Állami Számvevőszék

címke rss

Pozitív is, negatív is az EU-egyenleg

Archívum2005.09.02, 08:14

A költségvetés pénzforgalmi szemléletű adatai szerint tavaly Magyarország nettó pénzügyi egyenlege mínusz 27 milliárd forint volt - állapította meg az Állami Számvevőszék. A Pénzügyminisztérium korábban az uniós módszertan szerint számolva 76,5 milliárdos többletről számolt be. Csaba László közgazdász szerint mind a két szám hiteles lehet - írja a Világgazdaság.

Az ÁPV Rt. jogszabályszerűen, de kifogásolható módon járt el

Gazdaság2005.09.01, 15:24

Az ÁPV Rt. a törvényekben és szabályzataiban megfogalmazottak alapján végezte tevékenységét, néhány esetben azonban - így a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációjánál vagy a Bábolna Rt. kezelésében - kifogásolható módon járt el - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke.

Milliárdokat bukik az állam a drága csatornázással

Itthon2005.08.30, 11:58

Sokmilliárdos pazarlásra derített fényt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az önkormányzati közműberuházások átvizsgálásakor. A jelenlegi finanszírozási rendszerben a fővállalkozók, szakértők, pénzintézetek és alapítványok járnak igen jól az állam rovására. Az ÁSZ ezért jelentésében a magántőke bevonását javasolja a beruházásokba, valamint kilenc polgármester és nyolc jegyző felelősségét is megállapítja. Az ügyben a rendőrség már hónapok óta nyomoz.

Névtelen tanulmányokra költött milliókat a médiahatóság

Itthon2005.08.26, 16:17

Törvénysértően működik az Állami Számvevőszék jelentése szerint az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT). A szabálytalanságok egyik oka, hogy a médiatörvény elavult, nem lehet betartani minden rendelkezését. A szűkös források ellenére az ORTT Műsorszolgáltatási Alapjánál sokszor meggondolatlanul költekeztek: minden negyedik ember vezető beosztásban dolgozott, indokolatlanul sokan kaphattak saját használatra autót. A szakértői megbízásokkal sem spóroltak.

Nyom nélkül költöttek el százmilliókat családpolitikára

Itthon2005.08.25, 08:59

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a családpolitikai célú programokra költött állami források felhasználását több szabálytalanság jellemezte az elmúlt öt évben és pazarlásokra is fény derült. Sok százmillió forint felhasználásával kapcsolatban semmilyen információhoz nem jutott az (ÁSZ). Egyes pályázatokat pedig többek között olyan emberek bíráltak el, akiknek cége vagy szervezete indult a támogatásokért.

Nem tudjuk teljesíteni a NATO-feladatokat

Itthon2005.08.17, 14:10

Jelentősen csökkent a honvédség létszáma, de ennek ellenére a kisebb állomány bértömege jóval nagyobb - hozott példát a számvevőszéki jelentés arra, hogy nincs megfelelő, végleges koncepció a haderőreformot illetően. Ez akár a NATO-kötelezettségvállalásainkat is veszélyeztetheti az Állami Számvevőszék szerint. A honvédelmi tárca nem vitatja a jelentés megállapításait.

Súlyosan elmarasztalták az informatikai tárcát

Techbázis2005.07.28, 08:44

Elmarasztalta az Állami Számvevőszék az informatikai tárcát. A minisztérium három éves gazdálkodását vizsgáló ÁSZ számos szabélytalanságot és pontatlanságot tárt fel - adta hírül több napilap.

ÁSZ: Indokolatlan volt az áfavisszatartás

Archívum2005.07.05, 08:27

Nem igazolódott az a feltételezés, hogy a tavalyi áfabevételek jelentős elmaradását az unióban kereskedők adóelkerülése okozta - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az intézkedés hatmilliárd forint indokolatlan költségvetési kiadást eredményezett - írja a Népszabadság.

Félmilliárd ment el feleslegesen kormányszakértőkre

Itthon2005.06.30, 16:02

Az Állami Számvevőszék vizsgálatából kiderült: nem hasznosultak azok a szakértői anyagok, amelyeket az Egészségügyi Minisztérium kért az átfogó egészségügyi reform előkészítéséhez. A szakértőknek összesen 520 millió forintot fizettek ki, feleslegesen. Az ÁSZ azt sem tartja jónak, hogy az egészségügyi tárcát az elmúlt másfél évtizedben ötször szervezték át. A túl gyakori szervezeti módosulások és az egyértelmű koncepció hiánya sem segítették az eredményességet.

