amerikai katonák

címke rss

Többször is meggyalázták a Koránt Guantanamón

Nagyvilág2005.05.27, 08:33

Tizenhárom esetben fordult elő, hogy amerikai katonák tiszteletlenül bántak az iszlám szent könyvvel a guantánamói támaszponton. Erre a védelmi minisztérium vizsgálata derített fényt. A nyomozás során azonban arra nem találtak bizonyítékot, hogy valaki le is húzta volna a vécén a Koránt.

Megszakadt az elesett amerikaiak felkutatása Észak-Koreában

Nagyvilág2005.05.26, 00:57

Váratlanul felfüggesztette az amerikai védelmi minisztérium a koreai háborúban elesett amerikai katonák földi maradványai utáni kutatást Észak-Koreában, azzal vádolva a phenjani kormányzat tisztségviselőit, hogy olyan környezetet teremtettek, amely veszélyeztetheti a kutatást végző amerikai személyzet biztonságát.

Irak: még öt évig nélkülözhetetlenek az amerikai katonák

Nagyvilág2005.05.25, 17:44

Egy jelentés szerint legalább öt évig tarthat, míg az iraki biztonsági erők elég erősekké válnak ahhoz, hogy betartassák a rendet és törvényeket az országban. Irak az al-Kaida egyik fő toborzóhelyévé vált, és az iraki erők sehol sem tudják felvenni a versenyt a lázadókkal.

Nagyszabású amerikai hadművelet Bagdadban

Nagyvilág2005.05.23, 00:56

Nagyszabású műveletet kezdtek amerikai katonák és az iraki biztonsági erők vasárnap este Bagdad nyugati részén a felkelők tevékenységének felszámolására: az akció során terroristagyanús személyeket vettek őrizetbe, bár pontos számukat nem közölték.

Visszavonta Korán-gyalázós cikkét a Newsweek

Nagyvilág2005.05.17, 13:02

Visszavonta korábbi cikkét a Newsweek, amelyben azt állította, hogy guantánamói támaszponton az amerikai katonák úgy próbáltak nyomást gyakorolni a muszlim foglyokra, hogy a Koránt lehúzták a vécén. A hetilap szerkesztője elismerte, hogy az információ nem volt megalapozott. A riport miatt több muzulmán országban Amerika-ellenes tüntetések robbantak ki.

Katonák és civilek az újabb iraki bombák áldozatai

Nagyvilág2005.05.12, 10:00

Két bomba robbant csütörtök délelőtt Irakban. Az egyik detonáció amerikai katonákkal végzett a szíriai határ közelében. A másik robbanószerkezet egy bagdadi piacnál lépett működésbe több ember életét kioltva.

Az olaszok ellentmondanak az USA-nak a lelőtt tiszt ügyében

Nagyvilág2005.05.02, 15:12

Az olaszok kétségbe vonják az amerikai katonák által március 4-én Irakban lelőtt olasz tiszt halálával kapcsolatos amerikai véleményt. Az ügyben hamarosan közzéteszik az olasz vizsgálat eredményeit is. A kiszivárgott értesülések szerint ebben pontról pontra megkérdőjelezik az amerikai megállapításokat, amelyek tisztázták az olasz tisztet lelövő katonákat.

Róma az amerikaiakat tartja felelősek Calipari haláláért

Nagyvilág2005.05.02, 23:54

Felelősek az amerikai katonák Nicola Calipari olasz titkosszolgálati ügynök haláláért - mondta ki a márciusi iraki esetről hétfőn közzétett hivatalos olasz jelentés, cáfolva ezzel a pár nappal ezelőtt Washingtonban nyilvánosságra hozott, az ügynök megölőit minden felelősség alól felmentő amerikai megállapításokat.

Tisztázták az olasz ügynököt lelövő amerikaiakat

Nagyvilág2005.04.26, 08:32

Az ügyet vizsgáló amerikai bizottság mentesítette a felelősség alól azokat az amerikai katonákat, akik lelőtték az olasz titkosszolgálat egyik tisztjét Irakban. A vizsgálat eredményét hivatalosan még nem közölték, az eset körülményeinek fontos részleteiről még nincs egyetértés az olasz és az amerikai fél között.

Amerikai katonák megsebesítettek egy operatőrt Irakban

Nagyvilág2005.04.06, 01:36

Megsebesítettek egy szabadúszó iraki tévéoperatőrt amerikai katonák kedden Irak északi részén, mert véletlenül fegyvernek nézték a kameráját - közölte az operatőrt foglalkoztató CBS amerikai tévétársaság, illetve amerikai katonai források.

