állásbörze

címke rss

Gyakori buktatók az állásra pályázásnál

Állás 20112008.10.22, 16:13

Októberben és novemberben rendezik a nagy őszi állásbörzéket. A főiskolák, egyetemek egy része úgynevezett "felkészítő napokon" tréningezi a végzősöket a későbbi állásinterjús szereplésre. Mire kell ügyelni az önéletrajzban és az interjún? A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen jártunk, ahol a Randstad személyzeti tanácsadó előadását hallgathatta meg az egyetemista publikum.

Iránytű a fiatalok pályaválasztásához

Állás 20112008.10.20, 09:47

Eddig példa nélkül álló rendezvénysorozattal igyekeznek segíteni a fiatalok pályaválasztását az állami munkaügyi kirendeltségek. November végéig több tucat városban várják a szakmaválasztás vagy pályamódosítást előtt állókat egy fesztiválra hasonlító rendezvény keretében. A résztvevők a standoknál közvetlen közelről betekintést nyerhetnek az egyes szakmák rejtelmeibe. A budapesti Petőfi Csarnokban teszteltük az eseményt. Nem csalódtunk...

Nem becsülik meg a cégek a tehetséges fiatalokat

Állás 20112008.10.16, 09:57

A cégeknek csak kis része fordít figyelmet a tehetséges fiatalok megszerzésére és megtartására. Az állásbörzék inkább showbusinesshez hasonlítanak, a vállalatokhoz bejutott fiatalok körében pedig nagy a fluktuáció. Nem az anyagiak, hanem a megbecsülés hiánya miatt gyakori a váltás - írja a Népszabadság egy tehetségmenedzsmentről rendezett konferenciáról szóló beszámolójában.

Pályaválasztási kiállítás nyílt Nyíregyházán

Állás 20112011.04.04, 12:43

Megnyílt a regionális pályaválasztási kiállítás és állásbörze Nyíregyházán kedden, ahol péntekig kaphatnak információt a továbbtanulási, illetve elhelyezkedési lehetőségekről a fiatalok, valamint a pályakezdő álláskeresők. A következő hetekben a keleti régió több városában is tartanak hasonló rendezvényt.

Állásbörzét tartanak szerdán Szegeden

Állás 20112008.10.14, 07:40

Mintegy kétezer látogatót várnak a Dél-Alföld legnagyobb regionális álláskereső rendezvényére, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) őszi állásbörzéjére, amelyet szerdán rendeznek meg a Tanulmányi és Információs Központban.

Állásbörze külföldi munkát keresőknek

Állás 20112008.10.10, 08:31

A külföldi munkát népszerűsítő állásbörzét szervez az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) október 11-én, szombaton Budapesten. A rendezvényre mind a nyelvtudással rendelkező diplomás, mind pedig a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező munkavállalókat is várják.

Nyelvtanulási kiállítás nyílik pénteken

Állás 20112008.09.04, 08:43

Kilencedszer rendezik meg a Nyelvparádét, az ország legnagyobb nyelvi kiállítását, amelyen nyelviskolák, nyelvvizsgarendszerek, könyvkiadók és más nyelvi szolgáltatók mutatják be kínálatukat a nyelvtanulás iránt érdeklődők számára. A rendezvény szeptember 5-7. között látogatható és száz feletti vállalkozás kínálatából lehet szemezgetni. A kiállítás idén először szeptember folyamán három vidéki városba is ellátogat.

Az államvizsga után azonnal állást kell keresni

Állás 20112008.06.23, 12:13

A következő hetekben több ezer egyetemista, főiskolás államvizsgázik. Akik már tavaly ősszel vagy a tavaszi állásbörzéken elkezdték a pályázást, többnyire állást találtak. Akik még nem néztek szét az álláspiacon, dilemma előtt állnak: "Nyaralás előtt vagy csak ősszel ugorjak neki az álláspiacnak?" Kevésbé piacképes diplomával nem érdemes várni.

Hip-hop fesztivállal tiltakoznak a feketemunka ellen

Állás 20112008.06.19, 08:50

A fiatalok feketefoglalkoztatása ellen szervez pénteken rendezvényeket a tíz ország szakszervezeti ifjúságát tömörítő 2000-ben megalakult South East European Youth Network (SEEYN). Magyarországon a szervezők hip-hop fesztivállal hívják fel a figyelmet a problémára.

Nehéz hazacsábítani a román vendégmunkásokat

Állás 20112008.04.24, 08:38

Románia súlyos munkaerőhiánnyal küzd, melyet részben a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások visszacsalogatásával szeretne enyhíteni. Februárban Rómában rendeztek állásbörzét, ezt most Spanyolországban egy újabb követte. Nem lesz könnyű dolguk, ugyanis a külföldön dolgozók a románai bér többszörösét keresik, lakást vettek, gyermekeik pedig spanyol iskolákba járnak - írja a Népszabadság.

Kapósak a közgazdász pályakezdők

Állás 20112008.04.17, 10:27

Szerdán kezdődött és még ma is tart a Budapesti Corvinus Egyetem kétnapos tavaszi állásbörzéje. Száztíz cég kínál szakmai gyakorlatot és teljes munkaidős pályakezdő pozíciókat az álláskereső fiataloknak. A fiatal közgazdászok optimisták elhelyezkedési esélyeiket illetően és a fizetés is kecsegtető: bruttó 180-300 ezer forint között kínálnak.

Szerdától állásbörze a Közgázon

Állás 20112008.04.15, 14:16

Szerdán kezdődik a Budapesti Corvinus Egyetem kétnapos, tavaszi állásbörzéje, amelyen csaknem száz munkaadó várja a frissdiplomásokat és a néhány éve végzett fiatal szakembereket.