ÁSZ: Átláthatóbb államháztartás kell

Gazdaság2005.05.18, 13:02

Az államháztartás működésének átláthatóságát, a nemzetgazdasági tervezés erősítését, az önkormányzati rendszer megújítását szorgalmazta az Állami Számvevőszék elnöke szerdán az Országgyűlésben, az ÁSZ tavalyi tevékenységéről szóló jelentés és határozati javaslat vitájában.

A hanyag kormányok miatt visz el mindent az ár

Itthon2005.05.13, 12:26

Sem a gátak karbantartására, sem az állapotfelmérésre nem költenek elég pénzt a kormányok, ami egyértelmű árvízi biztonsági kockázatot jelent - írja a Népszabadság az Állami Számvevőszék jelentésére hivatkozva. A gátak karbantartására évi 14 helyett csak 3 milliárd jut, tavaly pedig az árvízi védművek működtetésére a szükséges 3-3,5 milliárd helyett csak 500 milliót fordítottak.

Szaporodnak a fura kispártok

Itthon2005.05.10, 13:06

Összesen 197 párt működik jelenleg az országban. Egy részük azonban csak papíron létezik, hiába próbált kapcsolatba lépni az [origo] és korábban az Állami Számvevőszék is több szervezettel, nem lehet azokat elérni a megadott címen. A nyilvántartásból kiderült: létezik még a Hazafias Népfront vagy a kommunista párt, és van Magyar Királyság Párt is. Többen furcsa nevet válaszottak: ilyen szervezet például az Emberek Jobblétét Teremtők Újszövetség Pártja, a Földlakók Élet Igazság Béke Szabadság Pártja vagy a Magyar Nemzeti Kisemberek Pártja.

Jogsértő ingatlaneladások a VI. kerületben

Itthon2005.04.29, 16:39

Csalás és okirathamisítás gyanújával feljelentést tesz a VI. kerületi Fidesz két ingatlan eladása miatt. Az ellenzék szerint a két, bűncselekmény gyanúját is felvető eset mellett rengeteg értékes házat áron alul adott el a kerület vezetése. Néhány esetben az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy  jogsértő döntéseket hozott a kerület. Az MSZP-s alpolgármester szerint a számvevők által is vitatott rendeletet módosítják. Ha pedig a kerületet megtévesztették, az szerinte a szakértők felelőssége, nem a politikusoké.

ÁSZ: Javítani kell az államháztartás átláthatóságát

Gazdaság2005.04.20, 12:57

Nem javult Magyarországon az államháztartás átláthatósága, holott az átláthatóan működő költségvetés, államháztartás az ellenőrizhetőség alapja - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Az elnök szerint megkerülhetetlen az államháztartás nagy ellátórendszereinek átfogó és összehangolt korszerűsítése.

Hiányzik az állami vagyon egységes szabályozása

Archívum2005.04.15, 12:26

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint hiányzik az állami vagyon egységes szabályozása. Most először mérték föl a teljes kincstári vagyont amelynek értéke 3600- 3700 milliárd forint.

Feljelentette az ÁSZ a vámosokat

Itthon2005.04.15, 14:28

Az Állami Számvevőszék legfrissebb jelentésében több pontban is elmarasztalta a vám-és pénzügyőrséget (VP). Többek között bírálta a szervezetet azért, mert a létszámleépítésnél a tapasztaltakat küldték el, illetve számos kifogást fogalmaztak meg az ellenőrök a VP ingatlangazdálkodásával kapcsolatban. Egy győri épület megvásárlása kapcsán az ÁSZ feljelentést is tett, mert a szervezet a közbeszerzési eljárást megkerülve újíttatta fel az ingatlant. A szervezet szóvivője közölte: a jelentés közzététele után belső vizsgálatot rendeltek el és intézkedési terv készül a hibák kiküszöbölésére.

Hiányzik a rendszerváltás utáni állami vagyon harmada

Gazdaság2005.04.06, 13:53

Az állam rendszerváltáskor meglévő vagyonából 10 százalék, mintegy 760 milliárd forintnyi vagyon van még állami kézben - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. A szakértő szerint az 1990. évi induló vagyonból hiányzik mintegy 30 százalék.

