Andrew Garfield

címke rss

A Némaság más ligában játszik, mint a legtöbb film

Film2017.03.19, 20:50

Martin Scorsese huszonnyolc éven át dédelgetett álma valósult meg a Némaság című regény filmre vitelével. Ahogy a könyv, úgy a kosztümös dráma is kínzó lelki dilemmákat vet fel a Japánba utazó jezsuita szerzetes történetén keresztül. Őrjítően összetett, szenvedélyes remekművet alkotott Scorsese, és közben fantasztikus színészi alakítást csalt elő a Jézust idéző Andrew Garfieldből. A Némaság egy újabb csúcs a 74 éves rendező már amúgy is elképesztően illusztris pályáján. 

Nézze meg az elsők között az év legjobban várt filmjét!

Film2017.03.13, 12:33

Kíváncsi a Taxisofőr és a Nagymenők rendezőjének egyik legszemélyesebb filmjére, a hit törékenységével foglalkozó Némaságra? Ha igen, játsszon velünk, és jegyet nyerhet a kosztümös dráma premier előtti vetítésére. Andrew Garfield és Adam Driver jezsuita szerzetesként próbálnak régi mesterük, Liam Neeson nyomára akadni a 17. századi Japánban, ahol brutális módszerekkel kínozták a keresztényeket.

Scorsese annyira pörög, hogy az már ragályos

Archívum2017.03.02, 16:11

Forrás: Freeman Film middle on 4357 2905 A rendező rajongói számára kihagyhatatlan filmnek ígérkezik a Némaság, hiszen olyan témát jár körbe, ami már ifjúkora óta foglalkoztatta, számos művében felmerült, és most foglalkozik vele a legmélyebben. Az emberi hit erejéről és törékenységéről forgatott most filmet, és előtte éveken át azon törte a fejét, hogyan tudja mindezt képileg ábrázolni. Mi már nagyon kíváncsiak vagyunk a végeredményre, a Némaság március 16-tól lesz látható a magyar mozikban. Nézze meg magyarul az új Scorsese-film előzetesét! http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20170206-martin-scorsese-a-magyarooknak-is-mesel-a-hit-megingasarol-nemasag-andrew-garfield-adam-driver.html ...

Így köszöntötte Andrew Garfield egykori szerelmét, Emma Stone-t: Fotó!

Life.hu2017.02.27, 16:41

Mint ismeretes, Emma Stone kapta a legjobb női főszereplőnek járó szobrocskát A kaliforniai álomért. Több száz, ezer kép készült arról, ahogy a testvérét, vagy éppen Ryan Goslingot ölelgeti, olyat azonban nehéz volt fellelni, ahol korábbi szerelme gratulál neki. Persze aki keres, az talál.

Nézze meg magyarul az új Scorsese-film előzetesét!

Film2017.02.06, 17:42

Forrás: Freeman Film middle on 5760 3840 Ez a film már látatlanban is olyan nekem, mint egy ajándék. Nagyon szerettem a könyvet, az év elején a Némaság-ot kiáltottuk ki a rovatunk által a legjobban várt idei filmnek, és most tessék, nem elég, hogy behozzák, de a premierjét a születésnapomra, március 16-ra rakták.  Liam Neeson éhezett és minimálbérért dolgozott Scorsese kedvéért http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160305-liam-neeson-ehezett-es-minimalberert-dolgozott-scorsese-kedveert-nemasag-adam-driver-andrew.html Spielberg hálálkodott, Scorsese ajándékot adott Nemes Jeles Lászlónak http://www.origo.hu/fi ...

Még mindig Mel Gibson durvul a legkeményebben

Film2017.01.01, 15:16

Mel Gibson rendezői visszatérése, A fegyvertelen katona zsigeri erővel dolgozza fel Desmond Doss igaz történetét, aki több tucat bajtársát mentette meg a második világháború csendes-óceáni hadszínterén úgy, hogy lelkiismereti okokból nem volt hajlandó fegyvert fogni. A háborús film mégis felemás, mert a hollywoodi botrányhős erőszak iránti rajongása felülírja az arányérzékét, és ott is hatásvadászattal él, ahol az elképesztő sztori megállna a saját lábán.  

Scorsese húsz éve vár erre a pillanatra

Unikornis2016.11.23, 11:02

A régóta tervezett vallási filmeposz akár újabb Oscart is hozhat a rendező számára.

