alkotmánytervezet

címke rss

Schmitt hétfőn mondja el véleményét a készülő alaptörvényről

Hétfőn fejti ki véleményét a készülő alaptörvényről Schmitt Pál köztársasági elnök a parlamentben. Az új alkotmány szövege ezt követően akár végleges formáját is elnyerheti, a képviselők ugyanis szavaznak majd a javaslathoz bérkezett módosító indítványokról.

Gyurcsány szerint nem került a kormánya elé az alkotmánytervezet

Itthon2011.04.03, 16:23

Gyurcsány Ferenc tudott arról, hogy miniszterelnöksége alatt az Igazságügyi Minisztérium szakértői az alkotmány átfogó megújításán dolgoztak, de a tervezet nem került a kormány elé, és azt ő maga sem ismerte - írja Facebook-bejegyzésében a volt kormányfő.

Szájer szerint kapkodás miatt lett pontatlan az alaptörvény fordítása

Itthon2011.03.30, 12:07

Valóban pontatlan lett az alaptörvény tervezetének Brüsszelbe küldött angol nyelvű fordítása - írja Szájer József fideszes EP-képviselő a blogján, de hangsúlyozza, hogy a szöveg csak egy nem hivatalos változat. Az alaptörvény szövegezését vezető képviselő szerint azért vannak hibák az EP-nek küldött fordításban, mert az szöveget "rekord gyorsasággal" készítették. Szerinte azonban az EU-ban nem is a pontosság, hanem az érthetőség a fontos, hogy a kormány megelőzze terveinek "rosszindulatú félremagyarázását".

Új javaslatokat tesz az alkotmányhoz Orbán Viktor

Itthon2011.03.28, 08:07

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés ülése, mely során a miniszterelnök a nemzeti konzultáció eredményéről számol be a háznak. A képviselők ez után döntenek az alkotmányjavaslatok részletes vitára bocsátásáról.

Visszalépésnek tartja az alkotmánytervet a zöldombudsman

Itthon2011.03.18, 13:18

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa szerint az ország hosszú távú érdekeit teszik kockára, ha az alkotmányból kimarad az egészséges környezethez való jog és megszűnik e jog fontos képviselete.

Benyújtotta az alkotmánytervet a parlamentnek a Fidesz-KDNP

Itthon2011.03.14, 12:18

A Fidesz frakcióvezetője szerint a most benyújtott tervezet a jövő Magyarországának alkotmánya lehet, a KDNP-s Harrach Péter szerint pedig minden magyar alkotmánya lesz. Az új alaptörvényről várhatóan április 18-án tart zárószavazást az Országgyűlés.

Miért örülhet Schmitt és miért szomorkodhat Pozsgay? - Az alkotmányterv nyertesei és vesztesei

Itthon2011.03.11, 07:44

Sokan álltak elő különböző ötletekkel az alkotmányozási folyamatban, de végül még olyan javaslatok is a süllyesztőbe kerültek, amelyeket Orbán Viktorhoz közel álló emberek fogalmaztak meg. Pozsgay Imre alkotmányozó lendülete például hamar kifulladt, de szinte minden kívánsága teljesült Schmitt Pálnak, és egy kicsit még Szili Katalin is örülhet. Összegyűjtöttük az alkotmányozás legnagyobb nyerteseit és veszteseit.

Alkotmányozás és médiatörvény a parlament napirendjén

Itthon2011.03.07, 07:15

Az Országgyűlés hétfői ülésnapján a képviselők szavaznak az új alkotmány előkészítéséről és a semmisségi törvényjavaslatról, emellett elfogadhatják a médiatörvény módosítását. Eredményes választás esetén délután esküt tehetnek a monetáris tanács új tagjai.

Hétfőn dönt a parlament a nyugdíjvagyon átvilágításáról

Itthon2011.02.28, 07:41

A képviselők egyebek mellett az állami nyugdíjrendszerbe visszatérők megtakarításainak átvilágításáról döntenek az Országgyűlés hétfő délután kezdődő, kétnapos ülésén. Megkezdődhet a vita a médiatörvény módosításairól, illetve a nemdohányzók védelméről szóló javaslatról is.

Salamon: Az új alkotmány nem tiltaná teljesen az abortuszt

Itthon2011.01.20, 13:50

Nem járna az abortusz teljes tilalmával, ha bekerülne az új alkotmányba az emberi élet fogantatással kezdődő védelme - mondta Salamon László, az alkotmányt előkészítő bizottság elnöke egy csütörtöki konferencián. Elmondta azt is, hogy nem tartja az alkotmányozás időtartamát rövidnek, és vállalják azt is - bár a dicsőség nem az övék -, hogy a házasságot a koncepció férfi és nő életközösségének ismeri el.