Javuló önéletrajzok, elszálló bérigények az állásbörzén

Állás 20112008.04.10, 10:54

Szerdán vette kezdetét és csütörtökön is tart még a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kétnapos, tavaszi állásbörzéje. A kiállító cégek a végzősök még mindig hiányos idegennyelv-tudására és időnként elszállt bérigényére panaszkodnak. Az önéletrajzok minősége viszont egyértelműen javult az utóbbi években.

Szerdától állásbörze a Műegyetemen

Állás 20112008.04.08, 08:04

Április 9-10-én rendezik a legnagyobb hazai felsőoktatási állásbörzét. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 223 cég mintegy 4100 állásajánlata várja a fiatal tehetségeket.

Program indul a kismamák munkához juttatásáért

Állás 20112008.04.03, 08:50

A kisgyermekes édesanyák elhelyezkedési gondjaira hívja fel a figyelmet az idén tavasszal induló VANDA (Vállalkozó Nők, Dolgozó Anyák) program. A kezdeményezés a kisgyermekeseket segíti a vállalkozóvá válásban - írja a Népszabadság.

Mérnöki diplomával gyorsan munkához lehet jutni

Állás 20112008.03.18, 08:18

Szerdán tartják a Budapesti Műszaki Főiskola állásbörzéjét, amelyen főként mérnököket keresnek a cégek. Amint összeállításunkból kiderül, villamos- vagy gépészmérnökként gyorsan el lehet helyezkedni. Sok az állásajánlat, kevesebb a megfelelő pályázó. Gondot csupán a pályakezdők magas fizetési elvárása jelent.

Túlzás a nettó 160 ezer forint kezdőként

Állás 20112008.03.07, 18:10

A pénzügyi terület végzőseinek rendeztek állásbörzét csütörtökön a Budapesti Gazdasági Főiskolai Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán (PSZF). Az utolsó éves hallgatók optimistán sétáltak a standok között, nem véletlenül: a tanult szak keresettnek számít az álláspiacon. A nettó 160 ezer forintos bérigényt azonban a cégek képviselői túlzásnak tartották.

Keresik az utódokat a kis cégek vezetői

Állás 20112008.03.06, 08:32

A rendszerváltáskor alakult és most is prosperáló kis- és középvállalkozások jelentős része hamarosan szembesül az utódlás problémájával. Az akkor harmincas, negyvenes éveikben járó cégvezetők közelítenek a nyugdíjkorhatárhoz. Ezt a kérdéskört vizsgálta a Budapesti Corvinus Egyetem.

Rómából csábítja haza dolgozóit Románia

Állás 20112008.03.04, 09:04

A román foglalkoztatási hivatal és vállalatok Olaszországban rendeztek állásbörzét, hogy kint élő és dolgozó munkavállalóikat visszacsábítsák. Romániában ugyanis főként az építőiparban nagy a munkaerőhiány.

Márciustól állásbörzék futószalagon

Állás 20112008.03.03, 12:03

A március és az április a végzős egyetemisták számára kulcsfontosságú két hónap. Ekkor rendezik ugyanis a felsőoktatási intézmények tavaszi állásbörzéiket, ahol a megjelenő cégek tehetséges pályakezdőkre vadásznak. Ugyan a nagy, budapesti állásbörzékre áprilisban kerül sor, már a héten is két helyen tartanak karrierfórumot: március 4-5-én Szegeden, március 6-án a Budapesti Gazdasági Főiskolán.

Nem elég a szexis kinézet titkárnői állásinterjún

Állás 20112008.02.26, 11:22

Dekoratív megjelenéssel, kávéfőzéssel és gépírástudással már nem lehet titkárnőként vagy divatos szóval menedzserasszisztensként érvényesülni. Az ideális jelölt idegen nyelvet beszél, jól bánik a számítógéppel, képes rendezvényt szervezni, tartja a frontot vagy falaz, ha a főnök távol van. Fizetése 100-200 ezer forint között mozog, nagy multiknál több is elérhető.

Másfél hónap alatt állást találnak a műegyetemisták

Állás 20112008.02.21, 08:39

Könnyű az elhelyezkedés a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem végzőseinek, a pályakezdők ugyanis másfél hónapon belül állásra találhatnak - derül ki az egyetem Diákközpontjának utánkövető elemzéséből.

Informatikusoknak ajánlották a legmagasabb fizetést

Állás 20112007.12.18, 08:17

Sok informatikust kerestek, magas fizetéssel csábították őket, ám keveset találtak a cégek a Syma csarnokban rendezett országos állásbörzén. A másik végletet a bölcsészek jelentették, akik kevés állásajánlattal találkoztak. Kiegyenlített volt a kereslet és a kínálat a gazdasági diplomásoknál.  

Könnyítené az EU a külföldi karrierépítést

Állás 20112007.12.11, 08:26

Az EU polgárainak csak két százaléka él és dolgozik más országban. Az EU foglalkoztatási kérdésekben illetékes biztosa a mobilitás elősegítésére egy 15 pontból álló akciótervet terjesztett elő. A hároméves tervben szerepel többek között a diplomák és végzettségek elismerésének kikényszerítése, uniós állásbörzék szervezése és a hatékonyabb munkaerő-közvetítés.

Állásbörzén is tanulható a karrierépítés

Állás 20112007.11.14, 09:37

Tegnap délelőtt kezdődött és még ma is nyitva tart a Műegyetemi Állásbörze, a BME központi épületében. Nem csupán állásmustra céljából érdemes kimenni a rendezvényre. A személyzeti szakemberektől temérdek információ, tanács szerezhető az önéletrajzírásról, az önmarketingről és az önismeret is fejleszthető.

