alkotmánybírósági jogok szűkítése

címke rss

Milyen súrlódások voltak eddig a kormány és az Alkotmánybíróság között?

Itthon2011.04.05, 17:36

Hivatalba lépése óta négy alkalommal fordult elő, hogy az Alkotmánybíróság olyan törvényt semmisített meg, amely már az Orbán-kormány idején született. Több nagy jelentőségű ügy is a testület asztalára került, de ezekben még nem született döntés, miközbe a kétharmados kormánytöbbség közben azon dolgozik, hogy szűkítsék az alkotmánybírák mozgásterét.

Egybetűs módosítóval szűkítené tovább az Alkotmánybíróság jogkörét Lázár

Itthon2011.04.04, 20:27

A bírósági ítéletek alkotmányossági felülvizsgálata során sem lenne joga költségvetési- és adótörvényeket vizsgálni az Alkotmánybíróságnak egy, az új alaptörvényhez hétfőn benyújtott indítvány szerint. A kormánypárt megváltoztatná az MNB-elnök kinevezési rendjét is: a miniszterelnök helyett a köztársasági elnökre bízná ezt a feladatot. Egy módosító indítvány tiltaná a génmódosított növények termesztését is.

Elbukott a rejtélyes fideszes alaptörvény-módosító

Itthon2011.03.29, 16:11

A parlamenti bizottságban leszavazták azt a kormánypárti, de a Fideszen belül is zavart okozó javaslatot, amely szerint az alkotmánybíráknak a jövőben az úgynevezett történelmi alkotmány alapján kellene döntéseket hozniuk. Nemcsak a képviselők negyedének, hanem minden egyes képviselőnek joga lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni, miután a parlament alkotmányügyi bizottsága támogatott egy jobbikos módosító indítványt.

Az államadóssághoz kötné az Alkotmánybíróság jogait a Fidesz

Itthon2011.03.29, 13:19

Kósa Lajos szerint visszakaphatja korábban elvett jogköreit a költségvetési és adóügyekben az Alkotmánybíróság. Ennek feltétele azonban, hogy az államadósság a GDP 50 százaléka alá csökkenjen, ami legfeljebb a távoli jövőben következhet be, ebben a kormányzati ciklusban még biztosan nem.

"Megfizettük az árát" - így farolt ki a Fidesz az AB jogkörének visszaadásából

Itthon2011.03.12, 17:20

Az utolsó pillanatban döntötte el a Fidesz legfőbb vezetése, hogy a korábbi ígéretekkel ellentétben az új alkotmányban is korlátozott marad az Alkotmánybíróság jogköre. A döntéshozatal részleteinek egyik ismerője az [origo]-nak azt mondta, ugyan tudják, hogy nem elegáns megoldást választottak, de egyrészt tartanak a költségvetés felborításától, másrészt úgy számoltak, hogy a tavaly ősszel nagy vihart kavaró korlátozás politikai árát egyszer már úgyis megfizették.

Korlátozott maradhat az Alkotmánybíróság jogköre

Itthon2011.03.09, 19:08

Az új alkotmány tervezetében is szerepel az Alktománybíróság jogköreinek tavaly novemberben elfogadott korlátozása: a testület az új alaptörvény szerint sem semmisíthetne meg korlátlanul adókról vagy költségvetésről szóló jogszabályokat. A tervezetben szerepel egy új eljárás, amellyel a kormánytöbbség maga kérhetne kontrollt a törvények felett.

Az Alkotmánybíróság sem tudja, mihez kezdjen a korábbi beadványokkal

Itthon2010.12.14, 07:43

Az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése után a végkielégítéseket visszamenőleg sújtó különadót vagy a magán-nyugdíjpénztári befizetések átirányítását támadók a jövőben csak az emberi méltóság sérelmére hivatkozhatnak. Egyelőre az alkotmánybírók sem tudják, hogy mihez kezdjenek a korábbi beadványokkal - írja a Népszabadság.