Hat iraki lázadó halt meg Moszulban

Nagyvilág2005.03.31, 02:51

Hat iraki halt meg szerdán lázadók és amerikai katonák közötti összecsapás során Moszulban, ahol egy iraki rendőrtisztet is lelőttek - közölték rendőrségi és kórházi források.

Kínzásokról készült képek miatt perelnek amerikai katonák

Nagyvilág2005.03.24, 19:15

Kártérítési pert indított az AP amerikai hírügynökség ellen öt amerikai katona és egyikük házastársa iraki börtönökben róluk és iraki foglyokról készült képek közzététele miatt - közölte ügyvédjük helyi idő szerint szerdán.

Az amerikai kormány elismeri az aranyvonat kifosztását

Nagyvilág2005.03.11, 18:04

Lezárult a 2001 óta folyó per az aranyvonatról. Az amerikai kormány egy 25,5 millió dolláros peren kívüli megállapodás részeként elismeri, hogy amerikai katonák fosztották ki a magyar zsidók elkobzott javait szállító úgynevezett aranyvonatot.

Egy arab újság szerint Szaddámot másként fogták el

Nagyvilág2005.03.11, 01:30

Heves ellenállást tanúsított Szaddám Huszein mielőtt az amerikai katonák 2003 decemberében elfogták - állította egy volt amerikai őrmester egy szaúd-arábiai lapnak nyilatkozva. Az El-Medina al-Munavvara című újságban csütörtökön lehozott interjúban Nadim Abu Rabih elmondta: a megbuktatott diktátort nem 13-án fogták el - mint azt az amerikai hadvezetés állítja - hanem egy nappal korábban.

Amerikaiak lőtték le az olasz túsz megmentőjét

Nagyvilág2005.03.06, 17:10

Az Irakban túszként tartott, majd pénteken szabadon bocsátott Giuliana Sgrena újságíró megsérült, egy őt kísérő olasz titkosszolgálati tiszt viszont meghalt, amikor az amerikai katonák rálőttek az őket szállító autókora a bagdadi repülőtér közelében. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök magyarázatot követelt az Egyesült Államoktól, George Bush amerikai elnök telefonon fejezte ki részvétét az eset miatt.

Az USA szerint tévedésből lőttek az olasz túszra

Nagyvilág2005.03.06, 19:52

Balesetnek minősítette az USA azt az incidenst, amelynek során Irakban amerikai katonák rálőttek egy korábban túszként fogva tartott olasz újságírónőre. A lövöldözésben az újságírónő csak megsebesült, de egy olasz titkosszolgálati ügynök életét vesztette. Giuliana Sgrena nem zárta ki, hogy ő maga volt a célpont mivel Washington ellenzi az emberrablókkal folyatatott tárgyalásokat.

Iraki nőket erőszakoltak meg amerikai katonák

Nagyvilág2005.02.23, 01:31

Újabb vádak merültek fel az Irakban szolgálatot teljesítő amerikai katonák ellen - jelentette helyi idő szerint kedden a CNN amerikai hírtelevízió. A Pentagonnak tudomása volt a hadseregben történő effajta erőszakos cselekedetekről.

Iraki lázadók a bagdadi zöld zónába próbáltak behatolni

Nagyvilág2005.01.28, 21:56

Iraki fegyveres lázadók egy csoportja megpróbálta megközelíteni péntek éjjel a bagdadi kormányzati negyedet, az úgynevezett zöld zónát, de az amerikai katonák tűzharcban feltartóztatták őket - jelentették arab műholdas televíziók.

Iraki ellenállókat toboroztak Franciaországban

Nagyvilág2005.01.26, 00:46

A francia hatóságok felszámoltak egy olyan illegális iszlám hálózatot, amely francia állampolgárokat toborzott az Irakba vezényelt amerikai katonák elleni harcra - közölte kedden egy bennfentes tisztségviselő.

Bush újraválasztásáért drukkoltak a terroristák

Nagyvilág2004.12.24, 14:34

George Bush amerikai elnök újraválasztását akarták azok a terroristák akik négy hónapon keresztül tartottak fogva két francia újságírót. A kiszabadult franciák elmondták, hogy fogvatartóik szerint Bush megkönnyíti a dolgukat. Az újságírók elmondták: az őket elrabló szélsőséges csoport, az Iraki Iszlám Hadsereg rendkívül jól szervezett, és 15-17 ezer tagja van. A terroristák négy ellenséget tartanak számon: Az amerikai katonákat, a nyugati üzletembereket, az iraki kormány rendfenntartó szerveit és a kémeket.