Kedden-szerdán állásbörzét rendeznek a Műegyetemen

Állás 20112007.11.12, 12:31

Kétszáz feletti kiállító, több ezer állásajánlat - kedden reggel nyílik és szerda estig tart az ország legnagyobb felsőoktatási állásbörzéje a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem központi épületében. Főként mérnököket és informatikusokat keresnek a cégek, ám más diplomát szerzőknek is lesz ajánlat.

Humán diplomával is van esély állásbörzén

Állás 20112007.11.07, 10:47

Kedden kezdődött és ma késő délután ér véget a Budapesti Corvinus Egyetem hagyományos őszi állásbörzéje. "Helyszíni szemlénken" sok olyan állásajánlattal is találkoztunk, ahol nem feltétel a közgazdasági végzettség, humán diplomával is sok állás megcsíphető.

Állásbörzét rendeznek a Corvinus Egyetemen

Állás 20112007.11.05, 12:30

Kedden és szerdán rendezik a Budapesti Corvinus Egyetem hagyományos őszi állásbörzéjét az intézmény Fővám téri épületében. Nyolcvan standnál száz munkaadó várja az egyetemistákat, főiskolásokat, a frissen végzetteket vagy a munkahely-váltáson gondolkodókat.

Állásbörzén is megalapozható a karrier

Állás 20112007.10.31, 15:52

Novemberben Budapesttől Győrig több egyetemen, főiskolán rendeznek állásbörzét. Ugyan a helyszínen nem osztanak állásokat, ám alapos készüléssel, jó fellépéssel elérhető közelségbe kerülhet az új - sokak számára első - munkahely. Jövő kedden a Budapesti Corvinus Egyetem, egy héttel később a Műegyetem nyitja meg kapuit az álláskeresők előtt.

Állásbörzét rendeznek száz cég részvételével

Állás 20112007.10.30, 08:47

Kedden és szerdán mintegy száz állást kínáló cég részvételével országos állásbörzét rendeznek a budapesti Syma rendezvénycsarnokban. A szervezők nem csupán a végzősöket, hanem a már dolgozókat is várják.

Állásbörze nyílt Nyíregyházán

Állás 20112007.10.16, 15:27

Két napos pályaválasztási kiállítás és állásbörze nyílt kedden Nyíregyházán, ahol 89 közép- és felsőfokú oktatási intézmény, képzéssel foglalkozó szervezet, illetve munkát közvetítő cég mutatja be az elhelyezkedési lehetőségeket a szakmát választó fiataloknak és a pályakorrekció előtt álló felnőtteknek.

Állásbörzét rendeznek a Szegedi Tudományegyetemen

Állás 20112007.10.16, 08:51

Másfél-kétezer látogatót várnak a dél-alföldi régió legnagyobb regionális felsőoktatási állásfórumára, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) őszi állásbörzéjére, melyet szerdán rendeznek meg a Tanulmányi és Információs Központban.

Nyugat-Európa keresi a magyar munkaerőt

Állás 20112007.10.04, 16:19

Jók a lehetőségek külföldi munkavállalásra, ugyanis Nyugat-Európa munkaerőhiánnyal küzd. Nemzetközi álláspiaci körképünkből kiderül, a diplomások közül mérnökként, orvosként könnyű a kijutás megfelelő nyelvtudás birtokában. Keresettek az építőipari szakmunkások, a betegápolók, a pincérek és a konyhai kisegítők is. A nyugati uniós tagállamok képviselői a múlt héten Magyarországon kutattak munkaerő után két állásbörzén.

Állásbörzék külföldi munkát keresőknek

Állás 20112007.09.28, 16:23

Közel negyven kiállító és több száz érdeklődő részvételével pénteken Esztergomban nemzetközi állásbörzét tartottak a városi sportcsarnokban. Aki elszalasztotta a rendezvényt, nem késett le a kiállítókról. Szombaton az EU tagországaiból érkezett cégek és munkavállalási tanácsadók Budapestre jönnek, és a Benczúr házban folytatják munkaerő-toborzásukat.

Jobb lehet a karrierlehetőség az agráriumban

Állás 20112007.09.24, 12:19

A következő hét évben Magyarország 30 százalékkal növeli agrártermelését, ezért a leendő szakemberek találnak elfoglaltságot választott szakmájukban - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn délelőtt a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi -, Kertészettudományi-, valamint Tájépítészeti Karának közös tanévnyitóján.

Külföldi munkára toboroznak állásbörzén

Állás 20112007.09.07, 08:26

Nemzetközi állásbörzére várja a munkavállalókat az Eures a Nemzetközi Mobilitási Napok keretében. Tavaly a börze után 400 magyar helyezkedett el külföldön - írja a Világgazdaság.

Állásbörzéket rendeznek Észak-Magyarországon

Állás 20112007.09.07, 14:14

Az észak-magyarországi régió három megyéjében - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád - tizenöt helyszínen tartanak szeptember 20-tól november 27-ig Szabad a pálya elnevezéssel pályaválasztási kiállításokat és állásbörzéket. A nyitó rendezvényre Hatvanban kerül sor - tudósít az MTI.

Állásbörzét rendeznek külföldi munkára vágyóknak

Állás 20112007.08.23, 09:52

Két napos állásbörzét és tanácsadást tart szeptember végén a külföldi munkavállalással kapcsolatban az EURES, az Európai Foglalkoztatási Szolgálat. Az érdeklődők a helyszínen fel is vehetik a kapcsolatot a külföldi munkaadókkal - tudósít az MTI.

