államháztartás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- költségvetés
- devizapiac
- GDP
- Pénzügyminisztérium
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Csaknem százmilliárd a májusi többlet
A központi költségvetés és a társadalombiztosítási alapok szufficitje miatt májusban 97,5 milliárdos többlet alakult ki az államháztartásban. Ez 12 milliárddal több, mint amennyit a Pénzügyminisztérium várt.
Veres: fordulóponton a magyar gazdaság
A pénzügyminiszter a Költségvetési Gazdálkodási Rendszer (KGR) támogatási szerződése bemutatásának csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette: érdemben csökkent az államháztartás hiánya, Magyarország az első helyet szerezte meg az egyensúly javulásának mértékét tekintve.
ÁSZ-elnök: nehéz a kuruc mentalitást elhagyni
A jó kormányzás két oszlopa az elszámoltathatóság és az átláthatóság - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke csütörtökön Budapesten a Joint Venture Szövetség (JVSZ) közgyűlésén. Az államháztartás átláthatósága és a gazdálkodók elszámoltathatósága a korszerű, hatékony kormányzás alapfeltételeként fogható fel, és csak a végrehajtó hatalom teljesítménye összefüggésében vizsgálható. Szót emelt azért is, hogy erősíteni kell az adómorált.
Veres: teljesíthető a hiánycél
Teljesíthető az idei államháztartási hiánycél, a féléves deficit várhatóan jobb lesz az időarányosan tervezett mértéknél és év végén a GDP 4 százalékán belül marad - mondta Veres János.
Negyvenmilliárd forint folyt be evából
Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) áprilisban 31,6 milliárd forint, az első négy hónapban 39,6 milliárd forint folyt be a költségvetésbe a Pénzügyminisztérium államháztartási adatai szerint.
Magas az államháztartási hiány
A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás finanszírozási igénye a 2008 első negyedévével végződő elmúlt egy évben a GDP 4,0 százaléka, 1043 milliárd forint volt, a névértéken számított, konszolidált bruttó államadósság pedig a GDP 67,2 százaléka volt 2008 első negyedévének végén - közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken.
A várt szerint nőtt az államháztartási hiány
Az államháztartás áprilisban - önkormányzatok nélkül - 14,3 milliárd forint hiánnyal zárt, szinte megegyezően a szaktárca 13 milliárdos prognózisával - közölte a Pénzügyminisztérium szerdán.
Kiderül, hogy lesz-e euró Szlovákiában
Az infláció és az államháztartás eladósodása nehezítheti Szlovákia csatlakozását az euróövezethez, értesült a Süddeutsche Zeitung.
GDP: lefelé módosított a kormány
A tegnapi bejelentéshez képest 3,9-ről, 3,4 százalékra módosították a GDP növekedési prognózist a ma megjelent konvergenciajelentésben. A kormány szerdai ülésén megtárgyalta és elfogadta az idei első konvergencia-jelentését, amelyben nemcsak az aktualizált makrogazdasági és államháztartási előrejlezés szerepel, hanem a jövőben tervezett lépések is - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.
Jót tett Berlusconi győzelme
A kormányfői tisztet harmadszor elnyerő Berlusconi kampányában adómérsékléseket, az államháztartás hiányának csökkentését és az infrastrurális fejlesztések bővítését ígérte. Mindezzel célja Európa negyedik legerősebb gazdaságának élénkítése.
Simor: túl kevesen adóznak túl sokat
Simor András jegybankelnök szerint az ország jelenlegi egyik legnagyobb gondját az jelenti, hogy igen alacsony a foglalkoztatási ráta, másrészt a termékpiacok liberalizációját még nem sikerült megvalósítani, egyes esetekben erőteljes a piaci monopóliumok hatása.
Növekszik a fogyasztás Szlovákiában
Szlovákiában a kiskereskedelmi forgalom februárban 16,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a januári, 15,6 százalékos éves növekedés után, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban szerdán. Tavaly februárban az éves növekedés csak 4,4 százalékos volt, tavaly egész évben is csak 5,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom 2006-hoz képest.
A GDP 1 százaléka alá viszik 2010-re a szlovák államháztartás hiányát
A szlovák kormány jóváhagyta szerdán az államháztartási hiánynak a bruttó hazai termék (GDP) 2,0 százalékára történő idei mérséklésének tervét. Eredetileg a hiányt 2008-ban a GDP 2,3 százalékára tervezték.