Mel Gibson nyers marhahússal vágta arcon a nézőket

Archívum2016.09.05, 18:14

Mel Gibson tíz év után ismét filmet rendezett. Desmond Dossnak állított emléket, aki lelkiismereti okból nem fogott fegyvert a kezébe, de megmentette hetvenöt ember életét az okinawai csatában, amiért megkapta a legmagasabb amerikai háborús kitüntetést. A kritikák kevés kivétellel pozitívak, úgy néz ki, hogy botrányai után ezzel a filmmel tér vissza Hollywoodba Gibson, és akár még az Oscar-gálán is találkozhatunk a Hacksaw Ridge-dzsel. 

Emma Stone kibékült színész pasijával? Úgy fest, igen!

Life.hu2016.08.23, 11:57

Nem sokáig bírta egymás nélkül a dögös Emma Stone és Andrew Garfield. 

Liam Neeson éhezett és minimálbérért dolgozott Scorsese kedvéért

Film2016.03.05, 18:51

Forrás: Paramount middle off 680 478 Garfield és Driver két fiatal szerzetest játszik, akik a keresztényeket tűzzel-vassal üldöző Japánban keresik a mesterüket. A cím arra a szereplők által megtapasztalt próbatételre utal, hogy miközben borzasztó kínokat állnak ki, Isten miért marad néma? A filmet 2016 végén tervezik bemutatni az Egyesült Államokban. Liam Neeson most kapta meg a legkeményebb ellenfelét http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20151116-liam-neeson-meg-sosem-kapott-ennyire-kemeny-ellenfelet-nemasag-martin-scorsese-andrew-garfield.html Liam Neeson már csak az időnket rabolja http://www.origo.hu/filmmklub/blog/kritika/20150108-plusspandaval-blamalja-magat-liam-neeson-elrabolva-3-maggie-grace-famke-janssen-luc-besson.html ...

A jó kislányt becsapták, az asszonyt megunták

Film2015.12.28, 21:28

Egy szörnyű, sötét napon majd azzal a szalagcímmel kell farkasszemet néznünk, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt is szakítottak - na, az lesz az Armageddon. Szerencsére csak később jön el az ideje, addig más szakításokkal edződhetünk a traumára. Az elmúlt év is kellően megrázó elválásokat tartogatott: a kedvenc fiatal szerelmespárunk és az egyik legbiztosabbnak hitt hollywoodi család is széthullott. De mi optimistán örüljünk inkább annak, hogy három szexszimbólum - Bradley Cooper, Michael Fassbender és Jon Hamm - viszont újra szabad préda!

Liam Neeson most kapta meg a legkeményebb ellenfelét

Archívum2015.11.16, 14:37

Forrás: Paramount middle off 680 478 Scorsese huszonhárom éve próbálta filmre vinni Endo Suszaku magyarul is megjelent, Némaság című regényét, és végre idén tavasszal tudta leforgatni Tajvanban. A cím arra a szereplők által megtapasztalt próbatételre utal, hogy miközben borzasztó kínokat állnak ki, Isten miért marad néma? A filmet 2016 végén tervezik bemutatni az Egyesült Államokban. Liam Neeson zseniálisan viccelte meg a kolléganője pasiját http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150109-liam-neeson-zsenialisan-viccelte-meg-a-kolleganoje-pasijat-maggie-grace-elrabolva-conan-o-brien.html Ölre mennek a keményfiúk httpp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20150123-ferfi-a-ferfi-ellen-osszeallitas-szemtol-szemben-utkozespont-a-mesterdetektiv-veszett-vad.html ...

Így sértegetik Hollywood legnagyobb sztárjait a kommentelők - Vicces videó!

Life.hu2015.09.29, 16:02

Jimmy Kimmel amerikai show műsorának legviccesebb része, amikor sztárok olvassák fel a róluk írt legdurvább vagy legviccesebb kommenteket. A legutóbbi adás is bővelkedett sértésekben. 

