amerikai katonák

címke rss

Amerikai hadművelet indult az iraki lázadók ellen

Nagyvilág2004.10.01, 03:01

Nagyszabású hadműveletet indítottak az amerikai katonák és az iraki kormányerők péntekre virradóan az iraki Szamarra városban. Az ország északi részén fekvő várost a lázadók egyik fellegvárának tartják.

Kettős merénylet Bagdadban: 37 halott

Nagyvilág2004.09.30, 14:35

Harmincheten haltak meg abban a merényletben, amelyet csütörtökön követtek el iraki szélsőségesek Bagdad nyugati részén. Az első bomba egy avatóünnepségen robbant, a második pokolgép pedig akkor lépett működésbe, amikor a helyszínre érkező amerikai katonák megpróbáltak segíteni a sebesülteken. Ugyancsak csütörtökön újabb tíz túszt ejtettek Irakban.

Kerry kivonná az amerikai katonákat Irakból

Nagyvilág2004.09.06, 21:34

John Kerry, a Demokrata Párt elnökjelöltje megválasztása esetén arra törekedne, hogy négyéves hivatali ideje alatt kivonják Irakból az amerikai katonákat. A massachusettsi szenátor a pennsylvaniai Canonsburgben elmondott kampánybeszédében élesen bírálta George Bush politikáját, az Egyesült Államok iraki invázióját pedig úgy minősítette, hogy az "rossz háború rossz helyen és rossz időben".

Egyre szorongatják Szadrékat Nedzsefben

Nagyvilág2004.08.24, 13:15

Heves harcok folynak Nedzsefben Ali imám szentélye környékén. Az amerikai katonák és az iraki kormányerők estére szeretnék elérni a radikális síita fegyvereseknek menedéket nyújtó szent hely bejáratait.

Nyolc iraki meghalt Fallúdzsa bombázásában

Nagyvilág2004.08.15, 14:39

Nyolc iraki - köztük két asszony és gyerek - meghalt, amikor az amerikai légierő bombatámadást hajtott végre a város ellen vasárnap. Az amerikaiak azért támadtak, mert a város közelében gépfegyverrel és gránátokkal támadtak amerikai katonákra ismeretlenek. Bagdad központját szintén robbanások rázták meg, azonban ott az Irak jövőjéről szóló iraki nemzeti konferenciának otthot adó épületre kilőtt rakéták célt tévesztettek.

Visszaparancsolták a fogolykínzást megakadályozó amerikaiakat

Nagyvilág2004.08.08, 19:18

Iraki foglyok kínzását akadályozták meg amerikai katonák Bagdadban. Az iraki belügyesek fogolytáborában zajló kínzást egy amerikai mesterlövész vette észre, és jelentette egysége parancsnokának, aki beavatkozást rendelt el. A táborba érkező amerikaiak ellátták a sebesülteket, de a parancsnokság döntése értelmében vissza kellett adniuk őket őreiknek. Az eset több mint egy hónapja történt, de csak vasárnap került nyilvánosságra, miután az egyébként Oregonban állomásozó egység katonái beszámoltak róla egy helyi lapnak.

Puska helyett online-játék

Archívum2004.07.28, 11:35

Mintegy kétezer City of Heroes példánnyal várja a közel-keletről hazatérő amerikai katonákat az NCsoft, valamint a Cryptic Studios. A játék annak a Hősök a Hősöknek program keretében jut el a hazatérő obsitosoknak, mellyel a koreai központú kiadó a katonák bátorsága előtt tiszteleg.

Lefizetik a felkelőket az amerikaiak

Nagyvilág2004.07.26, 09:09

Kisebb összegeket fizetnek a munkanélküli iraki férfiaknak az amerikai katonák, hogy azok ne támadjanak rájuk. A "parancsnokok vészreakció program" keretében több mint 100 millió dollárt osztanak ki kisebb-nagyobb projektekre, de ugyanakkor a járőrözni induló katonák is tartanak maguknál pénzes borítékokat. Az amerikaiak azt remélik, hogy a programmal túllicitálhatják a felkelés szervezőit, akik szintén pénzzel próbálják rávenni a munka nélkül maradt férfiakat arra, hogy az amerikaiakra támadjanak.  

