Állami Számvevőszék

címke rss

A 2023-as költségvetés biztosítja, hogy ne az emberek fizessék meg a háború árát

Itthon2022.06.22, 11:31

Bizonytalan a gazdasági helyzet, de az orosz-ukrán háború által okozott kedvezőtlen gazdasági folyamatok csak mérsékelten hatnak a magyar növekedésre, a számos negatív képet vizionáló állásfoglalással szemben az idei év első hónapjaiban is várakozáson felüli eredmények születtek, mindez az elmúlt 12 év gazdaságpolitikai eredményeinek köszönhető – fogalmazott Varga Mihály. A pénzügyminiszter a 2023-as költségvetésről szóló parlamenti vitán ismertette, a bevezetésre kerülő rezsivédelmi alap lehetővé teszi, hogy ne a magyar emberek fizessék meg a háború és a brüsszeli szankciós politika árát, célja pedig a drasztikus és kiszámíthatatlaan ...

Komoly törvénysértések a DK, a Jobbik és a Párbeszéd pártalapítványainál

Itthon2022.06.14, 13:15

A pártok a demokrácia fontos elemei, alapítványaik pedig túl azon, hogy a működésüket segítik elő, érdemben hozzájárulhatnak a törvényalkotás és a végrehajtás jobb, hatékonyabb működéséhez is. A pártalapítványok tudományos, ismeretterjesztő, kutatási és oktatási tevékenységet is végeznek, és működésük költségvetési támogatása pártjuk jogosultsága alapján történik. Gazdálkodásukat az Állami Számvevőszék (ÁSZ) törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzi. A pártalapítványok ellenőrzése alapján a Jobbik Magyarországért Alapítvány, a Megújuló Magyarországért Alapítvány (Párbeszéd), valamint az Új Köztársaságért Alapítvány (Gyurcsány-párrt) ...

Törvénytelenül működött Gyurcsány Ferenc pártja

Itthon2021.12.23, 19:41

A Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika (LMP – Magyarország Zöld Pártja) és a Párbeszéd Magyarországért Párt 2019–2020-ban nem biztosították a törvényes gazdálkodás alapvető feltételeit – számolt be róla ma publikált jelentésében az Állami Számvevőszék, hívja fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet. 

Szabályszerű volt a Fidesz és a KDNP 2018-as és 2019-es gazdálkodása

Itthon2021.04.30, 11:31

Szabályosan gazdálkodott a Fidesz és a KDNP 2018-2019-ben, a könyvvezetés és a gazdálkodás során betartották a jogszabályi előírásokat, ezzel biztosították a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát - közölte az Állami Számvevőszék. 

Megbízhatatlan a Jobbik gazdálkodása az Állami Számvevőszék szerint

Itthon2020.12.18, 18:29

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint saját tagságát és a közvéleményt is megtévesztette a Jobbik Magyarországért Mozgalom, mivel a párt gazdálkodása 2017-ben és 2018-ban sem volt átlátható és elszámoltatható. Az ÁSZ az erről szóló vizsgálata eredményét pénteken juttatta el az MTI-hez.

Ezermilliárdos adómérséklés kellene az Állami Számvevőszék elnöke szerint

Gazdaság2020.09.28, 08:30

A vírus okozta válság olyan mértékben alakítja át a viszonyokat, amihez legfeljebb csak az 1989–90-es rendszerváltozás hasonlítható – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Domokos László szerint az államnak minél több területen digitalizálnia kell saját működését, ezzel komoly összegeket takaríthat meg. Pénzt a magánszemélyeknek is félre kell tenniük, ezt a kormány például új, nyugdíjcélú állampapír kialakításával segíthetné. A mindennapi életet pedig úgy, ha a lehető legrövidebb időn belül tíz százalék alá csökkenti a személyi jövedelemadó 15 százalékos kulcsát.

Szabálytalanul készítette el pénzügyi kimutatásait az MSZP

Itthon2020.09.24, 11:53

Az MSZP szabálytalanul készítette el 2017 és 2018 közötti pénzügyi kimutatásait, így azok nem mutatnak megbízható és valós összképet a párt bevételeiről és kiadásairól. Az Állami Számvevőszék csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében azt is kiemelte, hogy a szocialisták 2018-ban szabálytalanul számolták el a költségvetési támogatásokat, és az egyéb, működésüket célzó forrásukat.

