Andrzej Duda

címke rss
Gõzerõvel zajlik a Soros-hálózat hatalomátvétele Lengyelországban

Gõzerõvel zajlik a Soros-hálózat hatalomátvétele Lengyelországban

Donald Tusk lengyel miniszterelnök új, liberális kormányának igazságügyi minisztere, Adam Bodnar egy pillanatig sem titkolja, hogy célja lebontani mindazt, amit az elmúlt nyolc évben a Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett konzervatív kormány felépített. Céljairól a Politico hírportálnak adott interjúban beszélt.

Baloldali diktatúra épül Lengyelországban: Tusk már börtönbe zárja a politikai ellenfeleit - videók

Nagyvilág2024.01.10, 10:18

Egyre durvább eszközökkel számol le Donald Tusk baloldali kormányfõ a politikai ellenfeleivel Lengyelországban. A Soros György amerikai tõzsdespekuláns kottájából játszó baloldali kormány kedd este letartóztatta a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselõit. Több ellenzéki politikus államcsínynek nevezte a történteket. Mateusz Morawiecki volt kormányfõ szerint Lengyelországban „elõször vannak politikai foglyok” az 1981-es hadiállapotot meghirdetõ Wojciecch ...

A lengyel elnök megvétózta a 2024. évi költségvetési törvényhez kapcsolódó kiegészítõ jogszabályt

Nagyvilág2023.12.23, 20:05

Andrzej Duda lengyel államfõ szombaton bejelentette, hogy vétót emel a 2024. évi állami költségvetési törvényhez kapcsolódó, a parlament által már megszavazott kiegészítõ jogszabály ellen az új kormánynak a közszolgálati médiát érintõ intézkedései miatt.

Az államfõ Mateusz Morawiecki jelenlegi miniszterelnököt bízza meg kormányalakítással

Nagyvilág2023.11.06, 20:38

A lengyel államfõ Mateusz Morawiecki jelenlegi miniszterelnököt, az október 15-i lengyel parlamenti választásokon a legtöbb szavazatot nyert tömörülés, a Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltjét fogja megbízni kormányalakítással. Ezt maga Andrzej Duda jelentette be hétfõ este.

Itt az újabb elképesztõ fordulat Zelenszkij megfigyeltetési botrányában

Nagyvilág2023.10.28, 20:07

Mint arról korábban beszámoltunk, GPS-nyomkövetõt találtak a lengyel elnöki hivatal egyik olyan jármûvében, amely Andrzej Duda konvojának része. A jeladót sajtóinformációk szerint Ukrajnában helyezték el az autóban, az elnök ottani látogatása idején. Most az ukrán sajtó azzal a nevetséges magyarázattal állt elõ, hogy a lengyel elnök autójára a nyomkövetõt vagy az oroszok, vagy a lengyelek helyezték el a kérdéses autón.

Óriási botrány: Zelenszkij megfigyeltette a legfõbb európai szövetségesét

Nagyvilág2023.10.27, 11:33

GPS-nyomkövetõt találtak a lengyel elnöki hivatal egyik olyan jármûvében, amely Andrzej Duda konvojának része. A jeladót sajtóinformációk szerint Ukrajnában helyezték el az autóban, az elnök ottani látogatása idején.

Így avatkoztak be külföldrõl a lengyel választásokba

Itthon2023.10.21, 08:06

Minden pénzügyi, politikai és médiatámogatást megkapott a lengyel balliberális oldal külföldrõl, ami szükséges volt ahhoz, hogy többséget szerezzenek a vasárnap lezajlott választásokon. Bár tavaly sikerült kivédeni a magyarországi külföldi beavatkozást, a lengyel történések bemutatják, hogy mi vár a következõ választásokon a nemzeti önrendelkezéshez ragaszkodó magyarokra - írja a Magyar Nemzet.

Lengyelország nemet fog mondani az illegális migránsok befogadására

Nagyvilág2023.10.05, 13:46

Lengyelország "kemény nemet" fog mondani az illegális bevándorlók befogadására, és konkrét tervet mutat be a migráció kezelésére az Európai Politikai Közösség granadai csúcstalálkozóján - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök az Andrzej Duda államfõvel közösen tartott varsói sajtótájékoztatón.

Lengyelország pályázik a 2036-os nyári olimpia megrendezésére

Sport2023.09.27, 15:43

Andrzej Duda államfõ szerdai bejelentése szerint Lengyelország megpályázza a 2036-os nyári olimpia megrendezését.

