Angol labdarúgókupa

címke rss

Születésnapját ünnepli a Newcastle játékosa

Sport2005.01.03, 11:22

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 3-án!

A hét világválogatottja (2004. december 27.-2005. január 2.)

Sport2005.01.10, 07:20

Az elmúlt héten csak kevés helyen pattogott a labda, Európában elsősorban a Brit-szigeteken futballoztak, nem meglepő, hogy álomcsapatunk mindegyik tagja innen került ki. Többségük a Premier League-ben kergeti a bőrt, de bekerült a tizenegybe két angol másodosztályú focista, és egy labdarúgó a skót élvonalból.

A labdarúgó-topligák 2004-es álomcsapatai

Sport2005.01.03, 12:24

Kissé szokatlan vállalkozásra adtuk a fejünket: az öt legrangosabb európai pontvadászatnál megpróbáltuk összeállítani a 2004-es esztendő ideális tizenegyét - vagyis nem a megszokott módon, az adott bajnoki idényben mutatott teljesítményt vettük alapul, hanem a naptári évben mutatott játékot. A válogatásnál (a mutatott teljesítmény mellett persze) mindössze két megszorítást alkalmaztunk: csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik egész évben ugyanabban a bajnokságban szerepeltek. Ezenkívül a kezdőcsapat hadrendjének lehetőleg az adott liga leggyakoribb vagy legeredményesebb formációját kellett mintáznia, hogy a valóságban is eelképzelhető ...

Nincs megállás a Premier League-ben

Sport2005.01.02, 18:30

A karácsony másnapján, majd a két ünnep között, valamint az új év első napján lebonyolított fordulókat követően a hét elején ismét Angliára koncentrál a futballvilág: hétfőn, kedden és szerdán a bajnokság 22. fordulóját rendezik.

Liverpoolt is bevette a Chelsea, Gera gólt lőtt

Sport2005.01.01, 21:32

Az újévet is focival kezdték az angolok, a Premier League 21. fordulójában ráadásul egy igazi rangadót rendeztek, a listavezető Chelsea Liverpoolba látogatott és Joe Cole góljával 1-0-ra győzött. A Crystal Palace 3-1-re kikapott a Fulham otthonában, Király Gábor végig a pályán volt, Torghelle Sándor a 65. percben állt be. Gera Zoltánnak több sikerélmény jutott, a magyar válogatott csapatkapitánya gólt szerzett, és ezzel a West Bromwich ponttal távozott Boltonból.

Birminghami sikerével már dobogós a MU

Sport2004.12.29, 10:09

Helyreállt a Premier League rendje: az angol labdarúgó-bajnokság huszadik fordulójának kedd esti összecsapásán a Manchester United idegenben verte 1-0-ra az Aston Villa együttesét, amivel a tabella harmadik helyére kapaszkodott fel Sir Alex Ferguson csapata a Chelsea és az Arsenal mögé. A Crystal Palace 1-1-re végzett a londoni derbin a Tottenham vendégeként, míg a hetek óta kiábrándító teljesítményt nyújtó West Bromwich Albion 73 percet emberhátrányban játszva mentett pontot a Manchester City otthonában.

Tartja ötpontos előnyét a Chelsea

Sport2004.12.26, 21:36

Amíg máshol még javában fogy a bejgli és a többi ünnepi finomság, addig Angliában a hagyományokhoz híven karácsonykor is pályára léptek a Premier League csapatai. A 19. fordulóban az élén minden változatlan maradt, a Chelsea és az Arsenal is győzelmet aratott az Aston Villa és a Fulham ellen. A Crystal Palace hazai pályán szenvedett 1-0-s vereséget a Portsmouth ellen, Király Gábor végigvédte a találkozót a hazaiaknál, Torghelle Sándor még a kispadon sem kapott helyet. Gera Zoltán egy félidőt játszott a West Bromwich csapatában, amely 5-0-ra kapott ki otthonában a Liverpooltól.

Ünnepi futballfordulók a Premier League-ben

Sport2004.12.25, 16:28

Ahogy az lenni szokott, az év végén sem pihennek az angol labdarúgó Premier League csapatai, amelyeknek így szilveszterig még két fordulóban kell pályára lépniük.

Zajec lett a Portsmouth új trénere

Sport2004.12.22, 08:21

A november 24-én lemondott s azóta már a Southamptonhoz szerződött Harry Redknapp helyett Velimir Zajec lett az angol Premier League-ben szereplő Portsmouth labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Feljövőben a Charlton

Sport2004.12.21, 17:58

A Premier League 18. fordulójának hétfői zárómérkőzésén a Charlton 2-1-re legyőzte a Fulham együttesét, s ezzel feljött a hetedik helyre a táblázaton. A Liverpool egyre inkább közelít a Real Madridban csak cserepados Fernando Morientes leigazolásához.

Mourinho: Mi vagyunk a legjobbak

Archívum2004.12.20, 13:02

José Mourinho vezetőedző szerint napjaink legjobb angol futballcsapata egyértelműen az ő általa dirigált Chelsea, s csak formahanyatlás esetén bukhatja el a bajnoki címet.  

Romokban hever a WBA

Sport2004.12.19, 12:04

A Gary Megson távozása után érkező új menedzserrel, Bryan Robsonnal is folytatja mélyrepülését a West Bromwich Albion az angol labdarúgó-bajnokság legmagasabb osztályában, a Premier League-ben. Gera Zoltán együttese ezúttal a városi rivális Birmingham City otthonában szenvedett 4-0-s vereséget, amivel "bebetonozta" magát a sereghajtó pozícióba.

