államosítás

címke rss

Hetven kórház kerül állami kézbe

Itthon2012.04.23, 19:46

Az Országgyűlés hétfői döntése alapján május 1-jével összesen hetven egészségügyi intézmény kerül át az önkormányzatoktól az államhoz, közülük 54 kórháznak az állam lesz a tulajdonosa és a fenntartója is.

Fizetni nem, csak dirigálni akar a kormány az iskolákban

Itthon2012.04.13, 15:04

Egy huszárvágással az önkormányzatokra testálta az iskolák fenntartását a kormány, hogy ne a központi költségvetést terhelje a romos épületek fenntartása. A kórházak államosítása után ugyanis nem akar még egy százmilliárdos terhet a nyakába venni.

Dorog nem akarja az államnak adni a kórházát

Itthon2012.04.10, 13:54

Dorog polgármestere megakadályozná a település kórházának és szakrendelőjének államosítását, ezért felterjesztéssel fordult a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz. Tittmann János szerint közel egymilliárd forintot költöttek az intézményre, és adóssága sincs.

Államosítással mentik meg az osztrák Volksbankot

Gazdaság2012.02.28, 12:34

Részbeni államosítással mentik meg a súlyosan veszteséges osztrák Volksbankot, a kedden véglegesített konszolidációs terv az államnak összesen több mint egymilliárd eurójába kerül.

Vizsgálhatják, honnan indult a bankbetét-államosításról szóló hír

Itthon2012.01.19, 07:55

Titkos nyomozás indulhatott a bankbetétállomány államosításáról szóló híresztelések miatt - írja a csütörtöki Népszabadság. A lap szerint valószínűleg elkezdődött az adatgyűjtés, ami nyílt nyomozáshoz vezethet.

Akár polgári védelmi szolgálatra is kötelezhetnék a BKV-sofőröket

Itthon2012.01.17, 08:35

A Népszabadság szerint kizárólag a jogalkotó fantáziáján múlik, hogy a BKV csődhelyzete - esetleg a közlekedési dolgozók munkabeszüntetése - esetére milyen szabályozást talál ki. A lehetőségek között szerepel a vállalat államosítása, esetleg veszélyhelyzet kihirdetése, a buszsofőröket pedig akár polgári védelmi szolgálatra is kötelezhetik.

Végigcsemegézte a piacot a kormány

Gazdaság2012.01.16, 10:48

A cigiárusítástól az étkezési utalványokon át a parkolásig sok területre tette be a lábát a korábbinál erősebb állami szerepvállalást ígérő kormány az elmúlt másfél évben. A vásárlásokkal, törvénymódosításokkal államosított vállalatok és üzletágak több százmilliárdot érnek. Néha nehéz megmondani, mi hajtotta a kormányt, de várhatóan lesznek még hasonló akciók.

Meglesz a jogalap a Mal Zrt. államosítására

Gazdaság2011.12.22, 17:32

Olyan zárószavazás előtti módosító indítványt nyújtott be csütörtökön Salamon László KDNP-s képviselő, amely többek között lehetővé tenné a vörösiszap-katasztrófáért felelős Magyar Alumínium (Mal) Zrt. részleges vagy teljes államosítását, amennyiben a vállalat nem tudja kifizetni a rá kirótt - egyelőre nem jogerős - 135 milliárd forintos bírságot.

Tucatnyi kórház államosítását véglegesítheti a Fővárosi Közgyűlés

Itthon2011.12.21, 08:15

A kórházak átadás-átvételéről szóló végleges megállapodás részleteit várhatóan csak a szerdai rendkívüli közgyűlés elején hozzák nyilvánosságra. A közgyűlés napirendjén szerepel az is, hogy kapjon-e százmillió forint kamatmentes tulajdonosi kölcsönt a Budapesti Vidámpark, és szó lesz a teherforgalmi behajtási rendszer felülvizsgálatáról is.

Rábólintott a főváros a budapesti kórházak államosítására

Itthon2011.12.21, 10:56

Támogatta a Fővárosi Közgyűlés fideszes többsége, hogy állami kézbe adják az önkormányzat által fenntartott 12 kórházat. A döntés értelmében a főpolgármester aláírhatja az átadásról szóló megállapodást.

