Állami Számvevőszék

címke rss

Továbbra is szabotálja a vizsgálatot a Párbeszéd és a Momentum

Itthon2019.02.08, 11:26

Az Állami Számvevőszék azonnal visszavonja a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt költségvetési támogatásának felfüggesztését, amennyiben megfelelő módon igazolják a gazdálkodásuk törvényes kereteit. Alapvető állampolgári érdek, hogy a pártok elszámoltathatóan és átláthatóan gazdálkodjanak az adófizetőktől, illetve a támogatóiktól származó pénzekkel. A két párt az elmúlt három hétben nem küldte meg az ÁSZ részére az ezt igazoló dokumentumokat.

Gyurcsány Ferenc megint hazudott, az MNB és az ÁSZ is cáfol

Itthon2019.02.06, 16:22

Gyurcsány Ferenc ismét hazugsággal kürtölte tele Facebook-oldalát, azonban a Magyar Nemzeti Bank (MNB), és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pillanatok alatt helyrerakta a vádaskodó, bukott miniszterelnököt.

Pánik, lemondás és belháború a Momentumban a lebukás után

Itthon2019.02.02, 20:40

Boszorkányüldözés zajlik a Momentumnak nevezett viccpártban, miután a Figyelő a hozzájuk került dokumentumok alapján megírta: az állami támogatásokat nem a pártérdekekre, hanem a családtagok és barátok cégeire költötték. A megrendelések több tízmillió forintról szólnak, és a számlák sem érkeztek be a megfelelő módon az Állami Számvevőszékhez.

Siránkozik és megszűnéssel fenyegetőzik a Jobbik az ÁSZ-büntetés miatt

Itthon2019.02.01, 16:52

Sneider Tamás, a Jobbik náci botrányokba keveredett elnöke az Állami Számvevőszék (ÁSZ) épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a párt rendkívüli kongresszust fog tartani két-négy héten belül a számvevőszék büntetése miatt, ahol a Jobbik megszűnésének lehetőségét is felvetik. Az Állami Számvevőszéket támadják, miközben cáfolni nem tudták a szervezet megállapításait.

A Jobbik több tízmillió forintot költött két darab közvélemény-kutatásra

Itthon2019.01.23, 11:47

Az Országgyűlés honlapján elérhető nyilvános szerződésekből az látszik, hogy tavaly év végén több mint 57 millió forintos megbízást kapott az Iránytű Intézet a Jobbik frakciójától – szúrta ki a Magyar Idők. A hír kapcsán felmerül a kérdés: honnan van a folyamatosan anyagi problémákra hivatkozó pártnak több tízmillió forintja két darab közvélemény-kutatásra? Újabb kérdőjel Sneider Tamás náci botránya után.

Óriási káosz: 104 millió forinttal nem tud elszámolni a Momentum

Itthon2019.01.18, 08:45

A 888.hu nagyító alá vette a párt honlapján található, az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) megküldött részletes kimutatásokat. "Még laikus szemmel is elég nagy káoszt találtunk" - írják az elszámolásra, amely miatt szerdán a gazdasági ellenőrző szerv kezdeményezte az állami támogatás folyósításának felfüggesztését. A portál által megkérdezett szakértő 104 millió forint lyukat talált. 

A Momentum nem szabályszerűen használta fel a kampánypénzt

Itthon2019.01.16, 20:26

Fekete-Győr Andrásék nem használták fel szabályszerűen, átláthatóan és elszámoltathatóan a kampánypénzeket. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) most lépett az ügyben, és közleményében kezdeményezte a párt állami támogatásának felfüggesztését. A gazdasági ellenőrző szerv egy teljesen közérthető, színes videót is készített az ügy kapcsán. Ismert, a párt több mint félmilliárd forint közpénzt kapott a választási kampányra.

Vádaskodik és titkolódzik a Momentum

Itthon2019.01.07, 09:29

Visszautasította az Állami Számvevőszék a Momentum Mozgalom elnökének vádjait, miszerint jogalap nélkül, nyomásgyakorlás céljával függesztették fel az állami támogatásukat. A számvevőszék azt is hangsúlyozta, hogy a törvényi előírás alapján végzett ellenőrzése nincs összefüggésben a májusi európai parlamenti választással.

Ezer közpénzfelhasználó szervezetet érintettek az ÁSZ ellenőrzései

Gazdaság2018.12.27, 10:31

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) évértékelő jelentést adott ki arról, a szervezet hogyan járult hozzá a közpénzügyek fejlesztéséhez.

Domokos László: A kórházak egy része többet költ, mint amennyire jogosult lenne

Itthon2018.12.21, 08:01

A kórházak egy része többet költ, mint amennyi pénz kifizetésére jogosult lenne, egyes intézményekben pedig egyszerűen törvénytelenül könyvelnek, mégpedig notórius módon – mondta el Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Időkben megjelent interjújában.

A sürgősségi betegellátás ellenőrzésébe fogott az ÁSZ

Itthon2018.11.23, 08:13

A szaktárcánál, a mentőszolgálatnál és az egészségbiztosítási alapkezelőnél indított ellenőrzést a sürgősségi betegellátás kapcsán az Állami Számvevőszék – írja a Magyar Idők.

Mégsem adtak át minden dokumentumot Gyurcsányék az Állami Számvevőszéknek

Itthon2018.11.20, 17:11

Hétfőn a Demokratikus Koalíció (DK) azt állította, hogy azokat az iratokat, amiket kértek tőlük az Állami Számvevőszék (ÁSZ) munkatársai, már átadták. Egy nap sem telt el, és a pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerv közleményt adott ki, amelyben árnyalta a DK szavait. A választási kampány dokumentációját valóban megkapták, de jövőre következik az elmúlt két év ellenőrzése. A DK-nak pedig kötelessége az iratokat biztonságos helyen megőrizni. Egyúttal arra figyelmeztették őket, hogy a közpénzekkel mindenkinek el kell számolnia. Gyurcsány Ferencék kakaskodásba kezdtek.