Az ÁSZ nyilvánosságra hozta a Színművészeti Egyetem súlyosan szabálytalan működéséről szóló dokumentumokat

Itthon2020.09.09, 19:39

Érthetetlennek nevezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) távozó vezetőinek felelősséghárítását és magyarázkodását Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szóvivője. A pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerv tegnap közzétett közleményében megállapította, hogy tíz éve sorozatos, súlyos pénzügyi szabálytalanságok vannak az intézmény működésében. Az egyetem ezt egy magyarázkodó közleményben tagadta.

Varga Mihály: A 2021-es büdzsé a gazdaságvédelem költségvetése

Itthon2020.06.10, 12:17

A jövő évi költségvetésben - amely egy egészségbiztosítási és járványügyi alapra, valamint egy gazdaságvédelmi alapra épül - kiemelt helyen van a családok védelme, az ország gazdasági fejlődési lehetőségeinek biztosítása és Magyarország biztonságának garantálása - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 2021-es büdzsé parlamenti vitájában. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint Magyarország egészséges gazdasággal és államháztartással rendelkezett a koronavírus-járvány kirobbanásakor, így a gazdasági élet hamar visszatérhet a régi kerékvágásba, kivéve a világgazdaságba leginkább integrálódott ágazatokban, például a viláágkereskedelemben ...

A kedvező gazdasági folyamatok tavaly növelték a költségvetés mozgásterét

Gazdaság2020.06.08, 15:03

A kormányzat által prognosztizáltnál is kedvezőbben alakultak tavaly a gazdasági folyamatok, ami mozgásteret teremtett egyes adók évközi mérséklésére, illetve kiadások növelésére. Az intézkedések következtében a tervezettnél magasabb lett ugyan a költségvetési hiány és az államadósság, az ezek mértékére vonatkozó törvényi előírások azonban így is teljesültek - állapították meg az Állami Számvevőszék elemzői a Költségvetési Tanács (KT) részére készített elemzésükben, amelynek közzétételével hozzájárulnak a 2021-es költségvetésről kezdődő parlamenti vitához.

Gyurcsány pártjának gazdálkodását a megalakulása óta szabálysértések jellemzik

Itthon2020.05.28, 10:36

A Demokratikus Koalíció (DK) gazdálkodását évek óta, gyakorlatilag a megalakulásától kezdve szabály- és törvénysértések jellemzik - mondta Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kommunikációs vezetője csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Furcsa tűzesetre hivatkozva magyarázkodik Gyurcsány Ferenc pártja

Itthon2020.05.22, 11:23

Az Állami Számvevőszék a csütörtöki naptól számítva felfüggesztette a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció állami támogatását, mivel a párt nem igazolta a 2017-2018-as gazdálkodásáról közzétett adatok valódiságát, pénzügyi kimutatásai nem mutatnak megbízható és valós képet a párt bevételeiről és kiadásairól, a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével a párt a saját tagságát is megtévesztette. Gyurcsányék egy meglehetősen sajátos tűzesetre hivatkozva közölték korábban, hogy nem tudnak az érintett időszakkal elszámolni. A párt számára a számlák eltűnését segítő tűz viszont a DK Teréz körúti irodájában volt, nem a civil szervezeetek ...

Felfüggesztette az ÁSZ Gyurcsányék költségvetési támogatásának folyósítását

Itthon2020.05.21, 12:42

Felfüggesztette a Demokratikus Koalíció állami támogatásának folyósítását az Állami Számvevőszék - jelentette be a pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerv mai online sajtótájékoztatóján. Az ÁSZ álláspontja szerint Gyurcsány Ferencék számos előírást nem tartottak be, de ha pótolják hiányosságaikat, visszakaphatják a juttatást.

ÁSZ: Meg kell újítani az online kereskedelem szabályozását

Gazdaság2020.05.08, 13:29

Meg kell újítani az e-kereskedelem adózással, fogyasztóvédelemmel és informatikai biztonsággal összefüggő jogszabályi környezetét az Európai Unióban és Magyarországon, ugyanis hosszú távon az internetes értékesítés tartós növekedésére lehet számítani, ami egyet jelent az elektronikus fizetési rendszerek, a logisztikai szolgáltatások és a szállítmányozási ágazat fejlesztésével – olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzésében.

