amputáció

címke rss
Amputálták Britney Spears édesapjának lábát: fertőzéssel szállították kórházba

Amputálták Britney Spears édesapjának lábát: fertőzéssel szállították kórházba

Britney Spears édesapját, Jamie Spearst kórházba szállították, miután súlyos fertőzést kapott. Egyes források azt állítják, hogy amputálni kellett a lábát.

Így van most a színpadon súlyosan megsérült Besenczi Árpád

Tévé2023.12.07, 13:23

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, megsérült Besenczi Árpád színművész a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház november 17-i előadása közben, a színész jobb gyűrűsujja félig leszakadt. A művész fia is szerepelt a darabban, látta, ahogy édesapja összeesett a fájdalomtól. Besenczi Árpádot megműtötték, a legfrissebb hírek szerint már kivették a varratokat, de mint kiderült, sok mindent nem tud még csinálni, például vezetni sem.

Igazi csoda ez a kislány: amputálták a lábát, de 10 héttel később már táncolt

Life.hu2023.12.06, 10:17

Az orvosokat is meglepte annak a kislánynak az akaratereje, akinek fűnyíró vágta le a lábát. A végtag annyira roncsolódott, hogy amputálni kellett, de a kis Alys a műtét után 10 héttel már táncolt.

"Le kellett vágni a lábamat, pedig csak náthás voltam"

Life.hu2023.10.19, 14:46

Amikor a 33 éves Allison Millernek fájni kezdett a feje, majd kapart a torka, azt hitte, hogy megfázott. Azt hitte, pár napot ágyban tölt, és jobban is lesz, ahogy azelőtt mindig. Nem is tévedhetett volna ettől nagyobbat.

Amputálni kellett a Grand Slam-döntős teniszező végtagját

Sport2023.10.19, 13:34

Egy fertőzés következtében amputálni kellett a korábbi kiváló teniszező, majd teniszedző, Peter Lundgren bal lábát.

Horrorbaleset: Amputálni kellett egy nő lábát, mert beszorult a mozgólépcsőbe

Nagyvilág2023.06.29, 13:32

Szörnyű baleset történt a bangkoki repülőtéren, amputálni kellett egy utas lábát, miután beszorult egy mozgólépcsőbe.

Egyfajta díjként adták át a levágott kezeket

Tudomány2023.04.02, 18:52

Egy most publikált, új tanulmányban a szakemberek összesen tizenkettő egyén levágott jobb kezét elemezték oszteológiai módszerekkel, amellyel feltártak egy ókori egyiptomi trófeaszerzési gyakorlatot. A régészek a levágott jobb kezeket három gödörben fedezték fel az északkelet-egyiptomi Avaris/Tell el-Dab'a-i hükszosz palota udvarán.

Újra tanul ülni és nyelni a minden végtagján amputált olimpiai bajnok sportoló

Sport2023.03.29, 12:29

Egye jobb hírek érkeznek a minden végtagján amputált olimpiai bajnok orosz műkorcsolyázóról, Roman Kosztomarovról. Orosz lapk egybehangzó értesülése szerint pozitív változások figyelhetőek meg az állapotában, a hosszú hetek óta tartó mesterséges táplálás után újra kell tanulnia rágnia és nyelnie, de mivel sokáig feküdt, így az önálló felülés is gondot okoz még számára.

Üzenetet küldött a kórházból a minden végtagján amputált olimpiai bajnok sztársportoló

Sport2023.03.27, 17:08

Javul az állapota a minden végtagján amputált olimpiai bajnok orosz műkorcsolyázónak, Roman Kosztomarovnak. A hírt a barátja, egykori versenytársa, Ilja Averbukh jelentette be, aki szerint már hangüzenetet is küldött a sztársportoló.

Újabb amputáción esett át az olimpiai bajnok sztársportoló

Sport2023.03.24, 17:09

Ismét életmentő műtéten esett át az oimpiai bajnok orosz műkorcsolyázó, Roman Kosztomarov: ezúttal a bal kezének ujjait kellett amputálni a vérmérgezés továbbterjedésének elkerülése érdekében.

