államháztartási hiány

címke rss

Szükségtelennek nevezett kiadásokon kezdi a spórolást Obama

Gazdaság2010.05.26, 11:48

Törvényjavaslatot terjeszt be az amerikai elnök a kongresszusban, hogy csökkentse a nagyra duzzadt közkiadásokat, és ezáltal a csillagászati nagyságú költségvetési hiányt. Barack Obama hétfõn nyújtja be a kiadáscsökkentésre vonatkozó törvényjavaslatát az amerikai törvényhozásnak.

Gyengítheti a forintot a Fidesz több terve

Archívum2010.05.16, 08:38

A Fidesz eddig nyilvánosságra került elképzelései közül több külön-külön is alkalmas arra, hogy a forint gyengülését idézze elõ. A görög válság hatására kialakult helyzetben a kockázatok nem elhanyagolhatók - de egyáltalán nem biztos, hogy a magyar gazdaság érdekét szolgálja az erõs forint. A párt jelenlegi legfõbb gazdaságpolitikusa azt mondja, nincs árfolyamcélja, a stabilitást tartja fontosnak.

Varga Mihály: Már két csontvázat találtunk

Gazdaság2010.05.13, 18:27

Két csontvázat talált a gazdasági tényfeltáró bizottság - közölte csütörtökön Varga Mihály fideszes politikus. A Miniszterelnökség leendõ vezetõje azonban nem mondott újat az eddigi - fideszes részrõl - elhangzó bírálatokhoz képest.

Olaszországban is megszorítás jöhet

Gazdaság2010.05.13, 15:44

Olaszországban megszorításokat tervez a kormány olasz lapok szerint.

Oszkó: Idén már nõ a gazdaság, tartható a deficitcél

Archívum2010.05.12, 11:53

A pénzügyminiszter szerint az elsõ negyedéves GDP adatok ismeretében biztosan állítható, hogy az idén már nõ a gazdaság. Oszkó Péter szerint a hiány is tartható, mert eddig a tervezett pályán haladt a deficit.

Nekilátnak a spórolásnak a spanyolok

Archívum2010.05.12, 17:22

Kemény megoszorító intézkedéseket sürgõs bevezetését jelentette be Spanyolország miniszterelnöke, a görög típusú krízis elkerülése végett. Koránt sem biztos azonban, hogy a megszorítás elegendõnek bizonyul.

Magyarországnak nem lesz könnyû dolga az IMF-fel a görög válság miatt

Gazdaság2010.05.06, 19:01

A görög válság miatt nehezebbé válthatnak az új magyar kormány tárgyalásai a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val - vélik londoni elemzõk, akik szerint az MNB elnökét legfeljebb "biztatni" lehet a távozásra.

Harmada lett a vártnak az áprilisi hiány

Archívum2010.05.05, 17:43

A Pénzügyminisztérium által becsültnek közel a harmada lett áprilisban az államháztartás pénzforgalmi hiánya. Az eddigi deficit a teljes évre tervezettnek több mint a 70 százalékára rúg.

Matolcsy: 4,5-6,5 százalékos lesz a hiány, van esély adócsökkentésre

Gazdaság2010.05.03, 13:13

Az idén a GDP 4,5-6,5 százalékos sávjában lehet az államháztartás hiánya - mondta Matolcsy György. A leendõ gazdasági miniszter szerint az már látszik, hogy nem teljesül az eredetileg, a még hivatalban lévõ kormány által vállalt, GDP arányosan 3,8 százalékos deficit. Matolcsy lát lehetõséget még az idén egy év közbeni adócsökkentésre, szerinte az euróbevezetés céldátumát 2011-ben lehet meghatározni.

A jó hírünkön múlhat, megússzuk-e a görög ragályt

Gazdaság2010.05.03, 11:09

Eddig nem terjedt át Magyarországra a görög válság, ami nem meglepõ annak fényében, hogy a magyar gazdaság egészségesebb képet mutat, mint a görög, de hiba lenne hátradõlni, a mai számok ugyanis nem jelentenek garanciát a késõbbiekre. Az új kormány intézkedései és kommunikációja is befolyásolhatja, hogy a piacok bizalma megmarad-e, és némi szerencsére is szükségünk lehet a stabilitás megtartásához.