Itt a megsemmisítõ lengyel válasz, Zelenszkij õrjöngeni fog

Nagyvilág2023.09.21, 11:35

Behívatták az ukrán nagykövetet Lengyelországban Zelenszkijnek az ENSZ Közgyûlésén elmondott beszéde miatt, írta meg a Mandiner a Reuters nyomán.

A lengyel elnöknek elege lett, személyesen akarja helyretenni Zelenszkijt

Itthon2023.09.14, 18:28

Andrzej Duda elnök bejelentette, hogy találkozót beszélt meg Volodimir Zelenszkij ukrán államfõvel New Yorkban – számolt be a hírrõl az elnöki hivatal X-oldala.

Eltörölnék a lengyel-ukrán határt

Nagyvilág2023.04.06, 14:57

Zelenszkij varsói látogatásán beszélt arról, hogy a háborút követõen nem lehetnek határok Lengyelország és Ukrajna között sem politikai, sem gazdasági, sem történelmi értelemben. A nyilatkozat erõsíti azokat az orosz titkosszolgálati jelentéseket, amelyek szerint Lengyelország Ukrajna bizonyos régióinak annektálására készülhet.

Lengyelország nemet mondott az ukrán elnök veszélyes kérésére

Nagyvilág2023.02.12, 12:32

Lengyelország egyelõre nem fog küldeni F-16-os vadászrepülõket, hiába kérte ezt Volodomir Zelenszkij ukrán elnök a minapi európai körútján. Andrzej Duda lengyel elnök szerint az F-16-os repülõgépek küldése "nagyon komoly döntés", amit "nem könnyû meghozni". Az Egyesület Államok és a britek is hasonló állásponton vannak. 

Orosz-ukrán háború: Itt van Lengyelország megdöbbentõ bejelentése

Nagyvilág2023.01.12, 16:33

Lengyelország úgy döntött, hogy nemzetközi koalíció keretében Leopard harckocsikat ad át Ukrajnának - jelentette be szerdán a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lviv) megtartott lengyel-litván-ukrán államfõi csúcstalálkozón Andrzej Duda lengyel elnök.

Lengyel elnök: Az Európai Unió megszegte a szavát!

Nagyvilág2022.08.29, 23:53

A lengyel elnök szószegéssel vádolta Brüsszelt, miután még egy eurocentet sem kaptak a helyreállítási alapból, amit amúgy megígértek nekik - írja a Mandiner. 

Magyarország és Lengyelország a helyreállítási alapból járó összegek folyósítására szólítja fel Brüsszelt

Itthon2022.05.17, 19:21

Magyarország és Lengyelország arra szólítja fel az Európai Bizottságot, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy megkapják a helyreállítási alapból nekik jogosan járó összegeket - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök Andrzej Duda lengyel köztársasági elnökkel tartott találkozója utáni sajtónyilatkozatában kedden Varsóban.

Kényszerleszállást hajtott végre a lengyel elnök repülõgépe

Nagyvilág2022.03.25, 20:35

Forrás: MTI/EPA-PAP/Leszek Szymanski middle on 8192 5464 Kényszerleszállást hajtott végre a lengyel elnök repülõgépe Varsóban, a lengyel állami hírügynökség szerint technikai hiba miatt, írta a BBC. Andrzej Duda Rzeszów repülõterére tartott, ahol Joe Biden amerikai elnökkel lett volna találkozója az ukrán-orosz háború kapcsán. Nem sokkal a felszállás után kiderült, hogy gond van a géppel. A kabinetfõnöke szerint Duda nem volt veszélyben. Az amerikai elnöki különgép, az Air Force One megérkezett a találkozó helyszínére, de azt nem tudják, hogy Duda így tud-e találkozni Bidennel, mielõtt az amerikai elnök elrepül.

Lengyel elnök: Putyin politikailag már elvesztette a háborút

Nagyvilág2022.03.13, 13:39

A lengyel államfõ szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök politikailag már elvesztette az ukrajnai háborút, és katonailag sem áll nyerésre. Andrzej Duda a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinmûsorának nyilatkozva úgy fogalmazott: az ukrajnai orosz invázió a második világháború óta nem látott méretû hadmûvelet, és az orosz haderõ elsöprõ túlerõben van az ukrán hadsereghez képest, jelenleg mégsem képes gyõzelmet aratni.