Vádat emeltek a nő ellen, akinek a kutyája olyan súlyosan bántalmazott egy biciklist, hogy amputálni kellett az alkarját

Life.hu2023.03.21, 17:29

Vádat emeltek egy nő ellen, akinek kutyája kiszabadult a kennelből és a nyitott kapun át az utcára kijutva rátámadt egy kerékpározó nőre - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Újra amputálni kellene az olimpiai bajnok sztársportolót, de nem biztos, hogy túlélné

Sport2023.03.13, 13:43

A korábban már minden végtagján amputált orosz műkorcsolyázónak, Roman Kosztomarovnak a hírek szerint újabb amputációra lesz szüksége, de a szervezete egyelőre nem áll készen erre a beavatkozásra - jelentette be az Izvesztyia egyik forrása. 

Amputált végtagok, teljes bénulás, szörnyű halál - tragikus sorsú sportolók története

Sport2023.03.01, 05:57

Az egész világot sokkolta az a szörnyűség, ami az olimpiai bajnok orosz műkorcsolyázóval, Roman Kosztomarovval történt. A 2006-os téli ötkarikás játékok jégtáncbajnoka januárban súlyos tüdőgyuladással kórházba került, azóta mindkét lábát és mindkét kézfejét amputálni kellett. A korábbi klasszis sportoló jelenleg élet-halál között lebeg, már a látását is elveszítette az egyik szemére. Az orosz jégtáncos drámai helyzete kapcsán összeállításunkban olyan élsportolókat mutatunk be, akik elveszítették a végtagjukat, illetve lebénultak, így örökre megváltozott az életük. Voltak olyanok, akiken már nem lehetett segíteni, de akad példa olyannokra ...

Mindkét lábát és karját amputálták az orosz olimpikonnak

Life.hu2023.02.27, 22:33

Az olimpiai bajnok, többszörös világ- és Európa-bajnok egykori jégtáncos, Roman Kosztomarov januárban került kórházba tüdőgyulladással. Ezután lélegeztetőgépre került, az állapota azonban romlani kezdett.

Haldoklik az összes végtagján amputált olimpiai bajnok

Sport2023.02.21, 18:05

Az egykori klasszis orosz műkorcsolyázó, az összes végtagján amputált Roman Kosztomarov egyre rosszabb állapotban van. A 46 éves sportoló nemrég agyvérzést kapott és szinte csodára lenne szüksége ahhoz, hogy ezek után életben maradjon.

Megvadult kutya harapta át a nő karját Bács-Kiskunban - Amputációra volt szükség

Life.hu2023.02.16, 09:49

Tázláron, a Kecskeméti utcában támadt egy kerékpározó nőre egy kutya. A nő leesett a bicikliről, a kutya átharapta a felkarját, amit később amputálni kellett. Az állat gazdája egy 53 éves nő, aki ellen gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytattak eljárást - írja a police.hu.

Egy olimpiai bajnok újabb szörnyű hírt kapott, egy másikról sokkoló információ derült ki

Sport2023.02.11, 08:04

Az egyetemes kerékpársport és a magyar műkorcsolyázás is gyászolt pénteken, de több olimpiai bajnok sportolóról is megdöbbentő információk derültek ki.

Egy kevésbé ismert eljárás vethet véget az amputációknak

Tudomány2022.12.14, 12:08

Egy kevéssé ismert eljárás eredményességét javíthatja a Semmelweis Egyetem új kutatása, mely a világon elsőként hasonlította össze szervdonorokból nyert vénák és artériák hatékonyságát alsó végtagi perifériás érbetegség utolsó stádiumában lévő betegeken. Az értranszplantáció kevéssé vizsgált terület, ám fontosságát és a kutatás jelentőségét mutatja, hogy érszűkülettel világszinten 200 millió ember küzd, akik harmadánál számítanak végállapot kialakulására. Magyarországon évente 4000-4500 amputáció történik – ezek egy része a fenti eljárással kivédhető volna.

Amputálni kellett az X-Faktor győztesének lábát

Life.hu2022.09.15, 20:40

Sarah Nücken férjével, Steffen Brücknerrel alapította a Mrs. Greenbird nevű együttest, mellyel meg is nyerték 2012-ben a tehetségkutatót. 

