államtitkár

címke rss

Két képviselő egyszer sem szólalt meg a T. Házban

Három év alatt 885-ször kért szót a T. Házban Bauer Tamás (SZDSZ) és összesen 63 óra 17 percet beszélt. Gyuga Pál (Fidesz, majd független) és Tölgyessy Péter (Fidesz) egyszer sem szólalt föl. A legtöbbet beszélő kormánytag Varga Mihály volt, de még államtitkárként.

Menesztik az FVM államtitkárát

Itthon2001.09.06, 15:48

Vonza András földművelésügyi miniszter meneszti közigazgatási államtitkárát, Kovács Zoltánt. Vonza azzal indokolta döntését a szerdai Aktuális című műsorban, hogy a minisztériumban súlyos lemaradásopk vannak.

Előzetesben marad Szabadi Béla

Itthon2001.09.22, 04:09

Újabb három hónappal meghosszabbította a bíróság Szabadi Béla előzetes letartóztatását. Így a volt földművelésügyi államtitkár december 22-ig fogdában marad. A döntés indoklása szerint ugyanis továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy Szabadi Béla szabadlábon megkísérelné meghiúsítani az eljárást.

Elhunyt Skultéty Sándor államtitkár

Itthon2001.09.26, 09:19

Skultéty Sándor, a Környezetvédelmi Minisztérium (KöM) közigazgatási államtitkára 56 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Szabadi szerint Orbán minden lépéséről tudott

Itthon2001.10.12, 17:31

Szabadi Béla, az FVM csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsított államtitkára szerint Orbán Viktor miniszterelnök nem mondott igazat, amikor azt állította, nem tudta mi történt Torgyán idején a minisztériumban. Szabadi az MSZP és az SZDSZ által létrehozott részbizottság előtt válaszolt saját és Orbán Viktor felelősségével kapcsolatos kérdésekre.

Halász János lehet Várhegyi utódja

Itthon2001.11.30, 16:35

Várhegyi Attila már elhagyta a kulturális minisztériumot - mondta a kormányszóvivő az [origo]-nak. Megfelelő utódot még nem talált a miniszterelnök, így határozatlan ideig nem lesz betöltve az államtitkári poszt. Az MTI szerint azonban Halász János lesz az új államtitkár.

Csak titkolózás van, államtitkár még nincs

Itthon2001.12.11, 15:44

Több mint egy hónapja már, hogy Várhegyi Attila bejelentette távozását a kulturális tárca államtitkári posztjáról, de még mindig nem találták meg az utódját, a szóba került államtitkár-jelöltekről pedig nem nyilatkoznak a kancellárián. Várhegyi hivatalosan november 30-án dolgozott utoljára a minisztériumban.

A távozó miniszterek új munka után néznek

Itthon2002.05.16, 13:16

Tizenhét miniszternek és 24 politikai államtitkárnak kell új foglalkozást választania a kormányváltás miatt. Sokan képviselőként tevékenykednek majd, néhányan a politikától elbúcsúzva visszatérnek korábbi foglalkozásukhoz, mások pedig még nem tartják időszerűnek azt a kérdést, hogy mivel foglalkoznak majd miniszterségük után.

Változás várható az OEP élén

Itthon2002.05.28, 16:42

Nem számít korábbi beosztásukban a Szociális és Családügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárára, és két helyettes államtitkárára Csehák Judit egészségügyi miniszter. A két minisztérium összevonásával megalakult új tárca politikai államtitkára Göncz Kinga és Kökény Mihály lett. Csehák Judit változtatást tervez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatói posztján is. A nyugdíjasok júniusban vagy júliusban kapják meg az ígért egyszeri juttatást.

Változás várható az OEP élén

Itthon2002.05.28, 17:20

Nem számít korábbi beosztásukban a Szociális és Családügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárára, és két helyettes államtitkárára Csehák Judit egészségügyi miniszter. A két minisztérium összevonásával megalakult új tárca politikai államtitkára Göncz Kinga és Kökény Mihály lett. Csehák Judit változtatást tervez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatói posztján is. A nyugdíjasok júniusban vagy júliusban kapják meg az ígért egyszeri juttatást.

Előző
Következő