állambiztonság

címke rss

Aljasság és nosztalgia: könyvek Kádár Jánosról és koráról

Itthon2008.07.10, 18:19

Kádár János a Szovjetunió kegyelméből Magyarországot irányító állampárt első embere volt 1956 és 1988 között, nevét történelmi korszak viseli. Erről a korról egyre kevesebbet tudunk, hiszen felejtenek és meghalnak a tanúk, ugyanakkor egyre többet is, azoknak a kutatóknak, újság- és emlékíróknak a jóvoltából, akik újabb és újabb szempontokból vizsgálják az időszakot.

Elölről indul a per az egyházi vezetők aktáiért

Itthon2007.09.27, 17:15

Visszakerült az elsőfokú bírósághoz az egyházi vezetőkről szóló állambiztonsági iratok nyilvánosságának ügye, amelyben az [origo] egy korábbi munkatársa indított pert. Az állambiztonsági iratok eddig azért nem kerültek nyilvánosságra, mert az érintettek - egy kivételével - úgy nyilatkoztak: nem tartják magukat közszereplőknek, ezért a róluk szóló akták is titkosak. A per célja, hogy kiderüljön: közszereplőnek számítanak-e a történelmi egyházak vezetői.

Ungváry Krisztián: A társadalom krokodilkönnyeket fog hullatni

Vendégszoba2007.08.20, 20:49

Akár politikai botrányok árán is nyilvánosságra hozná a titkosított ügynökadatakat Ungváry Krisztián, a júliusban alakult iratfeltáró bizottság tagja. A történészt, aki szerint a múlttal való szembenézés gyógyító hatással lesz a magyar közéletre, arról is kérdezték a Vendégszobában, hogy milyenek a személyes tapasztalatai az állambiztonságról és miért nem ad szót leleplező cikkeiben az egykori ügynököknek.

Az eldugott naplókra is kíváncsi az ügynökbizottság

Itthon2007.07.31, 13:58

A hajdani állambiztonság hivatásos tisztjeinek aktáira és a tisztek által vezetett munkanaplókra lenne leginkább kíváncsi Kenedi János, az úgynevezett ügynökbizottság elnöke. Szerinte ezek a dokumentumok olyan titkos irattárakban lapulhatnak, mint amilyet ő is látott a BM épületében. A bizottság munkáját a szabadságolások és a nemzetbiztonsági átvilágítás is késlelteti.

Újabb adatok szólnak Martonyi ügynökmúltja mellett

Itthon2007.06.07, 16:29

Martonyi János nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy nem jelentett az állambiztonságnak - írja dr. Kende Péter, aki a volt külügyminiszter múljáról szóló áprilisi cikkét folytaja az ÉS pénteken megjelenő számában. Kende szerint a Martonyi jelentéseit tartalmazó akta azért nincs a levéltárban, mert Martonyi 1990 után is kapcsolatban maradt a szolgálatokkal.

Gyurcsány "nyílt sisakkal" képviselte a KISZ-t

Itthon2007.05.18, 15:25

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Petrétei József igazságügyi miniszter és Kiss László alkotmánybíró neve is felbukkan Ungváry Krisztián Élet és Irodalomban megjelent cikkében, amely a nyolcvanas évekbeli Dialógus békemozgalom elleni fellépés pécsi történéseiről szól. A szerző szerint a történet tanulsága, hogy a diktatúrát nem az állambiztonsági ügynökök, hanem a pártfunkcionáriusok működtették, akik közül a legtöbben máig nem gyakoroltak önkritikát.

Kém lehetett az iráni nuklerális ügyi tárgyaló

Nagyvilág2007.05.06, 11:26

Névtelen forrásra hivatkozva arról számolt be egy iráni hírügynökség, hogy kémkedéssel gyanúsítják Hoszein Muszavian egykori nukleáris ügyi tárgyalót. A férfit nemrég vették őrizetbe állambiztonsági vád alapján, de hivatalos információ egyelőre nincs arról, pontosan mit követhetett el.