Felfüggeszthetik a Párbeszéd és a Momentum állami támogatását

Itthon2018.10.04, 17:51

A Párbeszéd és a Momentum Mozgalom nem biztosította az ellenőrzés lefolytatását, a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére sem volt elérhető, ezért az Állami Számvevőszék kezdeményezte a Magyar Államkincstárnál a költségvetési támogatásuk folyósításának felfüggesztését. 

ÁSZ: Súlyos szabálytalanságok öt kórházban

Gazdaság2018.09.13, 14:19

Az Állami Számvevőszéknél közölték, hogy súlyos szabálytalanságokat tártak fel öt egészségügyi intézménynél. 

ÁSZ: szabályszerűen működött az MNB 2016-ban

Gazdaság2018.07.11, 11:15

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azt közölte: a vizsgálat szerint, Magyar Nemzeti Bank (MNB) irányítási, beszámolási és ellenőrzési rendszere szabályozottan működött 2016-ban, ahogy a jegybank gazdálkodása is.

Még a Jobbiknak sem világos, hová tűnt a párt pénze

Itthon2018.07.11, 09:39

Ismét magyarázkodásra kényszerülhet a Jobbik, miután az eredetileg az Állami Számvevőszék által kiszabott büntetésre összekalapozott, majd a párt vezetőinek állítása szerint kampányra fordított százmillió forintos adománynak nincs nyoma a Sneider Tamás elnök által aláírt kampánybeszámolóban - írta a Magyar Idők.

A Jobbik átverte a szimpatizánsait, nyomozás indulhat miatta

Itthon2018.07.09, 17:34

Egy magánszemély fordult az ügyészséghez, mert szerinte a Jobbik vezetői csalást követtek el azzal, hogy a számvevőszéki bírság kifizetésére kért adományokat kampánycélokra használták fel. Nyomozás indulhat az ügyben – tudta meg az M1 Híradója. Gyakorlatilag nincs olyan nap, amikor ne kerülne egy fokkal rosszabb helyzetbe a Jobbik, mint azelőtt volt. Ez a hétfő sem kivétel.

Az Állami Számvevőszék megkezdte a kampánypénzek ellenőrzését

Itthon2018.07.09, 13:37

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az adatbekérésekkel megkezdte az idei országgyűlési választáshoz kapcsolódó ellenőrzéseit.

Összedönti a korrupció a Jobbikot: megszűnhet a párt

Itthon2018.07.07, 15:15

Az EchoTv arról ír, hogy a Jobbikon belül már reálisan számolnak a párt csődjével, illetve akár annak megszűnésével. Már Simicska internetes oldala, az Index is erről ír. Az Állami Számvevőszék által kiszabott több mint 600 milliós bírság, úgy tűnik, maga alá temeti a Simicskával korrupt ügyletekbe keveredő pártot. A Jobbik banki hitelt akart felvenni az adóssága rendezésére, azonban egyetlen bank sem akarja támogatni a Vona által erőszakkal baloldalra behúzni kívánt, és emiatt teljesen arcát vesztett pártot. Így kénytelenek azzal az Állami Számvevőszékkel és Magyar Államkincstárral egyezkedni, és részletfizetésért kuncsorogni, amellyet ...

Ellenőrzi az ÁSZ a Fidesz és a KDNP gazdálkodását is

Itthon2018.07.03, 10:10

Megkezdi az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 2016-2017. évi gazdálkodásának törvényben előírt, ütemezett ellenőrzését - közölte a szervezet tervezési vezetője az ÁSZ honlapján.

Adósságspirál: Nem érkezik a Jobbiknak állami pénz júliusban

Itthon2018.07.01, 16:11

A Magyar Államkincstár (MÁK) júliustól csökkenti azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyeknél az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogszabályellenes finanszírozást állapított meg. Ezt azért nem korábban tették meg, mert nem akartak beleszólni "a pártok zavartalan választási felkészülésébe." A MÁK érvelése szerint a Jobbik jóval több tiltott támogatást fogadott el a választás előtt, mint amennyi állami pénz járna nekik júliusban, ráadásul az ÁSZ-büntetés kifizetésére összegyűjtött pénzt kampánycélokra fordították, ezért a havi támogatást nem küldik el a számlájukra. Ez azért jelent problémát Sneider Tamáséknak, mert erre hivattkozva ...

Ők lesznek 2019 legnagyobb nyertesei

Itthon2018.06.27, 10:59

2019-ben fegyelmezett gazdálkodás mellett is több jut a családok támogatására, a gyermekvállalás ösztönzésére, a munkahelyteremtésre, a nyugdíjak reálértékének megőrzésére, a gazdaság fejlesztésére, de az ország határainak védelmére is - minderről Varga Mihály beszélt a jövő évi költségvetés általános vitájában. A pénzügyminiszter elmondta, a kormány 4,1 százalékos GDP-bővüléssel számol jövőre 2,7 százalékos infláció mellett, és a ideinél alacsonyabb, 1,8 százalékos hiánycélt tervez. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke úgy értékelte a büdzsé tervezetét, hogy az hozzájárul a fenntartható gazdasági növekedéshez. 

ÁSZ: Szabályszerű a gazdálkodás a Pallas Athéné Alapítványoknál

Gazdaság2018.06.22, 07:59

Az Állami Számvevőszék honlapján közzétett jelentés szerint az ÁSZ a Pénziránytű - Alapítvány a Tudatos Pénzügyekért, a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA), a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány (Padoc), a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADMA), a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány (PADS), valamint a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (Pageo) működésére terjedt ki. A vizsgálat a jogszabályok betartása mellett az alapítványok működését szolgáló ellenőrzési, monitoring és nyilvántartási rendszerek szabályszerűségének értékelésére is kiterjedt.

