amfetamin

címke rss
Elfogták a szegedi bűnözőpárost, anyát és fiát

Elfogták a szegedi bűnözőpárost, anyát és fiát

Egy szegedi férfi és anyja éveken át árultak kábítószert és pszichoaktív anyagot. A saját házukban szolgálták ki a vevőiket. Mindkettejük ellen eljárás indult.

Két utasa halálát okozta egy száguldozó sofőr Dunaújvárosban

Itthon2023.09.05, 16:18

Négy utast is magával vitt egy férfi, mégsem érezte magát felelősnek annyira, hogy betartsa a sebességhatárt, sőt, annak többszörösével hajtott végig Dunaújváros utcáin. Az esztelen száguldozás eredménye végül az lett, hogy a kocsi villanyoszlopnak csapódott, két utas pedig kiesett és a helyszínen meghalt.

Egy őrjöngő nő szex közben megfojtotta a párját, majd feldarabolta

Nagyvilág2023.08.22, 20:31

Elképesztően brutálisan gyilkolta meg egy fiatal nő a párját: szex közben megfojtotta egy nyakörvvel, majd feldarabolta. A nő nem csak a gyilkosság alkalmával, hanem a tárgyalóteremben is megdöbbentően viselkedett, ott a saját ügyvédjére támadt rá – írja a Mirror.

Brutálisan agyonverte szexpartnerét egy férfi Budapesten

Itthon2023.08.01, 13:24

Egy 48 éves férfit azzal vádolnak a Fővárosi Főügyészség ügyészei, hogy egy számára szexuális szolgáltatást nyújtó másik férfival összeveszett, halálra verte és kifosztotta.

Italozásba és pirulákba menekülnek a techfőnökök

Techbázis2023.07.11, 15:14

Háromnegyedük szed valamilyen gyógyszert, orvosi felügyelettel vagy anélkül.

Fogyókúrás tablettába került a drog, rengetegen rosszul lettek

Nagyvilág2023.07.11, 13:39

A holland élelmiszerbiztonsági hivatal (NVWA) nyolcezer illegális fogyókúrás tablettát foglalt le, amelyekről a laboratóriumi vizsgálatok során kiderült, hogy a kemény drogként számon tartott amfetamin vegyületeket tartalmaznak - közölte kedden a hivatal.

Kiskorú gyermekével vitette vevőinek a drogot egy nő

Life.hu2023.06.19, 13:07

A zalai rendőrök elfogtak egy nőt és három férfit, akik kábítószert árultak: az asszony a 13 éves fiával vitette vevőinek a drogot - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Közel százmillió forintnyi drogot találtak egy szigetszentmiklósi dílernél – videó

Itthon2023.06.16, 16:14

A rendőrök hétfőn ütöttek rajta egy szigetszentmiklósi drogdíleren, akinek ekkor is amfetamin volt a kezén. A férfi otthonában közel 100 millió forint értékű drogot találtak.

Lakásán árult drogot egy józsefvárosi díler

Itthon2023.06.08, 14:20

Éveken keresztül tárolt józsefvárosi lakásában amfetamint, extasy-t, és ginát egy férfi, vevői pedig házhoz jártak a drogért.

Nagykereskedelmi mennyiségű amfetamint állított elő két férfi egy X. kerületi lakásban

Life.hu2023.05.30, 22:26

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt két kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó férfival szemben, akik nagykereskedelmi mennyiségű amfetamint állítottak elő egy X. kerületi lakásban.

Drogtanyát számoltak fel a rendőrök Kőbányán

Itthon2023.05.30, 15:36

Kilószámra foglaltak le többfajta drogot, többek között saját készítésű amfetamint két dílertől a kőbányai rendőrök. A két férfi már hosszabb ideje élt ebből, milliókat kerestek a droggal. 

Prostitúcióra kényszerítette, megalázta, és minden pénzét elszedte a 18 éves lánynak egy budapesti férfi

Itthon2023.04.18, 12:29

A 26 éves férfi 2019-ben két hónapig budapesti lakásokban, illetve rövid ideig Svájcban kényszerített prostitúcióra egy nehéz helyzetben élő fiatal lányt. Mindez egészen addig tartott, amíg a lány meg tudott szökni. Akkor aztán elment a rendőrségre, és azonnal feljelentést tett.

