Andrea Nahles

címke rss
Lemondott a német szocdemek elnöke a történelmi bukás után

Lemondott a német szocdemek elnöke a történelmi bukás után

Távozik a kisebbik kormánypárt, a bevándorláspárti Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki és szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakcióvezetői tisztségéből Andrea Nahles, a baloldali politikai formáció első női elnöke. Irányítása alatt az SPD történelmi vereséget szenvedett el a múlt vasárnapi európai parlamenti (EP-) választásokon, mindössze 15,8 százalékos eredménnyel. 73 év után pedig elvesztették a korábbi fellegvárukat, Bréma kikötővárosát is.

A bevándorlásellenes Sarrazint ismét ki akarják zárni a német szociáldemokraták

Nagyvilág2019.02.25, 14:04

Thilo Sarrazin író és közgazdász, a német jegybank egykori elnökének a véleménye alapján a jogos kritikát nem lehet úgy elhallgattatni, hogy a másképp gondolkodókat – mint őt – kizárják Németország Szociáldemokrata Pártjából (SPD). Sarazzinnak 2009-ben egyébként azért kellett lemondania - Christian Wulff akkori államfő nyomására – a jegybank (Bundesbank) vezetői tisztségéből, mert bevándorlásellenes kijelentéseket tett.

Előző
  • 1
Következő