A NATO nem küld harci repülõgépeket Ukrajnába

Nagyvilág2022.03.01, 13:31

A NATO, ezen belül Lengyelország sem küld repülõgépeket Ukrajnába, mert ez katonai beavatkozást jelentene a konfliktusba, melynek az észak-atlanti szövetség nem részese - jelentette ki egybehangzóan Andrzej Duda lengyel elnök és Jens Stoltenberg, a NATO fõtitkára kedden közös lengyelországi sajtóértekezletükön.

A lengyel államfõ a Magyar Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést vette át Áder Jánostól - fotó

Itthon2021.09.09, 21:28

Andrzej Duda lengyel államfõ a magyar-lengyel együttmûködés erõsítése érdekében folytatott kimagasló tevékenységért a Magyar Érdemrend Nagykeresztje a nyaklánccal és az arany sugaras csillaggal kitüntetést vehette át Áder János köztársasági elnöktõl csütörtökön Budapesten.

Orbán Viktor: Kiállunk lengyel barátaink mellett - fotó

Itthon2021.09.09, 15:44

Kiállunk lengyel barátaink mellett! – címen osztott meg képet a közösség oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, miután találkozott Andrzej Duda lengyel elnökkel.

Klímacsúcs - Duda: Lengyelország 2040-ig hetven százalékról tizenegyre csökkenti a szénalapú áramtermelés arányát

Tudomány2021.04.23, 19:24

Lengyelország 2040-re a jelenlegi 70 százalékról 11 százalékra csökkenti a szénalapú áramtermelés arányát - jelentette be Andrzej Duda lengyel elnök pénteken, az amerikai kormányzat által szervezett virtuális klímavédelmi csúcstalálkozón.

Milos Zeman: A visegrádiaknak ki kell állniuk Lengyelország és Magyarország mellett

Nagyvilág2020.12.09, 18:36

A visegrádi csoportnak egységesen ki kellene állnia Lengyelország és Magyarország mellett a két országnak az Európai Bizottsággal a következõ uniós költségvetésrõl és a helyreállítási alapról folyó vitájában - jelentette ki Milos Zeman cseh államfõ szerdán Prágában sajtótájékoztatón, miután Andrzej Duda lengyel elnökkel tárgyalt.

Koronavírusos a lengyel elnök, Andrzej Duda

Nagyvilág2020.10.24, 11:08

Pozitív lett Andrzej Duda lengyel elnök koronavírustesztje - közölte az elnöki hivatal államtitkára szombaton, éppen azon a napon, amikor az országban tovább szigorítanak a járványügyi intézkedéseken, bezárnak az éttermek, korlátozzák a kiskorúak kültéri mozgását, betiltják az ötfõsnél nagyobb csoportosulásokat.

Andrzej Duda: Lengyelország nem fogadhatja be az erõszakkal átirányított migránsokat

Nagyvilág2020.09.26, 11:59

Nem lehet befogadni azokat a migránsokat, akiket akaratuk ellenére irányítottak át Lengyelországba - mondta Andrzej Duda lengyel elnök, reagálva az Európai Bizottság e héten bemutatott migrációs és menekültügyi javaslatcsomagjára.

A héten döntenek a lengyel kormány összetételérõl

Nagyvilág2020.09.22, 22:10

A héten döntenek a lengyel kormány összetételérõl. Andrzej Duda rámutatott, hogy a jelenlegi konzervatív összefogás helyzetét rendezni kell, mert az országban békére és stabilitásra van szükség. Hozzátette, pozitívan áll a tárgyalásokhoz - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Andrzej Duda: A közép-európai országok tudatosították érdekeiket

Nagyvilág2020.08.26, 13:32

Lengyelország és Magyarország jelenlegi helyzete megköveteli az erõs és hatékony állam építését – mondta Andrzej Duda lengyel államfõ abban az üzenetben, amit a lengyel-magyar nyári egyetem résztvevõihez intézett. 

Aláírták a megerõsített lengyel-amerikai védelmi együttmûködésrõl szóló szerzõdést

Nagyvilág2020.08.15, 11:45

Mike Pompeo amerikai külügyiminiszter és Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter szombaton Varsóban aláírta a megerõsített védelmi együttmûködésrõl szóló szerzõdést, amelynek keretében tartóssá válik az amerikai katonai jelenlét Lengyelországban.

Letette a hivatali esküt Andrzej Duda újraválasztott lengyel államfõ

Itthon2020.08.06, 11:00

Letette a hivatali esküt Andrzej Duda, Lengyelország újraválasztott elnöke csütörtökön Varsóban, a parlament két házának együttes ülésén.