Megvan az új Pókember

Film2015.06.24, 08:22

Forrás: InterCom middle off 666 444 Nem várt fordulatként a 2017-es Pókember-film rendezőjét is kihirdették: Jon Watts eddig nagyjátékfilmet jegyzett, a Clown című horrorban az elátkozott bohócruha viselője gyilkossá változik, az idei Sundance filmfesztiválon bemutatott Cop Car-ban pedig Kevin Bacon vesz üldözőbe két gyereket, mert azok ellopták a rendőrautóját. 4439   Lassan tényleg megtudjuk, ki lesz az új Pókember https://www.tvgo.hu/cikk/1043970_ki_lesz_az_uj_pokember_ Pókember végre együtt zúzhatja Vasemberrel http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150210-pokember-vegre-egyutt-zuzhatja-vasemberrel-sony-marvvel-andrew-garfield-captain-america-civil.html ...

Nahát, Emma Stone és Andrew Garfield újra együtt?

Life.hu2015.05.26, 16:28

Egy jól irányzott paparazzifotó alapján úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben van a sztárpár között.

Mégis, minek tart szünetet Emma Stone és Andrew Garfield?

Life.hu2015.04.08, 14:29

A sztárpár egyik titkos, ám állítólag annál biztosabb forrása szerint a színészpáros a szakítás szélén áll.

Pókember végre együtt zúzhatja Vasemberrel

Film2015.02.10, 10:17

Forrás: Marvel middle Mivel a Marvel naptára a Pókember-film nélkül is zsúfolt volt, négy másik produkciónak elcsúsztatták a bemutatóját: Thor: Ragnarok: 2017. november 3 Black Panther: 2018 július 6. Captain Marvel: 2018 november 2. Inhumans: 2019. július 13. A Bosszúállók harmadik és negyedik részének a premierdátuma azonban nem változik, 2018 és 2019 májusában jönnek.

Adjátok vissza a Pókembert!

Film2014.05.03, 22:53

A csodálatos Pókember minden idők egyik legszerethetőbb képregényfilmje volt, olyan vívódásokkal, amik a lelke mélyén minden örök kamaszt foglalkoztatnak. A harmincas fanatikus képregénygyűjtőket főként. A folytatásban ez a hangulat elveszik, mintha sose lett volna, az őrületig fokozott akciójelenetek legfeljebb a tinifiúknak fognak bejönni.  

Szuperhősök szokatlan szerepben

Archívum2014.04.08, 22:25

Ahhoz szoktunk hozzá, hogy a világ megmentőiként, de minimum különleges képességekkel felvértezett csodalényekként látjuk őket újra meg újra a filmvásznon. Pedig nagyon más szerepekben is képesek bizonyítani: összegyűjtöttük a szuperhős-színészek legmeglepőbb alakításait.

Pókembernek lenni óriási királyság

Archívum2014.03.19, 16:13

A három kedvenc momentumom az új trailerből: 1:53 - Peter Parker szobája falán Antonioni Nagyítás című filmjének a plakátja lóg 2:01 - Pókember elkapja Gwen Stacyt a levegőben, majd úgy manőverezi a zuhanásukat, hogy ne a lány háta törje be a toronyház tetőablakát 2:22 - Emma Stone cuki módon a szája elé kapja a kezét, miután azt üvölti, "Peter!" A csodálatos Pókember 2 május elsején érkezik a magyar mozikba.  

Bájos kislányból szexis nő lett Emma Stone

Life.hu2013.11.03, 12:55

Gyorsan repül az idő: az Őrült, dilis szerelem szexis színésznője nemsokára 25. születésnapját ünnepli.

Pókembertől elveszik az otthonát

Archívum2013.07.25, 16:41

Forrás: AFP Ezzel kapcsolatban ma érkezett egy biztató hír: Garfield leszerződött a 99 Homes című független film főszerepére, amelyet a játékfilmjeiben rendszerint szociális problémákat taglaló Ramin Bahrani (Man Push Cart, Chop Shop, At Any Price) rendez. Garfield egy olyan férfit alakít majd a floridai Orlandóban játszódó filmben, aki elveszíti az otthonát, amelyben anyjával és kisfiával lakott, és ezek után a ház visszaszerzésének reményében munkát vállal annál a gátlástalan üzletembernél, akinek a nyomorúságát köszönheti. A főhős hamarosan már maga tesz ki másokat az otthonaikból, és még állami pénz elsikkasztásában is segít úújdonsült ...