Államosított egy tucat esztergomi intézményt a parlament

Itthon2011.12.20, 10:58

Az esztergomi általános iskolák, középiskolák, múzeum, szociális központ és kórház államosítását azért javasolták kormánypárti képviselők, mert szerintük a városnak nincs elég pénze a működtetésükhöz. Az esztergomi képviselő-testület feloszlatását nem szavazta meg a parlament.

Fátyolos tekintetű kismamákról és Árpád-kori jelzőtáblákról is vitázott hétfőn a parlament

Itthon2011.11.14, 19:03

Ötnapos ülést tart a héten a parlament, amely hétfőn szavaz a megyei önkormányzati intézmények állami átvételéről, az Alkotmánybíróság hatásköréről és az ebadó kivetésének lehetőségéről is. A képviselők emellett döntenek arról, hogy lehet-e majd 150 ezer forintos bírsággal vagy elzárással büntetni az utcán élőket. Az ülés előtti interpellációkban szóba kerültek "Gestapo jellegű kommandók" a gyógyszerár-támogatás tervezett csökkentésével, illetve "fátyolos tekintetű kismamák" a kisgyerekesek munkaerő-piaci helyzetével kapcsolatban. A képviselők bóvli kormányról, méhlepényt imádó kuruzslókról és Árpád-kori jelzőtáblákról is vitatkoztaak. ...

Népszabadság: Megtiltotta az önkormányzati intézmények eladását a kormány

Itthon2011.09.29, 08:22

A Népszabadság értesülései szerint elkészült a kórházak átalakításának többlépcsős terve, amely szerint az állam átveszi az intézmények tartozását. A lap szerint 35-45 milliárd forintba fog kerülni az egészségügyi, az oktatási és a szociális intézményrendszer átalakítása.

Jóváhagyta a kórházak államosításának tervét a Fővárosi Közgyűlés

Itthon2011.09.28, 16:13

A Fővárosi Közgyűlésben a Fidesz-KDNP-frakció tagjainak igen szavazataival elfogadták azt a megállapodást, amelynek értelmében tucatnyi kórház kerülhet át a fővárostól az államhoz. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint emiatt kórházbezárásoktól lehet tartani, amire Tarlós István főpolgármester úgy reagált, hogy Horváth "csacskaságokat csacsog".

Pokorni Zoltán: A nagyvárosi iskolák lehetnek az államosítás vesztesei

Itthon2011.09.19, 08:23

A hátrányos régiókban dolgozó pedagógusok bérpótlékának az emelését tartja elsődlegesnek Pokorni Zoltán. A volt oktatási miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról is beszélt, hogy átgondolatlannak tartja az egész napos iskola tervét. Az állami feladatátvállalás nyertesei pedig szerinte a kistelepülési iskolák lehetnek.

Beruházásait félti a kormány reformjától több önkormányzat

Itthon2011.08.19, 18:00

Egyelőre a részletek ismerete nélkül nem lehet eldönteni, hogy jó vagy rossz lesz az új önkormányzati törvény az önkormányzatoknak - mondták az [origo] által megkérdezett városvezetők. Akad, aki a kórházak államosítását nem bánja, más viszont az általános iskolákat megtartaná. Az egyik nagy kérdés szerintük az, hogy mi lesz azzal a pénzzel, amit az elmúlt években fektettek azokba az intézményekbe, amelyeket most átvesz az állam.

Nem elég azt hajtogatni, "állam, virítsd a lóvét" - interjú Szócska Miklóssal

Itthon2011.07.20, 12:39

A hálapénz és a beszállítói visszafizetések nélkül leállna a magyar egészségügy - mondta az [origo]-nak Szócska Miklós, aki pénzzel jutalmazná a helyzet javításán dolgozókat. Szócska szerint a korábbi egészségpolitika egymásra uszította a betegeket és az orvosokat. Az államtitkár azt mondta, nehéz az egészségügy helyzete, amit nem lehet annyival elintézni, hogy "állam, virítsd a lóvét", és meg kell vizsgálni azt is, mennyire elkötelezettek az orvosnak készülők.