Királyékat a ráadásban mattolta a Charlton

Sport2004.12.07, 16:41

A Crystal Palace rendkívül közel állt a győzelemhez, ám ehelyett végül balszerencsés vereséget szenvedett a Charltontól a Premier League 16. fordulójának egyetlen vasárnapi mérkőzésén.

Az elnök akarata érvényesült a Portsmouthnál

Sport2004.12.07, 09:01

A jelenlegi pontvadászatban a szokottnál több edzőcsere történt a Premier League-ben: még csak a 14. fordulónál járnak a csapatok, de már öt egyesület is szakvezetőt váltott. A legutóbbi a sorban a Portsmouth FC volt, ahol nem a gyengébb eredmények miatt került sor a vezetőedző leköszönésére, hanem az elnökkel való konfliktus miatt.

Cissé elveszthette volna a lábát

Sport2004.12.02, 09:38

Djibril Cissé, az angol Premier League-ben szereplő Liverpool francia labdarúgója - aki október 30-án, a Blackburn Rovers ellen szenvedett súlyos sérülést - csak egy rendkívüli orvosi beavatkozásnak köszönheti, hogy nem fejeződött be végleg a karrierje.

Catherine Zeta-Jones futballklubot vásárol

Sport2004.12.01, 17:31

Catherine Zeta-Jones, a szépséges, walesi származású filmsztár régi vágyát teljesíti be, amikor megvásárolja a walesi Premier League-ben szereplő Llanelli AFC futballcsapatát.

Torghelle ollózott, gólt lőtt a CP-fakóban

Archívum2004.12.01, 20:18

Torghelle Sándor mostanság még a kispadra sem ülhet a Crystal Palace csapatában, ám a magyar csatár nem szavakkal, hanem egy, a tartalékbajnokságban szerzett góllal jelezte Iain Dowie vezetőedzőnek: mindenképpen vissza akar kerülni a 20 csapatos Premier League-ben jelenleg 16. helyezett együttes első keretébe.

Redknapp felállt a portsmouthi kispadról

Sport2004.11.24, 19:41

Lemondott posztjáról Harry Redknapp, az angol Premier League-ben szereplő Portsmouth labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Új edzőt keres a gyengélkedő Southampton

Archívum2004.11.23, 08:52

A Southampton hívei aligha gondolták a bajnoki rajt előtt, hogy náluk zajlik majd a Premier League jelenlegi szezonjának első edzőcseréje, ám így történt: a csupán pár hónappal korábban kinevezett Paul Sturrock már a második forduló után lemondott posztjáról. Az eredetileg ideiglenes utódként megbízott Steve Wigley pedig azóta is a kispadon ül, annak ellenére, hogy a csapat nem remekel.

Pontot mentett a Rovers, Ferguson kifakadt

Sport2004.11.21, 21:22

A Premier League 14. fordulójának egyetlen vasárnapi mérkőzésén a még mindig sereghajtó Blackburn kétgólos hátrányból mentett pontot a 14. helyezett Birmingham City ellen.

Pontot csentek Geráék az Arsenaltól

Sport2004.11.20, 20:59

A Premier League 14. fordulójában, nagy csatában 1-1-es döntetlent ért el a West Bromwich Albion labdarúgócsapata az Arsenal otthonában, Gera csatárposzton végigjátszotta a 90 percet. A Chelsea nem tudta kihasználni az Ágyúsok pontvesztését, mert Mourinho fiai szintén ikszeltek, a Bolton 0-2-ről állt fel. Király és Torghelle csapata, a Crystal Palace hazai pályán bukott a Newcastle ellen, a Liverpool a Middlesbrough-tól kapott ki.

Három magyar tehetséget nevel a Stoke City

Sport2004.11.18, 14:21

Kevesen tudják, de a Premier League-ben szereplő négy magyar légióson (Gera Zoltán, Fülöp Márton, Király Gábor, Torghelle Sándor) kívül az angol másodosztályban is szerepel három honfitársunk. Méghozzá mindhárom játékos - Fekete Ádám, Vass Ádám és Zsivóczky Norbert - ugyanazon csapat, a Premier League osztályozójától négy pontra lévő Stoke City alkalmazásában áll. 

Robsonnal a kispadon is kikaptak Geráék

Sport2004.11.14, 20:32

Rosszul sikerült Bryan Robson vezetőedző birminghami bemutatkozása, a Gera Zoltánt egy órán át a soraiban tudó West Bromwich Albion ugyanis - a Premier League 13. fordulójának vasárnapi mérkőzésén - hazai pályán 2-1-re kikapott a Middlesbrough együttesétől. A Manchester United elsősorban Wayne Rooney duplájának köszönhetően 3-1-re diadalmaskodott a Newcastle otthonában.

Négyet kapott a Newcastle, nulla volt a MU

Sport2004.11.07, 21:54

A Manchester Unitednek továbbra sem megy jól a Premier League-ben: a Vörös Ördögök az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában hazai pályán csak gól nélküli döntetlent értek el városi riválisukkal, a Cityvel szemben. A Newcastle hazai pályán meglepő és nagyarányú vereséget szenvedett a Fulhamtől, míg a Middlesbrough az utolsó pillanatokban szerzett góllal ikszre mentette a Bolton Wanderers elleni találkozót.

A Roma Milánóba, a Depor Barcelonába látogat

Sport2004.11.05, 20:33

A német bajnokságot leszámítva majdnem mindegyik topligában komoly rangadóra kerül sor a hét végén. Az angol Premier League-ben a második helyezett Chelsea a 3. pozícióban álló Evertont fogadja, a spanyoloknál a Barcelonához az idegenben még veretlen Deportivó látogat, míg Olaszországban a Milan-Roma összecsapás jelenti a csúcsot.

