amerikai gazdaság

címke rss

Alig szűkült az amerikai gazdaság

Archívum2001.10.31, 14:59

Az előzetesen becsült 1 százalékkal szemben mindössze 0,4 százalékkal szűkült az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben, éves összevetésben - közölte a Bloomberg hírügynökség a kereskedelmi tárca adatai alapján. Az Egyesült Államokat ért terrortámadás nyomán mérséklődtek az üzleti beruházások és visszaesett a magánfogyasztás, ami a GDP csökkenéséhez vezetett. Elképzelhető, hogy a következő negyedévben véget ér Amerika példátlan, 10 éves gazdasági fejlődése.

2002 elejére kilábalhat az amerikai gazdaság a recesszióból

Archívum2001.10.24, 17:56

A már korábban is a növekedés és a visszaesés mezsgyéjén egyensúlyozó amerikai gazdaság a szeptember 11-ei terrormerényletek hatására átkerült a határvonal recessziós oldalára, de a visszaesés jó eséllyel enyhe lesz. A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő vezető közgazdásza szerint már a jövő év elején elkezdődhet a fellendülés.

Túl a mélyponton az amerikai gazdaság?

Archívum2002.03.18, 07:52

A Kmart kereskedelmi lánc a légitársaságok szeptemberi nagy leépítéseihez hasonló mértékű elbocsátásokra kényszerül. A többi amerikai cég azonban a gazdasági növekedés újraindulásának első jelei nyomán inkább visszaveszi az elküldött dolgozókat. Ebből is látszik, mekkora a különbség a konjunkturális hullámzás és a rossz menedzsment között.

Az amerikai gazdaság megindult felfelé

Archívum2002.07.18, 08:35

Az amerikai vállalati botránysorozatok közepette szinte elsikkadt az a némi optimizmusra okot adó jelentés, amely szerint az amerikai vállalati bevételek a második negyedévben a vártnál jobban, a makrogazdasági mutatóknál pedig sokkal jobban alakulnak. Míg a Bush-kormányzat hivatalosan is bejelentette, hogy öt év után először a szövetségi költségvetés hiánnyal zár, 165 milliárd dollár mínusszal, elemzők szerint a mostani negyedév lesz öt egymást követő negyedév óta az első, amikor a vállalati bevételek éves szinten növekedést mutatnak.

Beismerte a kreatív könyvelést a Qwest

Gazdaság2002.07.29, 10:43

Az amerikai Qwest távközlési társaság a legújabb tag a kreatív könyvelést beismerő vállalatok sorában - tudósít a BBC. A denveri székhelyű társaság, mely 14 USA tagállam legnagyobb távközlési szolgáltatója, az Igazságügy minisztérium, és a Gazdasági Felügyelet vizsgálatának hatására bevallotta: 1999 óta megtévesztették a befektetőket.

További szabálytalanságokra figyelmeztetett az amerikai jegybankelnök

Archívum2002.07.16, 16:52

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) "kényeztető" pénzügypolitikát választott, tekintettel arra, hogy a jobb gazdasági kilátásokra még várni kell - mondta Alan Greenspan, a Fed elnöke kedden, washingtoni szenátusi meghallgatásán. Még további szabálytalanságokra derülhet fény a vállalati üzleti könyvekben - tette hozzá.

Greenspan: a beruházások növekedése ellenére lassú ütemű a fellendülés 

Archívum2002.04.23, 13:02

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke, Alan Greenspan szerint már mutatkoznak a vállalati befektetések élénkülésének első jelei a gazdaságban, és a vállalati nyereségek csökkenő tendenciája valószínűleg fordulat előtt áll. Szakértők szerint Greenspan derúlátóbb elemzése alapján nem várható kamatemelés a Fed nyíltpiaci bizottságának május 7-i ülését követően. 

USA: a GDP alá került a részvények értéke

Archívum2002.06.25, 16:16

A becsült, éves szintre számolt második negyedévi GDP-érték 88 százalékára süllyedt a tőzsdén forgó amerikai törzsrészvények összesített piaci értéke a 2000 első negyedében mért, 148 százalékos GDP-arányos rekord tőkeértékről - áll a Moody,s Investors Service új összesítésében.

USA: 6,1 százalékos GDP-növekmény

Gazdaság2002.06.27, 14:40

Az első negyedévben a vártnál sokkal gyorsabban, 6,1 százalékkal nőtt éves szintre számolva az amerikai gazdaság teljesítménye. A kormány korábbi, első felülvizsgálati becslése 5,6 százalékos éves növekedést valószínűsített az idei első három hónapra a tavalyi utolsó negyedévben mért 1,7 százalékos végleges GDP-növekedés után. A Reuters előzetes konszenzusa a végleges adatra is 5,6 százalékot jósolt.

Kétéves mélyponton a dollár

Archívum2002.06.21, 07:45

A dollár két éve nem látott mélypontra került az euróval és a japán jennel szemben a kedvezőtlen amerikai gazdasági adatok, főként a folyómérleg hiány hatására - írja a Bloomberg. A hiány nehezen lesz pótolható, mondták a szakértők.

