Ankara

címke rss

Az iraki kurdok figyelmeztetik Ankarát

Nagyvilág2007.06.30, 00:17

Az iraki kurdok elnöke figyelmeztette pénteken Ankarát, hogy katasztrofális következményei lesznek, ha a török hadsereg bevonul Észak-Irakba.

Ismeretlen eredetű detonáció Ankara belvárosában

Nagyvilág2007.05.22, 23:17

Erős robbanás történt kedden a török főváros, Ankara egyik belső kerületében - a detonációban a CNN-Turk televízió jelentése szerint öten meghaltak, legalább hatvanan megsebesültek. Magyar sérültekről nem tudnak. Hét személy letartóztattak.

Tízezrek tüntettek az iszlám ellen a török utcákon

Nagyvilág2007.05.20, 18:04

Isztambul, Ankara és Izmir után vasárnap Samsunban is tüntetést szerveztek a világi állam mellett Törökországban. A mérsékelten iszlamista kormányzó párt ellenzéke is demonstrációkon gyűjt erőt a júliusban esedékes előrehozott választásokra.

Új forduló kell a török elnökválasztáson

Nagyvilág2007.04.27, 17:39

A török kormány államfőjelöltje, Abdullah Gül külügyminiszter nem szerzett elég szavazatot a választás első fordulójában ahhoz, hogy elnök lehessen. A győzelemhez tíz voks hiányzott, a második fordulót szerdán tartják. Az ellenzéki párt a pénteki szavazás érvénytelenítését kérte az alkotmánybíróságtól.

Eltérítettek egy török repülőgépet

Nagyvilág2007.04.10, 21:21

Eltérített egy török férfi kedd délután Törökországban egy belföldi utasszállító repülőgépet, amely Diyarbakirból Isztambulba tartott, de ehelyett Ankarában kellett leszállnia.

Elment a törökök kedve az újrainduló EU-s huzavonától

Nagyvilág2007.03.29, 11:48

Csütörtökön részlegesen újraindítja a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal az EU, a tagállamok állandó képviselőinek tegnapi döntése értelmében. A folyamatot egy éve függesztette fel Brüsszel, miután Ankara nem volt hajlandó megnyitni kikötőit és repülőtereit Ciprus előtt. A lassúságot már az egyre kiábrándultabb török közvélemény se bánja.

Ankara kifüstölné az Irakban rejtőző kurd lázadókat

Nagyvilág2007.03.10, 19:17

A török hadsereg egyik vezetője szombaton ismét azt az ankarai álláspontot hangoztatta, hogy Törökországnak a nemzetközi jog értelmében joga van csapatokat vezényelni Észak-Irakba, ha azt szükségesnek látja az ott rejtőző törökországi kurd lázadók leverésére.

Nem jött be a törököknek a ciprusi kiskapu

Nagyvilág2006.12.07, 14:06

Kompromisszumos javaslatot tett Törökország az EU-nak és Ciprusnak. Ankara felajánlotta, hogy egy-egy kikötőjét és repülőterét megnyitja a ciprusi görög járművek előtt. Az EU múlt héten a csatlakozási tárgyalások felfüggesztésével fenyegette meg Törökországot, ha elzárkózik a teljes nyitás elől. Az új ankarai javaslat ciprusi ellenkezésen bukhat el.

Ankara segítene az iraki rendőrök és katonák kiképzésében

Nagyvilág2006.11.16, 20:51

Törökország kész segítséget nyújtani az iraki rendőrök és katonák kiképzésében, hogy ezzel is hozzájáruljon a szomszédos ország stabilitásának megteremtéséhez - közölte Recep Tayyip Erdogan török kormányfő csütörtökön Ankarában azt követően, hogy iraki kollégájával tárgyalt.

Török tüntetők tiltakoztak a papi uralom ellen

Nagyvilág2006.11.05, 09:48

Több ezren vonultak fel Ankarában szombaton a világi rendszer mellett demonstrálva és azt követelte, hogy a kormány ne tegyen túl sok engedményt az európai uniós tagság érdekében. Nemrég 50 százalék alá csökkent Törökországban azok száma, akik nem támogatják az EU-csatlakozást.