Elvitt egy pontot Manchesterből a Norwich

Sport2004.11.03, 07:48

A Premier League 11. fordulójának zárómérkőzésén a Norwich 1-1-es döntetlent ért el a Manchester City vendégeként, ezzel elmozdult a tabella utolsó helyéről.

Gera-gól a Chelsea-nek, kikapott a MU

Sport2004.10.30, 20:20

Gera Zoltán betalált Petr Cech kapujába a Chelsea ellen, a Premier League 11. fordulójának szombati játéknapján, csapata, a West Bromwich Albion ennek ellenére vesztesen hagyta el a pályát. Király Gábor ezúttal sem kapott gólt a Crystal Palace-ban, ennek is köszönhető, hogy a londoniak győztesen távozhattak a Birmingham City otthonából. Az Arsenal óriási meglepetésre hazai pályán vesztett pontot a Southamptonnal szemben, míg a MU Portsmouth-ban kapott ki.

Souness marasztalja Shearert

Archívum2004.10.29, 16:15

Graeme Souness, az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Newcastle United vezetőedzője azt szeretné, ha Alan Shearer, az együttes csapatkapitánya korábbi döntésével ellentétben nem vonulna vissza a szezon végén.

71 éves sztáredző érkezhet Geráékhoz

Sport2004.10.27, 14:28

Sir Bobby Robsont megkereste az angol Premier League-ben szereplő West Bromwich Albion együttese, s jó esély van rá, hogy a 71 éves tréner lesz az utódja a kedden menesztett Gary Megsonnak.

Mutu elvonókúrán, Gazza becenevet vált

Archívum2004.10.20, 17:30

Adrian Mutu, az angol Premier League-ben szereplő Chelsea román labdarúgója - aki kedden beismerte, hogy kokaint használt - péntektől egy londoni drogelvonó klinikán próbálja meg leküzdeni káros szenvedélyét. Szabadulni akar zavaros múltjától és az azzal összeforrt Gazza becenévtől Paul Gascoigne, az angol labdarúgás egykori fenegyereke.

Visszarepülhetnek a másodosztályba a Kanárik

Archívum2004.10.19, 17:29

Azt már a szezon előtt sejteni lehetett, hogy az újonc kluboknak nem lesz könnyű dolguk a Premier League-ben, de az élvonalba frissen feljutott együttesek tagjai valószínűleg maguk sem gondolták volna, hogy ilyen gyengén rajtolnak majd. A West Bromwich Albion és a Crystal Palace legalább már megszerezte első győzelmét, ám a Norwich City kilenc forduló után nyeretlenül áll - igaz, hat döntetlenjének köszönhetően nem utolsóként, hanem a 17. helyen.

Gera Angliában sem titkolja drogos múltját

Sport2004.10.12, 15:19

Gera Zoltán igazán boldognak mondhatja magát, hiszen a világ egyik legerősebb bajnokságában ünnepelt sztár lett, s csapatkapitányként Lothar Matthäus válogatottjának az egyik legbiztosabb tagja. Persze az egykori ferencvárosi kedvenc birminghami sikereire minden bizonnyal büszkébb, hiszen a nemzeti csapat legutóbb Svédországban sima, 3-0-s vereséget szenvedett, a West Bromwich Albion viszont az előző fordulóban éppen Gera parádéjának köszönhetően gyűjtötte be első győzelmét a Premier League-ben.

Kifogyhatatlan az Ágyúsok muníciója

Archívum2004.10.12, 07:58

Amikor a nyáron az Arsenal FC veretlenül fejezte be a Premier League küzdelmeit, az elismerés hangja mellett a fő rivális Manchester United mestere, Sir Alex Ferguson kissé pikírten csak annyit jegyzett meg: "Kérdés, hogy meg tudják-e ismételni ezt a kivételes idényt." Egyelőre ugyan csak nyolc fordulót játszottak le a bajnokságból, de az Ágyúsok talán még erősebbnek látszanak, mint egy évvel korábban.

Gera-góllal nyert a West Bromwich

Sport2004.10.08, 17:04

Továbbra is azt csinál az Arsenal a Premier League-ben, amit akar, ezúttal a Charltonnak gurított egy négyest a londoni alakulat. A másik négy mérkőzésből három döntetlenre végződött, egyedül a Tottenham nyert, amely a forduló előtt harmadik helyen álló Evertont verte idegenben. Gera Zoltán kezdőként lépett pályára a West Bromwichban és góllal, illetve gólpasszal segítette első győzelméhez csapatát.

A Chelsea ellen sem javított a Liverpool

Sport2004.10.03, 21:17

A Manchester United csupán döntetlent ért el hazai pályán a Middlesbrough ellen a labdarúgó Premier League nyolcadik fordulójának vasárnapi találkozóján. A Chelsea-Liverpool rangadón egyetlen találat született, amellyel a hazai csapat otthon tartotta a három pontot. A Newcastle idegenben 2-2-t játszott a Birmingham Cityvel.

Keegan egyelőre marad a Citynél

Archívum2004.10.01, 08:04

A Premier League jelenlegi szezonjában a korábbi évekhez képest meglepően sok edzőcsere történt: öt forduló alatt három klub is leváltotta trénerét különböző okok miatt. Ráadásul nem sok hiányzott ahhoz, hogy a Manchester City is kövesse a Southampton FC, a Newcastle United és a Blackburn Rovers példáját, az angol lapok szerint ugyanis ha a csapat nem verte volna meg a Crystal Palace-t a hatodik játéknapon, akkor Kevin Keegan is vehette volna a kalapját.

Első győzelmére hajt a Palace és WBA

Sport2004.10.01, 15:02

Mindkét magyar érdekeltségű újonc első győzelmére készül a Premier League nyolcadik fordulójában. Persze eddig sem vereségre törekedve léptek pályára Torghelléék, illetve Geráék, most viszont hazai pályán, minden eddiginél nagyobb eséllyel készülhetnek az első siker begyűjtésére.