Meghalt az ezredik amerikai katona Irakban

Nagyvilág2004.12.10, 15:01

Ezerre emelkedett az Irakban elhunyt amerikai katonák száma. Az ezredik áldozat csütörtökön vesztette életét egy akcióban.

Külföldi terroristákat tartóztattak le Bagdadban

Nagyvilág2004.12.07, 21:27

Irányító szerepet játszó külföldi terroristákat tartóztattak le amerikai katonák egy kelet-bagdadi sportlétesítményben végrehajtott rajtaütésük során - jelentette be kedden az amerikai hadsereg.

Kínzókamrákat találtak Fallúdzsában

Nagyvilág2004.11.21, 23:49

Mintegy húsz kínzóhelyiséget találtak az amerikai katonák Fallúdzsában azóta, hogy november 8-án megkezdték a Bagdadtól nyugatra lévő város ostromát - közölte vasárnap egy amerikai tiszt.

Horvát kamionsofőrt vettek őrizetbe Irakban

Nagyvilág2004.10.30, 02:16

Az amerikai katonák őrizetbe vettek Irakban egy horvát állampolgárságú kamionsofőrt, aki az átlagos turista érdeklődését jócskán meghaladó információkat gyűjtött - közölte pénteken a Zágrábban működő amerikai nagykövetség.

Újabb amerikai katonák bíróság előtt Abu Graib miatt

Nagyvilág2004.10.22, 21:50

Egy amerikai katonai bíróság előtt pénteken Bagdadban megkezdődött két újabb amerikai katona meghallgatása, akiket a hírhedt Abu Graib börtön iraki foglyainak fizikai és szexuális megalázásával vádolnak.

Tíz iraki vesztette életét a buhrizi harcokban

Nagyvilág2004.10.22, 21:13

Kilenc ellenálló meghalt, további öt megsebesült amerikai katonákkal az iraki Buhrizban vívott pénteki harcokban - közölte az amerikai hadsereg szóvivője. Moszulban egy iraki vesztette életét.

Illegális fegyverraktárakat romboltak le Irakban

Nagyvilág2004.10.19, 02:41

Abu Muszab az-Zarkávi terrorista vezér több feltételezett rejtekhelyét és illegális fegyverlerakatokat romboltak le amerikai katonák keddre virradóra az iraki Fallúdzsában - közölte az arab országba vezényelt amerikai haderő.

Az amerikai katonák többsége Bush-párti

Nagyvilág2004.10.16, 13:22

Az amerikai katonák és családtagjaik szerint a Bush-kormányzat alábecsülte az Irakban szükséges katonai létszámot és túlságosan nagy terhet helyezett a nem megfelelően kiképzett Nemzeti Gárdára és a tartalékos erőkre. Ennek ellenére jelentős többségük a jelenlegi elnököt támogatja demokrata párti kihívójával, John Kerry szenátorral szemben a Pennsylvania Egyetem politikai kutatóközpontjának pénteken közzétett jelentése szerint.

A magyar zsidók aranyáról vitázik Bush és Kerry

Nagyvilág2004.10.06, 16:46

Választási kampánytéma lett a magyar zsidóktól a II. világháborúban elrabolt aranyból és műkincsekből az Egyesült Államokban. Kerry demokrata elnökjelölt és egy befolyásos republikánus szenétor egy időben indított támadást a Fehér Ház ellen az "aranyvonat" ügyében. Mindketten azt akarják elérni, hogy a Bush-kormány kárpótolja azokat a magyar zsidókat, akiknek az aranyát és műkincseit amerikai katonák lopták el a hírhedt "aranyvonatról".  Amennyiben Bushék hajlandóak kártérítést adni, ez lenne az első alkalom, hogy az Egyesült Államok bárkinek is kártérítést ad a holokauszt során elszenvedett sérelmekért.

Per indul az amerikai koporsók bemutatásáért

Nagyvilág2004.10.05, 09:23

Az Afganisztánban és Irakban elhunyt amerikai katonák tiszteletére tartott szertartásról készült képek nyilvánosságra hozatalát szeretné elérni egy amerikai professzor. Ennek érdekében pert indított egy, még az Öböl-háború idején hozott utasítás ellen, amely tiltja a harcban elesettek hazahozataláról készült képek leközlését. Ralph Begleiter szerint az amerikai népnek tudnia kell, mi az ára a háborúnak.

