állami beruházások

címke rss

Magyar Nemzet: Milliárdos kötbérről mondott le az MNV

Milliárdokról mondott le a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, mert kötbér behajtása helyett tárgyalással próbál rendezni egy elmaradt beruházást - írja a Magyar Nemzet. Az állami erdészetek új vállalatirányítási rendszerére már több mint 500 milliót költöttek, de a tavaly nyárra tervezett informatikai rendszer máig nem működik.

Adatkikerülés miatt állították le az Ügyfélkaput

Itthon2010.03.03, 17:16

Azért állították le hétfőn a megújult kormányzati portált, mert több felhasználónál is előfordult, hogy az Ügyfélkapuba való belépés után megjelentek számukra más ügyfeleknek küldött visszaigazolások - közölte a kormányzat informatikai biztonsági felügyelője, aki szerint azonban senkiről sem kerültek ki bizalmas adatok. A felügyelő szerint a visszaigazolások az ügyfél nevét, a nyugta számát és az adószámot tartalmazzák. A belső vizsgálat továbbra is folyik, egyelőre nem tudni, mikor indítják el az új oldalt.

Közel harmincmilliárdot költ szemétfeldolgozásra a kormány

Gazdaság2011.11.17, 12:48

Hulladékfeldolgozókra, országos vadászati múzeumra és kastélyfelújításra osztott pénzt a kormány a csütörtöki ülésén. Négyszázmilliárdot fordítanak a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére, két év múlva már interneten lehet majd intézni a cégügyeket.

Magyar cégek ugródeszkája lehet az állami Rába

Gazdaság2011.12.08, 14:01

Termékfejlesztésre, így buszgyártásra és alkatrész-beszállításra készül az állam, ha sikerül többségbe kerülnie a Rába Járműipari Holdingban. Az új állami cég magyar vállalkozók ugródeszkája lehet majd a multik felé a vagyonpolitikáért felelős államtitkár szerint. A nyilvános vételi ajánlat a jövő hét hétfőn zárul le.

Új autópályákról álmodik a kormány

Itthon2012.06.09, 13:24

Bár az autópálya-építési láz már lecsengett, a kormány aktualizálná a hosszú távú terveket, amelyek között továbbra is szerepelnek a régebben megálmodott nagy projektek, és néhány új fejlesztés is. A fő cél, hogy a sztrádahálózat a lehető legtöbb ponton elérje az országhatárt, de ha minden terv megvalósulna, azt is elérnék, hogy nem Budapestre vezetne minden fontosabb út.

Nemzetgazdasági jelentőségű lett a Fradi-stadion

Itthon2012.07.27, 16:23

Felgyorsítja az engedélyek kiadását a kormány azzal, hogy nemzetgazdasági jelentőségű beruházássá nyilvánította a Ferencvárosi Torna Club Üllői úti stadionját. Korábban a debreceni stadiont és a Kossuth teret is átminősítették.

Atomerőműben matat a Synergon - 400 milliós megbízás Paksról

Gazdaság2013.01.17, 10:45

A SYNERGON Informatika Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata a SYNERGON Integrator Kft. nyerte el az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.  magas biztonsági fokú adatközpont megvalósítására kiírt tendert - írja a társaság mai közleményében.

A kormány szétteríti a megszorítást

Archívum2014.07.18, 15:34

Az államháztartás idei hiánya nem indokolja a csütörtökön bejelentett megszorító csomagot, a háromszázalékos deficit anélkül is tartható lett volna. A kormány célja sokkal inkább a magas és stagnáló államadósság csökkentése lehet. A kiigazítás a túl alacsony infláció miatt vált szükségessé.

Megvette az állam az Andrássy úti divatáruházat

Gazdaság2015.10.28, 15:30

Állami tulajdon lett a Párisi Nagyáruház, egykori Divatcsarnok. Az Andrássy út 39. alatti épületet a Magyar Fejlesztési Bank vette meg a Miniszterelnökség megbízásából.

Aszódi: Nincs állami támogatás Paksban

Gazdaság2016.02.22, 12:51

A magyar álláspont szerint a Paks II. piaci projekt, amit érdemes megvalósítani piaci körülmények között, és bíznak abban, hogy az Európai Bizottság is osztja majd ezt az álláspontot - fejtette ki Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Előző
  • 1
  • 2
Következő