Andrási Miklós

címke rss

A GYSEV válthatja a MÁV-ot Nyugat-Magyarországon

Archívum2009.10.31, 08:46

A GYSEV érdeklődik a MÁV több mint 600 kilométer hosszú nyugat-magyarországi vasútvonala iránt - írja szombati számában a Népszabadság.

Sztrájkolnak a vasutasok kedd délelőtt

Itthon2009.10.26, 19:46

Rövid időn belül ismét sztrájk fogja megzavarni a vonatközlekedést, miután öt vasutas szakszervezet munkabeszüntetést hirdetett kedd délelőtt a 10 és 12 óra közötti időszakra. A sztrájk a MÁV mellett a GYSEV vonalait is érinti majd. A demonstrációval azokat a mellékvonalakat szeretnék megvédeni, amelyeket a kormány pazarlásra hivatkozva meg akar szüntetni. Az egyik vasúti szakszervezet, a VDSZSZ azt is közölte, a keddi sztrájk után a héten már nem tartanak több munkabeszüntetést. 

Magyarázza az igazgató cégével kötött szerződést a MÁV

Itthon2009.10.07, 19:40

Már Andrási Miklós MÁV-vezér kinevezése előtt megkötötték a szerződést azzal a céggel, ahol a vezérigazgató korábban dolgozott - állítja a vasúttársaság, amely a jelenlegi vezető korábbi cégének adott tanácsadói megbízást. Hozzátették, hogy a munkával elégedettek voltak, ezért nem kizárt, hogy újra igénybe veszik a cég szolgáltatásait.

MN: Korábbi cégét bízta meg a MÁV-vezér

Itthon2009.10.07, 00:30

MÁV-elnökké való kinevezéséig vezette Andrási Miklós azt a céget, amellyel később a vasúttársaság szakértői szerződést kötött - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a szerződés kifejezetten tartalmazza, hogy a tanácsadó cég független a vasúttársaságtól.

Andrási Miklós a MÁV új elnöke

Gazdaság2009.07.01, 10:41

Andrási Miklós, a Grid Zrt. igazgatója lett a MÁV Zrt. igazgatóságának elnöke, később pedig a cég vezérigazgatói posztját is megkapja a menedzser. Antali Károly jelenlegi kabinetfőnök közösségi közlekedési miniszteri biztos lesz.

Válsághíradó: politikai kockázatok, erősödő forint, csökkenő félelem-index

Archívum2009.07.01, 00:59

Az IMF a jövőre esedékes választásokra gondolva aggódik a Magyarország által vállalt program végrehajtása miatt. Rájárt a rúd a tőzsdékre, a forint viszont összességében erősödni tudott kedden. Bizonyos mutatók szerint már optimistának mondható a globális befektetői hangulat, eközben az amerikai fogyasztók ismét borúlátóbbak lettek. Hajnali válsághíradó.

Az ellenzéket szerelné le Bajnai az ősfideszes MÁV-vezérrel

Itthon2009.07.01, 18:48

A Fideszt is meglepte, hogy egy hozzájuk kötődő üzletembert választott ki a kormány a MÁV átszervezésére. Andrási Miklós kiválasztásában Bajnai Gordon miniszterelnöknek is szerepe volt, aki az üzletemberrel együtt járt egyetemre a nyolcvanas években. Andrásira egy ősfideszes úgy emlékszik, hogy "csináló ember, aki jó a terepen", és épp azért esett rá a kormány választása, hogy megelőzzék az esetleges ellenzéki támadásokat.

V�ls�gh�rad�: cs�cson a forint, �j M�V-vez�r, j�n az eur�k�tv�ny

Gazdaság2009.07.01, 22:54

Szerd�n 268 forint al� ment a bankk�zi piacon az eur� �rfolyama, emelkedett a t�zsdeindex, �j vez�re lett a magyar vas�tt�rsas�gnak, bez�rtak az orosz kaszin�k, �t�raztak az �fa-emel�s miatt a boltok �s bejelentett�k, hogy Magyarorsz�g m�g az id�n eur�k�tv�nyeket bocs�t ki. Cs�t�rt�k�n fontos kamatd�nt�sekre figyelnek a piacok.

Előző
  • 1
Következő