Káosz a Jobbikban: felfüggeszthetik a párt költségvetési támogatását

Itthon2018.06.12, 16:56

Felszólítás ellenére sem készített megfelelő intézkedési tervet a Jobbik - írja közleményében az Állami Számvevőszék.

Egy számjegyűre csökkenhet az szja

Gazdaság2018.06.12, 09:09

Több lépcsőben a személyi jövedelemadó kulcsa egy számjegyűre csökkenhet, de ez nem elegendő a kisvállalkozások segítéséhez: az adminisztratív könnyítések önmagukban is felérnének egy adócsökkentéssel - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Növekedés.hu-nak adott interjújában.

Nem tudta kifizetni százmilliós tartozását a Jobbik

Itthon2018.06.09, 09:21

Minden pénzét és anyagi támogatását felélte a Jobbik. A legnagyobb ellenzéki párt nem tudja kifizetni tartozásait, információink szerint a párt a mai napig több mint hatvanmillió forinttal tartozik a Magyar Postának. Pénzügyi halasztást kértek adósságaik rendezésére.

PM: Tovább kell könnyíteni az adórendszeren

Gazdaság2018.06.07, 18:06

A következő években is kiemelt cél a munkát terhelő adók és a vállalkozások közterhének további csökkentése, valamint az adórendszer még inkább foglalkoztatás- és vállalkozásbaráttá tétele – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, az Adózás Európában címmel rendezett nemzetközi adókonferencián.

Már jövőre nullszaldós lehet a magyar költségvetés

Gazdaság2018.06.05, 18:33

A kormánynak már a jövő évi költségvetés kialakításánál arra kell törekednie, hogy az állami bevételek fedezzék a kiadásokat, hiszen a nullszaldós költségvetés hozzájárul a befektetői bizalom további erősödéséhez és az állam pénzügyi mozgásterének növekedéséhez. Mindezek azért fontosak, mert krízis idején pozitívan befolyásolhatják a magyar gazdaság teljesítőképességét – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Időknek.

Hatmillióba kerül az ÁSZ megrongált épületének helyreállítása

Itthon2018.05.28, 12:43

Több mint hatmillió forintba kerül az Állami Számvevőszék megrongált székházának helyreállítása. Az ÁSZ által használt műemléki védettség alatt álló épületet január 17-én rongálta meg Gulyás Márton a társaival, összefestékezték a teljes homlokzatot. A károk helyreállítása hétfőn kezdődött meg. Az ÁSZ szerint a vandál támadás elkövetői a nemzeti vagyont rongálták meg, és az adófizető állampolgároknak okoztak kárt. Az ügyben megtették a szükséges jogi lépéseket.

Egyre fehérebb a gazdaság Magyarországon

Gazdaság2018.05.22, 10:13

A gazdaság kifehéredésének fenntartható folyamata zajlik Magyarországon – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Domokos László: Van tér az adócsökkentésre

Gazdaság2018.05.17, 16:20

Fenntartható az eddigi adócsökkentés, és további mérséklésre is van tér - véli az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László szerint az állam és a lakosság ma már sokkal kisebb mértékben eladósodott a külföld felé, a kamatterheink alacsonyabbak, ezért maradt még mozgástér a költségvetésben.

ÁSZ-elemzés: Így alakult a foglalkoztatás 2006 és 2016 között

Gazdaság2018.04.16, 11:54

Jelentősen javultak a munkaerőpiaci mutatók 2006 és 2016 között Magyarországon: a foglalkoztatottak száma 10,7 százalékkal emelkedett, a munkanélkülieké 26,3 százalékkal csökkent, a gazdaságilag aktívak száma pedig csaknem 350 ezerrel nőtt a 15-74 éves korú népesség körében - állapította meg az Állami Számvevőszék friss elemzésében.

Az ÁSZ készen áll a kampánypénzek ellenőrzésére

Itthon2018.04.09, 09:45

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) készen áll arra, hogy lefolytassa a kampányidőszakban felhasznált pénzek elszámolásának ellenőrzését – tudatta a szervezet közleményben hétfőn.

Rongálás miatt nyomoznak Gulyás Mártonék ellen

Itthon2018.03.09, 11:59

Az ügyészség rongálás miatt indított nyomozást Gulyás Márton és társai ügyében. Még januárban egy kirívóan agresszív támadással hívta fel magára a figyelmet a Soros György által támogatott Gulyás azzal, hogy társaival rátámadt az Állami Számvevőszék épületére, és nagyon komoly károkat okozott a műemlékben. 

Most van mozgástér az adócsökkentésre, de tartalékolni mindig kell

Gazdaság2018.02.11, 11:34

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, a Költségvetési Tanács tagja azt mondta az Origónak, hogy a versenyképesség tovább fokozható, ám nagy kihívás elé állítja a szakembereket az adópolitika és a munkaerőpiac reformja, csakúgy, mint a hatékony brüsszeli forráselosztás kérdése.

Milliós károkat okoztak Soros provokátorai

Itthon2018.01.18, 12:19

Az első becslések szerint több százezer forintra tehető, de akár a milliós nagyságrendet is elérheti az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fővárosi központját ért kár - közölte az ÁSZ csütörtökön az MTI-vel.

Fizikailag megtámadták az ÁSZ-t és dolgozóit

Itthon2018.01.17, 17:42

Már nemcsak verbálisan, hanem fizikailag is megtámadták a magyar jogállam független ellenőrző intézményét, az ÁSZ-t, és egyúttal a dolgozóit is - mondta az Állami Számvevőszék kommunikációs vezetője, Horváth Bálint.

