Andre Agassi

címke rss

Agassi győzött Rómában

Sport2002.05.13, 14:57

Andre Agassi nyerte a Mester-sorozatba tartozó, 2,58 millió dollár összdíjazású római férfi tenisztornát. Berlinben Justine Henin győzött az 1,2 millió dollár összdíjazású női tornán, a döntőben Serena Williams ellen diadalmaskodott.

Agassi visszalépett, Sávolt főtáblás Hamburgban

Sport2002.05.13, 23:43

A római tornát vasárnap megnyerő Andre Agassi programmódosításra hivatkozva visszalépett a hamburgi versenytől, s emiatt pénzbüntetést kell fizetnie. A 2,828 millió dollár összdíjazású tornén már az első körben búcsúzott az amerikai Pete Sampras. A római torna első fordulóját sikerrel vette Anna Kurnyikova: a spanyol Marrerót verte 6:3, 6:3-ra.

Haas-Agassi döntő Rómában

Sport2002.05.11, 19:37

A hetedik helyen kiemelt német Tommy Haas lesz a továbbjutást már korábban kiharcoló amerikai Andre Agassi ellenfele a római, 2,58 millió dollár összdíjazású férfitenisz-torna vasárnapi döntőjében.

Agassi döntős lehet Rómában

Sport2002.05.10, 08:42

Tizenhárom esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az amerikai Andre Agassi ismét döntőt játszhasson Rómában. Az 1989-es győztes azóta képtelen volt túljutni a második körön is, ám ez az átok ezúttal az argentin Calleri legyőzésével tovaszállt.

Ivanisevic sérülés miatt nem indul Wimbledonban

Sport2002.05.08, 07:29

A keddi tenisznap három nagy vesztest mondhat magáénak. A római viadalon már az első fordulóban búcsúzott az amerikai Pete Sampras, akinek annyi vigasza maradt, hogy sajnálkozását fejezze ki a horvát Ivanisevicnek, aki vállsérülése miatt kénytelen lesz kihagyni Wimbledont. A hölgyeknél kiesett Anna Kurnyikova, akinek lába görcsöt kapott a varsói tornán.

Különedzés miatt kirúgták Capriatit

Sport2002.04.27, 14:43

Magabiztosan menetel a végső győzelem felé Lleyton Hewitt és Andre Agassi. A barcelonai tenisztornán az ausztrál játékos még játszmát sem vesztett, houstoni sikerével Agassi pedig immáron sorozatban kilencedik győzelmét érte el. A hölgyek is megkezdik szereplésüket a Fed-kupában, az amerikaiaknál azonban nincs nyugalom, ugyanis Jennifer Capriatit kidobták a csapatból.

Agassi huszonegy helyet javított

Sport2002.04.01, 16:13

A miami tornán győztes amerikai Andre Agassi huszonegy helyet lépett előre a férfi teniszezők világbajnoki pontversenyében, az ATP Race-ben, és már a hetedik.

Agassi nyert Miamiban

Sport2002.04.01, 18:27

Pályafutása ötvenegyedik tornagyőzelmét aratta az amerikai Andre Agassi, miután a miami viadal döntőjében négy játszmában legyőzte a svájci Roger Federert.

Agassi-Federer döntő lesz Key Biscayne-ben

Sport2002.03.30, 14:15

Andre Agassi és Roger Federer egyaránt tartotta magát ígéretéhez, és ha nem is ugyanolyan teljesítménnyel, de bejutottak a Nasdaq-100 Open elnevezésű Key Biscayne-i tenisztorna döntőjébe. A hölgyek fináléját ma késő délután Serena Williams és Jennifer Capriati vívja.

Agassi döntős Miamiban

Sport2002.03.29, 22:03

Az amerikai Andre Agassi elsőként jutott be a Miamiban zajló tenisztorna fináléjába, miután Marcelo Rios a döntő szett előtt térdsérülés miatt feladta a mérkőzést.

Egymás ellen a Williams-lányok Key Biscayne-ben

Sport2002.03.28, 09:45

A hölgyeknél testvérpárharccal fűszerezett összamerikai elődöntők lesznek a Key Biscayne-i tenisztornán, miután a Capriati-Seles összecsapás mellett a másik ágon a Williams-lányok, Venus és Serena vívnak a fináléba kerülésért. A férfiaknál az elődöntő slágermérkőzését a Miamiban remek formát mutató Andre Agassi és Marcelo Rios vívja, az amerikai hátránya annyi, hogy eddigi két találkozójukat az egykor világelső chilei nyerte.