Medián: A többségnek tetszenek a kormány vitatott intézkedései

Itthon2010.12.13, 17:50

Az emberek nagy része támogatja a válságadó és a banki különadó bevezetését - derül ki a Medián felméréséből. Az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása azonban megosztja a közvéleményt.

Schmitt aláírta az Ab jogkörének szűkítését

Itthon2010.11.19, 17:32

Aláírta Schmitt Pál köztársasági elnök a 98 százalékos különadóval összefüggő törvényeket, így az Alkotmánybíróságról jogkörének szűkítéséről szóló alkotmánymódosítást is.

Lázár visszaszólt az alkotmányért aggódó Sólyomnak

Itthon2010.11.18, 18:12

A saját felelősségéről is kérdezte volna Sólyom László korábbi államfőt Lázár János fideszes frakcióvezető, ha meghívták volna a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen múlt héten rendezett vitára. Sólyom ott keményen bírálta a kormánypártok alkotmánymódosító terveit, Lázár szerint azonban a korábbi köztársasági elnök egy olyan hagyományt képvisel, amely gondnokság alá helyezte a választókat.

Az iráni atomprogram és a vietnami bányák miatt is emlegették a magyarokat

Nagyvilág2010.11.17, 09:59

A teheráni atomprogramot támogató magyar külügyminiszter és a magyar vörösiszap-katasztrófával példálózó vietnami képviselők révén is bekerült Magyarország a külföldi sajtóba kedden. A nemzetközi hírügynökségek beszámoltak a parlamentben elfogadott bankadóról, egy bolgár lap a schengeni övezet bővítésének magyar tervéért lelkendezett, az Alkotmánybíróság korlátozásának híre pedig Kínáig is eljutott.

Az Ab elnöke szerint mindenkinek el kell fogadnia a döntéseiket

Itthon2010.11.17, 19:32

Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke egy szerdai könyvbemutatón azt mondta: fontos, hogy a többi hatalmi ág is elfogadja az alkotmánybírósági ítéleteket. Paczolay közölte: bár a kormány és az Ab szembekerülhet egymással, a feszültségnek azonban nem kéne konfliktussá éleződnie. A parlament kedden szavazta meg az Ab jogkörének korlátozását.

Teát kapott hétfőn az Ab elnökétől Lázár

Itthon2010.11.16, 14:12

Teázott az Alkotmánybíróság elnökével hétfőn Lázár János fideszes frakcióvezető. Ezt a politikus keddi sajtótájékoztatóján árulta el, amikor megkérdezték tőle, mit csinált az Ab székházában hétfőn, amikor az [origo] fotósa kifelé jövet lefényképezte.

Wall Street Journal: Reméljük, nem Argentínát követi a magyar kormány

Gazdaság2010.11.17, 12:14

Mit fog tenni a kormány a deficitcélok elérése érdekében, ha a tulajdonhoz való jog az állam szemében hivatalosan már nem létezik - ezt a kérdést tették fel a Wall Street Journal kommentárjának szerzői az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörének szűkítését jelentő keddi parlamenti döntés után.

Megszavazták az Alkotmánybíróság jogainak a szűkítését

Itthon2010.11.16, 15:42

Név szerinti szavazással döntöttek a képviselők az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozásáról, és újra elfogadták a 98 százalékos különadót is. Lázár János Fidesz-frakcióvezető indítványára az utolsó pillanatban is tovább faragtak az Alkotmánybíróság jogkörein. Így az alaptörvény nem csak az adótörvények megsemmisítésének lehetőségét korlátozza, de azt is megnehezíti, hogy az alkotmánybírák tárgyaljanak ezekről.

Az Alkotmánybíróságon járt a testületet korlátozni akaró Lázár János

Itthon2010.11.15, 10:47

Az Alkotmánybíróság székházában járt hétfő reggel Lázár János fideszes frakcióvezető, de a találkozóról egyelőre nem közöltek érdemi információkat. Lázár érdekes helyzetben látogatott az Alkotmánybírósághoz, a Fidesz frakcióvezetője ugyanis úgy módosítaná az alkotműnyt, hogy az alkormánybírák csak kivételes esetben semmisíthessék meg a költségvetési és adótörvényeket.

