Amerikai Egyesült Államok

címke rss

Az egyetlen lemondásra kényszerült amerikai elnök

Tudomány2023.01.09, 07:59

Száztíz éve, 1913. január 9-én született Richard Milhous Nixon, az Egyesült Államok 37., republikánus elnöke, az egyetlen elnök, aki lemondott hivataláról, hogy elkerülje a Watergate-botránnyal kapcsolatos alkotmányos vádemelés (impeachment) elindítását.

Emberi testrészt találtak a Yellowstone Nemzeti Park egyik hőforrásában

Nagyvilág2023.01.05, 14:37

A Yellowstone Nemzeti Park egyik legmélyebb hőforrásának tetején lebegve találtak meg egy emberi lábat, ami egy hónapokkal korábban eltűnt férfié lehet. 

Kína valamire készül Tajvannál - jön az új háború?

Nagyvilág2022.12.29, 11:52

Az ukrajnai háború kitörése óta számos spekuláció jelent meg azzal kapcsolatosan, hogy Kína ugyanúgy lerohanhatja Tajvant, ahogy Oroszország tette azt Ukrajnával. Nancy Pelosi demokrata házelnök provokatív tajvani látogatása óta megsokszorozódtak egy esetleges kínai invázióval összefüggő találgatások. Erre a pekingi vezetés is okot adott, hiszen Pelosi augusztusi vizitjével egyidőben Kína hadgyakorlatot tartott Tajvan partjainál, azóta pedig a vadászrepülőgépeivel és hadihajóival folyamatosan megsérti a sziget légterét és felségvizeit. Igaz, Peking nézőpontja alapján szó sincs Tajvan szuverenitásának a megsértéséről, hiszen az „egy ...

Már több mint 60 ember halt meg az Egyesült Államokban tomboló hóvihar miatt - fotók

Nagyvilág2022.12.28, 10:34

Tovább emelekedett a halálos áldozatok száma az Egyesült Államokban a rendkívül zord időjárás és a hóvihar miatt - írja a BBC.

Óriási gondokat okoz az ítéletidő: a jeges szél és a hóviharok miatt több ezer repülőjáratot töröltek Amerikában

Life.hu2022.12.24, 08:08

Egyesült Államok-szerte már csaknem másfél millió fogyasztónál nem volt áram pénteken az egész országot elárasztó jeges széllel és helyenként hóviharokkal érkező sarkvidéki hideg miatt.

Meteorológiai bomba-ciklonra figyelmeztették az amerikaiakat

Nagyvilág2022.12.23, 07:56

Az Egyesült Államokban több mint 2100 repülőjáratot töröltek csütörtökön a rendkívüli téli időjárás miatt a karácsonyi utazási csúcsidőszak kezdetén, a viharok nagy területen áramkimaradásokat okoznak, a hatóságok az életet veszélyeztető hidegre hívták fel a lakosság figyelmét.

Mit keresett Zelenszkij a Fehér Házban Joe Bidennel?

Nagyvilág2022.12.22, 14:39

Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Joe Biden amerikai elnök szerdán hivatalos látogatás keretében fogadta hivatalában, a washingtoni Fehér Házban. Zelenszkij elérte amit akart, hiszen Biden elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok 1,85 milliárd dollár katonai támogatást nyújt Ukrajna számára, amelynek része Patriot nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer is. Az ukránok fő célkitűzése a tavasz óta a Patriot-rendszer megszerzése volt, amely átadásától Amerika sokáig vonakodott arra hivatkozva, hogy ez eszkalálhatja a háborút, de Zelenszkij most mégis megkapta a nagy hatótávolságú légvédelmi rendszert, így a térségünkben Románnia ...

Pusztító, negyven éve nem látott hideg várható karácsonykor az Egyesült Államokban

Nagyvilág2022.12.22, 10:09

Az elmúlt negyven év leghidegebb karácsonya lesz az Egyesült Államok bizonyos részein egy vihar miatt - írja a meteorológusokra hivatkozva a BBC.

Itt a bejelentés: súlyos döntést hozott Amerika Ukrajnáról

Nagyvilág2022.12.16, 09:53

Az Egyesült Államok januártól a fegyveres katonai kiképzés mellett többszintű műveleti képzésben is részesíti az ukrán fegyveres erők tagjait - közölte az amerikai védelmi miniszter szóvivője csütörtökön.

Tornádók, hó- és szélviharok az Egyesült Államokban

Nagyvilág2022.12.14, 07:26

Kiterjedt téli viharzóna okozott károkat kedden az Egyesült Államok középső államaiban Texastól az északi Minnesotáig, délen tornádók, északon heves hóviharok okoztak fennakadásokat.

A Biden-kormányzat újabb program keretében támogatja az amerikai adófizetők pénzéből a magyarországi dollármédiát

Nagyvilág2022.12.13, 13:07

Hétfő este arról számolt be az MTI a budapesti amerikai nagykövetség közleményére hivatkozva, hogy Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) kétpárti kongresszusi jóváhagyással olyan új, helyi kezdeményezéseket támogat Közép-Európában, amelyek célja hivatalosan „a demokratikus intézmények, a civil társadalom és a független média, vagyis az ellenálló demokratikus társadalmak pilléreinek megerősítése". A Biden-kormányzat programjának egyik célállomása természetesen Magyarország. A számlát ezúttal is az amerikai adófizetők fogják állni, a hazai dollármédia tehát az ő pénzüket fogja elkölteni baloldali propagandára. Az ...