Közel száz esetben kegyetlenkedtek az amerikaiak Irakban és Afganisztánban

Nagyvilág2004.07.22, 18:54

Az amerikai katonák 94 esetben kegyetlenkedtek 2001 ősze óta az Afganisztánban és Irakban őrzött foglyokkal - állapította meg az amerikai hadsereg főfelügyelője. A főfelügyelő jelentéséből csütörtökön tettek közzé részleteket, amikor a péntekkel kezdődő nyári szünetet megelőző napra nagy sietve összehívták meghallgatásra az amerikai szenátus védelmi bizottságát. A vizsgálatot idén február 10-én rendelték el, miután fényképek kerültek napvilágra arról, hogy milyen kegyetlenkedéseket követtek el egyes amerikai őrök az iraki Abu Graib börtönben fogva tartott rabokkal szemben.

Továbbra sem büntethetőek az Irakban szolgáló amerikaiak

Nagyvilág2004.06.24, 18:19

Továbbra sem lesznek büntethetőek az irakban szolgáló amerikai katonák amennyiben törvényt sértenek. Az Egyesült Államok olyan megállapodást kötött az iraki ideiglenes kormánnyal amelynek értelmében továbbra is csak amerikai bíróságok tárgyalhatják a katonák ügyeit. A Fehér Ház szerint mindenhol létezik ilyen megállapodás, ahol amerikai katonák szolgálnak.

Autóbombát hatástalanítottak amerikai katonák Irakban

Nagyvilág2004.06.17, 21:25

Autóba rejtett robbanószerkezetet hatástalanítottak amerikai katonák Észak-Irakban, 40 kilométerre Kirkuk városától - közölték iraki katonai források.

A helyiek szerint biztonságosabb Irak amerikaiak nélkül

Nagyvilág2004.06.16, 10:31

Egy most közzétett, de nem hivatalos felmérés szerint az irakiak több mint fele nagyobb biztonságban érezné magát amerikai katonák nélkül. A kedden ismertté vált adatok szerint ugyanennyien vélik úgy, hogy minden amerikai úgy viselkedik, mint a bagdadi Abu Graib börtön kínzással vádolt őrei.

Fogolykínzásért hadbíróság elé állítanak négy brit katonát

Nagyvilág2004.06.14, 18:44

Hadbíróság elé állítanak négy brit katonát iraki foglyokkal szembeni súlyos visszaélések miatt. Az angol-walesi főügyész állítólag olyan fotókkal rendelkezik, melyek igazolják a katonák bűnösségét. Amerikában eközben arról cikkeznek, hogy az amerikai hadsereg belső jelentései már tavaly év végén felhívták a figyelmet az az iraki Abu Graib börtönben kihallgatásokat végző egyes amerikai katonák visszaéléseire.

Három halott egy bagdadi gépfegyvertámadásban

Nagyvilág2004.06.05, 12:48

Három személy életét vesztette a bagdadi nemzetközi repülőtérre vezető úton szombat délelőtt, miután gépkocsijukat automata fegyverekből leadott lövések érték - közölte egy név nélkül nyilatkozó amerikai katona. A katona szerint az áldozatok nem amerikai katonák voltak.

Meghosszabbították az amerikai katonák szolgálati idejét

Nagyvilág2004.06.02, 21:04

Több ezer, iraki és afganisztáni szolgálatra kijelölt katonától tagadta meg az állományból való kilépést az amerikai hadsereg, noha a katonák önként vállalt szolgálati ideje lejárt - közölték szerdán hivatalos forrásból.

