amerikai elnökválasztás

címke rss

Száz meztelen nő köszönti Trumpot Clevelandben

Nagyvilág2016.05.13, 11:37

Donald Trump kampánystábja látványos republikánus konvenciót tervez – az elsőt, ami korhatáros lehet.

Borulhat az amerikai kampányfinanszírozási rendszer

Gazdaság2016.04.29, 10:31

A Demokrata Pártban a papírforma látszik érvényesül, bár már az is meglepő, hogy a kis adományokból kampányoló Sanders képes volt megszorongatni Clintont. A republikánusoknál azonban évtizedes trendeket boríthat fel Trump győzelme. Az amerikai választásokon évtizedek óta nem jutottak ilyen sokáig a kis donorok által finanszírozott jelöltek.

Bernie Sanders megválik több száz emberétől

Nagyvilág2016.04.28, 10:20

Több száz munkatársától megválik a demokraták elnökjelölt-aspiránsa. Szóvivője azzal magyarázta a lépést, hogy már csak tíz államban tartanak előválasztást, a kevesebb munka kevesebb embert igényel.

Clinton és Trump is nagyot szakíthat

Nagyvilág2016.04.25, 11:20

Öt államban tartanak előválasztást kedden, és mindenhol az éllovasnak, Hillary Clitonnak és Donald Trumpnak van nagyobb esélye nyerni. Két riválisuk mindent megtesz, hogy ezt megakadályozza, ezért koordinálják a kampányukat, hogy minél több államot elvigyenek Trump elől.

Clintonra szórják a pénzt Sanders hívei

Nagyvilág2016.04.17, 09:26

Bernie Sanders mintegy száz híve tüntetett Los Angelesben, ahol George Clooney rendezett szombaton adománygyűjtést Hillary Clinton számára.

Ted Cruz nyert Wyomingban

Nagyvilág2016.04.17, 08:17

Ted Cruz texasi szenátor került ki győztesen a republikánusok választási küzdelméből Wyoming államban szombaton, az érintett tizennégy kongresszusi küldött mindegyike őt fogja támogatni amerikai elnökjelöltként a párt nyári országos konvencióján. 

Aki csak egy kicsit rosszabb Donald Trumpnál

Nagyvilág2016.04.11, 23:40

Ellenfelei nyilván vitatják, de a saját kampányoldalán ezt írják róla: „Megtartotta az ígéretét: igazat beszélt, és azt tette, amit előtte elmondott, hogy megtenne.” És lehet, hogy ez a baj. Csak Ted Cruznál ezt azért nem érezzük, mert Donald Trump az ellenfele. Hogyan és melyik rosszat választja az amerikai jobboldal?

Trump utálatban fogja össze a nemzetet

Nagyvilág2016.04.08, 10:39

Egyetlen dologban biztosan egységesek az amerikaiak, nemtől, kortól és politikai meggyőződéstől függetlenül: abban, hogy rossz a véleményük Donald Trumpról.

Bernie Sandersnek jól jön az offshore-botrány

Nagyvilág2016.04.07, 16:26

A legfrissebb országos felmérés szerint egyenlőre áll a két demokrata elnökjelölt-aspiráns. A panamai offshore-botrány azonban Bernie Sandersnek kedvezhet.

Az európaiak Hillary Clintont választanák

Nagyvilág2016.04.03, 10:19

Ha az európaiakon múlna, akkor Hillary Clinton lenne a következő amerikai elnök. Az örge kontinens lakói kimondottan rettegnek Donald Trump esetleges győzelmétől, derült ki egy friss közvélemény-kutatás eredményéből.

Eldőlhet, kik harcolnak majd a Fehér Házért

Nagyvilág2016.03.15, 10:44

Az Egyesült Államok öt szövetségi államában, Illinois-ban, Missouriban, Ohióban, Észak-Karolinában és Floridában tartanak előválasztásokat a demokraták és a republikánusok kedden. A március 15-i előválasztások elemzők és maguk az elnökjelölt-aspiránsok szerint is sorsdöntőek lehetnek.

Trump újra bevezetné a kínvallatást

Nagyvilág2016.03.06, 23:02

Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns a törvényi szabályozás kiszélesítésével és a hatályos szabályok módosításával újra bevezetné a kínvallatást, amit még a Bush-kormányzat tiltott be 2006-ban, és 2009 óta már a CIA sem alkalmazhatja.

Lelassult Donald Trump előretörése

Nagyvilág2016.03.06, 08:36

Az Egyesült Államokban az elnökjelöltségért folyó szombati előválasztásokból és jelölőgyűlésekből a republikánus táborban Ted Cruz megerősödve került ki, a demokrata elnökjelölt-aspiránsok versenyében Hillary Clinton a három választásból kettőt elvesztett. 

