állás

címke rss

Nagyobb beleszólást adna Kínának az IMF

Archívum2006.09.01, 12:43

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a globális gazdaság stabilan tartása érdekében úgy foglalt állást, hogy Kínának és a többi fejlődő nemzetnek nagyobb beleszólást kell adni a szervezet döntéseiben.

Tízezer tanár veszítheti el állását

Állás 20112006.08.31, 08:27

A konvergenciaprogramban szereplő óraszám-növekedés miatt mintegy 10 ezer pedagógus veszítheti el állását. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének becslései szerint az ingyenesen vállalt többletórák miatt évi 100 ezer forinttól eshetnek el a tanárok. A PDSZ az Alkotmánybírósághoz fordult - írja a Világgazdaság.

Éjszakai bártáncos állás az állami munkaerő-közvetítőnél

Állás 20112006.08.31, 12:40

Heves vita bontakozott ki Skóciában egy álláshirdetés kapcsán, amely az állami munkaerő-közvetítő (Job Center) rendszerében is megjelent. A hirdetésben a cég bártáncosokat keresett éjszakai munkára.

Havi 750 ezer forint MBA diplomával

Állás 20112006.08.25, 16:15

Az idén az MBA tanulmányokat végzettek éves keresete Nyugat-Európában és Észak-Amerikában átlagosan 90 500 dollárt (19,7 millió forintot) tett ki, ami 7,5 százalékos emelkedés a tavalyi értékhez képest - áll a TopMBA.com 445 nagy munkáltató körében végzett felmérésében. A MBA-t végzett és nagy cégeknél, általában vezetői pozícióban álláshoz jutó magyaroknak átlagosan havi 750 ezer forintot ajánlottak a munkáltatók.

A versenyszféra újabb 500 álláshelyet ajánl az elbocsátott köztisztviselőknek

Állás 20112006.08.24, 15:30

Újabb cég ajánl állást a közszférából elbocsátottaknak. Az Aviva Életbiztosító Zrt. képviseletében a vállalat elnök-vezérigazgatója, Horváth Béla és Pirisi Károly, a Foglalkoztatási Hivatal  főigazgatója a sajtó jelenlétében írta alá az 500 elbocsátott köztisztviselő foglalkozatásáról szóló megállapodást. Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter derűlátó: állítása szerint jelenleg több az állásajánlat, mint az elbocsátott köztisztviselő. 

Várják a cégek a köztisztviselőket

Archívum2006.08.24, 16:07

Egyre több cég állapodik meg a Foglalkoztatási hivatallal, hogy átveszi a közigazgatás átalakítása miatt állás nélkül maradó közalkalmazottakat. Az állás nélkül maradókat fizikai és diplomás munkakörökbe egyaránt várják. A Szociális és Családügyi Minisztérium segítő szolgálatánál eddig mindössze százan jelentkeztek új munkahelyet keresve, a legtöbben elsősorban nyugdíjazással és munkajogi kérdésekkel kapcsolatban érdeklődtek.

Hosszabb munkaidő és alacsonyabb fizetés a versenyszférában

Állás 20112006.08.21, 09:00

Több hazai nagyvállalat is nyitott arra, hogy munkalehetőséget ajánljon a közigazgatásból elbocsátottaknak. Közülük több országosan is ajánl majd állásokat. Ez utóbbiakra is nagy szükség lesz, hiszen míg a minisztériumokban másfél ezren, addig a vidéki településeket is érintő központi költségvetés intézményrendszerében több mint 12 ezren kapják meg a felmondólevelüket - írja a Világgazdaság.

Világszerte tiltakoznak a dohányosok diszkriminációja ellen

Állás 20112006.08.09, 08:52

Hatalmas felzúdulást váltott ki még a dohányzásellenes szervezetek körében is Vladimír Spidla uniós biztos hétvégi bejelentése, miszerint a munkaadók egy állás betöltésénél előnyben részesíthetik a nemdohányzókat - írja a Világgazdaság.

Dolgozói hűségteszt fiktív állásajánlattal: nem etikus

Állás 20112006.08.03, 14:35

Pletykák keringenek munkaadói lojalitástesztekről, amikor egy cég úgy méri fel a dolgozók hűségét, hogy anonim munkaadóként hirdet meg állásokat és nézi, jelentkezik-e valaki munkatársaik közül. A fiktív állásajánlat iránt mutatott érdeklődés akár kirúgással is járhat. A megkérdezett fejvadászok elfogadhatatlannak és etikátlannak tartják az ilyen jellegű lojalitástesztek alkalmazását. Szerintük a munkavállalói hűséget más eszközökkel érdemes mérni.