Munkába jövet-menet árult drogot az autójából egy férfi Budapesten

Life.hu2023.03.16, 16:35

Elfogtak egy férfit, aki Budapest IV. és XV. kerületében munkába jövet-menet kannabiszt és az amfetamint árult az autójából – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön a police.hu-n.

Darkweben rendelt amfetamint, de eladni már nem tudta

Itthon2023.03.07, 16:42

Darkweben keresztül rendelt drogot akart eladni egy férfi azt remélve, hogy ezzel könnyedén kereshet több százezer forintot, azonban amikor átvette a csomagot, a rendőrök már a lépcsőházban lecsaptak rá.

Több vármegyét is ellátott drogokkal egy dílerkedő bűnszervezet

Itthon2023.02.23, 13:39

2021 nyarán a készenléti rendőrök számoltak fel egy 28 emberből álló drogkereskedő bűnszervezetet, akik Tolna, Baranya, Budapest, és Fejér vármegyékben többfajta drogot is terjeszettek már 2020-tól kezdve. A szervezet tagjait most bíróság elé állítják, néhányan közülük az elfogás óta letartóztatásban vannak.

Elfogták a siófoki amfetamin árust

Itthon2023.02.13, 16:44

Egy férfi rendszeresen árult amfetamint tartalmú kábítószert Siófok környékén. A drogot mindig ugyanattól az ismerősétől rendelte meg.

Dílerbandát számoltak fel a Pest vármegyei rendőrök - videó

Itthon2023.01.30, 14:34

Egy összehangolt akcióban csaptak le arra a négy férfira, akik több Pest vármegyei településen is termesztettek és árultak drogot. Többszáz tőből álló marihuánaültetvényt, több kilónyi marihuánát, sok kokaint, amfetamint és több millió forintot foglaltak le tőlük, melyet az illegális üzlettel szereztek. A négy díler azóta rács mögé került.

Utcán parkoló autókban rejtegette a drogot egy budapesti díler – videó

Itthon2023.01.24, 14:13

Egy budapesti díler négy, közterületen parkoló kocsiban tárolt rengeteg amfetamint, amint részben más dílereknek adott el.

Lebukott egy drogos sofőr Veszprémben

Itthon2023.01.03, 15:56

A rendőrök elfogták és kihallgatták a 36 évesm Veszprém közelében élő férfit, aki amfetamint és marihuánát is fogyasztott.

Késsel fenyegette meg saját szüleit egy makói férfi, miközben milliókat követelt tőlük

Itthon2022.11.11, 16:01

Zsarolási kísérlet, és kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói férfi ellen, aki életveszélyesen megfenyegette szüleit azért, hogy pénzt szerezzen tőlük.

Rekordnagyságú drogfogás Szaúd-Arábiában

Nagyvilág2022.09.01, 10:42

Lisztbe rejtették az amfetamintablettákat Szaud-Arábiában - írja a BBC.

Rekordmennyiségű, 46 millió amfetamintablettát foglaltak le a hatóságok: a pirulákat lisztszállítmányba rejtették

Life.hu2022.09.01, 08:15

Szaúd-Arábiában rekordmennyiségű, 46 millió amfetamintablettát foglaltak le, amelyeket egy lisztszállítmányba rejtve próbáltak meg az országba csempészni - közölték szerdán a helyi hatóságok.

Munkahelyén dílerkedett egy dohánybolti eladó - Videó

Itthon2022.06.16, 19:32

Fegyházbüntetés várhat arra a kispesti férfira, aki egy helyi dohányboltban dolgozott eladóként, azonban cigaretta mellett drogokkal is ellátta vevőit.

Fél kiló drogot rendelt, de a csomag már nem jutott el hozzá - videó

Itthon2022.04.27, 16:58

A nógrádi rendőrök szervezett akció során azonosították azt a 24 éves, bátonyterenyei férfit, aki a darkneten keresztül rendelt amfetamint.

Kidobták a drogot az ablakon, amikor meglátták a zsarukat az M3-ason

Life.hu2022.04.08, 21:49

Feltételezett kábítószerkereskedőket fogtak el a rendőrök az M3-as autópálya Szabolcs megyei szakaszán. 