Áldozatnak érzi magát a beperelt egyházi vezető

Itthon2006.11.10, 18:00

Frenkl Róbert, az evangélikus egyház felügyelője pénteken kijelentette: áldozatnak érzi magát abban a próbaperben, amelyet az [origo] kezdeményezett azért, hogy kiderüljön: a legfőbb egyházak vezetői közszereplők vagy sem. Ha azok, vagyis befolyásolhatják az emberek politikai véleményét, akkor nyilvánossá kell tenni a rájuk vonatkozó levéltári adatokat. Ezekből pedig derülhetne, hogy együttműködtek-e az előző rendszer állambiztonsági szerveivel.

Elismerte III/III-as múltját a kampányfőnök

Archívum2006.07.15, 09:55

Elismerte állambiztonsági tiszti múltját Rummel József, aki kampányfőnökként dolgozik a hódmezővásárhelyi szocialista polgármesterjelölt mellett.

Diplomataként is dolgoznak volt titkosszolgák

Itthon2006.06.15, 15:38

Az elmúlt évek során nyilvánosságra került egykori ügynökök, valamint állambiztonsági tisztek nevét adja közre az [origo]. A birtokunkba került, eddig nem publikált listákon többek között olyan volt SZT-tisztek is megtalálhatók, akik a rendszerváltás után is kormányhivataloknál dolgoztak vezető beosztásban. Az összeállításban szerepelnek olyan különleges női ügynökök is, akiknek feladatuk az volt, hogy papokkal létesítsenek szexuális kapcsolatot, és így kompromittálják őket. Mivel a listákon nemcsak nevek szerepelnek, hanem az állambiztonsági tevékenység módja is fel van tüntetve, így az összeállítás segíthet rámutatni az egyének elltérő ...

Püspökök is dolgoztak az állambiztonságnak

Itthon2006.06.02, 08:14

Az evangélikus egyház tényfeltáró bizottsága eddig ötven ügynök fedőnevét kutatta föl - írja pénteki számában a Népszabadság. A lap szerint túlnyomó többségüket még nem azonosították, némelyikük kilétére viszont már fény derült. Három volt evangélikus püspökről bizonyítható, hogy hálózati tevékenységet végzett.

Felkutatnák a besúgó romákat

Itthon2006.05.23, 13:25

A kommunista rendszer állambiztonsági szervei ügynökök beszervezésével próbálták gátolni a roma szervezeteket - állítja a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke, Zsigó Jenő, aki ezért roma ügynöklista összeállítását kezdeményezi. Az [origo] által megkérdezett történészek szerint kisebbségek ügynöklistái helyett arra volna szükség, hogy hozzák nyilvánosságra az összes egykori ügynök nevét.

Tagadja ügynökmúltját az egri érsek

Itthon2006.03.17, 14:00

Seregély István egri érsek egy pénteken megjelent interjúban közölte, nem igaz, hogy az előző rendszerben ügynök lett volna. Ungváry Krisztián történész az Élet és Irodalomban korábban több katolikus egyházi vezetőről - köztük Seregélyről - írta azt, hogy kapcsolatban álltak az előző rendszer állambiztonsági hatóságaival.

Egyházügyi állambiztonságiak nevét tették közzé

Itthon2006.02.09, 15:32

Egyházakkal foglalkozó egykori állami szervek munkatársainak és egyházügyi állambiztonságiak nevét tartalmazó listát adott közre csütörtöki számában a Heti Válasz. A hetilap listája olyan személyek nevét is tartalmazza, akik jelenleg is aktív közéleti tevékenységet végeznek. Többek között a Belügyminisztériumban és a Miniszterelnöki Hivatalban dolgoznak. A listán szereplő egyik személy az [origo]-nak azt mondta, már a rendszerváltás előtt a vallásszabadságról szóló 1990-es törvényen dolgozott.