Nem csökken az amerikai leminősítések száma

Archívum2002.06.20, 17:49

Az amerikai gazdaság már érezhető fellendülése ellenére egyelőre nem javul a vállalati szektor adósi minősége, a visszaminősítések száma a második negyedévben sem csökkent érdemben az előző három hónapról - áll a Moody,s Investors Service nemzetközi hitelminősítő friss összefoglalójában.

Késhet az amerikai kamatemelés

Archívum2002.05.06, 11:55

A kedvezőtlen munkaerőpiaci trend lassíthatja az amerikai gazdaság fellendülését, így a Bloomberg hírügynökség által megkérdezett szakértők szerint a jegybank szerepét betöltő Fed csak augusztusban emeli irányadó kamatát. A hírügynökség emlékeztet: Alan Greenspan jegybankelnök a tíz évvel ezelőtti recesszió idején is figyelembe vette a munkaerőpiaci folyamatokat.

USA: váratlan csökkenés a termelői árindexben

Archívum2002.06.13, 15:37

A várt minimális emelkedés helyett 0,4 százalékkal csökkent májusban a termelői árindex az Egyesült Államokban, az amerikai munkaügyi minisztérium adatai szerint. Ez hat hónapja a legnagyobb ütemű csökkenés.

USA: jobb a vártnál a májusi beszerzőimendzser-index

Archívum2002.06.03, 17:25

Májusban 55,7 pont volt, vagyis már robusztus növekedést jelzett az amerikai feldolgozó szektor teljesítményét mérő, az Országos Beszerzési Menedzseri Szervezet (ISM, korábbi nevének rövidítésével NAPM) által összeállított és hétfőn közzétett átfogó beszerzőimendzser-index.

USA: 60 százalékkal zuhant a működőtőke-beáramlás

Archívum2002.06.06, 07:58

Tavaly több mint 60 százalékkal zuhant a külföldi közvetlen befektetések értéke az Egyesült Államokban az előző évhez képest - közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium éves jelentésében.

USA: kétéves csúcson a termelői árindex

Archívum2002.04.12, 15:42

14 hónapja a legnagyobb havi ütemben, 1 százalékkal nőtt a termelői árindex az Egyesült Államokban, márciusban - közölte pénteken az amerikai Munkaügyi Minisztérium. Az indexet az élelmiszer- és energiahordozók vitték fel. Az élelmiszer- és energiahordozó-árak nélkül számolva csak 0,1 százalékkal emelkedett a nagybani árszint.

Csökkenő ipari termelés az eurózóna legnagyobb gazdaságaiban

Archívum2002.05.08, 12:37

Újabb makrogazdasági adatok támasztják alá azokat a félelmeket, amelyek szerint a valutaunió gazdasága csak nehézkesen követi az amerikai gazdaság fellendülését. Az eurózóna legnagyobb gazdaságában, Németországban márciusban éves szinten 10,3 a második legnagyobb brit gazdaságban pedig 6,8 százalékkal csökkent az ipar termelése.

Amerikai termelékenység: 20 éves rekord magasságban

Archívum2002.05.07, 16:33

Csaknem két évtizede nem látott ütemben, éves összevetésben 8,6 százalékkal javult az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli szektorainak termelékenysége az első negyedévben. A tavalyi utolsó negyedben 5,5 százalékos emelkedést mértek.

Az írek után mi vagyunk a legaktívabb vállalkozók

Archívum2002.05.03, 21:35

A vállalkozások aktivitása alapján Magyarország a nemzetközi élmezőnyhöz tartozik: 29 vizsgált ország világranglistáján az USA mögött a nyolcadik, Európában pedig Írország után, a második helyen áll - állapította meg egy nemzetközi kutatás, amelyhez a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatócsoportja révén Magyarország 2001-ben kapcsolódott.

Lejtmenetben a világ tőzsdéi

Archívum2002.05.02, 08:41

Hiába gyorsabb a vártnál az amerikai gazdaság növekedése, a New York-i részvényindexek tavaly őszi szintjükre estek vissza. A legfontosabb mutató, a Dow Jones ismét a 10 ezer pontos lélektani határ alá került. A piac szkeptikus a makroadatokkal kapcsolatban, a befektetők sokkal inkább az elkeserítő vállalati eredményekre koncentrálnak. A tengerentúli rossz hangulat az öreg kontinens börzéin is érezteti hatását.

Tovább vadul a Harley-Davidson

Archívum2002.01.18, 10:40

A legendás amerikai motorkerékpár-gyártó, a Harley-Davidson jelentős profit- és árbevétel-növekedést jelentett a tavalyi negyedik negyedévről, az amerikai gazdasági lassulás és a luxuscikkek piacán tapasztalt visszaesés ellenére. A társaság a tavalyi év utolsó három hónapjában 118 millió dollárra növelte profitját.

A második negyedévben lassulhat az amerikai növekedés

Archívum2002.03.28, 16:13

Az első negyedévben 4,2 százalékkal, a másodikban pedig három százalékkal bővülhet az Egyesült Államok gazdasága a Bloomberg hírügynökség által megkérdezett elemzők prognózisa szerint. A szakértők úgy vélik, hogy a jegybank szerepét betöltő Fed az év végére 1 százalékponttal, 2,75 százalékosra emeli alapkamatát. Csütörtökön Washingtonban bejelentették: az előzetesen közölt 1,4 százalék helyett 1,7 százalékkal nőtt az amerikai GDP a tavalyi utolsó negyedévben.  