Egy félreküldött SMS miatt 6 éve együtt ünneplik a Hálaadást

Nagyvilág2022.11.23, 15:35

Egy amerikai asszony véletlenül rossz számra küldött egy SMS-t 6 évvel ezelőtt, de aztán összebarátkozott az akkor még ismeretlen fiatallal - írja az NBC.

Újraírhatják a történelmet a camdeni csatában elesett katonák

Tudomány2022.11.14, 14:23

Az 1780-ban vívott camdeni csata az utolsó brit győzelmek egyike volt az amerikai függetlenségi háború során. A régészek most az itt elesett katonák csontmaradványait tárták fel.

Összeomlott Joe Biden határvédelme: lemondott az amerikai határőrizet vezetője

Nagyvilág2022.11.13, 08:12

Tavaly nevezték ki, egy évvel később rekordon az illegális határátlépések száma az Egyesült Államokban.

Betilthatják a TikTokot az Egyesült Államokban

Nagyvilág2022.11.12, 07:34

Az amerikai Kongresszus két republikánus tagja a TikTok közösségi oldal betiltását kezdeményezi az Egyesült Államokban a nemzetbiztonság védelmére hivatkozva - írta a Washington Post pénteken.

A baloldaliak szerint is jól jár a háborúval az USA és Oroszország

Nagyvilág2022.11.11, 17:48

Hasznot húz az ukrajnai háborúból a magyarok többsége szerint Oroszország (hatvan százalék) és az Egyesült Államok (75 százalék) is – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. A kormánypárti (83 százalék) és a kormánykritikus szavazók (61 százalék) körében is többségben vannak azok, akik szerint az USA profitál a háborúból - írja a Magyar Nemzet.

Napi balfék: Valami Amerika

Nagyvilág2022.11.11, 12:56

Forrás: Origo middle on 1200 1200

Aki megjósolta, hogy kitör az orosz-ukrán háború

Nagyvilág2022.11.10, 10:48

Szerda délután mutatta be a Századvég meghívására Magyarországra érkezett John J. Mearsheimer A nagy téveszme: Liberális álmok és nemzetközi realitások című könyvét. A mű a Századvég Kiadó gondozásában jelent meg. John J. Mearsheimer világhírű amerikai politológus, a nemzetközi kapcsolatok egyik legfontosabb szakértője, a (neo)realista iskola képviselője, továbbá a Chicagói Egyetem professzora. A nemzetközi kapcsolatokról szóló könyvet Fűrész Gábor, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnöke, illetve Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója mutatták be. Ezt követően Mearsheimert a Századvég vezető elemzőjee, ...

Nacsa Lőrinc az amerikai választásokról: A normalitás, a család eszméje és a józan ész lépett egyet előre

Nagyvilág2022.11.09, 13:50

Az Egyesült Államokban "a normalitás, a család eszméje és a józan ész lépett egyet előre" - értékelte az ottani félidős választások eredményét Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten.

Spanyol szakértő az amerikai választásokról: A republikánusok győzelme reményt adhat a konzervatívoknak világszerte

Nagyvilág2022.11.08, 17:25

A november 8-i, úgynevezett „félidős" amerikai választások (midterm elections) kapcsán nyilatkozott az Origónak Juan Ángel Soto Gómez, a spanyol nemzeti konzervatív Vox párthoz köthető Fundación Disenso agytröszt (think thank) nemzetközi igazgatója. Juan Ángel Soto Gómez a Navarrai Egyetemen, a madridi UNED-ben, illetve a londoni University College-ban (UCL) tanult jogot, politológiát és közgazdaságtant. 2015-2021 között stratégiai tanácsadóként dolgozott különböző spanyolországi, egyesült államokbeli és dél-afrikai agytrösztöknél. Rendszeresen szokott publikálni vezető spanyol nyelvű újságokban, illetve tanít több spanyolországi éss ...

Vörös hullám, azaz jobboldali győzelmi sorozat várható Amerikában

Nagyvilág2022.11.08, 08:16

2022. november 8-án, kedden, Joe Biden demokrata elnök hivatali mandátumának első két éve után választásokat tartanak az Egyesült Államokban. A félidős (midterm) választásoknak is nevezett közjogi esemény napján a Képviselőház mind a 435 helyéért és a Szenátus 100 helyéből 35 helyért küzdenek meg egymással a politikai riválisok.

A republikánusok felszólították Bidenéket, hogy ne büntessék Magyarországot a globális minimumadó elutasítása miatt

Nagyvilág2022.11.07, 16:01

Orbán Balázs, Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója a közösségi oldalán arról írt, hogy republikánus politikusok felszólították a Biden-kormányzatot, hogy vonja vissza a magyar-amerikai kétoldalú adóegyezmény felmondását, mellyel a demokraták Magyarországot kívánták büntetni, mert a kormány ellenzi a hazai gazdaságra nézve rendkívül káros, magas munkanélküliséggel járó globális minimumadót.