Népszabadság: Százmilliárdos ellentételezést vár a kórházak államosításáért a főváros

Itthon2011.07.14, 11:08

A főváros a kórházak államosításának fejében elvárja, hogy az állam ismerje el és fizesse meg a kórházi vagyonra eddig elköltött összegeket, köztük a működési ráfordításokat, vállalja át a kártérítési kötelezettséget, és a kórházak adósságait - írja a Népszabadság. A lap becslése szerint akár a százmilliárd forintot is elérheti a Tarlós István által elvárt ellentételezés.

Magyar Nemzet: Nem kerül minden iskola állami kézbe

Itthon2011.07.07, 07:44

Hamarosan a kormány elé kerülhet az új közoktatási és felsőoktatási törvény koncepciója - olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős államtitkár a napilapnak elmondta, továbbra is vegyes fenntartású maradhat az iskolarendszer, állami fenntartás alá pedig a kollégiumok, a kis iskolák egy része és a szakképző intézmények kerülhetnek.

Államosíthatják az önkormányzati tűzoltóságokat

Itthon2011.04.26, 12:29

Állami hatáskörbe helyezné a Belügyminisztérium a hivatalos önkormányzati tűzoltóságokat - derül ki a kormany.hu weboldalon közzétett előterjesztésből. Katasztrófavédelmi bírságot is bevezetnének.

Állami irányítás alá kerülhet egy spanyol bank

Gazdaság2011.04.01, 11:53

Hamarosan meglehet a spanyol bankválság első áldozata, miután összeolvadási kísérlete után az állam segítségére szorulhat egy spanyol bank. Az esetleges kimentés összege nem ismert, de az állami mentőalap várhatóan többséget szerezne a bankban.

Feneketlen lyuk nyelte el a magyar utat bejáró argentin nyugdíjakat

Gazdaság2010.12.01, 16:48

Argentínában a magyar kormány terveihez hasonló módon alakították át pár éve a nyugdíjrendszert. Az [origo] által megkérdezett helyiek szerint az argentinok nem voltak elégedettek a magánpénztári rendszerrel, de azóta nagyot csalódtak az államiban is. Ráadásul a magánrendszerből a kincstárba visszaszívott pénzük nagy részéből a költségvetési lyukakat tömködték be.

Nyílt államosítási kísérletet jelentenek Orbán szavai a pénztárszövetség szerint

Gazdaság2010.10.31, 16:36

A kormányfő kijelentése az emberek megtakarításainak nyílt államosítására tett kísérletként értelmezhető a Stabilitás Pénztárszövetség szerint. A magánkasszákat képviselő szervezet főtitkára szerint attól, hogy a miniszterelnök ezt szeretné, a magánpénztárak még nem szűnnek meg.

Újabb amerikai céget államosított Venezuela

Gazdaság2010.11.10, 15:09

Ötven éve Venezuelában működő amerikai céget államosított a dél-amerikai ország elnöke, Hugo Chávez. Az üveggyártásban tevékenykedő Owens-Illinois előtt az olajiparban és a mezőgazdaságban is számos hasonló lépésre került már sor.

Nem lesz az államé a magánnyugdíj egy fideszes képviselő szerint

Archívum2010.09.22, 14:29

Iván László fideszes képviselő szerint nem fogják államosítani a magánnyugdíj-pénztárakat, hanem helyette "harmonikusabb együttműködést" képzelnek el az állam és a biztosítók által kezelt megtakarítások között.

Állami vállalat lett a Malév

Gazdaság2010.03.11, 16:15

Az orosz állami bank szerdai átutalása után csütörtökön tőkét emelt a Malévban a magyar állam, a légitársaság 95 százalékban újra állami cég lett.

Nehéz lesz vevőt találni a Malévra

Gazdaság2010.03.03, 11:49

A magyar állam a minap vette vissza a Malév többségi tulajdonrészét, de már sietett is közölni, hogy amint lehet, privatizálja a társaságot. A magyar reményeknek gátat szabhat, hogy a sikeres magánosításhoz vevő is kell, márpedig a lehetséges jelöltek közül most szinte mindegyiknek lenne indoka arra, miért ne vegye meg a magyar légitársaságot.

Kivett a tartalékokból 17 milliárdot a kormány a Malév miatt

Gazdaság2010.03.02, 09:00

A költségvetési tartalékokból vett el több mint 17 milliárd forintot a kormány a Malév tőkeemelésének finanszírozására, amivel tovább apadt az idei év későbbi részében felhasználható szabad pénzösszegek nagysága.