Pókember most Martin Scorsesének dolgozik

Archívum2013.05.08, 12:42

Több mint hat év telt el azóta, hogy először írtunk Martin Scorsese Silence című filmtervéről, amely Endo Suszaku Némaság című regényén alapul, és két 17. századi jezsuita szerzetesről szól, akik Japánba utaznak téríteni és megkeresni az eltűnt mentorukat. Most ismét feltámadt a remény, hogy a film megvalósul: az újabban Pókember szerepét betöltő Andrew Garfield leszerződött az egyik szerzetes szerepére, Ken Watanabe (Az utolsó szamuráj, Eredet) pedig a tolmácsát alakítja majd. Scorsese elmondta, hogy a film japán nyelvű lesz, és nem is annyira különbözik a gengszterfilmjeitől, mint első hallásra tűnik, mert a két szerzetes az identtitását ...

Itt van Pókember új szerelme

Archívum2013.02.28, 11:26

Február 5-től forog A csodálatos Pókember 2, és Marc Webb rendező minden nap megörvendezteti a rajongókat azzal, hogy kirak a Twitterre egy homályos fotót az aktuális munkálatokról. Shailene Woodley A csodálatos Pókember 2 forgatásán A paparazzók sem tétlenkednek persze, és ők kicsivel érdekesebb dolgokat fotóznak, mint a rendező, például a vörösre festett Shailene Woodleyt, aki Mary Jane-t alakítja a filmben, és Andrew Garfieldot, aki szintén új séróval rohangál. Shailene Woodley és Andrew Garfield A csodálatos Pókember 2 forgatásán A második részben visszatér Emma Stone, Sally Field és Martin Sheen is, és gonoszokból sem lesz hiánny: ...

Megvan az új Pókember Harry Osbornja

Archívum2012.12.04, 12:34

Gyűlik a csapat az Andrew Garfield főszereplésével készülő második Pókember-filmhez: nemrég nyilvánosságra hozták, hogy a film főgonoszát, Electrót Jamie Foxx játssza majd, most pedig Marc Webb rendező kihirdette, hogy Harry Osbornt, Peter Parker legjobb barátját, akiből később a Zöld Manó lesz, Dane DeHaan formálja meg. A 25 éves színész az In Treatment című HBO-sorozat harmadik évadjában tűnt fel két éve, idén pedig láthattuk már Az erő krónikájá-ban és a Fékezhetetlen-ben, és játszik a Lincoln-ban és Derek Cianfrance jövőre mozikba kerülő The Place Beyond the Pines-ában is. A meg nem erősített hírek szerint Mary Jane-t pedig az UUtódok-ból ...

A legszimpatikusabb párok Hollywoodban

Archívum2012.11.17, 19:33

Hollywoodot eredetileg arra találták ki, hogy elérhetetlen álomvilágot teremtsen, a legrokonszenvesebb hollywoodi párokat viszont épp azért szeretjük, mert maradt bennük valami hétköznapi. Ha kell, ők is képesek egymás kedvéért a kontinens egyik partjáról a másikra költözni - vagy épp az óceán túloldalára -, igyekeznek példás családi életet élni, és ők is csak egy hajmosásról álmodoznak, miután a harmadik gyerekük megszületik.

Magyar hősöket a moziba!

Archívum2012.10.23, 14:00

Nemrég derült ki, hogy nagyszabású szuperprodukció készül Hunyadi Jánosról. Ezt hallván rögtön felmerült bennünk a kérdés: miért pont ő? Eleresztettük a fantáziánkat, és kapásból eszünkbe jutott még tíz hős magyar, akit drámai sorsa vagy moziba kívánkozó kalandjai miatt szívesen látnánk viszont a vásznon. Franciás csetlős-botlós szerelmes filmet álmodtunk Radnótiról, nagy költségvetésű road-movie-t Körősi Csoma Sándorról, izgalmas politikai krimit Teleki Pálról, ragyogó kosztümös drámát  a csodaszép Zrínyi Ilonáról. Nem voltunk restek rögtön a castingot is kigondolni, így kapott nálunk szerepet Joaquin Phoenix, Rachel Weisz, de Nagyy ...

A túlérzékeny szuperhős

Archívum2012.07.15, 10:04

Andrew Garfield a Ne engedj el!-ben kétségbeesve toporzékolt, a Social Networkben teljesen kiborult, a Doctor Parnassus és a képzelet birodalmában őrülten féltékeny volt Heath Ledgerre. Mintha a tépelődő Peter Parker szerepét neki találták volna ki. Bemutatjuk az új Pókembert.

