államfőjelölt

címke rss

Személyeskedő szóváltások a cseh államfőjelöltek vitájában

Éles, több esetben személyeskedő szóváltások jellemezték a két cseh államfőjelölt utolsó nyilvános vitáját, amelyet csütörtök este közvetített a cseh közszolgálati televízió.

Pokorni Kövért és Ádert is kiválónak tartja

Itthon2012.04.10, 08:43

Nem fogják megnézni a leendő államfőjelölt diplomamunkájának lábjegyzeteit Pokorni Zoltán szerint, a Fidesz alelnöke úgy véli, hogy Kövér László és Áder János is kiváló jelölt a köztársasági elnöki posztra.

Szinte biztos, hogy Áder lesz az államfőjelölt

Itthon2012.04.06, 10:25

Áder János, a Fidesz EP-képviselője vált a legesélyesebbé az államfői posztra az [origo]-nak nyilatkozó fideszes és kormányzati vezetők szerint, akik úgy látják, Ádernek van már elég nemzetközi rutinja, és elég karakteres személy lenne a pozícióra. Többen emellett annak is örülnek, hogy így a másik esélyes, az Orbán Viktorral zárt ajtók mögött sok konfliktust vállaló Kövér László a pártvezetés tagja maradhatna.

Kövér: Az én jelöltem Áder János

Itthon2012.04.05, 22:05

Az országgyűlés korábbi elnökét, az egykor a Fidesz frakcióvezetőjeként és pártelnökeként is ténykedő Áder Jánost találná a legjobb választásnak Schmitt Pál hétfőn megüresedett posztjára Kövér László házelnök. Az államfői teendőket ideiglenesen ellátó politikus bevallása szerint "nem az a fajta, aki elugrik a felelősségvállalás elől", ha őt tartják valamilyen pozícióra ő a legalkalmasabbnak, de szerinte vannak nála is alkalmasabbak.

Nem hisz saját győzelmében az MSZP államfő-jelöltje

Itthon2010.06.06, 22:02

Balogh Andrásnak, Magyarország bangkoki nagykövetének a parlamenti erőviszonyok ismeretében nincsenek olyan illúziói, hogy a parlament államfőnek választja. Az MSZP kongresszusa vasárnap szavazta meg Balogh jelölését az államfői posztra. A nagykövet azt mondta, a jelölés őt magát is meglepte.

Lendvai: Tisztább a helyzet Sólyom miatt

Itthon2005.05.28, 13:05

Lendvai Ildikó szerint miután a jobboldal megnevezte államfőjelöltjét, Sólyom Lászlót, az SZDSZ-nek több oka van arra, hogy támogassa a baloldal jelöltjét. Ráadásul az MSZP frakcióvezetője szerint az SZDSZ új döntési helyzet elé került az Országgyűlés ügyrendi bizottságának döntése értelmében: ha azt akarják, hogy szavazataik számítsanak, akkor dönteniük kell a két jelölt között.

A Fidesz hétfőn dönt államfőjelöltjéről

Itthon2005.05.24, 20:30

Miután a jelenlegi államfő újabb jelölése meghiúsult, a Fidesz-frakció hétfőn fog dönteni saját köztársaságielnök-jelöltjéről - jelentette be kedden Orbán Viktor.

Országjárásba kezd Szili Katalin

Itthon2005.04.19, 08:02

Országos körúton ismerteti elképzeléseit Szili Katalin, az MSZP köztársasági elnök-jelöltje - jelentette a Klub Rádió. Az államfőjelöltnek pénteken megválasztott Szili Katalint a koalíciós partner SZDSZ nem támogatja, bár néhány képviselője mégis hajlik Szilire szavazni.

Szili Katalin az MSZP államfőjelöltje

Itthon2005.04.18, 16:15

Az MSZP kongresszusának zárt ülése Szili Katalint választotta államfőjelöltnek. A választmány pénteki szavazásán úgy döntött: Szili Katalin és Glatz Ferenc mérettetheti meg magát a jelölő szavazáson. A másik két jelölt, Bárándy Péter és Horn Gyula visszaléptek. Az SZDSZ viszont csak Glatzot támogatja. Az ülés nyilvános részén a pártelnök és a miniszterelnök is felszólalt, de egyikük sem érintette magát az államfőjelölést.

Ma dönt az MSZP az államfőjelöltről

Itthon2005.04.15, 08:58

Pénteken dönt az MSZP rendkívüli kongresszusa arról, hogy kit jelölnek köztársasági elnöknek. A lehetséges jelöltek: Szili Katalin, Horn Gyula, Glatz Ferenc és Bárándy Péter. Az SZDSZ csak a két utóbbi jelöltet támogatja.

Előző
  • 1
  • 2
Következő