amerikai hadsereg
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- Afganisztán
- USA
- Bagdad
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Észak-Korea rakétát indított a Japán-tengerre
Az amerikai hadsereg tájékoztatta Japánt, hogy Észak-Korea vasárnap rövid hatótávolságú rakétát indíthatott a Japán-tengerre. A rakéta állítólag száz kilométerre hatolt be a Japán-tenger fölé. Andrew Card fehér házi stábfőnök szerint Phenjan elrettentésnek szánja ezeket a rakétakísérleteket. Az amerikai hírszerzés úgy tudja, hogy Észak-Koreának néhány atombombája lehet, továbbá olyan, még nem tesztelt két és három fokozatú rakétái, amelyek képesek elérni az Egyesült Államok területét.
Megöltek négy amerikai katonát Irak északi részén
Négy amerikai katona meghalt, ketten megsebesültek Irak északi részén egy pokolgépes merényletben - közölte szombaton az amerikai hadsereg.
Lelőttek egy iraki rendőrtábornokot Moszulban
Felkelők támadásában életét vesztette Júnisz Mohammed Szulaimán iraki tábornok, a moszuli rendőrség szóvivője - jelentette be hétfőn az amerikai hadsereg.
Vizsgálatot követelnek a Camp Bucca-i lázadás ügyében
Az amerikai hadsereg kedden megerősítette, hogy lázadás tört ki az Irak déli részén működő, amerikai vezetésű Camp Bucca fogolytáborban, s az összetűzésekben könnyebben megsérült négy őr és tucatnyi fogoly. A Nemzetközi Vöröskereszt követeli az amerikai fegyveres erőktől, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben. Számos merénylet és támadás történt Irak különböző részein, ezek következtében legkevesebb négy ember meghalt.
Becsődöltek a Stryker-harckocsik Irakban
Az Egyesült Államokban pénteken nyilvánosságra került belső katonai jelentés szerint a csapatok szállítására használt Stryker harci járműveket Irakban minden előzetes harci tesztelés nélkül állították hadrendbe. A járművek tervezési hiányosságai miatt sok esetben használhatatlanok, illetve védtelenné teszi a benne ülőket az iraki önkéntesek támadásai során - állítja a jelentés.
Gyerek foglyokat is tartottak az amerikaiak Irakban
Az amerikai hadsereg gyerekeket is fogva tartott a Bagdad melletti hírhedt Abu Graib börtönben, köztük egy 11 esztendős fiút is az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) által közzétett dokumentumok szerint. Kiderült az is, hogy számos foglyot nyilvántartásba sem vettek, hogy azt csinálhassanak velük, amit akarnak.
Tolmácsot végeztek ki iraki terroristák
Egy iraki tolmács kivégzését bemutató videót tettek közzé hétfőn a világhálón iraki szélsőségesek. A kivégzett tolmács az amerikai hadseregnek dolgozott.
Lezárták az iraki határokat a választásra
Irak lezárta határait és nemzetközi repülőterét, így készülve a vasárnapi választásra. A példátlan biztonsági intézkedések miatt a tudósítók szerint az egész ország megbénult, ennek ellenére több támadás is történt. Szombat este például rakétát lőttek ki a bagdadi amerikai nagykövetségre.