Így veri át Amerika Európát: a szankciók ellenére tovább veszik az orosz olajat

Nagyvilág2022.11.02, 21:57

Annak ellenére, hogy az Amerikai Egyesült Államok képviseli legvehemensebben az Oroszországgal szemben alkalmazott szankciós politikát, a The Wall Street Journalon megjelent oknyomozó riport egyértelműen bizonyítja, hogy Amerika saját maga számára meghagyta a kiskaput. Így miközben az Európai Unió arra készül, hogy teljes mértékben elvágja magát az orosz energiahordozóktól, addig a szankció szövegében hagyott kiskapunak köszönhetően az Egyesült Államok továbbra is zavartalanul importálja az orosz olajat a saját piacára - írja a hirado.hu.

Szörnyű, ítéletnapi fény villant fel a csendes-óceáni sziget felett

Tudomány2022.10.31, 20:33

Hetven éve, 1952. november elsején a csendes-óceáni Marshall szigetcsoporthoz tartozó Eniwetok-atoll felett felvillant apokaliptikus fény, majd az azt követő irtózatos hő- és lökéshullám ereje még azokat a tudósokat és szakembereket is sokkolta, akik részt vettek a világtörténelem első kísérleti atomrobbantásán, az 1945. július 16-án az új-mexikói San Antonio közelében végrehajtott Trinity kódnevű szupertitkos műveletben. A 10,4 megatonna erejű Ivy Mike detonációja minden képzeletet felülmúlt: a világtörténelem első termonukleáris robbanóeszköze szabályosan leradírozta a térképről az Elugelab nevezetű korallszigetet, hat méter magass ...

Amikor a világ egy atomháború kirobbanásának szélére került

Tudomány2022.10.29, 13:00

Hatvan éve, 1962. október 28-án ért véget az egyhetes, a világot az atomháború szélére sodró kubai rakétaválság. A Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közti külpolitikai konfliktus a Kubába telepített szovjet atomrakéták miatt alakult ki.

Rengeteg amerikai igényel európai útlevelet

Gazdaság2022.10.24, 10:53

A kormányzati statisztikák szerint az év első hat hónapjában 3284 amerikai igényelt ír útlevelet, ami több mint kétszerese 2021 azonos időszakának, emellett ugrásszerűen megnőtt az olasz és német útlevelek iránti kereslet is. Beszédes adat, hogy a New York-i olasz konzulátuson a várólistán 3700 ember szerepel.

Óriási fordulat: orosz-amerikai tárgyalás a háborúról

Nagyvilág2022.10.22, 07:20

Az Egyesült Államok és Oroszország az ukrajnai háború kitörése óta nagyon ritkán folytatott egymással tárgyalásokat - írja a Mandiner.

Méheket uszított a kilakoltatási végzést hozó seriffhelyetteseket egy amerikai nő

Nagyvilág2022.10.20, 11:14

Méhekkel várta a kilakoltatási végzést hozó seriffhelyetteseket egy amerikai nő - írja a Fox News.

Joe Biden most éppen azt nem tudta, hol és miért halt meg az idősebbik fia - videó

Nagyvilág2022.10.18, 11:21

Colorado államban tartott beszédében Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke azt állította, hogy az idősebbik fia, Beau Biden Irakban halt meg. A valóság ezzel szemben az, hogy a fia egy amerikai kórházban halt meg, agydaganat következtében. Ez az eset is arról tanúskodik, hogy Biden elnök szellemileg már nem friss, ami megkérdőjelezi alkalmasságát a feladata ellátásához.

Óvszerbe és tökök közé rejtették a rengeteg drogot az Egyesült Államokban

Nagyvilág2022.10.17, 12:41

Az amerikai határvédelem mintegy hárommillió dollár (1,3 milliárd forint) értékű kábítószert foglalt le több intézkedés során az ország déli, Mexikóval szomszédos határszakaszán - számoltak be a hatóságok a hétvégén.

Emmanuel Macron meglepően keményen üzent Amerikának

Nagyvilág2022.10.17, 12:58

Emmanuel Macron francia elnök szerint az európai nemzeteknek szorosabbra kellene fűzni a viszonyt az ázsiai gazdaságokkal, hogy ezzel rávegyék az Egyesült Államokat és Norvégiát a „barátságosabb viszonyra" – azaz arra, hogy olcsóbban adják az energiahordozókat – írja a Mandiner a Bloombergre hivatkozva.

Schmidt Mária az orosz-ukrán háborúról: Magyarország számára a minél gyorsabb béke a megoldás

Itthon2022.10.13, 20:48

Csütörtök délután került sor a Terror Háza Múzeumban az intézmény főigazgatója, Schmidt Mária történész Látlelet az orosz-ukrán háborúról című könyvének a bemutatására. A könyvet a XXI. Század Intézet kiadásában jelent meg. A könyvbemutatón a szerzővel beszélgetett: Békés Márton történész, a XXI. Század Intézet igazgatója és G. Fodor Gábor politológus, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója.