A német melegek többsége tapasztalt diszkriminációt

Állás 20112007.06.25, 12:41

A melegek és a leszbikusok 75 százaléka tapasztalt már saját bőrén diszkriminációt a munkahelyen, 10 százalék fizikai bántalmazás szenvedő alanya is volt - áll a Kölni Egyetem 2230 személy megkérdezésével készült felmérésében. Berlin utcáin mindeközben szombaton több százezer homoszexuális vonult fel a Christopher Street Day alkalmából. A rendezvény idei mottója: "A sokszínűség munkát keres".

Nem sétagalopp az első munkahely megszerzése

Állás 20112007.06.20, 12:24

Júniusban egyetemi, főiskolai hallgatók ezrei szereznek diplomát. Aki tavasszal nem kezdett állást keresni, ezután lát neki. Érdemes néhány sikeres álláskeresésből tanulni. Olyan fiatalokat kérdeztünk, akik megtalálták első munkahelyüket. Amint összeállításunkból kiderül, a túltelített PR és jogi területen sem lehetetlen az elhelyezkedés.

Állásokra és szakemberekre vadásztak Csepelen

Állás 20112007.05.25, 08:50

A gépészmérnöktől a bolti eladón át a kőművesig az álláspiac szinte minden szegmensébe kerestek a cégek munkaerőt a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ csepeli kirendeltségének állásbörzéjén. Az álláskeresők a rekkenő hőségben inkább a kényelmes, semmint az állásbörzén jó benyomást keltő öltözékre figyeltek. Helyszíni riportunk a rendezvényről.

Ötszáz állásajánlat lesz a csepeli állásbörzén

Állás 20112007.05.23, 14:54

Állásbörze lesz május 24-én csütörtökön Csepelen a kerületi munkaügyi kirendeltségen. A rendezvényen 32 cég kínál közel 500 munkalehetőséget.

Ötven cég keres pályázókat az újbudai állásbörzén

Állás 20112007.05.08, 08:34

Csütörtökön kerül megrendezésre Újbuda önkormányzata és a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ által szervezett állásbörze. A börzén több mint 50 cég több száz állása várja az érdeklődőket.

Hétszeresen megtérül a munkavédelmi kiadás

Állás 20112007.05.04, 14:48

Három és félpercenként veszti életét egy dolgozó valamilyen munkaköréhez köthető balesetben vagy megbetegedés miatt az Európai Unióban, ami évente mintegy 150 ezer munkavállalót jelent - hangzott el a Kezdeményezés az Egészséges Munkahelyekért rendezvényen. Az idén több hazai városban megrendezendő kampánysorozat a kis-és középvállalkozások vezetőiben tudatosítaná a munkavédelem fontosságát.

Tehetséges fiatalokra vadásztak a cégek

Állás 20112007.04.27, 17:02

Kétszáznál is több cég keresett tehetséges pályakezdőket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tavaszi állásbörzéjén. A kiállítók szerint a fiatalok jobban is felkészülhettek volna az állásbörzére, ám lelkesnek és érdeklődőnek mutatkoztak. A Műegyetem aulájában a standok között kérdeztük a résztvevőket.

Rajtol a Műegyetemi Állásbörze

Állás 20112007.04.25, 08:49

Szerdán és csütörtökön rendezik a legnagyobb hazai állásbörzét a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 209 cég közel kilencezer látogatót vár háromezer állásajánlattal a börze két napja alatt. Az álláspiac sztárjainak számító mérnökök pályakezdőként 200 ezer forint felett kereshetnek havonta.

Pályakezdő közgazdászoknak havi 200 ezer

Állás 20112007.04.23, 09:56

Állásbörzén pályakezdői fizetésről, bérezésről faggatózni vörös posztó a cégek szemében- ezért rendszerint kényszeredett félmosoly és közhelyparádé jár a sajtó munkatársainak. A tapasztalatokból okulva idén végzős közgazdászhallgató inkognitójában kezdtünk a keresetek feltérképezéséhez: próbálkozásunkat mézesmázos HR-esek és naprakész béradatok koronázták.

Pályakezdőként hiba túlértékelni a kapcsolatokat

Állás 20112007.04.21, 09:17

A Budapesti Corvinus Egyetem tavaszi állásbörzéjén pályakezdés előtt állókat faggattunk arról: miként vágnak neki az álláskeresésnek? Módszereiket Fazekas Zsolt fejvadász, a HILL International fejvadász cég vezetője értékelte.

Karrierkönyv pályakezdő diplomásoknak

Állás 20112007.04.19, 11:37

A tavaszi állásbörzékre jelent meg "Karrierklinika" címmel a diplomaszerzés előtt állók és a friss diplomás pályakezdők karrierépítését segítő könyv. A 34 fejezetből álló kiadvány szerzője Koczó Ildikó foglalkoztatáspolitikai szakújságíró. A Karrierklinika egy-egy fejezetében élvonalbeli nagyvállalatok - így például a Pan-non, az Axa, a Tesco, a Richter Gedeon, stb. - első számú vezetői és HR igazgatói osztják meg tanácsaikat a fiatalokkal.

Nettó 150 ezret remélnek a gazdasági diplomások

Állás 20112007.04.19, 08:20

Még csütörtökön is tart a Budapesti Corvinus Egyetem két napos állásbörzéje. A cégek és a diplomások igényei egyre jobban igazodnak egymáshoz - nyilatkozta az InfoRádiónak Andrási Monika, az egyetem Karrierirodájának vezetője.

Szerdától állásbörze a Corvinus Egyetemen

Állás 20112007.04.16, 12:43

Április 18-19-én (szerda-csütörtök) rendezi a Budapesti Corvinus Egyetem hagyományos, tavaszi állásbörzéjét "Karrier Expo" néven. Az állásbörzén 120 munkáltató kétezernél is több álláslehetőséggel várja az érdeklődőket.