Életveszélyes és kegyeletsértő temetők

Itthon2005.03.29, 13:35

Budapesten egy hagyományos temetés köztemetői ára tizenkétszer akkora mint más településeken - derül ki az Állami Számvevőszék vizsgálatából. Az ÁSZ szerint az ilyen arányú díjkülönbség nem indokolható, mert a temetők szolgáltatási színvonalában nem találtak értékelhető eltérést. A jelentésből az is kiderül, hogy sok temetőben életveszélyesek és kegyeletsértőek a körülmények.

Megbukott az irányított betegellátás

Itthon2005.03.03, 15:58

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön nyilvánosságra hozott vizsgálata szerint jelenlegi formájában nem folytatható az 1999-ben elindított irányított betegellátási modell. A kísérlet elindítása előtt ugyanis nem fogalmazták meg a szakmai célokat sem. Az ÁSZ szerint problémás az is, hogy az egészségügyi rendszer reformját a modell kiterjesztésével próbálták megvalósítani. Az irányított betegellátás jövőjéről az Országgyűlés dönt.

Egyre kevesebb pénz jut egyetemi fejlesztésekre

Itthon2005.02.23, 15:26

Egyre kevesebb pénzt kapnak az utóbbi években az egyetemek feladatfinanszírozásra, amiből informatikai fejlesztéseket végezhetnének vagy könyveket vehetnének: hallgatónként mindössze évi 3700- 6100 forintot tett ki ez az összeg. Ráadásul az Állami Számvevőszék jelentése szerint a feladatfinanszírozás jelenlegi rendszere nehezen áttekinthető, így nehéz ellenőrizni, hogy pontosan mire költötték az állami pénzeket.

ÁSZ: Kevéssé tekintélyes az APEH elnökjelöltje

Gazdaság2005.02.18, 13:46

Az Állami Számvevőszék bizonyos fenntartásokat fogalmazott meg adóhivatal új elnökének személyével kapcsolatban, melyek főként Szikora János makrogazdasági ismereteivel, illetve szakmai tekintélyével kapcsolatosak - közölte Pichler Ferenc, Draskovics Tibor kabinetfőnöke. Szikora Jánost kedden hallgatja meg az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága.

Kifogások az új APEH-elnökkel szemben

Gazdaság2005.02.18, 12:29

Nem látja biztosítottnak az Állami Számvevőszék, hogy Szikora János, az APEH Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatója megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket a pénzügyminiszter az adóhivatal elnökével szemben támaszt - értesült a Népszabadság.

Dilettáns módon döntöttek milliárdos EU-támogatásokról

Itthon2005.01.24, 16:26

Több évet csúsztak környezetvédelmi beruházások, mert rosszul szabályozták az uniós támogatások felhasználásának rendjét - derült ki az Állami Számvevőszék most nyilvánosságra hozott jelentéséből, amely az Európai Unió ISPA-támogatásából megvalósított környezetvédelmi beruházásokat ellenőrizte. A vizsgálat szerint a csúszás oka, hogy csak késve születtek meg a pénzek felhasználásához szükséges jogszabályok, ráadásul felkészületlen, tapasztalatlan hivatalnokoknak kellett dönteniük milliárdos beruházásokról.

Szabálytalanul költik a határon túliak pénzét

Itthon2005.01.20, 13:51

Az Állami Számvevőszék jelentése szerint a határon túli magyar kisebbségek támogatására létrehozott, állami pénzből működő Illyés Közalapítvány által 2000 és 2003 között kifizetett 5,8 milliárd forint támogatás 46 százaléka kifogásolható volt. Többek között nem megfelelően írták ki a pályázatokat, de a Duna TV például úgy kapott jelentős támogatást, hogy az alapítvány kuratóriumában két Duna TV-s tag is ült. Példátlan módon államigazgatási szervnek is adtak támogatást államigazgatási feladatok ellátására.

ÁSZ-vizsgálat az áfavisszatartások ügyében

Gazdaság2005.01.20, 12:28

Az Állami Számvevőszék is vizsgálja, hogy az APEH jogszerűen tartja-e vissza hónapok óta az uniós adószámú vállalkozások által visszaigényelt forgalmi adót - értesült a Népszabadság.

Megszüntetné az irányított betegellátást az ÁSZ

Itthon2004.12.16, 07:04

Az Állami Számvevőszék szerint szabályozatlan, szakmailag és pénzügyileg pedig megalapozatlan az irányított betegellátási modellkísérlet - írja a Népszabadság. A lap szerint az ÁSZ azt javasolja a kormánynak, hogy fejezze be a kísérletet.