Fed-elnök: Nem fenntartható a magas költségvetési hiány

Archívum2010.04.27, 17:38

Hosszú távon nem fenntartható a magas költségvetési hiány, a kormánynak lépéseket kell tenni annak lefaragására - közölte Ben Bernanke Fed-elnök.

Számlával adják a pénzt a németek a görögöknek

Gazdaság2010.07.22, 12:08

Gyors és hatékony döntésre számít az Európai Bizottság Görögország hivatalos beadványával kapcsolatban, amelyben a deficitproblémákkal küzdõ Athén kérelmezi a nemzetközi hitelcsomag aktiválását - közölte a testület pénzügyi szóvivõje pénteken. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) is gyorsan fog reagálni a görög kérelemre - közölte a nemzetközi pénzügyi szervezet vezérigazgatója. Németország kész segíteni, de gyors intézkedést vár cserébe.

Visszatért 265 forint alá az euróárfolyam

Archívum2010.04.22, 19:57

Bár nap közben 265,8 forintot is adtak egy euróért, estére visszatért az árfolyam a 265-ös szint alá. A vártnál rosszabb görög hiányadat miatt gyengült csütörtökön az euró a dollárral szemben, és a forint is emiatt veszített értékébõl.

Már összejött az éves hiány 70 százaléka

Gazdaság2010.04.14, 16:17

Március végén az éves GDP-arányos államháztartási hiány csaknem 70 százalékát tette ki a decifit, május végére pedig 82 százalékra várható ennek mértéke - jelentette be a Pénzügyminisztérium. Katona Tamás államtitkár arra emlékeztetett, hogy 2002-ben sem volt jobb a helyzet.

PM: Ismét kisebb a hiány a vártnál

Archívum2010.04.07, 17:21

A vártnál kedvezõbben alakult az államháztartás hiánya márciusban a konzervatív, tehát pesszimista prognózishoz képest. Az éves hiány 74 százalékához képest, így csak 69,4 százalékánál jár az ország.

Négyszázalékos volt a tavalyi hiány

Gazdaság2010.04.01, 11:26

A kormány által megcélzott 3,9 százalék helyett 4 százalékos volt tavaly a GDP-arányos államháztartási hiány a KSH adatai szerint. Az államadósság az éves GDP 78 százalékára rúg. A pénzügyminiszter szerint az eltérés "jelképes".

ÁSZ: Nem kis kockázatok vannak a büdzsében

Archívum2010.03.29, 17:38

Az Állami Számvevõszék (ÁSZ) az idei költségvetés adókból, illetékekbõl, valamint az állami vagyon értékesítésébõl származó bevételeinek teljesülését általában közepes, egyes esetekben azonban magas kockázatúnak ítéli meg - ez derül ki a számvevõszéknek az államháztartás vagyoni és pénzügyi helyzetérõl kiadott jelentésébõl.

Oszkó: Úgy adjuk át a kasszát, mint a Fidesz 2002-ben

Gazdaság2010.03.29, 08:55

Oszkó Péter nem szeretne kampányolni, de magát megvédi az ellenzéktõl. Azt állítja, hogy a költségvetésben nem lesznek csontvázak és a munkanélküliség az év végén indul csökkenésnek. 120-130 milliós hitelt vett fel a házépítésére és reméli, hogy a Fidesz nem tér át engedékeny politikára. Interjú a Népszabadságból.

Költségvetési Tanács: Nagyobb lehet a hiány a tervezettnél

Archívum2010.03.25, 19:08

Változatlan szabályozás esetén a következõ években az államháztartás hiánya nagyobb lenne, mint amit a reáladósság-szabály megkíván, vagyis ennek betartásához kiigazító költségvetési intézkedésekre van szükség - derül ki a Költségvetési Tanács csütörtökön nyilvánosságra hozott elemzésébõl.

Brüsszel: Jövõre 3 százalék alá kerülhet a magyar hiány

Archívum2010.03.24, 13:20

Az Európai Bizottság szerint jövõre 3 százalék alá süllyedhet a GDP-hez mért államházartási hiány.

Oszkó Péter: A következõ kormánynak elszabadulhat a fantáziája

Gazdaság2010.03.24, 20:02

Öt százalékpontos járulékcsökkentés simán végrehajthat a következõ kormány, amelytõl a piacok az egészségügyi és önkormányzati rendszer reformját várják - mondta szerdán Oszkó Péter pénzügyminiszter. 