Pontosítaná a közszereplők körét az SZDSZ

Itthon2006.02.06, 12:17

Módosító javaslatot nyújt be a héten az SZDSZ az ügynöktörvényhez. A javaslat úgy biztosítaná az ügynökakták nyilvánosságát, hogy pontosan meghatározná a közszereplők körét, kibővítve azokat az egyházi személyekkel. Az elmúlt hetekben Szabó István Oscar-díjas rendezőről és Paskai László bíborosról derült ki, hogy kapcsolatban állt az állambiztonsági hatóságokkal.

ÉS: Ügynök volt Paskai László

Itthon2006.02.02, 18:35

Paskai László bíboros kapcsolatban állt az állambiztonsági hatóságokkal, 1965 és 1974 között egyházi személyekről jelentett - írja pénteken megjelenő számában az Élet és Irodalom. A katolikus egyházi vezető jelentéseinek többsége semmitmondó volt, és nem tartalmazott konkrétumokat. Paskai az [origo]-nak azt mondta, a cikket nem ismeri, így nem akar mondani semmit.

Kétségei vannak Szabó leleplezőjének

Itthon2006.01.27, 17:11

Kétségei vannak Szabó István magyarázatával kapcsolatban Gervai Andrásnak, aki az Élet és Irodalomban közölt cikkében beszámolt róla, hogy a világhírű filmrendező fiatalon jelentéseket írt diáktársairól az állambiztonsági szerveknek. Szabó állítja, hogy egy forradalmár megmentése érdekében vállalta az ügynökmunkát. Kézdi-Kovács Zsolt egykori osztálytárs nem ítélkezik Szabóról, míg Rainer M. János történész szerint ebben a történetben minden hihető, és mindennek az ellenkezője is.

Szabó István beismerte ügynökmúltját

Itthon2006.01.27, 13:35

Az Élet és Irodalom hetilap pénteken megjelenő cikke szerint főiskolás korában ügynök volt Szabó István Oscar-díjas magyar filmrendező. Szabó István a pénteki Népszabadságban azt mondta az ügyről: két évfolyamtársa kérésére vállalta a feladatot, azért, hogy egy társuk - aki '56-ban fegyveresen részt vett a Köztársaság téri pártház elfoglalásában - alibije is hiteles legyen. A filmerendező úgy vélte, az állambiztonsági munkával megmentette egy forradalmár életét.

Paul Lendvai több magyar újságíró ügynökmúltjáról ír

Itthon2006.01.13, 22:53

Paul Lendvai ismert magyar származású újságíró, közíró az Élet és Irodalom (ÉS) című lap pénteki számában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából kikért anyagok alapján azt írta, hogy több magyar újságíró jelentett róla.

Nem találtak újabb ügynököket a parlamentben

Itthon2005.12.19, 12:40

Az [origo] márciusban kezdeményezte a parlamenti képviselők átvilágítását az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáránál: azt próbáltuk kideríteni, hogy volt-e olyan képviselő, aki ügynök volt, vagy nyilvántartotta az előző rendszer titkosszolgálata. A levéltár hétfőre végzett a munkával. Akiknek érintettsége a Mécs-bizottság munkája során felmerült, azokról már korábban kértünk adatokat, így róluk most nem érdeklődtünk újra. A többi képviselő közül egyedül Orbán Viktorról kaptunk egy úgynevezett A-kartont, amelyet a katonai elhárítással foglalkozó ügyosztály állított ki. Az A-kartont Orbán júliusban honlapján már nyilvánosságra hozta.

Alkotmányellenes az ügynöktörvény

Itthon2005.10.04, 13:23

Az Alkotmánybíróság döntése szerint a májusban elfogadott ügynöktörvény alkotmányellenes. A jogszabály megszüntetné az ügynökök, a hálózati személyek és a hivatásos alkalmazottak személyére és működésére vonatkozó adatok titkosságát, így bárki megismerhetné, hogy ki működött együtt az előző rendszer állambiztonságával. Jelenleg csak a közszereplők adatai nyilvánosak. Az MSZP a döntés után úgy vélte: nekik nincs tennivalójuk. A Fidesz csak annyi módosítást támogatna, hogy tételesen sorolják fel, ki számít közszereplőnek. Az SZDSZ pedig kibővítené a közszereplők körét.

