állami támogatás

címke rss
Milliókat lehet spórolni a villanyautók új állami támogatásával

Milliókat lehet spórolni a villanyautók új állami támogatásával

Február 5-én 17 órakor indult az elektromos autók vásárlásának állami dotációja, amelyet vállalkozások vehetnek igénybe, akár négymillió forintos összeggel. Cikkünkben csokorba gyűjtöttük a pályázáshoz szükséges legfontosabb tudnivalókat, illetve bemutatjuk az öt legolcsóbb modellt – meglepő, akár a rivális benzines modelleket is alulmúló árakkal szembesülhetünk, mivel számos importőr akciókkal is kiegészíti a támogatást.

Újabb óriási gyár építését jelentette be az Intel

Gazdaság2023.06.19, 16:40

Az Intel amerikai technológiai óriás 10 milliárd eurós (mintegy 11 milliárd dolláros) német állami támogatást kap németországi félvezető-gyártó üzemének a felépítéséhez – közölte a Bloomberg, amelyet a Reuters idézett.

Menczer Tamás: Állami támogatásból megújul Biatorbágyon a német nemzetiségi általános iskola

Itthon2023.06.15, 17:22

Két és fél milliárd forint állami támogatásból megújul a biatorbágyi Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön az iskolabővítés alapkőletételi ünnepségén.

Nagyon kevés gyermek születik Dél-Koreában, az állam egyre több pénzt ad a szülőknek

Gazdaság2023.04.17, 14:22

Dél-Korea a világ legalacsonyabb születési rátájával rendelkezik, ami már most komoly demográfiai problémákat jelent az ország számára. Az ázsiai állam ezért igyekszik minden támogatást bevetni, hogy növelje a gyermekvállalási kedvet.

Schmidt Ádám: Jócskán megnövekedett az olimpiai sportágak támogatása Magyarországon

Sport2023.01.19, 13:52

Elindult az új versenysport finanszírozási rendszer, amelynek keretében a tavalyinál 2,7 milliárddal többet, összesen 14,5 milliárd forint állami támogatást kapnak 2023-ban az olimpiai sportágak szakszövetségei - jelentette be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón.

2G-s mobilok is cserélhetőek állami támogatással

Techbázis2022.05.09, 15:36

Eddig csak a 3G-képes modellekhez volt igényelhető a pénzügyi segítség.

Halmozhatják az állami támogatásokat a felkészült hazai vállalkozások

Gazdaság2022.03.16, 15:58

A beruházási támogatások mellett számos energiahatékonysági és K+F forrás is elérhető 2022-ben a hazai cégek számára – hívta fel a figyelmet online rendezvényén az EY. A vállalatoknak lehetőségük van az elérhető támogatások halmozására is, ehhez azonban a projekt tervezésétől kezdve gondos elkészületre van szükség, és figyelni kell az adminisztratív hibák elkerülésére is, írja közleményében az EY.

Zsigó Róbert: Idéntől duplájára növekedett a babakötvényhez kapcsolódó állami támogatás felső határa

Gazdaság2022.01.11, 14:38

A befizetések után járó 10 százalékos állami támogatás maximuma évi 6 ezer forintról 12 ezer forintra emelkedett, így az állam az eddiginél is nagyobb támogatást nyújt azoknak a családoknak, amelyek ezzel a kedvező megtakarítási formával szeretnék könnyebbé tenni gyermekeik majdani életkezdését - közölte a családokért felelős államtitkár a kormány hivatalos oldalán.

Húszezer forintot érhet a régi mobiltelefon

Techbázis2021.12.01, 15:35

A jövő év elején indul az államilag támogatott készülékcsere-program.

2022-re duplájára nő a felsőoktatás állami támogatása

Unilife.hu2021.07.30, 10:06

A Budapesti Gazdasági Egyetem új Központi Könyvtárának és Hallgatói Centrumának alapkőletétele során Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette, hogy az idei 210 milliárd forintról több mint 400 milliárd forintra nő a felsőoktatás állami támogatása jövőre.

Jövőre megduplázódik a felsőoktatás állami támogatása

Itthon2021.07.29, 16:05

Az idei 210 milliárd forintról több mint 400 milliárd forintra nő a felsőoktatás állami támogatása jövőre - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, amikor elhelyezte a Budapesti Gazdasági Egyetem új központi könyvtárának és hallgatói centrumának alapkövét csütörtökön a fővárosban.