A Blackburn is megégett a Charlton-pályán

Sport2004.09.28, 10:10

A hetedik helyre jött fel a Charlton Athletic a Premier League-ben, miután a hetedik forduló hétfői zárómérkőzésén hazai pályán egy góllal legyőzte a Blackburn Roverst.

Nyáron alaposan bevásárolt a Portsmouth

Sport2004.09.26, 21:19

A Portsmouth-nál meglehetősen eseménydúsan telt a nyár: az elnök és a menedzser vitája miatt kis híján edzőcserére került sor, majd miután a felek békét kötöttek, megkezdődött az átigazolási szezon, ami Harry Redknapp esetében mindig mozgalmas. A szakember ezúttal is rendkívül tevékeny volt a játékospiacon, és elsősorban a csatársorba keresett új embereket, mivel az előző pontvadászatban itt akadt a legtöbb problémája.

Megszerezte második pontját a Palace

Sport2004.09.26, 19:35

Király Gábor és Torghelle Sándor csapata, a Crystal Palace döntetlent ért el az Aston Villa otthonában, míg a Gera Zoltánt foglalkoztató West Bromwich Albion kétgólos vereséget szenvedett a Newcastle United vendégeként az angol labdarúgó Premier League hetedik fordulójában.

Ismét nyert a Newcastle, kikapott a Millwall

Sport2004.09.19, 21:55

Graeme Souness irányításával második mérkőzését is megnyerte a Newcastle United labdarúgócsapata, amely a Premier League 6. fordulójában 2-1-re nyert a Southampton ellen. Az Everton hazai környezetben verte 1-0-ra a Middlesbrough-t. A Chelsea-Tottenham meccsen nem született gól. A Ferencváros UEFA-kupa ellenfele, a másodosztályú Millwall otthon bukott a Watforddal szemben.

Már nem hibátlan az Arsenal, tovább süllyed a Palace

Sport2004.09.19, 18:19

Nincs már százszázalékos csapat a Premier League-ben, mivel a hatodik fordulóban a címvédő Arsenal hazai pályán csak 2-2-es döntetlenre volt képes az idei szezonban nagyszerűen teljesítő Bolton ellen. A Crystal Palace ezúttal a Manchester Citytől kapott ki hazai pályán, míg a West Bromwich egy három kiállítást hozó meccsen mentett pontot a Fulham ellen.

Már csak az Arsenal hibátlan a Premier League-ben

Sport2004.09.12, 19:51

Már csak egyetlen százszázalékos csapat van a Premier League-ben, mégpedig az Arsenal, amely tíz perc alatt lerendezte a Fulham elleni mérkőzést. A Chelsea csak döntetlenezett Birminghamben, míg a Manchester United ismét a hajrában mentett pontott a Bolton vendégeként. Gera Zoltán csereként szállt be a Liverpool ellen, de nem tudott segíteni a West Bromwichon, amely 3-0-s vereséget szenvedett.

Torghelle miatt a FIFA-hoz fordult a Palace

Sport2004.09.08, 23:45

Az angol Premier League-ben szereplő Crystal Palace vezetősége panaszt nyújtott be a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA) amiatt, mert Lothar Matthäus bokasérülése ellenére meghívta a Horvátország és az Izland elleni vb-selejtező keretébe Torghelle Sándort, a dél-londoni csapat támadóját.

Gyengének tűnik a Premier League-hez a Palace

Sport2004.09.07, 12:17

A Crystal Palace élvonalba jutása talán az előző szezon legnagyobb meglepetése volt Angliában, hiszen az idény elején a londoni egyesület a kieséshez közelebb állt, mint a tabella első feléhez. A Premier League első játéknapjai után a drukkerek csak abban bízhatnak, hogy megint valami hasonló fordulat következik majd be a csapat életében, hiszen négy mérkőzés után a Palace egyetlen ponttal az utolsó helyen áll.

Mourinho szerint 100 pont kell a bajnoki címhez

Archívum2004.09.06, 08:38

José Mourinho, a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli, együttesének 100 pontot kell szereznie ahhoz, hogy az élen végezzen a Premier League-ben.

WBA: Gera gólt lőtt, Huszti érkezhet

Sport2004.08.28, 15:49

Az angol átigazolási időszak augusztus 30-áig tart, s nem lenne meglepetés, ha skóciai remeklése után az utolsó pillanatokban a Ferencváros középpályása, Huszti Szabolcs Nagy-Britanniában "ragadna". A tehetséges játékos iránt a szintén az FTC-től Angliába szerződött Gera Zoltán csapata, a Premier League-be frissen feljutott West Bromwich Albion érdeklődik. Amely egyébként szerdán, az angol bajnokság harmadik fordulójában 1-1-et játszott a Tottenhammel, s a birminghamiek gólját épp Gera szerezte.

Veteránparadicsom Boltonban

Archívum2004.08.26, 08:49

A Bolton Wanderers az előző szezon egyik kellemes meglepetése volt a Premier League-ben, hiszen Sam Allardyce együttese az előkelő nyolcadik helyen fejezte be a pontvadászatot, ráadásul a ligakupában egészen a döntőig menetelt. A klub a nyáron tovább folytatta a tőle megszokott transzferpolitikát, azaz elsősorban idősödő klasszisokat, illetve olyan focistákat igazolt, akik máshol nem tudták beváltani a hozzájuk fűzött reményeket.