Jó hírek érkeztek a Sziget Fesztiválon lezuhant artistalányról: mégsem kell amputálni a lábait

Life.hu2022.08.15, 11:36

Ahogy azt a Life.hu is megírta, péntek délután a La Burrasca francia társulat egyik művésze egy daruról a mélybe zuhant.

Amputálni kellett A Nagy Ő versenyzőjének jobb lábát (18+)

Life.hu2022.06.27, 09:46

A drasztikus beavatkozásról saját maga számolt be a közösségi oldalán, ám a fotókon cseppet sem tűnik megtörtnek.

Egy apró vágás miatt amputálták az ötgyerekes apa karját

Nagyvilág2022.06.25, 17:30

Az ötgyerekes apa azt hitte, hogy influenzás, de kiderült, hogy szepszise van. Egy banális sérülés miatt végül amputálni kellett a jobb karját.

Járóbottal nyomta a gázpedált a sülysápi ámokfutó: balesetet is okozott

Life.hu2022.06.14, 21:46

Sima közúti balesethez riasztották múlt héten a rendőröket. A helyszínre kiérkező járőrök azonban nem voltak felkészülve arra, hogy a koccanást okozó, vétkes sofőrnek jobb lába hiányzik, és saját járóbotjával kezeli a gázpedált.

Döbbenet: egy 17 évvel ezelőtti parányi vágás miatt amputálták egy nő lábát

Life.hu2022.06.13, 21:59

Ki hinné, hogy egy papírlap által okozott vágáshoz hasonló sérülés végül végtagvesztéshez vezethet?

Amputálták egy férfi altestét: most mindenki arról faggatja, hogy képes-e szeretkezni (18+)

Life.hu2022.05.19, 20:32

Borzalmas balesetet szenvedett munkahelyén egy amerikai fiatal. Loren Schauers építőmunkásként dolgozott, amikor beszorult egy négytonnás targonca alá. A jármű szinte kettévágta.

Kettévágott egy targonca egy húsz éves amerikai férfit, mégis teljes életet él

Nagyvilág2022.05.16, 15:33

2019-ben súlyos balesetet szenvedett a 20 éves Loren Schauers. A montanai férfi egy építkezésen dolgozott, ahol egy targonca olyan súlyos sérüléseket okozott neki, hogy deréktól lefelé amputálni kellett a testét. Sokáig az orvosok sem hittek a túlélésében, de a fiatal férfi felépült és felesége is kitart mellette - írja a DailyStar.

Elvesztette jobb lábát és kézfeje egy részét a vonatbaleset túlélője (18+)

Life.hu2022.04.06, 08:17

Az egész országot sokkolta az öt halálos áldozattal járó mindszenti vonatbaleset, amelyről napvilágra került egy megrázó videófelvétel. A vasúti balesetek többsége elkerülhetetlen, azonban nemcsak Magyarországon történnek ehhez hasonló esetek.

"Remélem, csak baleset volt" - Mondta a 9 éves kislány, aki elvesztette a karját a háborúban

Life.hu2022.03.17, 10:06

A 9 éves Sasha, szülei és a nővére múlt héten megpróbáltak elmenekülni a háború borzalmai elől, azonban Hostomelben, Kijev egyik elővárosában lőni kezdék az autójukat. Az édesapa meghalt, az anyukának és a két gyereknek sikerült elinalni.

Amputálni kellett mindkét lábát, miután megette szobatársa maradékát

Life.hu2022.02.22, 13:57

Egy amerikai egyetemista azután lett rosszul, hogy megette az előző estéről maradt vacsorát, amelyet szobatársa hagyott az asztalon. Nem gondolta volna, hogy a csak nemrég rendelt étel majdnem a halálát okozza.

Romlott gyorsételt evett, ami ezután következett, az örökre megváltoztatta az életét

Nagyvilág2022.02.20, 16:29

A fiú azután lett rosszul, hogy megette egyik barátja gyorséttermi maradékát. A kórházba szállítás után vérmérgezést állapítottak meg nála és amputálták az egyik lábát - írja a Dailystar.

A beteg egészséges lábát amputálta véletlenül az orvos: súlyos következménye lett

Life.hu2021.12.05, 21:37

Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértéssel vádolják a 43 éves sebészt, aki véletlenül a 83 éves beteg egészséges lábát amputálta a sérült helyett.