Örömhírt jelentett be Kásler Miklós: erre korábban még nem volt példa

Life.hu2021.07.16, 15:03

Pénteken elhagyhatja a budapesti Bethesda kórházat az első olyan gyermek, aki állami támogatás révén kapott SMA-kezelést - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken a helyszínen.

Újabb állami támogatás járult hozzá a műanyagok visszaszorításához

Gazdaság2021.07.15, 10:18

A Piringer Kft. 190 millió forintos állami támogatással műanyag helyett biológiailag lebomló eszközök gyártására áll át - olvasható a pénzügyminiszter közösségi oldalán egy bejegyzésében.

Kétéltű jármű bukkant fel a Duna budapesti szakaszán

Gazdaság2021.06.18, 14:51

A RiverRide Kft. több mint 90 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH) kétéltű jármű hűtés és hajtásrendszerének fejlesztésére, a projekt összköltsége 180 millió forint volt - mondta a RiverRide Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Nagyszerű hírt jelentett be Kásler Miklós az SMA-ban szenvedő betegeknek

Life.hu2021.04.16, 18:28

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere nagyszerű hírt osztott meg közösségi oldalán.

Ösztöndíjas vagy önköltséges képzés: mi a különbség?

Unilife.hu2021.02.16, 09:20

Az egyetemi hallgatók kétféle finanszírozási formában folytathatják felsőoktatási tanulmányaikat, állami ösztöndíjas vagy önköltséges formában. De mit is jelent ez? Összegyűjtöttük számodra mindkét képzés előnyeit és hátrányait, hogy a legjobb döntést tudd meghozni!

Biztosítsuk be gyermekünk jövőjét állami támogatással!

Gazdaság2021.02.08, 11:57

Szülőként magától értetődő, hogy a lehető legjobb körülményeket szeretnénk biztosítani gyermekünknek. Erre azonban az önállósodásáig jelentős mennyiségű pénzt kell áldoznunk. Nézzük, hogyan tehetjük kicsit könnyebbé a boldog jövő megalapozását!

Így érhetők el az állami támogatások ingatlanvásárláshoz a diákok számára

Gazdaság2021.01.25, 15:51

Jelentős eltérések vannak az állami támogatások között abból a szempontból, hogy az igényléshez szükséges, megfelelő időtartamra érvényes társadalombiztosítási jogviszonyba beszámítható-e a hallgatói jogviszony időtartama, valamint, hogy igényelhető-e az adott támogatás diákként vagy hallgatóként.

Tíz gyakori félreértés a 2021-től elérhető lakástámogatásokkal kapcsolatban

Gazdaság2020.11.17, 14:34

Az új, 2021 januárjától elérhető lakástámogatásokról már számos részlet kiderült, mégis sok félreértés kering róluk a médiában, illetve a cikkek alatti kommentekben. A Bankmonitor szakértői összeszedtek 10 esetleges félreértést, gyakori tévhitet, és segítenek eloszlatni azokat, válasszal szolgálni a felmerülő kérdéseknek.

22 milliárd forintos nagyberuházást jelentettek be

Gazdaság2020.09.07, 14:43

Magyarország kormánya szövetségesének tekint minden olyan vállalatot, amely most hajt végre fejlesztéseket, beruházásokat annak érdekében, hogy megőrizze munkahelyeit, illetve, hogy újakat hozzon létre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Pannon Növényolajgyártó Kft. növényolaj-finomító üzemének alapkőletételén a Bács-Kiskun megyei Foktőn.

Egymillió ember kaphatott valamilyen állami támogatást a koronavírus-járvány alatt

Gazdaság2020.09.02, 09:21

Mintegy egymillió ember kaphatott valamilyen állami támogatást eddig a koronavírus-járvány alatt - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Szijjártó Péter: A kormány szövetségesének tekinti a magyar vállalkozásokat

Gazdaság2020.07.24, 17:14

A kormány szövetségesnek tekinti a magyar vállalkozásokat a munkanélküliség elleni harcban - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Hajdú-Bihar megyei Balmazújvárosban pénteken, ahol átadta a Balmaz-Sütöde Kft. több mint 508 millió forint értékű fejlesztésének támogatói okiratát.

Potápi Árpád János: Több mint 2,2 milliárd forintos támogatás a külhoni magyar közösségeknek

Itthon2020.07.07, 15:10

Több mint 2,2 milliárd forintos támogatásban részesülnek a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségek, valamint a nemzetpolitikai célokat megvalósító anyaországi tömörülések - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter: Az EU törölje el a beruházások állami támogatására vonatkozó korlátozásokat!