A Chelsea ellen javíthatnak Torghelléék

Sport2004.08.24, 23:30

Az első fordulóban a Norwich vendégeként pontot szerző, majd hazai pályán az Everton ellen emberelőnyben is elbukó újonc, a Crystal Palace ezúttal a bajnoki cím egyik legnagyobb esélyesét, a Chelsea-t fogadja a Selhurst Parkban, a Premier League 3. fordulójának keddi játéknapján. A nap másik összecsapásán a Birmingham a Manchester Cityt látja vendégül, míg szerdán újabb hat összecsapást követhetnek figyelemmel az angol futball szerelmesei.

Mourinho megegyezett a Chelsea-vel

Sport2004.06.02, 13:34

José Mourinho, az FC Porto labdarúgócsapatával Bajnokok Ligáját és bajnokságot nyert portugál tréner az angol Premier League-ben szereplő Chelsea-hez szerződött. A menesztett Claudio Ranieri a Liverpoolba tartó Rafa Benitez utódja lehet a Valencia kispadján, Carlos Queiroz visszatér a MU-hoz.

Az FA-kupában szépíthet a Manchester United

Sport2004.05.22, 17:57

 A Manchester United szombaton a cardiffi Millennium-stadionban 11. alkalommal hódíthatja el a világ legnépszerűbb országos sorozatának számító angol labdarúgó FA-kupát a másodosztályú s most először finalista Millwall ellenében.

Tizenegyedik FA-kupa-sikerét aratta a MU

Sport2004.05.22, 18:28

Húsz év óta nem szenvedett vereséget alacsonyabb osztályú csapattól az FA-kupában a Manchester United labdarúgócsapata, amely az idei fináléban magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a Division One-ban szereplő Millwall felett. A találkozó hőse a két gólt szerző Ruud van Nistelrooy volt.

A hét világválogatottja (2004. március 29.-április 4.)

Sport2004.04.12, 12:32

A múlt heti barátságos válogatott mérkőzéseken nem nagyon lehetett kiemelkedni, hiszen a szakvezetők többnyire a kísérletezésre használták a meccseket, így aztán az elsődleges kiválasztási szempont a hét végi bajnokikon nyújtott teljesítmény volt. Persze, aki szerdán is jól futballozott, az előnyt élvezett, így aztán jó néhány olyan focista van álomcsapatunkban, aki a hét közben is jól teljesített.

FA-kupa: a Millwall lesz a MU döntőbeli ellenfele

Sport2004.04.04, 18:38

Hatalmas csatát hozott az angol labdarúgó FA-kupa második elődöntője, amelyben a két másodosztályú csapat, a Sunderland és Millwall csapott össze Manchesterben, s Tim Cahill 25. percben szerzett találatával utóbbi győzött 1-0-ra. A Millwall ellenfele a május 22-i, cardiffi döntőben a Manchester United lesz.

FA-kupa: az Arsenal rovására döntős a MU

Sport2004.04.04, 15:56

A Manchester United nyerte az Arsenal elleni szuperrangadót az angol labdarúgó FA-kupa birminghami elődöntőjében, s ezzel számos nagy lehetőségtől fosztotta meg a londoniakat. A Premiership 31. fordulójában a Chelsea egygólos győzelmet aratott a fővárosi rivális Tottenham Hotspur otthonában.

Arsenal-MU randevú a kupadöntőért

Sport2004.04.02, 17:03

A hétvége legnagyobb rangadója ezúttal egy kupameccs lesz, Angliában ugyanis a múlt heti döntetlenre végződő bajnoki után az FA-kupa elődöntőjében feszül egymásnak az Arsenal és a Manchester United. Olaszországban az Inter-Juve meccs okozhatja a legtöbb izgalmat, míg a német és a spanyol pontvadászatban könnyebb forduló vár az éllovasokra.

Millwall-siker után pucéran futna az elnök

Sport2004.03.31, 14:42

Pucérra vetkőzik és úgy szaladgál London utcáin Theo Paphitis, a másodosztályú Millwall elnöke, ha az angol labdarúgó FA-kupa szombati elődöntőjében csapata legyőzi a Sunderlandet.

Elődöntős a Millwall az FA-kupában

Sport2004.03.17, 11:43

Negyeddikként a másodosztályú Millwall együttese jutott az angol FA-kupa elődöntőjébe, miután a megismételt mérkőzésen 2-1-re győzött a harmadik vonalban szereplő Tranmere Rovers vendégeként.

Arsenal-MU csata az FA-kupa elődöntőjében

Sport2004.03.09, 13:26

Az Angol Labdarúgó Szövetség elkészítette az FA-kupa elődöntőinek sorsolását, s e szerint az "előre hozott finálén" a Premiershipben listavezető Arsenal ellenfele április 3-án vagy 4-én a Manchester United lesz. A két csapat előtte a bajnokságban is találkozik, március 28-án Londonban.

Négy között a Sunderland az FA-kupában

Sport2004.03.07, 19:16

Harmadikként a másodosztályú Sunderland biztosította a helyét az angol labdarúgó FA-kupa elődöntőjében, miután hazai környezetben egy góllal legyőzte a szintén második ligás Sheffield Unitedet.

Elődöntős a MU és az Arsenal az FA-kupában

Sport2004.03.06, 21:18

Bejutott az FA-kupa legjobb négy csapata közé a Manchester United, miután hazai pályán 2-1-re verte a Fulham együttesét. Az esti mérkőzésen az Arsenal idegenben 5-1-re ütötte ki a Portsmouth együttesét.

Megtörné a Fulham elleni átkot a Manchester

Sport2004.03.05, 17:41

A hétvégén nem rendeznek fordulót Angliában, így újra a világ legnagyobb múltra visszatekintő sorozata, az FA-kupa kerül előtérbe, ahol már a négy közé jutás a tét. A legpikánsabb mérkőzést Manchesterben rendezik, ahol Sir Alex Ferguson fiai a mostanság mumusnak számító Fulhamet fogadják.