Állami Számvevőszék: Szigorú fellépés kell a nem átlátható szervezetekkel szemben

Gazdaság2020.04.28, 12:43

Szigorú fellépés kell a nem átlátható szervezetekkel szemben - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSz) az MTI-vel, miután 50 nem állami intézményfenntartónál végzett, a 2017-2019-es időszakra vonatkozó ellenőrzés tapasztalatait elemezték.

Szorosabban működik együtt a jövőben az Állami Számvevőszék és a GVH

Gazdaság2020.04.21, 09:13

Szorosabbra fűzi együttműködését az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – erről állapodott meg Domokos László az ÁSZ elnöke és Rigó Csaba Balázs, a GVH újonnan kinevezett elnöke. Az ÁSZ 2011-ben indította el azt a nemzeti korrupcióellenes együttműködést, melynek célja a közpénzügyi helyzet javítása, a közpénzt használó és közvagyont kezelő szervezetek szabályozottságának támogatása, korrupció elleni védettségének erősítése. Ehhez az együttműködéshez való csatlakozási szándékát jelezte most a GVH is.

Állami Számvevőszék: A törvényeknek megfelelően zajlik a DK ellenőrzése

Itthon2020.04.18, 14:49

Magyarországon működik a jogállam, a törvényeknek megfelelően zajlik a Demokratikus Koalíció (DK) ellenőrzése - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szóvivője szombaton, az MTI-vel.

Domokos László: Minden családban kellene egy pénzügyminiszter

Gazdaság2020.04.15, 11:31

A kormány a költségvetés újratervezését végzi, lakossági szinten is meg kellene ugyanezt tenni, a hangsúlyt pedig a tartalékolásra kellene helyezni - hívja fel a figyelmet Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a számvevőszék honlapján közzétett írásban.

Az Alaptörvénynek megfelelve látja el feladatait az Állami Számvevőszék

Gazdaság2020.04.06, 13:52

Különleges jogrendben az Alaptörvény alkalmazása nem függeszthető fel, ezért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a jogállami kereteknek megfelelően az egészségügyi veszélyhelyzetben is végzi a törvényekben meghatározott feladatait, tájékoztat arról az intézmény honlapján.  

Az Állami Számvevőszék tapasztalatai megosztásával támogatja a kórházparancsnokokat

Itthon2020.04.06, 10:19

A veszélyhelyzet időszakában hatalmas nyomás nehezedik az egészségügyre, ezért kiemelten fontos a kórházak szabályos, átlátható és hatékony működése. Ennek érdekében az Állami Számvevőszék ellenőrzési tapasztalatai összegzésével, illetve konzultációs lehetőséggel támogatja a kórházak segítésére kinevezett kórházparancsnokokat. - erről Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke levélben tájékoztatta Pintér Sándor belügyminisztert, Benkő Tibor honvédelmi minisztert és Halmosi Zsolt országos kórházparancsnokot.  

Az ÁSZ támogatja a költségvetési átcsoportosításokat

Gazdaság2020.03.31, 16:10

Az elmúlt időszakban hozott, a költségvetést érintő rendelkezések annak érdekében születtek, hogy a kormány minél nagyobb összeget tudjon védekezés céljából felhasználni a központi költségvetésből - hangsúlyozza az Állami Számvevőszék (ÁSZ) abban az elemzésben, amire kedden hívta fel a figyelmet.

Az ÁSZ a veszélyhelyzetre hivatkozva elvégzi az önkormányzatok korrupció elleni védettségének kiértékelését

Gazdaság2020.03.31, 10:01

Az Állami Számvevőszék minden önkormányzatnál értékelni fogja a korrupciós indexet. A szervezet a lépését azzal indokolja, hogy a rendkívüli állapot kiemelt korrupciós, és szabálysértési kockázatot jelent.