Két tucat migránst vitt magával a bedrogozott román embercsempész

Itthon2022.03.22, 10:21

Elsőfokon közel 4 év börtönre ítéltek, és több, mint 7 évre kitiltottak az országból egy román embercsempészt, akit Kiskunfélegyházánál értek tetten, amint 24 migránst szállított. A rendőrök a férfinál amfetamint is találtak, majd megállapították azt is, hogy többfajta drogot fogyasztott. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyészség szerint a férfi súlyosabb büntetést érdemel.

Menekülni próbált a rendőrök elől egy litván embercsempész

Itthon2022.02.15, 16:38

Rács mögé került az a litván sofőr, aki 13 migránst vitt magával egy kocsiban, ráadásul előtte amfetamint fogyasztott, majd amikor a rendőrök igazoltatni próbálták, egy tanya udvarába menekült előlük.

Kőbányán terítették az új pszichoaktív anyagot

Itthon2022.02.11, 14:56

A kőbányai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két férfival szemben, akik egy X. kerületi társasházban új pszichoaktív anyagot árultak.

Kétszer is rendelt drogot rejtett internetes oldalról egy balatonfüredi díler

Itthon2022.02.08, 17:35

2020 novemberében, majd 2021 márciusában is rendelt speedet eladásra egy 27 férfi egy rejtett internetes oldalról. Másodjára azonban nem volt szerencséje, a rendőrök még a postán lefoglalták a csomagot.

A neten rendeltek amfetamint, a marihuána farmjukat is lebuktatták - videó

Itthon2021.12.16, 08:17

A darkneten rendelt három kilogramm amfetamint két Vas megyei férfi, de a rendőrök órákon belül azonosították a csomag érkezési helyét. A házkutatás során aztán egy precízen kiépített marihuána ültetvényt is találtak a nyomozók.

Titkos bűnszervezetben árulták a drogot a XXII. kerületben

Itthon2021.09.27, 18:41

Drogkereskedéssel kapcsolatos bűnszervezetet számoltak fel a készenléti rendőrök 2020. január 28-án, melynek tagjai ellen vádat emelt, és börtönbüntetést javasolt az ügyészség.

Közel 40 kiló amfetaminnal bukott le két díler

Itthon2021.09.01, 14:51

Vádat emelhetnek két férfival szemben, akik tavaly év elején egy Pest megyei lakásban állítottak elő, és csomagoltak drogokat, majd egy autó csomagtartójába pakolták a majdnem 40 kiló amfetamint. Tetten érték őket a rendőrök. Elfogásuk óta bűnügyi felügyelet alatt állnak. 

40 kiló kábítószerrel az autójukban fogtak el két magyar dílert - videó

Itthon2021.09.01, 07:33

Vádemelési szakaszba jutott annak a két kábítószer-kereskedőnek az ügye, akiket tavaly fogtak el éppen akkor, amikor útnak indultak volna 40 kilónyi amfetaminnal a csomagtartóban - írta honlapján a rendőrség.

Bíróság elé áll a milliomos, budapesti drogdíler

Itthon2021.08.30, 16:52

A férfi részben továbbértékesítés, részben pedig fogyasztás céljából többfajta drogot szerzett be egészen elfogása napjáig.

Az egész család drogbűnöző lett

Itthon2021.08.27, 07:59

Több mint harminc gyanusítottat sikerült felderíteni a két évvel ezelőtti rendőrségi akciók után, amiben egy közel 10 fős drogbandát sikerült kivonni a forgalomból. Akkor összehangolt akció keretében, egyszerre tíz helyszínen tartottak razziát, most vádemelési szakaszba lépett az ügy - írta meg a police.hu

Vezetés közben bukott le a hódmezővásárhelyi férfi, ezután került nagy bajba

Itthon2021.08.24, 12:34

A férfi autóját tavaly augusztusban állították meg a rendőrök Hódmezővásárhelyen. Mint kiderült, mielőtt kocsiba ült, amfetamin illetve metamfetamint vett be, illetve marihuánát szívott.

Az ügyészek szerint nem érdemel enyhébb büntetést a kecskeméti drogdíler

Itthon2021.08.19, 14:51

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a Kecskeméti Törvényszék ítéletének helybenhagyását javasolta annak a 49 éves, kecskeméti férfinak az ügyében, akit a bíróság kábítószer-kereskedelem kísérlete miatt 6 és fél év fegyházbüntetésre, és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt.