Bravúros Sunderland-siker az FA-kupában

Sport2004.02.26, 11:42

Megismételt mérkőzésen hazai pályán meglepetésre kikapott a Premiershipben szereplő Birmingham City a másodosztályú Sunderlandtől az angol labdarúgó FA-kupa nyolcaddöntőjében, s ezzel kiesett.

A Fulham is negyeddöntős az FA-kupában

Sport2004.02.25, 17:21

Utolsó előttiként a Fulham csatlakozott az angol labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjének mezőnyéhez, miután megismételt mérkőzésen magabiztos győzelmet aratott a West Ham felett. A londoni együttes a legjobb nyolc között a Manchester United vendége lesz.

Szenzációs City-pontmentés a birminghami derbin

Sport2004.02.23, 10:14

A csereként beállt Stern John 94. percben szerzett góljával egyenlített a Birmingham City együttese a házigazda Aston Villa ellen, a Premiership 26. fordulójának vasárnapi városi rangadóján. A Tottenham gólgazdag meccsen egy pontot tartott otthon a Leicester elleni összecsapáson. A Portsmouth kiejtette a Liverpoolt az FA-kupában.

Az Arsenal Reyes duplájával verte a Chelsea-t

Sport2004.02.16, 15:25

A bajnokságban listavezető Arsenal egygólos győzelmet aratott londoni riválisa, a Chelsea ellen az angol labdarúgó FA-kupa ötödik fordulójának rangadóján, így bejutott a legjobb nyolc közé.

A United nyerte a manchesteri derbit

Sport2004.02.14, 20:53

A United nyerte meg a manchesteri rangadót a City ellen az angol labdarúgó FA-kupa ötödik fordulójában.

Szuperrangadó és városi derbi az FA-kupában

Sport2004.02.13, 15:12

A hétközi fordulót követően szombat-vasárnap az FA-kupa küzdelmeire kerül sor, az 5. fordulóban két olyan párharc is szerepel, amelynek mindegyik résztvevője a Premiershipben szerepel. Az Arsenal a Chelsea-t fogadja, s az Ágyúsok arra készülnek, hogy megőrizzék 1947 ót tartó veretlenségi sorozatukat a kékek ellen. A manchesteri derbin a United vendége a City lesz.

Búcsúzott a kupától a Bayern München

Sport2004.02.05, 12:20

Kupanagyüzem volt európa topligáiban szerdán, a legnagyobb meglepetést a német kupában a másodosztályú Aachen aratta, amely a negyeddöntőben kiverte a Bayern Münchent. Az angol FA-kupában a Manchester City csodát tett: 0-3-ról, emberhátrányban fordítva, idegenben páholta el a Tottenham együttesét. A spanyol elődöntőben előnyt szerzett a Real Madrid, az olaszoknál az Inter 2-2-t ért el a Juventus otthonában.

A hét világválogatottja (2004. január 12-18.)

Sport2004.01.26, 08:44

A hét végén jó néhány váratlan eredmény született a futball világában: a Manchester United vagy az Internazionale veresége mindenképpen ezek közé tartozik, és a bravúrgyőzelmet arató Empoliból és Wolverhamptonból is akad focista álomcsapatunkban. De az angol negyedik vonalban szereplő Scunthorpe is képviselteti magát egy labdarúgóval, köszönhetően az FA-kupában való továbbjutásnak.

A West Ham kiverte a Wolverhamptont az FA-kupából

Sport2004.01.25, 19:20

A másodosztályú West Ham United idegenben győzte le a Premiershipben szereplő Wolverhampton Wandererst, így bejutott a 16 közé az angol labdarúgó FA-kupában.

Szenvedve nyert a Chelsea az amatőrök ellen

Sport2004.01.24, 21:56

John Terry tizedik percben szerzett góljával mindössze 1-0-s győzelmet aratott a Chelsea labdarúgócsapata az ötödosztályú Scarborough otthonában az FA-kupa 4. fordulójában. A még versenyben lévő másik ligán kívüli gárda, a Telford nem bizonyíthatott, a pálya alkalmatlansága miatt ugyanis elmaradt a Milwall elleni mérkőzése.

Ötödosztályú csapattal küzd a Chelsea az FA-kupában

Sport2004.01.23, 14:25

A negyedik fordulójához érkezett az angol FA-kupa küzdelemsorozata, s a még versenyben lévő együttesek között két olyan is akad, amely nem tagja egyetlen ligának sem, hanem az ötödosztályban vitézkedik.

Tottiékat megint kupán vágta a Milan

Sport2004.01.15, 11:49

Szerdán újfent nagyüzem volt az európai kupákban, Olaszországban és Angliában két-két, Spanyolországban pedig öt mérkőzést rendeztek. Az olasz kupában a bajnokságban éllovas Roma a múlt heti Serie A-kudarc után ismét kikapott a BL-győztes Milantól, míg a Barcelona a másodosztályú Levante elleni, idegenbeli betli után a Nou Campban kiköszörülte a csorbát és továbbjutott, míg a FA-kupában - megismételt mérkőzésen - a Chelsea is ugyanígy tett a Division I-ben szereplő Watford ellen.

FA-kupa: továbbszenvedte magát a MU

Sport2004.01.05, 14:14

Paul Scholes góljaival fordított az Aston Villa otthonában a Manchester United, és bejutott a legjobb 32 közé az angol labdarúgó FA-kupában. A címvédő Arsenal is biztos sikerrel lépett tovább.