Jogosan titkolhatják az alkotmánytervezet

Itthon2007.01.11, 15:54

A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a Társaság a Szabadságjogokért kérését az új alkotmánytervezet nyilvánossá tételéről. A csütörtöki másodfokú jogerős ítélet szerint nem kötelezhető a szakminiszter egy döntés-előkészítő anyag közzétételére.

Elővenné az EU-alkotmányt Ausztria

Nagyvilág2006.01.09, 16:08

Nem tartja "halottnak" az uniós alkotmánytervezetet Wolfgang Schüssel osztrák kancellár, aki hétfőn vette át hivatalosan az Európai Unió elnöki posztját.

Nem tudtak megegyezni az iraki alkotmányról

Nagyvilág2005.08.25, 22:59

Meghatározatlan időre elhalasztották az iraki alkotmánytervezet parlament általi jóváhagyását, bár a tárgyalások folytatódnak - jelentették be csütörtökön. A tervezetet a legutóbbi határidő szerint csütörtök éjfélig jóvá kellett volna hagyni. A különböző politikai csoportok azonban még mindig nem tudnak megegyezni egymással. Sem a síiták, sem a szunniták, sem a kurdok nem engednek álláspontjukból. Már harmadik alkalommal napolják el a döntést.

A belga parlament ratifikálta az EU alkotmánytervezetét

Nagyvilág2005.05.20, 01:25

Ratifikálta a belga parlament képviselőháza csütörtök este Brüsszelben az Európai Unió alkotmánytervezetét.

Először szavazhatnak a magyarok az EU-csúcson

Nagyvilág2004.06.08, 14:48

Az ír elnökség alatt másodszor tart csúcstalálkozót az Európai Tanács Brüsszelben. A június 17-18-i találkozón először vesznek részt teljes jogú tagként az újonnan csatlakozó országok, köztük Magyarország. Az előzetes tervek szerint itt kellene dönteni olyan fontos kérdésekről mint az EU-alkotmány, a költségvetés, illetve az Európai Bizottság soros elnökének személye. Szakértők szerint ugyanakkor az alkotmánytervezet elfogadására 50 százalék esély van.

A külügyminiszter négypárti egyeztetést javasol

Nagyvilág2003.10.05, 19:12

Négypárti egyeztetést kezdeményez a jövő héten a külügyminiszter az Európai Unió alkotmánytervezetéhez benyújtandó magyar javaslatról - mondta szándékát ismertetve Kovács László vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Rendőröket dobáltak a tüntetők Rómában

Nagyvilág2003.10.04, 14:44

Összecsaptak a tüntetők és a rendőrök szombaton Rómában az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozójával párhuzamosan. Délutánra százszres felvonulást szerveznek az olasz fővárosban. Az EU vezetői közben közös nyilatkozatot fogadtak el az új európai alkotmánytervezetről.

Népszerű az EU-alkotmány az interneten

Nagyvilág2003.08.25, 19:29

Sokan kíváncsiak az Európai Unió alkotmánytervezetére, a dokumentumot közzétevő honlap látogatottsága a kétszeresére nőtt - mondta Szekeres Imre politikai államtitkár

Magyar katolikus kritika a Konventnek

Nagyvilág2003.06.05, 13:02

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) aggodalommal értesült az Európai Unió alkotmánytervezetéről - közölte Seregély István egri érsek, az MKPK elnöke.

A hatalommegosztásról vitatkoznak a legtöbbet az EU-ban

Nagyvilág2003.05.27, 15:48

Két és fél évre választott elnök, közös külügyminiszter, illetve közös pénzügyminiszter az eurózónában: többek között ezek az elképzelések szerepelnek az Európai Unió alkotmánytervezetében. Az EU-alkotmány szövegben a "föderális" szót a "közösségi" váltja a tervezet szerint. Szigorítják a tagállamok gazdaságpolitikai együttműködését is, az eurózóna tizenkét tagállama pedig sok pénzügyi kérdésben külön jogosítványt kap. Több ponton egyelőre még vita van a tagállamok között. Az alkotmánytervezetről az EU-tagok júniusi csúcstalálkozójukon szavaznak majd.

Előző
  • 1
Következő