Alacsonyabb államháztartási hiány márciusban
Az államháztartás márciusban - önkormányzatok nélkül - 325,9 milliárd forint hiánnyal zárt, ami kisebb a vártnál - közölte a Pénzügyminisztérium kedden. Az idei első három havi hiány 508,1 milliárd forint lett, ami a bruttó hazai termék (GDP) 1,9 százaléka.
Csődhullám előtt az önkormányzatok
Az idei még nem lesz önkormányzati csődök éve, a következő kettőben azonban megszaporodhat a fizetésképtelenné váló önkormányzatok száma - hangzott el egy csütörtöki konferencián. Szakértők szerint az önkormányzatok eladósodásának gyorsulása az államháztartás biztonságát és a konvergenciaprogram teljesítését is veszélyeztetheti.
Jelentősen csökkent a cseh hiány
Csehország államháztartásának hiánya a vártnál erősebben, a bruttó hazai termék 1,58 százalékára mérséklődött tavaly - jelentette be a prágai statisztikai hivatal kedden.
Bruttó államháztartási hiány: GDP 66 százaléka
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2007-ben a GDP 5,5 százalékát érte el és már negyedik negyedéve folyamatosan csökken - közölte a Magyar Nemzeti Bank kedden.
A vártnál kisebb az államháztartási hiány
Minden eddigi bejelentésben szereplőnél kisebb hiánnyal zárt tavaly az államháztartás - tudósít az Index. A kormány néhány nap múlva jelenti le az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a tavalyi évre vonatkozó egyenleget, és a jelentésben a GDP 5,5 százalékának megfelelő költségvetési deficitszám szerepel.
Csökkent hazánk várt GDP növekedése
A decemberben prognosztizált 3,5 százalékról 2,7 százalékra csökkentette a GDP idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt..
A szlovák államháztartás rendben van
Szlovákia GDP-arányos államháztartási hiánya tavaly 2,16 százalék volt, sokkal kisebb a tervezett 2,9 százaléknál, s ezzel bőven belül van a 3 százalékos eurókritériumon.
Veres: 344,5 milliárd lesz a márciusi hiány
A Pénzügyminisztérium csökkentette az első negyedévre vonatkozó hiányelőrejelzését. Kamatkiadásokra viszont az idén több mint 30 milliárd forinttal többet kell költeni a korábban vártnál.
Februári hiány: 215,9 milliárd forint
Az államháztartás februárban - önkormányzatok nélkül - 215,9 milliárd forint hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium hétfőn. A szaktárca 219,8 milliárd forint pénzforgalmi hiányt várt.
A Déli Áramlat nem halad át a büdzsén
A Déli Áramlat magyarországi szakasza megépítésének a magyar felet terhelő 700 millió eurós költsége sem az államadósságot, sem az államháztartás hiányát nem növeli - mondta el Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője.
Egyre kisebb az osztrákok hiánya
A megnövekedett adóbevételeknek köszönhetően tovább csökkent az osztrák államháztartási hiány, amely tavaly év végére a hazai össztermék (GDP) 0,7 százalékára apadt. A Willhelm Molterer pénzügyminiszter által közzétett hivatalos adatok szerint a deficit 2,87 milliárd eurót tett ki, a 2006-os 4,4 milliárd után.
A GDP 5,6 százaléka volt a finanszírozási igény
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a bruttó hazai termék (GDP) 5,6 százalékát tette ki 2007-ben, a névértéken számított, konszolidált bruttó államadósság a GDP 65,9 százaléka volt, míg a háztartások nettó finanszírozási képessége, pénzügyi megtakarítása 2007-ben a GDP 1,7 százalékát érte el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adatai szerint.
Teljesen átalakulnak az agrártámogatások
Jövőre teljesen átalakul a közvetlen uniós agrártámogatások rendszere. Az agrártárca még a tavasszal benyújtaná az Országgyűlésnek az erről szóló törvénytervezetet. Az átállással járó változások miatt tucatnyi más törvény módosítása is szükséges, a földtörvény mellett az államháztartási és állami tulajdonról, a vagyonkezelésről szóló jogszabályoké, valamint az adó-, az áfa- és az illetéktörvényé - olvasható a Napi Gazdaságban.