Greenspan: még bizonytalan a fellendülés

Archívum2002.04.17, 17:00

Az amerikai jegybank elnöke szerint egyelőre bizonytalan az amerikai gazdasági fellendülés ereje. Alan Greenspan a Kongresszus két házának egyesített gazdasági bizottságában tartott szerdai meghallgatásán azt mondta, hogy a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a monetáris politika változtatásával megvárja, amíg a gazdaság szilárdan növekedési pályára áll.

Négyéves minimumám az amerikai fogyasztói bizalmi index

Archívum2001.02.28, 15:13

Februárban 106,8 pontra esett vissza az amerikai fogyasztói bizalmi index a januári 115,7 ponthoz képest. A korábbi várakozásokat fölülmúló csökkenés az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed újabb kamatcsökkentéséhez vezethet.

USA: bíztató feldolgozóipari, romló szolgáltatói index

Archívum2002.02.05, 18:30

Az erős novemberi visszaesés után decemberben a várakozásoknak megfelelően már nőtt az amerikai feldolgozó szektornak feladott megrendelések értéke, jelezve, hogy esetleg elkezdődött a gyáripar kilábalása a másfél évi recesszióból. Ugyanakkor a kedden kiadott, a szolgáltatási szektorra képzett beszerzői menedzser-index januári adatai visszaesést jeleztek.

Enron-csőd: ha már a pénz sem beszél

Archívum2002.01.23, 09:22

Az Enron-ügy elágazásai szinte naponta vetnek fel súlyos kérdéseket az amerikai gazdasági gyakorlat valamelyik területével kapcsolatban. Az Andersen-botrány a könyvvizsgálói tevékenység teljes újraszabályozásának igényét, az Enron nyugdíjalapjának "elolvadása" pedig a vállalati nyugdíjbiztosítás garanciáinak elégtelenségét gondoltatta újra a szakemberekkel és a törvényhozókkal. Legújabban a hagyományos banki tevékenységek gyors összeolvadása és a megfelelő szabályozás hiánya került terítékre az Enron-ügyben érintett befektetési bankok álcázott kölcsönügyleteivel kapcsolatban.

USA: csökkenő import, enyhült a külkereskedelmi mérleg hiánya

Archívum2001.01.19, 17:27

Novemberben 32,99 milliárd dollárra csökkent az amerikai külkereskedelmi mérleg havi hiánya az októberben mért 33,55 milliárd dollárról - közölte pénteken a washingtoni kereskedelmi minisztérium. Az export 0,8 százalékkal 90,36 milliárd dollárra, az import - főleg az olcsóbb olajnak köszönhetően - 1,1 százalékos visszaeséssel 123,35 milliárd dollárra süllyedt.

Heves reakciók az USA piacvédő intézkedései miatt

Archívum2002.03.06, 18:26

George W. Bush amerikai elnök kedden bejelentette: különböző acélipari termékcsoportokra nyolc és harminc százalék közötti vámokat szabnak ki. A bejelentésre több ország igen hevesen reagált. Az intézkedés bírálói Bush szemére vetik, hogy a súlyos válsággal küzdő amerikai acélágazat védelmében a szabad kereskedelem egyik alapelvetéséről feledkezik meg. Amennyiben az Európai Unió ellenintézkedéseket tesz az amerikai kereskedelemeltérítő hatások csökkentése érdekében, úgy azok a kelet-európai tagjelöltek, így Magyarország acéliparát is jelentős mértékben érinthetik. A Külügyminisztérium szerint Magyarországot közvetlenül nem érinti a döntés.

Több mint egy éve csökkenő vállalati profitok világszerte

Archívum2002.03.27, 16:51

Már ötödik negyedéve folyamatosan csökken világviszonylatban a vállalatok egyesített nyeresége; ez az utóbbi három évtized leghosszabb hanyatlási periódusának számít. Elemzők szerint a lassan, de egyre biztosabban erősödő amerikai gazdaság megállíthatja a folyamatot.

Az Enron névváltoztatást fontolgat

Archívum2002.02.22, 16:14

A csődbe jutott Enron energiakereskedő nagyvállalat rossz hírű nevének megváltoztatását fontolgatja - írja hírügynökségi értesülésekre hivatkozva a CNNmoney. További fejlemény az ügyben, hogy a szövetségi jegybank szerepét betöltő Fed vizsgálatot indított az Enron és a J.P Morgan Chase & Co. bankház esetleges kapcsolatainak feltárására.

Amerikai fellendülés - az elemzők lassú lábadozásra számítanak

Archívum2002.03.25, 07:53

Az amerikai recesszió végét egyértelműsítő mikro- és makroadatokból egyre kevésbé egyértelmű kép kerekedik a rég várt fellendülés intenzitásáról és erejéről. Míg kilenc hónapos stagnálás után tagadhatatlanul élénkül az ipari termelés, és bővül a szolgáltatói szektor, egyre több elemző véli úgy, hogy az amerikai gazdaság csak lassan, többéves lábadozási periódus után térhet vissza a fenntartható fejlődés pályájára.