Az uniónál panaszkodik a Wizz Air a Malév miatt

Gazdaság2010.03.01, 13:37

Jogellenesnek tartja a Malév állami támogatását a Wizz Air és az Európai Bizottsághoz fordul az ügyben. A hazai légi társaságot 25 milliárd forinttal tőkésíti fel a magyar állam.

Több mint 25 milliárdért újra állami kézben a Malév

Gazdaság2010.02.27, 08:37

Létrejött a megállapodás a Malév helyzetének rendezéséről, 95 százalékban állami tulajdonba kerül a Malév - közölte a Pénzügyminisztérium (PM). A magyar állam több mint 25 milliárd forinttal emelt tőkét a cégben, a cél pedig nem kevesebb, mint hogy a Malév legkésőbb 2012-re nyereségessé váljon. Hétfőn eldőlhet, hogy a cégvezetésből ki marad, és kinek kell mennie.

�llamos�thatn�k a bankokat

Gazdaság2010.01.05, 09:20

Legv�gs� esetben a r�szleges vagy teljes bank�llamos�t�s lehet�s�g�t is megkapn� az �llam egy most k�sz�l� t�rv�nytervezet szerint - �rtes�lt a N�pszabads�g. A lap inform�ci�ja szerint a jogszab�ly megalkot�s�t az IMF szorgalmazza.

Chávez államosított egy karibi Hilton-szállodát

Nagyvilág2009.10.14, 20:49

Államosított egy karibi luxusszállodát Hugo Chávez venezuelai elnök. A hotel a Hilton-szállodalánchoz tartozott, de két helyi cég tulajdonában volt. Ez már a második Hilton-hotel, amelyre a venezuelai állam rátette a kezét.

Lezárult a válság első német bankállamosítása

Archívum2009.10.06, 14:44

Teljes egészében a német állam tulajdonába került a Hypo Real Estate (HRE) bank. A pénzügyi világválságban tavaly megroggyant jelzáloghitelező az első németországi bank, amelyet államosítottak. Az utolsó részvényesek kivásárlásáról maratoni hosszúságú, botrányos jelenetekkel tarkított rendkívüli közgyűlésen határoztak hétfőn.

Az államosított jelzálog lehet az ír válságkezelés

Ingatlan2009.09.16, 09:20

Rengeteg az eladatlan ingatlan Írországban, s ezekre hamarosan az állam teheti rá a kezét, a jelenlegi tulajdonosoknak más választása nem lévén. Az állam így rengeteg kezelendő ingatlanhoz jutna, míg a terv eredményességét kétli a szakma.

Egymilli�rd doll�r�rt vett bankot Venezuela

Gazdaság2009.05.25, 13:06

Venezuela 1,05 milli�rd doll�rt fizet az �llamos�tani sz�nd�kozott Banco de Venezuel��rt a tulajdonos spanyol Santander csoportnak. A venezuelai aleln�k nyilatkozata szerint a bank �tv�tele - amelyet h�napokig tart� alkudoz�s el�z�tt meg - lend�t a venezuelai bankrendszer �talak�t�s�nak folyamat�n.

Jól jön a válság az orosz államosítóknak

Gazdaság2009.03.29, 17:36

Oroszországban 2000 óta töretlenül zajlik a stratégiai iparágak visszaállamosítása. Először az olaj- és gáziparban vette vissza a központi kormányzat az irányítást, most pedig már a bankrendszer és a fémipari, nyersanyagkitermelő cégek vannak napirenden. Az államosítási törekvések - amelyeket hivatalosan szinte hetente cáfol vagy megerősít a moszkvai kabinet, illetve az elnöki adminisztráció valamelyik embere - a válsággal új lendületet kaphatnak. Az eladósodott tulajdonosok ugyanis csak az államban bízhatnak, ám a kormány cserébe várhatóan részvényeket kér majd.

Nagyon sötét jövőt lát a sztárközgazdász

Gazdaság2009.03.26, 13:17

A recesszió folytatódik, az amerikai részvényárak tovább fognak esni, és Washingtonnak további bankokat kell államosítania az idén - fejtette ki a Bloombergnek Nouriel Roubini, a New York University tanára.