Süddeutsche Zeitung: A vörösiszapba belefulladt a magyar gazdaság önállósága is

Archívum2010.11.11, 11:03

Orbán Viktor kormánya ósdi nemzeti antikapitalista irányvonalat követ, az októberi iszapkatasztrófa keltette felháborodás árnyékában pedig abszolút beavatkozási jogokkal ruházta fel magát - állítja Süddeutsche Zeitung újságírója, Michael Frank.

Új fegyvert kell keresniük az alkotmánybíróknak Lázár ötlete után

Itthon2010.11.10, 15:46

Az eddig előszeretettel használt fegyverükhöz nem férnek hozzá ezentúl az alkotmánybírók, ha a parlament a jövő héten elfogadja az Alkotmánybíróság jogkörét szűkítő, Lázár János fideszes frakcióvezető kezdeményezésére benyújtott javaslatot. Az Alkotmánybíróság eddig főleg a jogbiztonságra és a közteherviselésre hivatkozva semmisített meg adókkal és járulékokkal foglalkozó törvényeket, de erre ezentúl várhatóan nem lesz lehetősége. Az ellenzék által Lázár felvetéséből hiányolt kitételért viszont eddigi gyakorlatuk alapján nem sírnak majd az alkotmánybírák.

Szerdán szavaz a visszamenőleges különadóról a parlament

Itthon2010.11.10, 07:03

Mindössze egyórás ülést tart szerdán az országgyűlés. Szerdán azokról a módosító javaslatokról szavaznak, amelyek lazítottak a 98 százalékos különadóról, illetve az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítéséről szóló javaslatokon.

Keményen bírálta Sólyom László a kormány alkotmánymódosító terveit

Itthon2010.11.10, 17:50

Keményen bírálta Sólyom László korábbi köztársasági elnök a kormánypártokat egy szerdai pódiumbeszélgetésen. Sólyom elfogadhatatlannak nevezte az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozását, és arra intette a jelenelegi a kormánypártokat, hogy a készülő új alkotmányt ne a jelenlegi kétharmados, hanem a "normális" parlamenti viszonyokra szabva készítsék el.

Szavazási káoszban ment át Lázár ötlete a parlamentben

Itthon2010.11.10, 19:37

Szavazási zűrzavar után engedte át a parlament házbizottsága azt a Lázár János fideszes frakcióvezető kezdeményezésére benyújtott javaslatot, amely az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítéséről szól. A javaslat a parlament szerdai szavazásán az első adatok szerint nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget, ehhez egy szavazat hiányzott. A házbizottság szerint azonban négy fideszes képviselő időben jelezte, hogy probléma volt szavazógépével, ezért az ő szavazatukat is beszámították.

Lázár szerint ideiglenes megoldás az Ab korlátozása

Itthon2010.11.10, 09:12

Csak a következő alkotmányig tartó ideiglenes megoldás az Alkotmánybíróság jogainak megnyirbálása és a 98 százalékos különadó is - mondta egy kedd esti rádióműsorban a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János szerint azért kell mindenképpen átvinni az alkotmánymódosítást, mert anélkül a Fidesz elveszítené választói bizalmát. A politikus arról is beszélt, hogy egyéni számlákat fognak kialakítani az állami nyugdíjpénztárakban, és hogy a költségvetést nem sikerült a kormány szája íze szerint megalkotni.

Hónapokig készült az alkotmánybírósági viharra a kormány

Itthon2010.11.09, 12:27

Már a választások után is úgy értékelte a kormány, hogy a jelenlegi alkotmány olyan szűk mozgásteret szab a működésének, ami ellehetetlenítheti gazdasági és társadalompolitikai terveinek megvalósítását - állította az [origo]-nak a Fidesz több befolyásos politikusa. Ennek ellenére október végéig nem merült fel komolyan a kormány tagjaiban, hogy korlátozzák az Alkotmánybíróság hatáskörét, a döntés lényegében pánikreakció volt.