Végre tökös a Pókember

Archívum2012.07.12, 21:56

Pókember öt év szünet után visszatért, de ezúttal minden megváltozott. Vagyis annyira mégsem, mert hiába kapta meg a két főszerepet az elődeinél két sokkal tehetségesebb színész, ha ugyanazt az eredettörténetet kell eljátszaniuk, mint amit már tíz éve is láttunk a mozikban. Ezt a filmet azok fogják tudni a legjobban élvezni, akik még egy Pókembert sem láttak. Hihetetlen, de Emma Stone szőke hajjal is ugyanolyan elbűvölő, mint vörössel.

Kicsit őrült az új Pókember

Archívum2012.05.16, 13:45

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=RJ00Hp5BWI2j9sFg

Pókember élete igen nehéz

Archívum2012.05.04, 17:30

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=eqMpCpZHJELNA46y

Pókembernek még az apósával is meggyűlik a baja

Film2012.02.07, 11:30

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=M1J8bdl2GzGdbTu1   A történet alapja természetesen a megszokott: szerelem, pókcsípés, különleges erők birtoklása, majd Pókember megpróbál segíteni a bajbajutottakon és elvégzi a piszkos munkát a rendőrök helyett. Az újrakezdés első részében azonban több hangsúlyt fektetnek Peter rejtélyes múltú apjára, akiről kiderül, hogy egy titkos kísérletben vett részt Dr. Curt Connors (Rhys Ifans - Sztárom a párom) oldalán. Peter ellátogat Connors laborjába, ahol segít megoldani a félbehagyott egyenlet rejtélyét, nem gondolva, hogy ezzel elszabadítja a poklot. A professzorból lesz legfőbb ellenfele, a Gyík, PPókembernek ...

Agyő, szerelem! - Az év hollywoodi szakításai

Film2011.12.27, 16:34

Idén is búcsút inthettünk néhány álompárnak és persze könnyű kalandoknak is. Voltak, akik csak "időt adtak egymásnak", mások hosszú vergődésnek vetettek véget. Schwarzeneggernél és Demi Moore-éknál borult a bili, Clooney eszközölte a szokásos nőcserét. Facér lett Olivia Wilde, Justin Timberlake, Jennifer Lopez és Keira Knightley is.

Bemutatkozott a lámpalázas Pókember

Archívum2011.07.26, 11:20

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Qmv4TSRwaCO8p9Yl   Végül kicsit már higgadtabban felkonferálta a film alkotóit és szereplőit. A videó végén még láthatunk egy kis részt a Pókember első szerelmét, Gwen Stacyt alakító Emma Stone beszédéből, aki biztosította a rajongókat, hogy alaposan utánanézett a figurának, és szabadkozva megjegyezte, hogy reméli, nem baj, hogy kicsit a saját képére formálta Gwent. ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Pókember beletanul a repkedésbe - előzetes

Film2011.07.23, 12:16

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=t0cnAQSRgKRiGseQ ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Justin Timberlake heréit megmarkolászták - fotók az MTV Movie Awardsról

Film2011.06.06, 12:18

Vasárnap este az MTV filmes díjkiosztóján nagy számban felvonultak a tinédzserek aktuális kedvencei. Ott volt többek között Robert Pattinson, Blake Lively, Taylor Lautner, Leighton Meester, Emma Watson és Emma Stone. Olyan veterán előadőművészek is tiszteletüket tették az eseményen, mint Jim Carrey, Cameron Diaz, Patrick Dempsey és az életműdíjjal jutalmazott Reese Witherspoon, akik inkább a tinik szüleinek lehetnek ismerősek. Kristen Stewart biztosítótűkkel díszített ruhát viselt, Chris Evans 25 évvel ezelőtti Tom Cruise-nak öltözött, és ahogy arra már a címben is utaltunk: Justin Timberlake ágyékánál matatott partnernője, Mila Kunnis. ...

Ezek a klónok az istennek se támadnak

Film2011.05.30, 17:31

Szépnek szép, de jó filmnek semmiképp nem nevezhető Keira Knightley és Carey Mulligan közös munkája, a Ne engedj el! A Kazuo Isiguro-regény adaptációja foggal-körömmel ragaszkodik a felszínhez, még a kisujja hegyével sem kaparászik mélyebbre, pedig nem mindennapi témát vet fel.