Már a farokméretnél tart az amerikai elnökválasztási vita

Nagyvilág2016.03.04, 12:48

Detroitban rendezték meg az amerikai republikánus párti elnökjelölt-aspiránsok újabb országos tévévitáját, már csak négy résztvevővel. A vitán szóba került a jelöltek nemi szervének mérete is.

Bekövetkezhet, amitől egész Amerika retteg

Nagyvilág2016.03.02, 14:27

Kezdhetik gyártani a Trump–Clinton-kitűzőket az amerikai ajándékboltok, a szuperkedd után ugyanis egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az ingatlanmágnás és a volt külügyminiszter között dől el a verseny a Fehér Házért. Bár az előválasztások még nem értek véget, mindketten hét államban tudtak győzni, ezzel több jelöltnek is befejeződött a kampány. A republikánusoknak most azt kell eldönteniük, hogy fel tudnak-e sorakozni az egész világot megosztó Trump mögé. 

Clinton és Trump vezet a szuperkedd előtt

Nagyvilág2016.02.29, 11:21

A szuperkedd kiemelkedő fontosságú az amerikai elnökválasztási kampányban. Tizennégy államban tartanak előválasztást vagy kaukuszt március 1-jén. 

Trump: Ott is győzök, ahol nem is álmodnak róla

Nagyvilág2016.02.21, 18:48

Donald Trump, a Dél-Karolinában szombaton tartott republikánus párti előválasztás győztese szerint a novemberi elnökválasztásra rekordszámban mennek el a szavazók, s ő és Hillary Clinton között döntenek majd.

Clinton és Trump nyert

Nagyvilág2016.02.21, 09:21

Donald Trump a szavazatok egyharmadának megszerzésével megnyerte az előválasztást Dél-Karolinában, és kiesett egy újabb vetélytársa: Jeb Bush közölte, hogy kiszáll a republikánus elnökjelöltségért folytatott küzdelemből. Hillary Clinton öt százalékkal kapott több szavazatot a nevadai kaukuszon, mint Bernie Sanders.

Meglepetés érte Trumpot

Nagyvilág2016.02.18, 08:44

Ted Cruz texasi szenátor először előzte meg az országos felmérésekben Donald Trumpot.

Patthelyzet Nevadában

Nagyvilág2016.02.17, 13:44

Szoros verseny várható Nevadában is a demokrata párt két legerősebb elnökjelölt-aspiránsa között.

Obama szerint Trump nem lesz elnök

Nagyvilág2016.02.17, 11:11

Barack Obama biztos benne, hogy az amerikaiak végül nem bízzák rá egy milliárdos valóságshow-sztárrra a nukleáris bombák kódját. 

Mindenkit kiütöttek az amerikai radikálisok

Nagyvilág2016.02.10, 11:24

Donad Trump megszerezte első győzelmét a republikánus előválasztáson, így már senki sem legyinthet a szokatlan kijelentéseiről híres ingatlanmágnásra. A Demokrata Párton belül sem lett egyszerűbb a helyzet New Hampshire után: a baloldali Bernie Sanders vártnál is könnyebb győzelme még okozhat fejfájást Hillary Clintonnak. Még semmi sem dőlt el, a jelöltek két déli államban folytatják a küzdelmüket.   

Rekord sebességgel vásárolnak a kínai cégek

Gazdaság2016.02.09, 13:08

Egymás után vásárolnak fel európai és amerikai nagyvállalatokat kínai cégek. Elemzők szerint a vásárlási hullám egyhamar nem áll le, év végéig újabb rekordokat dönthet - kérdés, hogy az új amerikai elnök ezt hagyja-e.

Iowában újraszámolják a szavazatokat

Nagyvilág2016.02.07, 08:45

A Demokrata Párt tisztségviselői Iowában átvizsgálják a hét eleji jelölőgyűlések eredményeit, miután „nagyon kevés esetben aggályok” merültek fel.

Fellázadtak az amerikai választók

Nagyvilág2016.02.02, 10:41

Meglepetéseket hozott az amerikai előválasztások első állomása: az esélyesként kikiáltott Donald Trump kikapott Ted Cruztól. A demokratáknál Hillary Clinton és a baloldali Bernie Sanders gyakorlatilag fej fej mellett végzett, alig 0,4 százalék Clinton előnye. Iowában a legtöbb szavazatot az elitellenes kijelentésekkel kampányoló jelöltek kapták. A verseny még nyitott, a valós erőviszonyok csak március elejére tisztázódhatnak.