Korábbi demokrata elnökjelölt lépett ki a pártból Biden politikája miatt

Nagyvilág2022.10.13, 23:16

Tulsi Gabbard volt kongresszusi képviselőnő közölte, hogy kilépett a Demokrata Pártból. Távozását a demokraták egykori elnökjelöltje a párt elitista, háborúpárti álláspontjával, és a faji kérdés központi témává emelésével indokolta, ez utóbbi szerinte fehérellenes rasszizmust válthat ki. Itt meg kell jegyezni, hogy Gabbard szamoai származású és hindu vallású. Gabbard az orosz-ukrán háború kitörése óta a békepárti nézeteivel összefüggésben került ismét a figyelem középpontjába. Békepártisága miatt a washingtoni demokrata elit oroszbarátsággal és putyinizmussal vádolta meg. A volt politikus azonban az amerikai hadsereg Irakot és Kuvaiitot ...

Meghalt egy utas a London felé tartó repülőn

Nagyvilág2022.10.05, 13:24

A Heathrow repülőtérre riasztották a mentőket, miután egy utas meghalt az Egyesült Államokból Londonba tartó járatán - írja a Daily Mail.

Az amerikai külügyminiszter szerint a felrobbant Északi Áramlat óriási lehetőség

Nagyvilág2022.10.03, 22:30

„Rendkívüli stratégiai lehetőségként" jellemezte az Északi Áramlatokban keletkezett kárt Antony Blinken.

Dél-koreai-amerikai-japán tengeri hadgyakorlat kezdődött a Koreai-félszigetnél

Nagyvilág2022.09.30, 07:34

Közös dél-koreai-amerikai-japán tengeri hadgyakorlat indult pénteken a Koreai-félsziget keleti partjainál, egy nappal azután, hogy Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát lőtt ki Dél-Korea irányába.

Hosszú út vezetett a rabszolgák felszabadításához

Tudomány2022.09.22, 11:49

Abraham Lincoln amerikai elnök százhatvan éve, 1862. szeptember 22-én írta alá a rabszolgaság eltörléséhez vezető Előzetes Emancipációs Nyilatkozatot, amely szabadságot ígért a lázadó déli államok fennhatósága alatt élő rabszolgáknak. A polgárháború harmadik évében, 1863. január 1-jén életbe lépő rendelkezés sokkal kevesebb embert érintett, mint általában gondolják, mégis történelmi jelentőségű lett, mert ezzel kezdődött a rabszolgák felszabadításának, az afroamerikaiak emancipációjának folyamata.

Rejtélyes szörny támadt egy amerikai hadihajóra

Tudomány2022.09.21, 17:02

Ismeretlen eredetű, hatalmas tengeri szörny támadhatta meg az amerikai haditengerészet egyik hajóját – írja az IFL Science tudományos magazin cikke.

Hatalmas bejelentést tett a koronavírussal kapcsolatban Joe Biden

Life.hu2022.09.20, 21:44

Bár a Covid-ban elhunyt amerikaiak száma folyamatosan növekszik, Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy az USA-ban a járvány véget ért.

Amerika kihasználta a beteg ukránokat, az ukrán vezetés támogatta ezt

Nagyvilág2022.09.20, 06:36

Elismerte az amerikai küldöttség Genfben, hogy az Egyesült Államok biológiai kutatásokat végzett alacsony jövedelmű ukrán állampolgárokon és pszichiátriai intézeti betegeken - jelentette ki Igor Kirillov altábornagy, az orosz sugár-, vegyi- és biológiai védelmi erők parancsnoka hétfőn Moszkvában.

Karácsony a Márki-Zay mozgalmát közel kétmilliárddal támogató amerikai szervezet egyik tagjával konferenciázgatott

Nagyvilág2022.09.06, 13:18

A napokban óriási sajtófigyelmet kapott az a hír, hogy Márki-Zay Péter egyik nyilatkozata alapján az Action for Democracy amerikai alapítvány százmilliókkal (később kiderült, hogy közel kétmilliárddal) támogatta az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalmat, áttételesen tehát a baloldal idei országgyűlési választási kampányát. A múlt hétvégén Karácsony Gergely pedig részt vett a Soros György milliárdos, illetve amerikai és német kormányközeli szervezetek által finanszírozott Campus Polska politikai-közéleti fesztiválon, Varsó liberális polgármestere, Rafal Trzaskowski társaságában. Trzaskowski amúgy az Action for Democracy tannácsadó ...

A Google Play nem engedi közzétenni a Donald Trump-féle Truth Social alkalmazást

Nagyvilág2022.08.31, 16:45

A Google egyelőre nem engedi közzétenni az androidos okostelefonokon elérhető Play áruházban a Donald Trump volt amerikai elnök tulajdonában álló Trump Media által kifejlesztett Truth Social nevű közösségi alkalmazást – jelentette a CNBC kereskedelmi televízió helyi idő szerint kedden. Mindez a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság megsértésének, durva cenzúrának minősíthető. A Truth Social letiltása miatt több tízmillió amerikai nem férhet majd hozzá a Trump oldala által közvetített hírekhez. Ez a tény hatással lehet a novemberi félidős választások kimenetelére.

Milliárdos amerikai támogatás Gyurcsányéknak: mit kértek érte Sorosék?