Gépészmérnökök, építészmérnökök - az álláspiac kegyeltjei

Állás 20112006.07.27, 12:17

Egy olvasónk arról érdeklődött, jelenleg milyen esélyei vannak a gépész- illetve az építészmérnököknek a hazai munkaerőpiacon. Mennyire keresettek, mennyi időbe telik, míg állásra találnak, milyen tulajdonságok szükségesek az érvényesülésnek. Két szakembert kérdeztünk.

Közel nyolcezer új munkahely járulékkedvezményekkel

Állás 20112006.07.27, 08:48

Az első félévben 7723 három hónapnál régebben állást kereső jutott munkához a minisztérium járulékkedvezményre jogosító programja nyomán. A programban a 250 főnél alacsonyabb létszámmal működő kis- és mikrovállalkozások egy évig járulékmentesen foglalkoztathatják a három hónapnál régebben állást keresőket. A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint 4439 vállalkozás élt a lehetőséggel. 

A cégek várják az elbocsátott közszolgákat

Archívum2006.07.26, 08:13

Némi átképzéssel, a fokozott munkatempó felvétele után van rá esély, hogy az államszervezeti karcsúsítás folyamán utcára kerülő emberek ismét álláshoz jussanak a versenyszférában - írja a Napi Gazdaság.

A legtöbb európai országban van tandíj

Itthon2006.07.25, 07:07

Kevés olyan európai ország van, ahol ne kellene tandíjat fizetni az egyetemistáknak, több államban pedig jelenleg zajlik a fizetős felsőoktatási rendszer kialakítása - írja a Népszabadság. Van olyan ország, ahol csak utólag, a munkába állást követően kell kiegyenlíteni a tandíjat.

Visszatérés a munkahelyre - a kisgyermekes család szerepkonfliktusairól

Babalapozó2006.07.21, 12:06

A kisbaba érkezésével járó változások elfogadása után nyugalmi állapot következik be, a család működik, mindenki megtalálja benne a szerepét. Érdemes jól kiélvezni ezt az időszakot, mert közeleg az újabb életciklus váltás. Ekkor rendszerint két meghatározó esemény hoz nagy változást a családi életbe: a gyermek óvodába kerülése, illetve az anya munkába állása.

Az angolok karrier, az amerikaiak pénz miatt váltanak munkahelyet

Állás 20112006.07.14, 09:28

A munkavállalók fele az előrelépés reményében vált munkahelyet. Az amerikaiak és a japánok a pénz, az angolok a karrierépítés, a szakmai tapasztalatszerzés miatt változtatnak szívesen állást - derült ki a Robert Walters közvélemény-kutató intézet  3170 fő körében végzett felméréséből.             

380 ezer szakmunkás jogosult garantált minimálbérre

Állás 20112006.07.13, 09:36

Július elsejével kötelező érvényű a szakmunkásoknak fizetendő bruttó 68 700 forintos legkisebb minimálbér. Mégis félő: fizetésképtelenség miatt több ágazatban veszélybe kerülhet szakmunkások állása. Az intézkedés eddig 380 ezer embert érint.

10 ezer új álláshely Norvégiában

Állás 20112006.07.10, 09:04

A norvég kormány 2010-ig tízezer új állás létesítését tervezi az egészségügy területén - írja a Világgazdaság.

A kerozinadó mellett az Európai Parlament

Archívum2006.07.06, 07:20

Kerozinadó bevezetése mellett foglalt állást az Európai Parlament. A nemzetközi légi közlekedést jelenleg nem terheli üzemanyagadó, amely így tisztességtelen üzleti előnyt élvez a többi közlekedési ágazattal szemben. A képviselők a széndioxid-kibocsátás kereskedelmi rendszerébe is bevonnák a repülést.

Munkanélküliség: csoportosan könnyebb állást keresni

Állás 20112006.07.05, 10:20

A sokáig húzódó munkanélküliség reményvesztettséget, fásultságot, apátiát is okozhat. Főként, ha az álláskeresőknek egyedül kell megküzdenie gondjaival. Ám a térítésmentes álláskeresői klubot választók nem csak álláskeresési technikáikon csiszolhatnak: az ide járók mások példáját látva könnyebben megbirkóznak helyzetükkel. A klubot felkeresők többsége pár hónapon belül arról is beszámol: az itt tanultak segítették új állásához.

7,3 százalék a munkanélküliségi ráta

Állás 20112006.06.27, 10:04

Március és május között összesen 3 millió 928 ezren dolgoztak, csaknem 42 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. Igaz, tavaly ilyenkor valamivel többen - 0,1 százalékkal - voltak állás nélkül is -áll a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentésében.