Kopint-Tárki: Jónak mondható a magyar hiány

Archívum2010.03.23, 12:19

A korábbi stagnálás helyett 2010-re 0,8 százalékos GDP növekedést prognosztizál a Kopint-Tárki, jövõre a gazdasági növekedés 3,0 százalékra gyorsul, miközben az éves infláció idén 4,2 százalék, jövõre 3,2 százalék lesz - mondta Palócz Éva vezérigazgató a kutatóintézet keddi sajtótájékoztatóján. A hiányra vonatkozó prognózist 4, 5 százalékra emelték, ami jónak mondható a régiós 6 százalékos átlaghoz képest.

A szén-dioxid-kvóták eladását is megvizsgálják a fideszes ellenõrök

Itthon2010.03.11, 13:05

A szén-dioxid-kvóta értékesítését és az államháztartási hiányt fogja elõször vizsgálni a Varga Mihály vezetésével felálló fideszes gazdasági feltáró bizottság, amelynek létrejöttét Orbán Viktor Fidesz-elnök jelentette be hétfõn. Orbán a testület felállítását azzal indokolta, hogy szerinte a kormány évek óta eltitkolja a költségvetés valós számait.

A görögök nem sokáig bírják a magas kamatokat

Gazdaság2010.03.10, 14:45

Ha heteken belül nem csökkennek a hitelfelvételi költségek, és ha az Európai Unió, akkor a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordul az athéni vezetés.

Összejött két hónap alatt az idei hiány 40 százaléka

Gazdaság2010.03.05, 17:13

Az idei elsõ két hónap alatt összesen 350 milliárd forint hiány keletkezett a magyar államháztartásban, ami az idei terv csaknem 40 százaléka.

MNB: A kor�bban v�rtn�l nagyobb lehet az infl�ci�

Gazdaság2010.02.24, 10:19

A korm�nyprogn�zisban szerepl� hi�nyn�l nagyobb defcititet v�r id�n �s j�v�re a jegybank, amely novemberben k�z�ltn�l nagyobb infl�ci�ra sz�m�t az id�n.

Erste: Magyarország a pofonoktól lett éltanuló

Gazdaság2010.02.19, 11:30

A kelet-közép-európai országok jelentõs mértékû költségvetési hiány lefaragása érdekében megtették az elsõ lépéseket, így a jövõben kevésbé fájdalmas évekre számíthatnak, mint az euróövezet államai - derül ki az Erste Group legfrissebb elemzésébõl, amely szerint Magyarország kiemelkedik a régiós mezõnybõl. Az Erste szakértõi hozzáteszik, költségvetési intézkedések miatt 2015-re, 2016-ra csúszhat az euró bevezetésének idõpontja a térség több országában.

Sztrájkolnak a görögök a megszorítások miatt

Gazdaság2010.02.16, 16:42

Megkezdõdtek a tiltakozások Görögországban a kormány megszorító intézkedései ellen.

A piac nem nézné jó szemmel a költségvetési kísérletezést

Gazdaság2010.01.22, 17:46

Negatív fejleményként értékelne a piac bármilyen "kísérletezgetést" a költségvetéssel a következõ magyar kormány részérõl - mondták londoni felzárkózó piaci elemzõk a választási idõpont pénteki bejelentése után.

Görögország nem kéri Brüsszel segítségét

Gazdaság2010.01.06, 19:51

Görögország nem szorul az EU segítségére, és 2012-re az elõírt - 3 százalékos - szintre csökkenti a tavaly 12,7 százalékra rúgó GDP-arányos hiányt - közölte szerdán a görög pénzügyminiszter.

Élesen visszaszólt a PM a Költségvetési Tanácsnak

Gazdaság2009.12.22, 14:57

Részletes közleménnyel jelentkezett kedd délután a Pénzügyminisztérium (PM), amelyben a Költségvetési Tanács jövõ évi büdzsével kapcsolatos kritikáira válaszolt a tárca - néhol kifejezetten élesen.

