amerikai politika

címke rss

Lazán tör előre a New York-i Chávez

Nagyvilág2009.10.31, 14:24

Saját zsebéből fizeti kampányát és ellenfele sem talált igazán fogást rajta - Michael Bloomberg az előrejelzések szerint harmadszor is New York polgármestere lehet. Ez korábban senkivel nem történt meg, éppen ő törölte el a korlátot, hogy egy polgármester csak két cikluson át vezetheti a várost. A New York-i polgármester választással egyidőben kormányzóválasztásokat is tartanak, ezek sokat elárulhatnak arról, mennyit veszített varázsából Obama.

A Szex és New York sztárja is ad tanácsot Obamának

Nagyvilág2009.11.03, 10:39

Hírességekből álló tanácsadó testületet állított fel Barack Obama amerikai elnök. A művészeti és humán ügyekkel foglalkozó bizottságban színészek és producerek mellett helyet kapott a Vogue divatmagazin főszerkesztője is.

A Terminátort idézte az iraki katonáknak Schwarzenegger

Nagyvilág2009.11.17, 07:34

Irakban szolgáló amerikai katonákkal találkozott, és a Terminátor című filmjéből idézett nekik Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó hétfőn. A színészből lett politikus kubai szivarokat osztogatott a katonáknak.

Hívatlan vendégek is voltak Obama első díszvacsoráján

Nagyvilág2009.11.26, 09:22

Belógott egy házaspár Barack Obama amerikai elnök első hivatalos állami díszvacsorájára. A virginiai páros meghívó nélkül jutott be a rendezvényre, az esetet vizsgálja a titkosszolgálat.

Illinoisi börtönt nézett ki Obama a guantánamóiaknak

Nagyvilág2009.12.15, 23:17

Kihasználatlan illinoisi börtön lehet a guantánamói rabok egy részének új lakhelye. Barack Obama amerikai elnök utasította a kormányt, hogy vásárolja meg a Chicagótól 240 kilométerre fekvő börtönt, ahova feltehetően azokat a rabokat viszik majd, akik ellen eljárás indítható az USA-ban.

Rábólintott a szenátus Obama nagy reformjára

Nagyvilág2009.12.24, 16:42

Mintegy 36 millió ember juthat egészségbiztosításhoz az Egyesült Államokban, miután a szenátus is rábólintott Barack Obama legfontosabb belpolitikai programjára, az egészségügyi reformra. A republikánusok ellenezték a tervet.

Obama: A felelősség végső soron az enyém

Nagyvilág2010.01.08, 01:18

Saját személyes felelősségéről beszélt a karácsonyi detroiti merényletkísérlettel kapcsolatban Barack Obama amerikai elnök. Azt mondta, nem egyedi esetről van szó, hanem rendszerhibáról, de tanult belőle, és utasítást adott a kijavítására.

Négerezés miatt magyarázkodott Obamának a demokrata frakcióvezető

Nagyvilág2010.01.10, 21:39

Kénytelen volt bocsánatot kérni Barack Obama amerikai elnöktöl a szenátus demokrata párti frakcióvezetője, miután kiderült, hogy a választási kampányban megjegyzést tett a leendő elnök afroamerikai voltára. Obama megbocsátott, de az ellenzék a frakcióvezető távozását követeli.

Unalmas volt tévés bemutatkozásán Sarah Palin

Nagyvilág2010.01.14, 14:04

Először szerepelt elemzőként a Fox News konzervatív amerikai hírcsatornán Sarah Palin, korábbi republikánus alelnökjelölt. Az egykori alaszkai kormányzó többéves szerződést írt alá a csatornával, első szereplése alapján a Time magazin szerint nem tudott kilépni a politikusi szerepből, rosszul tájékozottnak mutatkozott, unalmasan, de magabiztosan viselkedett.