Amerikai hadművelet indult az iraki lázadók ellen

Nagyvilág2004.10.01, 03:01

Nagyszabású hadműveletet indítottak az amerikai katonák és az iraki kormányerők péntekre virradóan az iraki Szamarra városban. Az ország északi részén fekvő várost a lázadók egyik fellegvárának tartják.

Kettős merénylet Bagdadban: 37 halott

Nagyvilág2004.09.30, 14:35

Harmincheten haltak meg abban a merényletben, amelyet csütörtökön követtek el iraki szélsőségesek Bagdad nyugati részén. Az első bomba egy avatóünnepségen robbant, a második pokolgép pedig akkor lépett működésbe, amikor a helyszínre érkező amerikai katonák megpróbáltak segíteni a sebesülteken. Ugyancsak csütörtökön újabb tíz túszt ejtettek Irakban.

Kerry kivonná az amerikai katonákat Irakból

Nagyvilág2004.09.06, 21:34

John Kerry, a Demokrata Párt elnökjelöltje megválasztása esetén arra törekedne, hogy négyéves hivatali ideje alatt kivonják Irakból az amerikai katonákat. A massachusettsi szenátor a pennsylvaniai Canonsburgben elmondott kampánybeszédében élesen bírálta George Bush politikáját, az Egyesült Államok iraki invázióját pedig úgy minősítette, hogy az "rossz háború rossz helyen és rossz időben".

Egyre szorongatják Szadrékat Nedzsefben

Nagyvilág2004.08.24, 13:15

Heves harcok folynak Nedzsefben Ali imám szentélye környékén. Az amerikai katonák és az iraki kormányerők estére szeretnék elérni a radikális síita fegyvereseknek menedéket nyújtó szent hely bejáratait.

Nyolc iraki meghalt Fallúdzsa bombázásában

Nagyvilág2004.08.15, 14:39

Nyolc iraki - köztük két asszony és gyerek - meghalt, amikor az amerikai légierő bombatámadást hajtott végre a város ellen vasárnap. Az amerikaiak azért támadtak, mert a város közelében gépfegyverrel és gránátokkal támadtak amerikai katonákra ismeretlenek. Bagdad központját szintén robbanások rázták meg, azonban ott az Irak jövőjéről szóló iraki nemzeti konferenciának otthot adó épületre kilőtt rakéták célt tévesztettek.

Visszaparancsolták a fogolykínzást megakadályozó amerikaiakat

Nagyvilág2004.08.08, 19:18

Iraki foglyok kínzását akadályozták meg amerikai katonák Bagdadban. Az iraki belügyesek fogolytáborában zajló kínzást egy amerikai mesterlövész vette észre, és jelentette egysége parancsnokának, aki beavatkozást rendelt el. A táborba érkező amerikaiak ellátták a sebesülteket, de a parancsnokság döntése értelmében vissza kellett adniuk őket őreiknek. Az eset több mint egy hónapja történt, de csak vasárnap került nyilvánosságra, miután az egyébként Oregonban állomásozó egység katonái beszámoltak róla egy helyi lapnak.

Puska helyett online-játék

Archívum2004.07.28, 11:35

Mintegy kétezer City of Heroes példánnyal várja a közel-keletről hazatérő amerikai katonákat az NCsoft, valamint a Cryptic Studios. A játék annak a Hősök a Hősöknek program keretében jut el a hazatérő obsitosoknak, mellyel a koreai központú kiadó a katonák bátorsága előtt tiszteleg.

Lefizetik a felkelőket az amerikaiak

Nagyvilág2004.07.26, 09:09

Kisebb összegeket fizetnek a munkanélküli iraki férfiaknak az amerikai katonák, hogy azok ne támadjanak rájuk. A "parancsnokok vészreakció program" keretében több mint 100 millió dollárt osztanak ki kisebb-nagyobb projektekre, de ugyanakkor a járőrözni induló katonák is tartanak maguknál pénzes borítékokat. Az amerikaiak azt remélik, hogy a programmal túllicitálhatják a felkelés szervezőit, akik szintén pénzzel próbálják rávenni a munka nélkül maradt férfiakat arra, hogy az amerikaiakra támadjanak.  

Közel száz esetben kegyetlenkedtek az amerikaiak Irakban és Afganisztánban

Nagyvilág2004.07.22, 18:54

Az amerikai katonák 94 esetben kegyetlenkedtek 2001 ősze óta az Afganisztánban és Irakban őrzött foglyokkal - állapította meg az amerikai hadsereg főfelügyelője. A főfelügyelő jelentéséből csütörtökön tettek közzé részleteket, amikor a péntekkel kezdődő nyári szünetet megelőző napra nagy sietve összehívták meghallgatásra az amerikai szenátus védelmi bizottságát. A vizsgálatot idén február 10-én rendelték el, miután fényképek kerültek napvilágra arról, hogy milyen kegyetlenkedéseket követtek el egyes amerikai őrök az iraki Abu Graib börtönben fogva tartott rabokkal szemben.