Lazán bántak a közpénzekkel Szombathelyen

Itthon2004.12.07, 16:30

Az Állami Számvevőszék jelentése szerint a szombathelyi önkormányzat több esetben is törvénysértő módon kikerülte a közbeszerzési eljárásokat. Előfordult az is, hogy a város lemondott a neki járó közel 100 milliós kötbérről. A vizsgálat szerint nem ellenőrizték megfelelően, hogy az önkormányzati támogatásokat mire költik, ráadásul ha kiderült valamilyen szabálytalanság, akkor sem lépett fel ez ellen a hivatal.

Szabálytalanul rendelkezik 100 milliók felett a HM

Itthon2004.11.11, 10:11

Az Állami Számvevőszék héten nyilvánosságra hozott jelentésében a Honvédelmi Minisztérium eszközbeszerzéseit vizsgálta. A dokumentum szerint az áttekintett 50 eljárásnak alig harmada volt olyan, amely minden vonatkozásban szabályszerű körülmények között zajlott. A MiG-29-es harci repülőgépek javíttatásával kapcsolatban kiderült: a vadászgépek alkatrészeinek felújítására szerződés nélkül fizettek ki 198 millió forintot. Sok esetben pedig csak egyetlen helyről kértek árajánlatot sokmilliós munkák elvégzésére.

Kockázatosnak ítéli a kormány gazdaságpolitikáját az ÁSZ

Gazdaság2004.10.22, 17:13

Az Állami Számvevőszék szerint a 2005-re várt 4 százalék körüli GDP-növekedés nagyságrendileg reális, teljesülése azonban bizonyos kockázatot hordoz magában. A jövő évi büdzséről készített ÁSZ-jelentés szerint a 4,6 százalékos deficitcél betarthatósága is kockázatos, emellett kérdéses a vám- és adóbevételi előirányzatok megalapozottsága is.

Korrupciót sejt a Fidesz a HM-beszerzések mögött

Itthon2004.09.23, 17:55

Simicskó István fideszes politikus az Állami Számvevőszék korábbi jelentéseire hivatkozva azt állította: a honvédelmi tárca beszerzéseinek kétharmada szabálytalan vagy törvénytelen. Példaként említette például az iraki misszió felszerelését, ahol már a pályázat eredményhirdetése előtt megkapták a katonák a felszerelést. A tárca szóvivője szerint a beszerzések egy része még az Orbán-kormány alatt történt.

ÁSZ-kritika a költségvetés végrehajtásáról

Gazdaság2004.09.01, 12:10

Az Állami Számvevőszék szerint a költségvetés végrehajtásának ellenőrzése során történtek kedvező változások, azonban számos területen nincs érdemi fejlődés. A számvevőszék továbbra is kifogásolja a költségvetési tervezés hiányosságait, a gazdálkodás belső fegyelmezetlenségét, a beszámolók megbízhatóságát, valamint felhívja a figyelmet a nagy ellátórendszerek állandósuló problémájára és a reformok hiányára.

ÁSZ: Nem hasznosulnak kellően a kutatásra szánt pénzek

Itthon2004.08.05, 15:37

Nem hasznosulnak kellő mértékben a kutatás-fejlesztésra költött állami támogatások - állapította meg az Állami Számvevőszék. Ezért jogszabályi változtatásokra is szükség van a K+F eredmények jobb hasznosulása érdekében a számvevőszék szerint.

Az ÁSZ három feljelentést tett önkormányzatok ellen

Itthon2004.07.21, 17:38

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a szabályozási hiányosságok is hozzájárultak ahhoz, hogy nem javult az önkormányzatoknál a belső ellenőrzés színvonala. Tavaly a gazdálkodási fegyelem sorozatos megsértése miatt kilenc önkormányzatnál összesen 24 személy felelősségét vetették fel. Bűncselekmény alapos gyanúja miatt három esetben tettek feljelentést.  

Elfolyik az egyetemek pénze a hibás támogatások miatt

Itthon2004.07.16, 12:07

Egyre kevésbé hatékony a felsőoktatási intézmények finanszírozása, ami az egyetemeket nem teszi érdekelté a képzési költségeik csökkentésében - állapította meg az Állami Számvevőszék, amikor megvizsgálta a felsőoktatás normatív finanszírozási rendszer működését a 2001-2003 közötti időszakban. Az intézmények a bevételeiket a hallgatói létszám megtöbbszörözésével akarták növelni, azonban a tantermek és egyéb infrastrukturális létesítményeket fejlesztés és bővítése elmaradt.

