Amazon

címke rss

50 éve múlva már emlékezni sem fogunk az Apple-re, vagy a Facebookra

Gazdaság2017.10.21, 17:02

Scott Galloway a New York-i Egyetem Stern üzleti iskolájának professzora szerint a ma ismert „Négy Éllovasra", vagyis az Amazonra, az Apple-re, a Google-ra, és a Facebookra – már senki sem fog emlékezni ötven év múlva.

5 milliárd dollárt és 50 ezer munkahelyet ígér az Amazon

Gazdaság2017.10.21, 16:00

Nemcsak az Egyesült Államok, hanem Kanada városai között is nagy a tülekedés azért, hogy az Amazonnál e települések közül válasszák ki a befutót a cég második főhadiszállásának helyszínéül. A kiválasztási folyamat a végéhez közeledik, az izgalom pedig fokozódik: a jelentkező városok vezetése egyre türelmetlenebbül várja hogy kiderüljön, vajon településük lesz-e az új Seattle. Eközben az Amazon – ahogy tette azt a Microsoft is – következetesen lépdel a tisztaenergia irányába, és újabb szélfarmot kapcsolt be saját energiaellátásába.

Az Amazon már a saját kézbesítőszolgáltatását teszteli

Gazdaság2017.10.06, 21:35

Az Amazon olyan új kézbesítési szolgáltatással próbálkozik, aminek célja, hogy több terméket tegyen elérhetővé az ingyenes kétnapos gyorsszállításával, valamint, hogy csökkentse a raktárainak túlzsúfoltságát.

Teljes letámadást indított otthonainkért az Amazon

Techbázis2017.10.04, 18:48

Az Amazon számos új eszközt mutatott be, mellyel nem titkolt célja, hogy a lakásunk minden szobájában ott legyen. A cég azt szeretné, hogy ha le akarjuk kapcsolni a villanyt, vagy be szeretnénk indítani a kávéfőzőt, elég legyen csak Alexának szólni.

Itt az újabb EU-s gigabírság a világ egyik vezető vállalatának

Gazdaság2017.10.04, 12:19

Újra lecsapott az EU versenyjogi hivatala, és a Google után most az Amazont marasztalták el, ezúttal tiltott támogatás igénybevétele miatt. Az Uniónál úgy találták, a világ egyik legértékesebb vállalata tiltott állami támogatásban részesült. Így 250 millió eurót kell visszafizetnie Luxemburgnak.

Bombatartozékokat ajánlott vásárlóinak az Amazon

Nagyvilág2017.09.20, 20:10

Átvizsgálják a honlapjukat, mert kiderült, hogy egy algoritmusuk segíti a felhasználókat bombakészítéshez alkalmazható alapanyagok beszerzésében.

Leutánozta a gazdáját, az Amazonról rendelt egy papagáj

Nagyvilág2017.09.20, 17:20

Az Alexa hangvezérelt asszisztensen keresztül tudott rendelést leadni egy londoni papagáj. Egy 10 fontos ajándékdoboz-készletet vett.

Elképesztő, az Amazon segít bombát készíteni

Gazdaság2017.09.19, 19:54

Az oldal keresőjének algoritmusa automatikusan feldobja a lehetséges összetevőket.

Már biztos, hogy visszatér Starsky és Hutch

Tévé2017.09.03, 10:00

Már biztos, hogy visszatér a képernyőre a Starsky és Hutch, az Amazonnak nagyon kell a két zsaru.

1,8 millió gigabájt pornót archivált egy Redditelő

Techbázis2017.08.24, 20:58

Pusztán fogyasztóvédelmi célból, az Amazon tárhelyszolgáltatását tesztelte.