Szerdán állásbörze lesz a Miskolci Egyetemen

Állás 20112007.04.10, 14:42

Április 11-én szerdán kerül megrendezésre a Miskolci Egyetemi Állásbörze. A rendezvényen való részvétel a frissdiplomásoknak, az alsóbb éveseknek és a tapasztalt szakembereknek egyaránt ajánlott.

3 ezres leépítés lehet rendészeti területen

Állás 20112007.04.05, 08:59

Tavasszal az Országgyűlés elé kerülhet a határőrség és a rendőrség összevonását célzó törvénytervezet: így hatékonyságnövelés indokával legalább 3 ezer embert küldhetnek el állásából. A leépítésektől 22 milliárdos megtakarítást várnak - áll a Világgazdaság írásában.

Bejutás pályakezdőként neves céghez

Állás 20112007.04.02, 10:12

Egyetemi rendezvények, ismerősök kikérdezése, spontán megkeresés. Többek között ezeket az eszközöket is be lehet vetni, ha pályánkat neves cégnél szeretnénk kezdeni. Ráadásul a nagy multik előszeretettel alkalmaznak a felsőoktatásból kikerülő fiatalokat. Pintér Zsolt fejvadász és karrierszakértő olvasói kérdésre válaszolt.

Karrierindítás műszaki területen

Állás 20112007.04.02, 14:21

Villamos- és gépészmérnököket kerestek főként a cégek a Budapesti Műszaki Főiskola múlt heti állásbörzéjén. A kiállító vállalatokat arról is kérdeztük, a szaktudáson kívül mit néznek a pályázóknál, kiknek jobbak az esélyeik.

Állásbörze-lesen a Budapesti Műszaki Főiskolán

Állás 20112007.03.29, 12:29

Szóróanyagoktól roskadozó fiatalok, műszaki állásbörzéhez képest feltűnően sok lány, szűk folyosó, magabiztos és pesszimista végzősök. A Budapesti Műszaki Főiskola karrierfórumán kérdeztünk végzősöket a kilátásokról.

Szerdán állásbörze a Budapesti Műszaki Főiskolán

Állás 20112007.03.27, 08:02

Március 28-án szerdán kerül megrendezésre a Budapesti Műszaki Főiskola állásbörzéje az IAESTE Hungary Bánki Donát Helyi Bizottságának szervezésében. A Népszínház utcában helyet kapó rendezvényen közel 40 cég vesz részt.

Kapósak a nyelvet beszélő fiatal mérnökök

Állás 20112007.03.26, 09:17

Az elkövetkezendő években is a mérnökök lesznek a munkaerőpiac sztárjai. Bár a szakemberek a fővárosban gondolkoznak, a legjobbakat vidéken is igényeiknek megfelelően fizetik. A személyiség sem mindegy: a munkáltatók a színes egyéniségeket keresik - hallottuk a Budapesti Műszaki Főiskola karrierrendezvényén.

Készülési tippek állásinterjúk előtt

Állás 20112007.03.22, 14:58

A megjelenés, a viselkedés, a kommunikáció legalább olyan fontos állásinterjún, mint az elmondott tartalom. A Budapesti Műszaki Főiskola jövő heti állásbörzéjének "Felkészítő Napok" rendezvényén Dr. Sallai János pszichológus avatta be a pályakezdőket a sikeres állásinterjú rejtelmeibe.

Tippek állásbörzére készülőknek

Állás 20112007.03.21, 16:19

Elkezdődött a tavaszi állásbörzék szezonja. Márciusban-áprilisban több mint húsz ilyen jellegű rendezvényre kerül sor országszerte. A részvétel mind a pályakezdők mind a tapasztaltak számára kiváló lehetőség nemcsak a cégekkel való személyes találkozásra, de az állásszerzésre is. Néhány tippünk indulás előtt.

Indul az állásbörzeszezon

Állás 20112007.03.20, 10:17

Tavasszal országszerte mintegy két tucat helyen rendeznek állásbörzét a felsőoktatási intézmények. Márciusban még hét eseményen építhetik karrierjüket a fiatalok. A következő állásexpót március 21-én, szerdán a veszprémi Pannon Egyetemen tartják.

Kijutás nyári munkára az USA-ba

Állás 20112007.03.06, 16:34

A múlt hét pénteken mintegy száz huszonéves magyar fiatal indult Pozsonyba, hogy egy állásbörze keretében nyári gyermektáborokba csípjen meg ajánlatot. Elkísértük őket a szlovák fővárosban tartott állásfórumra, ahol a nyári táborok vezetőivel is találkoztunk.

Nyári munka az USA-ban gyermektáborokban

Állás 20112007.02.26, 10:35

Pénteken indulnak állásbörzére Pozsonyba azok a fiatalok, akik nyáron az Egyesült Államokban szeretnének dolgozni gyermektáborokban. Online regisztráció és gyors nyelvi interjú kell az ingyenes szlovákiai úthoz, ahol amerikai táborvezetőkkel találkozhatnak az érdeklődők és akár munkaajánlattal térhetnek haza. Aki lemarad a börzéről, a CCUSA-nél március közepéig még jelentkezhet.

Szigorodó munkaügyi ellenőrzések

Állás 20112007.01.23, 08:20

Tavasztól szigorítaná a munkaügyi ellenőrzéseket a munkaügyi miniszter. A feketefoglalkoztatásban érintett ágazatokban a megbízó is felelős lesz azért, hogy az alvállakozók legálisan alkalmazzák-e a dolgozókat - áll a Világgazdaság írásában.