1 millió forintnyi összegre büntettek meg egy osztrák orvost, mert rossz lábat amputált

Nagyvilág2021.12.02, 10:52

Műhiba miatt kapott súlyos büntetést egy osztrák orvos - írja a The Guardian.

Hatévesen amputálták az egyik lábát, mégis sikeres modell lett belőle - Fotó

Life.hu2021.10.19, 09:43

A modell és divattervező, a 29 éves Cherie Louise hatéves volt, amikor csontrákot diagnosztizáltak nála. Amputálni kellett a bal lábát és a medencéjének a felét, hogy megmentsék az életét. 

Ritka rákfajta miatt kellett amputálni Judit lábát, elmeséli nekünk

Gyogyzona.hu2021.09.13, 22:20

A szarkóma, a kötőszöveti daganat ritka és igen rosszindulatú kórkép, a belőle való a gyógyulásra szinte egyetlen esély van: az érintett végtagot amputálni kell. 35 évesen, kétgyermekes édesanyaként, nem sokkal a testvére halála után szembesülni ezzel a diagnózissal - ez több mint megrázó.

Zebrán gázolás: a hős édesanya testével védte kisbabáját

Life.hu2021.08.20, 15:41

A 24 éves hős édesanya, az utolsó pillanatban dobta arrébb 5 hónapos kisbabáját, amikor a zebrán egy autó nagy sebességgel közeledett feléjük. A kisbabának nem esett baja, az édesanya azonban súlyosan megsérült, az egyik lábát amputálni kellett és a másik lába is veszélyben van.

Drámai: a kisfiú könyörgött szüleinek, vágják le a lábát, hogy normális gyerek lehessen

Life.hu2021.08.20, 15:37

Thomas O'Toole születési rendellenességgel jött a világra, melynek következtében az egyik lába 90 fokos szögben állt, ami megkeserítette az életét. A kisfiú 9 évesen azt kérte a szüleitől, hogy amputálják a lábát. 

Hihetetlen, de igaz: Egy amputált lábnak keresik a gazdáját a rendőrök - 2 éve bukkantak rá

Life.hu2021.07.16, 15:04

Egyszerűen felfoghatatlan, de már két éve nem találják az amputált láb tulajdonosát.

A vércse bal lábát és jobb lábfejét is amputálni kellett

Tudomány2021.05.24, 15:03

Áramütött vércsék végtelen sora érkezett az elmúlt időszakban a Székesfehérvár-Sukoró Vadmadárkórházba. Közösségi oldalukon legutóbb a közelmúltban hozzájuk érkezett lakót mutatták be: Sese - azaz se láb, se szárny - a vadmadárkóház legújabb tagja a hónapok óta tartó küzdelem után most már jobban van.

Tévedésből a másik lábát amputálták egy osztrák férfinak

Nagyvilág2021.05.21, 15:58

Egy osztrák idős férfinak kedden tévedésből nem a rossz lábát amputálták - számoltak be a DAZH hírportálon. 

18 évesen amputálták lábait - így is sikeres modell lett a gyönyörű nő

Life.hu2021.03.03, 15:51

A Németországban élő 37 éves modell és édesanya, Hülya Marquardt, veleszületett végtaghiánnyal és deformitással született, de így is teljes életet él.

Súlyos, eddig ismeretlen szövődménye lehet a koronavírusnak

Life.hu2021.02.14, 10:42

3 ujját vágták le egy idős olasz hölgynek, mert azok elhaltak, kiderült, hogy ez is a koronavírus fertőzés szövődménye. 

Mindkét kezét amputálni kellett egy hentesnek horrorbalesete után

Nagyvilág2021.01.22, 12:14

Testének hatvan százaléka megégett egy Londonban élő, romániai hentesnek, miután súlyos motorbalesetet szenvedett tavaly nyáron - írja a Metro.

Döbbenet: amputáltatni akarja az orrát és a füleit, mert úgy lesz tökéletes a külseje

Life.hu2020.11.30, 14:49

Több mint 8 millió forintnyi összeget költött magára a német férfi, az arcára egy puzzle-t tetováltatott, de több testmódosításon is átesett. Most azt tervezi, hogy amputáltatja a fülét, az orrát, és az ujjait.