Kiskaput nyitna az Alkotmánybíróságról szóló törvényben Lázár

Itthon2010.11.08, 15:35

Módosítja Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az Alkotmánybíróság jogkörét korlátozó javaslatát. Lázár a parlament hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában jelentette be, hogy finomít az eredeti javaslaton, az ugyanakkor nem derült ki felszólalásából, hogy pontosan mi kerül bele a módosításba. Az viszont biztos, hogy hétfőn már nem szavaz a parlament a jogszabályról.

Szerdára is összehívták a parlamentet az alkotmánymódosítás érdekében

Itthon2010.11.08, 18:29

Egy harmadik parlamenti ülésnapot is beiktat a hétre az országgyűlés, hogy minél előbb szavazhasson az Alkotmánybíróságot korlátozó törvényjavaslatokról. A törvényjavaslatokra hétfőn benyújtott módosító indítványokat szerdán tűzik napirendre, így hétfő és kedd után aznap is lesz egy rövid ülés.

Kacskaringós utat járt be a Fidesz az Alkotmánybíróság körül

Itthon2010.11.08, 13:43

Saját magával is többször ellentmondásba keveredett a Fidesz és a kormány az Alkotmánybíróság korlátozása körüli vitában. Előbb azt mondták, hogy itt a "pofátlan végkielégítésekről" van szó, később azonban elismerték, hogy a tét valójában a gazdasági ígéretek teljesítése. Bár először még a vitatott törvényeket is érinthetetlennek tartották, végül mindegyikhez hozzányúltak. Végigkövettük a Fidesz és a kormány útját az alkotmányossági viharban.

Egy szó miatt szedték szét Lázár új javaslatát

Itthon2010.11.08, 17:40

Csak akkor dönthet költségvetési és adójogszabályokról az Alkotmánybíróság, ha a törvény érinti az alkotmányban szereplő egyes alapjogok valamelyikét - ez a lényege annak a módosító javaslatnak, amelyet hétfőn délután nyújtott be az Alkotmánybíróság jogkörét korlátozó javaslatához Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Kimaradt viszont a javaslatból az alkotmányban védett tulajdonhoz való jog és egy fideszes képviselő az [origo]-nak azt mondta, ez még vitákat gerjeszthet.

Saját hívei árasztották el a Fideszt alkotmánybírósági ötletekkel

Itthon2010.11.05, 15:06

Számos konzervatívnak, jobboldalinak tekintett jogász küldött az [origo] információi szerint olyan javaslatokat a Fidesznek, amelyek alapján a kormányzó párt az Alkotmánybíróság korlátozása nélkül is megvalósíthatná gazdasági ígéreteit. A kormánypárt teljes visszatáncolása ugyanakkor nem várható, legfeljebb finomítanak az eredeti javaslaton. A végső döntés Orbán Viktor miniszterelnök kezében van.

Külföldön tett panaszt az Ab korlátozása miatt a Transparency

Itthon2010.11.05, 11:40

A Velencei Bizottság véleményét kérte a a Transparency International Magyarország és több más hazai civil szervezet a kormánynak az Alkotmánybíróság jogköreit csorbító tervei ügyében.

Lengyelországban védte az Ab korlátozását Navracsics

Itthon2010.11.05, 09:31

Magyarországon eddig nem nyilvánított véleményt az alkotmánybírósági jogkört megnyirbáló fideszes javaslatról Navracsics Tibor igazságügyi miniszter, lengyel lapoknak adott interjúkban viszont kiállt a nagy vitát kiváltó terv mellett. Navracsics többek közt arra hivatkozott, hogy skandináv államokban nincs is alkotmánybíróság, mégsem kérdőjelezhető meg a demokratikus berendezkedés.