Sorosék zsebprovokátora megint leöntött festékkel egy állami épületet

Itthon2018.01.18, 08:21

Gulyás Márton, ha éppen nem a magyar demokrácia jövőjét menti meg, akkor állami épületeket fest össze, próbál tönkretenni Mert az amúgy nagyon demokratikus. Tavaly tavasszal a Sándor-palotát – járulékos veszteségként pluszban még néhány rendőrt – öntötte le festékkel, most pedig az Állami Számvevőszék épületének esett neki. Soros György fizetett provokátora annyira beleélte magát az újabb akcióba, hogy nem vette észre, hogy a haverjaival egy éttermet is összekent.

Több szabályt is megszegett a Concordia

Gazdaság2018.01.16, 12:45

A Concordia Közraktár Kereskedelmi Zrt. 2012-2015 között nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően működött, a ráfordítások elszámolása, a beszámolási kötelezettség teljesítése és a vagyon nyilvántartása sem volt szabályszerű és nem teljesült az átláthatóság és elszámoltathatóság követelménye sem – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a társaság ellenőrzését követően.

További szja-és járulékcsökkentést javasol az ÁSZ

Gazdaság2018.01.15, 08:16

A személyi jövedelemadó, a járulékok és a munkabérek után fizetendő vállalkozói közterhek további csökkentését sürgeti az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László a Magyar Időknek adott  interjúban azt mondta: ettől a reálbérek emelkedése és a családok anyagi biztonságának növekedése remélhető.

Akik eddig a pártok ellenőrzését sürgették, most belerúgnak az ÁSZ-ba

Itthon2018.01.12, 10:48

Az ÁSZ nem politikai szervezet, és én magam sem vagyok politikus, azt viszont nagyon furcsának és társadalmi szempontból rendkívül károsnak tartom, hogy azok akik, éveken keresztül azt hangoztatták, hogy nem elég szigorúak a törvények, vagy a számvevőszék nem tesz meg mindent a pártok elszámoltatása érdekében, most durván az államba és a számvevőszékbe rúgnak - minderről Holman Magdolna beszélt  az Origónak. Az Állami Számvevőszék főtitkára kifejtette, a pártok ellenőrzése során semmi mást nem tesznek, mint a pártok gazdálkodását szabályozó törvények és belső szabályzatok betartását ellenőrzik. Szólt arról is, hogy a Jobbik nem tereemtette ...

Jogerős: 15 napja van a Jobbiknak, hogy befizesse Simicska titkos pénzét

Itthon2018.01.08, 16:49

Közleményt adott ki az Állami Számvevőszék a Jobbik gazdálkodásának vizsgálatáról.  Az ÁSZ számos szabálytalanságot tárt fel. Többek közt megállapította, hogy a Jobbik nem igazolta, hogy rendelkezett volna a jogszabályban előírt szabályzatokkal a közpénzek felhasználására, valamint hogy a közzétett pénzügyi kimutatásokban közölt adatok valódiak lennének. A leglényegesebb megállapítás azonban az, hogy a politikai hirdetések kihelyezésére kötött - plakát - szerződések alapján a Jobbik 2017-ben a törvényi tilalom ellenére nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el 331 millió 660 ezer Ft összegben, amelyet az ÁSZ megállapítása alapjján ...

Válság és botrányok: nagyon mélyre jutott 2017-ben a Jobbik

Itthon2017.12.28, 10:11

Már nagyon régen látott mélypontra jutott a Jobbik 2017 végére, így egyre távolabb van az áhított kormányváltástól – összegezte Deák Dániel a párt idei évét. A Nézőpont Intézet elemzője szerint mostanra a Vona Gábor vezette Jobbik lett a legújabb botránypárt, aminek a kicsúcsosodása az úgynevezett plakátbotrány, ami miatt több száz milliós büntetést is kaphat a párt.

Nem tudja cáfolni a tiltott pártfinanszírozást a Jobbik

Itthon2017.12.23, 20:19

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) mai közleményében azt írta, hogy a számukra csütörtökön átadott észrevételével sem támasztotta alá a Jobbik, hogy nem fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást. A közlemény szerint a párt nem tudta megcáfolni az Állami Számvevőszék bizonyítékokon alapuló megállapításait.

Vádaskodik a Jobbik, de nincsenek bizonyítékaik

Itthon2017.12.22, 13:58

A Jobbik egyetlen dokumentumot sem tudott benyújtani, ami igazolná plakátkampánya jogszerűségét - állapította meg az Állami Számvevőszék. Időközben kiderült, újabb trükkön bukhatnak el Vonáék.

Pénzügyi visszaélések ezrei a Jobbik beszámolóiban

Itthon2017.12.20, 11:10

Fontos állomásához ér csütörtökön a Jobbik tiltott pártfinanszírozási ügye. Az antiszemita pártnak egyetlen napja maradt, hogy meggyőzze az Állami Számvevőszéket arról: a tavaszi plakátkampánya körül minden rendben volt, tiltott támogatás nem történt. Nem ez az első eset azonban, hogy az ÁSZ nem találta rendben a Jobbik pénzügyeit. Az elmúlt években rengeteg gazdasági szabálytalanságot tártak fel a számvevők a pártnál.

Domokos László: Az ÁSZ nem mérlegelhet politikai szempontokat

Itthon2017.12.19, 15:54

A Jobbik a mostani ellenőrzése során – teszem hozzá szinte példátlan módon – nem volt együttműködő, bűncselekményre utaló helyzet alakult ki, ezért is kommunikáltunk a jelentéstervezetről, világosan definiálni kellett a helyzetet, és ma már azt hiszem minden érthető - mondta Domokos László az Origónak adott interjújában. Az Állami Számvevőszék elnöke arról is beszélt, hogy a szervezet feladata a törvények betartatása, és a politikától függetlenül végzi a feladatait, a számvevőszék mára a magyar közszféra legátláthatóbb szervezetévé vált a működését illetően. 