Civileket is kínoztak az amerikai katonák

Nagyvilág2004.06.02, 08:12

Az Egyesült Államok hadserege az utóbbi másfél évben összesen kilencvenegy vizsgálatot indított amerikai katonák által irakiak sérelmére elkövetett kínzások, gyilkosságok, lopások miatt. A kilencvenegy eset közül csak negyvenkettő történt börtönben, vagy fogolytáborban, a többi az iraki civil lakosság ellen elkövetett bűntett. A Washington Post című napilap szerint a Bush kormányzat megpróbálja a kínzásokat csak az Abu Graib börtönben történt eseményekként feltűntetni, noha a számok azt mutatják, hogy sokkal szélesebb körben elterjedt gyakorlatról van szó.

Szüneteteltetik a járőrözést az amerikaiak Nedzsefben és Kúfában

Nagyvilág2004.06.01, 00:37

Az amerikai katonáknak 48 órára le kell állítaniuk járőrözéseiket Nedzsefben és Kúfában, hogy ez idő alatt Muktada asz-Szadra síita hitszónok fegyveresei visszavonuljanak a két városból, amelyekben eközben elfoglalja helyét az iraki rendőrség - közölte hétfőn egy iraki illetékes.

Újabb amerikai katonák haltak meg Irakban

Nagyvilág2004.05.31, 10:01

Két amerikai katona életét vesztette két különböző támadásban vasárnap éjjel a közép-iraki Kúfa városától délre - közölte az amerikai hadsereg.

Voltak kínzások más iraki börtönökben is

Nagyvilág2004.05.29, 17:17

A Bagdad közelében lévő Abu Graib börtönön kívül legalább négy másik helyen is bántalmazták iraki foglyaikat az amerikai katonák. Az AP hírügynökség által feltárt bizonyítékok szerint ezeken a helyeken két fogoly halt bele a rossz bánásmódba. 

A Reuters szerint az amerikaiak hibájából halt meg az operatőrjük

Nagyvilág2004.05.20, 18:17

Az amerikai hadsereg biztonsági intézkedéseinek hibájából következhetett be Mazen Dana, a Reuters operatőrének tavaly augusztusi halála - közölte csütörtökön a brit hírügynökség. Dana, a hírügynökségnek dolgozó palesztin operatőr az Abu Graib börtönnél zajló harci eseményeket filmezte tavaly augusztus 17-én, mikor amerikai katonák tüzet nyitottak rá, és megölték. A Reuters jelentése szerint Dana halála elkerülhető lett volna, így nem tudják elfogadni az amerikai hadsereg által az ügyben folytatott vizsgálat eredményét, amely indokoltnak minősítette az amerikai katona fegyverhasználatát. Mint írják: a körülmények ismeretében a bizonyyítékok ...

Rumsfeld dönthetett az iraki kínzásokról

Nagyvilág2004.05.16, 11:02

Az amerikai védelmi miniszter titkos döntése hatalmazta fel az Irakot megszálló amerikai katonákat a börtönben alkalmazott kínzásokra - állítja egy amerikai hetilap. A Pentagon tagadja a vádakat. Eközben egy brit újság arról értesült, hogy a guantánamói börtön foglyainak brutális kínzásáról készült videofelvételek tucatjait őrzi az amerikai hadsereg. Ausztrália washingtoni főkonzulja ugyanakkor nem talált bizonyítékot arra, hogy a Guantánamón fogva tartott ausztrál állampolgárokkal rosszul bántak amerikai őreik.

Irakban maradnak az amerikaiak a hatalomátadás után

Nagyvilág2004.05.15, 16:53

A hatalomátadás után is Irakban maradnak az amerikai csapatok - jelentette ki szokásos szombati rádióbeszédében George W. Bush amerikai elnök. Közben demokratapárti kihívója, John Kerry a harcba küldött amerikai katonák világos feladatát és a velük szemben támasztott konkrét követelményeket kérte számon a washingtoni kormányzaton.