Agassi és Rios menetel Key Biscayne-ben

Sport2002.03.27, 08:49

Két teniszezőről szólt a keddi játéknap a Nasdaq-100 Open elnevezésű Key Biscayne-i tornán. Az amerikai Andre Agassi ismét győzött, és közel áll ahhoz, hogy öt év alatt ötödször jusson a viadal elődöntőjébe. A chilei Marcelo Rios viszont 1998 óta nem játszott ennyire megbízhatóan, ezúttal a spanyol Corretját oktatta két 6:2-es szettben.

Capriatin Jóbarátja segített

Sport2002.03.26, 09:17

Két okból is hatalmas meglepetéssel zárult a Key Biscayne-i tenisztorna hétfői napja. A férfiaknál kiesett a 13-szoros Grand Slam-győztes amerikai Pete Sampras, akit egy selejtezőből feljutott chilei vert meg. A hölgyeknél továbbjutott Jennifer Capriati, ám ami a szenzációt jelenti: a családi páholyban megjelent a Jóbarátok című hazánkban is népszerű sorozat sztárja, Matthew Perry.

Ivanisevic feladta a miami tornát

Sport2002.03.24, 21:27

Goran Ivanisevic kiújuló vállsérülése miatt feladta a küzdelmet az argentin Squillari ellen a miami tenisztornán. A harmadik fordulóban a kilencedik helyen kiemelt Andre Agassi különösebb gond nélkül győzte le az argentin Agustin Callerit.

Agassi kiütötte Rusedskit

Sport2002.03.23, 12:41

Andre Agassi valósággal kiütötte a brit Greg Rusedskit a miamiban zajló tenisztorna második fordulójában. A kilencedikként rangsorolt amerikai játékos 6:3, 6:1 arányban bizonyult jobbnak ellenfelénél, míg a 24. helyen kiemelt francia Escude ugyancsak két szettben verte a brazil Meligenit.

Agassi Rusedski ellen kezd Miamiban

Sport2002.03.21, 09:24

Bár az első fordulóban az igazi nagy sztárok még pihentek, az már kiderült, ki is lesz a két címvédő második fordulóbeli ellenfele a Key Biscayne-i tenisztornán. A hölgyeknél Venus Williams a dán Dyrberg, a férfiaknál Andre Agassi a brit Rusedski ellen lép majd pályára. Mandula Petra és Sávolt Attila ma mutatkozik be, mindkettőjük mérkőzése magyar idő szerint délután négykor kezdődik.

Sampras már elődöntős Indian Wellsben

Sport2002.03.16, 13:57

Lleyton Hewitt és Tim Henman után két amerikai játékos, Pete Sampras és nagy meglepetésre Todd Martin jutott az elődöntőbe a 2,95 millió dollár összdíjazású férfi tenisztornán.

Agassi korai búcsúja Indian Wellsben

Sport2002.03.13, 08:37

Idei mérlegét jócskán elrontva, vereséggel kezdte meg szereplését Andre Agassi az Indian Wells-i tornán. A scottsdale-i viadal győztese, és a San Jose-i torna finalistája ezúttal már az első fordulóban búcsúra kényszerült, miután a fiatal svájci Kratochvil 7:6, 7:6-ra legyőzte. Magyar szempontból este kilenc óra tájban lesz érdekes a nap: Sávolt Attila akkor lép pályára a svéd Enqvist ellen.

Agassi 38 helyet javított az ATP-Race-ben

Sport2002.03.11, 13:21

A scottsdale-i, 400 ezer dollár összdíjazású torna megnyerésének köszönhetően Andre Agassi a 21. helyre jött fel a férfi teniszezők világbajnoki pontversenyében, az ATP Race-ben. Az amerikai játékos egy héttel ezelőtt még csak 59. volt.

Agassi ötvenedik tornagyőzelmét aratta

Sport2002.03.11, 08:42

Az amerikai Andre Agassi pályafutásának ötvenedik, az olasz Davide Sanguinetti idei harmadik sikerével értek véget a múlt heti tenisztornák. Ezen a héten összesen egy helyszínen rendeznek versenyeket: Indian Wellsben a hölgyek már a negyedik forduló előtt járnak, míg a legjobb férfiak a héten kezdik meg a versengést. Szerencsére Sávolt Attila is felverekedte magát a főtáblára, ahol a dél-afrikai Ferreira lesz az ellenfele.