Vona Gábor felfalta a Jobbikot, erre már nem kíváncsi senki

Itthon2017.12.15, 22:01

Néhány százan gondolhatták úgy, hogy a péntek délutánjukat Vona Gábornak adják, ha már a Jobbik elnöke annyira kérte. Utólag elmondható, hogy azoknak volt igazuk, akik kihagyták a Hősök terére tervezett tüntetést, mert az legfeljebb arra volt jó, hogy tovább bomlassza a Jobbik amúgy sem túl acélos táborát. A hívek erőt vártak, helyette unalmat kaptak egy olyan szürreális eseményen, amelyen Vona Gábort szánták fő attrakciónak, és akit egy túlmozgásos Puzsér Róbert is könnyedén leiskolázott.    

Törvényt sértett a Jobbik a lejárató plakátokkal

Itthon2017.12.13, 12:56

Az Állami Számvevőszék hatósági bejelentésre kezdte vizsgálni a 2017-es jobbikos plakáthelyek szerződéseit és számláit, amelyek alapján azt állapította meg, hogy a párt tiltott támogatást fogadott el - írta közleményében a szervezet. Az ÁSZ hamarosan nyilvánosságra hozza a Jobbikról készült jelentését.

Havas Henrikről még kérdezni sem lehetett Vona Gábort

Itthon2017.12.08, 16:21

Csak az Állami Számvevőszék Jobbikot elmarasztaló tervezetéről lehetett feltenni kérdéseket Vona Gábornak a párt nemzetközi sajtótájékoztatóján. Az Origo a Jobbik elnökéről könyvet író Havas Henrik botrányos ügyeiről érdeklődött volna, de úgy látszik, hogy a balliberális ikon ügye sokkal kínosabb a pártnak, mint a számvevőszék tervezett büntetése. Nem engedték, hogy feltegyük kérdéseinket.

Kiemelt számvevőszéki feladat a fenntarthatóság érdekében végzett ellenőrzés

Gazdaság2017.12.07, 17:25

Kiemelt feladatának tekinti az Állami Számvevőszék a fenntartható fejlődést szolgáló programok – többek között a levegőtisztasági, hulladékgazdálkodási, gyermekvédelmi, felsőoktatási célú intézkedések vagy a parlagfű elleni védekezés – ellenőrzését – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) csütörtöki ülésén az Országgyűlésben.

Több száz millió forintos tiltott támogatást fogadott el a Jobbik

Itthon2017.12.06, 15:12

Az Állami Számvevőszék értékelte a Jobbik gazdálkodására vonatkozó, hatósági kockázatjelzés alapján birtokába jutott dokumentumokat, és tájékoztatta a pártot, hogy az idei év első félévében 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el - közölte az ÁSZ.

Az Állami Számvevőszék tényekkel bizonyítja, hogy a Jobbik hazudik

Itthon2017.10.18, 10:36

Az Állami Számvevőszék számos nyilatkozatot bocsátott ki az elmúlt időszakban, amelyekben tételesen cáfolják meg Vona és Volner azon, az utóbbi hetekben rendszeressé vált hazugságait, miszerint az ÁSZ nem jogszerűen járt el a párt gazdálkodásának vizsgálata ügyében, és csak a Fidesz megbízását teljesíti.

Már az ügyészség nyomoz a Jobbiknál

Itthon2017.10.06, 12:09

Nyomozást rendelt el az ügyészség a Jobbik számvevőszéki ellenőrzésével összefüggésben az Állami Számvevőszék beadványa alapján - közölte a Fővárosi Főügyészség.

Feljelentés a Jobbiknál: ismét hazudtak Vonáék

Itthon2017.10.03, 16:06

Miután kiderült, hogy az ügyészséghez fordult az Állami Számvevőszék, mert szerintük a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését, az ellenzéki párt azt közölte, hogy mindvégig együttműködtek a hivatallal. A számvevőszék viszont részeletesen cáfolta Vona Gábor alakulatának állításait, így a nyíltan antiszemita párt újabb hazugságspirálba keveredett. A nagy kérdés, hogy mit titkolhatnak Vonáék? Talán a Simicska Lajossal kötött szerződéseket nem akarják elküldeni a számvevőknek? Miért titkolóznak, ha szerintük minden jogszerűen történt?

Titkolózik a Jobbik, ügyészségi vizsgálat indulhat

Itthon2017.10.03, 11:53

Az ügyészséghez fordult az Állami Számvevőszék, mert álláspontja szerint a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését.

Lezárta a kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellenőrzését az ÁSZ

Itthon2017.09.28, 11:32

Az Állami Számvevőszék szerint a kéményseprő-ipari szolgáltatásért felelős önkormányzatok, illetve a katasztrófavédelem szabályszerű feladatellátása mellett a megbízott szolgáltató cégek összességében nem szabályszerűen látták el közfeladatukat - tartalmazza az ÁSZ-nak a 2013 és 2015 közötti időszakra vonatkozó, a szolgáltatást vizsgáló jelentése.

Csökken a kormányzati adósság az Állami Számvevőszék szerint

Gazdaság2017.09.27, 11:57

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint év végén várhatóan csökken az uniós módszertan szerinti GDP-arányos kormányzati adósság, az államháztartás év végi pénzforgalmi egyenlege ugyanakkor 76-108 milliárd forinttal kedvezőtlenebb lehet a tervezettnél. A kockázatok jelentős részét a szabad tartalékok megfelelő fedezetet nyújthatnak – közölte a legújabb költségvetési elemzésének megállapításait az Állami Számvevőszék szerdán.

Eredményesebbé vált a gyermekek családban való elhelyezése

Itthon2017.09.21, 12:21

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint eredményesebben működik a gyermekvédelmi rendszer a gyermekek családban való nevelkedését szolgáló területeken.