A svéd jegybank döntése megfordíthatja a kamatcsökkentési tendenciát 

Archívum2002.03.19, 11:33

A svéd központi bank, a Riksbank kedden negyed százalékponttal 4 százalékra emelte alapkamatát. Ezzel a fejlett világ első központi bankja, amely kamatot emelt az utóbbi több mint egy éven belül. Elemzők ezzel a közel másfél éves kamatcsökkentési hullám végét, az irányzat fordulását vélték kiolvasni a stockholmi intézkedésből.

Az EU konzultációt kezd acélügyben az USA-val

Archívum2002.03.14, 14:18

Az EU a jövő héten konzultálni fog az Egyesült Államokkal a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretében, a múlt héten bejelentett amerikai acélvámokról - közölte az Európai Bizottság egyik szóvivője csütörtökön Brüsszelben.

Greenspan óvatosan derűlátó

Archívum2002.03.13, 20:55

A szokásos óvatossággal ugyan, de megerősítette derűlátását az amerikai gazdaság teljesítményével kapcsolatban szerdán a jegybank szerepét betöltő Alan Greenspan, a Federal Reserve elnöke.

Európa visszavágásra készül

Gazdaság2002.03.12, 07:40

Egyre inkább elmérgesedik, és úgy tűnik, az acéliparon is túlgyűrűzik az amerikai védővámok bevezetésével újrakezdődött USA-EU kereskedelmi háború. Miközben a nemzetközi kereskedelemért felelős amerikai miniszterhelyettes azzal fenyegetőzik, hogy a védővámok más területekre, például az agrár és a félvezetők szektorára is hatással lehetnek, Brüsszel kedden be kívánja jelenteni, hogy korlátozná az unión kívüli, igazságtalan állami támogatásokat élvező (elsősorban amerikai) légitársaságok gépeinek leszállási engedélyeit, és magas pótdíjakkal fogja sújtani őket.

Elindult az amerikai acéloffenzíva

Archívum2001.11.28, 08:43

Globális kampányba kezdett az amerikai kormányzat a túltermelési krízis mélypontjára érkezett nemzetközi acélipar stabilizálása érdekében. A kereskedelmi minisztérium tárgyalódelegációk tucatjait küldi Tokióba, Szöulba, Pekingbe és Brüsszelbe, hogy az érintett országok kormányait és a meghatározó acélipari vállalatokat meggyőzze a radikális termelés-visszafogás elkerülhetetlenségéről. A vállalatok hajlanának az alkura, de csak azzal a feltétellel, ha az USA eláll az acél importtarifái egyoldalú emelésének tervétől.

Az erős dollár miatt kerülhetett válságba az USA acélipara

Archívum2002.03.08, 13:36

Az erős dollárnak és a különböző acélipari termékcsoportokra kivetett védővámoknak nincs közük egymáshoz - mondta Paul O'Neill amerikai pénzügyminiszter Wim Duisenberg valutauniós jegybankelnök állítására válaszolva. Duisenberg a védővámok bevezetésének indoklását egyébként "szánalmasnak" minősítette.

Greenspan derűlátóbb, mint egy hete

Gazdaság2002.03.07, 17:35

Az amerikai gazdaság már felendülőben van, bár ennek üteme az idén még elmaradhat a korábbi recessziók után tapasztalttól - mondta a szenátus csütörtökön tartott félévi meghallgatásán az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke. Alan Greenspan érezhetően derűlátóbb hangot ütött meg, mint alig egy hete elmondott képviselőházi beszámolójában.

Greenspan fokozatos fellendülésre számít

Archívum2002.02.27, 19:09

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke szerint az amerikai gazdaság várt fellendülésének üteme az idén valószínűleg kissé elmarad a Wall Street-i várakozásoktól, mert a kilábalást hátráltathatja a fogyasztói kereslet lanyhasága, az ipari kapacitásfölösleg és az értékpiaci bizonytalanság.

A Dunaferrt megdöbbentették a dömpingvádak

Archívum2001.11.27, 17:08

A Dunaferr Rt. szerint körültekintés nélkül kezdeményezett ellene dömpingeljárást a nyugat-európai acélipari szövetség (Eurofer) a melegen hengerelt acéltermékekre vonatkozóan az Európai Bizottságnál. A társaság szerint az acélipar dekonjunktúrája, és az USA piacvédő intézkedés-tervezete miatt szabadulnak el az indulatok a nemzetközi acélkereskedelem szereplői között.

Légi háború az unió és az Egyesült Államok között

Archívum2002.02.07, 07:54

Légitársaságaik védelmében akár évekig is elhúzódó huzakodás kezdődhet az Európai Unió és az Egyesült Államok között, miután Brüsszel az amerikai cégek szerinte az állami támogatásokból eredő versenyelőnyét "kiegyenlítő" díjakkal kívánja megszüntetni az európai piacon. Brüsszel teljes súlyával olyan egyezmény kiharcolására készül, amely lehetővé tenné, hogy az európai légitársaságok is végezhessenek belföldi szállítást az USA-ban.

A trenddel szemben a Cisco Systems

Archívum2001.11.06, 10:25

A technológiai részvények az elmúlt pár napban némi rugalmasságot mutatnak köszönhetően annak az általános várakozásnak, miszerint az amerikai jegybank (Federal Reserve - Fed) keddi ülésén 50 bázispontos kamatcsökkentéssel 2 százalékra mérsékli az irányadó kamatlábat. A szektor papírjait ugyancsak fölfelé tolja a Cisco harmadik negyedéves eredménye, melyet hétfőn hoztak nyilvánosságra a kereskedés vége után. A várakozások szerint a Cisco pozitív mérlegről számolt be, két centtel magasabbról, mint azt az elemzői konszenzus prognosztizálta.