Sávolt remekül kezdett Indian Wellsben

Sport2002.03.10, 15:14

A magyar hölgyek már elbúcsúztak az Indian Wells-i tenisztornától, jövő héten bekapcsolódnak a férfiak is a küzdelembe. Sávolt Attila már megkezdte menetelését a főtábla felé: a selejtező első fordulójában az amerikai Joyce ellen győzött. Scottsdale-ben Agassi és Balcells, Delray Beachen Roddick és Sanguinetti vívja a döntőt.

Agassi ötvenedik tornagyőzelmére készül

Sport2002.03.09, 13:14

Ötvenedik ATP-tornagyőzelme felé tart az amerikai Andre Agassi, miután már az elődöntőnél jár a scottsdale-i tenisztornán. Ugyancsak elődöntős honfitársa, Andy Roddick is, és teljesítményének értékét növeli, hogy a Delray Beach-i viadalon a fiatal játékos egy nap két mérkőzést is sikerrel vívott meg. Nincs már magyar játékos Indian Wellsben, miután utolsóként Mandula Petra is kikapott.

Navratilova kutyája szennyező hatású

Sport2002.03.08, 10:18

Gubacsi Zsófia és Kuti Kis Rita is kiesett az Indian Wells-i tenisztorna első fordulójában, párosban Mandula Petra is búcsúra kényszerült. A torna meglepetését azonban nem ez, hanem Hingis sérülése jelentette. A svájci teniszezőnő csuklója edzés közben meghúzódott, így kétségessé vált indulása. Scottsdale-ben egy másik sztár, Pete Sampras járt rosszul: a 13-szoros Grand Slam-győztest a dél-afrikai Ferreira győzte le.

Kremer kontra Mandula

Sport2002.03.07, 11:23

Győzelemmel mutatkozott be az Indian Wells-i tornán Mandula Petra, aki a fehérorosz Barabanscsikova után már a luxemburgi Kremer ellen készülhet. Folytatta jó szereplését két amerikai is: Andre Agassi Scottsdale-ben, Jan Michel Gambill pedig Delray Beachen jutott negyeddöntőbe.

Agassi győzelemmel kezdett

Sport2002.03.01, 10:19

A szerdai sikeres visszatérések után újabb két sztár aratott győzelmet. Az Australian Open-sikere óta először pályára lépő amerikai Jennifer Capriati visszavágott Stevensonnak, az egyetlen teniszezőnek, aki idén le tudta őt győzni. Honfitársa, Andre Agassi még simábban nyert az örmény Szargszjan ellen. A Kurnyikova-tábor is örülhet: az orosz szépség ezúttal a cseh Husarovát verte.

Sampras már Párizsra készül

Sport2002.02.28, 17:35

Andre Agassi után a másik legjobb amerikai teniszező, Pete Sampras is úgy döntött, új edzővel vág neki a 2002-es esztendőnek. A 13-szoros Grand Slam-győztes Sampras eddigi trénerét, Tom Gulliksont a spanyol José Higueras váltja.

Hewitt volt trénere edzi Agassit

Sport2002.02.14, 11:38

Brad Gilbert után Darren Cahill lesz Andre Agassi új edzője, jelentette be San Franciscóban az amerikai teniszező. Cahill korábban az ausztrál világelső Lleyton Hewitt edzéseit irányította.

Agassi edzőt vált

Sport2002.01.31, 11:59

Nyolc esztendős gyümölcsöző kapcsolat után Andre Agassi úgy döntött, a továbbiakban nem Brad Gilbert irányítja majd edzéseit. Ausztráliai vereségét követően sima, kétszettes győzelmet aratott Martina Hingis a tokiói nőitenisz-tornán, mindössze három játékot engedélyezve német ellenfelének. A férfiak milánói tornáján kiesett a cseh Novak és visszalépett a magas lázzal bajlódó horvát Ivanisevic.

Javítottak legjobb teniszezőink

Sport2002.01.29, 09:57

Az ausztrál bajnokság után a nőknél az első tíz között csupán Henin, Mauresmo és Dokic nem tudta megtartani helyezését. Örvendetes, hogy a magyarok közül Mandula Petra ismét javított, már az 54. helyen áll. A férfiaknál Agassi visszaesett, Sávolt élete legjobbjaként a 83. pozíciót birtokolja.