Így próbálták német érdekeltségek megakadályozni, hogy a konzervatív Andrzej Duda legyen a lengyel elnök

Nagyvilág2020.07.15, 10:18

Diplomáciai csatához és nyilatkozatháborúhoz is vezetett, hogy német érdekeltségek – a sajtót is felhasználva – alig leplezetten Andrzej Duda jobboldali államfõ ellenfele, Rafa³ Trzaskowski mellett kampányoltak a lengyel elnökválasztás elõtt. A Magyar Nemzet négyrészes cikksorozatának második részébõl kiderül, hogy az európai uniós pénzek visszatartása és a második világháborús lengyel kárigények felmerülése anyagilag is súlyos kérdés. Az elsõ részt itt olvashatják el.

Áder János: Közép-Európa kiemelkedõ szerepet játszik az EU hatékonyságának fokozásában

Itthon2020.07.13, 19:19

Közép-Európa államai kiemelkedõ és konstruktív szerepet játszanak az Európai Unió hatékonyságának, versenyképességének és biztonságának fokozásában - írta Áder János köztársasági elnök lengyel kollégájának hétfõn, miután Andrzej Duda megnyerte a lengyel elnökválasztás második fordulóját vasárnap.

Orbán Viktor: Kritikus fontosságú volt Andrzej Duda gyõzelme

Itthon2020.07.13, 15:34

Kritikus fontosságúnak nevezte Andrzej Duda gyõzelmét Közép-Európa megerõsítése szempontjából Orbán Viktor miniszterelnök az újraválasztott lengyel államfõnek írt gratuláló levelében - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófõnöke hétfõ délután.

Orbán Viktor is gratulált Andrzej Duda gyõzelméhez

Itthon2020.07.13, 11:07

Bravó – ezzel a címmel osztott meg Orbán Viktor miniszterelnök egy közös képet Andrzej Duda ismételten megválasztott lengyel elnökkel a közösségi oldalán. 

Andrzej Duda gyõzelmével Lengyelország megvédte nemzeti értékeit

Nagyvilág2020.07.13, 09:38

Közel 70 százalékos rekordrészvétel mellett, szoros küzdelemben gyõzött Andrzej Duda hivatalban lévõ lengyel államfõ, a kormányzó nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje. Duda újraválasztása remény egész Közép-Kelet-Európa számára, mert megerõsíti a térség államait abban a hitükben, hogy nem kell hajbókolniuk Brüsszel elõtt, hanem a saját értékeikre és érdekeikre támaszkodva tudnak sikeresek lenni.

Andrzej Duda nyerte a lengyel elnökválasztást

Nagyvilág2020.07.13, 21:27

Andrzej Duda hivatalban lévõ államfõ nyerte az elnökválasztást Lengyelországban a szavazatok szinte teljes összesítése szerint.

Megkezdõdött a lengyel elnökválasztás második fordulója

Nagyvilág2020.07.12, 08:18

Megnyíltak vasárnap a szavazóhelyiségek a lengyelországi elnökválasztás második fordulójában.

A lengyel választások valódi tétje

Nagyvilág2020.07.11, 14:30

A demokrácia halálával fenyeget a lengyel ellenzék és a jogállamiság kérdéseit veti fel a lengyel választások során, viszont nem zavarná õket a hagyományok és a családok veszélyeztetése. Ahogy a lengyel választások elõtti kampánycsend kezdetét veszi, egész Lengyelország feszülten várja, hogy milyen sors vár rá. A V4NA Tymoteusz Zychet az Ordo Iuris alelnökét és Jendzej Bieleckit a Rzeczpospolita újságíróját kérdezte a választások helyzetérõl.

Andrzej Dudát támogatja a Szövetség Lengyelországért Párt az elnökválasztáson

Nagyvilág2020.07.09, 18:17

A Szövetség Lengyelországért Párt vezetõje csütörtökön bejelentette, hogy pártja hivatalosan is támogatja Andrzej Duda jelenlegi államfõt a lengyel elnökválasztás második fordulóján, amely július 12-én lesz.

Orbán Viktor Andrzej Dudával találkozott

Nagyvilág2020.07.03, 15:04

Orbán Viktor is részt vesz a varsói V4-csúcstalálkozón. A magyar miniszterelnök a közösségi oldalán egy külön képet osztott meg arról a pillanatról, amikor kezet fog Andrzej Duda lengyel elnökkel.

Orbán Viktor: V4-csúcs Varsóban - galéria

Itthon2020.07.03, 15:00

Ahogy az Origo is beszámolt róla, Orbán Viktor magyar miniszterelnök a varsói V4-csúcson tárgyal. A találkozó központi témája az uniós mentõcsomag és a migráció.