Egyházi vezetők nem engednek az ügynökaktákhoz

Itthon2005.09.06, 14:43

A nagy történelmi egyházak vezetői megakadályozták, hogy az [origo] megtudja, együttműködtek-e a pártállami titkosszolgálatokkal vagy sem. Ehhez csak annyit kellett tenniük, hogy úgy nyilatkoztak, nem tartják magukat közszereplőnek, és ezzel megakadályozták, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára adatokat adjon ki róluk. Egyedül a református egyház vezetője, Bölcskei Gusztáv ismerte el közszereplői mivoltát, így róla megtudhattuk, hogy a levéltár adatai szerint nem volt hálózati személy. Az [origo] bírósághoz fordult állásfoglalásért.

Esküvőről, 56-os évfordulókról jelentett Krakus

Itthon2005.07.04, 17:09

Az "1956-os ellenforradalom" évfordulójáról, március 15-i eseményekről, unokanővére esküvőjéről jelentett többek között a 80-as években a Krakus Péter fedőnevű titkos megbízott - derült ki Ungváry Krisztián történész kutatásaiból, aki feldolgozta a munkadossziéjában található 137 különféle iratot. Krakus Péter pedig az állambiztonsági papírok szerint nem más, mint Szita Károly Kaposvár fideszes polgármestere. Szita ügyvédje most is tagadta, hogy ügyfele azonos lenne Krakussal.

A KGB szerint külföldről pénzelik a készülődő forradalmat

Nagyvilág2005.05.14, 01:22

A fehérorosz állambiztonsági bizottság (KGB) szerint külföldről pénzelik azokat a terveket, amelyek célja Alekszandr Luskasemko elnök rendszerének a megbuktatása.

Várat magára az ügynöktörvény

Itthon2005.04.18, 21:21

Hétfő este szavazott a parlament az ügynöktörvény módosítási javaslatairól. A képviselők nem szavazták meg az ügynöktörvényhez kapcsolódó MSZP-s alkotmánymódosítást. A törvény későbbi módosítása esetén a leszerelésüktől számítva csak tíz évig maradhatnának inkognitóban a szocialista állambiztonság hivatásos tagjai, és a titkosszolgálatok nem rejtegethetnének papírokat az iratátadó bizottság elől.

Rettegtek, ittak és bújócskáztak a III/III-as tisztek

Itthon2005.04.07, 11:29

Milyen volt belülről a hírhedt szocialista állambiztonsági III/III-as csoportfőnökség? Hogyan élték meg a tisztek a rendszerváltást? Mi lett belőlük, hogyan boldogultak a jogállamban? Mit gondoltak akkor a rendszer ellenségeiről, és hogyan vélekedtek az állampárti vezetőkről? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ egykori állambiztonsági tisztek segítségével, akik meglepő dolgokat árultak el, és megdöbbentő történeteket meséltek.    

Az [origo] átvilágíttatja a parlamentet

Itthon2005.03.09, 07:30

Közel négyszáz politikusról, valamint az egyházi vezetőkről kértünk adatokat az állambiztonsági levéltártól arról, hogy együttműködtek-e a pártállami tikosszolgálatokkal. Jelenleg ez az egyetlen törvényes út arra, hogy egy politikusról megtudjuk, valóban ügynök volt-e. A mostani parlamentben csak két képviselőről tudhatjuk bizonyosan, hogy együttműködött a III-as főcsopotfőnökséggel, noha korábban többeket is meggyanúsítottak ezzel.

Még 1989-ben is szerveztek be ügynököket

Itthon2005.03.03, 18:28

Németh Miklós volt szocialista miniszterelnök elismerte, hogy átadott egy ügynöklistát utódának, Antall Józsefnek, de hozzátette: a dokumentumot nem ő állíttatta össze, a tartalmára pedig nem emlékszik. A hvg.hu eközben kiderítette: a rendszerváltás előtti utolsó hónapokban is szerveztek be ügynököket a szocialista állambiztonsági szervek. Összesen 165 ezer embert figyeltek meg az országban a titkosszolgálatok közvetlenül a rendszerváltás előtt.