Magyar álláspiac: gyenge állásvédelem, alacsony aktivitás

Állás 20112006.06.22, 13:00

Kritikus elemzést jelentetett meg az ILO, az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete a magyarországi munkaerőpiacról.  A szerzők szerint a hazai álláspiacra a gyenge állásvédelem a jellemző; a munkanélküli támogatási rendszer szűkmarkú; az inaktívak visszahozatala a munkavállalók közé sikertelen. Szükség lenne a munkanélküli ellátások hatékonyabb ellenőrzésére, a valóban állást kereső munkanélküliek nagyobb támogatására. A magyar munkavállalók aktivitási rátája egyébként a legalacsonyabbak közé tartozik az OECD-ben.

Leépítés előtt: így váltsunk a közszférából a magánszektorba

Állás 20112006.06.02, 12:57

A közigazgatási reform eredményeként valószínűleg több ezer - egyes becslések szerint 100-120 ezer - közalkalmazott lesz kénytelen állás után nézni a következő években. Legtöbbjüknek a versenyszférába kell váltani. Hogyan lehetséges? Vannak előítéletek? Kiknek lesz könnyebb, kiknek nehezebb? Erről kérdeztünk két, a versenyszférában dolgozó tanácsadót.

Murván a magyar ralimezőny

Archívum2006.05.24, 18:22

Péntektől vasárnapig az ORB, magyarul a honi ralibajnokság harmadik futamát, a Duna-ralit rendezik. Az első a zsinórban három murvás mecs közül, jellemzően a Dunaújváros, Székesfehérvár, Várpalota csapáson.

Érdeklődés az állásinterjú sikeréről - ne váljunk tolakodóvá

Állás 20112006.05.16, 10:29

Az állásinterjú után sokan feszülten várják, elnyerik-e -e az állást illetve bejutnak-e a következő fordulóba. Ám mielőtt telefont ragadnánk, nem árt tudni, nem minden cég reagál ugyanúgy a megkeresésre. Míg egyeseket a pályázó alaposságát látják az utánakérdezésben, mások sürgetésnek veszik az érdeklődést. A szakemberek azt javasolják: legkorábban az interjú időpontja után egy héttel érdemes rákérdezni az eredményre.

Feldmár András: Az LSD olyan volt, mint megtanulni angolul

Vendégszoba2006.05.15, 16:24

Feldmár András, Kanadában élő magyar pszichológus szerdán Budapesten tart előadást, de előtte még az [origo] Vendégszobájában válaszolt olvasóink kérdéseire. Elmondta, mi a véleménye az antidepresszáns gyógyszerekről, a csoportos szexről, a függőségek kezeléséről, az önbizalomhiányról, és természetesen szóba került a sok kollégája által bírált terápiás eszköze, az LSD.

Pályakezdők nagyító alatt: álláskeresési stratégiák értékelése

Állás 20112006.05.09, 10:49

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) állásbörzéjén négy végzős álláskeresőt arra kértünk, mondják el, milyen stratégiákkal látnak neki az álláskeresésnek. Ezt követően Fazekas Zsolt, fejvadász, a Hill International ügyvezető igazgatója értékelte a keresési utakat. Amint az összeállításból kiderül: 10-12 elutasítás még nem feltétlenül az álláskereső hibája, nem érdemes a HR-osztályt megkerülve pályázni, a személyes kapcsolatokra is építeni kell, az állásinterjún pedig a pozitív tulajdonságok felsorolása helyett inkább konkrét példákkal bizonyítsuk alkalmasságunkat.  

Csúcsot döntött a BUX és a Richter

Gazdaság2006.05.12, 20:24

Történelmi csúcsot döntött a Budapesti Értéktőzsde. A pénteki kereskedést a BUX index 25 415,64 pontos állásánál fejezték be, ez napi összevetésben 1,75 százalékos erősödés. Történelmi csúcson, 49 000 forinton zártak a Richter papírjai. A gyógyszergyártó társaság a pénteken közzétett, 67,3 százalékos éves szintű profitnövekedésről szóló jelentésének köszönheti a jó szereplést

Így induljunk neki az álláskeresésnek - tippek a sikeres starthoz

Állás 20112006.04.26, 11:22

Már csak 1-2 hónap és több ezer diplomás fiatal teszi le utolsó vizsgáit az egyetemeken, főiskolákon. Sokakban most, az állásbörzék idején, kezd tudatosulni, nemsokára véget ér a hallgatói jogviszony, és vár a munkaerőpiac, ahová nem zökkenőmentes a váltás. Az első álláshoz sok út vezet. Nincs általános varázsszer, mindenkinek magának kell kitaposnia a karrierjét. Vannak azonban olyan csatornák, fogások, melyek segítségével a többség célba ér. Néhány tanács az elinduláshoz.