Édesanyja ment át fűnyíróval a 6 éves kisgyereken: amputálni kellett a lábát - Videó

Life.hu2020.08.13, 09:26

Jonah Douglas épp a kertben játszott, amikor édesanyja a fűnyíró traktorral véletlenül átment rajta. Könnyen megelőzhető lett volna a tragédia, érthetetlen, hogy mégis miként történhetett meg.

Amputálni kellett a háztartási balesetet szenvedő kapus lábát

Sport2020.07.04, 15:54

Amputálni kellett a kolumbiai futballkapus, Johanis Menco egyik lábát, miután végtelenül szerencsétlen balesetet szenvedett a saját otthonában.

Amputálni kellett a rák miatt az álla egy részét, de a férfi így is boldog

Life.hu2020.06.04, 10:24

Az aktív életet élő Lorenz Dries esti futása alatt kezdett erős fájdalmat érezni az állában. Ekkor még nem sejtette, hogy ez később arca deformálódásához fog vezetni.

18 évesen elvesztette az összes végtagját - Videó

Life.hu2020.04.07, 17:05

Kaitlyn Dobrow szervezetét megtámadta egy ritka bakteriális fertőzés, ezért mind a négy végtagját amputálni kellet.

Amputálták Demeter György zenész lábát

Life.hu2020.03.03, 12:21

Térd alatt amputálták Demeter György zenész bal lábát.

Judy nehéz időszakáról vallott: "Az életet választotta apukám"

Life.hu2020.02.27, 08:05

Judy embert próbáló időszakon van túl: édesapjának a közelmúltban egy érszűkület miatt amputálni kellett a lábát.

Menyéttámadásban vesztette el végtagjait egy nő

Life.hu2020.02.24, 09:12

Csaknem belehalt egy menyéttámadásba egy dél-afrikai nő.

Amputálni kellett magyar pingpongozó, Szvitacs Alexa karját - De így sem adta fel olimpiai álmait!

Life.hu2019.10.24, 15:55

Szvitacs Alexa Európa- és világbajnoki érmes pingpongozó tavaly augusztusban kapott vérmérgezést, aminek következtében amputálni kellett bal alkarját és az összes lábujját. 

Fidel Castro krokodiljának harapása miatt amputálták egy svéd férfi karját

Archívum2019.09.13, 19:29

Fidel Castro hajdani kubai vezető tulajdona volt az a krokodil, melynek harapása miatt amputálták egy svéd férfi karját - írta egy svéd napilap.

Horrorsérüléséről vallott az Ázsia Expressz sztárja, Bohos Kornél

Archívum2019.09.05, 13:25

Bohos Kornél korábbi horrorsérüléséről vallott: csaknem elvesztette a lábát.

Megszólalt az apa, akinek a fiának lábát egy házilag készített fűrész vágta le

Itthon2019.07.11, 13:36

Sírás nélkül nem tud beszélni a borzalmas napról Sándor, akinek a gondatlansága miatt szétroncsolta a fűrészgép hároméves kisfia lábát. Sanyika nem érti, miért különbözik a társaitól – írja a Bors. A kisfiú most protézissel éli mindennapjait. Tavaly január 11-én szaggatta le a bal lábát egy traktorral hajtott fűrészgép.

Amputáltatni akarja a kezeit a faember-szindrómával küzdő bangladesi férfi

Archívum2019.06.26, 14:58

Arra kérte orvosait a faember-szindrómával küzdő bangladesi férfi, hogy amputálják a végtagjait.

Levágatja a kezeit a bangladesi faember

Tudomány2019.06.25, 13:58

Amputáltatni akarja karjait az a 29 éves bangladesi férfit, aki évek óta fakéregszerű daganattól szenved végtagjain, hogy megszabaduljon állandó fájdalmaitól.

Tampon miatt amputálhatták Szvitacs Alexa asztaliteniszező végtagjait

Archívum2019.06.07, 09:39

Bal karját és az összes lábujját amputálni kellett Szvitacs Alexa asztaliteniszezőnek. Toxikussokk-szindrómával diagnosztizálták, amelyért a menstruációkor használt tampon lehetett a felelős. Most új célokat tűzött ki maga elé. 

