alpolgármester

címke rss

Megrovás vár a terézvárosi alpolgármesterre

Itthon2003.10.08, 13:11

Az [origo] értesülései szerint befejezte munkáját az a fegyelmi bizottság, amely Fürst György terézvárosi szocialista alpolgármester szerepét vizsgálta egy sikkasztási ügy kapcsán. A testület nem hivatalos információink szerint több ponton elmarasztalta a kerületi vezetőt, és ezért azt javasolta a képviselő-testületnek, részesítse megrovásban Fürstöt.  

Megfenyegették Tiszaújváros két vezetőjét

Itthon2003.09.17, 20:07

Életveszélyesen megfenyegette egy ismeretlen a tiszaújvárosi polgármestert és alpolgármestert. A város két vezetője feljelentést tett a rendőrségen.

Megfosztották munkájától az SZDSZ-es alpolgármestert

Itthon2003.09.01, 15:48

Hivatalosan nem mondták fel a terézvárosi koalíciós megállapodást a szocialisták. Gyakorlatilag azonban teljes a mosolyszünet, az SZDSZ-es alpolgármester nem dolgozhat hivatalában, az MSZP-SZDSZ támogatottságú polgármester megfosztotta összes jogkörétől. Háromnapnyi hallgatás után hétfőn az MSZP tárgyalásokat kezdeményezett a szabad demokarátákkal, így keddre kiderülhet, hogy papíron is megszűnik az együttműködés, vagy kibékül a két párt. A vita egy sikkasztási ügy miatt robbant ki.

Ételallergiás óvodások miatt aggódnak a dél-pesti szülők

Itthon2003.05.26, 16:21

Tiltakozó akcióba kezdtek a szülők a főváros IX. kerületében, az önkormányzat ugyanis át akarja alakítani azt az óvodát, ahova az ételallergiás és cukorbeteg gyerekek járnak. Az alpolgármester azzal nyugtatja a szülőket, hogy a Mézeskalács óvodát két tannyelvű intézménnyé alakítják ugyan, de a problémás gyerekeket ettől még felveszik oda. A Heim Pál Gyermekkórház főorvosa felháborítónak tartja, hogy átalakítanak egy olyan intézményt, amely már húsz éve sikeresen foglalkozik táplálkozásproblémákkal küszködő gyerekekkel.  

Új elnöke van az Új Generációnak

Itthon2003.02.02, 16:04

Új elnököt választott a Szabad Demokraták Szövetségének ifjúsági tagozata vasárnap. Az Új Generáció új elnöke, Csőzik László, az ifjúsági tagozat korábbi szóvivője, Érd alpolgármestere.

Kétmilliárdon vitatkoznak Terézvárosban

Itthon2003.01.30, 11:49

Farkas György Terézváros korábbi fideszes polgármestere tagadja a jelenlegi szocialista vezetés vádjait, miszerint feleslegesen költekezett volna irányítása alatt a kerület. Fürst György MSZP-s alpolgármester korábban többek között azt mondta, hogy hárommilliárdos hiánnyal vették át a kerületet a választások után. Az átadás-átvételről készült hivatalos dokumentum szerint a kerület tartozása 900 millió volt.

MSZP: kizárták Jászberény alpolgármesterét

Itthon2002.12.27, 19:43

Az MSZP jászberényi szervezete fegyelmi bizottságának döntése értelmében kizárták a pártból Vass Imrét, Jászberény alpolgármesterét. A politikus megfellebbezi a döntést.

MDF-MSZP-SZDSZ egyeztetés a II.kerületben

Itthon2002.12.06, 18:06

MDF-es képviselőt kért fel az MSZP-s polgármester alpolgármesternek a II. kerületben. Az MDF együttműködése a kormánypártokkal Veszprém megyében is gondot okozott, ezért a fővárosi MDF és Fidesz vezetés is egyeztetni fog az ügyben.

Újabb győri polgármesterjelölt

Itthon2002.08.23, 16:06

A város jelenlegi önkormányzati testületében harmadik erőként szereplő Pro Urbe egyesület is ringbe száll a polgármesteri székért Győrött, mégpedig a jelenlegi alpolgármester, Jungi Csaba személyében.