Álutazások a jobb állás érdekében

[origo] utazás2008.02.05, 17:08

Álom-álutazásokat szervez gyorsan gyarapodó számú ügyfelei számára a 2005 májusában alapított Perzsia Tours nevű moszkvai utazási iroda: ők egzotikus országokat járhatnak be, hogy lebarnulva, a távoli tájakról készült fotók garmadával térjenek haza, és beszámolóikkal elkábítsák kollégáikat.

Nem mennek az állás után a szakmunkások

Archívum2006.04.21, 07:58

Magyarországon a mobilitás hiánya, a regisztrált állástalanok érdektelensége, a feketefoglalkoztatás, valamint a munkanélküliek elavult képzettsége miatt hiúsul meg a munkaerő-piaci kereslet és a kínálat találkozása - írja a Világgazdaság. Szakmunkások közt is egyre fontosabbá vált egy idegen nyelv ismerete.

Szakmától függ milyen könnyű elhelyezkedni

Állás 20112006.04.19, 07:00

Négy terület szakembereinek elhelyezkedési idejéről kérdeztünk fejvadászokat. Amint összeállításunkból kiderül, a szakmai tapasztalat és a nyelvtudás hiánya akár több hónappal meghosszabbíthatja az új munkahely megtalálását. A nyelvet beszélő, tapasztalt könyvelők azonnal álláshoz juthatnak, környezetmérnökként azonban fél évig is eltarthat az állásvadászat.

Pályakezdők: nagy cégeknél jobb esélyek

Állás 20112006.04.18, 09:00

Rendkívül kelendőek a mérnöki és egészségügyi diplomával rendelkezők. A kezdő jogászok, kommunikációs és agrár-végzettséggel, pedagógusok rendelkezők munkaerő piaci lehetőségei viszont beszűkültek.  A pályakezdők munkába állását járulékkedvezménnyel segítő Start kártyát eddig közel 19 ezren vették igénybe.

Pszichológiai tesztek (3) - Intelligencia Struktúra Teszt (IST)

Állás 20112006.04.05, 15:28

A kiválasztáskor gyakran alkalmazott teszteket bemutató sorozatunkat az 1955-ben Rudolf Amthauer pszichológus által kifejlesztett Intelligencia Struktúra Teszttel (IST) folytatjuk. A tesztet általában vezetői pozíciók betöltésekor alkalmazzák, de könnyen előfordulhat bármely, felsőfokú végzettséget igénylő állás esetében is.

Közel háromszáz magyar hivatalnok Brüsszelben

Állás 20112006.04.05, 08:52

A Európai Bizottságnál a felső és középvezetői helyeket a négy visegrádi ország közül Magyarország töltötte fel eddig legnagyobb arányban. A brüsszeli felmérés szerint január 15-ig összesen 1627 munkatársat vettek fel az új uniós tagállamok polgárai közül, köztük 285 magyart. A lélekszámában hasonló nagyságú csehországból például 216-an kaptak állást a Bizottságnál.

Állásbörzék futószalagon - startvonalon a végzősök

Állás 20112006.03.31, 09:46

Megkezdődött a tavaszi "állásbörze-szezon", amely idén egészen április végéig tart. Az érdeklődők Debrecentől Budapesten át Miskolcig több rendezvény közül válogathatnak. Körképünkből kiderül, kiknek és miért érdemes kilátogatni, ott milyen cégekkel találkozhatnak, és milyen állások megpályázására lesz lehetőségük.

Elektronikus tananyag pályakezdő fiataloknak

Állás 20112006.03.29, 09:27

Pályakezdők elhelyezkedésének és munkába állásának esélyeit javíthatja az az elektronikus tananyag, amelyet a napokban mutattak be tanintézetükben a salgótarjáni J. L. Seagull Szakképző Iskola programfejlesztői.

Fiatal lázadó állást keres

Nagyvilág2006.03.22, 14:43

Hatvannyolcban a lázadó diákok nem akartak belépni a munka kispolgári világába, most meg a szakemberekkel és a tisztviselőkkel tüntetnek azért, hogy ne lehessen senkit elbocsátani.

