alkotmánymódosítás

címke rss

Kósa: Három frakció egyetért az alaptörvény-módosítás szövegével

Itthon2016.10.26, 14:15

A Fidesz, a KDNP és a Jobbik egyetért a hetedik alkotmánymódosításnak a frakcióközi egyeztetések után kialakult szövegével, ám „politikai kérdések fennmaradtak" - mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az előterjesztésről tartott szerdai négypárti - a Fidesz, a KDNP, valamint a Jobbik és az LMP részvételével tartott - tárgyalást követő sajtótájékoztatóján.

Halász: Nem múlt el a migránskvóta veszélye

Itthon2016.11.05, 13:24

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerint a november 8-án, az alaptörvény módosításakor kiderül, ki akarja megvédeni az országot, és ki nem.

Az alaptörvény módosításáról szavaz kedden a parlament

Itthon2016.11.06, 10:05

Az alaptörvény módosításáról szavaz kedden a parlament: a változtatás – az október 2-i kvótareferendum nyomán – tiltaná "idegen népesség Magyarországra telepítését". Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a kötelező betelepítési kvóta veszélye nem múlt el. A jövő heti lesz az őszi ülésszak eddigi leghosszabb ülése: hat napon át tart. 

Rogán: Az ellenzékre nem lehet számítani, ha az ország érdekéről van szó

Itthon2016.11.09, 09:05

Rogán Antal nem tekinti kudarcnak, hogy kedden a parlament nem támogatta Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslatát, ugyanakkor szerinte az kiderült, hogy ha Magyarország érdekéről van szó, akkor az ellenzékre nem lehet számítani.

A Jobbik nemzeti elkötelezettségét kérdőjelezte meg a Fidesz

Itthon2016.11.09, 23:17

Az alkotmánymódosításról szóló szavazás után kiderült, hogy Magyarország védelmében az emberek csak a KDNP-re és a Fideszre számíthatnak. Az ellenzék figyelmen kívül hagyta 3 millió 360 ezer ember véleményét, és "mondvacsinált, hazug indokokkal" próbálta menteni a helyzetet - mondta Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője. Megjegyezte: Vona Gábor Jobbik-elnök "egy gyékényre" került Gyurcsány Ferenc DK-elnökkel és a szocialistákkal.

Magyar Idők: Hazudott Vona Gábor

Itthon2016.11.17, 10:27

Hazudott Vona Gábor – írja a Magyar Idők, mondván: nem igaz a pártelnök állítása, miszerint több Jobbik-közeli értelmiségi bocsánatot kért volna tőle, amiért korábban bírálták, hogy a párt parlamenti frakciója nem szavazta meg a betelepítési kvóta elleni alaptörvény-módosítást.

Népszavazás lesz a török elnöki rendszer bevezetéséről

Nagyvilág2017.02.10, 12:19

Jóváhagyta Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken az elnöki rendszerről szóló alkotmánymódosítást, amelyet a parlament január 21-én szavazott meg - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Felháborodtak a német parlamenti pártok Erdogan nácizásán

Nagyvilág2017.03.05, 21:49

Felháborodva fogadták a német parlamenti pártok vasárnap Recep Tayyip Erdogan újabb Németországnak címzett bírálatát, amelyben a török államfő a nácizmust idéző gyakorlatnak nevezte, hogy több városban helyi illetékesek megakadályozták török miniszterek kampányrendezvényeit.

Az igenek vezetnek a török népszavazáson

Nagyvilág2017.04.16, 20:21

A leadott szavazatok 90 százalékát dolgozták fel eddig, az első eredmények szerint szűken vezetnek az alkotmánymódosítás-pártiak. Erdogan eddig is erős elnöke volt Törökországnak, most még erősebb lehet.

Török népszavazás: győztek az igenek, vagyis Erdogan

Nagyvilág2017.04.16, 22:32

Hiába az Erdogan-pártiak sikere a török népszavazáson, ez a történet még koránt sincs lefutva. Brutális részvételi arányt mértek, az alkotmánymódosítást támogatók alig egy százalékkal vannak többen a nemmel szavazókhoz képest. Ha minden így marad, a török államfő szuperelnökké válhat, egymaga képes lesz rendkívüli állapotot bevezetni az országban. Csakhogy a török ellenzék csalást emleget, és újraszámolnák a szavazatokat.