Nem kellenek a drogos és a cigány gyerekek

Itthon2004.07.01, 13:47

Bármennyire célja is a családban való elhelyezés a hét éve életbe lépett gyerekvédelmi törvénynek, az állami segítségre szoruló problémás kamaszok és a "más bőrszínűek" általában intézetbe, nem pedig családokhoz kerülnek. A napokban megjelent ÁSZ-jelentés szerint a gyerekvédelmi rendszerben nincs elég pénz, szakember, és kevés a megfelelő nevelőszülő is. Az illetékes minisztérium szerint az ÁSZ megállapításai jogosak, változtatási javaslataik közül néhányat 1-2 éven belül megvalósítanak.  

Gyerekvédelem: kevés a pénz és a nevelőszülő

Itthon2004.06.29, 07:38

Pénzhiány miatt lassan halad a gyermekvédelmi törvényben előírt alapellátások létrehozása és a szakellátást végző intézmények kialakítása - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Nemcsak a pénzből van hiány, kevés az alkalmas nevelőszülő is - írja a Népszabadság.

ÁSZ: Szabálytalanságok az EU-népszavazással kapcsolatban

Itthon2004.05.27, 14:08

Több szabálytalanságot tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az európai uniós csatlakozásról szóló népszavazás során felhasznált pénzek elszámolásának ellenőrzésekor. Például két esetben nem folytattak le közbeszerzési eljárást. Az ÁSZ kifogásolta azt is, hogy több önkormányzat a saját kiadásai között számolta el a népszavazás költségeit, így nem lehet nyomon követni a népszavazásra fordított teljes összeg felhasználását.

Nő a számvevőszék függetlensége

Gazdaság2004.05.25, 14:30

Az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló törvény módosítása növeli az ÁSZ függetlenségét azzal, hogy a szervezet maga határozhatja meg költségvetését, és létszámgazdálkodása sem korlátozott - mondta Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Szakértővel vizsgálják a kőbányai vagyoncéget

Itthon2004.05.20, 16:50

Könyvvizsgálóval vizsgáltatja meg a kőbányai önkormányzat azt a közvetetten saját tulajdonában álló céget, amely az Állami Számvevőszék szerint közel félmilliárd forintos veszteséget okozott a kerületnek. A külső szakértőt még ki sem választották, Kőbánya vezetése ugyanakkor már most vitatja a számvevőszék összes megállapítását. A helyi ellenzék büntetőfeljelentést is akart tenni az ügyben, az MSZP-s és SZDSZ-es többség azonban ezt leszavazta.

Fütyülnek az informatikai katasztrófákra az önkormányzatok

Itthon2004.05.17, 13:58

Az önkormányzatok nagy része nem készít tervet az informatikai katasztrófahelyzetekre - derül ki az Állami Számvevőszék jelentéseiből. A számvevőszék szakembere szerint a hivatalvezetőknek sokszor eszükbe sem jut, hogy szükség lenne ilyen tervre, pedig ha kár éri az informatikai rendszert, akkor adatok veszhetnek el, illetve megbénulhat az önkormányzatok munkája.

A kőbányai vagyoncég szerint megtévesztő az ÁSZ-jelentés

Itthon2004.05.14, 15:07

Megtévesztőnek és megalapozatlannak tartja a számvevőszéki jelentés egyes elemeit a X. kerületi önkormányzat vagyonának kezelésével megbízott KŐBETA Rt.. Az Állami Számvevőszék azt állította, hogy a cég tevékenységével közel félmilliárdos veszteség érte a kőbányai önkormányzatot, a KŐBETA szerint azonban a rábízott részvényekből a maximumot hozta ki.

Félmilliárdot bukott Kőbánya

Itthon2004.05.11, 14:05

Közel félmilliárd forintos veszteség érte a kőbányai önkormányzatot, miután vagyonkezelési szerződést  kötött egy közvetetten saját tulajdonában álló céggel - áll az Állami Számvevőszék jelentésében. A számvevőszék szerint a X. kerületi önkormányzat a piaci átlagnál nagyobb díjat fizetett a KŐBETA Rt.-nek, ahol a a fizetések és tiszteletdíjak a gyenge üzleti eredmények ellenére is folyamatosan nőttek. A cég vezető testületeiben főként helyi MSZP-s és SZDSZ-es politikusok foglaltak helyet, köztük a mostani polgármester, aki szerint a KŐBETA jó munkát végzett.