Nőtt az elbocsátások száma az USA-ban

Archívum2002.02.05, 17:53

Az amerikai vállalatok januárban 32 százalékkal több elbocsátást jelentettek be, mint decemberben. Az emelkedést főleg a Ford 35 ezer fős leépítése okozta.

Újabb elbocsátások lesznek a világ nagy autógyáraiban

Archívum2001.11.30, 08:17

A világ két legnagyobb autógyártója, a General Motors és a Ford is radikális költségcsökkentő intézkedéseket tervez Európában és Amerikában, dolgozók ezreit bocsátják el. A növekvő eladások ellenére a cégek veszteségei is egyre nőnek, ami csak a kiadások lefaragásával állítható meg.

Davosi Világgazdasági Fórum: vita a fellendülésről

Archívum2002.02.01, 09:39

Homlokegyenest ellentmondó szakértői vélemények hangzottak el a davosi világgazdasági fórum New Yorkba áthelyezett idei gyűlésének csütörtöki nyitó napján arról, hogy egyáltalán megkezdődött-e a kilábalás a recesszióból. Míg egyesek szerint ennek semmi jele, mások úgy vélték, hogy az amerikai gazdaság meredek ívű fellendülés küszöbén áll.

Féléves mélyponton az euró

Gazdaság2002.01.25, 14:36

Hat hónapja nem mért mélypontra, 87 dollárcent alá süllyedt pénteken az euró, miután előző nap az amerikai jegybank elnöke óvatos derűlátással beszélt az amerikai gazdasági fellendülés esélyeiről.

Greenspan szerint kezd magára találni a gazdaság

Gazdaság2002.01.24, 17:44

A Fed elnöke, Alan Greenspan a szenátus költségvetési bizottságának csütörtöki meghallgatásán azt mondta, hogy az amerikai gazdaság tavaly "komoly ciklikus kiigazításon esett át", amit súlyosbított a szeptember 11-ei terrormerénylet katasztrófája. Greenspan szerint azonban a legutóbbi jelek azt mutatják, hogy a gazdaságot az utóbbi egy évben bénító erők lassan elenyésznek, és a gazdaság kezd magára találni.

Uniós előny az USA-val folytatott kereskedelmi vitában

Archívum2002.01.14, 18:18

EU-források szerint szabályellenesnek minősítette az amerikai exportőröknek nyújtott hazai adókedvezményeket a Kereskedelmi Világszervezet (WTO). A végzés lehetővé teheti, hogy az unió rekord mértékű büntetővámot vessen ki amerikai importtermékekre. Elemzők szerint egy ilyen lépés akár kereskedelmi háború kirobbanásához is vezethet.

Véget érhet az amerikai kamatvágás-sorozat

Gazdaság2002.01.11, 09:48

Elemzői várakozások szerint pénteki beszédében Alan Greenspan, a jegybank szerepét betöltő Fed elnöke megerősíti: az amerikai gazdaság az év közepére kilábal a recesszióból, így nincs feltétlenül szükség a tavalyi, példátlan kamatcsökkentés-sorozat folytatására.

Elhúzódó uniós válság és a magyar remények

Archívum2002.01.02, 08:20

A recesszióval bajlódó nyugati gazdaság centrumában - Németországban, Franciaországban és Olaszországban - csak évi 2 százalék körüli növekedéssel lehet számolni. Ez azt is jelenti, hogy a gazdaság ipari hajtóereje változatlanul nem a termelés, hanem az évi 8 százalékra prognosztizálható export. Kérdés, vajon mennyiben befolyásolhatja e két tény a magyar gazdaság idei kilátásait?

USA: kétéves mélyponton a benzin ára

Archívum2001.12.10, 14:34

Az amerikai kiskereskedelmi benzinárak a szeptember 11-i terrortámadások óta gallononként 40 centtel két éve a legalacsonyabb szintre süllyedtek.

Ismét kamatot csökkentett a FED

Archívum2001.12.11, 21:02

A piac által várt mértékben, 25 bázisponttal 1,75 százalékra csökkentette irányadó egynapos kamatát kedden az amerikai szövetségi jegybank. Ez volt a Federal Reserve idei 11. kamatcsökkentése, s a negyedik a szeptember 11-ei terrortámadások óta.

Kamatcsökkentést várnak az USA-ban

Gazdaság2001.12.10, 11:30

A múlt heti vegyes - némi élénkülést és erősen recessziós jeleket egyaránt mutató - amerikai makroadatsor után a piac egyértelműen azzal számol, hogy a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a jelenlegi 2,00 százalékos négy évtizedes mélypont alá csökkenti irányadó egynapos kamatát a nyíltpiaci bizottság (FOMC) keddi ülésén.

Enyhén nőtt az amerikai foglalkoztatási költségindex

Archívum2001.01.25, 16:22

Az Egyesült Államokban 0, 8 százalékkal nőtt a foglalkoztatási költségindex az utolsó negyedévben. Az előzetes piaci konszenzus 1, 1 százalékos növekedést valószínűsített erre az időszakra. Várakozások szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a jövő héten tovább csökkenti 6 százalékos irányadó rövid távú kamatát.