Itthon2020.06.16, 17:58

Mielőbb el kell törölni a beruházások állami támogatására vonatkozó korlátozásokat az Európai Unióban, a koronavírus-járvány miatti nehéz gazdasági helyzetben ugyanis az rendkívül fontos lenne a munkahelyteremtés érdekében - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bécsben, mielőtt osztrák, cseh, szlovák és szlovén kollégájával találkozott.

806 vállalat kap állami támogatást a versenyképességi programban

Gazdaság2020.06.11, 14:10

Munkahelymegőrző beruházásaihoz 806 magyar vállalat kap állami támogatást a versenyképesség-növelő támogatási programban, amelynek teljes keretösszege a kezdeti 50 milliárd forintról már 169 milliárd forintra emelkedett - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

Sosem látott árakon vehet Magyarországon villanyautót

Auto2020.05.26, 10:25

Új, elektromos autó 5 millió alatt. Érdekel valakit? Nem kínai dodzsem és vagy no-name mopedautó, a Smart Forfour ennyiről fog indulni, ha valaki megkapja rá az állami, 2,5 milliós támogatást. De a többi elektromos hajtású modell ára is figyelemreméltó, főleg, hogy közben a benzinesek és a dízelek folyamatosan drágulnak. Tehát már eljött az idő, hogy megérje elektromos autót venni?

Furcsa tűzesetre hivatkozva magyarázkodik Gyurcsány Ferenc pártja

Itthon2020.05.22, 11:23

Az Állami Számvevőszék a csütörtöki naptól számítva felfüggesztette a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció állami támogatását, mivel a párt nem igazolta a 2017-2018-as gazdálkodásáról közzétett adatok valódiságát, pénzügyi kimutatásai nem mutatnak megbízható és valós képet a párt bevételeiről és kiadásairól, a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével a párt a saját tagságát is megtévesztette. Gyurcsányék egy meglehetősen sajátos tűzesetre hivatkozva közölték korábban, hogy nem tudnak az érintett időszakkal elszámolni. A párt számára a számlák eltűnését segítő tűz viszont a DK Teréz körúti irodájában volt, nem a civil szervezeetek ...

Állami támogatást kérne David és Victoria Beckham az embereik bérére

Life.hu2020.04.21, 17:32

Beckhamék nemrég vettek egy luxus rezidenciát Miamiban, de az alkalmazottjaikat nem akarják fizetni.

Állami támogatással indítanak programozói képzéseket

Gazdaság2020.04.08, 18:03

A kormány által meghirdetett gazdaságvédelmi akcióterv részeként a válság által sújtott szektorokból kényszerűen kikerülők digitális átképzését 95 százalékban fogja támogatni az állam, kamatmentes felnőttképzési diákhitellel segítve a tanulás ideje alatt a megélhetést.

Komoly támogatást kapnak a hazai gazdák az öntözött területek növelésére

Gazdaság2020.01.25, 13:28

Ahogy azt az Origo korábban megírta, a 2020 januárjában életbe lépett új jogszabály lehetőséget biztosít a hazai öntözött területek növelésére, melyhez egyszerűsített öntözésfejlesztési tervek készülhetnek, a mezőgazdasági termelők pedig öntözési közösségeket hozhatnak létre. Az új törvény, melytől a kormányzat a mezőgazdasági termelés hatékonyságának növelését várja, legfőbb alapelvévé az öntözés közérdekű jellegét teszi. Az új rendszerről Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke beszélt az Origónak.

Így lehet elbukni a lakástakarék állami támogatását

Gazdaság2019.12.17, 13:36

Kevesen tudják, de akár egy be nem fizetett bírság, vagy egy régóta halmozódó társasházi közösköltség-tartozás miatt is elbukhatják a lakás-takarékpénztári megtakarítás állami támogatását, ami különösen akkor nagy veszteség, ha már a szerződés lejárta előtt történik mindez - hívja fel a figyelmet a Bankmonitor.hu.

Varga Mihály: Folytatódhat a magyar gyógyszeripar fejlődése

Gazdaság2019.10.15, 15:42

Folytatódhat a gyógyszeripar fejlesztése, így az a magyar gazdaság egyik húzóágazata marad a következő években is. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter mondta a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) budapesti konferenciáján.