Komoly költségvetési tartalék biztosítja a kormány mozgásterét a járványban

Gazdaság2020.03.24, 12:25

Masszív költségvetési tartalékok állnak a kormány rendelkezésére a veszélyhelyzet kezelésére. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) évek óta felhívja a figyelmet a költségvetési tartalékolás fontosságára, és a koronavírus-járvány kapcsán kiderült: rendkívüli jelentősége van, hogy mekkora a költségvetés rugalmassága, és milyen a kormány költségvetési mozgástere. A másik kulcsterület a GDP-arányos államadósság, amely a 80 százalék feletti értékről mintegy 65 százalékra csökken 2020-ra. Kiemelendő a devizában fennálló államadósság drasztikus mérséklése, ami szintén jelentősen csökkenti az ország kiszolgáltatottságát.

Megengedhetetlen a fedezet nélküli kötelezettségvállalás az egészségügyben

Itthon2020.01.07, 10:11

A Magyar Nemzetnek adott interjút Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. Itt az egészségügy finanszírozási problémáiról, az átláthatatlanságról, és a sorozatos visszaélésekről beszélt.

Újabb eljárás indulhat Gulyás Márton és társai ellen

Itthon2020.01.06, 14:45

Polgári peres eljárást kezdeményezett az Állami Számvevőszék azok ellen, akik megrongálták a számvevőszék székházát 2018 januárjában. Az ügyben Gulyás Márton és társai ellen emelt vádat az ügyészség.

Vádat emeltek Gulyás Márton és társai ellen

Itthon2020.01.06, 14:12

Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség tizenegy férfival szemben az Állami Számvevőszék épületének tavaly januári megrongálása miatt. A rongálók között van Gulyás Márton, Soros György egyik magyarországi kitartottja is. A műemlék megrongálása miatt a kerületi ügyészség büntetővégzés meghozatalát indítványozta.

ÁSZ-elnök: Egy év alatt 800 milliárd forinttal fehéredett a gazdaság

Itthon2019.11.27, 10:56

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint egy év alatt 800 milliárd forinttal fehéredett a gazdaság. Az elnökkel a Növekedés.hu készített interjút.

500 millió forinttal nem tud elszámolni a Momentum, házkutatást tartott a NAV

Itthon2019.10.30, 17:46

Az Állami Számvevőszék a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során megállapította, hogy a Momentum Mozgalom mintegy 500 millió forint költségvetési támogatás törvényes felhasználását nem igazolta. Ezért az ÁSZ 2019 januárjában a törvényi kötelezettségének eleget téve feljelentést tett - írja közleményében az Állami Számvevőszék, miután a NAV szerdán házkutatást tartott a Momentumnál.

A Számvevőszék elnöke szerint fokozatosan fehéredik a magyar gazdaság

Gazdaság2019.10.15, 11:58

Az Állami Számvevőszék elnöke hozzátette: az adóegyszerűsítő és az adókulcs csökkentő intézkedések kiszámítható gazdasági környezetet és megfelelő viszonyokat teremtettek, ezáltal javítva az adófizetési hajlandóságot.

Az elemzők 4,5 százalék körüli növekedést várnak idén

Gazdaság2019.10.05, 12:12

A Költségvetési Tanács (KT) munkáját segítő elemzők többsége idén 4,5 százalék körüli növekedést vár, jövőre a prognózisok alapján lassul a gazdasági bővülés üteme - ez derült ki a tanács és a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) közösen rendezett konferenciáján.

Volner János: Az Állami Számvevőszék vizsgálja ki Karácsony őszödi beszédét!

Itthon2019.10.03, 10:06

Volner János, a Jobbik volt frakcióvezetője levélben kérte Domokos Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökét, indítson vizsgálatot a Karácsony Gergely őszödi beszédében elhangzottak miatt. A független országgyűlési képviselő szerint a felvétel megismerése után joggal várható el a pénzügyi ellenőrző szervtől, hogy lépjen az ügyben.

A Miniszterelnökség ÁSZ-vizsgálatot kezdeményezett a szegedi uszoda miatt

Itthon2019.09.25, 13:01

Vizsgálatot kezdeményezett az Állami Számvevőszéknél a Miniszterelnökség Szeged önkormányzatával szemben a fedett uszoda építése kapcsán - tudta meg a Délmagyarország.

Szabálytalanságokat tárt fel az ÁSZ két kamara működésében is

Itthon2019.09.17, 13:25

Nem volt átlátható és elszámoltatható a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara gazdálkodása és közpénzfelhasználása a 2015. és 2017. közötti időszakban - közölte az ellenőrzést végző Állami Számvevővész (ÁSZ) alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.