A vörösiszaphoz hasonlítja az Ab korlátozását egy korábbi alkotmánybíró

Itthon2010.11.04, 19:05

A saját bevallása szerint a kormányoldallal szimpatizáló Zlinszky János egykori alkotmánybíró egy, az [origo] birtokába került, kollégáinak és politikusoknak küldött levélben azt írja, hogy a kormány az Alkotmánybíróság korlátozása nélkül is végrehajthatná vitatott gazdasági intézkedéseit. A parlament korlátlan hatalmától óva intő Zlinszky az [origo]-nak azt mondta: a kormányt kívánta segíteni a javaslattal, és kapott már pozitív visszajelzéseket.

Horn Gyula még megállt az Alkotmánybíróság piszkálásánál

Itthon2010.11.04, 14:22

Nem először fordul elő, hogy a gazdasági szükséghelyzetre hivatkozó kormány ostrom alá veszi a terveit veszélyeztető Alkotmánybíróságot. 1995-ben a Bokros-csomagot elkaszáló testületet akkoriban példátlan módon nyíltan bírálta a Horn-kormány, az akkori bírák azonban most úgy emlékeznek, hogy eszükbe sem jutott az, hogy felvegyék a kesztyűt.

Még faragnak az Ab-t korlátozó fideszes törvényjavaslaton

Itthon2010.11.04, 19:07

Bizottsági módosító javaslattal finomítaná a parlament alkotmányügyi bizottsága azokat a törvényjavaslatokat, amelyekkel a Fidesz korlátozni tervezi az Alkotmánybíróság jogkörét. A bizottság elnöke szerint "normalizálódhat" a javaslat, bizonyos esetekben mégsem gátolnák meg azt, hogy az Alkotmánybíróság felülvizsgálhassa a törvényeket. A módosítást hétfőn, Lázár János javaslatai alapján készíti majd el a bizottság.

"Nem a különadóról van itt szó" - Bencsik János államtitkár az Ab korlátozásáról

Itthon2010.11.03, 13:17

A gazdasági minisztérium egyik államtitkára, Bencsik János egy szerdai konferencián arról beszélt, hogy a rendkívüli gazdasági helyzetre hivatkozva fel lehetett volna függeszteni az Alkotmánybíróság gazdasági ügyekkel kapcsolatos jogkörét. Az államtitkár ezzel nyíltan arra utalt, hogy a kormány az Ab-t azért korlátozná, mert félti fontosabb gazdasági törvényeit.

Hamar letudta az Alkotmánybíróságról szóló vitát a parlament

Itthon2010.11.03, 13:41

Mindössze egy órán át tartott a parlamentben a végkielégítések különadójára, illetve az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozására vonatkozó törvényjavaslat részletes vitája. A keddi éjszakába nyúló ülés után a módosító indítányok megtárgyalásában nagyon kevés képviselő vett részt, a javaslatokat benyújtó fideszes Lázár János sem jött el. Olvassa el erről szóló parlamenti tudósításunkat!

"A kettős mérce rendszeréből van elegünk" - az Ab-ért tüntetett az LMP

Itthon2010.11.04, 12:12

Több százan vettek részt az LMP demonstrációján az Alkotmánybíróság épülete előtt. Schiffer András, a párt frakcióvezetője szerint, ha a kormánypártok elérik a céljukat, és korlátozzák a testület jogkörét, nem lesz, aki megvédje az embereket a zsebükben turkáló hatalomtól. Elek István, a Heti Válasz alapító főszerkesztője szerint a kormánypártok megszegték ígéreteiket.

Gyorsan lezavarta az Alkotmánybíróságról szóló vitát a parlament

Itthon2010.11.03, 19:42

Hamar letudta az Alkotmánybíróságról és a különadóról szóló törvényjavaslatok részletes vitáját szerdán a parlament, a módosító indítványokról a következő ülésen döntenek. A vitán kevesen vettek részt, nem volt ott a törvényeket benyújtó Lázár János sem. Az MSZP azt javasolta, hogy legalább a már elindult ügyekben ne korlátozzák az Alkotmánybíróság jogkörét, a Jobbik pedig 2005-ig visszamenőleg megadóztatná a végkielégítéseket.