Ijesztő amerikai foglalkoztatottsági adatok

Archívum2001.12.07, 15:29

Novemberben a vártnál jóval nagyobb mértékben, 331 ezerrel csökkent a betöltött alkalmazotti állások száma az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli szektoraiban. A munkanélküliség a vártnál szintén magasabbra, 5,7 százalékra emelkedett - közölte pénteken az amerikai munkaügyi minisztérium.

Az euróövezet inflációja 2,1 százalék

Archívum2001.11.30, 14:26

Az eurózövezet inflációja novemberben 2,1 százalékos volt tavaly novemberhez képest - közölte pénteken előzetes becslésként az EU statisztikai hivatala.

Katasztrofálisan kezdődött az évezred az USA-ban

Gazdaság2001.11.27, 08:53

Az amerikai gazdasági recessziót gyakorlatilag hivatalossá tette az a jelentés, melyet hétfőn hozott nyilvánosságra a National Bureau of Economic Research (NBER) amerikai gazdaságelemző csoport.

Az autóeladások miatt növekedett a kiskereskedelmi forgalom az USA-ban

Archívum2001.11.14, 16:47

Októberben 7,1 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban - közölte szerdán az amerikai kereskedelmi minisztérium. A rekord ütemben bővülő forgalmat - az olcsó hiteleknek köszönhetően - szinte teljes egészében a gépkocsi-eladások húzták felfelé, ezt leszámítva 1 százalékos volt a bővülés.

Finnország gazdasága a legversenyképesebb

Archívum2001.10.18, 12:21

Romlott az amerikai gazdaság versenyképessége, és az idén már Finnország vezeti a versenyképesség-világranglistát - áll a Világgazdasági Fórum legfrissebb jelentésében. A dokumentum szerint azok az országok helyezése romlott leginkább, amelyek gazdaságába a politika durván beavatkozott. Magyarország helyezése javult: hazánk 26-dik a listán - közölte a BBC.

Ijesztően csökkentek a vállalati profitok Amerikában

Archívum2001.11.14, 08:16

Az USA munkaügyi minisztériuma által a múlt héten kiadott jelentés szerint a vártnál jóval nagyobb mértékben csökkentek a termelői árak az országban. Bár a szakértők szerint ez nem szükségképpen vezet deflációhoz, a vállalati profitok harmadik negyedéves, több mint 70 százalékos csökkenése jelentősen növeli a deflációs veszélyt (amikor a fogyasztói árak csökkennek) az Egyesült Államok recessziós pályára állt gazdaságában.

Középtávon globális válság fenyeget

Gazdaság2001.11.08, 08:30

Bár a központi bank kedden - a várakozásoknak megfelelően - újabb fél százalékkal csökkentette az irányadó, rövid távú kamatlábat, s lassan összeáll az amerikai gazdaság történetének egyik legnagyobb adócsökkentéséről szóló kongresszusi törvény, a vezető elemzőket nem hatotta meg a lejtmenetet megállítani igyekvő csomag. A tőkebefektetések rendületlen csökkenése, a fogyasztói bizalom zuhanása, a rekordokat döntő munkanélküliség, a termelői és a szolgáltatási szektor teljesítményének csökkenése mára gyakorlatilag eloszlatott minden optimizmust a kormányzat monetáris és fiskális eszköztárának hatékonyságával kapcsolatban.

Kamatvágás Európában

Archívum2001.11.08, 14:06

Az Európai Központi Bank döntéshozói csütörtöki ülésükön 50 bázisponttal, 3,25 százalékosra csökkentették a valutauniós alapkamatot a gazdaság élénkítése érdekében - közölte a Bloomberg hírügynökség. A kamatvágást azt tette lehetővé, hogy az elmúlt öt hónapban csökkent az infláció. Az amerikai Fed kedden szintén 50 bázisponttal, 2 százalékosra csökkentette irányadó kamatát.

Már vásárolnak az amerikaiak

Archívum2001.11.08, 15:15

Növekvő októberi forgalomról számolt be csütörtökön a világ legnagyobb áruházlánca, az amerikai Wal-Mart, bár kisebb riválisai forgalmuk csökkenéséről adtak számot. Az amerikai magánfogyasztás alakulása kulcskérdés a jelenlegi válságból való kilábalás szempontjából: minél hamarabb visszatér a vásárlók bizalma, annál gyorsabban jut túl az amerikai gazdaság a jelenlegi holtponton.

Tizedszer csökkentett kamatot idén a FED

Archívum2001.11.06, 23:02

A piac által várt mértékben, 50 bázisponttal 2,00 százalékra - 1958 óta a legalacsonyabb szintre - csökkentette irányadó egynapos kamatát kedden az amerikai szövetségi jegybank. Hasonló mértékben 1,50 százalékra csökkent a jelképes jelentőségű leszámítolási ráta. Ez volt a Federal Reserve idei 10. kamatcsökkentése, s a harmadik a szeptember 11-ei terrortámadások óta.

Soros szerint az USA jövőre kilábal a terrorizmus okozta recesszióból

Archívum2001.10.21, 17:53

Soros György szerint az Egyesült Államok a jövő év második negyedévében kilábal a szeptember 11-i terrortámadások okozta recesszióból, de hogy mennyire, az még nyitott kérdés.