Itthon2022.08.29, 12:33

Milliárdokat kaphatott törvénytelenül a baloldal a választási kampányban az Egyesült Államokból, ezt árulta el véletlenül Márki-Zay Péter a hétvégén. A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje azt is bevallotta, hogy még júniusban is érkezett pénz és kampányszámlákat fizettek belőle. A kampánytámogatást összegyűjtő (vagyis az eredeti forrásokat eltüntető, "tisztára mosó") szervezet körül csak olyan személyek bukkantak fel, akik ezer szállal kötődnek Soros Györgyhöz. A legfőbb kérdés az, hogy mit kért Soros György a baloldaltól a támogatásért cserébe? 

Veszett róka támadt egy idős nőre New Yorkban

Nagyvilág2022.08.26, 12:05

Nem mindennapi esemény történt New Yorkban július 25-én, amikor egy róka megtámadt egy idős nőt. Az esetről készült videófelvétel a napokban lett nyilvános, amelyen az látható, hogy a veszett állattal miképp küzd a nyugalmazott nővér.

Mentegeti Soros György blogja Soros bukott ügyészeit

Nagyvilág2022.08.23, 13:41

Soros György magyarországi blogjaként ismert 444.hu felületén augusztus 18-án megjelent egy cikk a következő cím alatt: „Soros és a progresszív ügyészek". Magától értetődően a 444 munkatársa nem egy Sorost leleplező cikket írt – jegyzi meg leleplező riportjában a Tűzfalcsoport. A Soros-blog az amerikai igazságszolgáltatás kapcsán (is) a milliárdos érdekeit képviseli, védi, a káros politikája áldozataival pedig mit sem törődik. A 444.hu újságírója vagy teljesen vakon, vagy lelkiismeret-furdalás nélkül képes saját olvasótáborának is azt hazudni, hogy Soros nem hibás. Holott még a milliárdos is beismeri írásában, hogy jelentős összegekkkel ...

Távozik posztjáról Anthony Fauci, az Amerikai Egyesült Államok fő járványügyi vezetője

Nagyvilág2022.08.23, 00:00

A Nemzeti Allergia- és Fertőzőbetegség-kutató Intézet (NIAID) igazgatója hétfőn jelentette be, hogy decembertől lemond posztjáról és távozik az elnök egészségügyi főtanácsadói pozíciójából is.

Félelmetes tűztornádó pusztított Kaliforniában - videó

Nagyvilág2022.08.11, 13:44

Ritka természeti jelenséget vett kamerára egy tévéstáb az Amerikai Egyesült Államokban.

Európa kárán gazdagodik Amerika - ez van a hazug amerikai szankciós követelések mögött

Nagyvilág2022.08.09, 12:02

Lassan fél éve tart az ukrán-orosz háború, ami miatt Brüsszel és Washington egy sor szankciót vezetett be Oroszország ellen. Amíg ezek az intézkedések valósággal „kiszipolyozzák az életet" Európából, addig Amerika nem szenved komolyabb károkat, sőt még hasznot is húz a büntetőintézkedésekből. Ráadásul amikor az amerikaiaknak érdekükben áll, akkor nem szégyellnek üzletelni az agresszornak kikiáltott Vlagyimir Putyinnal sem – írja összefoglalójában a V4NA nemzetközi hírügynökség. Ennek egyik jele, hogy az Egyesült Államok még mindig Oroszországtól vásárolja az uránt, amivel az amerikai atomerőművek orosz uránnal működnek. Ráadásképpenn ...

Házkutatást tartott az FBI Donald Trump floridai otthonában

Nagyvilág2022.08.09, 10:00

Helyi idő szerint hétfő délután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozói jelentek meg Donald Trump floridai rezidenciáján. A volt republikánus elnök a közösségi médiában közölt üzenetben megerősítette a sajtóhíreket. Az FBI nem kommentálta az intézkedést, és azt sem közölte, hogy milyen bírósági felhatalmazás alapján cselekedtek. Donald Trump közleményében példátlannak nevezte a bejelentés nélküli házkutatást, ami egyetlen korábbi elnökkel nem történt még meg.

Joe Biden amerikai elnök fia is érdekelt az ukrán gabonaexportban

Nagyvilág2022.08.04, 18:13

A New York Post nyilvánosságra hozta a Burisma ukrán energetikai vállalat egyik igazgatótanácsi döntését, amely alapján a cég kifejezte abbéli szándékát, hogy gabonát exportáljon Ukrajnából Kínába. A 2018-ban keletkezett dokumentumot aláírta Joe Biden elnök fia, Hunter Biden is, aki akkor a Burisma igazgatótanácsának volt a tagja. A dokumentum Hunter elhagyott laptopjáról szivárgott ki. Az nem egyértelmű, hogy végül létrejött-e az ukrán-kínai üzlet, de érdekességként megjegyzendő, hogy Joe Biden kormányzata jelenleg azzal vádolta Kínát, hogy felhalmozza a gabonakészleteit, miközben az orosz-ukrán háború miatt a világot élelmiszervállság ...

Transzneműségről és szexről szóló könyvet reklámoznak kisgyerekeknek - videó

Nagyvilág2022.08.03, 16:08

TikTok-videóban és újságcikkekben reklámoznak gyerekeknek szóló szexuális "felvilágosító" könyveket, amelyekben többek között a maszturbációt magyarázzák el a gyerekeknek, de szó esik a transzneműségről is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Orbán Viktor az Egyesült Államokba utazott

Itthon2022.08.01, 13:57

Orbán Viktor miniszterelnök az Egyesült Államokba utazott, ahol részt vesz az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján, a CPAC-en, és kétoldalú találkozókat is bonyolít - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn. A delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is.