Ellentmondásba keveredett Gyurcsány pártja a tavalyi pénzügyi beszámoló miatt

Itthon2019.09.16, 10:08

Korábban leégett irodájukban állítólag megsemmisült könyvelésükre hivatkozva támadja a DK az ÁSZ-t, mert a szervezet a törvényben rögzítettek szerint kéri számon a 2018-as pénzügyi beszámolójukat. A Gyurcsány-párt hivatkozása több sebből vérzik, hiszen a Magyar Közlönyben már közzétette tavalyi beszámolóját - írta hétfői számában a Magyar Nemzet a DK és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) friss közléseit ismertetve.

Rendet kell tenni a kórházak gazdálkodásában

Itthon2019.08.07, 13:12

Alapvető elvárás, hogy szabályosan, átláthatóan és hatékonyan működjenek a hazai kórházak, ezért rendet kell tenni a gazdálkodásukban - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

Karácsony Gergely teljesen eltűnt, vizsgálat indulhat a parkolási botrány miatt

Itthon2019.08.01, 09:29

Az Állami Számvevőszék vizsgálatot indíthat Zugló átláthatatlan pénzügyi helyzete miatt - írta a Magyar Nemzet. A kerületben már egy hónapja ingyen kéne parkolniuk a helyi lakóknak, mégsem tesz semmit a hetek óta elérhetetlen alkalmatlan polgármester, Karácsony Gergely, aki egyébként az egyik résztvevője a szánalmas ellenzéki roncsderbinek Budapesten. 

Varga: A 2020-as költségvetés az elért eredmények megvédésére összpontosít

Itthon2019.06.19, 12:53

Elkezdődött a 2020-as költségvetés általános vitája szerdán az Országgyűlésben. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint 2019-hez képest minden kiemelt terület több forrással gazdálkodhat jövőre. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint megalapozott a 2020-as költségvetés, hozzájárul a magyar gazdaság fenntartható kifehérítéséhez és a kiszámítható, stabil gazdasági folyamatokhoz, valamint megfelelő keretet biztosít a társadalompolitikai célkitűzések megvalósításához. A Költségvetési Tanács úgy látja, a pénzügyi stabilitást tükrözi a 2020-as költségvetési törvényjavaslat. 

Karácsonyék még az adóval sem tudtak normálisan elszámolni a botrányos parkolóbiznisz után

Itthon2019.06.05, 10:36

Tavaly év végén hónapokon át vizsgálódott a NAV a Karácsony Gergely vezette zuglói önkormányzatnál. Kiderült, hogy a 2017-es teljes évre és a 2018-as év első félévére vonatkozó adóbevallásukkal is komoly gondok vannak, ugyanis több százmillió forint értékű adóköteles bevétel hibádzott a bevallásban, az egyik ilyen éppen a botrányokat kiváltó parkolási üzletág – írta meg a Pesti Srácok.

További lépéseket tesz a kórházak fenntartható működéséért az Emmi

Itthon2019.04.03, 20:50

További lépéseket tesz a kórházak szabályszerű, fenntartható működésének megteremtéséért az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Sorozatosan szegi meg a törvényeket a Gyurcsány-párt, mégis az államot támadják

Itthon2019.04.02, 15:24

Mind a közpénzek felhasználására, mind a pártok gazdálkodásra vonatkozó törvényi előírásokat sorozatosan megsértette a Demokratikus Koalíció az elmúlt években, mégis egy újabb bírság miatt az állami szerveket támadja a Gyurcsány-párt.

Továbbra is szabotálja a vizsgálatot a Párbeszéd és a Momentum

Itthon2019.02.08, 11:26

Az Állami Számvevőszék azonnal visszavonja a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt költségvetési támogatásának felfüggesztését, amennyiben megfelelő módon igazolják a gazdálkodásuk törvényes kereteit. Alapvető állampolgári érdek, hogy a pártok elszámoltathatóan és átláthatóan gazdálkodjanak az adófizetőktől, illetve a támogatóiktól származó pénzekkel. A két párt az elmúlt három hétben nem küldte meg az ÁSZ részére az ezt igazoló dokumentumokat.