Üvegplafon és üveglift a női karrier gátja

Állás 20112007.01.22, 12:36

A nők legalább 60 százalékának állást vagy munkakört kellene változtatnia, hogy a férfiakéval azonos szintű társadalmi elismerésre és jövedelemviszonyokra tegyen szert. Nagy Beátát, a Budapesti Corvinus Egyetem docensét a női szakmákról és az előrejutás gátjairól kérdeztük.  

A kezdő mérnökök egy hónapon belül állásra találnak

Állás 20112006.12.27, 08:50

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) 2004-ben végzettek között alig van munkanélküli, sőt álláskeresési időtartamuk is lecsökkent. Az első munkahely megtalálásának átlagos ideje az elmúlt három évben 2,4 volt. A 2004-ben végzettek viszont már 1,6 hónap alatt állásra találtak. Kétharmaduk egy hónapon belül el tudott helyezkedni - derült ki a BME Diákközpontja által - nyolcadik alkalommal - készített elemzésből.

Tízszeres fizetés jó hallgatói értékeléssel

Állás 20112006.12.13, 17:06

Az MBA hallgatók véleménye alapján ítéli meg és jutalmazza tanárait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Bár a gyakorlat több éve zajlik, más felsőoktatási intézmény egyelőre még nem követte a példát. A jó értékelést szerző tanárok fizetése három-tízszerese is lehet a gyengébben teljesítőkhöz viszonyítva.

Nem beszélnek fizetésről az állásbörzén

Állás 20112006.12.01, 09:18

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szerdán és csütörtökön tartott őszi karrierbörzéjén álláskeresők bőrébe bújva jártunk utána, mit tartogat az álláspiac a frissdiplomásoknak és a néhány éve végzetteknek.

Tippek állásbörzére készülőknek - így keltsük fel a cégek figyelmét

Állás 20112006.11.29, 08:18

Ma és holnap rendezik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hagyományos őszi állásbörzéjét. A kilátogatóknak gyűjtöttünk néhány hasznos tippet, amelyekkel javíthatják esélyeiket.

Szerda-csütörtök: újra őszi állásbörze a Műegyetemen

Állás 20112006.11.28, 14:18

Szerdán veszi kezdetét az őszi Műegyetemi Állásbörze. A kétnapos rendezvényen 180 vállalat 3600 álláslehetőséggel várja a friss diplomásokat és a néhány éve végzetteket. A rendezvényen többek között próbainterjúkkal, karriertanácsadással segítik az álláskeresőket.

November 29-30: állásbörze a Műegyetemen

Állás 20112006.11.26, 14:56

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem november 29-30-án (szerda-csütörtök) rendezi hagyományos őszi állásbörzéjét, amelyen 180 munkaadó 3600 állásajánlata között válogathatnak a kilátogatók. Az alábbiakban a szervezők felhívását tesszük közzé.

Akiket a cégek keresnek - elvárások, jelentkezés

Állás 20112006.11.22, 09:17

Kiket keresnek a HR-esek? A Budapesti Corvinus Egyetem őszi állásbörzéjén a kiállító cégek személyzeti munkatársainál érdeklődtünk. A munkáltatóknak gyakran a nyelvtudás hiánya miatt nem könnyű rálelni a megfelelő jelöltekre. Előfordul, hogy száz beérkezett pályázat után sincs meg az ideális jelölt.

HR szakkiállítás a munkaerőpiac szereplőivel

Állás 20112006.11.14, 15:35

November 15-16-án kerül megrendezésre a Personal Hungary Szakkiállítás. A rendezvényen aktuális HR témák és a legújabb trendek kerülnek bemutatásra különböző előadások, viták keretében. A szakmai fórumokon szó esik majd többek között a HR szoftverekről, a munkaerőpiac és az oktatás összehangolásáról valamint a legújabb a munkatárs-kiválasztási technikákról.  

Szerdától két napos állásvadászat a Budapesti Corvinus Egyetemen

Állás 20112006.11.07, 08:33

Szerdán és csütörtökön rendezik az egyik legnagyobb budapesti állásbörzét, a Karrier Expót a Budapesti Corvinus Egyetemen. Az állásbörzén 80 cég 30 szakterületen mintegy 1000 álláshellyel várja a pályakezdőket, a frissdiplomásokat és a gyakorlati helyre vadászókat. 

Nemzetközi szakképzési verseny debütált Magyarországon

Állás 20112006.11.02, 14:41

Hétfőn és kedden a gödöllői Szent István Egyetemen első alkalommal rendezték meg a Worldskill nemzetközi szakképzési verseny magyarországi fordulóját. Három kategóriában - villanyszerelés, hálózati támogatás és mechatronika - hirdettek eredményt. A kiválasztottak egyéves nyelvi és szakmai felkészítő tanfolyamon vehetnek részt a rendezvény támogatóinál. A nemzetközi döntőt jövő novemberben Japánban rendezik.

Magas presztízsű munkáknál kevés a női vezető

Állás 20112006.10.30, 08:56

Az emberek 80 százaléka kételkedik a férfi-női esélyegyenlőség létezésében. Szerencsés esetben a vezetői testületek mindössze egyharmada nő - derült ki a Gender Mainstreaming Pilot Projekt rendezvényén. A program célja a nemek közötti egyenlőség elvének érvényesítése. 

Hétfőn MBA tanfolyambörze neves üzleti iskolákkal

Állás 20112006.10.27, 08:45

Október 30-án, hétfőn rendezik a World MBA Tour nevet viselő nemzetközi tanfolyambörzét Budapesten. A rendezvényen a világ neves üzleti iskolái mutatkoznak be és toboroznak jelentkezőket programjaikra. Az ingyenes részvételhez a topmba.com oldalon lehet regisztrálni. A leendő MBA hallgatók összesen 2,1 millió euró értékben pályázhatnak ösztöndíjakra.

