állambiztonsági iratok

címke rss

Törvénytervezet készül az állambiztonsági iratok visszaadásáról

Itthon2010.12.16, 13:19

Egy friss kormányhatározat szerint jövő novemberig törvényben kell rendezni az elmúlt rendszerben, nem jogállami keretek között rögzített adatbázisokban lévő iratoknak a megfigyelt személyek részére történő visszaadását.

Új Kenedi-bizottság vizsgálja a titkos mágnesszalagokat

Itthon2010.02.22, 16:07

Egy Kenedi János vezette bizottság felállítását jelentette be Bajnai Gordon kormányfő a parlamentben hétfőn. A kormányfő az SZDSZ-es Bőhm András interpellációjára adott válaszában elmondta, a háromfős testület az állambiztonsági szolgálatok adattárait tartalmazó mágnesszalagok feldolgozását ellenőrzi majd. Bajnai arról is beszélt, hogy meg kellett volna születnie egy dossziétörvénynek is, azonban ehhez hiányzott a politikai konszenzus.

Csak egy főnökjelöltet engednek az állambiztonsági levéltárhoz

Itthon2010.02.22, 15:30

Csak Gyarmati Györgynek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának jelenlegi főigazgatójának meghallgatását kérte Katona Béla házelnök a parlament két bizottságától hétfőn. A nemzetbiztonsági bizottság egyhangúlag el is fogadta Gyarmati jelölését, a kulturális és sajtóbizottság azonban nem szavazott. Két SZDSZ-es képviselő tiltakozásul kivonult a bizottsági ülésről amiatt, hogy Katona Béla a másik két pályázó meghallgatását nem is kérte.

Elítélték az alkotmánybíró állampárti múltjáról író történészt

Itthon2009.12.08, 14:24

Elítélte becsületsértés és rágalmazás miatt Ungváry Krisztián történészt a Fővárosi Bíróság kedden, aki azt írta Kiss László alkotmánybíróról, hogy a pártállami állambiztonság hivatalos kapcsolataként "besúgásban (...) serénykedett". A nem jogerős ítélet szerint a bíróság egy év próbára bocsátotta a történészt, aki októberben még jogerősen személyiségi jogi pert nyert Kiss ellen. Ungváry fellebbez az ítélet ellen, Kiss pedig közölte, hogy könyvet ír a történtekről.

A Fekete Lovag mindig győz?

Vélemény2009.09.01, 10:09

Nem tudni, hogy mi van abban a dokumentumban, amelyet az Igazságügyi Minisztérium annak ellenére nem ad ki Kenedi Jánosnak, hogy az ügyben mind a hazai bíróság, mind az európai emberi jogi bíróság megállapították a szabad véleménynyilvánítás jogának megsértését. Hova vezet és meddig folytatható a hazai hatóságok látványos önkénye?

Informatikusok vizsgálják meg először a titkosszolgálatok szalagjait

Itthon2009.02.27, 13:06

Hetekig vizsgálják informatikusok azokat a mágnesszalagokat, amelyekre a rendszerváltás előtti állambiztonsági szolgálatok vitték fel ügynökeik és a megfigyeltek listáját. A cél, hogy kiderüljön, manipulálták-e később a szalagokat.

Mégis megfejthetik a megfejthetetlen mágnesszalagokat

Itthon2009.01.07, 12:14

Elkezdték a nemzetbiztonsági szolgálatok azoknak a korábban megfejthetetlennek bélyegzett titkos mágnesszalagoknak a feldolgozását, amelyek a pártállami rendszer ügynöklistáit tartalmazzák - derült ki Szilvásy György titkosszolgálatokért felelős miniszter leveléből. Hamarosan kormánydöntés és törvényjavaslat készül a máig tikos állambiztonsági iratok sorsáról.

Titkos szalagokat venne elő a Kenedi-bizottság

Itthon2008.10.16, 20:49

Az iratmegsemmisítések, lopások és a többszöri szállítás miatt már lehetetlen rekonstruálni az állambiztonsági irattárak eredeti rendjét. A Kenedi-bizottság jelentése szerint azonban nem igazak a legendák, hogy 1989-90-ben mindent ledaráltak volna, hiszen az NBH ma is őrzi a mágnesszalagokon lévő nyilvántartást. A bizottság azt javasolja, alkossanak új dossziétörvényt, ami közszereplőnek nyilvánítana minden hálózati személyt, és felszabadítaná a ma még titkokként kezelt iratokat.

Nyilvános lesz a Kenedi-bizottság anyaga

Itthon2008.10.04, 09:38

Néhány hét múlva nyilvánosságra hozza a kormány a MeH honlapján a máig titkos állambiztonsági iratokról szóló szakértői jelentést, méghozzá az ígéretek szerint teljes terjedelmében - értesült a miniszterelnök környezetéből a szombati Népszabadság.

Meghosszabbították az ügynökbizottság mandátumát

Itthon2008.02.20, 18:45

A kormány az ügynökbizottság kérésére három hónappal meghosszabbította a testület eredetileg március végéig tartó mandátumát. A Kenedi János vezette testület tavaly szeptemberben kezdte az állambiztonsági iratok feldolgozását.