Lelőttek egy forgalomirányító rendőrt az USA-ban

Nagyvilág2022.08.01, 13:20

Forgalomirányítás közben lelőttek egy 24 éves rendőrt. A gyilkosság Madison megyében történt, nem messze Indianapolistól. 

Árral úszó autóból szabadítottak ki egy nőt az Egyesült Államokban - videó

Nagyvilág2022.08.01, 10:38

Az árvíz miatt kocsiba szorult nőt mentetteki az Egyesült Államokban a mentők. Az esetről látványos videó is készült.

Prostituáltak társaságában drogozik Joe Biden fia, Hunter - videók

Nagyvilág2022.07.12, 11:10

Több amerikai sajtóorgánum arról számolt be, hogy hackerek feltörték Hunter Bidennek, Joe Biden elnök botrányos előéletű fiának az iPhone-ját, aminek következtében hozzáférhettek az iCloud-fiókjához. A hackerek Hunter telefonján olyan videókat találtak, amelyeket az elnök fia saját magáról készített. Néhány felvételen Biden elnök fia cracket szív és prostituáltak társaságában látható.

Orbán Viktor nyitóbeszédet mond az amerikai CPAC konferencián

Itthon2022.07.11, 14:26

Augusztus 4-ére a texasi Dallasba hívták Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy nyitóbeszédet tartson a világ legnagyobb és legbefolyásosabb konzervatív rendezvényén, az amerikai CPAC-en (Conservative Political Action Conference) - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn.

Tangában rázza fenekét szavazatokért a baloldali demokrata szenátor - videó

Nagyvilág2022.07.07, 15:23

A baloldali demokrata szenátor-jelölt egy TikTokra feltöltött videójában fejen állva twerkel a szavazatokért - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Meghalt egy kisgyerek egy amerikai lövöldözésben

Nagyvilág2022.07.06, 11:45

Meghalt egy kisgyerek egy lövöldözésben Észak-Karolinában. A rendőrség családon belüli erőszakként kezeli a gyilkosságot - írja a Fox News.

Rendkívüli tárgyalás Kína és az Egyesült Államok között

Nagyvilág2022.07.05, 10:32

Gazdasági kérdésekről egyeztetett kedden videókapcsolaton keresztül Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes és Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Meztelenül bicikliztek és táncoltak a Seattle Pride résztvevői kisgyermekek előtt - videók

Nagyvilág2022.06.27, 16:04

Az amerikai Seattle-ben három év kihagyás után először június 26-án rendeztek LMBTQ-felvonulást, amit baloldali körökben divatos Pride-nak („büszkeségnek") nevezni. A Seattle Pride-on meztelen biciklizők is „megmutatták magukat", továbbá többen meztelenül táncoltak. Mindezt végignézették 5 és 10 év közötti kisgyermekekkel is. Megdöbbentő felvételek következnek.

Hatan meghaltak egy helikopter-balesetben az Egyesült Államokban

Nagyvilág2022.06.23, 09:30

Lezuhant egy turistákat szállító helikopter az egyesült államokbeli Nyugat-Virginiában helyi idő szerint szerdán, a fedélzeten tartózkodó hat ember meghalt - közölte a helyi sajtó.

Disney és a szélsőbaloldali véleményterror: Florida szembeszállt vele

Nagyvilág2022.06.18, 11:51

Florida állam republikánus kormányzója, Ron DeSantis keményen fellép a radikális baloldali ideológiákkal szemben, akár a woke mozgalomról, a BLM-ről, vagy a gender- és az azzal összefüggő transzlobbiról van-e szó. Ezen radikális baloldali ideológiai áramlatok mára szorosan összefonódtak az amerikai Demokrata Párttal, illetve az annak holdudvarába tartozó globális nagyvállalatokkal és a mainstream médiával. DeSantis konzervatív politikusként határozottan kiáll a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság mint hagyományos amerikai értékek mellett, amelyeket a demokrataközeli nagy tech cégek igyekeznek korlátozni. Florida kormányzóját ssokan ...

Széttett lábakkal, szinte teljesen meztelenül vonultak végig a gyerekek előtt a Pride résztvevői - videók

Nagyvilág2022.06.15, 13:50

Megdöbbentő és szürreális jelenetek játszódtak le az idei Pride felvonulásokon Amerike-szerte. A queer (nem tudja eldönteni magáról, hgoy férfi vagy nő-szerk.) emberek szinte teljesen meztelenül vonultak fel a gyerekek előtt, többen megálltak táncolni a 4-5 éves kisgyerekeknek. Volt olyan szülő a Los Angeles Pride-on, aki szó szerint kényszerítette a gyerekét, hogy nézze és "élvezze" a műsort – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Óriási áradás sodort el egy házat a Yellowstone Nemzeti Parkban - videó

Nagyvilág2022.06.15, 11:25

Elsodort egy megáradt folyó egy házat az Amerikai Egyesült Államokban található Yellowstone Nemzeti Parkban.