Építőmérnökként az Egyesült Államokban - magyar munkavállalók külföldön

Állás 20112006.10.25, 10:35

"Külföldön dolgozunk" sorozatunk újabb részében egy Amerikában dolgozó fiatal magyar építőmérnököt mutatunk be. Varga Roland (27) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett építőmérnöki diplomát márciusban. Jelenleg a Magyar-Amerikai Ösztöndíj Alap programjának keretében ösztöndíjasként az Egyesült Államokban dolgozik. New Jersey-ben egy építőipari cégnél szerzett tapasztalatáról számol be.

Újszerű kompetenciákra tanítják a vezetőket

Állás 20112006.10.12, 13:04

Összesen több mint ötezren vettek részt a KPMG tanácsadó cég és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) közös üzleti iskolájának képzésein a megalakulás óta eltelt öt évben. Az árbevétel az elmúlt tanévben 200 millió forint volt. A vezetőknek a jövőben újszerű kompetenciákat is tanítani kell - ilyen például a befolyásolás pozíció nélkül vagy az együttműködés - hangzott el a KPMG-BME Akadémia évnyitó rendezvényén.

Október végén a világ legjobb MBA iskolái Budapesten

Állás 20112006.10.11, 12:31

Az idén is megrendezik a világ legjobb MBA iskoláinak tanfolyambörzéjét Budapesten. A World MBA Tour nevet viselő rendezvényre az ingyenes részvételhez a topmba.com oldalon lehet regisztrálni. A leendő MBA hallgatók összesen 2,1 millió euró értékben pályázhatnak ösztöndíjakra.

Váltás minisztériumból a versenyszférába - tapasztalatok és tanulságok

Állás 20112006.10.06, 12:30

Nagy különbséget tapasztalt munkakultúrában a magánszféra és az államigazgatás között az a fiatal, jogi végzettségű hölgy, aki tavasszal sikeresen váltott a két szféra között. A magánszektort rugalmasabbnak, teljesítmény- és feladatközpontúbbnak tartja, ahol a premizálásnál kizárólag a teljesítmény dönt.

Fiatal vállalkozók karrierútját egyengeti a Fevosz

Állás 20112006.09.05, 16:54

A két éve működő Főiskolás és Egyetemista Vállalkozók Országos Szövetsége (FEVOSZ) a felsőoktatásban tanuló vállalkozókat tömöríti érdekvédelmi szervezetbe. Kapcsolatépítő rendezvényekkel, ingyenes iroda- és telefonhasználattal, csapatépítéssel, és előadásokkal serkenti a fiatalok vállalkozóvá válását, mondta Benkovics Péter, a közhasznú egyesület vezetője. A FEVOSZ kidolgozott egy tervezetet is az állami szerepvállalással kapcsolatban, ami olvasatlanul a gazdasági tárcánál hever.

Európai állásbörzék ősszel

Állás 20112006.08.18, 07:50

Szeptember 29-30-án rendezik meg az I. Európai Állásbörzét mintegy száz európai városban, így Magyarországon is. Az események apropója, hogy az Európai Bizottság 2006-ot a munkavállalói mobilitás évének nyilvánította, így kívánja felhívni a figyelmet a külföldi munkavállalás adta lehetőségekre - írja a Világgazdaság. 

Több száz üres álláshely a Vám- és Pénzügyőrségnél

Állás 20112006.07.31, 09:05

A Vám- és Pénzügyőrség összesen 400 fővel kívánja bővíteni a jelenleg félezres vámnyomozói körét - fele-fele részben "külsősökkel" illetve belső átcsoportosítás révén - írja a Világgazdaság. A külső körnek pályázatot írtak ki, a vámosok számára pedig állásbörzét hirdettek. A jelentkezéseket augusztus 15-éig várják.

Páneurópai állásbörze három magyar városban

Állás 20112006.07.19, 09:16

A külföldi munkavállalás népszerűsítése érdekében szeptember végén állásbörzét rendeznek Veszprémben, Győrben és Komáromban.

Karriermenedzsment szemináriumon készülnek az álláskeresésre

Állás 20112006.05.31, 10:25

A Budapesti Corvinus Egyetemen több mint nyolc éve létezik karriermenedzsment szeminárium. Az előadássorozatra többnyire a karrierjüket tudatosan tervező fiatalok jelentkeznek. A kurzus tartalmáról Andrási Monikát az egyetem Karrier Irodájának vezetőjét, a szemináriumok felelősét kérdeztük. 

A tudatos női karrierépítés fortélyai - kerüljük ki a buktatókat

Állás 20112006.05.16, 15:51

A nők többsége az összes lehetséges hibát elköveti a karriertervezés során - állította Joó Zsuzsanna karriertanácsadó a Budapesti Corvinus Egyetemen a sikeres női önmenedzselésről tartott előadásában. A karrierszakértő tapasztalatai alapján a "gyengébbik nem" kevésbé tudatosan tervez. Családi befolyás hatására választ szakmát, túlhalmozza a megoldandó feladatokat, folyton a környezetétől vár pozitív visszajelzést.

Pályakezdők nagyító alatt: álláskeresési stratégiák értékelése

Állás 20112006.05.09, 10:49

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) állásbörzéjén négy végzős álláskeresőt arra kértünk, mondják el, milyen stratégiákkal látnak neki az álláskeresésnek. Ezt követően Fazekas Zsolt, fejvadász, a Hill International ügyvezető igazgatója értékelte a keresési utakat. Amint az összeállításból kiderül: 10-12 elutasítás még nem feltétlenül az álláskereső hibája, nem érdemes a HR-osztályt megkerülve pályázni, a személyes kapcsolatokra is építeni kell, az állásinterjún pedig a pozitív tulajdonságok felsorolása helyett inkább konkrét példákkal bizonyítsuk alkalmasságunkat.  