A szaklevéltár szerint Szita Károly III/II-es volt

Itthon2005.02.02, 19:20

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának adatai szerint Szita Károly Kaposvár fideszes polgármestere hálózati személyként együttműködött a kommunista diktatúra állambiztonságával. Az [origo] meg is kapta a levéltártól az ezt alátámasztó iratokat. A fideszes politikus továbbra is tagad, szerinte visszaéltek a személyes adataival.

Alkotmányt módosítana az MSZP ügynökügyben

Itthon2005.01.27, 08:52

Alkotmánymódosítással kerülné meg az ombudsman ügynöktörvénnyel szembeni aggályait az MSZP. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos korábban a közszereplők és a magánszemélyek közti adatvédelmi határ elmosását tartotta aggályosnak a készülő ügynöktörvény-módosítás kapcsán. Az MSZP úgy módosítaná az alkotmányt, hogy abba az állambiztonsági adatok külön törvényben szabályozott módon megismerhetőek legyenek.

Nyilvánosak lehetnek a titkos ügynöklisták

Itthon2005.01.20, 18:03

Március végére elfogadhatja a parlament az ügynökakták nyilvánosságáról szóló törvényt a javaslat kidolgozója szerint. Ha a jogszabály életbe lép, akkor az állambiztonsági levéltár bármely, eddig titkos iratába bárki betekinthet. Két korlát lesz, a megfigyeltek intim adatai és a nemzetbiztonsági érdekek.

Nem bíznak az MSZP ügynökjavaslatában

Itthon2004.12.10, 17:57

Korábbi álláspontjával ellentétben az MSZP javaslatot tett arra, hogy az állambiztonsági levéltárban őrzött iratok korlátozás nélkül megismerhetők legyenek. Az adatok megismerhetőségét azonban az adatvédelmi szabályok és a magánadatok védelme is nehezíti. A papírok közül pedig sok eltűnt vagy a nemzetbiztonsági szolgálatoknál maradt fontosságuk miatt.

Nem kap papírt a megfigyelt pap unokahúga

Itthon2004.11.25, 14:03

A Fővárosi Bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy igaza volt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának, amikor nem adtak ki információkat egy évtizedekkel ezelőtt megfigyelt papról. A megfigyelt személy már elhunyt, ám a vele sokáig egy háztartásban élő unokahúga nem elég közeli rokon a törvény szerint ahhoz, hogy megtudja, mi történt vele.

Könnyebb betekintést szeretne az ügynökaktákba a levéltár

Itthon2004.11.25, 12:02

"Nem szerencsés az, ha közszereplők miatt perlik a levéltárat" - jelentette ki az [origo]-nak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁSZTL) főigazgató-helyettese, aki több ponton is módosíttatná az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló törvényt, és észrevételei alapján a nemzetbiztonsági bizottság egy kormánypárti és ellenzéki tagja közösen nyújt majd be módosító indítványt. Az [origo] egy hónappal ezelőtt három politikus nyilatkozata miatt indított pert a levéltár ellen.

Az SZDSZ újra rendezné az ügynökkérdést

Itthon2004.11.23, 18:02

"Az elmúlt hónapok ügynökügyei folyamatosan azt bizonyítják, hogy tisztázni kell a múltunkat, az SZDSZ ezért újból benyújtja a két évvel ezelőtt ügynöktörvény-javaslatot" - jelentette be Mécs Imre. Politikusok mellett többek között ismert focistáról, zenészekről és színikritikusról derült ki, hogy kollégáikról és barátaikról jelentgettek az előző rendszer állambiztonságának. Az MSZP időszerűtlennek tartja az SZDSZ felvetését, a Fidesz viszont tisztázni szeretné a múltat.