Erre nagyon figyeljen, ha titkosan gyűjt információt

Itthon2017.06.13, 14:34

Az Országgyűlés kedden elfogadta többek között a számvevőszék tavalyi beszámolóját, a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló jogszabályt, valamint az új büntetőeljárási törvényt is.

A parlagfű elleni védekezés nem volt megfelelő 2013-2015 között

Itthon2017.05.29, 16:56

A parlagfű elleni védekezés nem érte el célját 2013 és 2015 között - állapította meg az Állami Számvevőszék, az ÁSZ ellenőrzése, amelynek eredményeit hétfőn, sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra.

6-7 ezer milliárd forint forog a szürkegazdaságban

Gazdaság2017.05.18, 07:00

A feketézés letöréséből még hatalmas összegekre tehet szert az ország, a gyarapodó állami bevételeket pedig adócsökkentésre kell költeni - mondta a Magyar Időknek Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, hozzátéve, hogy sok száz milliárdos extra adóbevételre tehet szert a közkassza a gazdaság további kifehérítéséből.

Varga: A munkából élők költségvetése a 2018-as büdzsé

Gazdaság2017.05.17, 10:03

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkából élők költségvetésének nevezte a 2018-as büdzsét szerdán a parlamentben. Azt mondta, hogy a jövő évi költségvetés minden magyar ember számára megteremti a lehetőségét annak, hogy ismét léphessen egyet előre a saját életében.

A számvevőszéken is az olimpia lesz a téma

Sport2017.02.02, 09:59

Március végén szemináriumot rendez az Állami Számvevőszék az olimpiarendezés nemzetközi ellenőrzési tapasztalatairól angol, kanadai, kínai, görög, olasz és brazil számvevőszéki szakértők részvételével - közölte az ÁSZ csütörtökön.

Megfelelő volt a Nemzeti Színház vagyongazdálkodása

Gazdaság2017.01.13, 11:34

Befejezte az Állami Számvevőszék a Nemzeti Színház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Zrt. vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységének 2011 és 2014 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését. A vizsgálat megállapította, hogy a tulajdonosi joggyakorlás, valamint az intézmény vagyongazdálkodási tevékenységének szabályozása és működtetése összességében megfelelő volt.

Domokos: A kis cégek vesztesei lehetnek a béremelésnek

Gazdaság2016.12.23, 06:44

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint lenne lehetőség a járulékok és a jövedelemadó egyidejű csökkentésére. A kis cégek vesztesei lehetnek a béremelésnek. A mostani kedvező folyamatok fenttartásához az állami szektorban két-háromszor nagyobb termelékenység kellene, a magánszektor teljesítményét tíz éven belül meg kellene duplázni.

ÁSZ: súlyos szabálytalanságok a megyei múzeumoknál

Itthon2016.12.08, 12:47

Súlyos szabálytalanságokat tárt fel hat megyei hatókörű városi múzeumnál az Állami Számvevőszék vizsgálata - mondta Warvasovszky Tihamér, a szervezet alelnöke.

Kiemelkedő az összefogás a korrupció visszaszorítása érdekében

Gazdaság2016.11.17, 15:58

Magyarországon nemzetközi szinten is kiemelkedőnek számító összefogás működik a korrupció visszaszorítása érdekében, értékelte Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a korrupcióellenes együttműködési megállapodás aláírása óta eltelt öt évet csütörtökön Budapesten.

Hiányosságokat talált az ÁSZ a légimentőknél

Gazdaság2016.10.19, 11:31

Kisebb hiányosságokat talált az Állami Számvevőszék a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ellenőrzése során. Az ÁSZ a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezetőjének öt javaslatot fogalmazott meg, amelyekre 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie.

A magyar sztárbandát is bevetik a fiatalok érdekében

Itthon2016.08.28, 11:55

Áll mindenfajta vizsgálat elé az Új Nemzedék Központ, de egyelőre az Állami Számvevőszék nem jelentkezett náluk, miközben a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette az intézménnyel szembeni eljárást – mondta az Origónak Poór Csaba. Az Új Nemzedék Központ kommunikációs vezetője arról is beszélt, hogy húsz közösségi teret is üzemeltetnek a megyei jogú városokban, ezekben több mint 10 ezer programot fogunk megvalósítani 2020-ig.

Az ÁSZ problémákat talált az állami foglalkoztatási cégnél

Gazdaság2016.08.16, 13:38

Az Állami Számvevőszék szerint az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft-nél részben nem megfelelően számolták el a bevételeket és a ráfordításokat, 2012-2014-ben a társaság beszámolói nem a valós vagyoni állapotot tükrözték. A társaság honlapjának tartalma sem felelt meg törvényi előírásoknak. A Számvevőszék hiányosságokat talált a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlásánál.

Az ÁSZ korrupciós kisokost készít a budapesti olimpiára

Gazdaság2016.08.05, 11:37

A parlament felkérésére a számvevőszék módszertani útmutatót készít arról, hogy hogyan kell kiszűrni a korrupciót a nagyberuházásoknál, különösen a 2024-es budapesti olimpia pályázatán, illetve egy esetleges rendezésnél.

Az ÁSZ szerint nem volt szabványos a Szabványügyi Testület

Gazdaság2016.08.02, 12:18

A Számvevőszék problémákat talált a Magyar Szabványügyi Testület 2012-2014 közötti gazdálkodásában. Az ÁSZ szerint a Testület éves beszámolói 2012-ben és 2013-ban se a jogszabályoknak, se a valóságnak nem feleltek meg. A Számvevőszék a vizsgálat nyomán felvetette, hogy indokolt-e egyáltalán a Szabványügyi Testület működése jelenlegi formájában.