Így él ma a férfi, akinek egy fogászati kezelés után amputálták minden végtagját

Archívum2019.05.26, 06:58

Még 1999-ben vett részt fogászati kezelésen Tom Ray. Ínyét megsértették a kezelés során, nem sokkal később kómába esett, majd minden végtagját amputálták.

Az amputációk megelőzéséért jelent meg ingyenes telefonos alkalmazás

Itthon2019.04.30, 06:22

Egy új, ingyenes telefonos alkalmazás jelent meg, amelynek a célja, hogy a veszélyeztetett embereknek segítsenek elkerülni a cukorbetegség és a vénás keringési betegségek okozta szövödmények miatti esetleges végtag-amputációt - írta a Magyar Hírlap kedden.

Túlzásba vitte a körömrágást egy fiatal lány, amputálni kellett az ujját

Archívum2019.04.12, 12:47

Az iskolai stressz miatt kezdte rágni a körmét a 20 éves Courtney Whithorn. A rossz szokás addig fajult, hogy a bőrrák egy ritka fajtája támadta meg a kezét, a hüvelykujját pedig amputálni kellett. 

Amputálták egy indiai férfi péniszét az után, hogy két napig merevedése volt (18+)

Archívum2019.04.05, 19:51

Egy indiai férfinak amputálni kellett a péniszét az után, hogy két teljes napon át merevedése volt.

Átfogó intézkedési tervek az amputációk csökkentése érdekében

Itthon2019.03.22, 06:24

Részletes javaslatot készített az Emberi Erőforrások Minisztériuma az érintett szakmákkal közösen az alsó végtagi amputációk számának csökkentésére a Magyar Nemzet cikke szerint.

Az érintés érzetét adó művégtagot fejlesztettek ki svájci kutatók

Tudomány2019.02.22, 21:52

Az érintés érzetét adó művégtagot fejlesztettek ki svájci kutatók, annak térbeli helyzetét is érzékelhetik a páciensek.

Amputálni kellett egy nő ujját azután, hogy manikűrösnél járt

Archívum2019.02.05, 17:38

Nagyon megjárta egy ausztrál nő, akinek elrontották a manikűrjét és az elfertőződött seb miatt amputálni kellett az egyik ujját.

Todd LaTourette bejelentette: nincs háborús sérülés, magának vágta le a karját

Archívum2018.11.05, 18:04

A világszerte népszerű karakterszínész, Todd LaTourette éveken át azt terjesztette, hogy háborúban veszítette el a karját, ám most egy műsorban bevallotta: saját magának vágta le. A színész bipoláris személyiségzavarban szenved. 

Titokzatos múmia titkait fürkészik magyar tudósok

Tudomány2018.10.27, 14:33

A budapesti világ múmiái kiállításon látható egy olyan férfi múmiája, akinek az élete és halála is csupa rejtély. A kutatók a következő hónapokban próbálják megfejteni az „erdélyi múmia" titkait.

Amputálni kellett Máté Roland riporter bal lábát

Archívum2018.10.26, 10:00

Július végén kellett amputálni Máté Roland bal lábát. A népszerű riporter most arról mesélt, hogyan változott meg azóta az élete.

Ittas vezetés ellen kampányol a férfi, akinek a péniszét is amputálták autóbalesete után

Archívum2018.10.24, 16:44

Egy autóbaleset következtében elvesztette a lábait és a péniszét. Joe most az ittas vezetés ellen kampányol.

Leharapta barátnője száját, mert a nő szakítani akart vele

Nagyvilág2018.10.21, 18:09

A férfi úgy tett, mintha meg akarná csókolni a nőt, ekkor harapta meg. Családon belüli erőszak miatt ítélte el a bíróság, tizenkét éves börtönbüntetésre.

Hős lett az amputált lábú magyar triatlonista

Sport2018.08.07, 07:28

Élete legnehezebb döntését hozta meg 2004-ben Czene Gábor: motorbalesetét követően választania kellett, hogy amputálják-e a lábát, vagy sem. Az akkor 25 éves fiatalember fájdalmas, ám racionális döntést hozott, és az amputáció mellett döntött, mára pedig országos bajnok egy speciális végtagpótlással – számolt be a Blikk. 

Így érzi magát most a férfi, aki levágatta a péniszét (18+)

Life.hu2018.08.05, 08:59

A Gelding nevet használó férfi jó ideje herék és pénisz nélkül éli az életét. Elmesélte, miért érzi így magát jobban a bőrében.