Kedden Manduláék is bekapcsolódnak

Sport2002.01.14, 18:08

Utoljára közel három évtizeddel ezelőtt várták az ideihez hasonló hurráhangulatban a hazai Grand Slam-tornát az ausztrálok, elvégre Emerson, Laver, Newcombe és Roche érája óta most először kezdődött a férfi egyes kiemelési listája hazai világelső nevével.

Hewitt és Sampras is gyengélkedik

Sport2002.01.02, 17:29

Alapos orvosi vizsgálaton esik át Lleyton Hewitt, mert napok óta rosszul érzi magát, s szerdán is lázasan játszott az argentinok elleni Hopman-kupa mérkőzésen. Ezen a napon megszületett a torna eddigi legnagyobb meglepetése: az olasz teniszválogatott 2-1-re legyőzte a tavalyi döntős amerikai együttest. A 13-szoros Grand Slam-győztes amerikai Pete Sampras is gyengélkedik, az adelaide-i férfitenisz-tornán rögtön az első fordulóban kiesett.

Agassi nem vállal több Davis-kupa-szereplést

Sport2001.12.07, 19:30

Andre Agassi bejelentette, hogy a jövőben nem vállalja a játékot az amerikai Davis-kupa-csapatban.

Tom Gullikson lett Pete Sampras új edzője

Sport2001.12.06, 13:13

A férfiteniszezők között korábban világranglista-vezető amerikai Pete Sampras Tom Gulliksont, 1996-ban rákbetegségben elhunyt edzője, Tim ikertestvérét kérte fel arra, hogy a jövőben irányítsa a felkészülését.

Agassi élvezi az apaságot

Sport2001.11.28, 16:07

Andre Agassi bevallotta, hogy amióta apa lett, minden nap olyan számára, mintha karácsony lenne.

Grosjean nyert, Agassi kiesett

Sport2001.11.15, 13:39

Három mérkőzéssel folytatódott csütörtökön Sydneyben a férfi teniszezők 3,7 millió dollár összdíjazású Mesterek Kupája. A nyitó találkozón meglepetés született, mert az ATP Race-t egyelőre még vezető Gustavo Kuerten kétjátszmás, 1 óra 25 perces mérkőzésen kikapott a spanyol Juan Carlos Ferrerótól. A brazil játékos így már csak nyolc ponttal előzi meg a már biztos elődöntős ausztrál Lleyton Hewittot.

Hewitt legyőzte Agassit

Sport2001.11.14, 14:35

Még mindig nem dőlt el, hogy a két kihívó közül melyik veszi át Gustavo Kuerten világelső helyét az idei teniszszezon befejezését követően, ám tény, Lleyton Hewitt előnybe került. Az ausztrál teniszező ugyanis a sydneyi Mesterek Tornája második fordulójában legyőzte az amerikai Andre Agassit.

Agassi simán győzött a rangadón

Sport2001.11.12, 16:23

A John Newcombe-csoport két mérkőzésére kerül sor hétfőn Sydneyben a férfi teniszezők 3,7 millió dollár összdíjazású Mesterek Kupáján. A több mint 17 ezer férőhelyes sydneyi SuperDome közönségének nagy része csalódottan távozott a Mesterek Kupája második mérkőzése után: az amerikai Andre Agassi ugyanis a vártnál kisebb csatában, 1 óra 13 perc alatt győzte le az ausztrál Patrick Raftert a John Newcombe-csoport 1. fordulójának rangadóján.

Agassi, Hewitt és Rafter egy csoportba került

Sport2001.11.07, 10:44

Megtartották a jövő heti férfi Mesterek Tornája tenisztorna sorsolását, ahol az egyik csoport bombaerősre sikeredett, hiszen az amerikai Agassi mellett két ausztrál, Rafter és Hewitt, valamint a francia Grosjean kapott besorolást. Az UNESCO-díjjal kitüntetett brazil világelső, Kuerten a másik ágon küzd a győzelemért.