Beköltözik az Állami Számvevőszék a kórházakba

Itthon2016.07.15, 08:15

Tartós "vendége" lesz a magyar egészségügyi intézményeknek az Állami Számvevőszék, a közpénzek elköltésének mikéntjét vizsgáló szervezet ugyanis átfogó képet szeretne rajzolni a hazai kórházak működéséről.

Számvevőszék: Szabályos volt a jegybank gazdálkodása

Gazdaság2016.07.12, 11:38

A jogszabályoknak megfelelő volt a Magyar Nemzeti Bank 2014. évi irányítási, döntéshozatali rendszere és gazdálkodása, a jegybank az előírásoknak megfelelően végezte a központi költségvetéssel összefüggő elszámolásokat és felügyeleti tevékenységét is - állapította meg az Állami Számvevőszék.

Befejeződött a KINCSINFO ellenőrzése

Gazdaság2016.07.07, 11:40

Az Állami Számvevőszék befejezte a KINCSINFO Kincstári Informatikai Nonprofit Kft. 2012. április és 2014. december közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését. Az ellenőrzés hiányosságokat tárt fel a projektköltségek elkülönítésénél, valamint a közbeszerzési eljárásoknál. Az ÁSZ megállapította, hogy az éves beszámolók leltárral nem voltak alátámasztva.

Hiányosságokat találtak a Margit rendelőintézetnél

Gazdaság2016.07.05, 15:14

Lezárult a Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Kft. ellenőrzése. Az Állami Számvevőszék a 2011-2014 közötti időszakot vizsgálta. A vizsgálat a számviteli szabályzatoknál és a tulajdonosi joggyakorló által előírt beszámolási, adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésénél talált hiányosságokat.

Az ÁSZ szerint időzített bomba ketyeg a kórházaknál

Gazdaság2016.06.08, 13:25

Hiányosságok a korrupció elleni védettséget biztosító belső kontrollrendszerben, sorozatos szabálytalanságok a pénzügyi és vagyongazdálkodásban és folyamatos likviditási problémák: így foglalja össze az Állami Számvevőszék az egészségügyi intézményeknél 2016-ban eddig befejezett ellenőrzések főbb megállapításait. A számvevőszék szerint a nem megfelelő vezetésnek, illetve a nem elégséges tulajdonosi kontrollnak súlyos következményei lehetnek.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala vitatja az ÁSZ-kritikákat

Gazdaság2016.06.01, 19:48

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szerint megalapozatlan kritikákat tartalmaz a számvevőszék jelentése. A hivatal állítása szerint már töbször tett írásban észrevételt a számvevőszék kritikáira, úgy látják, a számvevőszék nem értette meg a részletes érveket. Az ÁSZ viszont fenntartja a megállapításait és 30 napon belül intézkedési tervet várnak az SZTNH elnökétől.

Az ÁSZ problémákat talált a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál

Gazdaság2016.05.31, 11:40

A Számvevőszék ellenőrizte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának működését, hiányosságokat talált a pénzügyi- és vagyongazdálkodásban.

ÁSZ: Szabályszerűen működött az Alkotmánybíróság

Gazdaság2016.05.24, 12:09

Szabályszerűen gazdálkodott az Alkotmánybíróság 2011-2014 között, csak kisebb hiányosságokat talált az Állami Számvevőszék.

Tíz éve nem látott ilyet az ÁSZ

Gazdaság2016.05.09, 10:39

Az elmúlt tíz év legnyugodtabb költségvetési véleményezési időszaka volt a mostani az Állami Számvevőszéknél, mert a 2017-es költségvetés jól átgondolt, számításokkal alátámasztott büdzsé - mondta az ÁSZ elnöke az M1 aktuális csatornáján. 

ÁSZ: 2,4 százalékos lehet a költségvetési hiány

Gazdaság2016.05.11, 11:22

Jogszerűnek találta a költségvetést az Állami Számvevőszék, jelentésük szerint azonban kockázatot jelent, hogy a kiadási előirányzat több mint fele törvénymódosítás nélkül túlléphető.

A NAV közbeszerzési bírságot kapott

Gazdaság2016.04.28, 12:38

A Közbeszerzési Döntőbizottság 50 ezer forintos bírságot szabott ki, mert a NAV-nak közbeszerzést kellett volna kiírnia egy 12 millió forintos takarítási szerződés meghosszabbítására, de az adóhatóság ezt nem tette meg.

Közbeszerzési hiányosságok a kórházakban

Gazdaság2016.04.26, 11:03

Lezárta az Állami Számvevőszék a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Kórház és a miskolci központtal működő Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház ellenőrzését. Az ÁSZ mindkét intézménynél hiányosságokat tárt fel az irányítószervi feladatellátásban, a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése területén, továbbá a számvevőszéki ellenőrzés szabálytalanságokat állapított meg a kórházak pénzügyi és vagyongazdálkodásában is.

Az ÁSZ utánanézett az időközi választásokra fordított pénzeknek

Gazdaság2016.04.21, 11:22

2014-ben az általános választások után kiírt, de még abban az évben megtartott időközi országgyűlési választások és megismételt önkormányzati szavazások 102,4 millió forintba kerültek az adófizetőknek. Volt olyan irodavezető, akit még az elszámolások elfogadása előtt kifizettek.

Minél több az EU-s támogatás, annál több a korrupció

Gazdaság2016.04.08, 12:33

Az önkormányzatoknál növeli a korrupció kockázatát, hogy egyre magasabb az európai uniós támogatások felhasználásának aránya - állapította meg az Állami Számvevőszék.

Az ÁSZ több problémát is talált az Emmi egyik háttérintézményénél

Gazdaság2016.04.07, 14:34

Több területen vagyongazdálkodási, vagyon nyilvántartási szabálytalanságokat talált az Állami Számvevőszék az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézménye, a Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. ellenőrzésekor.