Bank�llamos�t�sokt�l f�lnek Amerik�ban

Gazdaság2009.02.20, 21:30

Barack Obama amerikai eln�k tov�bbra is hisz abban, hogy a bankrendszernek mag�nk�zben kell maradnia - k�z�lte Robert Gibbs eln�ki sz�viv� p�nteken azzal a h�resztel�ssel kapcsolatban, hogy a korm�ny t�bb p�nzint�zetet �llamos�tana. A Bank of America �s a Citigroup r�szv�nyei p�nteken m�r hatodik napja gyeng�lnek, ami fokozta az �llamos�t�ssal kapcsolatos f�lelmeket.

Bajnai: nem kell �llamos�tani a bankokat

Gazdaság2009.02.18, 19:54

Bajnai Gordon fejleszt�si �s gazdas�gi miniszter nem l�t okot arra, hogy Magyarorsz�gon az �llam tulajdonr�szt szerezzen esetleg valamelyik kereskedelmi bankban. A miniszter ezt a szerdai korm�nysz�viv�i t�j�koztat�n mondta anak kapcs�n, hogy az merikai jegybank egykori eln�ke, Alan Greenspan szerint sz�ks�g lehet bizonyos bankok ideiglenes �llamos�t�s�ra".

Válságkronológia: Magyarország is a veszélyzónában

Gazdaság2008.12.23, 09:36

Idén ősszel a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság elérte Magyarországot is. Előbb a forint ingott meg, majd az IMF segítsége után a reálgazdaságban kezdtek szaporodni az aggasztó jelek. Közben Amerikában hatalmas bankmentés, Európában pedig államosítások és átfogó kormányzati beavatkozások történtek.

Államosított kapitalizmus

Gazdaság2008.10.16, 10:23

Erősíteni kell a pénzügyi felügyeletet, a mostani válság legfőbb tanulsága ez - erről beszélt az [origo]-nak Csaba László közgazdász professzor és erről tartott előadást Budapesten Lámfalussy Sándor, az Európai Monetáris Intézet korábbi elnöke is. Csaba László egyébként vitatja a friss Nobel-díjas amerikai professzor álláspontját, a magyar közgazdász szerint nem kellett volna megmenteni a Lehman Brothers bankházat, amely a gazdaságtörténet legnagyobb csődjét okozta.

Berlin sz�zmilli�rd eur�s r�sz�llamos�t�st tervez

Gazdaság2008.10.14, 19:37

A n�met korm�ny a Spiegel Online szerint azt tervezi, hogy k�veti az angolsz�sz �s Benelux �llamok p�ld�j�t, �s r�szlegesen �llamos�tja a nagyobb bankokat, vagy legal�bbis egy r�sz�ket. Minderre a n�met korm�ny sz�zmilli�rd eur�t akar k�lteni a h�rforr�s szerint.

Besz�llt a brit �llam a nagybankokba

Gazdaság2008.10.14, 16:20

A londoni p�nz�gyminiszt�rium h�tf�n bejelentette: megegyezett arr�l az �rintett p�nzint�zetekkel, hogy t�kebefektet�st hajt v�gre a nagybankokban. �gy a Royal Bank of Scotland, az HBOS jelz�loghitelez� �s a Lloyds TSB �sszesen 37 milli�rd fonthoz jut hozz�, ami 63 milli�rd doll�rnak felel meg.

Bankment�s miatt sz�net lehet Londonban

Gazdaság2008.10.14, 19:29

Vas�rnapi londoni lap�rtes�l�s szerint a brit korm�ny k�sz t�bbs�gi tulajdonba venni a legnagyobb brit bankokat a p�nz�gyi szektor �sszeoml�s�nak megakad�lyoz�sa v�gett. A k�rvonalaz�d� tervek v�grehajt�s�nak idej�re, a h�ten felf�ggeszthetik a keresked�st a Londoni �rt�kt�zsd�n.