Megvan az új Pókember-film címe

Archívum2011.02.15, 10:31

Bejelentették, hogy a Marc Webb rendezte, most forgó új Pókember-filmnek - akárcsak a képregényeknek - The Amazing Spider-Man, azaz A csodálatos Pókember lesz a címe. A filmben Andrew Garfield alakítja Peter Parkert, Emma Stone játssza a szerelmét, Gwen Stacyt, Rhys Ifans pedig Pókember ellenfelét, Gyíkot formálja meg. A The Amazing Spider-Man az USA-ban 2012. július 3-án kerül a mozikba. A bejelentéshez friss kép is dukál:

Címlaples: Osztálykép Hollywood szexi újoncairól

Film2011.02.02, 12:34

Ha az ember nem csak Olivia Wilde szokás szerint figyelemre éhes oldalcickójára fókuszál a Vanity Fair hagyományos évi Hollywood számának címlapján, akkor két oda nem illő dologra is felkaphatja a fejét. Az egyik egy mini bárszéken somolygó oroszlánbébi, a másik pedig a 80 éves Robert Duvall, aki pont egy szokatlanul fiatalra sikeredett mezőnyben maradt le élete hetedik Oscar-jelöléséről. Itt van viszont az első Oscar-jelölésének örvendő Jesse Eisenberg (Social Network - A közösségi háló), Jennifer Lawrence (Winter's Bone) és a ceremónia házigazdájának szerepét is ellátó James Franco (127 óra). Némileg random választásnak tűnik egyéébként ...

Oscar-jelölések: Leszbicsókokkal és Facebookkal nyomják le a királyt

Film2011.01.25, 18:34

Kihirdették a február 27-én éjjel átadásra kerülő 83. Oscar-díj jelöltjeit. Az esélyesek listája azt jelzi, hogy az előző, gyengébb év után Hollywood most keményen visszavág: jobbnál-jobb, anyagilag is sikeres filmek és kategóriánként a szokásosnál jóval több győzelemre érdemes jelölt. Továbbra is a nyolc Oscarra jelölt Social Network - A közösségi háló a legnagyobb esélyes a fődíjra, de muszáj, hogy jusson szobor a briliáns Fekete hattyúnak, A harcosnak, A félszeműnek (tíz jelölés) és A király beszédének (tizenkét jelölés) is. Visszatérő jelölt Colin Firth, Annette Bening, Amy Adams, Natalie Portman, Jeff Bridges és Helena Bonham CCarter, ...

Így néz ki az új Pókember

Film2011.01.13, 22:32

Befutott az első fotó az új Pókember-filmből, amelyen a címszerepet játszó Andrew Garfield (Social Network - A közösségi háló) látható, amint feltehetően éppen hazafelé veszi az irányt egy kiadós verekedés után. Kicsit elkalapálták szegényt, de legalább a hátizsákját nem vették el. A filmet 2012 július 3-án mutatják be a világ összes mozijában, természetesen 3D-ben.

Andrew Garfield játssza a legendás magyar fotóst

Archívum2010.12.27, 12:51

Tavaly ősszel számoltunk be róla, hogy Michael Mann a legendás magyar fotós, Robert Capa életéről akar filmet forgatni. Azóta nem érkezett friss hír a Capa című filmtervről, és Mann több más filmen is elkezdett dolgozni, de Gemma Arterton (A titánok harca, Perzsia hercege) most egy interjúban közölte, hogy ő játssza a szintén fotós Gerda Tarót, Capa nagy szerelmét a filmben. Arterton azt is elárulta, hogy ki formálja meg Capát: Andrew Garfield, az új Pókember, az idei év egyik legjobb pasija. A film a tervek szerint nem öleli fel Capa egész életét, csak arra a két évre koncentrál majd, amíg együtt volt Taróval, aki 1937-ben halt megg, ...

2010 a moziban: Legjobb pasik

Film2010.12.27, 14:04

Ezennel megkezdjük évértékelő toplistáink közlését, mégpedig egy olyan iszonyatosan jelentős kategóriával, mint a jó pasiké! A szabályok évek óta változatlanok: az új húsokra koncentrálunk, tízet választottunk ki közülük, és nincs szexisségi sorrend, a szívdöglesztő pasikat ábécérendben közöljük.