A Charlton kiesett, a Chelsea szenvedett az FA-kupában

Sport2004.01.03, 21:21

Nagy meglepetésre a Charlton kiesett, a Chelsea és a Bolton pedig nem tudta legyőzni alacsonyabb osztályú ellenfelét az angol FA-kupa harmadik fordulójában. A Celtic 3-0-ra leiskolázta a Rangerst a skót bajnokság csúcsrangadóján, s már tizenegy ponttal vezet. Fabien Barthez új klubjában, a francia Marseille-ben tizenegyest hárított, majd büntetőből eredményes volt a Strasbourg elleni kupameccsen.

Beckham szíve Manchesterben maradt

Sport2004.01.02, 14:22

Hiába játszik a világ legsikeresebb futballcsapatában, hiába utálta ki a nyáron szeretett klubjából a mindenható menedzser, Sir Alex Ferguson, David Beckham vonzalma anyaegyesülete, a Manchester United iránt töretlen. Legalábbis ez derül ki a The Sun újévi számából, melyben Gary Neville - Becks legjobb barátja - arról vall: cimborája még ma is hetente ötször felhívja, és érdeklődik arról, mi történik "őshazájában", az Old Trafford stadionban. Sir Alex új kedvence a kapus Tim Howard, Van Nistelrooy közel a szerződéshosszabbításhoz, Fabien Barthez Marseille-be szerződött, vasárnap az Aston Villával játszik FA-kupa-meccset a MU.

A hét világválogatottja (2003. augusztus 11-17.)

Sport2003.08.18, 08:18

Az elmúlt hét két legfontosabb eseménye az európai labdarúgásban a BL-selejtező harmadik körének első játéknapja, illetve a Premier League nyitánya volt, de az UEFA-kupában is fordulót rendeztek, vagyis nem volt hiány a nagy meccsekben. Nem csoda, hogy az álomcsapat 11 játékosa 11 különböző csapatból került ki, és a focisták tíz különböző országot képviselnek: egyedül a brazilok szerepelnek két focistával.

A Szentek készen állnak Európára

Sport2003.08.11, 08:37

A Southampton az előző idényben fennállása egyik legjobb szezonját zárta: a Szentek még sohasem végeztek ilyen jól a Premiershipben, mint most (a nyolcadik helyet szerezték meg), ráadásul bejutottak az FA-kupa döntőjébe, ahol ugyan vereséget szenvedtek az Arsenaltól, de így is kiharcolták az UEFA-kupában való részvételt. A vezetőség a közelgő nemzetközi szereplés érdekében igyekezett megerősíteni a klubot, és az előkészületi meccsek eredményei (legutóbb például a Parmát verték 1-0-ra) azt mutatják, hogy Gordon Strachan csapata jó úton jár.

Wiltord alkudozik az Arsenallal

Sport2003.05.21, 10:24

Az Arsenalnak ebben a szezonban be kellett érnie az FA-kupa megnyerésével: a bajnoki címet nem sikerült megvédenie az Ágyúsoknak, és a Bajnokok Ligájában is elmaradtak a várakozástól. Arsene Wenger a következő szezonban végre a nemzetközi porondon is szeretne bizonyítani, és ennek érdekében a csapat francia alapembereivel hosszú szerződést akar kötni, ám míg Henry már alá is írt, és Robert Pires is hajlik a dologra, addig Sylvain Wiltord visszautasította a klub első ajánlatát.

Az Arsenal nyerte az FA-kupát

Sport2003.05.17, 18:59

Az Arsenal nyerte az angol labdarúgó FA-kupát, mivel a cardiffi Millennium-stadionban a francia Robert Pires góljával legyőzte a Southampton együttesét.

A harmadik cardiffi FA-kupadöntő következik

Sport2003.05.16, 14:58

A Wembley-stadion 79 éves egyeduralkodása után szombaton 16 órakor már harmadszor játsszák Cardiffban az angol labdarúgó FA-kupa döntőjét, ezúttal a címvédő Arsenal és a Southampton főszereplésével.

Seaman végleg visszavonul

Sport2003.05.13, 11:21

Angol lapértesülések szerint szombaton, az angol FA-kupa döntőjében lép utoljára pályára David Seaman, az Arsenal veterán válogatott hálóőre, aki eddig 563 alkalommal védte az Ágyúsok kapuját. Az Angol Labdarúgóedzők Szövetsége Sir Alex Fergusont az évtized, míg David Moyest a szezon legjobbjának választotta.

Arsenal-Southampton döntő lesz az FA-kupában

Sport2003.04.13, 20:13

Elsőként a címvédő Arsenal jutott az angol labdarúgó FA-kupa fináléjába, miután a Manchesterben rendezett elődöntőben egygólos győzelmet aratott a másodosztályú Sheffield United ellen.

Már ötödik a Newcastle-verő Everton

Sport2003.04.06, 21:20

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Newcastle nem fog beleszólni az angol bajnoki címért folyó versenybe, ugyanis a harmadik Szarkák 2-1-re kikaptak az Everton otthonában. A "kisebbik" liverpooli csapat viszont megelőzte városi riválisát, s már ötödik a tabellán. A hazaiak vezető gólját a csodagyerekként aposztrofált Wayne Rooney szerezte.

Eriksson megnevezte álomcsapatát

Sport2003.03.29, 17:19

Az Evening Standard című brit lap felkérte Sven-Göran Erikssont, az angol válogatott svéd szövetségi kapitányát, hogy állítsa össze a Premier League-ben szereplő idegenlégiósok All-Star csapatát. A külföldiek álomtizenegyébe hat francia került, kimaradt viszont egy olyan legendás játékos, mint Roy Keane, a Manchester United ír kapitánya.

Elődöntős az Arsenal az FA-kupában

Sport2003.03.26, 16:08

A címvédő Arsenal a megismételt mérkőzésen győzni tudott a Chelsea otthonában az angol labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében, s így bejutott a legjobb négy közé, ahol a másodosztályú Sheffield United lesz az ellenfele.