Andrzej Duda: A V4 legyen a koronavírus-járvány utáni európai fejlõdés pólusa

Nagyvilág2020.07.03, 14:17

A visegrádi csoport (V4) legyen a koronavírus-járvány utáni európai gazdasági fejlõdés pólusa - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök pénteken Varsóban, üdvözölve a regionális csúcstalálkozóra megérkezett miniszterelnököket.

V4NA: LMBTQ-államot csinálna Lengyelországból a balliberális elnökjelölt?

Nagyvilág2020.07.01, 18:00

Futótûzként terjed az interneten egy felvétel, amelyen Rafal Trzaskowski lengyel balliberális elnökjelölt üdvözli az LMBTQ-aktivistákat az Egyenlõségi Felvonuláson. A politikus varsói fõpolgármesterré választása óta több alkalommal oltalmába vette a melegmozgalom aktivistáit. Most, hogy az államelnöki posztért is versenyben van, felmerült a kérdés, hogy mi lenne Lengyelország sorsa, ha megválasztanák – hívja fel rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megvan a lengyel elnökválasztás elsõ fordulójának hivatalos eredménye

Nagyvilág2020.06.30, 08:50

A szavazatok 43,5 százalékával nyerte meg Andrzej Duda jelenlegi államfõ a lengyel elnökválasztás elsõ fordulóját a kedden közölt hivatalos végeredmények szerint. A második fordulóban Rafal Trzaskowski varsói fõpolgármesterrel, a fõ ellenzéki erõ, a Polgári Platform vezette koalíció jelöltjével mérkõzik meg, aki a voksok 30,46 százalékát szerezte meg.

A hivatalos részeredmények szerint is Andrzej Duda nyert Lengyelországban

Nagyvilág2020.06.29, 09:09

Az exit poll után hivatalos részeredmények szerint is Andrzej Duda hivatalban lévõ államfõ nyerte meg a lengyel elnökválasztás elsõ, vasárnap tartott fordulóját a szavazatok 45,24 százalékával. A második fordulóban az ugyancsak továbbjutó Rafal Trzaskowski varsói fõpolgármesterrel, a fõ ellenzéki erõ, a Polgári Platform vezette koalíció jelöltjével kell megmérkõznie, aki a voksok 28,92 százalékát gyûjtötte össze.

Magas volt a részvételi arány 17 óráig a lengyelországi elnökválasztáson

Nagyvilág2020.06.28, 19:42

Magas volt a részvételi arány vasárnap 17 óráig a lengyelországi elnökválasztás elsõ fordulójában, eddig a szavazásra jogosultak 47,9 százaléka élt választói jogával - tájékoztatott kora délutáni sajtóértekezletén a lengyel országos választási bizottság (PKW).

Karácsony Gergely a gender-ideológiát támogató lengyel elnökjelölt mellett kampányol

Nagyvilág2020.06.26, 10:02

Karácsony Gergely, Budapest baloldali fõpolgármestere videóüzenetben állt ki a lengyel liberális államfõjelölt, Rafal Trzaskowski varsói polgármester mellett. Trzaskowski Donald Tusk pártjának, a Polgári Platformnak a politikusa, de saját politikai közösségén belül is túl liberálisnak számít a melegházasság és a gender-ideológia támogatása, illetve a bevándorláspárti nyilatkozatai miatt. A lengyel politikust több európai állam fõvárosának baloldali polgármestere a támogatásáról biztosította, a teljesség igénye nélkül Sadiq Khan, London muszlim vezetõje, vagy Anne Hidalgo, Párizs baloldali polgármestere is.

Donald Trump védelmi együttmûködési megállapodást ír alá a lengyel államfõvel

Nagyvilág2020.06.25, 08:49

Donald Trump és Andrzej Duda lengyel államfõ Washingtonban tárgyaltak, majd a megbeszélés után az amerikai elnök bejelentette, hogy védelmi együttmûködésrõl szóló megállapodást írnak alá.

Felmérés: Andrzej Duda nyerésre áll a szavazás elsõ fordulójában

Nagyvilág2020.06.24, 12:37

Andrzej Duda hivatalban lévõ lengyel elnök nyerheti meg a hétvégi elnökválasztás elsõ fordulóját, második helyen a fõ ellenzéki erõ, a Polgári Koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói fõpolgármester végezhet - derül ki a wpolityce.pl konzervatív hírportálon szerdán közölt felmérésbõl.

