a világi rendszer mellett demonstrálva és azt követelte, hogy a kormány ne tegyen túl sok engedményt az európai uniós tagság érdekében. Nemrég 50 százalék alá csökkent Törökországban azok száma, akik nem támogatják az EU-csatlakozást.
November végén utazik Törökországba a pápa
Hivatalosan is megerősítette a Vatikán, hogy Törökországba utazik XVI. Benedek. A pápa november 28-án utazik Ankarába, de ellátogat Ephesosba, Izmirbe és Isztambulba is.
Merkel Ciprus elismerését kéri Ankarától
Törökország nyissa meg kikötőit és repülőtereit Ciprus előtt - ismételte meg az Európai Unió követelését Angela Merkel német kancellár csütörtökön Ankarában, de török vendéglátója kizárta ennek a teljesítését mindaddig, amíg nem fennáll a ciprusi törökök elszigetelése.
Törököket lehúzó jelentésről vitázik az EP
Várhatóan hétfőn kezdődik vita az Európai Parlamentben arról a jelentésről, amely elmarasztalóan szól az uniós csatlakozásra váró Törökországról. A jelentés készítői szerint Ankara egyebek mellett túl lassú volt a különböző emberi jogok kiterjesztésében az elmúlt egy évben.
Szétválasztja az EU a horvát és a török csatlakozási folyamatot
Elválasztja várhatóan egymástól Horvátország és Törökország eddig lényegében együtt zajló csatlakozási folyamatát az Európai Unió, miután a tagországok nagykövetei szerdán, sajtójelentések szerint, megállapodtak abban, hogy Zágráb esetében két újabb témával folytatják a csatlakozási tárgyalásokat, míg Ankara esetében csak eggyel.
Fejlövés járt a szüzesség elvesztéséért
Fejbe lőtte egy török férfi 18 éves húgát. A lány bűne az volt, hogy nem volt szűz házasságakor.
- címkék:
- Ankara
- szüzesség
- húg
- bűn
- Címkefelhő »
Merénylet okozhatta az isztambuli repülőtér-tüzet
Egy eddig ismeretlen radikális kurd szervezet vállalta az isztambuli Atatürk repülőtéren szerda délután elkövetett gyújtogatást, amely a korábbi jelentésekkel ellentétben halottakat nem, csak sebesülteket követelt.
- címkék:
- Ankara
- gyújtogatás
- merénylet
- sebesült
- Címkefelhő »
Nagy török offenzíva indult a kurdok ellen
Nagyszabású offenzívát indított a török hadsereg a zömében kurdok lakta délkeleti országrészben. A hadmozdulat célja, hogy "megadják a kegyelemdöfést" a PKK-nak, amely az utóbbi hónapokban újra az aktivitás jeleit mutatta.
- címkék:
- Irak
- Ankara
- iraki konfliktus
- kurdok
- PKK
- Címkefelhő »
Békés muszlim tüntetések a gúnyrajzok miatt
Több mint kétezer muzulmán vonult szombaton Dánia németországi külképviseletei elé, hogy tiltakozzon a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák ellen. Londonban több ezres muszlim demonstráció zajlott a gúnyrajzok miatt, de hangsúlyozottan a békesség jegyében. Tüntetések voltak Párizsban, Ankarában és Amszterdamban is, de erőszakos cselekményekre itt sem került sor.
Párizs Ciprus elismerésére sarkallja Törökországot
A francia külügyminiszter arra kérte Ankarát, hogy rendezze kapcsolatait Ciprussal, mert érthetetlen, hogy az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó Törökország nem ismeri el a szervezet egyik tagállamát.
Ankara mértékletességre inti Iránt
Törökország mértékletességet ajánlott Teheránnak hétfőn az iráni atomprogram miatti válság kiszélesedése közepette, hangsúlyozva, hogy az ügy megoldása a nemzetközi béke érdekét szolgálja.
Isztambulban is megjelent a madárinfluenza
Már hét személy szervezetében mutatták ki Törökországban a madárinfluenzát, öt embernél annak legveszélyesebb, H5N1-es törzsét. A betegség a fővároson kívül Isztambulban is felütötte a fejét. Törökország-szerte összesen 15 madárinfluenza-gócot mutattak ki.
Rendőrök és tanárok csaptak össze Törökországban
Szombaton és vasárnap is megmozdulásokat tartottak a török tanárok Ankarában. A szombati tiltakozást rendőrök verték szét - 18 pedagógus megsérült. A tanárok jobb munkakörülményeket követelnek.
Ankara nem neheztel Ausztriára
A török külügyminiszter szerint Ankara nem neheztel Ausztriára, amiért meg akarta akadályozni Törökország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdését, és hálás Franciaországnak, amiért - kételyei ellenére - támogatta a török jelöltséget.
Ankara hosszas csatlakozási tárgyalásokra számít
Törökország EU-főtárgyalója szerint legalább 10 évig fognak tartani hazája uniós csatlakozási tárgyalásai. A miniszter elutasított minden olyan köztes megoldást, amely az országnak nem teljes jogú tagságot biztosítana.
Ankara cáfolja lehetséges iraki részvételét
Ankara cáfolta hétfőn, hogy katonákat akarna küldeni Észak-Irakba az ott rejtőző kurd gerillák ellen, de ismét kérte, hogy az amerikai erők számoljanak le a fegyveresekkel.
Először van női elnöke a török alkotmánybíróságnak
Törökország történelmében először választottak női bírót az alkotmánybíróság elnökévé - vált ismertté hétfőn Ankarában.
- címkék:
- Ankara
- elnök
- alkotmánybíróság
- Címkefelhő »
Ankara segítséget ígér a közel-keleti békefolyamat előmozdításában
Törökország kész arra, hogy megtegyen minden tőle telhető a közel-keleti békefolyamat előmozdítása érdekében, ha Izrael és Palesztina kéri segítségét - jelentette ki hétfőn Rámalláhban Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, aki a nap folyamán Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tárgyalt.