G�z�remel�s �s regad� a v�ls�gh�rad�ban

Gazdaság2009.12.07, 23:41

Emelkedik a g�z fogyaszt�i �ra, kiss� gyeng�lt a forint,�enyhe es�ssel z�rt a t�zsde h�tf�n. A Fidesz nem z�rja ki a regad� elt�rl�s�t. Okt�berben t�bblettel, novemberben hi�nnyal z�rt az �llamh�ztart�s m�rlege. 20 milli� munkahely sz�nt meg a v�ls�gban, ism�t nagyot bukott a dubaji t�zsde. Hajnali v�ls�gh�rad�.

PM: Októberi többlet, novemberi hiány

Archívum2009.12.07, 17:38

Októberben többlettel, novemberben hiánnyal zárt az államháztartás önkormányzatok nélküli pénzforgalmi mérlege - derül ki a Pénzügyminisztérium közleményébõl. Az októberi többlet 11,5 milliárd forint volt, a novemberi hiány 75,9 milliárd forintot tett ki.

Minimálisra szorítják a hiányt Bulgáriában

Archívum2009.12.03, 16:30

A bolgár parlament jóváhagyta a kormány 0,7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányra vonatkozó jövõ évi költségvetési tervét. A parlament rábólintott a közalkalmazotti bérek jövõ évi ideiglenes befagyasztására is.

Oszkó: Hasonló pályát lát a PM és az MNB

Gazdaság2009.11.25, 12:24

Nagyjából ugyanazokat a számokat látja az MNB is, mint a Pénzügyminisztérium, és a jegybank friss infláció jelentésében megjelent jövõ évi államháztartási deficit megegyezik a költségvetési törvényjavaslatban elõirányzott összeggel - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter az MTI-nek.

Tartja az idei hiány-elõrejelzést a PM

Archívum2009.11.11, 18:18

Nem változtat idei hiány-elõrejelzésén a pénzügyminisztérium, miután az októberi adatok több mint 10 milliárdos többletet mutattak ki az államháztartásban. Az inflációt a korábban becsültnél alacsonyabbra várja a PM.

Románia lazítást kér az IMF-tõl

Archívum2009.11.06, 10:37

Románia arra kérte a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), hogy magasabb idei államháztartási hiányt engedélyezzen számára. Eközben a Bukarestben tárgyaló IMF-küldöttség váratlanul péntekre hívta össze azt a sajtóértekezletet, amit eredetileg jövõ hétfõre tervezett.

Októberben nem költötte túl magát az állam

Archívum2009.11.05, 17:22

Októberben a központi költségvetésben akkora többlet keletkezett, amit még az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás hiánya sem tudott lenullázni.

Tartja a hiánycélt a PM

Archívum2009.10.13, 11:59

Továbbra is a GDP 3,8 százalékát kitevõ pénzforgalmi, 992,4 milliárd forintos államháztartási hiányt vár a Pénzügyminisztérium önkormányzatok nélkül az év egészében - derült ki a tárca keddi sajtótájékoztatóján.

Már csak hét uniós tag költ lehetõségei szerint

Archívum2009.10.07, 13:43

Újabb kilenc európai uniós tagállam, köztük Németország ellen indít eljárást az Európai Bizottság az államháztartási hiány túlzott mértéke miatt. A 27 uniós ország közül így már 20 ellen folyik majd eljárás a hiánynak a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított 3 százalékosnál magasabb szintje miatt.

�j ad�k �s hitelez�s-szigor�t�s a v�ls�gh�rad�ban

Gazdaság2009.10.05, 23:21

Luxuss� v�lhat a devizahitel felv�tele, a v�rtnak megfelel�en alakult az �llamh�ztart�s helyzete, m�g nem versenyk�pesek a forinthitelek, Bruce Willis besz�ll a vodka�zletbe, az EBRD az elbizakodotts�gt�l �vja Kelet-Eur�p�t, �j ad�val s�jtan�k a benzint �s a g�zt, t�vozik a France T�l�com m�sodik embere, akit az �ngyilkoss�gi hull�mot kiv�lt� rendszer kital�l�s�val v�dolnak� - v�ls�gh�rad�.

A Fidesz szerint növelhetõ a jövõ évi hiány

Archívum2009.10.01, 11:41

Vannak célok, amelyekért érdemes a tervezettnél nagyobbra növelni a 2010-es államháztartási hiányt - jelentette ki Varga Mihály. A jövõre kormányzásra készülõ Fidesz még nem döntött az adózás átalakításának koncepciójáról.