Andrzej Duda: Auschwitz emléke óva int a gonosz megismétlésétõl

Nagyvilág2020.06.14, 14:13

Auschwitz emléke óva int az elképzelhetetlen gonoszság, az emberi kegyetlenség megismétlésétõl - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap, a lengyelek elsõ auschwitzi deportálásának 80. évfordulóján rendezett megemlékezésen.

A lengyel-magyar barátság napján értékközösségrõl írt Áder Jánosnak a lengyel elnök

Itthon2020.03.23, 16:40

Lengyelország és Magyarország történelmi és értékközösségérõl írt Andrzej Duda lengyel államfõ abban a levélben, amelyet hétfõn, a lengyel-magyar barátság napján küldött Áder János magyar köztársasági elnöknek.

Áder János levélben köszöntötte a kitüntetett lengyel államfõt

Itthon2020.03.15, 10:05

Áder János köztársasági elnök szombaton levélben köszöntötte lengyel kollégáját, miután Andrzej Duda a koronavírus-járvány terjedése miatt lemondta magyarországi látogatását, és nem tudta átvenni kitüntetését. A levelet a Köztársasági Elnöki Hivatal Sajtóigazgatósága bocsátotta az MTI rendelkezésére.

Németország hálás, hogy Lengyelország kezet nyújtott a második világháború után

Nagyvilág2019.09.01, 09:49

Németország hálás, hogy Lengyelország a második világháború után kezet nyújtott, és azért, hogy a németeket visszafogadták az európaiak körébe - jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német elnök vasárnap a nyugat-lengyelországi Wielunban, a második világháború kitörésének nyolcvanadik évfordulóján tartott megemlékezésen.

Lengyel elnök: Helyre kell állítani Ukrajna 2014 elõtti területi egységét

Nagyvilág2019.08.31, 16:19

Helyre kell állítani Ukrajna 2014 (a Krím félsziget orosz elcsatolása és a kelet-ukrajnai szakadár "köztársaságok" kikiáltása) elõtti területi egységét, Kijev a szuverenitás ügyében teljes mértékben számíthat Varsó támogatására - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök az ukrán hivatali kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel közösen tartott varsói sajtóértekezleten.

Mostantól büntetik az élelmiszer-pazarlást Lengyelországban

Gazdaság2019.08.26, 16:16

A varsói kormány harcol az élelmiszer pazarlása ellen. Andrzej Duda köztársasági elnök olyan törvényt írt alá, amelynek köszönhetõen a kidobásra ítélt, de még fogyasztható ételeket jótékonysági célra kell adományozni.

Lengyelországban október 13-án tartják a parlamenti választásokat

Nagyvilág2019.08.06, 20:25

Lengyelországban október 13-án tartják a parlamenti választásokat, Andrzej Duda államfõ hétfõ este aláírta az errõl szóló határozatot.

A lengyel kormány mindig elismeréssel tekintett a magyar családpolitikára

Nagyvilág2019.03.22, 20:47

A lengyel kormány mindig elismeréssel tekintett a jelenlegi magyar kormány által folytatott politikára, különösen a családpolitikára – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök a lengyelországi Kielcében, a lengyel-magyar barátság napja alkalmából megtartott államfõi találkozó utáni sajtóértekezleten. 2022-re pedig befejezõdik a Lengyelországot Magyarországgal is összekötõ Via Carpatia teljes magyar szakasza – közölte Áder János köztársasági elnök.

Andrzej Duda a legmagasabb lengyel állami kitüntetést adta Áder Jánosnak

Nagyvilág2019.03.22, 20:21

A legmagasabb lengyel állami kitüntetést, a Fehér Sas-rendet adományozta Áder János köztársasági elnöknek Andrzej Duda lengyel államfõ, a lengyelországi Kielcében a lengyel-magyar barátság napja alkalmából megtartott gálaesten.

A magyarokat és a lengyeleket több évszázados barátság köti össze

Itthon2018.11.11, 09:55

A lengyelek hagyományosan szabad emberek, akiknek saját értékrendjük van, amelyben mindig is támogatta õket a katolikus egyház - mondta a lengyel államfõ országa függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulója alkalmából nyilatkozva a Kossuth Rádiónak.

Andrzej Duda: A V4-nek kulcsszerepe van a migrációs válság megoldásában

Nagyvilág2018.11.10, 10:05

Andrzej Duda szerint a migrációs válság megmutatta, milyen fontos szerepe van a visegrádi csoportnak a nemzetközi életben – olvasható a Lidové Noviny címû cseh konzervatív napilap szombati számában, amely a lengyel államfõvel készült interjút közli.

