Áll az alku

címke rss

Mindenkinél van egy adu ász

Tévé2006.03.14, 16:05

A kereskedelmi célcsoportban változatlanul hódít a Cobra 11 német akciósorozat, a második helyre beügetett a Gagyi lovag című, nem túl épületes film, a dobogó alsó fokára pedig az Áll az alku ért be. A teljes lakosságnál a vetélkedő és Győzike tarolt, igazán az hozna nézettségi rekordot (és pereket), ha a Romantic főnöke látogatna az Áll az alkuba vagy Gundel Takács táskákat nyitogatna Gáspárék csinos villájában.

Szex, gúny és erőszak volt terítéken

Tévé2006.03.26, 15:19

Közel száz beadvány érkezett szűk három hónap alatt az ORTT panaszbizottságának címére. Akadt olyan, akinek hazafiasságát sértette, hogy a Szent Koronát egy műsorvezető micisapkához hasonlította, más pedig azért haragszik a mai napig, mert az Áll az alkuban az "igazgató úr" ismeri a táskák tartalmát. Persze komoly ügyekben is dönteni kellett, közben a testület határozatot hozott jó néhány korábbi műsorral kapcsolatban: szóba került a Mónika show, a Bajkeverők, de az emlékezetes Bochkor féle, kerékpárosok ellen uszító szöveg is, melynek komolyságán a "humoros" hangvétel sem tudott tompítani.

Gundel Takács: Szeretem a váratlan helyzeteket

Vendégszoba2006.03.30, 16:27

A január óta igen jó nézettséggel futó Áll az alku műsorvezetője elárulta, hogy próbálták zárt körben ezt a játékot, sokkal kisebb összegekkel, de nem működött, mert nem volt benne feszültség és tét. A mostani verzióval sokkal elégedettebb, és örül annak, hogy akadnak életvidám, laza, beszélgetni hajlandó, "olaszos temperamentumú" magyarok, akik feldobják a műsort. A boldog, kiegyensúlyozott családi életről és a meccsközvetítésről is vallott a chaten.

Gálvölgyi parádézott

Tévé2006.04.04, 12:38

Az év 13. hetének tévés nézettségi adatait vizsgálva szembeötlő, hogy Győzike ismét felmászott a dobogó tetejére (a teljes lakosságnál és a kereskedelmi célcsoportnál is), ugyanakkor igen jól teljesített a Gálvölgyi-show is, második lett a 18-49-es kategóriában. A teljes lakosságnál az Áll az alku kúszott be a második helyre, de csak pár ezer nézővel maradt le a Romantic-frontember családi doku soapjától.

Tízes lett a Heti hetes

Tévé2006.05.03, 16:31

A teljes lakosságnál vezet a TV2, viszont a kereskedelmi célcsoportban az RTL Klub a nyerő, főleg este, főműsoridőben. A szombat estét - mikor a Szombat esti láz párhuzamosan ment a Megasztárral - az RTL táncosai hozták, ám a teljes lakosságnál továbbra is az Áll az alku pózol a lista élén. A Top 10-be becsúszott a - korábban is igen jó közönségaránnyal futó - Heti hetes is.

Szuperhős a helyén

Tévé2006.05.09, 17:58

Hol máshol végezhetett volna a - láthatóan képregény-fanatikusok, Pókember-, és Superman-hívők által is támogatott - nézettségi listán Daredevil, mint első pozícióban? Milyen lenne az a mágikus hérosz, aki a szánalmas hatodik helyre csúszik be? Képes lenne egy ilyen rendet tenni ebben a felborult értékrenddel bíró, veszélyes világban? A tévés nézettséget tekintve, a teljes lakosságnál az Áll az alku nyert, ám a 18-49-es célcsoportban már a hősé az arany.

Bejött a táncos show az RTL Klubnak

Tévé2006.05.16, 16:56

Semmiféle lázcsillapító nem segít, vizes borogatás vagy hűtőfürdő szükségeltetik, mert az RTL táncos show-ja láthatóan a tavasz egyik rövid, de hangos durranása - bár az Áll az alku is nagyokat pukkan, ráadásul naponta. Nézettségben vezet az RTL, a 18-49-es célcsoportnál, estefelé nagy az előnye.

Eladó az Áll az alku előállítója

Archívum2006.06.07, 07:47

Eladó az Endemol 75 százalékos tulajdonrésze. A hír azért érdekes, mert ez a cég gyárt sok Magyarországon is nagy sikerrel futó tévéműsort.

Győzike fenyeget és ünnepel

Tévé2006.06.08, 11:39

Lassan véget ér a tavasz minden nagyobb tévécsatornán, jön a nyár, de legalábbis a nyári tévés műsorrend: nem biztos, hogy minden programmal találkozunk ősszel. Az év 22. hetének sztárja Győzike volt (régen végzett az élen), csak az ő főszereplésével készült reality-komédia érte el a kétmilliós nézőszámot - nem véletlenül fenyegeti a bulvárlapok olvasóit azzal, hogy ősszel visszatér. Jól ment az Áll az alku, de Berényiék sem pironkodhatnak.

Az Áll az alku fantomja

Tévé2006.08.30, 16:38

Megnéztük az újrainduló Áll az alku 118. adásának felvételét, belestünk a kulisszák mögé, megvizsgáltuk - még smink előtt - a női játékosokat. A műsor év elején ragyogóan teljesített, rendre nyerte a nézettségi versenyt, de tavasz végén is az élmezőnyben tanyázott. Bár nyomoztunk, kémkedtünk, azt nem tudtuk meg, hogy ki a rejtélyes igazgató, de az nyilvánvaló, hogy itt nem nagyon számít a műveltség - a szerencse annál inkább. Nézzen friss képeket!