Így induljunk neki az álláskeresésnek - tippek a sikeres starthoz

Állás 20112006.04.26, 11:22

Már csak 1-2 hónap és több ezer diplomás fiatal teszi le utolsó vizsgáit az egyetemeken, főiskolákon. Sokakban most, az állásbörzék idején, kezd tudatosulni, nemsokára véget ér a hallgatói jogviszony, és vár a munkaerőpiac, ahová nem zökkenőmentes a váltás. Az első álláshoz sok út vezet. Nincs általános varázsszer, mindenkinek magának kell kitaposnia a karrierjét. Vannak azonban olyan csatornák, fogások, melyek segítségével a többség célba ér. Néhány tanács az elinduláshoz.

Állásbörzén jártunk: akiket a munkáltatók keresnek

Állás 20112006.04.25, 14:53

Az utóbbi hetekben három nagy állásbörzén is jártunk. A Budapesti Műszaki Főiskola, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Miskoci Egyetem állásfórumain kiállítókat, munkáltatókat, HR-eseket arról kérdeztünk, kiket keresnek és hogyan zajlik a felvétel

Április 26-27.: Állásbörze a Műegyetemen

Állás 20112006.04.24, 14:46

A karrierépítés jegyében zajlik a hét második fele a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, közismertebb nevén a "Műegyetem" K-épületében. A leendő frissdiplomások és a néhány éve végzett fiatal szakemberek 214 cég állásajánlatai közül válogathatnak szerdán-csütörtök karrierbörze keretében.

Szerdán állásbörze a Miskolci Egyetemen

Állás 20112006.04.11, 09:43

A vidéki egyetemek, főiskolák közül az egyik legnagyobb állásbörzét a Miskolci Egyetem rendezi, az idén tizenkettedik alkalommal április 12-én. Az északkeleti országrész állásfórumára ötven cég érkezik nemcsak a régióból.

Holnaptól állásbörze a Közgázon

Állás 20112006.04.04, 11:39

Százhúsz munkáltató és háromezer betöltetlen álláshely várja a végzés előtt állókat és a pályakezdőket a Budapesti Corvinus Egyetem  -közismerten Közgáz - tavaszi állásbörzéjén április 5-6-án az egyetem Fővám téri aulájában.

Állásbörzék futószalagon - startvonalon a végzősök

Állás 20112006.03.31, 09:46

Megkezdődött a tavaszi "állásbörze-szezon", amely idén egészen április végéig tart. Az érdeklődők Debrecentől Budapesten át Miskolcig több rendezvény közül válogathatnak. Körképünkből kiderül, kiknek és miért érdemes kilátogatni, ott milyen cégekkel találkozhatnak, és milyen állások megpályázására lesz lehetőségük.

Állásbörze a Budapesti Műszaki Főiskolán

Állás 20112006.03.28, 13:38

Március 29-én szerdán a Budapesti Műszaki Főiskola rendez állásbörzét, melyen huszonöt cég képviselőjével találkozhatnak a műszaki tanulmányokat végző, éppen diplomázás előtt álló vagy már dolgozó fiatalok.

47,5 milliós keret munkaerőpiaci rendezvények támogatására

Állás 20112006.03.23, 09:02

A munkaerőpiac témájához kapcsolódó szakmai rendezvények és információáramoltatás témájában írt ki pályázatot az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány. A 2006. április 10-i határidővel záruló pályázatra főként non-profit szervezetek, alapítványok, közalapítványok, esetlegesen egyházak jelentkezését várják.

Kafetéria rendszerek a HR rendezvény középpontjában

Állás 20112006.03.16, 09:37

Március 22-én folytatódik a Budapesti Gazdasági Főiskolán a januárban indult HR Mesterkurzus, a humánerőforrás szakemberek szakmai beszélgetősorozata. Az idei harmadik rendezvény témája a kafetéria rendszer lesz.

Kezdődik az állásbörzék szezonja

Állás 20112006.03.07, 10:04

A Szegedi Tudományegyetem március 7-8-i és a Budapesti Gazdasági Főiskola március 8-i állásbörzéjével megkezdődik a tavaszi állásbörzék szezonja. Ugyan a fórumokon nem kínálnak egyből munkaszerződést, mégis fontos esemény minden álláskeresőnek információszerzésre és a pályázás elindítására. Összeállításunk az idei karrier-rendezvényekről és tippek a kilátogatóknak.

138 millió forint jogosulatlan táppénz 2005-ben

Állás 20112006.02.16, 10:19

Elkészült az OEP Top 300-as listája azokról a táppénzkifizetésekről, amelyeket a gyanú árnyéka övez. Még tavasszal kiderül, jogosan vettek-e fel napi 30-100000 forintos táppénzt, illetve a keresőképtelenség idejére magas, 1, 5 milliós összegeket egyes biztosítottak -áll a Világgazdaság cikkében. Közel 30 ügyben egyébként már szeptember óta folyik nyomozás.

Állásbörzét rendeztek Dunaújvárosban az elbocsátott varrónőknek

Állás 20112005.12.28, 12:13

Még soha sem bocsátottak el Dunaújvárosban egyszerre annyi embert, mint most, a Berwin Ruhagyár Rt. bezárásakor. A 261 utcára kerülő dolgozó számára a közelmúltban állásbörzét tartottak a városházán - írja a Népszabadság online.

Előző
Következő