Oszkó: A régió legstabilabb országa leszünk

Archívum2009.09.25, 10:50

A régió legstabilabb országa lesz Magyarország 2011-re, a magyar uniós elnökség évére; az államháztartási hiány akkorra - a szakértõk szerint is - 3 százalék alá esik - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter " A gazdasági válság és az Európai Unió" címû   konferencián, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia rendezett.

Kitol�dott az eur�bevezet�s v�rt id�pontja

Gazdaság2009.09.28, 10:20

Apr� javul�st jelentenek a Reuters �ltal megk�rdezett, z�m�ben magyar elemz�k a hazai gazdas�gi mutat�kat tekintve. Az infl�ci� 2010 �v v�g�re 2,87 sz�zal�kra szorulhat vissza �ves �sszehasonl�t�sban. A v�lt eur�bevezet�s kitol�dott 2015 elej�re. A szak�rt�k t�bbs�ge szerint az MNB h�tf�n 50 b�zisponttal cs�kkenti majd az alapkamatot.

Évekig gyengélkedhet a brit gazdaság

Archívum2009.09.23, 13:03

A jelenlegi negyedévben valószínûleg véget ért a brit recesszió, de belátható ideig igen vérszegény növekedésre lehet csak számítani, és a brit államháztartási hiány a következõ két pénzügyi évben meghaladja a hazai össztermék (GDP) 12 százalékát - áll a Brit Iparszövetség (CBI) szerdán nyilvánosságra hozott új elõrejelzésében.

JP Morgan: 2014-ben j�het a magyar eur�

Gazdaság2009.09.22, 10:40

Magyarorsz�g az egyetlen gazdas�g a t�gabb �rtelemben vett eur�pai felz�rk�z� t�rs�gben, ahol javul a k�ls� kereskedelmi poz�ci� �s stabiliz�l�dik a k�lts�gvet�si hi�ny - v�li a JP Morgan. Londoni�befektet�si elemz�k leg�jabb el�rejelz�sei szerint�m�r robusztus �tem�, glob�lis szint� kil�bal�s kezd�d�tt a recesszi�b�l

IMF: Alacsony, de kockázatos a bolgár hiány

Archívum2009.09.21, 15:23

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elõrejelzése szerint idén 0,5 százalék lesz a GDP-arányos bolgár államháztartási hiány. Az IMF azzal számol, hogy jövõre 2,5 százalékkal hanyatlik a balkáni ország gazdasága. Az idei második negyedévben 4,9 százalékkal csökkent a bolgár GDP éves szinten. Az IMF bolgár missziójának vezetõje hétfõn kijelentette, hogy kiegyensúlyozott államháztartásra kell törekedni. Ez részben attól függ, hogy a kormány mennyire tartja be a kiadási fegyelmet. Rámutatott azonban arra, hogy a deficit jelentõsebb is lehet 0,5 százaléknál, ha a várt 6,5 százaléknál nagyobb mértékben csökken a hazai össztermék (GDP) az idén. KKockázatot ...

Több mint ezer milliárd forintos hiány jövõre

Gazdaság2009.09.12, 15:13

Átadta Szili Katalinnak, az Országgyûlés elnökének a jövõ évi költségvetés tervezetét Oszkó Péter pénzügyminiszter. A 2010-es hiány 1060,3 milliárd forint.

Hosszabbító IMF, helykeresõ forint - válsághíradó

Archívum2009.09.07, 22:27

Hosszabbított az IMF, alig mozdult a forint, kis forgalommal erõsödött a BUX kedden. A tervek szerint alakult az államháztartás hiánya, új valutát hozna létre az ENSZ, szárnyalt az ezüst ára. Hajnali válsághíradó.

Az egekbe emelkedik a szlovák hiány

Archívum2009.09.03, 16:07

Az idei GDP-arányos szlovák államháztartási hiány 6,29 százalék lehet. Ez háromszorosa az eredetileg tervezettnek - mondta csütörtökön a szlovák pénzügyminiszter.

Tovább hízott a cseh hiány

Archívum2009.09.01, 15:04

Nõtt Csehország államháztartási hiánya január-augusztusban az adóbevételek drasztikus csökkenése és a recesszió miatt megemelkedett kormányzati kiadások hatására - közölte kedden a pénzügyminisztérium.