Ralf Schumacher gyereket nevel

Gphírek2001.11.05, 08:08

Ralf Scumacher magánélete tizenegy hónap alatt beteljesedett. Januárban megismerte Cora Brinkmannt, akit október 5-én titokban feleségül vett, 23-án pedig már meg is született első gyermekük, David. A BMW-Williams pilótája szerint a gyereknevelés nehezebb, mint a Forma-1.

Jaden Gil a kis Agassi neve

Sport2001.10.28, 09:16

"Hálásak vagyunk ezért a csodálatos ajándékért" - olvasható az Andre Agassi, Steffi Graf  házaspár által kiadott sajtóközleményben, huszonnégy órával első gyermekük megszületése után. A nem egészen nyolc hónapra született - ennek ellenére 50 centis és 2600 grammos, tehát normál súlyú - fiúcsecsemőnek a Jaden Gil nevet adták.

Sietett az Agassi-Graf bébi

Sport2001.10.27, 10:03

Öt nappal az esküvő után megszületett Steffi Graf és Andre Agassi gyereke. A kisfiú egészséges, 2600 gramm súlyú és kereken fél méter hosszú.

Megszületett Steffi Grafék gyermeke

Sport2001.10.27, 14:30

A Bild Zeitung szerint pénteken késő este megszületett Andre Agassi és Steffi Graf kisfia. A lap a teniszcsillagok közeli barátaira hivatkozva közölte a hírt.

Nem indul a címvédő a Fed-kupa döntőn

Sport2001.10.25, 16:38

Három tenisznagyság is lemondta szereplését a jövő heti, párizsi mesterversenyről. Az amerikai Andre Agassi és Pete Sampras, valamint az ausztrál Patrick Rafter családi okok, illetve sérülés miatt marad távol a rangos viadaltól. Ami a hölgyeket illeti: az Egyesült Államok válogatottja visszalépett a Fed-kupa döntőjétől.

Egy esküvő kulisszatitkai

Sport2001.10.24, 18:50

Hétfő délután óta Andre Agassi és Steffi Graf férfj és feleség. Az álompár álomesküvője - minden idők egyik legszerényebb szertartása volt a Las Vegas-i városházán. A világ teniszsportjának két kiemelkedő egyénisége a nagyközönség teljes kizárása mellett mondta ki a boldogító igent Michael Cherry békebíró irodájában.

Agassi nem indul Bázelben

Sport2001.10.19, 14:08

Két nappal azután, hogy a második fordulóban vereséget szenvedett a stuttgarti teniszviadalon, Andre Agassi fáradtságra hivatkozva lemondta a részvételt a hétfőn kezdődő bázeli tornán.

Hewitt vasárnap világelső lehet

Sport2001.10.18, 09:40

Kuti Kis Rita és Gubacsi Zsófia után Mandula Petra is elbúcsúzott a pozsonyi 140 ezer dollár összdíjazású tenisztorna első fordulójában. Az egyetlen még versenyben lévő magyar Gubacsi, aki párosban javíthat az amerikai Hopkins oldalán. A stuttgarti férfitornán Kuerten után Agassi is kiesett, így Hewitt vasárnapra akár világelső is lehet.

Agassi Melbourne-ben készül az Australian Openre

Sport2001.10.18, 15:30

Az egykori világelső amerikai Andre Agassi a január 9. és 12. között sorra kerülő melbourne-i meghívásos tornával készül az ausztrál nyílt teniszbajnokságra. A 2002-es idény első Grand Slam-versenye január 14-én kezdődik szintén Melbourne-ben.

Mandula Pozsonyban, Kuerten Stuttgartban búcsúzott

Sport2001.10.17, 22:09

Mandula Petra egyesben és párosban is búcsúzott az első fordulóban a pozsonyi tenisztornától. A stuttgarti mesterversenyen kiesett az első helyen kiemelt, világranglista-éllovas Kuerten. A brazilt Mirnyij, a fehérorosz óriás ütötte el három játszmában a továbbjutástól. A másodikként rangsorolt amerikai Agassit pedig a marokkói Arazi verte el meglepetésre, két szoros szettben.

Agassi végzete az apaság lehet

Sport2001.10.17, 15:26

Miközben Andre Agassi és Steffi Graf december közepére várja első gyermekük születését, az amerikai teniszsztár a karrierje miatt aggódik. A statisztikák szerint ugyanis nagyon kevés "apa" tudott gyermeke megszületése után Grand Slam-tornát nyerni. Több győzelemre pedig egyedül Jimmy Connors volt képes.