Grúzia szerint merénylet készült az államfőjük ellen

Nagyvilág2004.04.02, 23:30

A grúz állambiztonsági miniszter helyettese szerint "megdönthetetlen bizonyítékokkal" rendelkeznek a Mihail Szaakasvili elnök meggyilkolását célzó összeesküvésről. Állítása szerint adzsáriai (Grúzia egyik autonóm köztársasága) politikusok a megbízók. Az adzsáriai vezetők abszurdnak nevezték az állítást.

SZDSZ: betelt a pohár ügynökügyben

Itthon2004.02.11, 09:30

Utolsó cseppnek minősítette Mécs Imre azt, hogy az MSZP-s házelnök nem nevezte ki az SZDSZ jelöltjét az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettesévé. "Ez annyira felháborította az SZDSZ meghatározó köreit, hogy az ügynökkérdés újratárgyalását fogjuk kezdeményezni" - mondta a politikus, aki szerint az MSZP ezzel újból megszegte a D-209-es botrány után kötött megállapodást, amely a közszereplők múltjának átvilágítására és a közelmúlt megismerésére vonatkozott. A házelnöknek korábban Kövér László írt levelet, hogy ne nevezze ki az SZDSZ jelöltjét.

Az SZDSZ ragaszkodik az állambiztonsági iratok megismerhetőségéhez

Itthon2004.02.08, 21:40

Addig nem tudjuk lezárni a rendszerváltást, amíg nem ismerjük a közelmúlt történelmét, ezt pedig az előző rendszer állambiztonsági iratainak nyilvánosságra hozatala nélkül nem lehetséges - jelentette ki az SZDSZ elnöke. A szabad demokraták szerint mind az MSZP, mind a Fidesz, mind az MDF érdekeinek a múlt megismerésének elszabotálása felel meg.

Újabb állambiztonsági dokumentumok Váriról

Itthon2004.01.24, 09:22

Újabb állambiztonsági dokumentumok kerültek elő a rádióelnökkel kapcsolatban egy sajtó-helyreigazításért folyó bírósági tárgyaláson. Eddig csak a rádióelnök állítólagos beszervezését igazoló 6-os karton volt ismert, ezt hozta nyilvánosságra a Népszava még szeptemberben egy cikksorozat keretében.

Szoftvert fejlesztettek a Stasi-akták összerakására

Nagyvilág2003.11.17, 18:56

Németországban szoftvert fejlesztettek ki, amelynek segítségével össze lehet rakni a volt NDK állambiztonsági minisztériumának széttépett aktáit. A szoftvert hétfőn mutatták be Berlinben, s azt remélik, hogy így 400 év helyett 5-6 év alatt végezni lehet a körülbelül 16 ezer zsákban tárolt 600 millió fecni feldolgozásával.

Kenedi szerint lehetnek még iratok Kondor múltjáról

Itthon2003.11.14, 15:38

Kenedi János történész, kutató szerint az állambiztonsági levéltárban megtekinthető, Kondor Katalinra vonatkozó 6-os karton négy további irat létezéséről tanúskodik, melyek a hatályos titoktörvény és levéltári törvény értelmében nem titkosak, és az irat keletkezésének eredeti irattárában fellelhetők.

A Fidesz nem akar exfideszest az állambiztonsági levéltárba

Itthon2003.11.05, 18:07

Bár Kövér Lászlónak tetszik az a pályázat, amelyet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettesi posztjának a jelöltje készített, de elmondása szerint nem tud elvonatkozni a jelölt személyétől, akit az SZDSZ emberének tart, és jelenlegi pozíciójában az ellenzék kiiktatásáért tevékenykedik. A kifogásolt személy, Gyekiczki András korábban szoros kapcsolatban állt a Fidesz akkori vezetőivel, hiszen a rendszerváltás idején fideszes volt. Pályázatában a múlt feltárását ígéri a jelölt.