Szürkemunka nincs, fekete is kevesebb
A gazdaság kifehéredéséből tavaly 80-100 milliárd forint közötti államháztartási többletbevétel származott, amely a költségeket levonva 73-93 milliárdot hozott az államkasszának - jelentette ki Ligeti Csák, a feketegazdaság kifehérítését vizsgáló bizottság elnöke.
Januárban többlettel zárt a költségvetés
Az államháztartás januárban - önkormányzatok nélkül - 33,8 milliárd forint többlettel zárt - közölte a Pénzügyminisztérium csütörtökön. A szaktárca 27,5 milliárd forint pénzforgalmi hiányt várt.
A PM 27,5 milliárdos hiányt vár januárra
Csütörtökön teszi közzé a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás 2008. januári előzetes pénzforgalmi adatait. A tárca januárra - önkormányzatok nélkül - 27,5 milliárd forint pénzforgalmi hiányt vár, egész évre 1111,2 milliárd forintot, ami a bruttó hazai termék (GDP) 4,0 százaléka.
Fitch: javuló magyar mutatók kockázatokkal
Javulnak Magyarország külső fizetési és államháztartási egyensúlyi mutatói, de megmaradtak a folyamatot terhelő eddigi kockázatok, mondta a Fitch Ratings európai felzárkózó piaci szuverén minősítésekért felelős igazgatója. Az intézet szakszemináriumán Kína stabilizáló ereje és az USA megváltozott helyzete voltak a főbb témák.
Ecostat: 5 százalék alá csökken az infláció
Az idei növekedés 2,8-3,0 százalék körül alakulhat, az államháztartás ESA szerinti hiánya 4,0-4,3 százalékra mérséklődik, az infláció pedig várhatóan 5 százalékra csökken - áll az Ecostat januári prognózisában.
Egyre rizikósabbak a térség gazdaságai
A szlovák gazdasági mutatók ugyan összhangban vannak északi szomszédunk konvergenciatervével, ám további szerkezeti reformokra van szükség. Bukarest szintén jó mutatókkal bír, de az államháztartás hosszú távú helyzete nagy kockázatú az Európai Bizottság értékelései szerint. Ugyanakkor az S&P visszaminősítette a litván adóskockázati besorolást.
Az egyensúly javítja a versenyképességet
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint az egyensúlyban lévő, szilárd államháztartás erősíti a gazdaságot, javítja az ország versenyképességét. Kovács Árpád ezt pénteken, Budapesten, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola konferenciáján mondta, amelyet a főiskola névadója tiszteletére rendeztek.
Németország jelest kapott Brüsszeltől
Dicsérte a német államháztartási konszolidációt szerdán kiadott értékelésében az Európai Bizottság, miközben bírálta Nagy-Britanniát ugyanennek az elhúzódásáért. Németország csökkenti a hiányt a váratlan többletbevételekkel, Magyarországgal ellentétben.
Veres: Jobb lett a hiány a vártnál
Az államháztartás hiánya tavaly a GDP 5,7 százaléka körül alakult a tervezett 6,8 százalékkal szemben - ismertette Veres János pénzügyminiszter hétfőn. A bizonytalanságokat is figyelembe véve a hiány 5,5-5,8 százalék között alakulhatott. A bizonytalanságot az okozza, hogy egyelőre csupán a központi kormányzat pénzforgalmi adatai véglegesek.
Tételesen elszámol a pénzügyminiszter
Ma teszi közzé a Pénzügyminisztérium az államháztartás 2007. decemberi, illetve a 2007. teljes évi előzetes pénzforgalmi adatait.
Csökkenő hiány, lassuló gazdasági növekedés
Decemberben többlettel zárt az államháztartás. Így annak egész éves hiánya - helyi önkormányzatok nélkül - kedvezőbb lett a vártnál. A múlt év utolsó hónapjában az államháztartás többlete 48 milliárd forint volt. A Pénzügyminisztérium decemberben 14 milliárd forintos deficittel számolt, így az egyenleg 62 milliárd forinttal kedvezőbb a vártnál.
Decemberben többlettel zárhat az áht
A Pénzügyminisztérium (PM) nem erősítette meg a sajtóinformációt, miszerint 2007. decemberében az államháztartás pénzügyi mérlege 48 milliárd forintos többlettel zárt, miközben a szaktárca 14 milliárd forintos hiányt prognosztizált.