ÁSZ: Szükséges az államháztartás korszerűsítése

Gazdaság2004.03.24, 12:56

A rövid távú kiadáscsökkentő intézkedések helyett a közszféra, az államháztartás korszerűsítésére lenne szükség, ehhez ugyanakkor szigorúbb költségvetési szabályozás kell - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerdán a parlamentben, a testület 2003. évi tevékenységéről tartott beszámolójában.

ÁSZ: Szabálytalanul vett értékpapírt a II. kerületi polgármester

Itthon2004.03.16, 15:01

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint szabálytalanul járt el a II. kerület polgármestere, amikor tavaly államilag nem garantált befektetési jegyekbe fektette az önkormányzat 710 millió forintját. Horváth Csaba MSZP-s polgármester ezt vitatja, szerinte ugyanis semmilyen kockázattal nem járt a befektetés, sőt, anélkül 600 ezer forintos veszteség érte volna az önkormányzatot.

Összeférhetetlenséget talált az ÁSZ a zsidó közalapítványnál

Itthon2004.02.23, 13:39

Az Állami Számvevőszék szerint összeférhetetlen, hogy a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány olyan szervezeteknek adott rendszeresen támogatást, amelyek vezetői a közalapítvány kuratóriumában is helyet foglalnak. A MAZSÖK részéről úgy vélik, szó sincs összeférhetetlenségről. Az ÁSZ a kormánynak is javaslatot tett a holokauszt idején megölt magyar zsidók hagyatékával kapcsolatos, máig alkotmányellenes helyzet rendezésére.

A Fidesz vizsgálatot kezdeményez az M5-ös ügyében

Itthon2004.02.18, 22:51

A Fidesz-frakció csütörtökön országgyűlési határozati javaslatot terjeszt be a parlamentnek, amelyben felkérik az Állami Számvevőszéket, folytasson vizsgálatot az M5-ös autópálya kisebbségi kivásárlásával kapcsolatban.

Az ÁSZ szerint elsikkadnak a javaslatai

Gazdaság2004.02.17, 13:12

Az Állami Számvevőszék kormánynak tett javaslatai gyakran elsikkadnak, ezért a számvevőszék olyan megoldást sürget, amellyel a javaslatok sorsát végig lehet kísérni - mondta Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke a számvevőszék keddi munkaértekezletén.

Pazarlásról és csibészségről híres közalapítványok

Itthon2004.02.04, 17:56

Bár az Állami Számvevőszék szerint a közalapítványok sok esetben drágán és politikai zavarok közt működnek, az elmúlt tíz évben mégis sorra hozták őket létre az egymást követő kormányok. Az Állami Számvevőszék munkatársa az [origo]-nak elmondta: a - külföldön gyakorlatilag ismeretlen - közalapítványi formában végzett feladatokat olcsóbban is el lehetne látni. Több közalapítványnál ráadásul indokolatlan pazarlást is feltártak a számvevőszéki ellenőrzések: akadt olyan, ahol a súlyos ingatlanügyek mellett már-már bűnügyi komédiába illő esetek is történtek.

Költekező közalapítványokon is spórolhatna az állam

Itthon2004.01.30, 09:00

A kormány által meghirdetett takarékossági program várhatóan kiterjed a közalapítványokra, amelyeket az Állami Számvevőszék már korábban is bírált. A Magyar Mozgókép Közalapítványt például egy tavalyi jelentés azért bírálta, mert a saját és a bérelt autók mellé még taxisokat is szerződtettek, az Új Kézfogás Közalapítványt pedig azért, mert az átlagosnál drágábban béreltek belvárosi irodát. Az ÁSZ most azt javasolja a kormánynak, hogy fogja vissza a közalapítványoknál folyó költekezést, többet pedig szüntessen is meg.

ÁSZ: Új alapokra kell helyezni a költségvetés tervezését

Gazdaság2004.01.30, 09:55

Medgyessy Péter miniszterelnök kérésére az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egy jelentést készített, amelyben a kormány 155 milliárdos megtakarítási programjára tesz javaslatokat. Tanulmányában az ÁSZ egyebek mellett bírálta a 2004-es költségvetés megalapozottságát, továbbá számos javaslatot tett az állami tulajdonban lévő cégek számának csökkentésére, hatékonyabb tulajdonosi fellépést és az egészségügy, illetve az oktatási rendszer reformjának véghezvitelét sürgette.