A végkielégítési adó módosítását ígéri Lázár

Itthon2010.11.03, 14:46

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerdán több szakszervezettel is egyeztetett a 2 millió forint feletti végkielégítéseket sújtó különadó lehetséges módosításáról, majd bejelentette, hogy mindenképp változni fog a jogszabály. A szakszervezetek szerint Lázár nyitott volt azokra a javaslatokra, hogy a közalkalmazottakat ne érintse a különadó.

Elakadt Navracsics szava az Alkotmánybíróság körüli viharban

Itthon2010.11.03, 11:40

Tisztsége alapján ő a második ember a kormányban, hozzá tartozik a jogszabályok előkészítése, Navracsics Tibor mégis kerüli a nyilvánosságot a kormányzás eddigi legnagyobb vitát kiváltó jogi kérdésében. A kiszivárgott információk szerint a kormányfő-helyettes nem ért egyet az Alkotmánybíróság korlátozásával, ami Orbán Viktor személyes döntése volt. Egy kormányzati forrás szerint Navracsics biztosan máshogy járt volna el a végső soron a kormány gazdasági ígéreteinek teljesítéséről szóló ügyben.

Beépítik a szakszervezetek ötleteit a különadótörvénybe

Itthon2010.11.03, 19:57

Lázár János frakcióvezető szerint beépítik a szakszervezetek javaslatait a végkielégítések 98 százalékos különadójáról szóló törvénybe, amelyet jövő hétfőn fogadhat el ismét a parlament. Lázár részleteket nem árult el, szerinte azokat csütörtökön és pénteken dolgozzák ki, majd hétfőn ismertetik az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén. 

Morgolódva állnak ki az Alkotmánybíróság korlátozása mellett a fideszesek

Itthon2010.11.02, 16:13

Több kormánypárti képviselő is kritikát fogalmazott meg a frakcióülésen arról, ahogy a Fidesz a különadó körül kialakult helyzetet kezelte, de az [origo] információi szerint az Alkotmánybíróság korlátozásáról szóló javaslat visszavonását nem kezdeményezte senki. "Nem anyázás volt, hanem inkább visszafogott kritika" - mondta egy képviselő a zárt ajtók mögött zajló tanácskozásról, ahol leginkább a végkielégítések 98 százalékos adójáról szóló törvény esetleges módosításáról tárgyaltak.

Az Alkotmánybíróság helyett a végkielégítésekről vitázott a parlament

Itthon2010.11.03, 08:24

Négy órán át vitázott kedden a parlament az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörének csökkentéséről szóló fideszes javaslatokról. Ezeket Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője nyújtotta be azután, hogy az Ab megsemmisítette a végkielégítések különadóját. Lázár János szerint a választók igazságérzete kívánja ezeket a módosításokat. Az ellenzéki pártok szerint a kormány a nyugdíjeltérítéseket akarja bebiztosítani. Az országgyűlés kedden elfogadta az új médiaalkotmányt is, amely a csaknem 25 éves sajtótörvényt válthatja fel. Az események percről percre az [origo]-n.

Tölgyessy: Orbán csak eszköznek tartja a jogrendszert

Itthon2010.11.02, 12:08

"A kormányfő a hatalom eszközeként használja a jogrendszert" - állapította meg Tölgyessy Péter egykori politikus, a mostani alkotmányos berendezkedés egyik kidolgozója a Kossuth Rádiónak adott interjújában, amelyben az Alkotmánybíróság jogkörének tervezett korlátozását elemezte. Az egykori fideszes képviselő szerint  Orbán Viktor ezekkel a lépésekkel "keleties, plebejus demokráciát" javasol, és ez elmozdulás a "nyugatos irányhoz képet".