Greenspan: a terror fenyegeti a globalizáció eredményeit

Archívum2001.10.25, 10:56

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke, Alan Greenspan a washingtoni nemzetközi gazdasági intézetben elmondott beszédében felszólította az Egyesült Államok kormányát, hogy világszerte erősítse piacnyitási törekvéseit. A jegybankelnök közölte, hogy a terrorizmus fenyegeti a világháború óta elért globalizációs eredményeket.

Százmillió dollárt pumpálhatnak a gazdaságba

Archívum2001.10.25, 13:31

A washingtoni képviselőház szerdán, az amerikai elnökválasztást idéző eredménnyel, 216-214 arányban elfogadta a republikánus gazdaságélénkítő törvényjavaslat-csomagot. Amennyiben a javaslat átmegy a szenátuson és George Bush elnökön, a következő évben százmilliárd dollárt pumpál a szövetségi költségvetés a recesszióval küzdő amerikai gazdasági életbe, elsősorban adójóváírások révén. A javaslat azonban majdnem biztos, hogy megbukik a szenátusi szűrőn, ott ugyanis a demokraták vannak többségben, akik semmi esetre sem fogják megszavazni a javaslatot.

Bush-t kritizálja az egyik Nobel-díjas

Gazdaság2001.10.11, 16:26

Adócsökkentés helyet más eszközökkel hatékonyabban lehetne élénkíteni az amerikai gazdaságot - nyilatkozta a BBC-nek Joseph Stiglitz, a szerdán Nobel-díjat kapott három közgazdász egyike. Stiglitz - aki Clinton elnök tanácsadója volt - úgy vélte, hogy a beruházások élénkítése és a közösségi kiadások növelése hatásosabban ellensúlyozná a növekedés lassulását.

A Kopint-Datorg 9,2 százalékos inflációra számít

Archívum2001.10.05, 13:42

A Kopint-Datorg szerint a bruttó hazai termék (GDP) idén a korábban vártnál mérsékeltebb ütemben, 4 százalékkal bővül - áll a cég pénteken közzétett konjunktúra-jelentésében. A kutatók szerint a belföldi felhasználás nem növekszik annyira, hogy ellensúlyozná a külgazdasági teljesítmény romlását. Az amerikai gazdaság jövőre már 2-2,5 százalékkal bővül - áll az előrejelzésben.

Eséssel reagáltak az ázsiai tőzsdék az USA válaszcsapására

Archívum2001.10.08, 05:46

Az ázsiai-csendes-óceáni térség tőzsdéin a hétfői kereskedés első óráiban eséssel reagáltak a részvényárfolyamok az Afganisztán ellen intézett amerikai-brit csapásokra, amelyek újabb bizonytalansági tényezőt hoztak az amúgy is ideges piacokra.

Újabb kamatcsökkentés várható Amerikában

Archívum2001.10.02, 10:19

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának keddi tanácskozásán elemzők egybahangzó véleménye szerint újabb fél százalékpontos kamatcsökkentésről születik döntés. Ebben az esetben az irányadó kamatszint 2,5 százalékosra csökkenne, amelyre 1962 óta nem volt példa.

A vártnál lassabban nőtt az amerikai GDP az első negyedévben 

Archívum2001.05.25, 16:27

A Egyesült Államokban az idei év első negyedévében 1,3 százalékkal nőtt a bruttó nemzeti termék, ami elmarad az előzetes várakozásotól, amely 2 százalékos növekedést valószínűsített. Csökkent a magánfogyasztás, illetve a számítástechnikai berendezésekre és szoftverekre költött összegek növekdési üteme. Alan Greenspan, a szövetségi jegybank szerepét betöltő Fed elnöke csütörtök esti beszédében aggodalmának adott hangot az amerikai gazdaság fejlődésének mértékét illetően.

Gazdaságélénkítő csomag az USA-ban

Archívum2001.09.26, 09:39

Akár százmilliárd dollárt is elérheti az az egyszeri gazdaságélénkítő csomag az USA-ban, amelyről tegnap tárgyalt egymással washingtoni tanácskozásán az ameikai szenátus pénzügyi bizottsága.

Korrekció a világ tőzsdéin

Archívum2001.09.25, 08:40

A Lehman Brothers és a Merrill Lynch befektetési társaság elemzése szerint is recesszióba süllyedhet az amerikai gazdaság a második félévben. A világ tőzsdéin ennek ellenére hétfőn kitűnő volt a hangulat, ami egyrészt az esedékes korrekcióval, másrészt a Goldman Sachs befolyásos elemzőjének részvényvételre való buzdításával hozható összefüggésbe.

Újabb Bush-csomag készül a gazdaság élénkítésére

Archívum2001.09.20, 15:49

Az amerikai elnök hajlik arra, hogy gazdaságösztönző csomaggal tartsa a lelket az amerikai gazdaságban a múlt heti katasztrofális merénylethullám után, de döntés egyelőre nem született - közölte szerdán a Fehér Ház.A tervezett intézkedések között szerepelhet az alkalmazottak társadalombiztosítási és egészségügyi hozzájárulásának csökkentése

Recesszió közelében az Egyesült Államok

Archívum2001.09.20, 08:11

Tovább gyengült az amerikai gazdaság - derül ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jelentéséből. Tegnap egyébként világszerte folytatódott a tőzsdeindexek mélyrepülése. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán nyilvánosságra hozott jelentése szerint az amerikai gazdaság tovább gyengült.