Csak az inflációs pálya kedvezõ

Gazdaság2009.08.26, 14:07

Megerõsítette korábbi becslését a Magyar Nemzeti Bank legújabb gazdasági elõrejelzése, azaz jövõre 4,1 százalékos inflációt és 0,9 százalékos GDP-visszaesést várnak.

Bulgária küzd az euróért

Archívum2009.08.25, 15:18

A bolgár kormány szeretné minél elõbb megkezdeni a tárgyalásokat Bulgáriának az ERM-II árfolyamrendszerhez való csatlakozásáról. Erre Szimeon Djankov pénzügyminiszter szerint már szeptemberben sor kerülhet, amikor Bojko Boriszov miniszterelnökkel Brüsszelben munkalátogatást tesznek az Európai Bizottságnál - írta keddi számában a Dnevnik.

Elhúzódó válsághoz vezethet az orosz hiány

Archívum2009.08.14, 19:45

A válság következményeinek elhúzódására lehet számítani Oroszországban, a 2010-re várható javulás árát azonban az államháztartási hiány vártnál nagyobb növekedésével fizethetik meg.

Varsó vezet az euróversenyben

Archívum2009.08.09, 08:33

Nagyot változott az euróra esélyes kelet-közép-európai országok sorrendje. Sokáig a visegrádi országokat tekintették egyértelmû befutónak,  mostanra közülük - a már zónatag Szlovákián kívül - csak Lengyelország maradt elõl. Felzárkózott viszont Bulgária, amely már idén belépne az ERM-2-be, de Románia is utolérte Magyarországot.

Alig hízott az államháztartás hiánya júliusban

Archívum2009.08.05, 17:05

Júliusban az államháztartás minimális mértékû hiánnyal zárt, lényegében egyensúlyi pozíciót ért el.

Majdnem 45-szörös a szlovák büdzsé hiánya

Gazdaság2009.08.03, 13:46

A szlovák költségvetés hiánya az elsõ hét hónapban 914,44 millió euró volt, majdnem 45-ször nagyobb az egy évvel korábbi, euróra átszámított 20,39 milliónál, jelentették a szlovák pénzügyminisztériumban hétfõn. Az egész évi hiányterv 1 milliárd euró. Éves összehasonlításban a bevétel 6,4 százalékkal 5,8 milliárd euróra csökkent, a kiadás viszont 8 százalékkal 6,7 milliárd euróra nõtt.

Adósságcsapda fenyegeti a gazdag országokat

Archívum2009.07.31, 13:23

A világ kormányainak összesen 10 ezer milliárd dollárjába került a gazdasági válság a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb elemzése szerint, amely az államadósságok hihetetlen emelkedésére számít az elkövetkezõ években.

Az államháztartási hiány miatt aggódik a cseh jegybank

Archívum2009.07.21, 17:55

Csehországban rendbe kell tenni a közszféra pénzügyeit, különben a hiányok halmozásával valójában csak elhalasztják a nagyobb válságát, mondta kedden a Cseh Nemzeti Bank alelnöke, Miroslav Singer a Reuters hírügynökségnek.

Történelmi magasságban az amerikai hiány

Archívum2009.07.14, 08:20

Az idei költségvetési év elsõ kilenc hónapja alatt 1000 milliárd dollár fölé nõtt az Egyesült Államok államháztartásának hiánya. Erre eddig még nem volt példa.

Nem plazmatévére költené a pénzt Bukarest

Archívum2009.07.07, 13:27

A román gazdaság akár 6 százalékkal is zsugorodhat idén, a költségvetési hiány pedig meghaladhatja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megállapodott szintet a bukaresti kormány gazdasági minisztere szerint. A kormányfõ tárgyalna a hiány növelésérõl, és garantálná, hogy ne plazmatévékre menjen a pénz.

A vártnál kisebb az államháztartás hiánya

Gazdaság2009.07.07, 00:06

Júniusban is - az elõzõ hónapokhoz hasonlóan - alapvetõen a prognózis közelében alakult az államháztartás pénzforgalmi helyzete.