Lengyelország védi a határokat, de elutasítja a kvótát

Nagyvilág2018.10.28, 11:24

Lengyelország elutasítja az Európai Unió által a tagországokra ráerõszakolt kötelezõ elosztási rendszert - mondta Andrzej Duda. Ugyanakkor Lengyelország teljesíti az EU külsõ határának védelmével kapcsolatos kötelezettségeit, és a menekültek támogatásához is hozzájárul - tette hozzá a lengyel elnök. 

Washington fontolóra veszi Lengyelország kérését

Nagyvilág2018.09.18, 20:16

Az Egyesült Államok fontolóra veszi a lengyel kérést, amely állandó amerikai katonai jelenlétet szorgalmaz Lengyelországban. Ezt Donald Trump amerikai elnök közölte a Fehér Házban, ahol Andrzej Duda lengyel elnököt fogadta.

A lengyel elnök szeptemberben hivatalos látogatást tesz a Fehér Házban

Nagyvilág2018.08.28, 21:21

Andrzej Duda lengyel államfõ szeptember 18-án hivatalos látogatást tesz a Fehér Házban, az õt fogadó Donald Trump amerikai elnökkel többek között biztonságpolitikai és gazdasági együttmûködésrõl tárgyal - erõsítették meg kedd este Varsóban a korábbi amerikai bejelentést.

Meghalt a brit kisfiú, akinek jogaiért a Vatikán és a lengyel kormány is küzdeni próbált

Nagyvilág2018.04.28, 13:14

Szombatra virradóra meghalt Alfie Evans, az a gyógyíthatatlan betegségben szenvedõ, 23 hónapos brit kisfiú, akinek jogi és etikai kérdéseket feszegetõ ügyében a Vatikán és a lengyel kormány is megpróbált szerepet vállalni.

Duda: Az uniós intézmények feladata nem a nemzetek megbélyegzése és egymással való szembefordítása

Nagyvilág2018.01.11, 22:55

Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön Varsóban a diplomáciai testülettel tartott újévi találkozón tartott beszédében azt mondta, az uniós intézmények feladata az összehangolt európai politika, nem pedig a nemzetek megbélyegzése és egymással való szembefordítása.

Andrzej Duda nem hajlandó Donald Tuskkal konzultálni

Nagyvilág2017.07.20, 12:10

A lengyel államfõ, Andrzej Duda visszautasította a lehetõséget, hogy személyesen konzultáljon az Európai Tanács elnökével, Donald Tuskkal a lengyelországi igazságügyi reformokról.

Nem szabad két ország-csoportra osztani Európát

Nagyvilág2017.05.26, 14:48

Gyengítheti Közép-Európa egységét és súlyát az, ha az Európai Unión belül néhány régi uniós ország kormánya arra törekszik, hogy egymás között szorosabbá fûzzék a kapcsolataikat - mondta Andrzej Duda lengyel elnöki tanácsadó.

Migrációkutató: Egyillióan várják, hogy bejussanak Európába

Itthon2017.05.24, 11:40

Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezetõje szerint milliós létszámban vannak emberek, akik arra várnak, hogy bejussanak Európába.

Levélben gratulált Áder Jánosnak a lengyel államfõ

Nagyvilág2017.03.13, 20:41

Andrzej Duda lengyel elnök levélben gratulált Áder Jánosnak csütörtöki újraválasztásához, meggyõzõdését fejezve ki, hogy a hagyományos lengyel-magyar barátság tovább fog fejlõdni.

Orbán: Kigyógyítottuk hazánkat a diktatúra szövõdményeibõl

Itthon2016.10.23, 20:10

Európa szabadságszeretõ népeinek ma az a feladatuk, hogy megmentsék Brüsszelt az "elszovjetesedéstõl" – mondta Orbán Viktor vasárnap Budapesten, a Kossuth Lajos téren, az 1956-os forradalom 60. évfordulóján rendezett állami díszünnepségen. A kormányfõ beszédében "évezredes igazságként" azt is mondta: "fõ dolgokban egység, egyebekben szabadság és mindenekben szeretet". Orbán Viktor elõtt Andrzej Duda lengyel elnök is beszédet tartott, sok lengyel zászlót is lehetett látni a téren.