Száz dolláros olajár, erősödő euró. Elképesztő, de megtörténhet

Archívum2015.12.20, 12:56

Az orosz rubel talpra állását, az olajár 100 dollár fölé emelkedését, és azt sem tartják kizártnak a Saxo Bank elemzői, hogy az amerikai választáson a republikánusok győzzenek.

Joe Biden nem indul az elnökválasztáson

Nagyvilág2015.10.21, 20:03

Joe Biden amerikai alelnök szerdán Washingtonban bejelentette, hogy nem indul a 2016-os amerikai elnökválasztáson. Döntését azzal indokolta, hogy a családja még nem tette túl magát a fia, Beau Biden májusi halálán.

A texasi kormányzóból megint nem lesz elnökjelölt

Nagyvilág2015.09.12, 10:20

Egy hónappal azután, hogy pénzügyi nehézségek miatt leállította kampánystábjának finanszírozását, pénteken kiszállt a republikánus elnökjelöltségért folytatott küzdelemből Rick Perry, Texas leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányzója.

Máris rekordot döntött az amerikai elnökválasztás

Nagyvilág2015.07.08, 09:37

Soha nem jelentkezett be még annyi amerikai politikus a Fehér Házért, mint a 2016-os elnökválasztáson.

Amerikai Rómeó és Júlia

Nagyvilág2015.06.16, 21:27

Mindketten azt remélik, hogy 17 hónapos darálóba álltak bele, és a pártjuk őket jelöli elnöknek. De bármennyire is esélyesnek számítanak, bőven van rajtuk támadási felület. A demokraták és a republikánusok két húzóneve két nap különbséggel hivatalosan is elindította 2016-os amerikai elnökválasztási kampányát. Ha érvényesül a papírforma, jövő év végén a történelem ismétli önmagát, ugyanis 1992 után ismét egy Clinton és egy Bush csap össze a fehér házi albérletért.

Újabb kihívója van Hillary Clintonnak

Nagyvilág2015.06.04, 08:50

Lincoln Chafee volt Rhode Island-i kormányzó bejelentette, hogy ő is indul az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért, és ezzel az amerikai elnökjelöltségért folyó versenyben.

George Pataki is indul az amerikai elnökségért

Nagyvilág2015.05.28, 15:26

George Pataki, New York állam egykori kormányzója is indul a republikánus párt elnökjelöltségéért. A 69 éves politikus viszonylag mérsékelt irányzatot képvisel.

Putyin olyat mondott Amerikáról, mint még soha

Nagyvilág2015.04.18, 17:35

Oroszország bármilyen amerikai elnökkel együtt fog működni, akit 2016-ban megválasztanak – mondta Vlagyimir Putyin egy szombati interjúban. 

Támogathatják külföldi kormányok a Clinton Alapítványt

Nagyvilág2015.04.16, 10:08

Hillary Clinton elnökjelölti kampánya ellenére fogad el külföldi kormányoktól adományokat a férje által 2001-ben létrehozott alapítvány, de csak hat olyan államtól, amelyik már eddig is támogatta.

Hillary Clintonban látja a jövőt az amerikaiak fele

Nagyvilág2015.02.18, 15:48

A potenciális elnökjelöltek közül Hillary Clinton képviseli leginkább a jövőt az amerikaiak fele szerint – derült ki egy friss felmérésből. De majdnem ugyanennyi szerint ő a múlt.

Hillary Clinton nyáron indítja választási kampányát

Nagyvilág2015.01.29, 21:22

A Politico befolyásos amerikai online hírmagazin biztosra veszi, hogy Hillary Clinton 2016-ban ringbe száll az Egyesült Államok elnöki posztjáért, és vezető demokrata párti tisztviselőkre hivatkozva azt írta, a volt first lady valószínűleg csak júliusban indítja el hivatalosan választási kampányát.

Mitt Romney még gondolkodik

Nagyvilág2015.01.10, 07:15

Mitt Romney, az amerikai Republikánus Párt volt hivatalos elnökjelöltje politikai támogatókkal New Yorkban közölte: gondolkodik azon, hogy versenybe száll a jövő évi amerikai elnökválasztáson.

Kiszáll üzleteiből az elnökségre kacsingató kisebb Bush

Nagyvilág2015.01.01, 23:54

Feltehetően elnökjelöltségét készíti elő Jeb Bush korábbi Floridai kormányzó, aki lemondott több igazgatótanácsi posztjáról, és saját cégében vállalt vezető szerepéről is. Az üzlet helyett a politikára szeretne koncentrálni.