Csak 2011-re kell leszorítanunk a hiányt

Gazdaság2009.06.24, 13:27

A gazdasági válság következményeire tekintettel haladékot kapott számos európai uniós tagállam, köztük Magyarország is, a túlságosan magas államháztartási hiány elõírt szintre való csökkentésére. Tíz ország ellen folyik jelenleg eljárás a deficit túllépése miatt, jövõre csatlakozhat hozzájuk az unió legnagyobb gazdasága is.

Júniusban 276 milliárd lehet a hiány

Gazdaság2009.06.18, 15:13

Májusban többlettel zárt a magyar költségvetés, júniusban azonban várhatóan a GDP 1,1 százalékára rúgó hiány keletkezik. Az IMF-hitel következõ részletét valószínûleg a jövõ héten hívjuk le.

A piac szerint marad a kamat

Gazdaság2009.06.18, 15:11

A piaci szakértõk szerint hétfõn nem változik a magyar alapkamat - derül ki a Reuters legfrissebb felmérésébõl.

Öt százalékig hízik a cseh hiány

Archívum2009.06.08, 20:59

A jövõ évi cseh költségvetés tervezetében az államháztartás hiánya a bruttó hazai termék (GDP) öt százalékának fog megfelelni - jelentette be hétfõn Jan Fischer, cseh kormányfõ a kabinet ülése utáni sajtóértekezleten Prágában.

Berlin megint átírta a büdzsét

Gazdaság2009.06.02, 11:27

Újabb pótköltségvetést hagyott jóvá szerdán a német kormány, immár a másodikat a jelenlegi pénzügyi évre. Szakértõk nem tartják kizártnak, hogy az új büdzsében szereplõ közel 50 milliárd eurós adósság akár 80 milliárdra hízhat.

Hatvanmilliárdos többletet vár a PM

Archívum2009.05.20, 11:35

A Pénzügyminisztérium 60,7 milliárd forint államháztartási többletet vár - az önkormányzatok nélkül - májusra - mondta Katona Tamás, a tárca államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Nagyobb hiány, súlyosabb recesszió, mégis szárnyalt a forint és a BUX - válsághíradó

Archívum2009.05.19, 03:57

A világ óvatos derûlátással reagál a válság enyhülésének elsõ jeleire, vagy arra, amit annak gondol. Nálunk viszont jelentõsen rontani kellett a makropálya kilátásain - még szerencse, hogy a forint árfolyamát a legkevésbé a hazai események befolyásolják. Az EKB-nak nem kell az állampapírunk. Hajnali válsághíradó.

A GDP 3,9 százaléka lehet a hiány

Gazdaság2009.05.18, 18:21

  A korábbi adatok szerint tervezettnél egy teljes százalékkal nagyobb lehet az államháztartásnak a GDP-hez viszonyított, 2009. évi hiánya. A magyar gazdaság 6,7, az export 15 százalékkal esik vissza, az infláció az áfaemelés miatt 4,5 százalékos lesz. Az IMF június végén jóváhagyja egy 1,43 milliárd dolláros hitelrészlet lehívását.

Az egekbe szökött az államadósság

Gazdaság2009.05.18, 12:41

A GDP 82,7 százalékára emelkedett az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága ez év március végéig a tavaly év végi 73 százalékról - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi számlák elõzetes adatai alapján hétfõn.

Megugrott a német államháztartás hiánya

Archívum2009.05.11, 16:53

Elérheti a hazai össztermék (GDP) 6 százalékát 2010-ben a német államháztartás hiánya, a GDP-arányos államadósság pedig 80 százalékra emelkedhet, a német központi bank egy szakértõje szerint.

Kisebb lett az államháztartási hiány a vártnál

Archívum2009.05.07, 17:06

A prognózisnál jobban alakult az államháztartás helyzete áprilisban. Az idei esztendõ negyedik hónapjában az államháztartás hiánya - pénzforgalomban, önkormányzatok nélkül - 38,1 milliárd forintot tett ki.

Épp idõben vezette be az eurót Szlovákia

Archívum2009.04.29, 18:53

A pozsonyi kormány elképzelhetõnek tartja, hogy az idei GDP-arányos államháztartási hiány 4,4 százalékra nõ, azaz lehet, hogy már az idén nem teljesíti az egyik fõ maastrichti kritériumot Szlovákia.