Juninhóval szárnyal a Middlesbrough

Sport2003.03.22, 13:01

A Middlesbrough FC a kilencvenes években többször is a nemzetközi porondon ismert, neves focisták igazolásával próbált sikereket elérni a Premier League-ben, ám a klubnak az esetek többségében nem volt szerencséje ezekkel a játékosokkal. A jelenlegi pontvadászat előtt a Boro a jól megszokott receptet követte a játékospiacon, és bár eleinte úgy tűnt, hogy a dolog megint kudarcot vall, az utóbbi hetek eseményei biztatóak lehetnek a drukkerek számára.

Kiesett a Leeds az FA-kupából

Sport2003.03.09, 19:06

A második vonalbeli Sheffield United meglepetésre búcsúztatta a Premiershipben szereplő Leeds együttesét az FA-kupától, miután a negyeddöntőben 2-1-re győzött. Vasárnap a Southampton és a második vonalbeli Watford is bejutott a legjobb négy közé.

Liverpool-siker a Bolton ellen

Sport2003.03.08, 22:08

A közvetlen élmezőny után kapaszkodó Liverpool 2-0-ra legyőzte a kiesés ellen küzdő Bolton Wanderers együttesét a Premiership egyetlen szombati mérkőzésén. Az FA-kupa negyeddöntőjében az Arsenal hazai pályán játszott döntetlent a Chelsea-vel.

Vieira jól érzi magát a Highburyben

Sport2003.03.07, 21:08

Jóllehet az elmúlt hónapokban a spanyol sajtó előszeretettel cikkezett Patrick Vieira esetleges érkezéséről a Real Madridhoz, az Arsenal francia középpályása mostani nyilatkozatában világossá tette: remekül érzi magát a Highburyben, s ha 2004 nyarán lejár a szerződése, nagyon szívesen meghosszabbítaná azt.

Búcsúzott a Fulham az FA-kupától

Sport2003.02.27, 11:27

Hatalmas meglepetésre a megismételt mérkőzésen 3-0-ra kikapott a Premier League-ben szereplő Fulham a másodosztályú Burnley-től, így kiesett az angol labdarúgó FA-kupa nyolcaddöntőjében.

A hét világválogatottja (2003. február 17-23.)

Sport2003.02.24, 08:11

A múlt héten a labdarúgó-közvélemény figyelme ismét az európai kupák felé fordult, hiszen a BL-ben és az UEFA-kupában is folytatódtak a küzdelmek, nem csoda, hogy álomcsapatunkban hat olyan futballista is szerepel, aki pályára lépett a nemzetközi porondon. Két klub mondhatja el magáról, hogy két játékost is delegált a világválogatottba: a Barcelona mellett a Premier League-ben kiesési rangadót nyerő West Ham United.

Nehéz a saját nevelésűek élete az Arsenalnál

Sport2003.02.17, 08:52

Arsene Wenger immár hét éve irányítja az Arsenal együttesét, és a klub nagyon sokat köszönhet a francia mesternek, hiszen vezérletével az Ágyúsok kétszer is végrehajtották a duplázását, vagyis a bajnoki címet és az FA-kupát is megszerezték, az egyesület pedig ott van az európai elitben. Mindez azonban együtt járt azzal, hogy a gárdából szinte elfogytak a saját nevelésű futballisták, akiknek szinte lehetetlen bekerülni az első csapat keretébe.

Arsenal-Chelsea csúcs az FA-kupában

Sport2003.02.17, 16:05

Elkészítették az FA-kupa negyeddöntőjének párosítását, összekerült a legjobb nyolc közé bejutott két londoni elitklub. Azaz a Manchester után a Chelsea jutott a címvédő Arsenalnak, Zoláék meg visszavághatnak a tavalyi döntőben elszenvedett vereségért.

Továbbjutott a Leeds és a Chelsea az FA-kupában

Sport2003.02.16, 22:24

A Chelsea magabiztosan, a Leeds nyögvenyelősen kerekedett felül másodosztályú ellenfelén az FA-kupa nyölcaddöntőjében, a Fulham viszont csak döntetlenre volt képes a szintén második ligás Burnley ellen, így az utóbbi párharcban megismételt mérkőzésre kerül sor.

Edu-parádéval verte az Arsenal a ManUnitedet

Sport2003.02.15, 18:30

A címvédő Arsenal jutott elsőként negyeddöntőbe az FA-kupában, miután Manchesterben győzte le 2-0-ra Sir Alex Ferguson együttesét.

Nagy tervet dédelget az Inter elnöke

Sport2003.02.14, 19:00

Olaszországban a hét végén nemcsak a Chievo-Inter, illetve a Milan-Lazio összecsapás jelenti az izgalmat, hanem Massimo Moratti bejelentése is, miszerint jövőre az Inter olyan klasszisokat szeretne megszerezni, mint Giggs, Totti és Ronaldinho. Angliában folytatódik az FA-kupa: a nyolcaddöntőben a Manchester United az Arsenalt fogadja.

Meglepő Liverpool-búcsú az FA-kupától

Sport2003.02.06, 14:07

A Premier League-ben szereplő FC Liverpool hatalmas meglepetésre hazai pályán kikapott a másodosztályú Crystal Palace-tól az angol labdarúgó FA-kupa negyedik fordulójában, ahol a 16 közé jutás volt a tét.

Továbbjutott a Leeds az FA-kupában

Sport2003.02.05, 10:52

Az angol labdarúgó FA-kupa negyedik fordulójának megismételt mérkőzésén a bajnokságban gyengélkedő Leeds United 2-1-re verte a másodosztályú Gillinghamet, így bejutott a legjobb tizenhat közé, ahol a Crystal Palace-Liverpool összecsapás győztesével mérkőzik.