Greenspan hosszabb távon bizakodó

Archívum2001.09.20, 18:18

Rövid távon lesznek jelentős hatásai az amerikai gazdaságra a múlt heti katasztrofális merényleteknek, de a kedvező hosszú távú kilátások nem sérültek - mondta csütörtökön Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke a szenátus banki bizottságában tartott meghallgatásán. A beszédet a börzék kedvezően fogadták, az indexek emelkedni kezdtek.

Az angol és japán jegybank is kamatot csökkentett

Archívum2001.09.19, 12:09

Az angol és a japán jegybank is kamatot csökkentett kedden. A japán jegybank 0,1 százalékra csökkentette az irányadó leszámolási kamatát az eddigi 0,25 százalékról. Tovább erősödött ezzel a "zérókamat-politika". Anglia 0,25 százalékkal csökkentette irányadó kéthetes kamatát, ami így 4,75 százalék. A két bank a tőkepiacok stabilizálása érdekében hajtotta végre akcióit, összhangban a Federal Reserve (Fed) és az Európai központi Bank (EKB) hétfői kamatcsökkentésével.

A jegybank nem csökkent kamatot

Gazdaság2001.09.18, 14:29

A Magyar Nemzeti Bank egyelőre nem követi az amerikai Fed és az Európai Központi Bank példáját, és nem csökkenti irányadó kamatát - mondta Auth Henrik jegybank-alelnök az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának keddi ülésén. Nyers Rezső, a bankszövetség elnöke az ülésen azt mondta, hogy az olaj ára a krízis miatt akár hordónkénti 30 dollárra is emelkedhet.

Alacsony infláció az Egyesült Államokban

Gazdaság2001.09.18, 15:30

Augusztusban, a 0,2 százalékos várakozásokhoz képest 0,1 százalékkal nőtt a fogyasztói árszint az Egyesült Államokban. Az élelmiszerek és az energiahordozók nélkül számolt magindex 0,2 százalékkal emelkedett - közölte kedden az amerikai munkaügyi minisztérium.

A Fed és az EKB is csökkentette irányadó kamatait

Archívum2001.09.17, 18:10

Az amerikai részvénypiacok nyitása előtt a szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve ülések közötti döntéssel 50 bázisponttal, az eddigi 3,5 százalékról 3 százalékra csökkentette irányadó kamatait. A múlt hét keddi terrortámadást követően a Fed így próbálja megnyugtatni az amerikai piacokat. Az Európai Központi Bank (EKB) - párhuzamban a Fed korábbi döntésével - ugyancsak csökkentette az irányadó kamatait 4,25 százalékról 3,75 százalékra.

Kamatcsökkentést jelent be a Fed?

Gazdaság2001.09.17, 12:37

Vagy erősödnek, vagy gyengülnek a részvényárfolyamok ma a világ tőzsdéin - mondják az elemzők. Vagyis: fogalmuk sincs, mi várható. Sokan úgy vélik: az amerikai önérzet nem engedi majd, hogy pánikszerű eladások kezdődjenek a New York-i tőzsde mai nyitónapján, mások szerint azonban elindulnak lefelé az árfolyamok. Elképzelhető, hogy a Fed a tőzsdenyitás előtt bejelenti, hogy csökkenti a kamatot, ami élénkítőleg hathat a börzékre.

Hazafias vásárlások várhatók a NYSE-n

Archívum2001.09.17, 14:49

Amerika pénzügyi hatalmasságai közül néhányan úgy nyilatkoztak, hogy a New York-i tőzsde (NYSE) hétfői nyitásakor, a vételi oldalon fognak megjelenni. A nyilatkozatok szerint a kisemberek is vásárolnak majd részvényt, segítve ezzel az amerikai gazdaságot. Ha a pénzügyi szektor tagjai hasonlóképpen vélekednek, akkor meglepetésre emelkedhet a tőzsdeindex.

Vártnál rosszabb amerikai ipari termelés

Archívum2001.09.14, 16:29

Az amerikai ipari termelés a várt ütem kétszeresével, 0,8 százalékkal esett augusztusban - közölte pénteken a Federal Reserve (Fed). A Dow Jones/CNBC előzetes prognózisa 0,4 százalékos termelés-visszaesést, és 76,6 százalékos kapacitáskihasználtságot mutattak.

Tőzsdei mélyrepülés, gyengülő dollár

Archívum2001.09.14, 15:13

Az európai részvények egyre alacsonyabb árakon cserélnek gazdát, a dollár árfolyama három és fél hónapos mélyponton mozog, az olaj ára tovább emelkedik, köszönhetően a kilátásba helyezett afgán bosszúnak.

Gyenge eredményekről számolt be az Oracle

Archívum2001.03.02, 11:47

Az Oracle szoftvergyártó cég - több más szektortársához hasonlóan - a vártnál gyengébb elmúlt negyedéves eredményekről számolt be pénteken. A vállalat vezetője ezt az amerikai gazdasági növekedés lassulásával magyarázta. A cég részvényeinek árfolyama több mint 12 százalékot zuhant.