állambiztonság

címke rss

Kenedi szerint lehetnek még iratok Kondor múltjáról

Itthon2003.11.14, 15:38

Kenedi János történész, kutató szerint az állambiztonsági levéltárban megtekinthető, Kondor Katalinra vonatkozó 6-os karton négy további irat létezéséről tanúskodik, melyek a hatályos titoktörvény és levéltári törvény értelmében nem titkosak, és az irat keletkezésének eredeti irattárában fellelhetők.

A Fidesz nem akar exfideszest az állambiztonsági levéltárba

Itthon2003.11.05, 18:07

Bár Kövér Lászlónak tetszik az a pályázat, amelyet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettesi posztjának a jelöltje készített, de elmondása szerint nem tud elvonatkozni a jelölt személyétől, akit az SZDSZ emberének tart, és jelenlegi pozíciójában az ellenzék kiiktatásáért tevékenykedik. A kifogásolt személy, Gyekiczki András korábban szoros kapcsolatban állt a Fidesz akkori vezetőivel, hiszen a rendszerváltás idején fideszes volt. Pályázatában a múlt feltárását ígéri a jelölt.

Mától nyilvánosak a Kondor-iratok

Itthon2003.11.04, 08:56

Habár Kondor Katalin úgy nyilatkozott, hogy nem tartja magát közszereplőnek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára úgy döntött, hogy keddtől bárki megnézheti az állítólagos állambiztonsági múltjáról szóló iratokat. Az iratok azért lehetnek nyilvánosak, mert hétfőn a rádióelnök a dokumentum másolatait már a nyilvánosság elé tárta.

Keddtől látogatható az Állambiztonsági Levéltár

Itthon2003.11.04, 16:17

Kedden megnyitotta kapuit az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁSZTL) a tudományos kutatók és más érdeklődők előtt. A levéltár ennek keretében - normális munkarendjének megfelelően - biztosítja a szóban forgó iratok megismerhetőségét is. Az [origo] ennek megfelelően megszerezte a Kondor-iratok másolatát.

Keddtől nyilvánosak a Kondor-iratok

Itthon2003.10.31, 15:48

Habár Kondor Katalin úgy nyilatkozott, hogy nem tartja magát közszereplőnek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára úgy döntött, hogy keddtől bárki megnézheti az iratokat. Az iratok azért lehetnek nyilvánosak, mert hétfőn a rádióelnök a dokumentum másolatait már a nyilvánosság elé tárta. A levéltár a törvény azon rendelkezésére hivatkozik, mely szerint "bárki megismerheti és nyilvánosságra is hozhatja azokat az adatokat, amelyeket már jogszerűen nyilvánosságra hoztak".

Kondor: Nem volt kapcsolatom az állambiztonsággal

Itthon2003.10.27, 16:35

Több hét után Kondor Katalin rádióelnök sajtótájékoztatón reagált az állítólagos állambiztonsági múltjával foglalkozó írásokra. Kondor Katalin és szakértői azt állították, hogy ugyan hiteles a Népszavában megjelentetett 6-os számú karton, de a rádióelnök nem állt kapcsolatban az előző rendszer kémelhárításával.

Kondor Katalin ma nézheti meg az iratokat

Itthon2003.10.13, 07:23

Kondor Katalin rádióelnök hétfőn nézi meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található, vele kapcsolatos iratokba. A Magyar Rádió elnöke még a múlt héten, külföldről hazatelefonálva jelezte, hogy szeretné megismerni a feltételezett titkosszolgálati múltjával kapcsolatos iratokat. Amennyiben Kondor úgy nyilatkozik, hogy közszereplőnek vallja magát, akkor az iratokat a nyilvánosság is megismerheti.

Kondor még hallgat kémelhárító-papírjairól

Itthon2003.10.13, 16:30

Kondor Katalin hétfő reggel szakértőjével megnézte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található, vele kapcsolatos iratokat, amelyek nem okoztak neki meglepetést a szóvivője szerint. A rádióelnök egyelőre még nem nyilatkozott arról, hogy elismeri-e közszereplői minőségét. Ez azért fontos, mert ettől függ, hogy mások is betekinthetnek-e a dokumentumokba.

Kondorral együtt hatan néznék meg a kartont

Itthon2003.10.10, 06:47

Eddig öt beadvány érkezett a Kondor Katalin rádióelnökre vonatkozó titkosszolgálati iratok megtekintésére az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába - értesült a Magyar Hírlap. A rádióelnök várhatóan hétfőn nézi meg 6-os kartonját. 

Egy elegáns ruha árát kaphatta Kondor alkalmanként

Itthon2003.10.09, 11:39

Kijavította korábbi közlését a titkosszolgálati iratok átadását ellenőrző bizottság elnöke, Sipos Levente, a Kondor Katalin rádióelnökről szóló kartonokkal kapcsolatban. Ezek szerint titkos, nem pedig társadalmi megbízottként szerepelt a kartonokon a rádióelnök. A titkos megbízott "az állambiztonsági hálózatnak olyan tagja, aki elvi meggyőződésből vett részt a titkos együttműködésben" - definiálja a Történeti Hivatal ismertetője ezt a szakkifejezést.