Állami támogatással csökkenthető az albérlet díja és a lakáshitel-törlesztő

Gazdaság2019.07.24, 15:27

Az önsegélyező pénztári tagok havonta 22,350 forinttal csökkenthetik a lakáshitel-törlesztésüket. Továbbá az állami egyetemre járó 25 évnél fiatalabb gyermekük albérlet-kiadásai is mérséklődhetnek évi 149 ezer forinttal. Mivel az önsegélyező pénztári tagsághoz a tagok évente 20 százalékos, maximum 150 ezer forintos adókedvezményt kaphatnak, így ezzel a megoldással közvetve állami támogatást lehet igénybe venni a lakáshitel törlesztésénél vagy az albérlet-költségeknél. A money.hu kalkulációi szerint július közepén a legolcsóbb, 20 éves, 10 milliós végig fix törlesztésű lakáshitelek közül a legolcsóbbak kevesebb mint 70 ezres törleszttőrészlettel ...

Az egyetlen autó négymilliós állami támogatással - Nissan e-NV200 Evalia teszt

Auto2019.07.20, 18:27

Mivel hétüléses, jár hozzá a nagycsaládos kedvezmény, elektromos hajtása miatt pedig az ökoautó-támogatásra is jogosult. Persze az Evalia így sem olcsó mulatság, igaz, egy főre vetítve alacsonyabb üzemanyagköltséggel aligha lehetne autózni. Más kérdés, milyen kompromisszumokat kell mindezért kötni.

Új autó, hét üléssel, 1,76 millióért. Érdekli? – Dacia Lodgy 1.6 teszt

Auto2019.07.08, 18:58

A játszótér parkolójában egyértelműen celebritás voltam. A legtöbben csak néztek, de pár anyuka és apuka meg is szólított a teszthéten, persze a Daciáról érdeklődve. Bizony, az állami támogatású Lodgy most fontos téma a vacsoraasztalnál, az évzárón és a munkahelyen is a nagycsaládosok körében. Meg szabad venni a piac legolcsóbb autóját? És az 1,6-os szívómotor a jó választás?

Hét tanács hétüléses autó vásárlásához

Auto2019.07.02, 05:57

Július elsejétől akár 2,5 millió forintos állami támogatás igényelhető a nagycsaládosok járműbeszerzéséhez. Néhány praktikával még többet spórolhat, ugyanakkor a kockázatokkal is érdemes tisztában lenni.

Hétköznapok egy sokgyermekes családnál

Archívum2019.06.20, 11:17

Több gyerek, több felelősség és kötelezettség, ugyanakkor sokkal több szeretet is, amit kapni és adni egyaránt csodás érzés. Nagycsaládosként komoly kihívást jelent a mindennapi logisztika, a gyerekek „összehangolása”, a szülői kikapcsolódás és pihenés, mégis megéri. Egy háromgyermekes édesanyával, Fürjes-Mészáros Ágnessel beszélgettünk arról, miként tud családjuk dinamikusan működni a hétköznapokban.

Otthon melege program: ősztől milliárdokat lehet nyerni távfűtéses lakások korszerűsítésére

Gazdaság2019.06.17, 15:56

Távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére jelent meg kiírás az Otthon melege program keretében, a 2 milliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot 2019. szeptember 24. és 2020. március 31. között – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.

A cégek is tudnak majd állami támogatással munkásszállót építeni

Gazdaság2019.06.11, 09:36

A gazdaságvédelmi akcióterv több pontja is hozzájárul a foglalkoztatás további bővüléséhez, hiszen csökkennek a munkáltatót terhelő adók, de ezen túl, a vállalkozásoknak is lehetőségük van állami támogatással munkásszállókat építeni.

Vidéken könnyebb összespórolni egy lakást, mint a fővárosban

Gazdaság2019.04.23, 19:32

Több mint kétszer annyi ideig kell dolgoznia egy budapesti fiatalnak ahhoz, hogy fizetéséből lakást vegyen, mint egy észak-magyarországinak – derült ki a TAKARÉK Index elemzőinek kutatásából. A vizsgálat szerint az ingatlanárak jelentős regionális különbségei miatt a fővárosban az állami támogatások egy új lakás értékének harmadát, egy községben majdnem a kétharmadát is kitehetik egy háromgyermekes családnál.

Sokat nyernek a háromgyerekesek az otthonteremtési támogatásokkal

Itthon2019.03.24, 13:48

Sokat nyernek a három gyermeket vállaló családok az otthonteremtési támogatások július 1-jétől életbe lépő bővítésével – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Vitája van a bankjával? Itt a segítség!