Mától nyilvánosak a Kondor-iratok

Itthon2003.11.04, 08:56

Habár Kondor Katalin úgy nyilatkozott, hogy nem tartja magát közszereplőnek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára úgy döntött, hogy keddtől bárki megnézheti az állítólagos állambiztonsági múltjáról szóló iratokat. Az iratok azért lehetnek nyilvánosak, mert hétfőn a rádióelnök a dokumentum másolatait már a nyilvánosság elé tárta.

Keddtől látogatható az Állambiztonsági Levéltár

Itthon2003.11.04, 16:17

Kedden megnyitotta kapuit az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁSZTL) a tudományos kutatók és más érdeklődők előtt. A levéltár ennek keretében - normális munkarendjének megfelelően - biztosítja a szóban forgó iratok megismerhetőségét is. Az [origo] ennek megfelelően megszerezte a Kondor-iratok másolatát.

Keddtől nyilvánosak a Kondor-iratok

Itthon2003.10.31, 15:48

Habár Kondor Katalin úgy nyilatkozott, hogy nem tartja magát közszereplőnek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára úgy döntött, hogy keddtől bárki megnézheti az iratokat. Az iratok azért lehetnek nyilvánosak, mert hétfőn a rádióelnök a dokumentum másolatait már a nyilvánosság elé tárta. A levéltár a törvény azon rendelkezésére hivatkozik, mely szerint "bárki megismerheti és nyilvánosságra is hozhatja azokat az adatokat, amelyeket már jogszerűen nyilvánosságra hoztak".

Kondor: Nem volt kapcsolatom az állambiztonsággal

Itthon2003.10.27, 16:35

Több hét után Kondor Katalin rádióelnök sajtótájékoztatón reagált az állítólagos állambiztonsági múltjával foglalkozó írásokra. Kondor Katalin és szakértői azt állították, hogy ugyan hiteles a Népszavában megjelentetett 6-os számú karton, de a rádióelnök nem állt kapcsolatban az előző rendszer kémelhárításával.

Kondor Katalin ma nézheti meg az iratokat

Itthon2003.10.13, 07:23

Kondor Katalin rádióelnök hétfőn nézi meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található, vele kapcsolatos iratokba. A Magyar Rádió elnöke még a múlt héten, külföldről hazatelefonálva jelezte, hogy szeretné megismerni a feltételezett titkosszolgálati múltjával kapcsolatos iratokat. Amennyiben Kondor úgy nyilatkozik, hogy közszereplőnek vallja magát, akkor az iratokat a nyilvánosság is megismerheti.

Kondor még hallgat kémelhárító-papírjairól

Itthon2003.10.13, 16:30

Kondor Katalin hétfő reggel szakértőjével megnézte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található, vele kapcsolatos iratokat, amelyek nem okoztak neki meglepetést a szóvivője szerint. A rádióelnök egyelőre még nem nyilatkozott arról, hogy elismeri-e közszereplői minőségét. Ez azért fontos, mert ettől függ, hogy mások is betekinthetnek-e a dokumentumokba.

Kondorral együtt hatan néznék meg a kartont

Itthon2003.10.10, 06:47

Eddig öt beadvány érkezett a Kondor Katalin rádióelnökre vonatkozó titkosszolgálati iratok megtekintésére az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába - értesült a Magyar Hírlap. A rádióelnök várhatóan hétfőn nézi meg 6-os kartonját. 

Egy elegáns ruha árát kaphatta Kondor alkalmanként

Itthon2003.10.09, 11:39

Kijavította korábbi közlését a titkosszolgálati iratok átadását ellenőrző bizottság elnöke, Sipos Levente, a Kondor Katalin rádióelnökről szóló kartonokkal kapcsolatban. Ezek szerint titkos, nem pedig társadalmi megbízottként szerepelt a kartonokon a rádióelnök. A titkos megbízott "az állambiztonsági hálózatnak olyan tagja, aki elvi meggyőződésből vett részt a titkos együttműködésben" - definiálja a Történeti Hivatal ismertetője ezt a szakkifejezést.

Előző
Következő