A parlamenti bizottságon átment az Alkotmánybíróság korlátozása

Itthon2010.11.02, 12:39

Rábólintottak az alkotmányügyi bizottság kormánypárti tagja Lázár János Fidesz-frakcióvezetői javaslataira, amelyek szűkítenék az Alkotmánybíróság jogkörét. Ezzel az országgyűlésben megkezdődhet a javaslatok vitája.

Az Alkotmánybíróság jogköréről vitázik az országgyűlés

Itthon2010.11.02, 08:34

Kedden kezdődik a parlamentben az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörének csökkentéséről szóló fideszes javaslatok vitája. Ezeket Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője nyújtotta be azután, hogy az Ab megsemmisítette a végkielégítések különadóját. Az országgyűlés kedden elfogadhatja az új médiaalkotmányt - amely a csaknem 25 éves sajtótörvényt válthatja fel -, és felállíthat egy bizottságot az iszapkatasztrófa körülményeinek vizsgálatára is.

Százmilliárdos törvényeit félti a kormány az Alkotmánybíróságtól

Itthon2010.10.31, 08:58

A Fidesz vezetői ugyan azt állítják, a magas végkielégítések miatt van szükség az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozására, közben ők maguk is utalnak arra, hogy ennél sokkal nagyobb a tét: a gazdasági kampányígéretek teljesítése. A változtatással elérnék ugyanis, hogy az Alkotmánybírósághoz el se jussanak olyan sokkal nagyobb horderejű, de szintén vitatott törvények, mint a válságadók és a magánnyugdíj-pénztári pénzek eltérítése.

LMP: Orbán hülyének nézi a közvéleményt

Itthon2010.11.03, 10:44

Az alkotmánybíróság jogkörének korlátozása az LMP szerint egy lépés a jogállam lebontása felé, és nem a nagy összegű végkielégítésekről, inkább a magánnyugdjpénztári befizetések eltérítéséről szól. A párt szóvivője szerint jövő szerdai tüntetésükre mindenkit várnak, de bírálta Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfőt, akinek "csak az ellenfél jogtiprása csípi a szemét".

Végkielégítés-adó: az eszköz akkor is lehet rossz, ha jó a cél

Vélemény2010.10.30, 13:49

Az "emberek igazságérzetére" hivatkozva korlátozná a kormány parlamenti többsége az Alkotmánybíróság jogkörét, miután a bírák megsemmisítették a kétmillió forint feletti végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadót. Megállja-e a helyét az az érv, amely szerint más eszközzel nem lenne elérhető a kívánt cél?

Mindenkinek igazat adott az alkotmánymódosításról szónokló Schmitt

Itthon2010.10.29, 21:32

Jogosan semmisítette meg az Alkotmánybíróság a 98 százalékos adóról szóló törvényt, de a parlament is jogosan próbálja azt bevezetni - mondta pénteki tévébeszédében Schmitt Pál köztársasági elnök. Schmitt beszédében az Ab körüli vita minden szereplőjének megpróbált igazat adni, a demokráciát féltők és a megsemmisített törvényt erőltető kormány erőfeszítéseit is méltatta. Az államfő szerint az új jogszabályokat a célok, nem pedig a régi törvények tükrében kell nézni.

Meglátogatta Schmitt Pált az Alkotmánybíróságért aggódó Sólyom

Itthon2010.10.29, 20:37

Tanácsokkal látogatott el Schmitt Pál köztársasági elnökhöz pénteken Sólyom László korábbi államfő, hogy megvitassa vele az Alkotmánybíróság körül kialakult helyzetet. Sólyom figyelmeztette az államfőt, hogy az Ab jogainak kurtítására vonatkozó tervek a "jogállamiság szempontjából aggályosak", és áttekintette vele, mit tehet az államfő a jogállamiság alapelveinek érvényesítéséért.

Előző
  • 1
  • 2
Következő