Gyurcsány Ferenc megint hazudott, az MNB és az ÁSZ is cáfol

Itthon2019.02.06, 16:22

Gyurcsány Ferenc ismét hazugsággal kürtölte tele Facebook-oldalát, azonban a Magyar Nemzeti Bank (MNB), és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pillanatok alatt helyrerakta a vádaskodó, bukott miniszterelnököt.

Pánik, lemondás és belháború a Momentumban a lebukás után

Itthon2019.02.02, 20:40

Boszorkányüldözés zajlik a Momentumnak nevezett viccpártban, miután a Figyelő a hozzájuk került dokumentumok alapján megírta: az állami támogatásokat nem a pártérdekekre, hanem a családtagok és barátok cégeire költötték. A megrendelések több tízmillió forintról szólnak, és a számlák sem érkeztek be a megfelelő módon az Állami Számvevőszékhez.

Siránkozik és megszűnéssel fenyegetőzik a Jobbik az ÁSZ-büntetés miatt

Itthon2019.02.01, 16:52

Sneider Tamás, a Jobbik náci botrányokba keveredett elnöke az Állami Számvevőszék (ÁSZ) épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a párt rendkívüli kongresszust fog tartani két-négy héten belül a számvevőszék büntetése miatt, ahol a Jobbik megszűnésének lehetőségét is felvetik. Az Állami Számvevőszéket támadják, miközben cáfolni nem tudták a szervezet megállapításait.

A Jobbik több tízmillió forintot költött két darab közvélemény-kutatásra

Itthon2019.01.23, 11:47

Az Országgyűlés honlapján elérhető nyilvános szerződésekből az látszik, hogy tavaly év végén több mint 57 millió forintos megbízást kapott az Iránytű Intézet a Jobbik frakciójától – szúrta ki a Magyar Idők. A hír kapcsán felmerül a kérdés: honnan van a folyamatosan anyagi problémákra hivatkozó pártnak több tízmillió forintja két darab közvélemény-kutatásra? Újabb kérdőjel Sneider Tamás náci botránya után.

Óriási káosz: 104 millió forinttal nem tud elszámolni a Momentum

Itthon2019.01.18, 08:45

A 888.hu nagyító alá vette a párt honlapján található, az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) megküldött részletes kimutatásokat. "Még laikus szemmel is elég nagy káoszt találtunk" - írják az elszámolásra, amely miatt szerdán a gazdasági ellenőrző szerv kezdeményezte az állami támogatás folyósításának felfüggesztését. A portál által megkérdezett szakértő 104 millió forint lyukat talált. 

A Momentum nem szabályszerűen használta fel a kampánypénzt

Itthon2019.01.16, 20:26

Fekete-Győr Andrásék nem használták fel szabályszerűen, átláthatóan és elszámoltathatóan a kampánypénzeket. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) most lépett az ügyben, és közleményében kezdeményezte a párt állami támogatásának felfüggesztését. A gazdasági ellenőrző szerv egy teljesen közérthető, színes videót is készített az ügy kapcsán. Ismert, a párt több mint félmilliárd forint közpénzt kapott a választási kampányra.

Vádaskodik és titkolódzik a Momentum

Itthon2019.01.07, 09:29

Visszautasította az Állami Számvevőszék a Momentum Mozgalom elnökének vádjait, miszerint jogalap nélkül, nyomásgyakorlás céljával függesztették fel az állami támogatásukat. A számvevőszék azt is hangsúlyozta, hogy a törvényi előírás alapján végzett ellenőrzése nincs összefüggésben a májusi európai parlamenti választással.

Ezer közpénzfelhasználó szervezetet érintettek az ÁSZ ellenőrzései

Gazdaság2018.12.27, 10:31

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) évértékelő jelentést adott ki arról, a szervezet hogyan járult hozzá a közpénzügyek fejlesztéséhez.

Domokos László: A kórházak egy része többet költ, mint amennyire jogosult lenne

Itthon2018.12.21, 08:01

A kórházak egy része többet költ, mint amennyi pénz kifizetésére jogosult lenne, egyes intézményekben pedig egyszerűen törvénytelenül könyvelnek, mégpedig notórius módon – mondta el Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Időkben megjelent interjújában.

Előző
Következő