Amszterdam

címke rss

15 érdekesség az ősz várva várt mozis sztárparádéjáról, az Amszterdamról

Archívum2022.10.24, 17:29

Christian Bale, Margot Robbie, Robert De Niro, Chris Rock, Rami Malek, sőt még Taylor Swift is része annak az egészen pazar szereplőgárdának, amihez foghatót rég láthattunk mozivásznon, és aminek tagjai most egy 1930-as évekbeli fordulatos bűntörténetben brillíroznak. Összegyűjtöttünk egy nagy adag érdekességet az Amszterdamról.

Panelházba csapódott és felrobbant egy irányíthatatlan Boeing Amszterdamban

Archívum2022.10.05, 19:59

1992. október 4. fekete napként vonult be a holland főváros, Amszterdam életébe. Helyi idő szerint este fél hét után öt perccel a Bijlmermeer negyed lakói fenyegető sivítás, majd hatalmas robbanás hangjára riadtak fel. A megdöbbent szemtanúk egy erősen megdőlt, és vadul a föld felé száguldó Boeing 747-es Jumbo Jet órásgépet pillantottak meg, amely a kilencemeletes Groeneveen szalagházba csapódva felrobbant. A becsapódás nyomán óriási tűzgolyó emelkedett a magasba, az égő kerozin pedig pokoli lángszőnyegként terítette be a környéket. Mind a mai napig nem lehet tudni, hogy pontosan hányan vesztették életüket Hollandia legsúlyosabb léggi ...

Reneszánszukat élik a hálókocsis vonatok, mutatjuk hova utazhatunk Budapestről

Archívum2022.09.10, 08:15

Néhány évtized után újra reneszánszukat élik a hálókocsis vonatok Európában. Újabb és újabb nagyvárosokat összekötő alvókocsis járatok indulásáról érkeznek hírek, cikkek jelennek meg a kontinenst keresztül-kasul átszelő éjszakai vonatokról.

Idén Amszterdam érkezik Budapestre az Európai Hidak fesztivál keretében

Archívum2022.09.09, 12:01

A Metropole Orkest, az Amszterdami Concertgebouw Zenekara, Joep Beving és felejthetetlen mozikülönlegességek: a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar idén is megrendezi közös, immár közel egy évtizede életre hívott tematikus fesztiválját, amelynek fókuszában ezúttal Amszterdam áll. A szeptember 16-án kezdődő, változatos programokat kínáló eseménysorozaton az egyedülálló zenei csemegék mellett a közönség holland vonatkozású kultfilmek segítségével merülhet el Amszterdam gazdag kultúrájában.

134 év után elszállítják a csatornából Amszterdam legöregebb lakóhajóját

Archívum2022.08.26, 12:25

Valószínűleg még 1888-ban került Amszterdam Prinsengracht-csatornájába a város legöregebb lakóhajója, melyet 134 év után most elszállítanak a város központjából, amihez részlegesen el kell botani. A hajó állapota ugyanis nagyon leromolott, de magassága miatt a hidak alatt eredeti állapotában nem fér át.

Októberig biztosan korlátozzák az utasok számát ezen a repülőtéren

Archívum2022.08.02, 13:50

Az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtér szeptemberben és októberben is korlátozza az utasok számát, a következő hónapban naponta legfeljebb 67.500 utas indulhat el, októberben pedig 69.500 lesz a létszámhatár - írta kedden az NLtimes hírportál a légikikötő bejelentésre hivatkozva.

Minden képzeletet felülmúl a hollandok biciklis életstílusa

Archívum2022.07.14, 01:25

Hollandiában mindenki kerékpározik. Tényleg mindenki: gyerekek, idősek, diákok, spicces emberek, gazdagok és szegények, elegáns ruhás és magassarkút viselő nők, gyerekeket szállító szülők, öltönyös férfiak, kutyáikat fuvarozó gazdik, és még sorolhatnánk. A felnőttek évente körülbelül 1000 kilométert pedáloznak, a tinédzserek pedig kétszer annyit, azaz igen, 2000 kilométert!

Az utolsó pillanatban fújták le a Rolling Stones amszterdami koncertjét

Archívum2022.06.13, 21:13

Pár órával a kezdés előtt fújták le a Rolling Stones hétfő esti amszterdami koncertjét Mick Jagger koronavírus-fertőzése miatt.

Mennyibe kerül Amszterdam egy nap alatt?

Archívum2022.04.22, 16:16

Amszterdamra egy nap is kevés, vagy mégsem? Európa egyik legszebb és legnyüzsgőbb városa rengeteg élménnyel és látnivalóval várja a turistákat. Nekem mindössze egy napom maradt a holland fővárosra, lássuk ebbe mi minden fért bele. 

Több százezer angolnát akartak Ázsiába csempészni

Archívum2022.04.16, 17:11

Mintegy 300 ezer fiatal angolna Ázsiába csempészését akadályozták meg az amszterdami Schiphol repülőtér vámosai.

Fegyveres férfi ejtett túszokat az Apple egyik amszterdami üzletében - videó

Archívum2022.02.23, 09:27

Fegyveres férfi ejtett túszokat kedden Amszterdam belvárosában egy Apple-üzletben.