„Happy Pride! Van kendőnk és síkosítónk”, mondta a gyerekeknek az LMBTQ-felvonuláson egy nőnek öltözött férfi - videó

Nagyvilág2022.06.13, 17:34

Egy péniszre emlékeztető, óriás padlizsán emoji tetején álló, nőket öltözött férfi, úgynevezett drag queen síkosítót osztogatott a gyerekeknek, egy anyuka pedig arra kényszerítette a fiát, hogy azt nézze, ahogy felnőtt férfiak szivárványos szoknyában és sálban rázzák a feneküket a Los Angeles Pride-felvonuláson – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség amerikai források alapján.

Drámai fordulat: Kína nyíltan háborúval fenyegeti Amerikát

Nagyvilág2022.06.11, 11:05

Washington azzal vádolja Pekinget, hogy hallgatólagosan támogatja Oroszország ukrajnai háborúját. Percről percre közvetítésünk itt követhető a háborúról.

Schmidt Mária: Nem tudom, hogy az Európai Unió vezetői miért nem érdekeltek a békében

Itthon2022.06.08, 22:36

Szerda délután került sor a Terror Háza Múzeumban Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, az intézmény főigazgatója legújabb, Korszakhatáron című esszékötetének a bemutatására. Az esszékötetet laudálta annak szerkesztője, Baczoni Dorottya történész, a XX. Század Intézet igazgatója. Ezt követően a műről beszélgetett Schmidt Mária szerző Ugron Zsolna József Attila-díjas írónővel. A könyvbemutató meghívottjai között szerepelt Boross Péter egykori miniszterelnök, Varga Zs. András, a Kúria elnöke, Fürjes Balázs és Rétvári Bence államtitkárok, Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója, illetve Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója.

Lezuhant egy katonai helikopter Alabamában, többen megsérültek

Nagyvilág2022.06.07, 11:17

Két pilóta megsérült hétfőn, amikor egy katonai helikopter lezuhant egy támaszpont közelében Alabama déli részén.

Megakadályozott egy tömegmészárlást egy nő Amerikában: elővette a fegyverét és agyonlőtte az ámokfutót

Nagyvilág2022.05.28, 08:34

Félautomata fegyverrel támadt egy 37 éves férfi egy 30-40 fős társaságra a nyugat-virginiai Charlestonban, az Egyesült Államokban. Az egyik bulizó, egy nő az engedéllyel tartott fegyverével agyonlőtte, megmentve a barátai életét.

Négyen lezuhantak egy szikláról Kaliforniában, egy ember meghalt - videó

Nagyvilág2022.05.24, 12:03

Egy ember meghalt Kalifornia állam déli partszakaszán, miután lezuhant egy szikláról. A tragikus eseményben összesen négyen voltak érintettek.

Schmidt Mária: A szuverenitás ára

Itthon2022.05.23, 12:02

Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a budapesti Conservative Political Action Conference (CPAC) nevű rendezvényen, május 20-án elhangzott beszédét tette közzé a Látószög blogon.

Soros György és szervezetei készülnek a novemberi, amerikai félidős választásokra

Nagyvilág2022.05.19, 17:15

Az alábbiakban a Tűzfalcsport nevű tényfeltáró blog részletesen kifejti, hogy Soros György amerikai milliárdos a családtagjaival együtt hogyan avatkozik be a félidős amerikai választási kampányba. Soros a Demokrata Párt szélsőbaloldali jelöltjeinek elképesztő mennyiségű támogatást ad annak érdekében, hogy a november 3-i választáson minél jobban szerepeljenek. 

Hiperszonikus rakétával kísérletezett az amerikai légierő

Nagyvilág2022.05.17, 07:50

Sikeres kísérletet hajtott végre a hangsebesség ötszörösére képes hiperszonikus fegyverrel az Egyesült Államok - közölte helyi idő szerint hétfőn az amerikai légierő.

Lövöldözés volt egy kaliforniai templomban, egy ember meghalt

Nagyvilág2022.05.16, 09:58

Lövöldözés tört ki egy dél-kaliforniai templomban vasárnap kora délután, legalább egy ember meghalt és öt megsebesült, egy gyanúsítottat őrizetbe vettek - közölték a helyi hatóságok.

4 extrém amerikai légitársaság, ahol szinte minden megengedett volt

Travelo2022.05.03, 17:45

Az 1970-es évek végén az Egyesült Államok lazított a légiközlekedést érintő szabályozásokon. Ennek eredményeként az 1980-as évektől kezdve rengeteg új légitársaság jelent meg, amelyek közül néhány meglehetősen szokatlan volt. Ezekből állított össze egy listát a CNN oldala, amiből most lássuk a legextrémebbeket. 

A portlandi iskolákban a fiúvécékben is kötelező lesz tampont kihelyezni

Nagyvilág2022.05.02, 16:09

Meglepő fejleményről ír a Neokohn a kanadai The Post Millennial egyik cikkét szemlézve. Ennek alapján az amerikai Oregon állam baloldali, demokrata párti kormányzója, Kate Brown még 2021-ben írta alá az úgynevezett Menstruációs Méltóság Törvényét. A híroldal szerint a rendelet minden iskola számára előírja, hogy menstruációs tisztasági eszközöket helyezzenek el a mellékhelyiségekben, használati utasítással együtt.