Kutyanyálban lévő baktérium okozta a szörnyű fertőzést

Tudomány2018.08.02, 20:35

A kutyája nyála okozta ritka fertőzés miatt amputálni kellett egy amerikai férfi mindkét lábát és kezét.

Sebet ejtett a lábán a nő, kiderült, hogy cukorbeteg és amputálni kellett a végtagot

Life.hu2018.07.21, 18:29

Amikor a 43 éves Tanya Czernozukow megvágta borotválás közben a jobb lábát, még nem gondolt semmi rosszra. A seb azonban csak nem akart begyógyulni...

Amputációja után öngyilkos akart lenni az egykori sportoló, Csukrán Mihály

Archívum2018.07.04, 09:21

Amputálták a lábát, majd öngyilkosságot kísérelt meg Csukrán Mihály. Az egykori sportoló ma már újra összeszedte magát, tele van tervekkel: kerekesszékkel akar elindulni a következő maratonon.

Trambulinbajnok lett a végtagok nélkül élő lányból

Archívum2018.06.21, 18:54

Trambulinbajnok lett Isabelle Weall, aki még gyermekkorában vesztette el végtagjait.

Saját amputált lábát tálalta fel egy férfi a barátainak (18+)

Life.hu2018.06.14, 11:36

Baleset után kellett amputálni egy férfi lábát, aki úgy döntött, megtartja testrészét. Fontolgatta a preparációt, ám végül úgy döntött: elfogyasztja vállalkozó szellemű barátaival együtt. 

Ördög Nóra és Nánási Pál kutyájának lábát amputálni kellett

Archívum2018.06.02, 10:34

Családtagnak számít Pityu, a kutya Ördög Nóra és Nánási Pál családjában. Legutóbbi videójukban arról meséltek, hogy kedvencük egyik lábát amputálni kellett, daganatot találtak rajta. 

Már 3 éves a kisfiú, akinek a lábát a szülei kegyetlensége miatt amputáltak (18+)

Life.hu2018.05.16, 08:20

Immár 3 éves az a brit kisfiú, aki szülei kegyetlensége miatt veszette el mindkét lábát.

Megrázó videó - Pitbullok támadták meg az utcán, amputálni kellett a karját

Nagyvilág2018.05.10, 13:17

Az ötvennégy éves asszonyt négy pitbull támadta meg az utcán Oklahoma City egyik kertvárosi részében. A nő elvesztette jobb karját a támadásban, és lehet, hogy az egyik lábát is amputálni kell. Az egyik kutyát később a rendőröknek le kellett lőniük. Erről felvétel is készült. 

Lisa Scheer lábát amputálták, gyönyörű modell lett belőle

Life.hu2018.05.07, 14:37

Csontrák miatt amputálni kellett Lisa Scheer egyik lábát, aki ennek ellenére sem adta fel az álmait és modell lett belőle.

Karját vesztette egy férfi munkahelyi balesetben, Borsodban

Itthon2018.04.26, 14:24

Maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy cég vezetőjével szemben, miután egy munkahelyi baleset nyomán a társaság egyik betanított munkása elvesztette a karját - tájékoztatta a vádhatóság az MTI-t csütörtökön.

Toxikus sokk szindróma miatt amputálták a szexi modell lábát: fotók! (18+)

Archívum2017.12.18, 13:57

Döbbenetes dolog miatt veszítette el a lábát a sikeres modell, Lauren Wasser.

Deák Bill Gyula őszinte vallomása: megpróbált öngyilkos lenni

Life.hu2018.02.28, 14:53

Lábamputációja után öngyilkos akart lenni Deák Bill Gyula, szerencsére azonban sikerült megmenteni az életét. Nehéz időszakáról most vallott az énekes.

Isabelle Weall a sportoló, akinek leamputálták a végtagjait: fotó! (18+)

Archívum2017.11.24, 14:15

A 14 éves tinilány minden határt és fizikai korlátot ledöntött: megvalósította a sokak számára lehetetlennek tűnő álmot.

Amputálni kellett egy férfi péniszét (18+)

Archívum2017.11.09, 19:35

Az 52 éves férfi nemi szervét el kellett távolítani, miután egy hétig tartott az erekciója. 