Amfetamint árult a dohányboltból, a rendőrség bezárta a bizniszt - VIDEÓ

Itthon2021.07.26, 09:28

A IX. kerületi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint egy dohánybolt alkalmazottjaként, munkaidőben árult kábítószert Ferencvárosban - írta meg a Police.hu.

Kokaint, amfetamint és partidrogot is vitt egy beteg a kórházba

Itthon2021.07.23, 10:41

Egy budapesti férfinál tavaly ősszel a kórházban kábítószereket találtak. A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt ellene. 

Kábítószer-kereskedőket fogtak el szerte az országban, sok vásárlót is azonosítottak - videó

Itthon2021.07.04, 11:57

Kábítószer-kereskedőket fogott el a rendőrség a fővárosban és négy megyében, emellett azonosították a vevőkört is - írta honlapján a rendőrség.

Telekocsival hozta be a kábítószert Belgiumból egy 27 éves nő

Itthon2021.06.24, 14:52

Egy 27 éves, magyar nő Belgiumból beszerzett kábítószert, amit Magyarországra hozott, hogy eladja. Társai is voltak a bűncselekményben. Egyiküket azzal bízta meg, hogy keressen olyan vevőket, akiket érdekel az amfetamin. Az ügyészek letöltendő büntetést javasoltak számára.

Drogmérgezésben halt meg egy csongrádi csecsemő

Itthon2021.06.22, 11:15

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt annak a csongrádi nőnek az ügyében, akit a Szegedi Törvényszék - gondatlanságból elkövetett emberölés és kábítószerrel visszaélés miatt - 2 év fogházbüntetésre ítélt.

Nem szabadulhat az a férfi, aki a darknetről rendelt drogokat

Itthon2021.06.21, 16:49

A bíróság meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinak, aki legalább tízszer rendelt a darknetről drogokat. Az ügyészség engedélyével egyszer lefoglalták a rendőrök, és kristálycukorral helyettesítették.

Egy gödöllői panellakásban, a fürdőszobában gyártották az amfetamint - videó

Itthon2021.05.26, 11:17

Egy gödöllői panellakás fürdőszobájában gyártott amfetamint három férfi, akikre a múlt héten csaptak le a rendőrök. A felhalmozott alapanyagokból 45 kilogrammnyi szert tudtak volna előállítani, aminek piaci értéke 180 millió forint lehet.

Eltiltás ellenére bedrogozva vezetett, és dílerkedett is egy budapesti férfi

Itthon2021.05.18, 15:54

A 40 éves férfi 2019 őszén úgy vezetett, hogy korábban elvették a jogosítványát. Később az is kiderült, hogy drogozott, mielőtt autóba ült. 

Héttagú drogdíler-banda ellen emeltek vádat Csongrád-Csanád megyében

Itthon2021.04.09, 16:33

Kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat hét férfi és egy nő ellen, akik közel másfél éven keresztül termesztettek kannabiszt Csongrád-Csanád megyében, és egy budapesti barlangban. Egyiküknek emellett áramlopás, egy másik vádlottnak pedig közokirat-hamisítás miatt is felelnie kell.

Sokkoló kegyetlenséggel végezte ki másfél éves kislányát egy amerikai férfi

Nagyvilág2021.02.19, 14:51

Hetekig kerestek hiába egy eltűnt, Hawaii-on élő másfél éves kislányt, mire apja bevallotta, hogy bedrogoztatta, halálra verte, majd egy ismerőse segítségével elrejtette a kicsi holttestét, amely még nem került elő.

Amfetamint árult egy dorogi vállalkozó

Itthon2021.02.11, 16:19

Egy dorogi vállalkozó amfetamint vásárolt, majd az egyik beosztottjával értékesíttette. Az üzletbe később még többen beszálltak, az ügyészség most 11 díler ellen emelt vádat.

Drog miatt halt meg egy öt hónapos kislány Szeged mellett

Itthon2021.02.01, 11:54

Vádat emeltek egy férfi ellen, akinek hanyagsága miatt 2018-ban amfetaminmérgezésben meghalt élettársának öt hónapos csecsemője. Erről tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn a médiát.

Előző
  • 1
  • 2
Következő