�llamos�t�s el�tt a brit bankok, megugrott az �rfolyamuk

Gazdaság2008.10.10, 22:08

A brit korm�ny ak�r 30 sz�zal�kos r�szesed�st szerezhet az orsz�g legnagyobb bankjai k�z�l n�gyben is. Mindez annak az 50 milli�rd fontos (87 milli�rd doll�ros) seg�lynek a r�sze, amelyet szerd�n jelentett be a londoni kabinet. Minderre a Sanford C. Bernstein Ltd. szak�rt�i h�vt�k fel a figyelmet a Bloomberg h�rad�sa szerint.

Mindenki cáfolja az OTP államosítását

Gazdaság2008.10.10, 21:59

A kormányszóvivő határozottan cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint az állam titokban OTP-részvényeket vásárolna fel. Daróczi Dávid csütörtökön hangsúlyozta: elutasítják még a feltételezést is. A kormány nem vásárol fel OTP-részvényeket, és nem használ ilyen eszközöket, ennek a gondolata sem vetődött fel - jelentette ki.

F�lig m�r �llamos�tott�k a Fortist

Gazdaság2008.10.06, 17:25

Belgium minden lehet�s�get megvizsg�l, hogy a Fortis�m�k�d�k�pess�g�t fenntartsa, miut�n egy kor�bbi ment�terv meghi�sult, �s a hatalmas belga-holland bankcsoport holland r�sz�t a szomsz�dos �llam �tvette. Hollandia p�nteken szerezte meg a Fortis ottani tev�kenys�g�t, m�ghozz� 23 milli�rd doll�r�rt, vagyis 16,8 milli�rd eur��rt - �rja a Bloomberg.

Bankok �llamos�t�s�ra k�sz�l a brit korm�ny

Gazdaság2008.10.06, 17:34

R�szesed�s fej�ben k�lts�gvet�si t�keinjekci�kkal seg�ten� ki, vagyis gyakorlatilag r�szben �llamos�tan� a bajba ker�l� bankokat a brit korm�ny. Egyes szakemberek viszont ink�bb az amerikai utat j�rn�k, azaz puszt�n a rossz k�vetel�seket tartalmaz� portf�li�kat v�s�roltatn�k ki az �llammal.

Szabades�sben az eur�pai bankpap�rok

Gazdaság2008.10.06, 17:31

A n�met Hypo Real Estate bankment�se, a belga Fortis elad�sa �s r�szleges �llamos�t�sa megingatta a befektet�k bizalm�t az eur�pai bankszektorban.

Gyurcsány: egyedülálló a költségvetés

Archívum2008.09.26, 16:28

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) rendezvényén arról beszélt, hogy a rendszerváltás óta eltelt időben egyedülálló módon először csökken az állami újraelosztás választás előtti évben. A kormányfő bírálta az elmúlt évtizedek gazdaságirányítási módszereit is, rámutatva, hogy még a neokonzervatív amerikai kormány is államosításhoz folyamodott.

Energiacégeket támadnak a brit szakszervezetek

Archívum2008.09.22, 17:21

A "kapzsi" energiaipari vállalatok profitjának külön megadóztatását, sőt e vállalatok államosítását követelik a brit szakszervezetek, amelyek szerint egyre több brit háztartásnak okoz gondot a fűtésszámla kifizetése, miközben ezek a vállalatok rekordnyereségekre tesznek szert.

Chavez most a cementipart monopolizálja

Gazdaság2008.08.21, 10:20

Kétmilliárd dollár fejében ismét Hugo Chávez elnök diktálhatja az árakat a venezuelai építőiparban. A mexikói Cemex még próbálkozik az ellenállással, de a gyárait már állami irányítás alá helyezték. A Népszabadság szerint a szektor teljes államosítása révén a szegények is építkezhetnek majd a dél-amerikai országban.

Újabb államosítás Venezuelában

Gazdaság2008.04.16, 16:18

Újabb államosítási tervet jelentettek be szerdán Venezuelában: az alelnök közölte, hogy a kormány államosítja az ország legnagyobb acélgyártóját, a Sidort.

Vizsgálja az EB a Northern Rock-ügyet

Archívum2008.04.02, 14:24

Átfogó vizsgálatot kezdett az Európai Bizottság a tavaly nemzetközi hitelpiaci zavarok egyik főszereplője, a brit Northern Rock pénzintézet állami támogatásának, szerkezetváltási tervének és államosításának ügyében - jelentette be Neelie Kroes, az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testületének versenypolitikai felelőse szerdán.  