Az APEH belehúz a vagyonvizsgálatba
Az APEH 2007-ben 8363,7 milliárd forintot szedett be, ami az államháztartás adójellegű bevételeinek 82,4 százaléka - jelentette be Szikora János, az APEH elnöke.
Államháztartási többlet Szlovéniában
Egyedül az infláció magas - az is csak az eurózónán belüli összevetésben -, Szlovénia többi gazdasági mutatója lenyűgöző. A gazdaság évi 6 százalékkal növekszik, az államháztartás pedig, a várt alacsony hiány helyett egyenesen többlettel zárt 2007-ben.
Hat százalék alatt marad a 2007-es hiány
Nem éri el a 6 százalékot az államháztartás 2007-es hiánya - mondta Veres János pénzügyminiszter. Veres szerint a társadalom várhatóan az év közepétől érezheti a pozitív változásokat. "A társadalom számára is nyilvánvalóvá válik, hogy a kormány világos kormányzati programot valósít meg, az ezt kritizálóknak pedig nincs alternatív programja" - osztotta idei meg várakozásait a távirati irodával Veres.
Politikai lazaság hizlalta az államadósságot
Elsősorban egyszeri gazdaságpolitikai döntések okozták, hogy az államháztartás rekordnagyságú hiánnyal zárt a bruttó hazai termékhez (GDP) képest - mondta Romhányi Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) vezető közgazdásza a Magyar Közgazdasági Társaság és a Pénzügyi Szemle közös pénteki, budapesti rendezvényén.
A GDP 5,2 százaléka a 11 havi hiány
Novemberben a prognózisnál valamivel kedvezőbben alakult az államháztartás helyzete és az első11 havi hiány a bruttó hazai termék (GDP) 5,2 százalékát érte el - közölte csütörtökön a Pénzügyminiszétrium.
- címkék:
- államháztartás
- prognózis
- GDP
- Címkefelhő »
Gyorsuló növekedést vár az OECD
Magyarországon szükség van az államháztartás reformjára ahhoz, hogy az ország visszanyerje elvesztett versenyképességét. Az OECD gyorsuló növekedést vár a következő években.
Veres: Idén 6,2 százalék lesz a hiány
Idén a bruttó hazai össztermék (GDP) 6,2 százaléka lesz az államháztartás eredményszemléletű (ESA'95) hiánya a korábban közölt 6,4 százalékkal szemben - jelentette be a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón a kormány által elfogadott, aktualizált konvergenciaprogramot ismertetve Veres János pénzügyminiszter.
A PM szerint novemberben is teljesül a cél
A Pénzügyminisztérium 172,2 milliárd forint hiányra számít novemberben az államháztartásban az önkormányzatok nélkül, így az első tizenegy havi deficit a GDP 5,4 százaléka lesz - mondta Tátrai Miklós, a tárca államtitkára. A kabinet várhatóan november 28-i ülésén foglalkozik a konvergenciaprogram eddigi állásával.
A vártnál több az államháztartás hiánya
Az államháztartás első tíz havi hiánya - az önkormányzatok nélkül - 1196,9 milliárd forint volt, ez a bruttó hazai termék (GDP) 4,7 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) szerdán. Az októberi államháztartási deficit 49,8 milliárd forintot tett ki.
Magas infl�ci�t �s egyens�lyjavul�st v�r a GKI
Az infl�ci� magasabb, a gazdas�gi n�veked�s lassabb, az �llamh�ztart�s egyens�ly�nak javul�sa viszont gyorsabb a tervezettn�l - �ll a Gazdas�gkutat� Zrt.-nek az Erste Bank egy�ttm�k�d�s�vel k�sz�lt legfrissebb el�rejelz�s�ben. A t�rsas�g szerint er�s�d� vil�ggazdas�gi bizonytalans�g �s kedvez� eur�pai konjunkt�ra k�zepette zajlik a magyar gazdas�gpolitikai kiigaz�t�s.
Javítottak az euróövezeti országok
Tavaly nagyot javítottak államháztartási helyzetükön az euróövezeti országok: összesített államháztartási hiányuk az összesített GDP 1,5 százalékával volt egyenértékű - közölték az EU statisztikai hivatalában hétfőn végleges adatként. Igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy az euróövezeti GDP tavaly - hatéves rekordot döntve - 2,7 százalékkal nőtt.