Több jogszabályt is megsértett az Államkincstár

Gazdaság2016.03.30, 11:39

Több jogszabályt is megsértett a Magyar Államkincstár, többek között a családtámogatás, fogyatékossági ellátások, a törzskönyvi nyilvántartás, a jogorvoslati eljárások területén - állapította meg az Állami Számvevőszék. A kampányfinanszírozások az ÁSZ szerint szabályosak voltak.

Szabálytalanságokat találtak a NAV-nál

Gazdaság2016.03.17, 12:42

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) személyi jövedelemadó beszedésével kapcsolatos tevékenysége szabályozott és szabályszerű, a kettős adóztatás és a kamatadó beszedésének ellenőrzése során azonban hiányosságokat tárt fel az Államai Számvevőszék - közölte az állami ellenőrző szervezet csütörtökön a honlapján.

Aggódnak a olimpiai korrupció miatt a számvevőszéknél

Sport2016.02.17, 07:59

Még el sem nyerte Magyarország az olimpiarendezés jogát, az Állami Számvevőszék már hozzálátott annak feltérképezéséhez, hogy a játékok megszervezésekor mely pontokon merülhet fel a korrupció lehetősége, s miként kerülhetők el a visszaélések.

Gazdálkodási szabálytalanságok két budapesti kórháznál

Itthon2016.02.11, 12:45

A Péterfy Sándor utcai kórházban elmaradt a közbeszerzés, a Jahn Ferenc kórházban 93 százalékkal nőtt a szállítói tartozás öt év alatt - derül ki az Állami Számvevőszék vizsgálatából. Az ellenőrzések alapján több javaslatot is tettek az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak, illetve a két intézménynek.

Hiányosságok tömkelegét tárta fel az ÁSZ

Gazdaság2015.12.29, 12:31

Szabályozottabbá vált ugyan az állami vagyon feletti tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek ellenőrzési rendszerének kialakítása, az Állami Számvevőszék azonban azt is megállapította, hogy a vizsgált szervezetek az ellenőrzésekkel együtt sem látták el teljes körűen feladataikat, közölte az ellenőrző szervezet.

Az ÁSZ problémákat talált a Nemzeti Vagyonkezelőnél

Gazdaság2015.12.01, 11:42

Lezárta mind a 22 állami erdőgazdaság ellenőrzését az Állami Számvevőszék. Csak egyetlen erdőgazdaságnál nem találtak problémákat. A számvevőszék a tulajdonosi jogokat gyakorló szerveknél, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél és a Honvédelmi Minisztériumnál is hiányosságokat talált.

Kilenc hónap alatt 1400 milliárd ment el a közbeszerzéseken

Gazdaság2015.11.19, 15:49

Az idei első kilenc hónapban 9884 közbeszerzés volt Magyarországon, ami éves összevetésben 11,3 százalékos csökkenést jelent, és a közbeszerzések értéke is csökkent, közölte Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke egy csütörtöki szemináriumon. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára szerint az új közbeszerzési törvény tiszta és átlátható helyzetet teremt.

Két távhőszolgáltató körmére nézett az ÁSZ

Gazdaság2015.11.05, 11:30

Egy szentendrei és egy hajdúnánási távhőszolgáltatót ellenőrzött a számvevőszék, amely több javaslatot is tett a cégeknek.

Ötmillió forintot is kereshetnek az állami cégvezetők

Itthon2015.09.16, 10:39

A többségi állami tulajdonú pénzügyi cégeknél (beleértve a Magyar Postát) havi ötmillió, az energiacégeknél négymillió, a többi társaságnál 3 millió forint is lehet a vezető beosztású munkavállalók bruttó alapbére – írja a Magyar Közlöny. Korábban kétmillió forint volt a határ. 

A kormány szerint hiteltelen a jelentés, amit korábban jóváhagyott

Gazdaság2015.09.14, 11:47

Egy nemzetközi szervezet szerint átláthatatlan a magyar költségvetés. A kormány az alapjául szolgáló adatokat látta és jóváhagyta, a kész jelentést viszont az államtitkár hiteltelennek nevezte. Megcsúszott a költségvetés augusztusban, a kormány szerint uniós eljárások és előrehozott kifizetések miatt. Az Államadósság Kezelő Központ volt elnökének érdekeltségébe tartozó takarékszövetkezetnél hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség. Az Európai Unió Bírósága ítéletet hozott, a munkaidő része az utazás azoknál a munkavállalóknál, akik nem fix munkahelyen dolgoznak. Ez volt a héten a gazdaságban.

A számvevőszék kiszámolta, megéri-e Magyarországnak az EU-tagság

Gazdaság2015.09.09, 12:42

Az Állami Számvevőszék átfogóan bemutatja tanulmányában a Magyarország részére különböző jogcímeken és céllal juttatott uniós források és az uniós tagsággal járó befizetések pénzügyi egyenlegét és gazdasági hatását. Magyarország számára az EU-tagság nettó pénzügyi mérlege egyértelműen előnyösen alakult, és ez a tagság első évei után tovább erősödött.

Mészáros Lőrinc ott nyert, ahol Simicska elbukott

Gazdaság2015.09.05, 22:54

Mészáros Lőrinc cége megnyerte azt a közbeszerzést, amely miatt Simicska Lajosét három évre eltiltották. Megnyílt a Vajna házaspár gyémántüzlete. A menekültválság miatt egyre több külföldi mondja le a magyarországi útját. Az Erste megveszi a Citibank lakossági üzletágát, a Főgáz pedig aláírta a GDF Suezzel az adásvételi szerződést. A számvevőszék szerint bajban lehet az idei költségvetés, mert az unió elkaszálta a dohányipari különadót és az az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, a kormány azonban szeretné ezeket megvédeni Brüsszelben. Ez volt a héten a gazdaságban.

Előző
Következő