Chavez legyőzte az Exxont

Gazdaság2008.03.19, 07:20

Egy brit bíróság tegnap feloldotta 12 milliárd dollárnyi venezuelai vagyon befagyasztását, amit egy másik brit bíróság az amerikai Exxon Mobil, a világ legnagyobb nem állami ellenőrzés alatt álló olajtársasága keresete nyomán rendelt el - olvasható a Napi Gazdaságban.

Brit jelzálogbankot államosítanak

Archívum2008.02.18, 07:37

A jelenlegi piaci körülmények közepette Alistair Darling, brit pénzügyminiszter nem találta megfelelőnek a magánszektorból érkező ajánlatot a súlyos pénzügyi nehézségekkel küzdő Northern Rock jelzálogbankra, s tegnap bejelentette az átmeneti államosítást - olvasható a Népszabadságban.

Mérgezést gyanít rosszulléte mögött a kirgiz kormányfő

Nagyvilág2007.05.22, 15:55

Egy nagy félvezetőgyár államosításával kapcsolatban próbálhatták megmérgezni - állítja a kirgiz kormányfő. Almazbek Atambajev szerint két napig feküdt kómában egy pohár víz lehajtása után.

Kotnyeleskedés miatt zavarná haza Chavez az amerikai követet

Nagyvilág2007.01.26, 07:15

Kiutasítással fenyegette meg a venezuelai elnök az amerikai nagykövetet, aki befektető honfitársainak kért kárpótlást a telefontársaság államosítása miatt.

Gyorsabban építi a szocializmust Chávez

Nagyvilág2007.01.09, 07:19

Felgyorsította szocialista forradalmát Hugo Chávez venezuelai elnök. A múlt hónapban újraválasztott venezuelai elnök jelentősen bővítené hatáskörét - az erről szóló törvényt várhatóan megszavazza a kongresszus. Chávez emellett bejelentette a nemzeti bank önállóságának megszüntetését és több villamosenergia-ipari és egy távközlési vállalat államosítását.

Bolívia államosította olajmezőit

Gazdaság2006.05.02, 14:53

Bejelentette Bolívia olaj- és gázmezőinek államosítását május elsején Evo Morales elnök. Az olajmezőket azóta katonák és az állami olajipari cég emberei szállták meg. Morales elnök hat hónapos türelmi időt hagyott az országban jelenlévő nagy energiacégeknek, köztük az Exxonnak, a Totalnak és a BP-nek, hogy újratárgyalják a szerződési feltételeket. Moralesnek már választási programjában is szerepelt, hogy államosítja az energiahordozó-kitermelést. Bolívia rendelkezik Dél-Amerika második legnagyobb olajtartalékával.

Kína hitelezte a Jukosz államosítását

Archívum2005.02.02, 16:06

A kínai CNPC Bank 6 milliárd dolláros hitet nyújtott az orosz állam tulajdonában lévő Rosznyefty számára a Jukosz termelőegységének megvásárlásához - írja a BBC. Kína cserébe hosszú távú szállítási szerződést kötött az orosz olajcéggel.

Túl nagyra nőtt a Jukosz

Vendégszoba2003.11.06, 14:30

A Jukosz nagysága és az olaj stratégiai jelentősége miatt tesz kísérletet Putyin és környezete a cég államosítására - mondta a Vendégszobában Sz. Bíró Zoltán történész. Az Oroszország-szakértő úgy vélte, hogy a történet másik magyarázata az lehet, hogy a Putyin által hatalomba emelt - zömében a titkosszolgálatoktól érkezett - új hatalmi elit is vagyonhoz akar jutni. Sz. Bíró Zoltán szerint ennek ellenére nem osztják újra a tulajdont Oroszországban, és Putyin másodszori elnökké választását semmi nem fenyegeti.

A gázüzletág államosításának ára: 580 milliárd

Archívum2002.05.10, 08:27

A Magyar Fejlesztési Bank mégis tesz ajánlatot a Mol Rt. gázüzletágára. A Magyar Hírlap információi szerint az 580 milliárdos vételárjavaslat "középtájt" helyezkedik el, ám az ügylet nyélbe ütésére kevés esélye van az Orbán-kormánynak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő