amerikai gazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- USA
- Fed
- dollár
- tőzsde
- gazdasági válság
- legfrissebb
- legrégebbi
A vártnál jobban nőtt az amerikai gazdaság
Az előzetesen közölt 1,1 százalék helyett 1,3 százalékkal bővült az Egyesült Államok GDP-je a második negyedévben, éves összevetésben - közölte a kereskedelmi tárca adatai alapján a Bloomberg hírügynökség. Elemzők szerint az élénkülő fogyasztás miatt a növekedés jelentősen gyorsul a szeptemberben végződő harmadik negyedévben.
Újabb amerikai kamatvágás várható
A kétéves amerikai államkötvények hozamának hétfői alakulása és az állampapírok határidős kereskedésének adatai alapján szakértők egyértelműen újabb amerikai alapkamat-csökkentésre számítanak - írja a CNN Money. Elemzők szerint a jegybank szerepét betöltő Fed döntéshozói még következő hivatalos ülésük előtt 0,25 százalékponttal mérséklik az amerikai alapkamatot.
Akár 20 százalékot is eshet a dollár
A következő két évben 15-20 százalékkal is zuhanhat a dollár árfolyama az euróval és a jennel szemben főleg a növekvő amerikai folyómérleg-hiány miatt szükségessé váló kiigazítás, illetve a Bush-adminisztráció erősdollár-politikájának esetleges módosulása miatt - mondta a Morgan Stanley vezető közgazdásza egy befektetési konferencián Tokióban.
Újabb recesszió következhet Amerikában
A Conference Board amerikai fogyasztói bizalmi indexe kilenc éve nem tapasztalt mélységbe zuhant októberben: a szeptemberi 93,7 pontról 79,4 pontra csökkent. Az index 14,3 pontos havi esése kiemelkedőnek számít, ilyen mértékű visszaesés a tavalyi szeptemberi merényletek óta nem történt.
Szerdán amerikai kamatcsökkentés várható
A gazdasági növekedés megtorpanását jelző, legutóbb nyilvánosságra került makromutatók nyomán a piaci szakértők döntő többsége szerint szerdai ülésén ismét csökkenti alapkamatát az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. Már a mostani, 1,75 százalékos kamatszint is 41 éves mélypontot jelent.
- címkék:
- alapkamat
- amerikai gazdaság
- jegybank
- Fed
- GDP
- Címkefelhő »
Nőtt a kamatcsökkentés reménye az Egyesült Államokban
Gyenge volt az amerikai gazdaság teljesítménye az elmúlt két hónapban és csak mérsékelten nőttek a kiskereskedelmi eladások - tartalmazta az úgynevezett Bézs Könyv, az amerikai gazdaság központjainak állapotáról az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed által szerdán kiadott időszakos jelentése.
A becslések szerint 3,1 százalékkal bővül az amerikai gazdaság
A harmadik negyedévben a vártnál valamivel kisebb mértékben, de az erős magánfogyasztástól és a két éve először növekvő üzleti beruházásoktól hajtva így is 3,1 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság összteljesítménye a kereskedelmi minisztérium csütörtökön kiadott első hivatalos becslése szerint.
Fed: fél százalékpontos kamatcsökkentés
Erőteljesen, fél százalékponttal 1,25 százalékra, újabb négy évtizedes mélypontra csökkentette szerdán az irányadó kamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága. További kamatcsökkentésre valószínűleg nem lesz szükség.
A Fed kormányzó 3 százalékos GDP növekedésre számít
Európa nem követte az amerikai kamatvágást
Az előzetes elemzői várakozásoknak megfelelően sem az Európai Központi Bank, sem pedig a brit jegybank nem követte az amerikai Fed példáját, és nem változtatott alapkamatán. A jegybankok döntéshozói az inflációtól jobban tartanak, mint a gazdasági növekedés megtorpanásától.