Ezerszer jobb, mint a Facebook

Film2010.10.18, 17:04

Bár a magyar bemutatóra még majdnem egy hónapot kell várni, David Fincher Facebook-filmjéről már most le kell szögezni, hogy remekmű. A Social Network - A közösségi háló a korszellemet grabancon ragadó, aktuális, de időtálló munka, ami nem csak, hogy sokkal jobb móka, mint két óra facebookozás, de biztos, hogy évek-évtizedek távlatából is élvezhető lesz.

Emma Stone lesz Pókember első szerelme

Film2010.11.03, 11:32

Nemrég hírt adtunk róla, hogy Marc Webb új Pókember-filmjében Emma Stone (Zombieland, Könnyű nőcske) játszhatja Peter Parker (Andrew Garfield) szerelmét, Mary Jane-t. Emma Stone Stone most valóban szerepet kapott a filmben, de egy váratlan fordulattal nem a korábban Kirsten Dunst által megformált figura eljátszására szerződött le, hanem Gwen Stacyt, Peter Parker első szerelmét formálja majd meg, akit a Pókember 3-ban Bryce Dallas Howard alakított. A sajtóközleményben Webb kijelenti, hogy a levegő olyan erősen vibrált Stone és Garfield közt, hogy ez egyértelművé tette a döntést - ezt el is hisszük, egész biztos, hogy aaranyosak ...

Berobbanó pasik

Archívum2010.09.29, 15:22

Ben Affleck rablóhaverja, a Mad Men letaglózó reklámszakembere, az önjelölt szuperhős, az Eredet vidám színfoltja, az új Pókember és egy kereskedelmi tévé egykori kreatív igazgatója. Az év legátütőbb pasijai a vásznon.

Az Arcade Fire nem működne Terry Gilliam nélkül

Archívum2010.08.09, 12:26

Már nem is csodálkozunk, hogy Terry Gilliam The Man Who Killed Don Quixote-projektje ismét akadályba ütközött. A film, amit a rendező tíz éve már részben leforgatott Johnny Depp-pel, de aztán különböző problémák miatt nem tudott befejezni, most végre elkészülne Depp helyett Ewan McGregorral, azonban anyagi nehézségek merültek fel, úgyhogy el kellett halasztani az előkészítését. Gilliam saját bevallása szerint depresszióba esett a történtektől, azonban az Arcade Fire kirángatta a slamasztikából: felkérték, hogy rendezze meg az együttes múlt csütörtöki, Madison Square Gardenben zajló koncertjének internetes közvetítését (itt lehet meggnézni). ...

David Fincher miatt horrorisztikus lett a Facebook

Film2010.07.16, 14:33

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=FKKsKrDBeGITYjdU   A két teaser után itt a hosszú előzetes David Fincher The Social Network című Facebook-filmjéhez, és mást nem tudunk rá mondani, mint hogy baromi nagyot üt. Nem tudjuk, ki volt az a marketinges, aki kitalálta ezt a három (?) előzeteses kampányt, de egy zseni. Az első, csak hangokat használó teaser és a második, ugyanazokat a dialógusokat a Facebook felületén megjelenítő teaser után most már képet is kapunk, és nagyon hatásos, hogy a korábban már hallott szövegekhez hirtelen arcok is társulnak. Ez önmagában még nem volna parás, de a klip alatt a Radiohead Creep című számának kóruusfeldolgozása ...

Megvan az új Pókember

Film2010.07.02, 10:46

Az elmúlt hetekben a Sony filmstúdió számos fiatal színészt meghallgatott Peter Parker szerepére a megújuló Pókember-sorozatban, és, mint tegnap bejelentették, végül a brit Andrew Garfieldot választották. Nem lehet egy rossz szavunk se: ahogy anno Tobey Maguire-t választották, most is egy kiemelkedően tehetséges fiatal színész mellett döntöttek. Az idén huszonhetedik életévét betöltő Garfield nagy áttörése a remek Boy A című dráma volt, amelyben egy börtönből frissen szabadult srácot alakított, aki kiskorában gyilkosságot követett el. Kisebb szerepet játszott Robert Redford Gyávák és hősök-jében, legutóbb pedig Terry Gilliam Doktor ...