Orbán: A saját nemzeti függetlenségünk védhet meg minket

Itthon2016.10.23, 16:54

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Andrzej Duda lengyel elnök is beszédet mondott az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján rendezett díszünnepségen a Kossuth téren. Tüntetõk egy csoportja síppal, fülyüléssel, kiabálással tiltakozott a mûsor és a beszédek alatt.  Az Origóval percrõl percre követhette az eseményeket.

Október 23-án Orbán Viktor és a lengyel elnök is beszél

Itthon2016.10.13, 11:43

A Parlament elõtti Kossuth téren mond ünnepi beszédet Orbán Viktor miniszterelnök és Andrzej Duda lengyel elnök az idei október 23-i ünnepen – derül ki a Kormany.hu-n közzétett hivatalos programtervbõl.

Ötvenezres tüntetés Varsóban

Nagyvilág2015.12.12, 20:14

Ötvenezer ember vonult utcára Varsóban, hogy Andrzej Duda államfõ intézkedései ellen tiltakozzanak. A tüntetõk többek között azt skandálták, hogy "ez nem Budapest, hanem Varsó".

Menekültválság: ezért kosarazta ki Varsó Orbánt

Nagyvilág2015.09.24, 15:44

A visegrádi négyek széteséseként értékelték politikusok és szakemberek azt, hogy Lengyelország kedden Csehországtól, Szlovákiától és Magyarországtól eltérõen megszavazta az Európai Bizottság kötelezõ menekültelosztási tervét. A képet árnyalja, hogy Lengyelországban október végén parlamenti választások lesznek, amin a jelenlegi kormánypártnak nem sok esélye van a gyõzelemre. Varsó számára fontosabb a német kapcsolat.

NATO-csapatokért kiált a lengyel elnök

Nagyvilág2015.08.15, 16:36

Ismét a NATO lengyelországi jelenlétének erõsítését kérte Andrzej Duda. A múlt héten beiktatott lengyel államfõ nem elõször tesz ilyen kijelentést, mint mondta azért, mert olyan országot szeretne, amely képes a gyengéket megvédeni.

Letette az esküt az új lengyel elnök

Nagyvilág2015.08.06, 12:53

Beiktatták hivatalába Andrzej Dudát, Lengyelország új elnökét csütörtökön Varsóban, a parlament két házának együttes ülésén. Beiktatási beszédben az államfõ a NATO nagyobb közép-európai jelenlétét, a visegrádi együttmûködés megújítását szorgalmazta.

Végleg süllyesztõbe kerülhet Orbán Viktor barátja

Nagyvilág2015.05.30, 07:00

Európa-szerte a politikai erõviszonyok radikális átalakulását figyelhetjük meg. Múlt héten Spanyolországra és Lengyelországra, míg a mostani hétvégén Olaszországra és Ausztriára figyel az öreg kontinens. Az utóbbiakban a radikális jobboldal elõretörését jósolják a felmérések. Olaszországban az Orbán Viktorral mindmáig jó viszonyt ápoló Silvio Berlusconi politikai karrierje végleg befejezõdhet.

Szoros választási eredmény várható Lengyelországban

Nagyvilág2015.05.24, 08:35

Megkezdõdött vasárnap reggel a lengyelországi elnökválasztás második fordulója, amelyben az elsõ forduló nyertese, az ellenzéki Andrzej Duda a hivatalban lévõ államfõvel, Bronislaw Komorowskival mérkõzik meg. A felmérési eredmények szerint a két jelölt támogatottsága nagyjából azonos.

Kemény kampány vár a lengyelekre

Nagyvilág2015.05.12, 22:12

Nagyon kemény kampány elõtt áll Lengyelország a következõ másfél hétben, mivel az elnökválasztás elsõ körében semmi sem dõlt el. A voksolás meglepetéseket hozott, a biztos gyõztesnek kikiáltott Bronislaw Komorowski csak a második helyen végzett az esélytelennek elkönyvelt Andrzej Duda mögött. Több mint 20 százalékot kapott egy volt rocksztár, a baloldal jelöltje pedig még három százalékot sem ért el. Egyelõre megjósolhatatlan, mi lesz a verseny végkimenetele.

Teljes a homály Lengyelországban

Nagyvilág2015.05.11, 11:15

Bár már több mint 12 órája bezártak a szavazóurnák Lengyelországban, még mindig nincs hivatalos részeredménye a vasárnapi elnökválasztásnak. Az exit poll eredmények szerint a kormánypárt jelöltje vereséget szenvedett, de még van esélye a fordításra. 

Elõzõ
  • 1
Következõ