Magyar eredetűek az iraki nők megerőszakolását ábrázoló képek

Nagyvilág2004.05.14, 23:51

A Boston Globe című amerikai napilap elnézést kért olvasóitól, mivel olyan hamis fotót tett közzé, amely állítólag iraki nőket megerőszakoló amerikai katonákat mutat.

Irakba utazott az amerikai védelmi miniszter

Nagyvilág2004.05.13, 13:25

Irakba utazott az amerikai védelmi miniszter. Donald Rumsfeldet elkísérte a Pentagon vezérkari főnöke is. Rumsfeld szeretne meggyőződni arról, hogy megfelelően bánnak-e az őrizetesekkel, és hogy megfelelően viselkednek-e az amerikai katonák. Eközben az USA kongresszusában arról folyik a vita, hogy nyilvánoságra hozzák-e a kínzásokról készült több száz, eddig publikálatlan felvételt.

Bremer már januárban értesült a fogolykínzásokról

Nagyvilág2004.05.07, 20:57

Januárban amerikai katonáktól értesült az iraki foglyok bántalmazásáról Paul Bremer, Irak amerikai polgári kormányzója - közölte pénteken szóvivője. Bremer fejére tíz kiló aranyat tűzött ki Oszama bin Laden.

Arab tévékben védené a mundér becsületét Bush

Nagyvilág2004.05.05, 17:32

Két arab nyelvű tévécsatornának is interjút ad George Bush, hogy így próbáljon meg javítani az Egyesült Államok megtépázott megítélésén az arab világban. Az elnök várhatóan elítélően szól majd az Abu Garib börtönben amerikai katonák által elkövetett kínzásokról. Az események miatt szerdán bocsánatot kért az iraki börtönök új amerikai parancsnoka. A nemzetközi felháborodást ugyanakkor csak növelte, hogy kiderült, a kínzásokról már március végén készen állt egy jelentés, ám az USA hadvezetése májusig bele sem pillantott a dokumentumba. Közben a britek is igyekeznek tisztázni a katonáikkal szemben felmerült hasonló vádakat.

Brit katonákat is fogolykínzással vádolnak

Nagyvilág2004.05.01, 02:10

Iraki őrizeteseket kínzó brit katonákról kerültek nyilvánosságra fotók szombaton Londonban, röviddel azután, hogy amerikai katonákról készített hasonló felvételek járták be a világsajtót, komoly felzúdulást keltve még a szövetséges országokban, köztük Nagy-Britanniában is.

Kegyetlenül kínozták az iraki foglyokat az amerikai katonák

Nagyvilág2004.04.30, 18:53

Válogatott kegyetlenkedésekkel alázták meg amerikai katonák a Szaddám-rezsim rettegett börtönében, az Abu Ghraibban iraki foglyaikat. Ráadásul még fényképeztették is magukat, amint éppen ráülnek az egyik rabra és ütlegelik, vagy arra kényszerítik a rabokat, hogy meztelenre vetkőzve emberi piramist alkossanak. A katonák azzal védekeznek: nem ismertették velük, mit tehetnek kihallgatások közben jogszerűen és mit nem. Azt is mondták: parancsra tették mindezt, civil szakértők irányították a kihallgatásokat, tőlük kaptak utasítást.

Irakiakat ölt meg egy amerikaiaknak szánt bomba

Nagyvilág2004.04.24, 18:42

Tizennégy iraki civil meghalt, amikor felrobbant egy busz. A bombát vélhetően amerikai katonáknak szánták a merénylők. Közben gránáttámadás ért szombaton egy amerikai konvojt is, amelynek során két katona meghalt, egy társuk pedig megsebesült.