Alpolgármester lépett ki a Fideszből

Itthon2002.08.16, 16:36

Kilépett a Fideszből az I. kerületi alpolgármester. Döntését azzal indokolta, hogy - sok más frakciótársához hasonlóan - nem indulhat a párt színeiben az őszi választásokon.

Vezetékes vízért tüntettek a szepesiek Debrecenben

Itthon2002.03.08, 13:42

Vezetékes ivóvizet és buszjáratot követelnek a Debrecenhez tartozó Szepes városrész lakói. Petíciót adtak át az alpolgármesternek, aki azt mondta, hogy a buszjárat hamarosan indul, az ivóvizet azonban csak irreálisan sok pénzért tudnák a településre vezetni, és az önkormányzatnak nincs lehetősége.

Több településről is csatlakoznának az éhségsztrájkhoz

Itthon2002.02.12, 11:54

Három településről is jelezték, hogy csatlakoznának a kunmadarasi éhségsztrájkhoz, amelyet a helyi volt szovjet repülőtér helyzetének rendezéséért kezdtek. A pénzügyminiszter legkorábban szerdán találkozik az öt sztrájkolóval, akik már több mint 30 órája nem ettek. Az [origo]-nak nyilatkozó alpolgármester közölte, akár meghalni is kész az ügyért.

Nem merik kiváltani magyarigazolványaikat a kolozsváriak

Nagyvilág2002.01.15, 16:45

Gheorghe Funar kolozsvári polgármester hétfői fenyegetése miatt nem merik kiváltani magyarigazolványaikat a kolozsvári polgármesteri hivatal magyar alkalmazottjai, sőt valószínűleg még Boros János alpolgármester sem. A magyarellenességéről ismert román politikus ugyanis az alpolgármestert kitilthatja a hivatal épületéből, az alkalmazottakat pedig elbocsáthatja.

Prostituáltat vásárolt az alpolgármester fia

Itthon2001.10.04, 23:46

Emberkereskedelem miatt vették őrizetbe Bencsik Károly Kiskunfélegyháza kisgazda alpolgármesterének fiát.

Büntetőfeljelentés Szeged polgármestere és alpolgármestere ellen

Itthon2001.09.19, 16:14

Feljelentette Szeged polgármesterét, alpolgármesterét és egyik önkormányzati képviselőjét különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt a Szegedért Egyesület.

Elkülönített cigányosztály Mohácson

Itthon2001.09.01, 10:21

Diszkriminációval vádolja az egyik mohácsi általános iskola vezetőit és az önkormányzatot az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke, amiért színtiszta romaosztályt indítanak az új tanévben. Ráadásul áttelepítették őket egy udvari tanterembe. Emiatt a miniszterelnökhöz és a szakminiszterhez tiltakozó petíciót is küldenek. A város alpolgármestere tagadja a vádakat.

Győr kontra Danone: a város tárgyalni akar

Archívum2001.08.21, 17:19

A Danone tulajdonában lévő Győri Keksz Kft. több termékének külföldön történő gyártása és az ezzel kapcsolatos névhasználati problémák miatt az érdekérvényesítés jogi útjának előkészítésére megbízott egy ügyvédi irodát - közölte a városháza keddi sajtótájékoztatóján Eredics Imre alpolgármester.

Lemondott Nagykanizsa fideszes alpolgármestere

Itthon2001.08.14, 16:36

Kedden lemondott hivataláról Törőcsik Pál, Nagykanizsa alpolgármestere. A Fidesz politikusa lemondása okaként Tüttő István szocialista polgármester tevékenységét jelölte meg. A politikus szerint ugyanis Tüttő kárt okoz a városnak.

Dávid Ibolya Tarlós mellé állt

Itthon2001.07.29, 12:21

Az igazságügy miniszter szerint nem követett el hivatali visszaélést az óbudai alpolgármester. Tarlós Istvánt a Habeas Corpus meleg jogvédő szervezet jelentette fel, miután olyan szerződést íratott alá a Sziget Fesztivál szervezőivel, amelyben megtiltották volna a melegek által szervezett programokat. A szerződést a szigetesek utóbb felmondták, a II-III. Kerületi Bíróság pedig megsemmisítette.

Előző
  • 1
  • 2
Következő