Friderikusz: Nem tűröm a dilettantizmust

Vendégszoba2006.03.20, 11:10

A hétfőn az ATV-n "új életet" kezdő tévés nem udvariaskodott, nem finomkodott, kendőzetlenül elmondta véleményét a dolgok állásáról. Az MTV (őt kirúgó) elnökét szakmailag és emberileg alkalmatlan személynek tartja, a magyar tévékről pedig azt gondolja, hogy ugyan megejtően hasonlítanak arra, amit általában televíziónak nevezünk, de gyakorlatilag semmi köze hozzá. Nem tartja magát showmannek, a szórakoztató műfajt öt éve befejezte.

Schröder perrel fenyegeti az FDP elnökét

Nagyvilág2006.03.19, 19:46

Gerhard Schröder volt német kancellár perrel fenyegette meg Guido Westerwellét, a legnagyobb német ellenzéki párt, a Szabad Demokrata Párt (FDP) elnökét, ha nem hagyja abba új állásának kifogásolását.

Magyar EP képviselők a női esélyegyenlőség mellett

Állás 20112006.03.09, 08:41

Az Európa Parlament magyar képviselői - Kósáné Kovács Magda (MSZP), Gurmai Zita (MSZP), Járóka Lívia (Fidesz-MPSZ)  többek között a nők kizsákmányolása ellen és az esélyegyenlőség védelmében foglaltak állást a tegnap rendezett EP konferencián.

Hiller István

Itthon2006.03.01, 14:57

Papíron ugyan Hiller István a vezérek közé tartozik, valójában azonban hiába övé az elnöki poszt, Gyurcsány Ferenc szavának - jelen állás szerint mindenképp - nagyobb súlya van, mint az övének.

Őssejtek a gyógyítás szolgálatában

Babalapozó2006.02.28, 10:24

Orvosok és kutatók régi álma a létfontosságú szervek megújítása. A tudomány jelenlegi állása szerint ebben az őssejtek komoly segítséget jelenthetnek.

Gombnyom�ssal sp�rolhatunk

Gazdaság2006.02.13, 12:30

�vente t�bb ezer forintot takar�thatnak meg a magyar bankokn�l azok, akik szem�lyes �gyint�z�s helyett az elektronikus szolg�ltat�sokat veszik ig�nybe. A k�szp�nzfelv�tel �s az �tutal�s mellett az �j csatorn�k felhaszn�l�s�ra alapozott sz�mlacsomagok is olcs�bbak.

Álláskeresés a marketingben: tapasztalat és kapcsolati tőke

Állás 20112006.02.10, 14:10

Sok álláshirdetést találhatnak a marketingben elhelyezkedni kívánók, ám az is igaz, hogy e területen sok frissdiplomás hónapokig hiába keres állást. A megkérdezett szakértők szerint azok vannak jobb helyzetben, akik kapcsolatokat építettek és legalább egy év tapasztalatot fel tudnak mutatni. Pályakezdőknél az asszisztensi állások és a vezetőképző programok jöhetnek szóba.

Első lépések a karrierépítésben: tippek a fejvadásztól

Állás 20112006.02.03, 09:52

Akár több évre is visszavetheti karrierünket, ha rossz helyen és rossz pozícióban kezdünk el dolgozni. A sikeres munkahelyi lét képlete tömören a munka szerete, az erkölcsi-anyagi megbecsülés és a feltöltődéshez szükséges szabadidő hármassal összegezhető. A jó választáshoz és az ideális állás megtalálásához ad tippeket Pintér Zsolt fejvadász.

Az ombudsman t�mogatja a pozit�v ad�slist�t

Gazdaság2006.01.30, 13:34

A pozit�v ad�slista a hitelez�knek �s az ad�soknak is hasznos lehet; bevezet�s�vel lehet�v� v�lna a hitelny�jt�s kock�zat�nak pontosabb meg�t�l�se �s a megb�zhat� �gyfeleknek megk�nny�thetn� a tov�bbi hitelhez jut�st - foglalt �ll�st Lenkovics Barnab�s, az �llampolg�ri jogok orsz�ggy�l�si biztosa.

Karrier diplomás pályakezdőként (2): így kezdjük el a pályázást

Állás 20112006.01.25, 10:21

Pályakezdőként nyugodtan pályázzunk meg olyan állásokat is, ahol 1-2 éves munkatapasztalatot kérnek. Igaz így előfordulhat, hogy sokkal több elutasítást kapunk, ám esélyünk így is jobb. Több hetes eredménytelen álláskeresés után, munkatapasztalat nélkül azonban nem ajánlatos másoddiplomás képzésbe menekülni, azzal nem növeljük későbbi esélyeinket. Többek között ezt mondta Juhos Andrea karriertanácsadó, akit a pályakezdők első lépéseiről kérdeztünk.