Továbbra sem büntethetőek az Irakban szolgáló amerikaiak

Nagyvilág2004.06.24, 18:19

Továbbra sem lesznek büntethetőek az irakban szolgáló amerikai katonák amennyiben törvényt sértenek. Az Egyesült Államok olyan megállapodást kötött az iraki ideiglenes kormánnyal amelynek értelmében továbbra is csak amerikai bíróságok tárgyalhatják a katonák ügyeit. A Fehér Ház szerint mindenhol létezik ilyen megállapodás, ahol amerikai katonák szolgálnak.

Autóbombát hatástalanítottak amerikai katonák Irakban

Nagyvilág2004.06.17, 21:25

Autóba rejtett robbanószerkezetet hatástalanítottak amerikai katonák Észak-Irakban, 40 kilométerre Kirkuk városától - közölték iraki katonai források.

A helyiek szerint biztonságosabb Irak amerikaiak nélkül

Nagyvilág2004.06.16, 10:31

Egy most közzétett, de nem hivatalos felmérés szerint az irakiak több mint fele nagyobb biztonságban érezné magát amerikai katonák nélkül. A kedden ismertté vált adatok szerint ugyanennyien vélik úgy, hogy minden amerikai úgy viselkedik, mint a bagdadi Abu Graib börtön kínzással vádolt őrei.

Fogolykínzásért hadbíróság elé állítanak négy brit katonát

Nagyvilág2004.06.14, 18:44

Hadbíróság elé állítanak négy brit katonát iraki foglyokkal szembeni súlyos visszaélések miatt. Az angol-walesi főügyész állítólag olyan fotókkal rendelkezik, melyek igazolják a katonák bűnösségét. Amerikában eközben arról cikkeznek, hogy az amerikai hadsereg belső jelentései már tavaly év végén felhívták a figyelmet az az iraki Abu Graib börtönben kihallgatásokat végző egyes amerikai katonák visszaéléseire.

Három halott egy bagdadi gépfegyvertámadásban

Nagyvilág2004.06.05, 12:48

Három személy életét vesztette a bagdadi nemzetközi repülőtérre vezető úton szombat délelőtt, miután gépkocsijukat automata fegyverekből leadott lövések érték - közölte egy név nélkül nyilatkozó amerikai katona. A katona szerint az áldozatok nem amerikai katonák voltak.

Civileket is kínoztak az amerikai katonák

Nagyvilág2004.06.02, 08:12

Az Egyesült Államok hadserege az utóbbi másfél évben összesen kilencvenegy vizsgálatot indított amerikai katonák által irakiak sérelmére elkövetett kínzások, gyilkosságok, lopások miatt. A kilencvenegy eset közül csak negyvenkettő történt börtönben, vagy fogolytáborban, a többi az iraki civil lakosság ellen elkövetett bűntett. A Washington Post című napilap szerint a Bush kormányzat megpróbálja a kínzásokat csak az Abu Graib börtönben történt eseményekként feltűntetni, noha a számok azt mutatják, hogy sokkal szélesebb körben elterjedt gyakorlatról van szó.

Meghosszabbították az amerikai katonák szolgálati idejét

Nagyvilág2004.06.02, 21:04

Több ezer, iraki és afganisztáni szolgálatra kijelölt katonától tagadta meg az állományból való kilépést az amerikai hadsereg, noha a katonák önként vállalt szolgálati ideje lejárt - közölték szerdán hivatalos forrásból.

Szüneteteltetik a járőrözést az amerikaiak Nedzsefben és Kúfában

Nagyvilág2004.06.01, 00:37

Az amerikai katonáknak 48 órára le kell állítaniuk járőrözéseiket Nedzsefben és Kúfában, hogy ez idő alatt Muktada asz-Szadra síita hitszónok fegyveresei visszavonuljanak a két városból, amelyekben eközben elfoglalja helyét az iraki rendőrség - közölte hétfőn egy iraki illetékes.

Újabb amerikai katonák haltak meg Irakban

Nagyvilág2004.05.31, 10:01

Két amerikai katona életét vesztette két különböző támadásban vasárnap éjjel a közép-iraki Kúfa városától délre - közölte az amerikai hadsereg.