Keira Knightley-val valami nem stimmel

Archívum2010.06.16, 12:36

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=pbGm2nptA2oWHhbo   A Mulligan figurájának visszaemlékezésén keresztül kibomló történet nagy része egy Hailsham nevű bentlakásos iskolában játszódik, ahol szoros barátság szövődik a három tizenéves közt, és sorsuk az iskolán túl is összefonódik. A film a magyarul Ne engedj el... címmel megjelent regényen alapul, amelyet Kazuo Ishiguro, a Napok romjai szerzője írt. Úgy tűnik, Romanek nagyon jól megragadta a könyv sajátos, vészjósló és titokzatos hangulatát, szerencsére a régies környezeten sem változtattak, és azon kívül, hogy a diákok mikrochippel jelentkeznek be a suliba, nem sci-fisítették el a közeget.

Jamie Bell vagy Coppola felfedezettje lehet az új Pókember

Archívum2010.05.27, 11:02

Javában zajlik a szereplőválogatás a 2012-re tervezett Pókember-filmhez, amelyben Marc Webb (500 nap nyár) újítja majd meg a franchise-t egy iskoláskorú, tiniszorongásokkal küzdő Peter Parkerrel. A Playlist blog öt esélyes jelöltről tud Peter Parker szerepére, akik közül három is szuperül hangzik. A leghíresebb a jelöltek közül a Billy Elliot-ból ismert Jamie Bell (aki játszott a részben Magyarországon forgó The Eagle of the Ninth-ban is), aki kiváló színész, viszont 24 évesen kicsit öreg már a sulis Peter Parkerhez. Ugyanez a probléma a szintén remek, de már 26 éves Andrew Garfielddal is, aki a Boy A-ben bizonyította tehetségét, azzóta ...

Álmodnak-e a robotok szerelemmel?

Archívum2010.03.24, 09:05

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=mrFx0eDLJJsZwcJE Az I'm Here utolsó tíz perce

Szerelmes robotok együtt álmodnak

Film2010.01.22, 13:44

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=PqtrzNCAT5V9xijj   Az előzetesben két szerelmes robotot látunk, szóval feltételezzük, hogy a közönséges könyvtáros is robottá alakul. A lányt a hangja alapján egyelőre nem tudtuk beazonosítani, de azt tudjuk, hogy a fiút a fiatal angol színész, Andrew Garfield alakítja, akit mostanában a Doktor Parnassus és a képzelet birodalmá-ban lehet látni a mozikban. Az előzetes lírai kísérőzenéjét a Moonrats nevű indie-pop banda egyik tagja, Aska Matsumiya írta. Az I'm Here-t az Absolut vodka szponzorálta; ez az oka annak, hogy a film szlogenje "egy szerelmi történet egy absolut világban", de ennél lényegeseen ...

David Fincher megtalálta a Facebookos srácokat

Archívum2009.09.03, 15:56

Múlt héten írtuk meg, hogy David Fincher (A hetedik, Harcosok klubja) leszerződött a The Social Network című, a Facebookot létrehozó egyetemistákról szóló film rendezésére, és most a szereposztásról is felröppentek az első komolyan vehető hírek. Az információk ugyan még nem hivatalosak, de ha Fincher októberben tényleg el akarja kezdeni a forgatást, a megerősítés nem sokáig várathat magára. Andrew Garfield Jesse Eisenberg A ScriptShadow nevű site értesülései szerint Mark Zuckerberget Jesse Eisenberg játssza majd, akit mi már régóta imádunk, mostanában viszont többen is megismerték az Adventureland főszerepének köszönhetően. Eduardo ...

Keira Knightley bentlakásos suliba megy

Film2009.03.02, 19:52

Írtunk már róla, hogy Mark Romanek (Sötétkamra) a Napok romjai-t is jegyző Kazuo Ishiguro Never Let Me Go című regényét adaptálja. A forgatás áprilisban kezdődik, és a Variety ma leközölte a - nagyon szuperül hangzó - szereposztást. A film három diákról szól, akik összebarátkoznak egy furcsa, világtól elzárt bentlakásos iskolában, és csak fokozatosan derül ki, hogy mi is a furcsaságok oka (úgyhogy mi sem írjuk le, de annyit elárulunk, hogy a műfaj sci-fi thriller). Keira Knightley diáklányruhában A három kamaszt Keira Knightley, Carey Mulligan és Andrew Garfield alakítják. Mulligan és Garfield egyaránt jó úton vannak a ...

Előző
  • 1
Következő