Pallavicini Zita őrgrófnő jobb karja kiszakadt a helyéről

Archívum2017.11.02, 16:52

Pallavicini Zita őrgrófnő kapott egy második esélyt az élettől: túlélt egy borzalmas autóbalesetet, amelyben leszakadt a jobb karja.

A világ minden tájáról posztol a műlábas túrázó

Archívum2017.07.15, 14:03

Nem mindennapi gondolkodás jellemző arra a fiatal lányra, akinek gyermekkorában leamputálták az egyik lábát. A világ legkülönbözőbb pontjairól posztol, és boldog. 

Súlyos betegsége miatt nem volt ott Kasza Tibi édesanyja, Mária a lánykérésen

Life.hu2017.05.02, 11:21

Kasza Tibi A Nagy Duett színpadán, az egész ország előtt kérte meg szerelme, Manker kezét. Kasza a lány szüleit is meghívta a stúdióba, hogy a nagy pillanatot ők is átélhessék, Tibi édesanyja azonban nem lehetett ott.

Mell nélküli testéről mutatott fotót a beteg nő (18+)

Archívum2017.04.27, 18:01

Elképesztő fotó járta be az internetet, amin egy daganatos nő szerepel: mellamputáció után mutatta meg a heges testét.

Amputálták a hétvégén karambolozó 17 éves Billy Monger lábait

Life.hu2017.04.20, 08:07

Súlyos baleset árnyékolta be az autósportok rajongóinak húsvéti hétvégéjét. Vasárnap ugyanis a Donington Parkban rendezett brit F4-es futamon a 17 esztendős Billy Monger nagy sebességgel rohant bele az előtte lerobbant társa, Patrik Pasma autójába. A fiatal pilótát több mint másfél óra után tudták csak kiszabadítani az autójából, és mindenki a legrosszabbtól tartott.

Orvosi csoda lett Nikiből, akiről már mindenki lemondott

Archívum2017.04.18, 14:19

Igazi csodaként tekintenek arra a lányra, aki minden hátránya és nehézsége ellenére felgyógyult a traumatikus sérüléséből. 

Rékasi Károly lába meggyógyult: visszatérhet dolgozni

Life.hu2017.03.24, 14:28

Rékasi Károly a motorbalesete óta küzd, nagyon nehezen akart helyre jönni a sérült lába. Többször műtötték és még az amputáció is szóba került, de végre talán vége a tortúrának.

Naponta 10 cukorbetegség miatti amputációt végeznek

Egészség2017.02.10, 16:08

Naponta tíz olyan amputációt végeznek az orvosok Magyarországon, amikor cukorbetegség miatt kell valakinek a lábát levágni; 2014-ben 3658 ilyen műtétet végeztek - mondta Kempler Péter, a Semmelweis Egyetem professzora az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Kulcsár Edina ijesztő betegséggel küzd

Life.hu2017.02.10, 11:54

Kulcsár Edina sokáig nem foglalkozott furcsa betegségével, pedig a tünetek már jó ideje jelentkeznek nála. Ujjai folyamatosan elfehérednek, amit eddig nem vett komolyan, de nemrég rémisztő híreket kapott: valakinek amputálni is kellett ezért az ujjait.

Közeledünk ahhoz, hogy újranövesszünk a végtagokat

Tudomány2016.12.20, 16:00

A csodaférget ketté lehet vágni, mindkét felét képes újranöveszteni – ha megismerjük az ezt vezérlő biológiai folyamatot, csodálatos lehetőség nyílik az emberiség előtt.

Új karokat kapott a veterán katona

Archívum2016.12.18, 19:05

John Peck hosszú évek óta először érinthette meg a kedvesét, méghozzá egy jól sikerült műtétnek köszönhetően. 

Agyhártyagyulladás miatt kellett amputálni a kicsi végtagjait

Life.hu2016.12.01, 13:57

Szívszorító a kislány története, akinek végtagok nélkül kell boldogulnia az életben.

Mindkét lábát elveszítette, mégis sportoló lesz

Life.hu2016.11.16, 17:31

Nem voltak túl jók a kislány életben maradási esélyei, de ma már mindenki a csodájára jár.

Előző
  • 1
  • 2
Következő