Az USA-t meglepte az iraki felkelés hevessége

Nagyvilág2004.04.10, 09:58

Kemény hetet zártak az amerikai katonák Irakban, de végül felülkerekednek majd az ellenállókkal szemben - mondta pénteken Colin Powell amerikai külügyminiszter. Powell szerint az iraki síiták és szunniták között nincs tartós szövetség, csak stratégiai együttműködés. Kijelentette: az Egyesült Államok továbbra is azt tervezi, hogy június 30-án átadja az ország irányítását az ideiglenes iraki hatóságnak.

Al-Dzsazíra: Több mint háromszáz halott Fallúdzsában

Nagyvilág2004.04.09, 02:10

Háromszáznál is több iraki vesztette életét az elmúlt napokban az iraki Fallúdzsában a felkelők és az amerikai katonák összecsapásaiban - közölte az al-Dzsazíra katari székhelyű műholdas televízió kórházi forrásokra hivatkozva.

Saját bajtársaira kért légicsapást egy amerikai százados

Nagyvilág2004.03.30, 09:22

A Pentagon vizsgálata szerint egy tengerészgyalogos százados a felelős az iraki háború legsúlyosabb olyan esetéért, amikor saját bajtársaikra lőttek amerikai katonák. A háború negyedik napján történt esetben 18 ember vesztette életét, de csak 8-ról lehetett biztosan megállapítani, hogy ellenséges lövedékek végeztek velük.

Személyi testőre buktatta le Szaddámot

Nagyvilág2004.03.28, 00:43

A BBC tévé szerint egyik legközelebbi személyi testőre és rokona vezette az amerikai katonákat Szaddám Huszein volt iraki diktátor búvóhelyéhez. A BBC Panorama című politikai magazinműsorának riporterei kiderítették, hogy Mohamed Ibrahim Omár el-Muszlit elfogása volt a kulcs Huszein megtalálásához.

Betiltottak egy USA-ellenes lapot Irakban

Nagyvilág2004.03.28, 22:17

Betiltott egy síita hetilapot az Irakot irányító amerikai kormányzat vasárnap. Moktada Szadr radikális síita vallási vezető szócsövét az amerikai katonák ellen gyűlöletet és erőszakot szító cikkek közreadásával vádolják.

Amerikai áldozata is van a fallúdzsai összecsapásoknak

Nagyvilág2004.03.26, 23:57

Életét vesztette egy amerikai katona, több társa pedig megsebesült pénteken az Irak középső részén fekvő Fallúdzsában iraki gerillák és amerikai katonák között kirobbant összecsapásban. A katona haláláról az arab országba vezényelt amerikai haderő egyik szóvivője számolt be pénteken este.

Kivonják Németországból az amerikai katonák felét

Nagyvilág2004.03.25, 17:01

Átcsoportosítja külföldi támaszpontjait az Egyesült Államok, hogy hadserege könnyebben bevethető legyen a világ válságövezeteiben. Az amerikai hadsereg németországi létszámát felére csökkentik, sok bázist bezárnak, melyek helyett Kelet-Európában, Közép-Ázsiában nyitnak újabbakat. Dél-Ázsiával is igyekszik szorosabb katonai együttműködést kialakítani az USA.

Arab újságírók tüntettek Bagdadban

Nagyvilág2004.03.21, 14:59

Arab újságírók tüntettek az iraki fővárosban, amiért amerikai katonák korábban lelőtték egy arab tévé két munkatársát. Az amerikai külügyminiszter bocsánatot kért a katonák hibájáért.

Amerikai katonákra támadtak Afganisztánban

Nagyvilág2004.03.19, 00:27

Tűzharcba keveredtek amerikai katonák muzulmán fegyveresekkel csütörtökön Afganisztán középső részében, két katona és öt támadó meghalt.

Afganisztáni önkényeskedésekkel vádolják az amerikaiakat

Nagyvilág2004.03.08, 18:07

Egyebek mellett túlzott erőszakkal és önkényeskedésekkel vádolja az Afganisztánban szolgáló amerikai katonákat a Human Rights Watch emberi jogvédő szervezet. A jogvédők szerint az amerikaiak sokakat törvénytelenül vesznek őrizetbe, és kínozzák őket a kihallgatásokon. A hadsereg szerint azonban a jogvédők nem tanúsítanak megértést a háború törvényei iránt.