Gazdaság2019.02.19, 16:24

Az akciós bankbetétek feltételeinek meg kell felelni, különben nem jár az ügyfélnek a magasabb kamat. A többszörösen kiváltott jelzáloghitel már nem feltétlenül minősül lakáscélúnak, s így eleshetünk az állami támogatástól. A hitelintézeteknek pontos tájékoztatást kellene adniuk a bankszámláikat felmondani akaró ügyfeleknek. Íme csak néhány tanulság azokból a pénzforgalmi jogvitákból, amelyeknél az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület jár el.

Kiszámolták: 40 millió forint jár három gyerek vállalása és új lakás vásárlása esetén

Itthon2019.02.12, 12:58

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna vendége volt, ahol elmondta, hogy akár 40 millió forint támogatást is kaphat egy fiatal pár közös önálló életük megkezdésére segítségként az államtól a családvédelmi intézkedések nyomán. Az anyának a diákhitelt is lépésenként elengedik minél több gyermek vállalása esetén. 

Vádaskodik és titkolódzik a Momentum

Itthon2019.01.07, 09:29

Visszautasította az Állami Számvevőszék a Momentum Mozgalom elnökének vádjait, miszerint jogalap nélkül, nyomásgyakorlás céljával függesztették fel az állami támogatásukat. A számvevőszék azt is hangsúlyozta, hogy a törvényi előírás alapján végzett ellenőrzése nincs összefüggésben a májusi európai parlamenti választással.

Lenyelik az extraprofitot a lakás-takarékpénztárak

Itthon2018.10.16, 11:26

Ahogy az Origo is megírta, felmenő rendszerben megszüntetné a lakás-takarékpénztárak állami támogatását egy kivételes eljárásban már ma zárószavazásra kerülő javaslat. Az eddigi szerződéseket nem befolyásolja az indítvány, vagyis azok után a futamidő végéig továbbra is jár majd az állami támogatás.

A lakás-takarékpénztárak nagy extraprofittal, de eredmény nélkül működnek

Gazdaság2018.10.15, 13:53

A kormány fokozatos kivezeti a lakás-takarékpénztárak állami támogatását. Ennek az az oka, hogy ezek a vállalatok jelentős extraprofitra tettek szert a kormánynak köszönhetően, míg az ügyfelek ebből semmit nem érzékeltek. Kevesebb lakás épült, a lakás-takarékpénztárak hozama állami támogatás nélkül negatív lenne.

Felfüggeszthetik a Párbeszéd és a Momentum állami támogatását

Itthon2018.10.04, 17:51

A Párbeszéd és a Momentum Mozgalom nem biztosította az ellenőrzés lefolytatását, a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére sem volt elérhető, ezért az Állami Számvevőszék kezdeményezte a Magyar Államkincstárnál a költségvetési támogatásuk folyósításának felfüggesztését. 

Brüsszel rábólintott a BorsodChemnek nyújtott állami támogatásra

Gazdaság2018.09.28, 14:32

Az Európai Bizottság vizsgálatát követően megállapította, hogy a BorsodChem Zrt. számára nyújtott 45 millió euró összegű állami beruházási támogatás összhangban áll az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal – közölte az uniós bizottság.

Több mint 700 szálláshely újul meg, 80 milliárd forint összértékben

Itthon2018.09.10, 12:44

Több mint 700 panzió és szálloda fejlesztésére, illetve új szálláshely létesítésre benyújtott pályázatot részesített kedvező elbírálásban a Magyar Turisztikai Ügynökség a Kisfaludy Program első ütemében. Az eredményhirdetésen Guller Zoltán – a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója – hangsúlyozta, hogy soha ennyi pénz nem állt még rendelkezésre Magyarországon a szálláshelyek, szállodák és panziók fejlesztésére, mint most. A Kisfaludy Program első ütemében összesen több mint 80 milliárd forint összértékben valósulhatnak meg beruházások országszerte.

Így jöhet állami támogatás a nyári diákmunkások után

Gazdaság2018.06.20, 10:43

A pénzügyminisztérium idén is meghirdette a diákok nyári foglalkoztatását támogató diákmunka programot. A területi, települési önkormányzatok és az önkormányzatok által fenntartott intézmények mellett az idén a mezőgazdaságban és a vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok munkaviszonyban történő nyári foglalkoztatása.

Előző
Következő