Lövöldözés volt egy amerikai boltban, egy ember meghalt, többen megsérültek

Nagyvilág2022.04.28, 10:25

Egy ember meghalt, hárman pedig megsebesültek egy lövöldözésben, amely a Florida államban található Kissimmee városában történt -  írja a FOX.

Oroszország rendkívüli bejelentése az európai és amerikai fegyverszállításokról

Nagyvilág2022.04.24, 08:17

Az orosz hadsereg szombaton közölte, hogy nagy pontosságú rakétákkal megsemmisítettek egy fegyverraktárt a dél-ukrajnai Odessza közelében, amiben az Egyesült Államok és európai országok által szállított fegyverek vannak - írja a Le Figaro. Mint ismert: Oroszország különösen elfogadhatatlan lépésnek tartja, hogy több ország fegyvereket szállít Ukrajnának.

300 ezren maradtak áram nélkül a tavaszi hóviharban az Egyesült Államokban

Nagyvilág2022.04.20, 11:24

Áramszünetet okozott az Egyesült Államok keleti partján az erős hóvihar - írja a BBC.

Biden 2024-ben is indulna az elnökségért

Nagyvilág2022.04.19, 13:55

Joe Biden arról tájékoztatta Barack Obama egykori elnököt, hogy tervei szerint 2024-ben újraindul a választásokon. A 79 éves elnök erről már korábban is beszélt a nyilvánosság előtt.

32 évig ült ártatlanul a börtönben egy amerikai férfi

Nagyvilág2022.04.19, 12:23

Több mint három évtizedet töltött a rácsok mögött egy kaliforniai férfi ártatlanul -írja az NBC News.

Nem volt engedélyezve az a dallasi koncert, ahol fejbe lőttek egy embert

Nagyvilág2022.04.05, 11:45

Nem volt engedélyezve az a hétvégi koncert Dallasban, ahol lövöldözés történt - írja az ABC News. 

Már kétszer megnősült a börtönben a halálra ítélt férfi

Nagyvilág2022.04.01, 10:28

Halálbüntetés ellen rendszeresen tüntető aktivistát vett el egy halálra ítélt férfi Oklahomában - írja a Daily Star.

Döbbenetes mennyiségű hüllőt csempészett egy férfi az Egyesült Államokba

Nagyvilág2022.03.25, 09:45

Egy dél-kaliforniai férfit azzal vádolnak, hogy több mint 1700 hüllőt csempészett az Egyesült Államokba 2016 óta, köztük bébi krokodilokat és mexikói viperagyíkokat - írta honlapján a The Guardian című brit napilap a helyi hatóságokra hivatkozva pénteken.

Ismert amerikai újságíró: Ukrajna semmi esetre sem tekinthető demokráciának

Nagyvilág2022.03.25, 13:54

Az egyik amerikai politikai lap műsorában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök demokráciaellenes megnyilvánulásaira hívták fel a figyelmet, amelyet a mainstream sajtó igyekszik elhallgatni. A napokban ugyanis az ukrán elnök állami kontroll alá vonta a hírtelevíziókat, 11 ellenzéki pártot pedig betiltott. Zelenszkij mindezt az oroszokkal szembeni küzdelemmel indokolta.

Mindenki meghalt a lezuhant amerikai katonai repülőgépen

Nagyvilág2022.03.19, 10:27

Lezuhant egy amerikai katonai repülőgép négy emberrel a fedélzetén Norvégia északi részén - közölték a skandináv ország mentési illetékesei péntek éjjel. A helyi rendőrség szombat reggeli tájékoztatása szerint a balesetben valamennyien életüket vesztették.

Már a New York Times is elismerte, hogy valódi ügy Joe Biden fiának korrupciós botránya

Nagyvilág2022.03.19, 12:48

Mint ismert, a 2020-as amerikai elnökválasztási kampány hajrájában a New York Post terjedelmes cikket közölt a Biden család korrupciós ügyeiről. Úgy derült ki, hogy a drogfüggő Hunter Biden, az (akkor még) elnökjelölt fia, egy delaware-i  szervizben felejtette a laptopját, amelynek a tartalmát látva a tulajdonos átadta a sajtónak és a hatóságoknak. A feltárt botrányos ügyek döntő mértékben befolyásolhatták volna az elnökválasztás kimenetelét, azonban a közösségi oldalak a baloldali sajtóval és a demokratákkal összefogva maximális cenzúrát rendeltek el az ügyről, így az nem juthatott el a széles nyilvánossághoz. Most már a baloldali ...

Pénzügyi stratéga: A Nyugat Oroszország helyett saját magát szankcionálta

Itthon2022.03.17, 23:51

Pozsár Zoltán, a New York-i Credit Suisse vezető globális pénzpiaci stratégája hosszasan nyilatkozott a Portfoliónak. Pozsár korábban dolgozott a New York-i Fednél, az amerikai pénzügyminisztériumnál, valamint a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) is. A magyar pénzpiaci stratéga arról beszélt, hogy az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciókkal a Nyugat „lábon lőtte magát", nem érti, hogy ezt, hogy nem látták előre, mivel a szankciók rövid távon is fájni fognak, hosszú távon pedig az euró-dollár dominanciáját kérdőjelezhetik meg, és segíthetik a kínai központú pénzügyi rendszer felemelkedését. Pozsár véleménye alapján egy jüan köözpontú ...