Amerikai csapatok vonultak a haiti lázadók városaiba

Nagyvilág2004.03.06, 10:33

Amerikai tengerészgyalogosok több, a lázadók által ellenőrzött városba vonultak be Haitin. Az amerikai katonák feladata, hogy lefegyverezzék a lázadókat és segítsenek a haiti hadseregnek helyreállítani a rendet - írja a BBC News.

Bárándy kártérítési perre biztatja a lelőtt fiú családját

Nagyvilág2004.03.02, 11:44

Elfogultságra hivatkozva megtámadható az amerikai hadsereg jelentése Varga-Balázs Péter iraki halálával kapcsolatban - mondta Bárándy György, az elhunyt fiatalember családjának jogásza, aki javasolta a hozzátartozóknak, hogy az USA-ban indítsanak kártérítési pert. A fiút egy ellenőrző pontnál lőtték le amerikai katonák, mert "magatartását ellenséges fenyegetésként értékelték".

Bush katonákat küldött Haitire

Nagyvilág2004.03.01, 01:42

Amerikai tengerészgyalogosok érkeztek Haitira, miután a zavargásoktól sújtott karibi ország elnöke lemondott, és elhagyta a szigetet. A katonák egyik fő feladata az lesz, hogy visszatartsák a haiti lakosokat attól, hogy az Egyesült Államokba induljanak. Más országok is küldenek egységeket a szigetországba. Egy szemtanú szerint Jean-Bertrand Aristide haiti elnököt amerikai katonák kényszerítették távozásra.

Felborult egy amerikai katonákkal teli busz Kuvaitban

Nagyvilág2004.02.17, 09:46

25 Kuvaitban állomásozó amerikai katona sérült meg, amikor felborult az őket szállító autóbusz. Négyüket súlyos állapotban szállították kórházba. A baleset okai egyelőre ismeretlenek.

Elfogták az iraki felkelők egyik vezetőjét

Nagyvilág2004.01.24, 01:37

Az amerikai katonák elfogták az iraki ellenállás egyik vezetőjét, s remélik, hogy ezzel közelebb kerültek az al-Kaida Irakban tevékenykedő terroristáihoz.

Még nincs amerikai jelentés az Irakban lelőtt magyarról

Itthon2004.01.19, 11:23

Az amerikaiak még hallgatnak a két hónapja amerikai katonák által lelőtt Varga-Balázs Péter ügyében. Az amerikai hatóságok azt ígérték, ezzel kapcsolatos jelentésüket eljuttatják a magyar szervekhez, ez azonban még nem történt meg. Az elhunyt férfi bátyja feltehetően a jövő héten pert indít a testvérét foglalkoztató cég ellen, ám az amerikai állammal szembeni lépésekről még nem döntöttek a hozzátartozók - írja a Magyar Nemzet.

Robbantottak az amerikaiak bagdadi főhadiszállásánál

Nagyvilág2004.01.14, 16:14

Robbanás történt az amerikai csapatok bagdadi főhadiszállásánál.  A környéken füst gomolyog, a helyszínt az amerikai katonák lezárták, áldozatokról egyelőre nem érkezett hír.

Rendőrőrsöt robbantottak Irakban

Nagyvilág2004.01.14, 09:00

Több ember is meghalt, amikor autóba rejtett pokolgép robbant az iraki Baakúbában egy rendőrőrsnél. Eközben amerikai katonák elfogták a Huszein-rezsim még mindig szökésben lévő egyik legmagasabb rangú vezetőjének családtagjait Szamarrában. Izzat Ibrahím ad-Dúrit sejtik ugyanis a szövetségeseket ért folyamatos támadások mögött.