állami mobilszolgáltató

címke rss

Nem indul az idén az állami mobilszolgáltató

Nem indulhat el az idén az állami mobilcég, mivel egy bírósági döntés szerint újra kell pályáztatni azoknak a rádiófrekvenciáknak a használatát, amelyeket az MPVI Zrt. is használt volna működéséhez.

Nem lesz állami mobilszolgáltató?

Gazdaság2012.11.12, 08:39

Sajtóértesülések szerint az állam már letett arról, hogy negyedik mobilszolgáltatót állítson fel Magyarországon. Ha ez igaz, az pozitív lehet a Magyar Telekom részvények szempontjából, de ez a hatás több szempontból sem valószínű, hogy túl nagy lenne. Egyrészt egyelőre csak egy sajtóértesülésről van szó, nem pedig tényközlésről, másrészt pedig attól, hogy az állam nem indít negyedik szolgáltatót, attól még nem biztos, hogy egy magánkézben lévő szereplő sem fogja ezt hosszabb távon megtenni.

Mégsem lesz állami mobilcég?

Gazdaság2013.01.09, 11:03

Távozott a negyedik hazai mobilcégnek szánt állami vállalat éléről annak elnöke és vezérigazgatója, értesült a Napi Gazdaság. Bár a hírt egyelőre nem erősítették meg az érdekelt felek, az csak ráerősítene azon korábbi sajtóértesülésekre, melyek szerint az állami tulajdonos már lemondott a negyedik mobilszolgáltató beindításáról annak jelentős költségterhei miatt.

Megvan az állami mobilcég új vezetője

Gazdaság2013.01.23, 18:46

Miután a teljes vezérkar lemondott az állami mobilszolgáltató kudarcba fulladt indulása után, a tulajdonosok új vezetőt neveztek ki az MPVI Zrt. vezérigazgatói posztjára Kovács Zsolt személyében. A többi vezetőt már múlt héten kinevezték.

Óriási leépítés előtt az állami mobilcég?

Archívum2013.04.16, 10:15

Munkavállalóinak akár felét is leépítheti a mobilpiaci álmokat szövögető MPVI Zrt. A lépést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sem cáfolta, elmondásuk szerint a tulajdonosok vizsgálják a lehetőségeket. Munkaerőállományának jelentős leépítésével azonban nagy mértékben csökkenhet az esélye, hogy az MPVI ténylegesen is a hazai mobilpiacra lépjen, ami jelenleg a már piacon lévő szolgáltatóknak kedvez, köztük a Magyar Telekomnak.

Költségeket farag az állami mobilcég

Archívum2013.04.22, 10:01

Jelentős mértékű költségcsökkentésről döntött az állami tulajdonban lévő MPVI Mobil Zrt. múlt héten megtartott közgyűlése, miután a mobilpiaci álmokat szövögető cég megkapta a Kúria februári ítéletét a 900 megahertzes frekvenciatenderről. Ennek következtében az elnyert frekvenciasávokat vissza kell szolgáltatnia, azaz nem tudja megkezdeni a szolgáltatást sem. A lépéssel gyakorlatilag tovább csökkent az esélye, hogy az állami cég negyedik szereplőként a közeljövőben belépjen a mobilpiacra.

Jöhet az állami mobilcég?

Archívum2013.08.12, 08:49

Ősszel kiírhatja frekvenciapályázatát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, és egy tenderen belül értékesítheti a még szabad frekvenciákat, írja a Magyar Nemzet. Az újság értesülései szerint továbbra is a célok között szerepel, hogy új szolgáltató lépjen a mobilpiacra. Ez a jelenlegi szereplőknek, köztük a Magyar Telekomnak nem túl kedvező hírek, hiszen ezzel nőne a verseny a szektorban, amely már így is eléggé terhelt a telefonadó következtében. 

Megszűnik az állami mobilszolgáltató

Itthon2013.11.06, 06:43

Még idén lehet új mobiltender, érkezhet egy új szereplő is, de az állam nem indul. 

Mégsem mobilozik az állam

Gazdaság2013.11.06, 10:02

Nem lép állami mobilcég a piacra, írja Magyar Nemzet kormányzati forrásokra hivatkozva. A Magyar Posta, a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Villamos Művek által létrehozott MPVI Mobil Zrt. ugyanis beleolvad a Postába, míg az MFB és az MVM visszakapja a korábban befizetett fél milliárd forintos alaptőkét.

Előző
  • 1
  • 2
Következő