11 órán át rejtőzködött egy potyautas egy repülőgép futóműaknájában - csoda, hogy életben van

Archívum2022.01.23, 19:47

Mintegy tizenegy órát töltött egy potyautas egy teherrepülőgép futóműaknájában - közölte vasárnap a holland katonai rendőrség.

Úgy néz ki ez a ház, mintha kiütötték volna az oldalát - képek

Archívum2021.12.30, 07:57

Rendhagyó formájával mindenkit meghökkent az az épület, amelyet hamarosan átadnak Amszterdamban. Messziről ugyanis úgy néz ki, mintha lerombolták volna a falát.

Meglepő módszerrel tartanák távol a madarakat az amszterdami repülőtértől

Archívum2021.10.01, 14:33

Disznókkal próbálják távol tartani a madarakat az amszterdami Schiphol repülőtér kifutópályáiról és a környékről, megelőzendő, hogy azok összeütközzenek a repülőgépekkel.

"Az eszem tudja, hogy el kell engednem a kezed, de a szívem összefacsarodott" - Nehezen viseli a különválást Polgár Tünde

Archívum2021.09.03, 08:29

Polgár Tünde fiának élete óriási mérföldkőhöz érkezett. Dani Amszterdamban kezdi meg az egyetemet, amelyet kettejük közül egyelőre az édesanyja visel nehezebben.

LMBTQ-díjat nyert a fétisszex-felszerelésbe öltözött férfiak által körülvett kislány fotója

Archívum2021.08.13, 14:57

Egy botrányos fotó nyert díjat egy hollandiai Pride-rendezvényen. A fotón egy holland kislány látható fétisbőrszerelésbe öltözött felnőtt férfiak gyűrűjében. Mivel az LMBTQ-felvonulás szervezői szerint a fotós által megörökített "ikonikus" kép tökéletesen kifejezi a „büszkeséget" és a sokszínűséget, ezért a fotóst 2500 euró jutalomban részesítették – írja a The Daily Wire.

Megnyílt a világ első háromdimenziós nyomtatással készült acélhídja Amszterdamban - fotók

Archívum2021.07.16, 12:33

Robot nyitotta meg csütörtökön a világ első háromdimenziós nyomtatással készült acélhídját Amszterdamban. A gyalogos híd, amelyet négy évig készítettek az MX3D holland cég vezetésével, egyfajta "élő laboratórium" lesz. A hídba telepített szenzorok hatalmas hálózatával a londoni Imperial College kutatói mérni fogják, megfigyelik és elemzik, miként reagál a gyalogos forgalomra a 12 méter hosszú szerkezet - olvasható a Phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportálon.

Az életéért küzd az Amszterdamban meglőtt bűnügyi újságíró

Archívum2021.07.07, 10:35

A holland NOS értesülései szerint kedd este az utcán lőttek rá Peter R. de Vries holland bűnügyi újságíróra Amszterdamban, kritikus állapotban szállították kórházba.

Bemutatták a holland király arany hintóját - videó

Archívum2021.06.17, 16:52

Több mint öt éven át tartó restaurálás után bemutatták Vilmos Sándor holland király sokat vitatott arany hintóját az Amszterdam Múzeumban. Csütörtökön maga az uralkodó nyitotta meg a kocsi történetét bemutató tárlatot.

Csatornahajók és óriáshinta várja a szurkolókat a focilázban izzó Amszterdamban

Archívum2021.06.12, 10:13

Amszterdamban mindig van mit csinálni. A holland főváros a globális válság idején is a kultúra, a szórakozás és a szabadtéri programok központja maradt. Ehhez pedig most hozzáadódik a futball-láz, amire már hónapok óta készül a város. És bizony a külföldi szurkolóknak az Eb-meccseknek helyet adó stadionon kívül is lesz mit nézni és kipróbálni.

A csodálatos Puskás Aréna várja a labdarúgó Eb világsztárjait

Archívum2021.06.11, 12:46

A 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságot június 11. és július 11. között Budapesten, Londonban, Münchenben, Bakuban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Glasgow-ban és Sevillában rendezik. A 11 város és ország közül 7 városban és 6 országban ezelőtt sosem rendeztek Európa-bajnoki meccset. Az Origo most a budapesti Puskás Arénát, a sevilla-i La Cartuját, a bukaresti Nemzeti Stadiont, az amszterdami Johan Cruijff Arenát, a glasgow-i Hampden Parkot, és a koppenhágai Telia Parken stadiont mutatja be.

Apa, kezdődik!

Archívum2021.06.11, 14:34

Egy éves csúszás után, de június 11-én végre kezdetét veszi a labdarúgó Európa-bajnokság. Egy hónapnyi futball-dömping vár ránk, de ami talán a legfontosabb, Magyarországnak is szoríthatunk a kontinenstornán, ráadásul Budapesten négy mérkőzést is rendeznek.

A tervezettnél több néző lehet az amszterdami Eb-meccseken

Archívum2021.06.01, 18:18

Az eddig tervezett 12 helyett 16 ezer szurkolót engednek be a jövő hét pénteken kezdődő, részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság amszterdami mérkőzéseire.

Előző
Következő