A milliomosok Hillary Clintont akarják elnöknek

Nagyvilág2014.12.11, 14:07

Ötszáz milliomost kérdeztek meg, kit szeretnének az Egyesült Államok következő elnökének.

Mit változtatott a világon Kennedy?

Archívum2013.11.22, 20:10

Ötven éve, hogy John F. Kennedy, az Egyesült Államok 35. elnöke merénylet áldozata lett. A tragikusan korai, rejtélyes halál ma is élénken foglalkoztatja a közvéleményt, Kennedy politikusi teljesítményéről viszont kevesebb szó esik. Mit változtatott Kennedy a világon és Amerikán elnöksége 2 éve és 10 hónapja alatt?

A republikánusok nekimentek a Clintonról forgató tévéknek

Nagyvilág2013.08.05, 23:33

Hillary Clintonról, a legesélyesebb Demokrata elnökjelöltről forgatnának dokumentumfilmet két amerikai tévécsatorna. A republikánusok a többi demokrata elnökjelöltért aggódnak.

Újabb Bush indulhat a választáson

Nagyvilág2013.03.05, 10:43

Jeb Bush volt floridai kormányzó elképzelhetőnek tartja, hogy 2016-ban induljon az amerikai elnökválasztáson. Jeb Bush George W. Bush öccse.

Készen állunk Hillaryre

Nagyvilág2013.01.29, 16:12

A legnépszerűbb politikus, nem mellesleg a legnépszerűbb exelnök felesége. És most a főnöke is olyan csodálattal nézett rá nagy nyilvánosság előtt, ami megmagyarázza, hogy a legfrissebb felmérések szerint miért Hillary Clinton lenne a legesélyesebb demokrata elnökaspiráns a 2016-os választásokon. Kérdés, hogy indul-e. A választási gépezet már készen áll.

Ki vagyok én, és mit keresek itt?

Nagyvilág2012.10.03, 20:13

Fontos állomásához érkezik szerdán az amerikai elnökválasztási kampány: Barack Obama először csap össze a tévékamerák előtt kihívójával, Mitt Romneyval. Az elnökjelölti vitákat az elmúlt negyven évben izzadó elnökjelöltek, szokatlan mozdulatok és zseniális ripsztok tarkították. Volt, aki fordított a kampányon, volt, aki végleg elásta magát, és volt olyan is, aki tévétörténelmet írt.

Keblemre, Obama! - A hét képei

Fotó2012.09.16, 12:12

Katalin hercegnő Kuala Lumpurban szomorkodik, Obamát szokatlan módon üdvözlik Floridában. Németországban fűből van a kanapé, Mexikóban pedig aranyból az AK 47-es. Az [origo] képszerkesztőinek válogatása a hét legjobb sajtófotóiból.

Ne mondd, hogy Obama!

Nagyvilág2012.06.19, 13:13

Hiába szerethető még a republikánusok szerint is Barack Obama elnök, már ő sem hozza lázba az amerikai fiatalokat. A demokraták diákhitel-támogatással, a republikánusok a munkanélküliség letörésével próbálják meggyőzni őket, nagyrészt hiába. Az előző elnökválasztásnál még sok múlott a szavazókorba lépő millenniumi generáción, de a legfrissebb felmérések szerint alig ötödük menne el szavazni. Riport a kampányról.

A hülyéket kezelésbe kell venni

Vélemény2012.04.26, 15:06

Steve Jobs állítólag egyszer megjósolta Barack Obamának, hogy a csak egy cikluson keresztül kormányzó elnökök dicstelen táborát fogja gyarapítani. Könnyen lehet, hogy igaza lesz.  

A republikánusok New Hampshire-i vitáját is megnyerte Mitt Romney

Nagyvilág2012.01.08, 16:14

Megfigyelők szerint a volt massachusettsi kormányzó egyik erőssége, hogy a viták alatt képes kihasználni riválisai egymás közötti civakodását. A republikánus elnökjelöltségért folyó harc második fordulója előtti vitát a megfigyelők szerint egyértelműen ő nyerte.

Számít a trollokra Obama új Tumblr oldalán

Techbázis2011.10.25, 14:05

Barack Obama elnök a Facebook és a Twitter után újabb közösségi szolgáltatást használ fel online kampányában, hétfőn saját Tumblr-oldalt nyitott. Stábja a szájt jellegéből adódóan eleve számít az internetes trollok megjelentésére, de nem tart tőlük, pedig néhány éve már legyőzték Obamát.