Négy ország is túlzott deficit eljárás alatt az EU-ban

Archívum2009.04.27, 17:04

Túl nagy államháztartási hiánya miatt eljárást indított az Európai Unió hétfõn Spanyolország, Franciaország, Görögország és Írország ellen.

Nem teljesíti saját kritériumait az EU

Gazdaság2009.04.22, 17:09

Az uniós országok tavaly jelentõsen emelték államháztartási deficitjüket - derül ki az Eurostat legfrissebb jelentésébõl. A statisztikai hatóság azt is közölte, hogy az államadósságot is növelték uniós szinten: az a GDP 61,5 százalékig ment fel az egy évvel korábbi 58,7 százalék után.

Kincstári optimizmussal tekint a jövõbe a PM

Archívum2009.04.21, 16:46

A második félévben többletet vár az államháztartásban a Pénzügyminisztérium.

A kormány 3 százalék alatti hiányt tervez

Gazdaság2009.04.21, 18:24

A gazdaság 6 százalékos visszaesése esetén is tarható a 3 százalékos eredményszemléletû hiánycél a kormány tervezett intézkedéseinek köszönhetõen, az uniós elszámolás szerinti (ESA) államháztartási hiány a bruttó hazai termékhez (GDP) mérten az idei 2,9 százalékról jövõre 2,8, az azt követõ évben 2,3 százalékra csökken - áll a kormány kedden közzétett cselekvési tervében.

Félezer milliárd fölött az államháztartási hiány

Gazdaság2009.04.07, 17:33

Az államháztartás márciusban önkormányzatok nélkül 309,4 milliárd forint hiánnyal zárt - közölte honlapján a Pénzügyminisztérium (PM) kedden. Az elsõ negyedéves deficit 566 milliárd forint volt.

A várakozásnak megfelelõ a februári hiány

Gazdaság2009.03.19, 15:14

Az elsõ negyedév államháztartási hiánya a GDP 2,2 százalékára rúg, de a Pénzügyminisztérium mindenáron 3 százalék alatt akarja tartani az éves hiányt. A tárca ragaszkodik a 3,5 százalékos gazdasági visszaesés prognózisához, és a költségvetést sem készül módosítani.

Romlottak a lengyel államháztartás kilátásai

Archívum2009.03.16, 16:20

Nem jók a lengyel államháztartás kilátásai, pedig a lengyel kormány már ez év közepén szeretné bevinni a zlotyt az európai árfolyamrendszerbe (ERM-2.), hogy 2012-ben csatlakozhassanak az euróövezethez. Az államháztartás legnagyobb tétele, a központi költségvetés 5,272 milliárd zlotys (351 milliárd forintos) hiánnyal végezte az elsõ két hónapot, ez az egész évi, 18,19 milliárd zlotys hiánytervnek máris a 29 százaléka, közölték a lengyel pénzügyminisztériumban hétfõn. A kiadások az éves terv 16,2 százalékára rúgtak, de a bevételek csak az éves elõirányzat 15,4 százalékát érték el.

Magyarország adósságcsapdában van

Gazdaság2009.03.12, 12:13

Az államháztartás egyenlegében 4-5 százalékos elsõdleges többletre lenne szükség ahhoz, hogy megálljon az államadósság további növekedése - mondta Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelõ befektetési igazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nem okozott meglepetést a februári hiány

Archívum2009.03.09, 17:08

Februárban a prognózisnak megfelelõen alakult az államháztartás pénzforgalmi, önkormányzatok nélküli hiánya. A deficit az év második hónapjában 294,5 milliárd forint volt. A tárca elõzetesen 294,1 milliárd forintos hiánnyal számolt - áll a Pénzügyminisztérium közleményében.

Simor András szerint most már lépni kéne

Gazdaság2009.03.12, 17:27

Kiskapuk keresése helyett hozzá kell látni a maastrichti kritériumok teljesítéséhez - mondta a HVG-nek Simor András jegybankelnök, aki szerint határozott, komoly érvágást jelentõ lépéseket kell tenni.

Öt százalék fölött a francia államháztartási hiány

Gazdaság2009.03.12, 18:00

Öt százalék feletti lesz az idén a bruttó hazai termékhez viszonyított francia államháztartási hiány - jelentette ki kedden a francia miniszterelnök.